Magyar Szó, 1977. szeptember (34. évfolyam, 255-269. szám)

1977-09-16 / 255. szám

2. Alđal USA kibontakozókai] a Lance-féle affér A szenátusi bizottság beidézte a volt bankárt Washingtonból jelenti a Tanjug. Tegnap érte el csúcspontját Bert Lance amerikai pénzügyminiszter afférja, de még mindig nem lehet tudni, hogy Lance benyújtja-e lemondását Tegnap az illetékes szenátusi bizottság elé állt, hogy magyarázatot adjon az utóbbi hetekben ellene felhozott vádakra, amelyek könnyen miniszteri székébe kerülhetnek. A közvélemény olyan nagy érdeklődést tanúsít az ügy iránt, hogy több rádió- és tévéállomás bejelentette, hogy közvetíti a kihallgatást. Az utóbbi egy hét alatt a Lance-affér nem került le az amerikai lapok címoldaláról. Napról napra újabb és újabb adatok, nyilatkozatok és közlemények láttak napvilágot, az bizonyítandó, hogy Lance két georgiai bankban igen nagy összegekkel manipulált, mielőtt Carter minisztere lett. Az utóbbi héten az illetékes szenátusi bizottság sok szakértőt és más személyiséget hallgatott ki Lance ügykezelésével kapcsolatban. Mint Ribioff bizottsági elnök mondta, Lance kinevezését a bizottság nem erősítette volna meg tavaly decemberben, ha annyit tudott volna róla, mint most. A minisztert azzal vádolják, hogy az igazgatása alatt álló bankokban éveken át nagyobb összegeket vett fel, mint amekkora a folyószámláján volt. Különösen sok pénzt vettek fel Lance és családtagjai 1975-ben, amikor — sikertelenül — Georgia kormányzói tisztségére pályázott. A pénzt a választási hadjárat céljaira fordította. Voltak azonban más meg nem engedett ügyletei is. Lance tagadja a vádat. Tény az, hogy hasonló eljárásért eddig senkit sem vontak felelősségre. Az effajta ügykezelés azonban összeegyeztethetetlen Lance mostani beosztásával és azokkal az erkölcsi elvekkel is, amelyeket Carter elnök az év elején meghirdetett. 1i A JUGOSZLÁV SORSJÁTÉK II harminchetedik húzása Az alábbi Az alábbi számokkal Ezt az számokkal Ezt az Tégzsidó összeget végződő összeget sorsjegyek_______nyerték________sorsjegyek________nyerték 0 20,— 245 100,— 00200 1 020,— 03545 5 000,— 39070 1020,— 93015 1 000,— 007630 10 020,— 408105 10 000.— 083800 10 020,— 468770 10 020,— 16 30,— 36 50.— 66 50.— 70.— 326 80,— 61 40.— 4986 500,— 91 40,— 5106 500,— 18231 1 000,— 79826 1 000,— 499712 000,— 91186 1 000,— 218021 10 000,— 207276 10 000 — 524661 10 040,— 309376 400 000,— 335566 10 050,— 02 40.— 482856 10 000,— 932 80.— 439966 10 050,— 1662 400,— 543856 10 000,— 509292 10 000.— 7 20,— 33 40,— 57807 1 020,— 023 200,— 83097 5 020,— 21583 1 000,— 142767 10 020,— 51253 1 000,— 51953 1 000,— 28 30,— 72813 1 000,— 148 50,— 085903 10 000— 278 100— 958 80— 34 30— 1918 400— 05334 2 030— 06238 1 000,— 52234 1030— 289488 10 000— 62194 5 000— 79254 2 000— 39 30— 287604 50 000— 52189 2 000— 539744 100 000— 72109 1 000— 81439 1 030— 35 30— 088599 10 000— 65 30— 232179 10 000— És az újságok —, hogy kielégítsék olvasóik kíváncsiságát és felfokozott érdeklődését —, a tengeri katasztrófákat titokzatos erőkkel, ismeretlen repülő tárgyakkal (UFO) hozzák kapcsolatba, így ezzel „magyarázták” a W. A. Fogg nevű tartályhajó katasztrófáját is. Az óriáshajó 1972 februárjában süllyedt el teljes legénységével együtt. Amikor — később — a búvárok átkutatták a tenger fenekén heverő hajót, csak a kapitány holttestét találták meg benne. Az újságok azt is közölték, hogy — állítólag — kávéscsészét tartott a kezében. Másutt is vannak „halálháromszögek” Nemcsak a bermudai háromszöget illeti meg a hangzatos „halálháromszög” elnevezés. A Jóreménység-fokon, a Horn-fok térségében és máshol is történnek rejtélyes katasztrófák, sőt, talán több is, mint a Bermudák, Puerto Rico és Miami által határolt tengerrészen. Japán keleti partvidékét gyakran nevezik „haláltengernek”. Nagyjából ez is háromszög alakú térség. A háromszög csúcsai Japán délkeleti partját, a Fülöpszigetek északi fokát és a Guam-szigetet érintik. Bizonyos hasonlatosság áll fönn a két „halálháromszög” között. Ismeretes, hogy az iránytű sohasem pontosan az Északisark felé mutat, némi eltérés mindig előfordul. Az eltérés néha jelentéktelen, néha azonban tíz-egynéhány fokot is kitesz. Van azonban a világnak két pontja, ahol az iránytű pontosan északra mutat. Az egyik ilyen hely Florida partjainak közelében, tehát a bermudai háromszög területén, a másik Japán délkeleti parti vizein, az úgynevezett „hajótengerben” van. Feltételezhető-e valamilyen összefüggés az említett két azonos jelenség és a hajók meg a repülőgépek titokzatos eltűnése közt? Erre az egyszerűnek látszó kérdésre még senki sem tudott választ adni, de ... Többször is megtörtént már a „halálháromszögben”, hogy a hajók iránytűje „megbolondult”, mutatója vadul ugrándozott, és más műszerek is felmondták a szolgálatot. Ezt a jelenséget az a bizottság is tanulmányozta, amely a már említett hat repülőgép katasztrófájának okait kutatta. A hosszú időn át végzett gondos munka, a mágneses jelenségek alapos tanulmányozása sem hozta meg a kívánt eredményt, nem adott elfogadható magyarázatot. A nyilvánosság követelésére közzétettek ugyan bizonyos adatokat, ezek azonban semmi érdekeset és érdemeset nem tartalmaztak. Fölmerült az a gyanú is, hogy a kormány elhallgatta a legfontosabb adatokat. Japán is igyekezett fényt deríteni a „haláltenger” titkára, annál inkább, mert a második világháború után számos olyan katasztrófa történt ezeken a vizeken, amelyeknek okait homály fedi. A japán kormány éppen ezért egy különleges műszerekkel fölszerelt kutatóhajót küldött ezekre a vizekre. Az „eredmény” az volt, hogy a hajó sohasem tért vissza kikötőjébe, nyomtalanul eltűnt. Soha többé nem hallottak róla. Arannyal, ezüsttel teli kincsesláda Titokzatos hajókatasztrófák nemcsak az „ördögháromszögben” meg a „haláltengerben” történnek, az Adrián is voltak már szerencsétlenségek, amelyeknek okai mindmáig ismeretlenek maradtak. Ilyen eset volt a Baron Gauch nevű osztrák hajó elsüllyedése is. A Bosznia-Hercegovina területén állomásozó osztrák—magyar tiszteket 1914 nyarán már erősen aggasztották a háború veszélyei. Éppen ezért igyekeztek biztonságba menekíteni családjukat és vagyonukat. Az egyetlen veszélytelen út a tengeren át vezetett. (Folytatjuk) A TITOKZATOS HÁROMSZÖG (6) MAGYAR SZÓ Péntek, 1977. szept. 16. MAGYARORSZÁGI TÉMÁK A demokrácia és a kritika A vitában az érvek győznek nem pedig a személyiségek Budapest, szeptember Magyarországon a demokrácia és a szocializmus témájáról folyó eszmecserékben mindinkább teret hódít az a meggyőződés, hogy a szocialista társadalmi rendszernek nem szabad rettegnie a demokráciától, ellenkezőleg, a demokrácia elkerülhetetlen törvényszerűség az úgynevezett fejlett szocializmus felé való haladás útján, és csupán az utóbbi témáról érdemes építő jellegű és célravezető vitát folytatni. Ezt a témát pedig így foglalhatjuk össze: hogyan lehet elérni, hogy a polgárt gyakrabban kérdezzék meg a fejlődés lényeges irányairól és kérdéseiről ebben a fontos szakaszban? A fentebbi fő kérdésen kívül sok mást is felvetettek: hogyan lehet beépíteni a bírálat mechanizmusát a társadalomba, hogy aztán hasznos mozgatóereje lehessen a felelősségteljes és célravezető eszmecseréknek; hogyan kell biztosítani a társadalom minden tagja számára a lehetőséget — még azoknak is, „akik még nem látnak mindent tisztán”, —, hogy kivehessék részüket a közügyekre vonatkozó eszmecseréből, s ahelyett, hogy „mellettünk állnának”, „velünk legyenek”, hogyan szavatolhatjuk a vita demokratikus voltát oly módon, hogy elbátortalanodjon a „hatalmi pozícióikról” való fellépés, nevezetesen hogyan lehet megindítani a dialógust, amelyben nem az egyén, hanem az érvek ereje győzedelmeskedik, s végezetül hogyan lehet elérni, hogy akit a vita során meggyőztek más véleményének a helytállóságáról, ne legyen egyszersmind „vesztes fél” is. Az állam és a párt A magyarok abból indulnak ki, hogy az igazság a valóság talaján születik, s hogy a marxizmus-leninizmus tana éppenahhoz segít hozzá, hogy a valóságot jobban felmérjék, tanulmányozzák, s fejlődését a fő irányvonalnak megfelelően irányítsák, amelynek minden szakaszát nem könnyű előirányozni, ha az elmélet napról napra nem szembesül a gyakorlattal, vagy nem konzultál vele. Ezekből a meglehetősen általánosnak hangzó tételekből ered az a szükséglet, hogy újra és újra rámutassanak a társadalmat előbbre vivő mechanizmusok felülvizsgálásának jelentőségére, e mechanizmusok azonban csak akkor tölthetnek be ilyen szerepet, ha lépést tartanak az idővel. A vita során természetszerűleg megmutatkozik annak szükséglete, hogy az állam és a párt szerepe útján — e két alapvető mozgatóerő tárgyalását rendkívül kényesnek tekintik — meghatározzák a demokrácia fogalmát. Nem egészen három évtizeddel ezelőtt, akkoriban, amikor a munkásosztály hatalmának eredményességét kizárólag az állam fokozódó szerepének szemszögéből mérlegelték, Révai József, az akkori vezető ideológus és teoretikus az alábbiakat állította: „Az állam és a párt nem egy, de nem is kettő”. Az állam és a párt akkoriban gyakorlatilag egy szervezetet alkotott, egymással összefonódott, s mindent azzal igazoltak, hogy az osztályharcot okvetlenül fokozni kell. A párttól ma nem vitatják el a vezető ideológiai és politikai szerepet, de különbséget tesznek e között, valamint az olyan szervek tevékenysége között, amilyen a parlament, a kormány, a tanácsok stb. A párt azért van, hogy kijelölje a fejlődés általános irányvonalát — írta a közelmúltban egy teoretikus a Társadalmi Szemlében —, a hatalom és a közigazgatás tekintetében pedig az a törekvése, hogy mindkettőnek minél több önállóságot tegyen lehetővé. Az általános következtetés az alábbi: a párt és az állam egy irányban hat, de nem egy és ugyanaz. A belső ellentmondások feloldása A széles fronton megvalósuló vagy kívánt önállóság — magyarországi felfogás szerint — nem azonos az állam elhalásával, de nem is hat oda, hogy az államhatalom áttörje az ellenőrzés határait. Ezért már kirajzolódnak bizonyos területek (tudomány stb.) körvonalai, s e területeken sok mindent a társadalmi tényezők (különféle egyesületek, szövetségek stb.) közreműködésével, tehát a közigazgatás beavatkozása nélkül rendeznek. A közigazgatástól pedig egyre hangosabban követelik, hogy ne hatalom legyen, hanem a polgárok igényeit kielégítő szolgálat. Hogy ez a folyamat a demokrácia felé irányuljon, a társadalmi ellenőrzés intézkedéseihez folyamodnak. A társadalmi ellenőrzést magyar szemszögből nézve tágabb értelemben is lehetne venni, éspedig úgy is, mint ,a dolgozók közreműködését az ellenőrzésben (ami már megvan és működik is), és úgy is, mint a dolgozók k°zreműködését a döntések és határozatok előkészítésében (többrétegű részvállalás a Hazafias Népfront, a szakszervezet és más többé-kevésbé intézményesített formák révén). Nézetük szerint a párton, mint a legmeghatározottabb és leghatékonyabb erőn kívül más politikai és társadalmi tényezőket is aktivizálni kell a belső ellentmondások és érdekellentétek demokratikus megoldásának vonalán. Ilyen vonatkozásban okvetlenül szükségesnek tűnik a vita, mint az ellentétek és a különböző érdekek összehangolásának formája. Minthogy az ellentmondások és a különböző érdekek hatását elismerik, az álláspontok és az elmélkedések egyöntetűségét pedig tagadják,, a vita — és általa a demokratikusság — tulajdonképpen a koordinátor szerepében lép fel, s felváltja azt, amit más társadalmi rendszerben úgynevezett pluralista demokráciának neveznének. A Társadalmi Szemle ezt írja a napokban: jó módszert, amellyel nálunk a nyilvános eszmecsere lévén általánosabb társadalmi érdeket képviselő döntés meg-formálásáig eljutunk, szabadabb mércével olyan folyamatként határozhatnánkmeg, amelyhez másfajta társadalmi rendszerben két vagy három párt szükséges. A bírálat tere Itt természetesen figyelembe vették a belső fejlődés egyik-másik sarkalatos kérdésével kapcsolatban lebonyolított általános vitákat. Elméleti szempontból a dolgot azzal időszerűsítik szakadatlanul, hogy a pártnak szorgalmaznia kell a demokrácia belső mozgatóerőinek működését, amelyeknek az egypártrendszer feltételei között a kiigazító szerepét kell játszania. Ebben a vonatkozásban különösen nagy jelentőséget tulajdonítanak a közvélemény formálásának. Egyszóval a pártnak saját kebelében bizonyos fajta „ellenzéket” kell ápolnia, nehogy a belső élet azólogatás és a finomkodás légkörében megrekedjen. S éppen ezért tartják fontos eszköznek a kritikát, ezért követelnek több teret a bírálatnak. Külön fejezet ez a mostani magyarországi politikai pillanatban, amelyet éppen azért jellemez az útkeresés, mert immár belátták, hogy mennyire szűkek bizonyos kaptafák, amelyek szerint cselekedtek, vagy még ma is cselekednek. A bírálattól csupán azt várják el, hogy ne helyezkedjen szembe a szocializmussal, ne merüljön ki szalmacséplésben és csoportosulásban. Minden egyéb tulajdonságát hajlandók a szocialista erények fegyvertárába helyezni. Az eszmecsere és a bírálat célja sohasem lehet az ember megsemmisítése — írta a napokban a Népszabadságban Aczél György, a Politikai Bizottság tagja, s egyszersmind felhívta a figyelmet az alábbiakra: „Mozgalmunk mindenkor nagymértékben függött attól, hogy helyesen, jól és elvszerűen vitatkoztunk-e. ” Tévedéseink és vereségeink forrása nemegyszer éppen abban volt, hogy rosszul értelmeztük a vitát, vitapartnerünkat pedig elhallgattattuk!” Az elhallgattatás — mint hangsúlyozzák — kommunistához nem méltó cselekedet. S ha már róluk van szó, mindegyiküknek nyitva kellene tartania szemét, s bátran meg kellene mondania, ha a szocializmus fogyatékosságát érzi. A kommunista, ha aláveti magát a pártfegyelemnek, még nem mondott le a szabadságról — üzenik mostanában a párttagoknak, amikor a nagyobb demokrácia és a szocializmus nevében több vitát és alkotó jellegű bírálatot követelnek. Aczél György szellemesen és helyénvalóan állapítottameg fentebb említett cikkében, hogy az eszmecserében felszólaló pártfunkcionáriusoknak eleve meg kell feledkeznie hatalmi pozíciójáról. [Mert a vitában nem az egyénnek kell győznie, hanem az érvek erejének. S hozzáteszik még ezt is: nem kell visszautasítani azoknak a véleményét, akik ügyetlenül, nehézkesen vagy más hasonló módon tapintanak rá a szocializmus fogyatékosságaira. Nem nehéz ugyanis az őszinte hozzáállást és az igazságszerető bírálatot megkülönböztetni a valóságot elferdítő, szocializmust tagadó ellenséges magatartástól. Az egyre nyíltabbá váló magyarországi viták rámutatnak azokra a még járatlan utakra, amelyen a belső fejlődésnek haladnia kell, s azt az igényt tükrözik, hogy a nemzet egységét az új feltételek között oly módon tartalmasítsák, amely a szocialista demokrácia elmélyítését megkerülhetetlen, lényegbevágó előfeltételnek teszi meg. Az új megoldások, a tartalmasabb belső élet keresésében a viták és a bírálatok mind kevésbé tartják a rombolótevékenység tartozékának, s mind nagyobb mértékben valódi szocialista katalizátornak és ösztönzőerőnek. Miloš COROVIC Véres zavargások Kolumbiában Hét személy életét vesztette, többen megsérültek a sztrájkolók és a rendőrség közötti összetűzésben. A legnagyobb szakszervezet felhívására ugyanis a kolumbiai munkások egynapos sztrájkba léptek. Bogotában a véres összetűzések utáni kijárási tilalmat rendelték el, amely Alfonso Lopez Michelsen elnök szavai szerint meghatározatlan ideig tart. Az elnök televízió-beszédében közölte, hogy szerdán 600 személyt letartóztattak.