Magyar Szó, 1976. december (33. évfolyam, 345-360. szám)
1976-12-16 / 345. szám
2. oldal Osimói egyezmények Az együttműködés tartópillérei Az olasz parlamentben folytatódik a vita a Jugoszláviával kötött egyezmények becikkelyezéséről Rómából jelenti a Tanjug. Az olasz képviselőházban ma folytatódik a vita az olasz—jugoszláv egyezmények becikkelyezéséről szóló törvény tervezetéről. Az Osimóban tavaly aláírt egyezmények véglegesítik a két ország jelenlegi határait, s ezzel — mint Rómában hangsúlyozzák — kiküszöbölik egy lehetséges nézeteltérés gyökereit. Az okmányok lehetővé teszik, hogy új szakaszkezdődjön az együttműködésben, s ez, mint rámutatnak, jelentőségében túlnő a két ország viszonyain. Diplomáciai körökben az említett egyezmények nemzetközi vonatkozásait hangsúlyozzák. Rámutatnak, hogy ez konkrét példája a helsinki biztonsági és együttműködési értekezlet ajánlásai valóra váltásának. A két fél ugyanis közvetlen tárgyalásokon, tehát közvetítők nélkül oldotta meg vitás kérdéseit. Különös jelentősége van ennek, ha tudjuk, hogy a Földközitenger térségéről van szó, ahol igen sok az úgynevezett konfliktushelyzet, s ezek nem nélkülözik a külső beavatkozást. Római körökben Nyugat- Európa, azaz a Közös Piac és egy balkáni ország együttműködésének szempontjából is jelentősnek tartják az egyezményeket. A mai parlamenti vita előtt a képvviselőkhöz eljuttatott jelentésben rámutatnak, hogy ezek az egyezmények, az együttműködés hídjának tartópillérei. Arnoldo Forlani, külügyminiszter kijelentette, hogy Olaszország a Jugoszláviával folytatott együttműködésével példát szeretne mutatni más országoknak. Rómában teljesen biztosra veszik a törvénytervezetekről folytatott vita eredményességét, mert a képviselők órási többsége helyesli elfogadásukat. A szenátus azonban, úgy látszik, ebben a hónapban már nem tudja napirendre tűzni a kérdést. Valószínű, hogy az olasz parlament a hét végéig befejezi a vitát. A kéksisakosok még fél évig Cipruson A Biztonsági Tanács határozata A Biztonsági Tanács tegnap magáévá tette azt a javaslatot, hogy további hat hónappal hosszabbítják meg a Cipruson állomásozó békefenntartó ENSZ-erők mandátumát. A Biztonsági Tanács felszólította a szemben álló feleket, hogy tegyék lehetővé a kéksisakosok tevékenységét. A szigeten több mint kétezer ENSZ-katona van. Waldheim főtitkár közölte, hogy a sziget északi részében, amelyet a török hadsereg megszállt, az ENSZ-erők csak nehézsé-gek árán teljesíthetik feladatukat. Magyar szövetkezeti kongresszus A mezőgazdaság fejlesztése elsőrendű feladat Jövőre nyolcszázalékos termelésnövelés — Kádár János beszéde A magyar földművesszövetkezetek kongresszusán, amely kedden kezdődött Budapesten, felszólalt Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára. Az 1500 termelőszövetkezetet képviselő részvevők előtt elmondta, hogy a magyar állam és a szocialista társadalom számára elsőrendű fontosságú, hogyan alakul a mezőgazdaság jövője. A magyar termelőszövetkezetek mintegy hatmillió hektáron gazdálkodnak, s ez a mezőgazdasági területnek mintegy 70 százaléka. Az idei év kedvezőtlen volt a mezőgazdaság számára, és a tervet nem tudták valóra váltani. Az MSZMP első titkárának véleménye szerint a magyar mezőgazdaságnak, az állami gazdaságoknak és a szövetkezeteknek megvannak a szükséges feltételei ahhoz, hogy jövőre nyolc százalékkal növeljék a termelést. Ismertette azokat az adatokat, amelyek szerint Magyarország a KGST és a Közös Piac országai közül az első helyen áll az egy lakosra jutó hústermelésben, a második helyen a tojástermelésben és a harmadik helyen a gabonatermelésben, Kádár János azonban hozzát tette, hogy Magyarország sok téren lemarad. (10) íme, a válaszok: 1. Elismerték „az együttműködés lehetőa nem vallásos világnézetűek között... A a nem vallásos világnézetűek között... A tevékenység széles köre létezik, ahol ki-ki megtalálhatja a maga helyét a hatékony együttműködésre, hogy az életet igazságosabbá, emberségesebbé és az emberiség jogos törekvéseinek szempontjából még megfelelőbbé tegyük. Ennek az együttműködésnek konkrét példája az egyének és a népek közötti békéért, a faji megkülönböztetés eltörléséért, a nemzetek és közösségek gazdasági fejlődéséért végzett munкз*** 2. Elismerték „azt a tényt, hogy a világban sokfelé erőteljes az érdeklődés a szocializmus bizonyos formáinak megteremtése iránt. E törekvések természetéről és értékeiről a tanácskozás részvevőinek megoszlik a véleményük, de egyetértettek abban, hogy valamennyi törekvésben föllelhetőek a pozitív vonások is, és ezeket a keresztényeknek föl kell ismerniük és törekedniük kell a megértésükre”. A Pacem in terzis megjelenése után tíz esztendőnek kellett eltelnie eddig a nyílt elismerésig. Ez azonban még korántsem tört utat magának a szemináriumokban, valamennyi püspök és pap tudatában, nem is szólva az olaszokról, valamint a katolikus vallású állampolgárok tömegeiről, még ha sok olyan katolikus dolgozó van is, aki hosszú évek óta baloldali pártok tagja, vagy a szocializmus felé orientálódik. A bennünket körülvevő valóság elemzésének marxista módszere egyre inkább behatol a katolikusok köreibe is. A katolikus dolgozók mindjobban érzik, mennyire nélkülözhetetlen részvételük a felszabadítási harcban, amely minőségileg változtatja meg a társadalmat. Az egyház válsága Nem kétséges, hogy korunk egyháza nagy válságot él át, és ez a válság az egész katolikus világban — az egyesületekben, a mozgalmakban, a pártokban — érezteti hatását. A XXIII. János és a zsinat által végrehajtott fordulat, a nagy tömegmozgalmak következményeként, erjedést váltott ki az egyházban, mind a papság, mind a világi hívek között. Válságba jutott az egyeduralmat hirdető elmélet, amely hoszszú időn át számos katolikus hívő politikai és társadalmi elzárkózásának forrása volt, de széthulltak a társadalom keresztény értelmezéséhez fűződő hagyományos, és immár idejétmúlt elméleti és idealizált elképzelések is. A katolikus munkások és a katolikus fiatalok ma már felismerik, hogy keresniük kell a szembesítést más nézetekkel és más mozgalmakkal, mert a társadalomról szóló katolikus tanítás hiába akar régi hagyományaira építeni, immár kevés ahhoz, hogy a tömérdek, nyomasztó földi problémára választ adjon. Sok katolikus teológus és szociológus nyíltan elismeri, mennyire eredményes a marxista módszer annak a valóságnak tudományos vizsgálatában, amelyben élünk, és amelyet meg akarunk változtatni. A teológia ma már nem elégszik meg a „fejlődés” magyarázatával, hanem — mint láttuk — magára vállalja a „felszabadítás” magyarázatát is. Ma már nemcsak a hivatásrendiség, az osztálybéke, a konstantinizmus és a múlthoz kötődés jutott válságba (még ha nem is szűntek meg a nosztalgikus hivatkozások és visszatérések e kategóriák vonatkozásában), de számos teológus magának az üdvözülésnek a kérdését is az ember teljes egyenjogúsításával szoros összefüggésben látja. Az „idők szavának” teológiája, amelyet XXIII. János hirdetett meg, utat tört magának, de egyszersmind éles összecsapásokat is idézett elő az új meg a régi között. Ebből származnak VI. Pál pápa állandó aggodalmai és töprengései, és ezért „shakespeare-i személyiségnek” nevezték el őt. Az ördög füstje és az egyház kételyei 1972. június 29-én, a Szent Péter bazilikában, névnapja alkalmából tartott beszédében VI. Pál a következőket mondotta: „Azt hittük, hogy a zsinat után napfényes időszak következik majd az Egyház történetében. Ehelyett felhős, viharos, borús időszak, az útkeresés és a bizonytalanság időszaka köszöntött be. Az ökumenizmust hirdetjük, miközben egyre inkább elszakadunk a többiektől. A szakadékok mélyítésére törekszünk, ahelyett, hogy betemetnénk azokat.” (Folytatjuk) ALCESTE camtimi. ■ -KATOLIKUS KÉRDÉS-KOMMUNISTA KÉRDÉS MAGYAR SZÓ Csütörtök, 1976. dec. 16. Carterra várva A válságig és vissza Keep, smiling! Csak mindig mosolyogj! Ezt a tanácsot adták a szakértők, a munkatársak Carternak az elnökválasztási kampány egész időszakára. Mint már mondták, úgy mérték föl, hogy a választópolgárokat nem annyira a konkrét program, az időszerű kérdésekre adott határozott válasz nyeri meg, hanem az, ha az elnökjelöltről a magabiztosság és a bizalom, az őszinteség árad. Lehet, hogy ennek a taktikának a segítségével nyerte meg Carter az elnökválasztási csatát. Ugyanakkor azonban ez hozzájárult ahhoz, hogy több mint egy hónappal az elnökválasztás lezajlása után sem tudjuk, milyen politika várható az új elnöktől. Mindenképpen időbe telik, amíg konkrét politikai elképzelései kialakulnak, és még több időbe, amíg az amerikaiak és a világ véleményt nyilváníthat erről a politikáról. Annyi azonban már most világosan látszik, hogy az új kormány belpolitikájának központjában a gazdasági kérdések megoldására irányuló erőfeszítések állnak majd. Ellentmondó nyilatkozatok A gazdasági problémákkal kapcsolatban Carter sok mindent ígért, ígéretei nemegyszer ellentmondásosak voltak. Például megígérte a költségvetési decifit csökkentését, de ugyanakkor olyan ígéreteket is tett, hogy nem egy kiadást növel. A választások megnyerése után, az amerikai kongresszus tagjaival folytatott tanácskozáson konkrétabb ígéreteket tett. Így többek között megígérte, hogy már elnökösködésének első évében 1,5 százalékkal csökkenti a jelenleg 8 százalékos munkanélküliséget. Ennek érdekében a gazdasági termelést nem a jelenlegi 4 százalékkal növeli , ami még csak arra sem elegendő, hogy elejét vegyék a munkanélküliség növekedésének , hanem a fejlődésnek ezt az iramát legalább 6 százalékra emeli. Nyilvánvaló azonban, hogy nem lesz könnyű dolga. Eddigi nyilatkozataiból nem lehet tudni, milyen eszközökkel, hogyan kívánja ezt a célt elérni. A megoldás konkrét módjait illetően ugyanis választási beszédei tele voltak ellentmondással, sőt, még a választások megnyerése után is egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat adott. Nagyon jellemző például az, amit az adóreformmal kapcsolatban mondott. A választási kampány során például egyszer úgy nyilatkozott, hogy megszünteti azt az adókedvezményt, mely szerint a háztulajdonosok az adóból levonhatják a házra fölvett kölcsönnel az évre eső részletét. Amikor tanácsosai figyelmeztették arra, hogy ez a nyilatkozata a szavazók egy rétegének elvesztésével járhat, Carter rögtön viszszakozott. Hasonlóan visszakozott az adóreform másik kérdését illetően. Egy alkalommal ugyanis kijelentette, hogy növelni fogja azok adóját, akik „többet keresnek, mint a középrétegek”. Ezzel a középrétegeket kívánta magának megnyerni. Amikor azonban figyelmeztették arra, hogy elmosódik a határ a középrétegek meg a többet keresők között, valamint hogy ezzel a nyilatkozattal elriaszthatja magától a többet keresőket, itt is visszakozott. Az adóreform kérdésében még a választások után is ellentmondásokba keveredett. Közvetlenül megválasztása után, november 4-én tartott sajtóértekezletén kijelentette, hogy adócsökkentést kell javasolni, amenynyiben a gazdaság még januárban is nehézségekkel küzd. Amikor gazdasági szakemberei felhívták a figyelmet arra, hogy ezt az ígéretet nehéz lesz beváltani, következő sajtóértekezletén kijelentette, hogy csak az újságírók túlozták el azt, amit ő az adóval kapcsolatban mondott, valójában „téves lenne feltételezni, hogy az adókat csökkentjük”. Infláció vagy munkanélküliség Ezek az ellentmondó nyilatkozatok és visszakozások megnehezítik, hogy világos képet alkossunk arról, miként képzeli el Carter választási ígéreteinek vagy később adott ígéreteinek valóra váltását. A választási kampányból és a későbbi nyilatkozatokból ítélve azonban van egy lényeges különbség közte meg Ford között, ami meghatározhatja azt is, hogy Carter milyen úton indul el ígéreteinek valóra váltása felé. Az általános vélemény szerint a legfőbb eltérés abban van, hogy Ford az infláció megfékezését tartotta a legfontosabb feladatnak. Carter ezzel szemben a munkanélküliség csökkentését jelölte meg első számú teendőként. Már említettük, hogy Carter győzelmét sokban annak köszönheti, hogy a kisebbségi csoportok reá szavaztak. Ebben szerepet játszottak ilyen nyilatkozatai: „A kisebbségi csoportok között 40 százalékos a munkanélküliség ... Olyan programra van szükségünk, amely lehetővé teszi új munkahelyek megnyitását a munkanélküli fiatalság számára.” Ford tehát abból indult ki, hogy mindenáron le kell törni az inflációt, még akkor is, ha ezzel tovább növekszik a munkanélküliség, Carter viszont ezzel szemben még az infláció veszélyét is hajlandó volt vállalni, csakhogy a munkanélküliséget a jelenlegi 8 százalék alá szorítsa. Ebből az alapvető eltérésből adódnak egyéb különbségek is, elsősorban a módszereket illetően. Ford az állam beavatkozását mindig csak szükséges rossznak tekintette, az volt a kiindulópontja, hogy az államnak minél kisebb mértékben kell beavatkoznia a gazdasági gépezet munkájába. Carternak ezzel szemben az a véleménye, hogy az államnak a köz érdekében, a konkrét esetben a munkanélküliség csökkentése érdekében kötelessége beavatkoznia a magángazdaságba. Ebből kiindulva Ford a választási kampány során körömszakadtáig védte politikáját, amelynek kiindulópontja: az állam gazdasági beavatkozásának csökkentése, a magánvállalkozás teljes szabadsága, az állami költségek és adójövedelem csökkentése. Carter ezzel szemben abból indul ki, hogy a munkanélküliség csökkentése megköveteli, hogy ,az állam közmunkákat szervezzen és más eszközökkel segítse a gazdaság olyan felélénkülését, amely a munkanélküliség csökkentéséhez vezet. További különbség az, hogy a két elnökjelölt másként vélekedett az amerikai energiapolitikát illetően is. Ford amellett kardoskodott, hogy az USA-nak energiaellátását piaci eszközökkel kell megoldania, vagyis fokozatosan minden korlátozás alól fel kell szabadítani az olaj és a földgáz árát, és ezzel serkenteni a vállalatokat a termelés fokozására. Carter ezzel szemben tudatos és tervszerű állami energiapolitikát kíván folytatni, többek között a belföldi széntermelés fejlesztése érdekében. Ezekből a különbségekből rajzolódik csak ki, hogy Carter gazdasági ígéreteinek valóra váltása, a gazdasági helyzet, javítása érdekében nemcsak visszakanyarodik a demokraták hagyományos roosevelti politikájához, az állami beavatkozás fokozásának politikájához, hanem ezt a politikát tovább kívánja fejleszteni a megváltozott körülményeknek megfelelően. BÁLINT István CARTER: „Hol ig van a bibliában az a rész a kenyérről meg a hajról?“ fa MSZMP tanulmányi küldöttsége Belgrádiján Martin Mlinar, a JKSZ KB Elnöksége társadalmigazdasági viszonyügyi osztályának vezetője tegnap előzetes megbeszéléseket folytatott a Magyar Szocialista Munkáspárt tanulmányi küldöttségével. A küldöttség azért látogatott hazánkba, hogy megismerkedjen a JKSZ szerepével és tevékenységével Jugoszlávia társadalmi-gazdasági fejlesztésében.