Magyar Szó, 1982. május (39. évfolyam, 119-131. szám)

1982-05-07 / 123. szám

VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Kommunistar • pam A JUGOSZLÁV KOMMUNISTA SZÖVETSÉG, A SZERB KSZ ÉS A VAJDASÁGI KSZ LAPJA jlk­ljus .• gy évről vas! Emlékezés a nagy forradalmárra ! Kedden délután az egész ország­­ némán, vigyázzállásban adózott kegyelettel Tito elvtárs, a jugoszláv forradalom vezetője, a nagy államfő emlékének. A gyárak és a hajók szirénái megszólaltak, az emberek abbahagyták a munkát, az utcákon megállt a forgalom. Hazánk egyperces hallgatással adózott Tito emlékének, s emlékezett meg halálának második évfordulójáról. Képünkön Sergej Kraigher, a VSZSZK Elnökségének elnöke a föderáció társadalmi-politikai szervezeteinek és szövetségi szerveinek nevében koszorút helyez el Tito sírjára. Aki megbontja a társult munkát, bomlasztja az önigazgatást „Rendszerünk­­teljes egészében arra irányul — mondta nemrégiben dr. Dusan Dragosavac —, hogy biz­tosítani lehessen a dolgozók és a polgárok egyenjogúsá­gát, együvé tartozását, tekintet nélkül arra, hogy hol vannak, melyik köztársaságban vagy tartományban, me­lyik városban vagy faluban élnek, tekintet nélküli ama, hogy melyik nemzethez vagy néphez tartoznak. Mind­annyian, a szocialista Jugoszlávia minden egyes részé­ben, nemzeti vonalon egyenjogúak és szuverének, ön­igazgatókként meghatározó tényezők, mindannyian ran­­desfikeznek vele és megvalósítják szocialista államiságu­kat a szocia­lista köztársaságokban és a szocialista föde­ratív Jugoszláviában ..Ez a gondolat, noha önmagában véve rendkívüli világos, érthető és még azt is mondhat­juk, hogy ismert, hiszen azoknak az önigazgatási nem­zetek közötti viszonyoknak a lényegét fejezi ki, amelye­ket az alkotmány és a JKSZ X. kongresszusa határozott meg, napjainkban is rendkívül időszerű. A bezárkózás formáinak sokasága, az emberek tevé­kenységének minden területén, de elsősorban a gazda­ságban, az utóbbi időben aggasztó méreteket öröítenek és veszélyeztetik a társadalmi újratermelés rendes folya­matát. A jelenlegi rendkívüli fejlett munkamegosztás feltételei között, ami úgyszólván nem ismer határokat, ez ilyen irányvétel a termelőerők gyorsabb fejlődéséhez viszonyítva kétségtelenül reakciós. S ehhez hozzá kell adnunk még azt is, hogy a bezárkózást gyakran az ön­igazgatás érdekeivel „védelmezik”, ami eltorzítja a nor­mális szocialista értékítéletet a mindennapi gyakorlatban és ugyanakkor nagy teret nyit a munkásokkal és érde­keikkel történő mesterkedések előtt. Az egység kérdése, vagy ahogyan azt napjainkban gyakran mondani szokták, az együvé tartozás témája megkerülhetetlen minden fontosabb gyülekezeten. A KSZ köztársasági kongresszusain és a KSZ tartományi érte­kezletein hozott határozatokban, a küldöt­trendszerű kép­viseleti testületek vitáiban és határozataiban, a gazdasági stabilizáció hosszú távú programjának kiindulópontjai­ban erőteljesen kiemelték az önigazgatás lényeges for­ráselveit, különösképpen a két legfontosabbat: olyan fel­tételeket ke­ll teremteni, hogy a munkás uralma alá von­ja a jövedelem minden formáját és a társadalmi újra­termelést, hogy erre alapozva biztosítani tudja azokat az előfeltételeket, amelyek lehetővé teszik nemzeteink és nemzetiségeink egyenjogúságának megszilárdítását. Ez az út, többek között, a szabadon, gazdasági motiváltságot szem előtt tartó munka- és eszköztársítással járható, ami ugyanis megteremti az egység anyagi alapját. Noha az első pillanatban mindez úgy tűnhet, hogy ismert állásfoglalásokat ismételgetünk, lényegüknek ma is nagy az időszerűsége, mert­­társadalmi tudatunkat és gyakor­latunkat határozottsággal fegyverzi fel, hogy hatéko­nyabban tüntessük le az objektíve létező ellenállást és bátrabban vállalkozzunk küzdelemre minden olyan de­formáció ellen, amelyek fékezik az önigazgatási szocia­lista fejlődést. Az olyan akadályok sokfélesége, amelyek akadályozni igyekeznek a társult munkát, hogy munka- és eszköztársítássiall erősíthesse anyagi és­­társadalmi ere­jét, a jelek szerint pillanatnyilag a szocialista­ önigazga­tási viszonyok egyik legveszélyesebb időszerű elferdü­­lése. A Kommunista Szövetségnek csaknem mind­en ülésén — de nemcsak a KSZ ülésein —­ az a megállapítás ala­kul ki, hogy a követelmény, ami szerint a munkásoknak kellene uralmuk alá vonni munkájuk irá­nyítását és ered­ményeit, még rendkívül elidegenített, tehát helyettük va­lamilyen másféle társadalmi erők irányítanak. Ez bizto­sít alapot az etatizmus és a bürokratizmus erősödéséhez, mely erők nyilvánvaló fellendülésben vannak. Olykor meglehetősen nehéz különbséget tenni az olyan fellépések között, amelyek valóban a munkások, a tár­­sultmunka-al­apszervezetek, a községek és a köztársasá­gok hiteles érdekeit védelmezik, illetve azok között, ame­lyek a munkások nevében valami más­t védelmeznek. Márpedig napjainkban alapvető szükség van erre a kü­lönbségtételre, hiszen minden vállalkozásra, függetlenül­ a valós szándéktól, rendszerint az önigazgatási érdekek nevében keresnek igazolást. Tény, hogy ezek az érdekek objektíve különbözőek, összetettek és néha ellentmondásosak, ami nagy kihívást jelent az önigazgatási erők számára. Egységes formulák és megoldások nincsenek, de ahogyan Edvard Kardell írta, a munkások számára létezik az a hosszú távú s közös érdek, hogy a munka irányítsa a társadalmat, ne pedig a magántulajdonosi vagy társadalmi tulajdonosi erők irányítsák a munkát. Ez utóbbiak nem lehetnek a társult munka egységének és kohéziójának lényeges tényezői. Mindazok az etatizmusok, melyek képviselői rendszerint a bürokratizállódott erők, egyben kiváltják a társult mun­ka bomlasztását is. Az objektív ellentmondásokra és kü­lönbségekre, az objektív lehetetlenségekre és korlátozá­sokra építik a különválasztás és a szembehelyezkedés po­litikáját, miközben megtartják saját maguk számára a döntőbíró és bizonyos környezet, körzet vagy köztársaság érdekei képviselőjének kényelmes szerepét. Amikor a munkásosztály nevében szól, márpedig ezt rendszerint meggyőzően és ügyesen teszi, a bürokrata félreállítja a munkást, kiveszi kezéből a hatalmat. Ennek a mesterkedésnek a nacionalizmus a legveszé­lyesebb formája, ami egyazon módon ellenforradalmi, bárhol is jelentkezzen, s Kosovóban meg is mutatta iga­zi arculatát, valós céljait és szándékait. Az önigazgatás jelenti azt az alapot és keretet, amiben megvalósul az igazi nemzeti egyenjogúság. Ezzel szemben a nacionaliz­mus szembeállítja a nemzeti érdeket az osztályérdekkel; a szakadás, a különválás, a szembenállás, a széthúzás kiváltója, nem pedig az egység meghatározója. A Kommunista Szövetség vezette munkásosztálynak — ma jóval inkább, mint tegnap — fel kell készülnie, hogy védje az önigazgatást az érdekeivel történő minden mesterkedésii formától. Ez az összetett munka nagy vál­tozásokat tesz szükségessé a munkaviszonyokban, a ma­gatartásban. Erről szólnak a Kommunista Szövetség kongresszusain és értekezletein hozott legújabb határo­zatok, a gazdasági stabilizáció hosszú távú programjának kiindulópontjai és más dokumentumok is. „... A mostani gazdasági nehézségekből nem a köz­társaságok és tartományok alkotmányos jogainak meg­nyirbálása jelenti a kiutat, hanem az etatizmus szétve­rése minden szinten ...” (V. Szzentié a Crna Gora-d KSZ VIII. kongresszusán). „Az önigazgatás, a munka- és esz­­közátrsítás erősítése, jobb munka nélkül) nem küzdhetjük le mostani nehézségeinket.” (B. Mikulié a Vajdasági KSZ XVII. értekezletén). Mindez, természetesen, más követelményekkel együtt szükségessé teszi a lényeges módosítások végrehajtását a rendszerbelli megoldások valóra váltásában és a társa­dalmi viszonyok fejlődéséhez történő hozzáidomításuk­­ba­n. Nem lehet azonban a legtökéletesebb rendszer sem biztosíték arra nézve, hogy a szocialista társadalmi vi­szonyok ennek a rendszernek a követelményeivel össz­hangban fejlődnek. Nálunk tulajdonképpen nincsen hi­ány elvi álllás­foglalásokból és jó rendszerbeli megoldá­sokból, de mind nagyobb lépésvesztés alakul ki a hatá­rozatok, a megállapodások, a normatívák és a cseleke­detek között. Ismét várakozásteljesen tekintünk a Kommunista Szövetségre, amely saját hibái ellenére megőrizte tekin­télyét, legújabb kongresszusaival és értekezleteivel pe­dig reményt keltett, hogy jobb napok következnek, hi­szen határozottabb harcot ígérnek a felgyülemlett káros jelenségek ellen. A Kommunista Szövetségtől várjuk el, ahogyan a gazdasági stabilizáció hosszú távú programjá­nak kiindulópontjaiban is megfogalmazták: „a társada­lom minden sejtjében , az önigazgatási szervezetekben és a küldöttrendszerű döntéshozatali minden formájában jelenléte adjon biztosítékot, hogy megőrizzük forradalmi vívmányainkat, megvalósítjuk a munkásosztály történel­mi érdekeit, a munkásosztály egységét, továbbá a nem­zetek és a nemzetiségek egyenjogúságának a jugoszláv közösség egységét”. Napjainkban nálunk valóban nem lehet komolyan szólni az önigazgatásról és a nemzetek meg a nemzeti­ségek egyenjogúságáról a Jugoszlávia jelenítette teljessé­gen kívül, de Jugoszláviáról sem szólhatunk az önigaz­gatási összefüggéseken kívül. Ez pedig azt jelenti, hogy az önigazgatás nevében nem engedhetjük meg Jugoszlá­via egységének megrendülését, de Jugoszlávia egységé­nek nevében sem gyengíthetjük a társult munka erejét, Jugoszlávia nemzeteinek és nemzetiségeinek testvérisé­gét,egységét és egyenjogúságát. Ilyen szemüvegen ke­resztül kell vizsgálni és értékelni azokat a konkrét meg­oldásokat és magatartásformákat, amelyeknek mindig az egyéni és az általános érdekek szintézisét kellene jelen­­teniük. Djuro DJURAŠKOVIC

Next