Magyar Szó, 1979. július (36. évfolyam, 178-208. szám)

1979-07-01 / 178. szám

4 KÜLPOLITIKA MAGYAR SZÓ 1979. július 1., vasárnap kínai útijegyzet Peking kerékpározói Kína fővárosában még javában dúl a világ csaknem valamennyi nagyvárosára jellemző legádázabb csata, amely a szó szoros értelmében számtalan emberáldozatot is szedett világszerte: az autók és gyalogosok közötti élethalálharc. Míg másutt, például Stockholmban, arról cikkeznek, gondolkoznak, hogyan adjanak vissza néhány talpalatnyi földet a csatát vesztett gyalogosoknak. Peking valótlanul széles bulevárjain a — nem is olyan ritkaságszámba menő autók — és az abszolút nagyszámú gyalogosok teljesen egyenrangú partnerek a közlekedésben. Sőt. Míg a gyalogosok akkor és ott szelik át rézsűt, hosszában vagy széltében az utcát, ahol éppen eszükbe jut az autósoknak legalább a közlekedési jelzőlámpát tiszteletbe kell tartaniuk. A gyalogosoknak még azt sem. Innen ered, hogy néhány napos kocsikázásunk során alaposan megváltozott a véleményem a kínaiak mentalitásáról. Állítom, hogy sofőrjeik ugyanolyan idegesek mint mi, csak talán a szóbőségben különbözünk, vagy a bizonyos vaskos kifejezések kelléktára nem olyan gazdag a kínai nyelvben mint a miénkben. Az ideges tülkölés, az „azért is” itt is jelen van, a többi meg majd nyilván a technika további feltartózhatatlan fejlődésével jön majd magától. De a pekingi utcáik korlátlan urai mégis a kerékpárosok. Annyi van belőlük — a hivatalos adatok szerint több mint hárommillió —, hogyha kigyullad a jelzőlámpa piros fénye, az útkereszteződés egy-egy tömeges kerékpárverseny rajtjára emlékeztet. És a biciklisták egyáltalán nem idegesek. Jön az autó feléjük a főutcán? Jó. Az az ő baja. Ettől még a kerékpáros nyugodtan, nagy ívben kihajt a mellékutcából, miután körülnézett és látta, hogy közeledik az autó. Szép lassan, kényelmesen elvonul a fékező és tülkölő autó előtt, s megy a maga kacskaringós, kiszámíthatatlan útján. Irányjelzés és hasonló nem létezik. Lámpa sem a Sötétben. Ezért, vagy talán mert a sofőr maga is még nemrég gyalogos vagy kerékpáros volt, s ezeknek a sebességéhez alkalmazta mércéjét, itt az autók legfeljebb 40—50 kilométeres tempóban hajtanak(Egyes rossznyelvek szerint ennek egyik nyomós oka, hogy náluk a benzin legfeljebb 70 oktános.) De azért jobbról, balról és az egy vagy két teli vonalon is előznek. Tehetik, mert Peking várostervezőinek még legalább egy-két évszázadig egész biztosan nem lesz gondjuk a csúcsforgalom dugóival. A város főbb utcái olyan szélesek, hogy bármelyiken a futballpályát nyugodtan keresztben is elhelyezhetnék. Az út mentén ott vannak még a monumentális kandeláberek meg a fasor, s csak ezután jönnek a szokatlanul széles gyalogjárók mögöttük pedig a jobbékra földszintes vagy alig néhány emeletes épületek, vagy ami szintén nem ritkaság, az üres telkek. E tizenhatezer négyzetkilométeren fekvő, csaknem 8 millió lakosú város, melynek egyes utcái hosszú kilométerekre nyúlnak, a jelek szerint azonban az elkövetkező egykét évtized alatt lényeges változáson megy majd át. Mert Kína nyitott a világ felé, s ez azt jelenti, hogy kénytelenkelletlen vállalnia kell ennek minden következményét. ENGLER Lajos Peking: Utcai fagylaltárus (E. L. felvétele) EURÓPA A VAKÁCIÓ KÜSZÖBÉN Csak két hónap a szezon Kevesen nyaralnak elő- és utóidényben • Az ILO tanulmánya A Tanjug tudósítójának levele Genf, június Az európai városokat elözönlötték a plakátok, amelyek a Földközi-tenger partjára és más napsütötte vidékekre csalogatják a nyaralni vágyókat. Ugyanakkor a nyugati országok kormányai vagy szakosított intézmények tanulmányokat készítettek, amelyekkel azt bizonygatják, hogy a pihenőt nemcsak júliusban és augusztusban lehet kihasználni. Ilyen tanulmányt készített a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO), amelynek székhelye éppen Genfben van, ahol nyáron is kevés a napsütés, lakói tehát nem fogadják meg a tanácsot, és sietnek napozni. A nyaralás ára Az ILO az idén több figyelmet szentelt a gazdasági szempontoknak, illetve annak, hogy milyen veszteségek érik a gazdaságot azért, mert Európa lakossága júniusban és augusztusban nyaral. Az adatok igen meggyőzőek. Franciaországban például 1977 nyarán a termelés megszakításának 350 milliárd frank volt az ára, ez pedig „az egész országnak majdnem egyévi költségvetése”. A gazdasági válság az idén a turizmusban is érezhető és a legtöbb ország közölte, hogy áprilisban és májusban kevesebb turista volt, mint régebben, az emberek tehát egyre nehezebben indulnak messzebb utakra. Sok a munkanélküli és ez is befolyásolja az idegenforgalmi bevétel csökkenését. Mindezért az idén a kormányok és az ILO tanácsai süket fülekre találtak. A nyaralók az idén is a két fő nyári hónapban mennek pihenőre, azok pedig, akik valamiért nem mehetnek nyaralni nincsenek olyan helyzetben, hogy válogassanak és megszívleljék a tanácsot. Különben nem minden kormány vallja, hogy idényen kívül kell pihenésre menni, mert a vállalatok java augusztusban bezárja kapuit és mindenki ekkor megy évi szabadságra, a csarnokban pedig ez idő alatt nagyjavításon vannak a gépek. Belgiumban törvény kényszeríti számos iparág munkásait, hogy éppen júliusban nyaraljanak. Ez a kötelesség az iparágtól függően a munkások 70 —100 százalékára vonatkozik. A szülők ellenállása Van egyéb szokás és megoldás is. Hollandiában és az NSZK-ban elfogadták a javaslatot, hogy az iskolásgyermekeknek ne ugyanabban az időben legyen a vakációja, és a szülők is alkalmazkodtak ehhez a „rendhez”. Hasonló változást terveznek Franciaországban és Belgiumban is, de a szülők ellenállása miatt egyelőre nem sok kilátás van rá, hogy megvalósítsák az elképzelést.Ők ugyanis úgy vélik, hogy július és augusztus a legmegfelelőbb a számukra és a gyermekek számára is. Ausztriában azonban úgy tűnik, a szülők megszívlelik a tanácsot, különösen azok, akik szeretik a téli pihenőt. A munka és pihenő kérdéseivel foglalkozó szakemberek pszichológiai okokat sorakoztatnak fel az elő- és utóidényben való nyaralás mellett. Kiindulópontjuk az európaiak által látogatott üdülők és turisztikai központok túlzsúfoltsága, és ezt az érvet nehéz megdönteni. A zsúfolt szállodákban, éttermekben (s ez alól csak a legmagasabb kategóriájú hotelek képeznek kivételt), a strandokon, ahol a fürdőzők egymást tapossák, a pihenni vágyó ember nem talál elegendő nyugalmat. Ezért a szakértők javasolták, hogy szabják meg a turisztikai objektumok kihasználhatóságának maximumát, és ezen felül ne engedélyezzék igénybevételüket. A nyugdíjasok is a főidényt szeretik A kapacitások kihasználhatósági maximumának keresése idővel újabb tanulmányokat, érveket és tanácsokat eredményezhet, de nagyobb kínálatot is az elő- és utóidényben, s ez iránt jelenleg leginkább nyugdíjasok érdeklődnek. De közülük is a legtöbben még mindig a nyári pihenőt részesítik előnyben. A nyugat-európai kormányok tavasszal ki akarták használni az általános drágulást, és azt tanácsolták, hogy aki csak teheti, maradjon otthon, azaz a saját országában. A hűvös és esős tavasz azonban arra késztette az embereket, hogy mint mindig, jó előre helyet foglaljanak valamelyik, a forró nyarú ország turisztikai központjában, főleg júliusra és augusztusra. Žarko STOJANOVIC A felirat: Benzinem van (The Times) EZ IS AMERIKA Tévelygő fiatalok, gyanús csoportok Mennek az utcán, egyenesen feléd tartanak. Nem tágítanak, néznek a szemedbe, s mikor a közeledbe érnek, papírcsomót nyomnak a kezedbe. Pokolian érzed magad, nem tudod, hogy mindez mit jelent. Mikor először fordul veled elő ilyesmi, hirtelen szétnyitod a papírokat, a prospektusokat. Színes képek, meggyőzően megírt szöveg, valamelyik szekta propagandaanyaga. Minden szektának, minden csoportosulásnak komoly propagandahálózata van. Tagjai mind fiatalok: jóképű lányok, elszánt fiúk. Nem szólnak semmit, mosolyogva a kezedbe nyomják a papírokat, s továbbállnak. A távolbólazért figyelnek. Ha eldobod a neked szánt anyagot, akkor bosszúsan elmennek, de ha nézegeted a képeket és olvasod a szöveget, akkor visszajönnek, hosszan magyaráznak, soraikba hívnak. Megszokott jelenség ez Amerikában. Sokszor mondják, hogy ember legyen a talpán, aki mindvégig ellent tud állni egy-egy csoport, egy-egy szekta fergeteges rohamainak. Ha az egyiket lerázod a nyakadról, jön másik tíz. S ez így meg nap nap után. Hol a buddhisták csöngetnek be az ajtón és propagandaanyagot lódítanak be rajta, hol valamely nemzet elkeseredett, fanatikus fiai szólítják fel a békés polgárokat, hogy lépjenek be soraikba, s velük együtt váltsák meg a világot, tegyenek rendet, osszanak igazságot a Föld egy-egy részén — az amerikai számára sokszor teljesen ismeretlen pontján. A Népek Templomának híre bejárta a világot. Tagjainak „önkéntes” vérfürdője mindenütt felháborodást váltott ki, s ki a megmondhatója, hogy jelenleg az USA-ban hány „Népek Temploma” létezik, ki tudja, hány ártatlannak tűnő csoport válhat, fajulhat azzá. Minden békés amerikai honpolgár óva inti csemetéjét, hogy tartsa magát távol ezektől a csoportoktól, óvakodjon a buzgón tagságot toborzó, jóindulatot színlelő szektáktól. Az intés gyakran hiábavaló, sokszor késve érkezik. Az európai számára valójában mulatságos, amikor lát egy-egy furcsán öltözött és még furcsábban viselkedő csoportot — öregembert és fiatal egyaránt — amint dalikázva vagy jelszavakat üvöltözve végigmegy San Francisco, Oakland vagy Los Angeles utcáin. Szektájuk igéjét hirdetik, magukhoz csalogatják a fiatalokat, azokat, akik valamilyen okból megszöktek otthonról, eltávolodtak szüleiktől, vagy vidékről a városba költöztek. Könnyen maguk köré gyűjtik a dúsgazdag tizenéveseket, akik a jómódtól és semmittevéstől már nem tudnak magukkal mit kezdeni. Ugyanígy mágnesként vonzzák a nincsteleneket is, akik épp valamilyen szektában dolgozva akarnak érvényesülni az életben, illetve csapást mérni a társadalomra, amely megfeledkezett róluk, vagy amelytől elzárták magukat. Az európainak mulatságos egyegy ilyen felvonulás, cirkuszi mutatványra hasonlít az egész, de több és komolyabb ennél. Társadalmi és politikai, de gyakran öncélú tényezők alakítják a magukat újabban családoknak nevező csoportosulásokat. Két ilyen családban jártam. Az alábbiakat jegyeztem fel. Az első család: Hogy milyen eszméket hirdetnek, azt maguk sem tudják. Minden kormányellenes tüntetésben részt vesznek. A család feje ötven év körüli elvált ember, az abszolút egyenjogúságot hirdeti. Hat alig húszéves fiatalt és egy hetvenéves öregembert toborzott maga köré. A tagok az ő örökölt kilencszobás családi házában laknak. Mellesleg megjegyezve nem kis összegbe kerül egy ekkora kertes ház fenntartása a San Francisco melletti Oakland városban. A család tagjai mind dolgoznak, csak ő, a főnök nem. Az általa hirdetett egyenjogúság így néz ki: — A ház az enyém, de havi 300 dollár ellenében mindenki lakhatja. Hogy a család tagjai lehessetek, itt kell laknotok, s hallgatnotok kell, amit én mondok. Ti a követőim vagytok, az ige érdekében minden öncélú dologról le kell mondanotok. Szeretkezni, házasodni nem lehet. A munkát megosztjuk. Mindenki gondoskodik a saját szobája tisztaságáról, mindennap más készíti elő a család számára az ételt. Én nem csinálok semmit, mert az enyém a ház, az én feladatom a család egységének megőrzése. Ti dolgozzatok a ház körül... Az illetőt mindenki vakon követi, a háztulajdonos, a család feje idejében gondoskodott öreg napjairól. Fiatalon nyugdíjaztatta magát ... A második család: A lélek és a test tisztaságának rendíthetetlen hívei. Nyolcan vannak. A család feje itt is a 46 éves háztulajdonos. A tagságot újsághirdetés útján toborozta. A tízszobás lakásban 17 éves fia társaságában elunta magát. Munkahelyén, az egyik oaklandi újság szerkesztőségében felmondott, hogy megalakíthassa a maga „családját”. A család céljául a lélek tisztaságának megőrzését tűzte ki. A család köré fiatal fiúk és lányok tömörülnek. A lakásért minimális összeget fizetnek, de abból a pénzből megélhet fiával. Az élelemről — csak növényi eredetű ételt fogyasztanak — közösen gondoskodnak. Eszmefuttatásokat csak ritkán tartanak. A lélek tisztaságáért küzdenek, s ezért a forró kaliforniai estéket egy hatalmas, melegvízzel feltöltött hordóban töltik, természetesen pucéran... DANKÓ László Kőolajat erőszakkal A Münchner Merkur cikkírójának megdöbbentő javaslata A Bajor Újságírók Szövetsége vádat emelt tagja, Hans Tross, a müncheni Münchner Merkur napilap főszerkesztő-helyettese ellen, mert a minap megjelent cikkében arra szólította fel a a nyugati országokat, hogy „fegyverrel foglalják el az arab kőolajmezőket”. Tross cikkének azon megállapítása, hogy a mai Németország „kőolaj nélküli ország”, megdöbbentően emlékeztet arra a nemzetiszocialisták által vallott hírhedt tézisre, hogy a „német népnek nincs elegendő élettere”. A Bajor Újságírók Szövetsége, a Nyugatnémet Sajtó Tanácsánál is vádat szándékozik emelni. Herbert Fendt müncheni államügyész kijelentette, hogy ki fogják vizsgálni, vajon a Münchener Merkur június 27-i számában napvilágot látott cikk szembenáll-e a nyugatnémet alkotmány és büntetőtörvény paragrafusaival, amelyek tiltják olyan írások megjelenését, amelyek árthatnak a népek jó kapcsolatainak. A cikk egyébként részletesen leírta, hogy „az Amerikában kirobbant utcai harcok világosan rámutattak arra, hogy a kőolajválságnak milyen következményei vannak. Éppen ezért mielőtt még Európában polgárháború robbanna ki az energiaválság miatt, a kőolajkutakat erőszakkal el kell foglalni. A Nyugat céljai az kellene hogy legyen, hogy elfoglalja a kőolajtartalékokat, s ilyenformán elegendő energiát biztosítson magának mindaddig, amíg szénből nem tud benzint készíteni, illetőleg, amíg a többi energiaforrást fel nem kutatja”. „Agresszív háború szellemi előkészítése miatt" a Bajor Újságírók Szövetsége kéri a főszerkesztő megbüntetését is. (Tanjug)