Magyar Szó, 1983. február (40. évfolyam, 30-44. szám)
1983-02-02 / 31. szám
-----VERBÁSZI KRÓNIKA MAGYAR 57Ó 1983. február 2., szerda Megdrágul-e a mezőgazdasági szolgáltatás? Átlag 32 százalékos árnövelést kérnek Napjainkban mezőgazdasági és egyéb hozzáértő körökben mi sem aktuálisabb, mint a tavaszi vetésre való előkészületek, szerződéskötés, a vetőmag és a műtrágya beszerzése. Emellett egyre több szó esik még egy témáról, amely nem a legszerencsésebb pillanatban izgatja fel a kedélyeket. Arról van szó ugyanis, hogy drágulniuk kell a gépi szolgáltatásoknak. Ahogy a Poljoprivreda mezőgazdasági munkaszervezetben megtudtuk, a társult földművesek és a társastermelési alapszervezetek gépi szolgáltatásai díjszabásának növekedésére a kőolaj tavalyi drágulása miatt kerül sor. Mint mondják, a kőolajszármazékok ára tavaly március óta 34,5 százalékkal növekedett, amit most követnie kell a szolgáltatások 17,2 százalékos átlagos drágulásának. A kőolajszármazékok drágulása nagyban befolyásolja a szolgáltatások kifizetődőségét. Azzal érvelnek, hogy az üzemanyag és a kenőolaj ára a szolgáltatási díjban 45 százalékkal vesz részt, továbbá, hogy nagyok az egyéb anyagi kiadások és hogy a munka nincs is megfizetve. Nos, ha ez így igaz, akkor jó lenne választ kapni arra is, hogy mire megy a szolgáltatási díj további 55 százaléka. És íme még egy érv. Tavaly kilenc hónap alatt, tehát a mezőgazdasági munkák folyamán a társastermelési alapszervezeteknek 13 millió dinár veszteségük volt. Nem fér hozzá kétség, hogy a veszteség valóban ennyi, de az már megkérdőjelezhető, hogy vajon kizárólag az üzemanyagdrágulás folytán következett-e be. Mert a drágulást a társastermelési alapszervezeteknek a belső tartalékok jobb kihasználásával és a jobb munkaszervezéssel kellett volna részben ellensúlyozniuk. És ez a részben, lehetne akár a nagyobb rész is, méghozzá a javasolthoz képest úgy, hogy a 34,5 százalékos kőolajszármazék-drágulást 20 százalékban a belső tartalékokból és a jobb szervezéssel ellensúlyoznák, és mindössze 14,5 százalékos szolgáltatási árkiigazítást kérnének. Ezt bátran lehetne nagy eredménynek nevezni a stabilizáció megvalósításában, ami nem is olyan elérhetetlen. A fent említett veszteséget 54 traktor, 25 kombájn, 10 cukorrrépaszedő-vonal és 17 kukoricatörő „termelte”. Jobb munkaszervezéssel a mezőgazdasági munkákhoz ennél kevesebb gép is elegendő lenne, s akkor a veszteség is kisebb lehetne, vagy nem itt lenne. Ha elmondjuk azt, hogy az egyéni termelőknek 919 traktorjuk, 51 aratócséplőjük, 94 kukoricatörőjük és két cukorrépaszedő-vonaluk van, akkor okkal tehető fel a kérdés, hogy kinek és milyen szolgáltatást nyújtottak a társastermelők alapszervezetei, és hogy ezekre jobb munkaszervezéssel egyáltalán szükség lenne-e? S még sokáig taglalni lehetne azt, hogy ilyen fokú szervezéssel, a gépek halmozásával és a munkák felaprózásával nem lehet olcsón termelni. Mégis mondjuk el, hogy ha az illetékes szervek is beleegyezésüket adják, akkor a szántás 15,95 százalékkal lesz drágább, a vetés 29 százalékkal drágul stb. Kedvező azonban az, hogy az aratás, a kukoricatörés és a kaszálás átlagosan 7,3 százalékkal olcsóbb lesz. Hacsak ez nem trükk az új árjegyzék elfogadásához! SZABADKA Szegedi küldöttség Szabadkán Előtérben a gazdasági együttműködés Tegnap délután véget ért Szeged város tanácsa küldöttségének kétnapos szabadkai látogatása, amelyre a községi képviselőtestület meghívása alapján került sor. A kora délutáni órákban tartott zárómegbeszélésen Stjepan Milašin, a képviselő-testület elnöke egyebek között a következőket mondta: — Ez a látogatás is hozzájárult a két város, valamint Vajdaság és Csongrád megye, sőt a két ország közötti barátság elmélyítéséhez. A megbeszélések homlokterében Szabadka és Szeged együttműködése állt, ide értve a Városi Tanács, illetve képviselő-testület, a társadalmi-politikai szervezetek, a művelődési intézmények és munkaszervezetek kapcsolatát azzal a megszorítással, hogy ez alkalommal mindkét fél a gazdasági együttműködés továbbfejlesztése iránt mutatott legnagyobb érdeklődést. Szabadka és Szeged gazdaságának szinte valamennyi ágazatában, a mezőgazdaságban, az élelmiszer-, vegy- és textiliparban már jelentős együttműködési eredmények születtek. Az 1982. évi árucsereforgalom értéke elérte a 7 millió dollárt. Az idei kishatárforgalmi árucsere keretében pedig mintegy 10 millió dollár értékű áru és nyersanyag érkezik Szegedről a szabadkai községbe és ugyanennyi Szabadkáról Szegedre. Persze, nemcsak árucseréről van szó. Az együttműködés távlata és egy magasabb fokozata a közösen tervezett és gyártott termékek készítése és forgalmazása mindkét országban, sőt a külföldi piacon is. — Folytatni kell a szegedi és a szabadkai árumintavásár hagyományát — mondta Papp Gyula, Szeged város tanácsának elnöke. Több gyártól több terméket kell kiállítani. A további kooperáció jelentős állomása az idei 11. szabadkai Pannónia vásár lesz. Erre a vásárra Szeged 60 gazdasági szakembert küld el és 58 Csongrád megyei vállalat állítja ki termékeit. Mivel városi szintű megbeszélésről volt szó, a szegedi küldöttség és vendéglátói nem kötöttek konkrét szerződéseket, ez a munkaszervezetek dolga lesz. Meghatározták azonban az alapelveket a érdekek kölcsönös tiszteletben tartásával. Abban is megállapodtak, hogy az árulistát február 18-áig kell mindkét félnek összeállítania. Egyébként évről évre bővül azoknak a termékeknek és nyersanyagoknak a mennyisége, amelyek a munkaszervezetek kapacitásának teljesebb kihasználása és a lakosság jobb áruellátása érdekében szerepelnek a két város árucsere forgalmában. Így például az idén mintegy 3000 tonna sertésfej érkezik Dél-Magyarországról a szabadkai húsárugyárba, innen pedig húskonzervet szállítanak a Csongrád megyei kereskedelemnek. A megbeszélés végén Papp Gyula Szeged város tanácsának nevében meghívta a községi képviselőtestület küldöttségét Szegedre. A látogatásra valószínűleg még ebben az évben sor kerül majd. H. E. A szegedi küldöttség tagjai és vendéglátóik a községi képviselőtestület székházában (S. Kiss Ágnes felv.) Áramszünet a városban Az Elektrovojvodina észak-bácskai áramelosztója értesíti a polgárokat, hogy a villanyhálózat javítása miatt ma, február 2-án, reggel 3-tól délután 2 óráig szünetel a villanyáram-szolgáltatás a Sabac, az Uskok, a Spanyol harcosok és az I. Új utcákban. SZABADKÁN MA FILM JADRAN: Csak a te két szemedért, angol. Szereplők: Roger Moore, Carol Bouquet, Chaim Topol, rendező: John Glenn (16, 18, 20) LIFKA: A csödör, angol. Szereplők: Joan Collins, Oliver Tobias, Sue Lloyd, rendező: Quentin Masters (16, 18, 20) ZVEZDA: A kisvárosi Cervantes, jugoszláv. Szereplők: Ivica Vidović, Ždravka Krstulović, Boris Dvornik, Karlo Bulic, Asja Kisić, Spiro Guberina, rendező: Daniel Marušić (15.30, 17.30, 20) MUNKÁS: A halált hozó angyalok, hongkongi. Szereplők: Yen Nan Hsi, Evelyn Kraft, rendező: Pao Hsueh Li (15.30, 17.30, 10.30, 21) Matiné: Hét ágyon át, amerikai (10) TARLAT Fujkin István horgos, festő kiállítása a Veljko Vlahovic Munkásegyetem kiállítási termében. ÜGYELETES Orvos: a Petőfi Sándor utcai mentőállomáson, este 8-tól reggel 6 óráig. Gyógyszertár: a zsinagóga melletti épületben (Októberi forradalom tér 4.) SZÍNHÁZ Tigric kuka Vica (A gyáva kistigris), a Gyermekszínház szerbhorvát társulatának előadása (10.36). Karinthy: visszakérem az iskolapénzt, zenés kórkép, a Népszínház magyar társulatánáig, elpröáea ________ Szeminárium az új vezetőségeknek Kiemelkedő szakszervezeti vezetők és aktivisták tartanak előadásokat Legutóbbi ülésén a Szakszervezeti Szövetség községi tanácsa megvitatta az elemzést a szakszervezeti választások lebonyolításáról. Egyhangúlag megállapították, hogy a múlt év utolsó negyedében lebonyolított választások többé-kevésbé eredményesek voltak, kivéve néhány alapszervezetet, ahol késtek. Attól eltekintve, hogy nagy munkát végeztek az alapszervezetek, önteltségre nincs ok. Nem lehetünk ugyanis elégedettek a vezetőségek formális felcserélésével, főleg nem, ha tudjuk, hogy a dolgozók elvárják tőlük, hogy mielőbb valóra váltsák az elfogadott akcióprogramokban kifejtett feladatokat. Ebben azonban az alapszervezeteknek is részt kell vállalniuk. Nem engedhető meg ugyanis, hogy megismétlődjön az, ami a választások alkalmával kifejezésre jutott. Az előzetes választási értekezleteken és a tisztújító közgyűléseken a tagság alig 56 százaléka jelent meg, a dolgozóknak alig több, mint a fele. Bármilyen akció eredményes lebonyolításához a jövőben és napjainkban is ennél jóval többre van szükség. Ennek kapcsán ma délelőtt egynapos szemináriumot tartanak a szakszervezeti alapszervezetek végrehajtó bizottságai részére. A szemináriumra a Harcos Szövetség termeiben kerül sor kilenc órai kezdettel. Tárgyalnak az alapszervezetek munkamódszereiről, ennek tartalmáról, valamint az értekezletek és a határozatok lebonyolításáról. Erről a témáról Stjepan ŠIŠIČ, a Szakszervezeti Szövetség tartományi tanácsának elnöke beszél. A szemináriumon a szakszervezet stabilizációs feladatairól Slobodan MILJENOVIĆ, a Tartományi Szakszervezeti Tanács elnökségi tagja tart előadást. Szó lesz a szakszervezet feladatairól a jövedelemszerzési és elosztási viszonyok rendezése kapcsán is. Fellendül a munka az önigazgatók klubjában Az idén igyekeznek tömegesíteni a szervezetet Nemrégen tartotta meg tisztújító értekezletét az önigazgatók verbászi klubja. Ezen meghatározták a klub további feladatait az önigazgatási viszonyokrősítése és elmélyíése terén a küldöttrendszerben, továbbá azokat a teendőket, amelyek a munka fellendítésére vonatkoznak. Elsősorban lépéseket tesznek annak érdekében, hogy a községből minél több munkaszervezet és társultmunka-alapszervezet tagja legyen az önigazgatók klubjának. Erre nemcsak a tagsági díj miatt van szükség, amely egyébként a klub egyedüli pénzforrása, hanem azért is, hogy az önigazgatási tudat és felelősség fokozása eljusson oda is, ahova eddig csak kevésbé jutott el a klub tevékenységének híre. Valamennyi újonnan alakult önigazgatási érdekközösségnek, továbbá a Vrbascommerce és a Bačkatrans munkaszervezetnek is az önigazgatók klubjában lenne a helye. A klub igyekszik vitát szervezni a dolgozókat érintő legidőszerűbb társadalmi kérdésekről, amelyekre meghívnak egy-egy kiemelkedő társadalmi-politikai dolgozót a községből, a tartományból és a szövetségből is. Hamarosan felújítják a jogászok és közgazdászok szakosztályát, amely szerint a klub kereteiben tevékenykedik. Az önigazgatók klubja bekapcsolódott a Kragujevacon sorra kerülő Vörös Lobogó elnevezésű találkozó előkészítésébe. Ezen a rangos összejövetelen a verbászi községet Dragica Djordjevic, az önigazgatók klubjának elnöke képviseli. Leírt alkatrészekből kísérleti központ új termékek gyártására A Vitai Olajgyár Szilágyi Növényi Zsírok Társultmunka-alapszervezete a tavalyi termelési terv megvalósításán kívül jelentős eredményeket ért el az új termékek elsajátításában is. Elsősorban néhány különleges zsír termelési technológiájának elsajátításáról van szó, amelyet eddig kizárólag külföldről szereztek be. Elsajátították a Cips előállításához szükséges különleges zsír és a cservenkai süteménygyár új termékeinek előállításához szükséges különleges zsír termelését. A múlt év folyamán kezdték meg a cukortáblák előállításához szükséges különleges zsír kivizsgálását, amelyből, mintegy 60 tonnát már leszállítottak a szabadkai Pionírnak és a belgrádi Soko Sarknak. A különleges zsírok termelésének további tökéletesítése érdekében a Vital dolgozói saját munkájuk befektetése árán, túlnyomórészt régi és leírt alkatrészekből építettek kísérleti központot. A kísérleti központ fiatal és szakképzett kádereket foglalkoztat, ami nemcsak sikeres munkái, hanem a különleges zsírok termeléséhez fűződő tervek megvalósulását is szavatolja. (sza) AVIZÓ S r INDENES kioszk, forgalmas sarkon. JV/l benzint is árulnak (öngyújtóba), a külső pulton pedig újságok sorakoznak. Nos, e szabadtéri kirakatban megakadt a szemem egy kis csomagocskán. Az volt ráírva: TÉGLA! Első pillanatban fel akartam nyihogni, hogy lisztes zacskóban téglát árulnak a munkába indulóknak. (Talán az üléseken ezzel lehet legjobban védekezni a piszkos inszinuációk ellen, ám meglehet, hogy éberkáderek mellveregetéséhez úgyszólván nélkülözhetetlen. A fele.) Azután_ — nem hiába talpalták meg a fejem többször is közéleti filozófusaink — gyorsan rájöttem, miről van szó. Az újságot nyomtatják le vele, hogy el ne vigye a szél. Nyilván nem akartak egy mezítelen követ odarakni, ezért csomagolják. De ha szégyenlik alantas származását, miért írták rá, hogy tégla? Ehhez egy esti tanfolyammal több kell — mégis rájöttem: „Feledékeny” lelkek egyszerűen táskára vágták. Hogy megkíméljék ezeket az úriembereket a keserű csalódástól, előre figyelmeztetik őket a várható becsapódásra. Ez olyannyira udvarias gesztus, mint amennyire már nagyon fogy otthon a téglájuk. Vidéki ismerőseimet erre fogom kalauzolni, hadd lássák, hogy kies városunkban már csomagolják a téglát is. A kenyeret még ... hehehe ... ki-