Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 270-284. szám)

1977-10-01 / 270. szám

2. oldal MAGYAR SZÓ Szombat, 1977. okt. 1. Tito vonalán haladva önállásult és szilárdult meg pártunk (Folytatás az 1. oldalról) lizmus építéséért vívott csa­tákban. Tito új eszmékkel és for­radalmi tettekkel megterem­tette a munkásosztály mo­dern pártját, s világméretek­ben gyarapította a marxiz­must, a szocializmus elméle­tét és gyakorlatát. Senki sem fogta föl oly mélyreha­tóan és előrelátóan a párt és a munkásosztály egységének­­ fontosságát és annak jelen­tőségét, hogy a párt Jugo­szlávia forradalmi átalakítá­sáért vívott harcában az osztályra és a népre támasz­kodik, mint Tito. A jugo­szláv valóság, a társadalmi folyamatok törvényszerűsé­gének teljes megértése, a munkásosztályba és a népbe vetett hit, osztály- és nem­zeti érdekeik igazi megérté­se nélkül nem lehetett vol­na olyan jól, megbízhatóan és világosan megjelölni és irányítani a harc útjait, mindenélkül nem létezne a mai független szocialista ön­igazgatású, el nem kötele­zett Jugoszlávia, az egyenjo­gú nemzetek és nemzetisé­gek testvéri közössége. Azáltal, hogy megünnepel­jük Tito és a magunk ju­bileumait, továbbvisszük, gazdagítjuk és élénkebbé tesszük a tartományunk va­lamennyi nemzetéhez és nemzetiségéhez tartozó dol­gozók alkotótevékenységét, amelynek középpontjában az új győzelmekért, az önigaz­gatás elmélyítéséért, az új társadalmi viszonyoknak a X. kongresszus, az alkot­mány és a társult munkáról szóló törvény tételei alapján való kiépítéséért folytatott harc áll. Ezen tevékenysé­gek összességében a közös­ség, a testvériség és egység, az emberek szolidaritása és szabadsága, forradalmunk tartós értékei jutnak kifeje­zésre. Pártunk nem lehetett vol­na azzá, ami, ha nem szerez­hette volna meg a munkás­­osztály és­ általában a dol­gozók bizalmát, ha nem sza­badította volna föl nemze­teink és nemzetiségeink al­kotóerejét, hogy elszántan hozzálássanak társadalmunk forradalmi és szocialista át­alakításához. Ennek az irányzatnak és Tito irányvonalának alap­ján­ valósultak meg Vajda­ság nemzeteinek és nemzeti­ségeinek, munkásosztályá­nak és dolgozóinak évszáza­dos törekvései, nyíltak meg a forradalom új térségei és látóhatárai, küzdöttünk le számtalan akadályt és ne­hézséget, és különféle idő­szakokon és sorsdöntő pilla­natokon át haladva, győztük le saját fogyatékosságainkat és teremtettük meg a for­radalom­ fejlődéséhez szüksé­ges mindig új erőt. I. A párt újjászervezése és megszilárdítása Az az idő, amikor Tito a JKP élére állt,, sorsfordulót jelentett a párt vajdasági munkájában is. A JKP új irányvonala nagymértékben hozzájárult a párt akció­képességének erősítéséhez, eszmei, politikai, szervezeti és káderbeli megszilárdítá­sához, valamint befolyásá­nak fokozásához. Titónak világosan megala­pozott álláspontjai­­ voltak azzal kapcsolatban, hogyan kell a pártnak, tevékenyked­nie, hogyan fejlődhet, ha­ladhat előre. Teljesen megér­tette, hogy elérkezett a for­radalom pillanata, de azt is, hogy a forradalmat nem le­het eredményesen véghez­vinni a dolgozó tömegek szé­les rétegeinek tevékeny részvétele nélkül. Tito szá­mára a forradalom sohasem volt elvont kérdés, sem ped­­ig a távoli jövő problé­­m­ája, hanem elszakíthatat­lan kapcsolatban állt a dél gőzök és népek mindenna­pos harcával és tényleges problémáik rendezésével. Eb­ben gyökerezik az a köve­telése, hogy a párt vezető­ségének az országban kell lennie, és a pártnak ki kell A párt ezzel az irányza­tával szakított a munkásosz­tály szerepéről alkotott dog­matikus és bürokratikus fel­fogásokkal. Ezzel kezdődött meg a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom­ban uralkodó dogmatikus kötöttségek elvetése és an­nak az elvnek az érvénye­sülése, hogy minden párt önálló, valamint­­hogy saját munkásosztályának és nem­zetének tartozik felelősség­gel. Tito elvtárs határozottan követelte, hogy pártunk ve­zetősége olyan kommunis­tákból álljon, akik a ha­­­zánkban dolgoznak, és akik megszerezték a párt és a munkásosztály bizalmát, és­­ akiket a mindennapi csaták­­ megedzettek. Ezen az ala­pon indított küzdelmet a párt egységéért, erkölcsi és eszmei tisztaságáért, hogy ezáltal a Párt sikeresen ki­szabaduljon a frakciós har­cok szorításából, amelyek a pártban — alapításától fog­va — szakadásokat idéztek elő. Új minőség volt ez ab­ban a harcban, amelyet Ti­to elvtárs már 1928-ban, a zágrábi pártszervezetben eredményesen megindított. Titónak ez a harca volt az egyetlen módja annak, hogy a JKP megmeneküljön a felbomlástól és a feloszla­tástól, amelyről már a Kom­intern határozatot is hozott, és felkészült a döntés vég­rehajtására. A párt megszilárdítása és újjászervezése után,­­ amely­ben megkülönböztetett jelen­tőséggel bírt a JKP 1934- ben megtartott IV. országos értekezletén hozott, a Szlo­vén KP és a Horvát KP, va­lamin­t a Népfront platform­jának fejlesztéséről szóló ha­tározatok­­ megvalósítása — a párt vezetősége és Tito elvtárs megkövetelte a szer­vezetek és a kommunisták teljes kezdeményezését, ön­állóságát és felelősségét a pártpolitika végrehajtásá­ban, továbbá azt, hogy köz­vetlen kapcsolatot teremtse­nek a tömegekkel a szakszer­vezetekben, az ifjúsági moz­galomban, valamint a sajtó­val és a publicisztikával­. A legfőbb cél a munkásosztály a dolgozó parasztság és az ország valamennyi demok­ratikus, haladó szellemű ere­je egységének megteremté­se volt, így hozták létre a széles körű forradalmi de­mokratikus frontot, hogy har­coljanak az ország fasizálá­sa ellen a fasizmus ellen, amely Európát és az egész világot halálos veszéllyel fe­nyegette, továbbá hogy küzd­jenek a legszélesebb dolgo­zórétegek gazdasági és szo­ciális helyzetének javításá­ért, a néptömegek nagyobb demokratikus és politikai szabadságáért, jogaiért,­ a nemzeti kérdésnek a testvé­riség és egység, a nemzeti egyenjogúság alapján való he­lyes megoldásáért, mégpedig egy olyan közös államban, amelyben minden nemzet­nek joga van az önrendelke­zésre — egészen az elszaka­dásig. A párt azon eszmei, politikai, stratégiai és prog­rambeli alapvető kérdései­nek tisztázása, amelyek hosz­szú időn át gyengítették a Párt akcióképességét és po­litikai befolyását, így a nem­zeti kérdés rendzése, a Pa­ras­zt- és más tömegekkel foly­tatott munka­­— igen jelen­tős volt­ a párt eredménye­sebb munkája szempontjá­ból. Ezek az álláspontok ép­pen Vajdaság tekintetében voltak óriási jelentőségűek. Az elszegényedett paraszt­term­e a reá kényszerített il­legalitás gyűrűjéből, kapcso­latot kell teremtenie osztá­lyával és népével, s velük együtt megszervezni és foly­tatni a mindennapi küzdel­met gazdasági és politikai érdekeikért. Mág évtizedeken át súlyos csatákat vívott a feudaliz­mussal­ és a kapitalista ki­­zsákmányolókkal. A JKP-nak Tito stratégiája által irá­nyított forradalmi harca, a szociális és nemzeti szem­pontból jogfosztott városi és falusi dolgozók közti legszé­lesebb körű kapcsolatok meg­teremtése, a tartós forradal­mi tevékenységbe való be­vonásuk, mindez fordulópon­tot­ jelentett a politikai vi­szonyok és állásfoglalások szempontjából, s népfelsza­badító harcunkban jutott tel­jes kifejezésre. A haladó mozgalom terebélyesedése A titói gondolattal és tet­tel áthatott fiatal kommunis­ták forradalmi magva, Mar­­ko Zrenjaninnal az élen, az 1938-ban és 1937-ben a pár­tot ért súlyos csapások után, gyorsan maga köré gyűjtöt­te a szétszóródott kommunis­ta erőket, kapcsolatot terem­tett köztük, és már 1938- ban felújította a vajdasági pártszervezeteket, amelyek­nek élére új vezetőségek ke­rültek, s amelyek határozot­tan szakítottak az opportu­nista jobboldali elemekkel, hasonlóképpen kiközösítet­ték soraikból a frakciósokat és a szektásokat. A vajdasági pártszerveze­tek sikerei — Tito elvtárs értékelése szerint — kivéte­les jelentőségűek voltak. A párt érezhetően fokozta a tömegekre, a munkásokra, a parasztságra és a fiatalokra gyakorolt hatását minden nemzeti és szociális környe­zetben. Széles körű tevékenységbe fogott a SKOJ is, s elsőnek sikerült áthidalnia az akkori nehézségeket, tévelygéseket, és ezáltal az ifjúsági mozga­lom harci magjává fejlődött. A SKOJ valamennyi nem­zet és nemzetiség munkás-, paraszt- és értelmiségi ifjú­ságának egységét juttatta ki­fejezésre, a párt legfőbb tá­masza és káderutánpótlásá­nak forrása volt. Szakadat­lan tevékenységével fasisz­­taellenes hangulatot keltett az ifjúság körében, fejlesz­tette osztálya és nemzeti ön­tudatát, felkészítette a so­ron következő sorsdöntő fel­adatokra­, így alakult meg 1936-ban az Ifjúsági Kulturális és Gazdasági Mozgalom (OM­­POK), amely rövid idő alatt egész Vajdaságra kiterjesz­tette tevékneységét, nagy­mértékben­ hozzájárulva va­lamennyi szociális réteg és nemzet fiataljainak egybe­gyűjtéséhez a fasiszta ve­szély, a drágaság és a spe­kuláció elleni, továbbá a fe­hérterror áldozatainak támo­gatásáért, a békéért és a sza­badságért és a demokráciá­ért vívott harc vonalán. A mozgalom rövid fennál­lása alatt számottevő sikere­ket ért el nemcsak az ifjú­ság, hanem a széles népréte­gek politikai és kulturális egybekapcsolása és fejleszté­se terén, és jelentős tekin­télyt szerzett magának az ország más vidékein is, szer­vezetei létesültek Bosznia- Hercegovinában, Szerbiában és Crna Gorában is. A párt megkülönböztetett figyelmet szentelt a szak­­szervezeti mozgalomnak. A szakszervezetek erősítéséért és tömegesítéséért vívott küz­delmével, a kommunisták­nak és a forradalmi erőknek a reformista és az úgyneve­zett semleges szakszerveze­tek iránti aktív magatartá­sával és tevékenységével, az egész szakszervezeti mozga­lom az osztályharcok alkotó eleme lett a városokban és a falvakban is. Kivételes je­lentőségű munkát végeztek a kommunisták a mezőgaz­dasági munkások közt, a nagyszámú agrárproletariá­tus harca ugyanis a vajda­sági forradalmi mozgalom egyik jelentős sajátosságát alkotta. Az Egyesült Munkás szak­szervezetek sokféle és gyü­mölcsöző munkájukkal, mint­egy 350 sztrájk és díjszabási mozgalom megszervezésével, — 1936-tól kezdve 1940-ig — az üldöztetések és a betiltá­sok ellenére is ébresztették és fejlesztették a munkástu­datot, nevelték az új káde­reket. A Vajdaság területén mű­ködő szakszervezetek a párt vezetésével jelentősen meg­erősödtek. Soraikban 1940 végén mintegy 10 000 mun­kás volt és az Egyesült Mun­kásszakszervezetek hat he­lyi szakma közötti bizottsá­ga közül, öt teljesen, illetve a tagok többsége szerint a kommunisták kezében volt (Újvidék, Szabadka, Zombor, Mitrovica, Pancsova). A párt, hogy megteremtse a néptömegek közt végzett legális politikai tevékenység lehetőségeit, s hogy erősít­hesse támaszpontjait, meg­alakítsa a Dolgozó Nép Párt­ját. Ennek a pártnak a tévé A kommunisták munkáját és a pártszervezetek erősö­dését Vajdaságban egyszers­mind az egész országban nagymértékben serkentette a JKP vezető pártaktívájának tanácskozása, amelyet Tito Szlovéniában, a Smarna Go­ra lábánál fekvő Tacenóban 1939 júniusában szervezett­­ meg, és amelyen a vajdasá­gi kommunisták is részt vet­tek.­­A szerbiai kommunisták­hoz 1936. november 2-án in­tézett levelében Tito ,elvtárs — abból az elvből kiindul­va, hogy egy demokratikus közösségben a népeknek ön­rendelkezési jogának kell lennie, és hogy szabad meg- s egyezés alapján maguk döntsenek sorsukról — hang­­­súlyozta. „A baloldaliak (az- s az a kommunisták) a jelen­­­­legi határok közti föderáci­­i­ós alapon berendezett Ju­­­­goszlávia szabad közös­ségének oldalán állnak, és ellenzik, hogy bár­­­melyik nép elnyomjon egy másik népet, hegemóniára törekedjen. A horvát, a szlo­vén, a szerb, a spacedón, és a Crna Gora-i nemzetnek te­hát demokratikus módon kell kinyilatkoztatniuk, ho­gyan kívánják rendezni egy­más közti viszonyaikat az államközösségben. Hasonló­képpen Vajdaság és Bosz­nia-Hercegovina népének is joga van rá, hogy nyilatkoz­zon a maga viszonyáról az államközösségben” (Josip Broz Tito, összes művei, III. kötet* 33—34. oldal). Ezeket az elveket Tito még erőteljesebben hangsú­lyozta a Szabadság Nép­frontja platformjának elem­zésekor, amikor a következő­ket írta: „Világosan és fél­­reérhetetlenül kifejezésre kell jutnia annak az elha­tározásnak, hogy tisztelet­ben tartják minden nép, nemcsak a szerb, horvát és a szlovén, hanem a mace­dón és a Crna Gora-i nép önrendelkezési jogát, hason­lóképpen Vajdaságnak és Bosznia-Hercegovinának azt a jogát, hogy eldöntse, meg­­őrzi-e regionális önállóságát a föderatív államban. S en­nek a platformnak — mon­dotta Tito —■ tartalmaznia kell a nemzeti kisebbsé­gek, a németek, a ma­gyarok és az albánok egyen­jogúságát is.” (Uo. 37. oldal). Ezek az álláspontok, ame­lyeket a vajdasági kommu­nisták egységesen elfogad­tak, a JKP VI. vajdasági tartományi értekezletén ér­kenységét megelőzőleg a JKP a legális Egységes Munkáspárt megalakításán doglozott, amelynek bizottsá­gai 1935 őszétől kezdve si­keresen alakultak meg Vaj­daság több helységében. A Dolgozó Nép Pártjának az ország föderatív berendezé­sére, valamint Vajdaság hely­zetére vonatkozó programja és platformja, továbbá az 1938. évi parlamenti és az 1939—40. évi községi válasz­tásokon elért sikerei kivéte­les politikai jelentőségűek voltak, és nagy visszhangra találta. Nagy szerepet játszott Vaj­daságban a haladó szellemű és forradalmi sajtó és pub­licisztika is. Ezek az újsá­gok és folyóiratok a párt gyilkos erejű szavát, vala­mint a munkásság jogaiért és a nemzeti egyenjogúságá­ért vívott küzdelem igazát terjesztették.­ A számos poli­tikai lap — ennek a harc­nak a tanúbizonyságai közül — a Narodna svest, az Isti­­na, a Trudbenik, a Dolgozó, a Mladj radnik, a Narodni glas, a Népszava, a Híd stb. jártak az élen. Erőteljesen juttatták kifejezésre a JKP programbeli irányvonalát, a Vajdaság valamennyi nemze­téhez tartozó munkások osz­tályának, a parasztságnak és az ifjúságnak a törekvéseit és érdekeit i­vényesültek teljes mérték­ben, amelynek pártszerve­zetünk szervezeti, eszmei és politikai fejlődése szem­pontjából megkülönböztetett jelentősége van. Az érte­kezletet Kamenicán 1940 szeptemberében, a JKP Zágrábban megtartott V. országos értekezlete előtt rendezték meg, s ekkor meg­erősítették a párt politikai irányvonalát. Ezért tekint­jük a JKP VI. vajdasági tartományi értekezletét a vajdasági kommunistáknak az V. országos értekezletre való előkészületeknek, s ily módon volt kifejezője a Tito vezetésével megújított és megszilárdított vajdasági pártszervezetek egységének, szervezeti és politikai téren elért eredményeinek. Vajdaság pártszervezete, Tito stratégiai irányvonalát követve, új eszmei és poli­tikai előrehaladást ért el a városok és a falvak dolgozó­­ tömegei széles rétegeinek egybekapcsolása terén. Bát­ran haladt előre, szemben a súlyos és sorsdöntő esemé­nyekkel, felkészülve hazánk védelmére, az általános fel­kelésre, a forradalomra. II. Vajdaság harca a szociális és nemzeti felszabadításért A Jugoszláv Kommunista Párt és Tito elvtárs — nem ismerve el az ország meg­szállását, sem feldarabolását — valamennyi" nemzetünket és nemzetiségünket elszánt fegyveres harcra szólította föl a megszállók és a haza­árulók ellen, az ország fel­szabadításáért vívott harc­ra. Ezzel a párt vállalta a felelősséget nemzeteink és nemzetiségeink felszabadító harcának folyamatáért és irányzatáért, s ez a küzde­lem gyorsan fellángolt és fejlődött általános népi há­borúvá. A párt által irányí­tott széles néptömegek harca kezdettől fogva ma­gán viselte a hiteles szocia­lista forradalom valameny­­nyi jellemvonását. Megkülönböztetett jelentő­­ségű volt a JKP vezetőségé­nek közvetlenül az ország megszállása után, 1941 má­jusában megtartott tanács­kozásán adott helyzetfelmé­rése, valamint azok a fel­adatok, amelyeket Tito elv­társ az ország kommunistái elé tűzött. A Vajdasági KP Tartomá­nyi Bizottságának 1941 jú­niusában,­­Tito irányvonala szellemében közzétett kiált­vány felkelésre szólította fel Vajdaság valamennyi nem­zetét és nemzetiségét, és megjelölte a népfelszabadí­tó háború céljait. A megszállás idején a szét­darabolt Vajdaságban sajá­­­tos létfeltételeink körülmé­nyei közt — a soknemzeti­ségű lakosság, a közlekedési ,­­ útvonalak sűrű hálózata ál­tal átszőtt síkság, a magas fokú gazdasági fejlettség, a geopolitikai helyzet és a megszálló erők nagy össz­pontosítása — erőteljes po­litikai differenciálódás kö­vetkezett be, s átterjedt a burzsoá csúcsokra és a nem­zetiségek egy részére, ame­lyek a volt Jugoszlávia nép­ellenes rendszere alatt alá­rendelt helyzetben jogfosz­tottak­­voltak. A vajdasági németek számos csoportja a fasizmus erős támaszpontja volt kezdetben, és az is maradt egészen a háború végéig. Ezek a sajátosságok­­ megkövetelték, hogy minél konkrétabb formában dol­gozzák ki, és minél követ­kezetesebben valósítsák­ meg Titónak a népek testvérisé­gére és egyenjogúságára vo­natkozó irányvonalát a né­met tömegekért és egységü­kért vívott küzdelemben. A megszállók és a hazaárulók elleni harcban politikai, nemzeti, demokratikus és szociális jellegű forradalmi igények is elkerülhetetlenül fölmerültek, hogy megvilá­gíthassák Vajdaságnak, va­lamint nemzeteinek és nem­zetiségeinek távlatát és helyzetét az új Jugo­szláviában.­­Mert kizárólag ezen az alapon lehetett meg­teremteni a nemzetek és nemzetiségek szélesebb körű egységét, ezzel együtt a föl­kelés szilárd alapját. Mind­ez új szervezeti és munka­­módszereket követelt meg a vajdasági pártszervezettől. A demokratikus és a forra­dalmi erők megszervezése és politikai tevékenysége so­rán szerzett tapasztalatokat fel kellett használni, hogy gyorsabban leljék meg azo­kat a munkamódszereket és azt a taktikát, amelyet a népfelszabadító háború meg­követelt. Szakítás a dogmatikus és bürokratikus felfogásokkal A nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának hangsúlyozása A népfelszabadíó háború fejlődése Vajdaság Tito vezetésével 1941-ben kezdett harcot a maga szociális és nemzeti fel­szabadításáért. Közvetlenül a felkelésre­­ felszólító kiált­vány után 15 partizánosztag és számos tized u­szította a forradalom lángját Bácská­ban, Bánátban és Szerémség­ben. Az ellenség pusztításán kívül megsemmisítették az élelmiszer- és ellátási forrá­sokat, rombolták a vasútvo­nalakat. Ezáltal meghiúsítot­ták Hitlernek azt a tervét, hogy Vajdaságot a fasiszta háborús gépezet gazdasági el­látásának támpontjává te­gye. A népfelszabadító háború kezdetétől a végéig tartomá­­nyunkban egységes mozga­lom folyt, része volt az egy­séges jugoszláv népfelszaba­dító mozgalomnak, noha el­térő volt a helyzet Bácská­ban, Bánátban és Szerémség­ben. Az 1941-ben és 1942-ben vívott harcok sikerei, va­lamint az első csapások, amelyeket Bácskában és Bá­nátban a megszállóktól el­szenvedtünk, hamarosan ki­mutatták, hogy Vajdaság e részeiben a saját terület, az ország és a világ politikai helyzetének és erőviszonyai­nak kellő reális felmérése nélkül kezdtek harcba, s ab (Folytatása a 3. oldalon)!

Next