Magyar Szó, 1977. október (34. évfolyam, 270-284. szám)
1977-10-01 / 270. szám
2. oldal MAGYAR SZÓ Szombat, 1977. okt. 1. Tito vonalán haladva önállásult és szilárdult meg pártunk (Folytatás az 1. oldalról) lizmus építéséért vívott csatákban. Tito új eszmékkel és forradalmi tettekkel megteremtette a munkásosztály modern pártját, s világméretekben gyarapította a marxizmust, a szocializmus elméletét és gyakorlatát. Senki sem fogta föl oly mélyrehatóan és előrelátóan a párt és a munkásosztály egységének fontosságát és annak jelentőségét, hogy a párt Jugoszlávia forradalmi átalakításáért vívott harcában az osztályra és a népre támaszkodik, mint Tito. A jugoszláv valóság, a társadalmi folyamatok törvényszerűségének teljes megértése, a munkásosztályba és a népbe vetett hit, osztály- és nemzeti érdekeik igazi megértése nélkül nem lehetett volna olyan jól, megbízhatóan és világosan megjelölni és irányítani a harc útjait, mindenélkül nem létezne a mai független szocialista önigazgatású, el nem kötelezett Jugoszlávia, az egyenjogú nemzetek és nemzetiségek testvéri közössége. Azáltal, hogy megünnepeljük Tito és a magunk jubileumait, továbbvisszük, gazdagítjuk és élénkebbé tesszük a tartományunk valamennyi nemzetéhez és nemzetiségéhez tartozó dolgozók alkotótevékenységét, amelynek középpontjában az új győzelmekért, az önigazgatás elmélyítéséért, az új társadalmi viszonyoknak a X. kongresszus, az alkotmány és a társult munkáról szóló törvény tételei alapján való kiépítéséért folytatott harc áll. Ezen tevékenységek összességében a közösség, a testvériség és egység, az emberek szolidaritása és szabadsága, forradalmunk tartós értékei jutnak kifejezésre. Pártunk nem lehetett volna azzá, ami, ha nem szerezhette volna meg a munkásosztály és általában a dolgozók bizalmát, ha nem szabadította volna föl nemzeteink és nemzetiségeink alkotóerejét, hogy elszántan hozzálássanak társadalmunk forradalmi és szocialista átalakításához. Ennek az irányzatnak és Tito irányvonalának alapján valósultak meg Vajdaság nemzeteinek és nemzetiségeinek, munkásosztályának és dolgozóinak évszázados törekvései, nyíltak meg a forradalom új térségei és látóhatárai, küzdöttünk le számtalan akadályt és nehézséget, és különféle időszakokon és sorsdöntő pillanatokon át haladva, győztük le saját fogyatékosságainkat és teremtettük meg a forradalom fejlődéséhez szükséges mindig új erőt. I. A párt újjászervezése és megszilárdítása Az az idő, amikor Tito a JKP élére állt,, sorsfordulót jelentett a párt vajdasági munkájában is. A JKP új irányvonala nagymértékben hozzájárult a párt akcióképességének erősítéséhez, eszmei, politikai, szervezeti és káderbeli megszilárdításához, valamint befolyásának fokozásához. Titónak világosan megalapozott álláspontjai voltak azzal kapcsolatban, hogyan kell a pártnak, tevékenykednie, hogyan fejlődhet, haladhat előre. Teljesen megértette, hogy elérkezett a forradalom pillanata, de azt is, hogy a forradalmat nem lehet eredményesen véghezvinni a dolgozó tömegek széles rétegeinek tevékeny részvétele nélkül. Tito számára a forradalom sohasem volt elvont kérdés, sem pedig a távoli jövő problémája, hanem elszakíthatatlan kapcsolatban állt a dél gőzök és népek mindennapos harcával és tényleges problémáik rendezésével. Ebben gyökerezik az a követelése, hogy a párt vezetőségének az országban kell lennie, és a pártnak ki kell A párt ezzel az irányzatával szakított a munkásosztály szerepéről alkotott dogmatikus és bürokratikus felfogásokkal. Ezzel kezdődött meg a nemzetközi kommunista és munkásmozgalomban uralkodó dogmatikus kötöttségek elvetése és annak az elvnek az érvényesülése, hogy minden párt önálló, valaminthogy saját munkásosztályának és nemzetének tartozik felelősséggel. Tito elvtárs határozottan követelte, hogy pártunk vezetősége olyan kommunistákból álljon, akik a hazánkban dolgoznak, és akik megszerezték a párt és a munkásosztály bizalmát, és akiket a mindennapi csaták megedzettek. Ezen az alapon indított küzdelmet a párt egységéért, erkölcsi és eszmei tisztaságáért, hogy ezáltal a Párt sikeresen kiszabaduljon a frakciós harcok szorításából, amelyek a pártban — alapításától fogva — szakadásokat idéztek elő. Új minőség volt ez abban a harcban, amelyet Tito elvtárs már 1928-ban, a zágrábi pártszervezetben eredményesen megindított. Titónak ez a harca volt az egyetlen módja annak, hogy a JKP megmeneküljön a felbomlástól és a feloszlatástól, amelyről már a Komintern határozatot is hozott, és felkészült a döntés végrehajtására. A párt megszilárdítása és újjászervezése után, amelyben megkülönböztetett jelentőséggel bírt a JKP 1934- ben megtartott IV. országos értekezletén hozott, a Szlovén KP és a Horvát KP, valamint a Népfront platformjának fejlesztéséről szóló határozatok megvalósítása — a párt vezetősége és Tito elvtárs megkövetelte a szervezetek és a kommunisták teljes kezdeményezését, önállóságát és felelősségét a pártpolitika végrehajtásában, továbbá azt, hogy közvetlen kapcsolatot teremtsenek a tömegekkel a szakszervezetekben, az ifjúsági mozgalomban, valamint a sajtóval és a publicisztikával. A legfőbb cél a munkásosztály a dolgozó parasztság és az ország valamennyi demokratikus, haladó szellemű ereje egységének megteremtése volt, így hozták létre a széles körű forradalmi demokratikus frontot, hogy harcoljanak az ország fasizálása ellen a fasizmus ellen, amely Európát és az egész világot halálos veszéllyel fenyegette, továbbá hogy küzdjenek a legszélesebb dolgozórétegek gazdasági és szociális helyzetének javításáért, a néptömegek nagyobb demokratikus és politikai szabadságáért, jogaiért, a nemzeti kérdésnek a testvériség és egység, a nemzeti egyenjogúság alapján való helyes megoldásáért, mégpedig egy olyan közös államban, amelyben minden nemzetnek joga van az önrendelkezésre — egészen az elszakadásig. A párt azon eszmei, politikai, stratégiai és programbeli alapvető kérdéseinek tisztázása, amelyek hoszszú időn át gyengítették a Párt akcióképességét és politikai befolyását, így a nemzeti kérdés rendzése, a Paraszt- és más tömegekkel folytatott munka— igen jelentős volt a párt eredményesebb munkája szempontjából. Ezek az álláspontok éppen Vajdaság tekintetében voltak óriási jelentőségűek. Az elszegényedett parasztterme a reá kényszerített illegalitás gyűrűjéből, kapcsolatot kell teremtenie osztályával és népével, s velük együtt megszervezni és folytatni a mindennapi küzdelmet gazdasági és politikai érdekeikért. Mág évtizedeken át súlyos csatákat vívott a feudalizmussal és a kapitalista kizsákmányolókkal. A JKP-nak Tito stratégiája által irányított forradalmi harca, a szociális és nemzeti szempontból jogfosztott városi és falusi dolgozók közti legszélesebb körű kapcsolatok megteremtése, a tartós forradalmi tevékenységbe való bevonásuk, mindez fordulópontot jelentett a politikai viszonyok és állásfoglalások szempontjából, s népfelszabadító harcunkban jutott teljes kifejezésre. A haladó mozgalom terebélyesedése A titói gondolattal és tettel áthatott fiatal kommunisták forradalmi magva, Marko Zrenjaninnal az élen, az 1938-ban és 1937-ben a pártot ért súlyos csapások után, gyorsan maga köré gyűjtötte a szétszóródott kommunista erőket, kapcsolatot teremtett köztük, és már 1938- ban felújította a vajdasági pártszervezeteket, amelyeknek élére új vezetőségek kerültek, s amelyek határozottan szakítottak az opportunista jobboldali elemekkel, hasonlóképpen kiközösítették soraikból a frakciósokat és a szektásokat. A vajdasági pártszervezetek sikerei — Tito elvtárs értékelése szerint — kivételes jelentőségűek voltak. A párt érezhetően fokozta a tömegekre, a munkásokra, a parasztságra és a fiatalokra gyakorolt hatását minden nemzeti és szociális környezetben. Széles körű tevékenységbe fogott a SKOJ is, s elsőnek sikerült áthidalnia az akkori nehézségeket, tévelygéseket, és ezáltal az ifjúsági mozgalom harci magjává fejlődött. A SKOJ valamennyi nemzet és nemzetiség munkás-, paraszt- és értelmiségi ifjúságának egységét juttatta kifejezésre, a párt legfőbb támasza és káderutánpótlásának forrása volt. Szakadatlan tevékenységével fasisztaellenes hangulatot keltett az ifjúság körében, fejlesztette osztálya és nemzeti öntudatát, felkészítette a soron következő sorsdöntő feladatokra, így alakult meg 1936-ban az Ifjúsági Kulturális és Gazdasági Mozgalom (OMPOK), amely rövid idő alatt egész Vajdaságra kiterjesztette tevékneységét, nagymértékben hozzájárulva valamennyi szociális réteg és nemzet fiataljainak egybegyűjtéséhez a fasiszta veszély, a drágaság és a spekuláció elleni, továbbá a fehérterror áldozatainak támogatásáért, a békéért és a szabadságért és a demokráciáért vívott harc vonalán. A mozgalom rövid fennállása alatt számottevő sikereket ért el nemcsak az ifjúság, hanem a széles néprétegek politikai és kulturális egybekapcsolása és fejlesztése terén, és jelentős tekintélyt szerzett magának az ország más vidékein is, szervezetei létesültek Bosznia- Hercegovinában, Szerbiában és Crna Gorában is. A párt megkülönböztetett figyelmet szentelt a szakszervezeti mozgalomnak. A szakszervezetek erősítéséért és tömegesítéséért vívott küzdelmével, a kommunistáknak és a forradalmi erőknek a reformista és az úgynevezett semleges szakszervezetek iránti aktív magatartásával és tevékenységével, az egész szakszervezeti mozgalom az osztályharcok alkotó eleme lett a városokban és a falvakban is. Kivételes jelentőségű munkát végeztek a kommunisták a mezőgazdasági munkások közt, a nagyszámú agrárproletariátus harca ugyanis a vajdasági forradalmi mozgalom egyik jelentős sajátosságát alkotta. Az Egyesült Munkás szakszervezetek sokféle és gyümölcsöző munkájukkal, mintegy 350 sztrájk és díjszabási mozgalom megszervezésével, — 1936-tól kezdve 1940-ig — az üldöztetések és a betiltások ellenére is ébresztették és fejlesztették a munkástudatot, nevelték az új kádereket. A Vajdaság területén működő szakszervezetek a párt vezetésével jelentősen megerősödtek. Soraikban 1940 végén mintegy 10 000 munkás volt és az Egyesült Munkásszakszervezetek hat helyi szakma közötti bizottsága közül, öt teljesen, illetve a tagok többsége szerint a kommunisták kezében volt (Újvidék, Szabadka, Zombor, Mitrovica, Pancsova). A párt, hogy megteremtse a néptömegek közt végzett legális politikai tevékenység lehetőségeit, s hogy erősíthesse támaszpontjait, megalakítsa a Dolgozó Nép Pártját. Ennek a pártnak a tévé A kommunisták munkáját és a pártszervezetek erősödését Vajdaságban egyszersmind az egész országban nagymértékben serkentette a JKP vezető pártaktívájának tanácskozása, amelyet Tito Szlovéniában, a Smarna Gora lábánál fekvő Tacenóban 1939 júniusában szervezett meg, és amelyen a vajdasági kommunisták is részt vettek.A szerbiai kommunistákhoz 1936. november 2-án intézett levelében Tito ,elvtárs — abból az elvből kiindulva, hogy egy demokratikus közösségben a népeknek önrendelkezési jogának kell lennie, és hogy szabad meg- s egyezés alapján maguk döntsenek sorsukról — hangsúlyozta. „A baloldaliak (az- s az a kommunisták) a jelenlegi határok közti föderáciiós alapon berendezett Jugoszlávia szabad közösségének oldalán állnak, és ellenzik, hogy bármelyik nép elnyomjon egy másik népet, hegemóniára törekedjen. A horvát, a szlovén, a szerb, a spacedón, és a Crna Gora-i nemzetnek tehát demokratikus módon kell kinyilatkoztatniuk, hogyan kívánják rendezni egymás közti viszonyaikat az államközösségben. Hasonlóképpen Vajdaság és Bosznia-Hercegovina népének is joga van rá, hogy nyilatkozzon a maga viszonyáról az államközösségben” (Josip Broz Tito, összes művei, III. kötet* 33—34. oldal). Ezeket az elveket Tito még erőteljesebben hangsúlyozta a Szabadság Népfrontja platformjának elemzésekor, amikor a következőket írta: „Világosan és félreérhetetlenül kifejezésre kell jutnia annak az elhatározásnak, hogy tiszteletben tartják minden nép, nemcsak a szerb, horvát és a szlovén, hanem a macedón és a Crna Gora-i nép önrendelkezési jogát, hasonlóképpen Vajdaságnak és Bosznia-Hercegovinának azt a jogát, hogy eldöntse, megőrzi-e regionális önállóságát a föderatív államban. S ennek a platformnak — mondotta Tito —■ tartalmaznia kell a nemzeti kisebbségek, a németek, a magyarok és az albánok egyenjogúságát is.” (Uo. 37. oldal). Ezek az álláspontok, amelyeket a vajdasági kommunisták egységesen elfogadtak, a JKP VI. vajdasági tartományi értekezletén érkenységét megelőzőleg a JKP a legális Egységes Munkáspárt megalakításán doglozott, amelynek bizottságai 1935 őszétől kezdve sikeresen alakultak meg Vajdaság több helységében. A Dolgozó Nép Pártjának az ország föderatív berendezésére, valamint Vajdaság helyzetére vonatkozó programja és platformja, továbbá az 1938. évi parlamenti és az 1939—40. évi községi választásokon elért sikerei kivételes politikai jelentőségűek voltak, és nagy visszhangra találta. Nagy szerepet játszott Vajdaságban a haladó szellemű és forradalmi sajtó és publicisztika is. Ezek az újságok és folyóiratok a párt gyilkos erejű szavát, valamint a munkásság jogaiért és a nemzeti egyenjogúságáért vívott küzdelem igazát terjesztették. A számos politikai lap — ennek a harcnak a tanúbizonyságai közül — a Narodna svest, az Istina, a Trudbenik, a Dolgozó, a Mladj radnik, a Narodni glas, a Népszava, a Híd stb. jártak az élen. Erőteljesen juttatták kifejezésre a JKP programbeli irányvonalát, a Vajdaság valamennyi nemzetéhez tartozó munkások osztályának, a parasztságnak és az ifjúságnak a törekvéseit és érdekeit ivényesültek teljes mértékben, amelynek pártszervezetünk szervezeti, eszmei és politikai fejlődése szempontjából megkülönböztetett jelentősége van. Az értekezletet Kamenicán 1940 szeptemberében, a JKP Zágrábban megtartott V. országos értekezlete előtt rendezték meg, s ekkor megerősítették a párt politikai irányvonalát. Ezért tekintjük a JKP VI. vajdasági tartományi értekezletét a vajdasági kommunistáknak az V. országos értekezletre való előkészületeknek, s ily módon volt kifejezője a Tito vezetésével megújított és megszilárdított vajdasági pártszervezetek egységének, szervezeti és politikai téren elért eredményeinek. Vajdaság pártszervezete, Tito stratégiai irányvonalát követve, új eszmei és politikai előrehaladást ért el a városok és a falvak dolgozó tömegei széles rétegeinek egybekapcsolása terén. Bátran haladt előre, szemben a súlyos és sorsdöntő eseményekkel, felkészülve hazánk védelmére, az általános felkelésre, a forradalomra. II. Vajdaság harca a szociális és nemzeti felszabadításért A Jugoszláv Kommunista Párt és Tito elvtárs — nem ismerve el az ország megszállását, sem feldarabolását — valamennyi" nemzetünket és nemzetiségünket elszánt fegyveres harcra szólította föl a megszállók és a hazaárulók ellen, az ország felszabadításáért vívott harcra. Ezzel a párt vállalta a felelősséget nemzeteink és nemzetiségeink felszabadító harcának folyamatáért és irányzatáért, s ez a küzdelem gyorsan fellángolt és fejlődött általános népi háborúvá. A párt által irányított széles néptömegek harca kezdettől fogva magán viselte a hiteles szocialista forradalom valamenynyi jellemvonását. Megkülönböztetett jelentőségű volt a JKP vezetőségének közvetlenül az ország megszállása után, 1941 májusában megtartott tanácskozásán adott helyzetfelmérése, valamint azok a feladatok, amelyeket Tito elvtárs az ország kommunistái elé tűzött. A Vajdasági KP Tartományi Bizottságának 1941 júniusában,Tito irányvonala szellemében közzétett kiáltvány felkelésre szólította fel Vajdaság valamennyi nemzetét és nemzetiségét, és megjelölte a népfelszabadító háború céljait. A megszállás idején a szétdarabolt Vajdaságban sajátos létfeltételeink körülményei közt — a soknemzetiségű lakosság, a közlekedési , útvonalak sűrű hálózata által átszőtt síkság, a magas fokú gazdasági fejlettség, a geopolitikai helyzet és a megszálló erők nagy összpontosítása — erőteljes politikai differenciálódás következett be, s átterjedt a burzsoá csúcsokra és a nemzetiségek egy részére, amelyek a volt Jugoszlávia népellenes rendszere alatt alárendelt helyzetben jogfosztottakvoltak. A vajdasági németek számos csoportja a fasizmus erős támaszpontja volt kezdetben, és az is maradt egészen a háború végéig. Ezek a sajátosságok megkövetelték, hogy minél konkrétabb formában dolgozzák ki, és minél következetesebben valósítsák meg Titónak a népek testvériségére és egyenjogúságára vonatkozó irányvonalát a német tömegekért és egységükért vívott küzdelemben. A megszállók és a hazaárulók elleni harcban politikai, nemzeti, demokratikus és szociális jellegű forradalmi igények is elkerülhetetlenül fölmerültek, hogy megvilágíthassák Vajdaságnak, valamint nemzeteinek és nemzetiségeinek távlatát és helyzetét az új Jugoszláviában.Mert kizárólag ezen az alapon lehetett megteremteni a nemzetek és nemzetiségek szélesebb körű egységét, ezzel együtt a fölkelés szilárd alapját. Mindez új szervezeti és munkamódszereket követelt meg a vajdasági pártszervezettől. A demokratikus és a forradalmi erők megszervezése és politikai tevékenysége során szerzett tapasztalatokat fel kellett használni, hogy gyorsabban leljék meg azokat a munkamódszereket és azt a taktikát, amelyet a népfelszabadító háború megkövetelt. Szakítás a dogmatikus és bürokratikus felfogásokkal A nemzetek és nemzetiségek egyenjogúságának hangsúlyozása A népfelszabadíó háború fejlődése Vajdaság Tito vezetésével 1941-ben kezdett harcot a maga szociális és nemzeti felszabadításáért. Közvetlenül a felkelésre felszólító kiáltvány után 15 partizánosztag és számos tized uszította a forradalom lángját Bácskában, Bánátban és Szerémségben. Az ellenség pusztításán kívül megsemmisítették az élelmiszer- és ellátási forrásokat, rombolták a vasútvonalakat. Ezáltal meghiúsították Hitlernek azt a tervét, hogy Vajdaságot a fasiszta háborús gépezet gazdasági ellátásának támpontjává tegye. A népfelszabadító háború kezdetétől a végéig tartományunkban egységes mozgalom folyt, része volt az egységes jugoszláv népfelszabadító mozgalomnak, noha eltérő volt a helyzet Bácskában, Bánátban és Szerémségben. Az 1941-ben és 1942-ben vívott harcok sikerei, valamint az első csapások, amelyeket Bácskában és Bánátban a megszállóktól elszenvedtünk, hamarosan kimutatták, hogy Vajdaság e részeiben a saját terület, az ország és a világ politikai helyzetének és erőviszonyainak kellő reális felmérése nélkül kezdtek harcba, s ab (Folytatása a 3. oldalon)!