Magyar Szó, 1983. április (40. évfolyam, 89-103. szám)

1983-04-01 / 89. szám

24 MAGYAR SZÓ HAJNALI KIADÁSUNKBÓL Meefotanti fogyasztás A JSZSZK Képviselőházának ülése Többszöri halasztás után szer­dán végre elfogadta a JSZSZK Képviselőházának Szövetségi Taná­csa a társadalmi-politikai közössé­gek költségvetési bevételi többle­tével való rendelkezés módját, il­letve a társadalmi tevékenység­ügyi önigazgatási érdekközösségek­ bevételi többletével való rendelke­zés módját 1983-ban meghatározó törvény módosítására és kiegészí­tésére hivatott törvényt. A végső változat szerint, amivel egyetértettek az SZVT képviselői és a küldöttek is, az idei év első negyedében az általános társadal­mi és közös szükségletek finanszí­rozását szolgáló kiadások nem le­hetnek nagyobbak, mint a tavalyi év háromhavi átlagos kiadása. Minden ezen felüli összeget több­letnek kell tekinteni és a Társa­dalmi Könyvviteli Szolgálat külön számlára választja ki. Korlátozták az általános és a közös fogyasztás növekedését is, így azután január 1-je és június 30-a között együt­tesen 11 százalékkal növekedhet­nek, a közös fogyasztás pedig 13 százalékkal az egész évben. Alkal­mazni fogják a társadalmi-gazda­sági fejlődést kijelölő határozat vonatkozó rendelkezését is, ami­nek értelmében az idén az általá­nos és a közös fogyasztás növeke­­dését legalább 10 százalékkal csök­kenteni kell a gazdaság jövedelmé­­tek névleges növekedéséhez viszo­nyítva. A köztársaságok és tartományok tanácsa szerdán az időszerű gazda­sági alakulások megvitatását azzal fejezte be, hogy megbízta a szö­vetségi tervbizottságot, hogy a ta­nács csütörtöki ülésére veszítsen elő megfelelő határozatokat a gaz­dasági alakulásokról. (Tanjugy Az ifjúsági staféta útja tartományunkban Egy hétig járja falvain­­kat és városainkat A szövetségi ifjúsági staféta április 29-én reggel 9 órakor ér­kezik Vajdaságba. Szerbia fatal­jaitól tartományunk ifjúsága a bovini Duna-hídon veszi át, majd kézről kézre járva, mint­egy 200 falun és városon halad keresztül. Az első napon Dél- Bánátot járja be, és Alibunaron tölti az éjjelt. A második na­pon, 30-án, Bánátban tartózko­dik, majd Titelnél átkel a Ti­szán és Zsablyán töli az éjsza­kát. Vasárnap április 31-én be­járja Észak-Bácska falvait és városait, és Törökkanizsán éj­szakázik. Hétfőn és kedden Sze­­rémség fiataljai adják kézről kézre, majd kedden a délutáni órákban Újvidékre érkezik, s valamennyi községet bejárja. Egy teljes napot tölt. Újvidé­ken, majd csütörtökön reá­lis 5-én folytatja útját Barko Novo Selo felé, s Horvátország fiatal­jai veszik át. Tartományunkban összesen egy hétig tartózkodik a staféta és 1878 kilométer utat tesz meg. .. ШштШ VAJDASÁG DOL0070 NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Josip Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben a Testvériség és Egység Ezüst Koszorús Érdem­rendjével, 1970-ben A Testvéri­ség és Egység Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki. A laptanács tagjai: dr. Sava Babié, Bagl Tibor Fe­hér Kálmán. Bátor: Dávid Bozsó­­ki Imre. Burányi Nándor. Csípó Mihály. Dobó Sándor (elnök). Er­délyi Károly Fehér István Gu­­lvás Antal Gutási Miklós, Gyar­mati József Illés József. Léva­ Endre. Masa István. Fiszár Jó­zsef Ribár Gyula Siflis Lajos, Sinkovits Péter dr Lárai Pál. dr. Szeli István dr Szöllősy Vágó László. Venyege József Zvekli Miskolczi Mária. Kiadja a Forum LKNYM — Úlvidék Igazgató FEHÉR KÁLMAN Magyar Szó társult munka­­alapszer­vezet Fő- és felelős szerkesztő ERDÉLYT KÁROLY Szerkeszti a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal: 21000 Novi Sad Voivoda Milic u 1 Telefon nil-300 telex 14199 YU­M SZÓ Folyószámla: 65700-603-6121 Előfizetési díj belföldön egy hó­napra 275 dinár, negyed évre 925 dinár fél évre 1650 dinár, egész évre pedig 3300 dinár. Külföldre kétszerese. Folyószámla 65700-601-14861 Lapterjesztő és Aruforgalmazó Tmasz - Újvidék FORUM NYOMDA Moszkva figyelmeztet Izrael támadásra készül Szíria ellen „Ideje lenne már, hogy Tel Aviv félbehagyjon ezzel a veszé­lyes játékkal" — olvasható a szovjet kormány szerdán kiadott hivatalos közleményében, amit a TASZSZ hírügynökség ismertet. Moszkva ismételten arra figyel­mezteti Izraelt, hogy semmit sem lehet „megoldani háborúval és a fegyverek erejével”, majd politikai erőfeszítésekre szólítja fel az érde­kelt országokat,, hogy felkutassák azt az utat, ami lehetővé teszi „va­lamennyi nép törvényes jogainak és érdekeinek igazságos és átfogó rendezését” a Közel-Keleten. A szovjet hírügynökség még nem is ismertette a szovjet kormány közleményének teljes szövegét, de hírmagyarázók véleménye szerint arról van szó, hogy Moszkva ekép­­pen reagál a közel-keleti helyzet veszélyes alakulására. A helyzetet elsősorban azért, ítélik veszélyes­nek, mert az izraeli politikai és ka­tonai vezetők nyilatkozataiban „a megelőző hadviselés elkerülhetet­lenségét” emlegetik Szíria ellen, továbbá azt állítják, hogy „az iz­raeli hadsereg felkészült erre a tá­madásra”. Mennyit fizet a lottó? A lottó 13. fordulójának húzásá­ról kiadott ideiglenes jelentés sze­rint az 5 találatos szelvények szá­ma 44 és ezek nyereménye egyen­ként 284 271,50 dinár. A 4 találatos szelvények száma 6263 és nyere­ményük összege egyenként 1997,10 dinár. A 3 találatos szelvények száma 211 058 és nyereményük összege egyenként 79,00 dinár. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.35 Műsorismertetés (magyar) 16.40 Heti műsorkalauz (szerbhorvát, magyar) 17.00 Híradó, 1. (magyar) 17.20 Műsorismertetés (szerbhorvát) 17.25 Híradó, 1. (szerbhorvát) 17.45 Pillantás — gyermekműsor a szarajevói stúdióból 18.15 Az önigazgatás útjai — ismeretterjesztő műsor 18.45 A szlovén folklór ünnep­napjai — népzene a ljubljanai stúdióból 19.15 Jó éjszakát, gyerekek 19.30 Híradó, 2. (magyar) 20.00 Galaktika — a világűri cirkáló — amerikai tudományos-fantasztikus filmsorozat A kilencéletű ember, 4. rész Szereplők: Lome Green, Richard Hutch, Herb Jeffer­son, Terry Carter, Fred As­taire és mások. 21.00 Hazai show-műsor Fellép: Goran Kovačević, Mi­lorad Nonin, valamint a Boa, a Kabaré, a Beograd, a La­boratory a zvuka és az U škripca együttes. 21.40 Híradó, 2. (szerbhorvát) 22.00 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I­ 8.55 Zágrábi Is­kolatévé 10.30 Hírek a zágrábi stúdióból 10.35 Belgrádi Iskolatévé 10.35 Történelem, Ras, 11.05 Rajzfilm, 11.10 Vidékünkről A Delibláti-homokpuszta, 11.40 Kis műsor, 11.50 Rajz­film, 11.55 Ismeretterjesztő riport, 12.20 Utolsó percek 15.00 Az Iskolatévé délelőtti adásának ismétlése 17.00 Magyar nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.20 Műsorismertetés 17.25 Szerbhorvát nyelvű híradó az újvidéki stúdióból 17.45 Pillantás — gyermekműsor a szarajevói stúdióból 18.15 Élet a családban Részvéttáviratok Rodoljub Colaković családjához Rodoljub Colakovic halála alkal­mából részvéttáviratot intézett a Colakovic családhoz Marin Cetinic , a JDNSZSZ Országos Választmá­nyának elnöke, Nikola Ljubičić, a Szerb SZK Elnökségének elnöke, Dusan Ckrebic, a Szerb KSZ KB elnöke, Branko Pešić, a Szerb SZK Képviselőházának elnöke, Zika Ra­­dojlovic, a Szerb DNSZSZ Köztár­sasági Választmányának elnöke, Branislav Ikonic, a Szerb SZK Képviselőháza Végrehajtó Taná­csának elnöke, Radisav Jovanovic, a Szerb Szakszervezeti Szövetség Tanácsának elnöke, Mileva Plano­­jevic, a Szerb Harcos Szövetség Köztársasági Bizottságának elnöke és Petar Damjanovic, a Szerb SZISZ Köztársasági Választmányá­nak elnöke. Részvéttáviratot intézett a Cola­kovic családhoz Jure Bilic, a Hor­­vát KSZ KB Elnökségének elnöke valamint Raif Dizdarevic, a­­TSZSZK Képviselőházának elnöke is. (Tanjug) Reagan javaslata Egyensúlyba kell hozni az eurorakéták számát Reagan amerikai elnök szerdán javasolta a Szovjetuniónak, hogy kössenek megegyezést, aminek ér­telmében egyensúlyba lehetne hoz­ni az Európában állomásoztatott rakéták és atomtöltetek számát. Reagan javaslata szerint az euró­pai nukleáris fegyverek teljes fel­számolásához az első lépést Genf­ben kellene megtenni, vagyis az amerikai és a szovjet félnek itt kellene megegyezésre jutni a ra­kéták és az atomtöltetek számáról. A Fehér Ház a javaslatot, hogy mennyi legyen a rakéták és az atomtöltetek száma mindkét olda­lon, a Szovjetuniótól várja, de ha ez a kezdeményezés elmarad, ak­kor esetleg az USA küldöttsége fog javaslatot előterjeszteni. (Tanjug) Szerdán újabb csonka fordulót ren­deztek a magyar labdarúgó-bajnokság­ban. A Haladás indiai vendégszereplése röy­ett elmaradt a Haladás—FTC mér­kőzés. A győriek ettől függetlenül meg­maradtak az első helyen, mert a Cse­pel ezúttal sem nyert. Eredmények: Tatabánya—Pécs 1:1, MTK—Nyíregyháza 1:1, Diósgyőr—Deb­recen 1:0, Újpest—Honvéd 2:2, Videoton —Csepel 1:1, Zalaegerszeg—Békéscsaba 1:1, Ferencváros—Vasas 4:3. Az élcsoport 1. ETO 28, 2. Csepel 28, 3. Honvéd 27, 4. Ferencváros 25, 5. Új­pest 24, 6. Vasas 22 ponttal. Az apa tegnap, ma és holnap — ismeretterjesztő műsor 18.45 A szlovén folklór ünnep­napjai — népzene a ljubljanai stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 3. 20.00 Galaktika — a világűri cirkáló — tudományos-fantasztikus filmsorozat az újvidéki stúdióból 21.00 Hazai show-műsor az újvidéki stúdióból 21.40 Híradó, 3. 21.55 Vendégszerkesztő: Ivan Joko Knežević képzőművész 23.25 Hírek 23.30 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 17.05 Albán nyelvű híradó 17.20 Kosovói krónika 17.35 Műsorismertetés 17.40 A kraljevói körzet krónikája 18.00 Belgrádi krónika 19.00 A diagnózis — tudományos műsor 19.30 Híradó a ljubljanai stúdióból 20.00 Szeretetet fogok hinteni az emberek közé — ünnepi hangverseny az ifjúsági brigádok napja alkalmából — helyszíni közvetítés Nisből Fellép: Dubravka Zubovic, Jadranka Stojakovic, Biljana Krstic, Danijel Obradovic, Dušan Vojnović, a niši kato­nai körzet díszzenekara, a ni­si Veljko Vlahovic vegyeskar, az Oro folklóregyüttes, Petar Slaj tánccsoportja, az Abra­­šević művelődési egyesület tánccsoportja, valamint a ni­­Si pionírok kórusa, a Lutaju­­ca srca, a Dalija, a Leb­­­sol és a Biblja corba együttes Beszédet Drágán Ilié, a JSZISZ elnöke mond. 20.45 Huszonnégy óra 21.00 És­­ merre tart a zene 21.50 Az érem másik oldala — hazai játékfilm (1965) A vizsgálóbíró, mivel meg­ítélése szerint a vádlott nem tipikus bűnözői alkat, a sik­kasztás körülményeit pró­bálja feltárni. Szereplők: Judita Han, Rado Markovic, Franjo Kumer, Tom­a Jovanovic, Voja Mi­­rić, Uroš Kravljaca. Rendező: Fadil Hadžić. 23.25 Műsorzárás MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 7.58 Műsorismertetés 8.00 Tévétorna 8.05—11.05 Iskolatévé 11.00 Képújság 13.40—15.40 Iskolatévé (ism.) 15.42 Műsorismertetés 15.45 Hírek 15.50 Felelet Déry Tibor regényének tévéfilm-változata, 4. rész (ism.) 17.10 Éneklő ifjúság — Viva la musica! 17.25 Öt perc meteorológia 17.35 Keresztkérdés — fejtörőjáték 18.05 Képújság 18.10 Izzások A világban Tungsram márka­néven ismerik. négy föld­rész huszonhat országában dolgoznak magyar lámpa­gyártó gépsorok. 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Attica — amerikai film Tom Wicker Itt az ideje meghalni című könyve alapján A film felidézi az 1971 au­gusztus 22-étől szeptember 13-áig tartó, a New York állambeli Attica börtönláza­dás 23 napjának eseményeit A lázadásban fegyvertelen emberek tiltakoztak rossz életkörülményeik, az erőszak, az embertelenség ellen. 21.35 ötletmeccs — 8. rész Műsorvezető: Vitray Tamás 23.05 Tévéhíradó: 3. 23.15—0.05 Latin-amerikai írók Sírásás — spanyol tévéjáték Adalfo Rioy Casares elbeszélése nyomán A két szálon futó történet kö­zéppontjából Júlia és Raul, az egymással boldog szerelemben élő házaspár,­ valamint egy sze­­retetre vágyó, idősödő férfi Mario áll. A házaspár egy ten­gerparti panziót tart fenn, él­vezi a szabadság és független­ség érzését. A panzió azonban egyre rosszabbul megy, egyre kevesebb a vendég. Raul szíve­sen feladná, Julia azonban ra­gaszkodik a megszokott élet­módhoz. Bűnös cselekedetre veszi rá férjét. , Szereplők: Cecília Roth, Fer­­ nando Sotuela. Endrique Vívó. Rendező: Luis Encuso. 1983. április 1., péntek Akadozik a nyersanyagellátás A topolyai községi szakszervezeti tanács üléséről Nemrégiben még csak azt emle­gettük, hogy nincs kávé, mosópor, hogy akadozik a hús- és a szén­ellátás, de azért örüljünk, leg­alábbis községi szinten, hogy a gyárak még elegendő nyersanyag­gal rendelkeznek a termeléshez Ma azonban már azt kell megál­lapítani, hogy az újratermelési anyagok hiánya veszélyezteti a termelés zavartalanságát. A cso­magolóanyag, a behozatali marha­hús és a behozatali féltermékek hiánya miatt a topolyai vágóhíd termelése az év első két hónapjá­ban 13,23 százalékkal csökkent a tavalyi év azonos időszakához vi­szonyítva. A csomagolóanyag hiá­nya miatt, immár öt hónapja nem dolgozik a vágóhíd félkonzervet gyártó részlege. Az INOMAG fémipari munka­­szervezetnek mind a négy táasz­­ában állandósulnak a problémák. Nincs elegendő újratermelési anyag. Nemcsak a külföldi, de a hazai nyersanyagokkal való ellátás is nehézkes. A hazai nyersanya­gért is mindenki devizát kér. Meg kell említeni, hogy egy tonna nyersanyagért a dinár mellett még 700 dollárt is kérnek a hazai nyers­anyagellátók. Az Umetnost konyhabútorgyúr­ ban a nyersanyaghiány miatt a termelés februárban 20 százalékkal elmaradt a tervezettől. Az Ente­­rior Triászban ugyanebben az idő­szakban 30 százalékkal volt ki­sebb. A Petőfi cipőgyár is nyers­anyaghiánnyal küzd. A cipő felső részéhez szükséges bőrből mind­össze 3—4 napi termeléshez van elegendő a raktáron. Nagyobb mennyiségű bőr beszerzésére nincs kilátás. Ugyancsak ebben a gyár­ban hiánycikk a ragasztó, a fes­ték, a cérna, a lakk stb. Sorolhatnánk még a nyersanyag­­hiánnyal küszködő munkaszerveze­tek névsorát, de félő, hogy alig akadna a községben olyan munka­­szervezet, amelyről megállapíthat­nánk, hogy elegendő nyersanyag­gal rendelkezik, és ezért nem kell attól tartania, hogy a termelésben fennakadás, esetleg leállás jelent­kezne. A munkaszervezetek újraterme­lési anyagokkal, valamint a polgá­rok közszükségleti cikkekkel való ellátásáról szerdai ülésén tárgyalt a községi szakszervezeti tanács. Ar­ra a megállapításra jutott, hogy a szakszervezetnek a társadalmi közösséggel együtt kell megoldást találni a problémákra. D. L. Szerdán Párizsban az utazási ügynökségek és az utazási irodák alkalmazottai nagy tüntetést szegeztek, mert a francia kormány nemrégiben korlátozta azt a pénzösszeget, amit a külföldre utazó franciák magukkal vihetnek. Az ügynökségek attól tartanak, hogy ez az intézkedés nagy veszteségeket okoz nekik. MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 20.00 Műsorismertetés 20.01 Bach­ János-passió 22.05 Tévéhíradó, 2. 22.25 Reklám 22.30 Ifipsá­ri vívó-világbajnokság — férfi tőrdöntő —- közvetítés a Budapest Sportcsarnokból felvételről 23.20 Képújság SOLEA

Next