Magyar Szó, 1984. június (41. évfolyam, 164-178. szám)

1984-06-16 / 164. szám

L röviden A­NKARA­ BAI,OLDАТЛАКAT ÍTÉLTEK HALÁLRA TÖRÖKORSZÁGBAN (AP). A Törökországi katonai bíróság halálra ítélte egy baloldali terror­­csoport 10 tagját, azzal a váddal, hogy politikai gyilkosságsorozatot, fegyve­res rablásokat és bombatámadásokat követtek el. E szervezet két tagját életfogytiglani, 91 tagját pedig 3—24 évi börtönbüntetésre ítélte. M­ANAGUA: CSAK AZ INTERVENCIÓ GÁTOLHATJA MEG A VÁLASZ­TÁSOKAT (EFE). — A managuai kormány szilárdan kitart határozata mel­lett, hogy az általános választásokat megejtik az előirányzott határidőben, november 4-én, közölte Carlos Nunez, az államtanács elnöke. Hozzáfűzte, csak az amerikai imperializmus közvetlen agressziója kérdőjelezheti meg a választásokat. M­ás hír szerint a nicaraguai kormány felszólította Costa Ricát, hogy folytassanak közvetlen építő jellegű és nyílt párbeszédet, s számolják fel a határkonfliktust. A­THÉN: GÖRÖGORSZÁG ÉS A NATO NUKLEÁRIS POLITIK­ÁJ­A (Tan­jug). — Európa biztonságát közvetlenül veszélyezteti az újabb atomfegy­verek gyártása és hadrendbe állítása a Kelet és a Nyugat párbeszédének félbeszakadása miatt, figyelmeztetett Görögország az Európai Gazdasági Kö­zösség küszöbönálló csúcstalálkozója előtt. Athén ellenzi Európa további nukleáris fegyverkezését, nem hajlandó támogatni nyugati szövetségeseit a fegyverkezési hajszában, s nem fogad el nemzeti érdekeivel szemben álló politikát. B­UENOS AIRES: HÁNY ARGENTIN „TŰNT EL”? (Reuter). — A kato­nai diktatúra idején eltűnt polgárok sorsának kivizsgálásával megbízott argentin bizottság eddigi adatai szerint 8000 argentin tűnt el. Eddig 40 000 oldalra tehető­ az olyanok vallomása, akiknek rokona vagy barátja nyom­talanul eltűnt. Megállapították, hogy titkos gyűjtőtáborokba hurcolták őket, s a katonai diktatúra idején 275 ilyen tábort létesítettek. Egy emberba­ráti szervezet adatai szerint 30 000 argentin tűnt el. ISLAMABAD: TÖBB PÉNZ VÉDELEMRE (UPI). — Ziaul Hak pakisztáni elnök kormánya közölte, hogy a következő költségvetési évben a kato­nai kiadásokat 20 százalékkal növeli. Ezt az iráni—iraki háború további terjedése miatti aggodalomból hagyták jóvá. Pakisztán a következő költ­ségvetési évben katonai kiadásokra 7 milliárd dollárt fordít. SYDNEY: ISMÉT VÁLSÁGBAN AZ AUSZTRÁL—INDONÉZ KAPCSO­ATOK (Tanjug). — Ismét válságba jutott Ausztrália kapcsolata legköze­lebbi szomszédjával Indonéziával. A canberrai szövetségi kormány élesen reagált az indonéz hatóságok legutóbbi határozatára, hogy nem engedélye­zi az ausztrál nagykövet kelet-timori látogatását. Ezzel kérdésessé vált Ausztrália határozata, hogy véglegesen elismeri e volt gyarmat indonéz bekebelezését. ISZTAMBUL: ÚJSÁGÍRÓK BÖRTÖNBEN (UPI). — Letartóztatták az UBA török magán távirati iroda két neves újságírójét. E hírügynökség há­rom nappal ezelőtt beszámolt a hadsereg 16 tisztjének kísérletéről, hogy lehetővé­­teszik egy jobboldali politikai vezető megszökését a börtönből. A katonai hatóságok­­ erélyesen cáfolták a hírt, s a két újságírót börtön­be vetették. PÁRIZS: A CREUSOT-LOIRE CSŐDELJÁRÁS ELŐTT (Tanjug). — A francia közvélemény bombahírként fogadta, hogy csődeljárás előtt áll a Creusot-Loire. Még nem biztos, hogy a hír igaznak bizonyul, a társaság elnöke azonban kérte az illetékes bíróságot, hogy indítsa meg az eljárást. Végleges határo­ntot hamarosan egy párizsi bíróság hoz. A csődeljárás sú­lyos gazdasági és politikai következményekkel fenyeget. Egyes vél­emé­­nyek szerint a magántőke és a baloldali kormány eddigi legnagyobb vi­szálya fog kirobbanni. *1994. június 16.– szombat MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA 3 Amerikai fegyver Kínának Elve megállapodás a véderem­iniszterek megbeszélésén Washingtonban megerősítették a­­ hírt, hogy Csang Aj-ping kínai­­ véderőminiszter, aki hosszabb lá­togatáson az USA-ban tartózko­dik, és Caspar Weinberger, a Pentagon vezetője elvben megál­lapodott amerikai fegyverek és haditechnológia Kínának való el­adásában. Hangsúlyozzák, hogy ez lesz az első amerikai fegyverszállítmány Kínának, mivel Amerika eddig ki­zárólag a tajvani rezsimet látta el fegyverrel. Tankelhárító és egyéb páncélosok elleni védelmi fegyverekről, légvédelmi raké­tákról, néhány tüzérségi fegyver­­típusról és fegyvergyártó techno­lógiáról van szó. A kínai véderőminiszter hang­súlyozta, hogy hazáját rendkívül érdekli az amerikai haditechnoló­gia, mivel Kína nem olyan gaz­dag, hogy a szükséges fegyver­mennyiséget külföldön vásárolja. Csang Aj-ping washingtoni láto­gatása során Weinbergerrel és más tisztségviselőkkel tárgyalt, Reagan elnökkel is találkozott és eddig megtekintett több amerikai katonai támaszpontot és fegyver­gyárat. A fegyvervásárlásról kötött megállapodást még hivatalosan meg kell erősíteni, miután a Pen­tagon részletesen tájékoztatja a kongresszust a szállítmány nagy­ságáról, a pénzügyi eredményről és egyéb jelentős mozzanatokról. A kuszobonal­o megállapodás beleillik az amerikai—kínai együtt­működés fejlesztésének irányvo­nalába, amelyet az utóbbi hóna­pokban a legmagasabb szintű lá­togatások is serkentettek. Kína és az USA árucsere-forgalmának évi értéke 5 milliárd dollár, ezen­kívül megállapodtak az atomener­gia terén való együttműködésről is. Ez azt jelenti, hogy amerikai felszerelést szállítanak több kínai atomerőműnek. (Tanjug) A program céljainak támogatása Jugoszláv felszólalás az UNDP tanácsának ülésszakán Az ENSZ Fejlesztési Programja (UNDP) igazgató tanácsának Genf­ben tartó ülésszakán Jugoszlávia teljes mértékben­­ támogatta a program alapvető céljait és a fej­lődő országok műszaki együttmű­ködési szükségleteinek kielégíté­sét, valamint e jelentős szervezet pénzeszközei programozása újabb ciklusának előkészületeit helyez­te előtérbe. A plenáris ülésen Miljenko Zre­­lec, a Nemzetközi Tudományos, Művelődési és Műszaki Együttmű­ködés Szövetségi Intézetének ve­zérigazgatója kiemelte, tekintettel a fejlődő országok műszaki együtt­működési szükségleteinek ütemére, tovább kell erősíteni e szervezet központi egyeztető szerepét, javí­tani az együttműködés programo­zását, és az ENSZ fejlesztési rend-­­ szere tevékenységének összehan­golását, (Tanjug) . Szíriai-izraeli összecsapás (Folytatás az 1. oldalról) A A tárgyalások nem teszik lehe­tővé a nemzeti megbékélést és a béke elérését. Incidens Bejrútban Ismeretlen fegyveres személy csütörtökön elrabolt öt libanonit, az Egyesült Államok bejrúti nagykövetségének tisztviselőit. A nagykövetség képviselője ismer­tette, hogy közülük négyet később szabadon bocsátottak, az ötödik továbbra is fogságban van. Rész­leteket nem közöltek. KAIRÓ. A Kairói hetilap azt írta, hogy Izrael bezárja kairói turisztikai irodáját, mert az egy­iptomiak nem utaznak Izraelbe. Kairóban e hírt nem erősítették meg, de nem is cáfolták. WASHINGTON. — Az Egyesült Államok bejelentette, beszünteti a további beruházást a Postaügyi Világunióba (UPU), ha Izraelt ki­zárják ebből az ENSZ-ügynökség­­ből. A kizárást az arab országok szorgalmazzák. JERUZSÁLEM. — Hozzávetőleg 300 000 izraeli munkás sztrájkba lépett, béremelést követelnek. (Tanjug, Reuter, FР, UP1) Együ­tt a terrorizmus ellen A francia és a spanyol belügyminiszter tárgyalásai José Barrionueva spanyol be­lügyminiszter és Gasto­n Desterre francia kollégája Madridban meg­vitatja a közös határ biztonságá­nak szempontjából várható közös akciókat. Különösen a baszik sze­paratista szervezet, az ETA tevé­kenységének korlátozásáról, a ká­bítószer-csempészek elleni harcról és a terrorizmus egyéb formáinak leküzdéséről volt szó. Megállapod­tak abban, hogy a biztonság foko­zása érdekében jelentős mérték­ben fok­ozni kell a spanyol-francia együttműködést. (Reuter) Torlódás a határátjárókon Sztrájkolnak az olasz vámosok Csütörtökön tovább tartott a torlódás az olasz—osztrák és az olasz—jugoszláv határon. A fenn­­akadást a túlórát elutasító vámo­sok sztrájkja okozta.­­ A Fernetti olasz—jugoszláv ha­­­­tárátkelőn hozzávetőleg 200 teher­­­­autó várakozik, ebből 120 az olasz oldalon. Hasonló a helyzet a má­ s sík két határátjárón is. A trieszti kikötőben bizonyos­­ mértékben lelassult az áruszállí­tás, ez azonban nem befolyásolta a tengeri közlekedést. (ANSA) IRAKI—IRÁN! HÁBORÚ BÉKÉS MEGOLDÁST •z öbölországok közleménye­­ Felhívás Cuellarhoz Hat öbölország, az együttműködé­si tanács tagjai íciszouton­ait itt. —s ae Cuenar juNaZ­ioutkart, hogy a világszervezet ismét lépjen közös a tartályhajók elleni támadások megszüntetése érdekében. Taifi összejövetelükről kiadott közlemé­nyükben a szaúdi, a kuvaiti, a bahreini, a katari, az om­áni, vala­mint az emirátusok külügyminisz­­tere elítélték a kuvaiti Kazánra tartályhajó ellen vasárnap, június 15-é­n végrehajtott támadást, és emlékeztettek arra, hogy ellentét­ben áll az ENSZ június elsejei ha­tározatával, amely követeli a tan­kerek elleni támadások megszün­tetését a Perzsa-öbölben. Kuvait Iránt tette felelőssé a támadásért. A közlemény hozzáteszi, hogy az ö-vöiö-száдслк ›A vastag-GL gs .,­— az agressziókat” az ENSZ Alapok­mányaival, valamint „a békés egy­más mellett élés, a jószomszédi­­ság” elveivel összhangban mérik fel. Irán megnevezése nélkül, de nyilvánvalóan utalva rá, az öböl­­országok követelik az ellenséges­kedés beszüntetését a térségben „a fenyegetések elkerülése és az erő­szak alkalmazásáról való lemon­dás” révén. A közlemény nem mond semmit az öbölországok közös védelmi terveiről. Arab diplomaták állítá­sa szerint erről is szó volt a­ taifi összejövetelen. R­afsanjani, az iráni parlament eln­öke Ki.jcUMU£ti.e, hogy hazája hajlandó bővíteni az Irakkal nemrégen kötött megál­lapodást, hogy nem lövik a polgári célpontokat. A bővítés a Perzsa-öböl hajóutainak biz­tosítására vonatkozik. A parlamenti elnök ismertette, Irán üdvözölte az ENSZ kezde­ményezését, hogy szüntessék meg a polgári települések bom­bázását, ezért hangsúlyozta, hogy Irán vállalja a kötelezett­séget, hogy amennyiben Irak felhagy a Perzsa-öbölben való támadásokkal, Irán sem fog egyetlen lövedéket kilőni. (Reuter, UPI) Robbanás Johannesburgban Johannesburg központjában teg­nap nagy erejű robbanás történt A rendőrség azonnal bekerítette a helyszínt, de egyelőre semmit sem közöltek az eseményekről. (AFP) Olasz parlamenti küldöttség látogat hazánkba A két szomszédos baráti ország parlamenti együttműködésnek ke­retében június 20-ától 24-éig az olasz parlament képviselőháza kü­lügyi bizottságának küldöttsége hivatalos látogatást tesz hazánk­ban.­­ (Tanjug) Eltérítettek egy iráni gépet Terroristák egyelőre ismeretlen csoportja tegnap arra kényszerí­tette egy iráni F-27 típusú utas­gép legénységét, hogy Mamáméból Teheránba menet a felső-egyip­tomi Luxorban szálljon le. Egye­lőre nincs részletes jelentés az in­cidensről. (AFP) Nincs ellentét Egyiptom és Szudán között Kairói cáfolat Teljesen alaptalanok az utóbbi időben egyes arab újságokban megjelent hírek az Egyiptom és Szudán közötti nézeteltérésről, kö­zölték tegnap hivatalosan Kairó­ban. Egyes arab lapok azt állítot­ták, hogy néhány szudáni poli­tikus, akik nem értenek egyet Ni­meri szudáni elnökkel, Kairóba érkezett, hogy megpróbálja rábe­szélni Mubarak elnököt, viszonyul­jon másképpen a szudáni állam­főhöz és a jelenlegi szudáni poli­tikához. Kairó ezt is cáfolta. (Tanjug) OLASZ POLITIKAI KRÓNIKA Főtitkárválasztás június végén? A jövő héten nem döntenek a KF vezetőségének személyéről (Különtudósítás a Magyar Szónak) Június 18-án, hétfőn ül össze először az Olasz Kommunista Párt igazgatósága Enrico Berlinguer halála óta. Az európai parlamenti választások eredményeit vitatja meg (a választásokat egy nappal korábban tartják meg), de első­sorban az OEP új főtitkárának megválasztásáról lesz szó. Az igazgatóság köteles főtitkárjelöl­tet vagy jelölteket javasolni a Központi Bizottságnak és az El­lenőrző Bizottságnak, továbbá ki­tűzi a KB és az Ellenőrző Bizott­ság együttes ülésének időpontját A jelekből ítélve erre az ülésre nem kerül sor a jövő héten, ha­nem csak június 24-e, a szardí­niai tartományi választások meg­tartása után. Tehát csak mintegy 10 nap múlva lesz ismeretes az elhunyt Berlinguer utódjának sze­mélye. A kormányzó pártok vereségtől tartanak az európai választásokon Az európai parlamenti választá­sok napjának közeledtével egyre jobban elcsitul a vita a kormány­zó többség pártjai között, a párt­­vezetők pedig egyre béküléke­­nyebb hangot ütnek meg. Chiriaco de Mita, a kereszténydemokraták titkára tegnap már sokkal békü­­léken­yebb hangnemet használt a szocialistákkal kapcsolatban, no­ha korábban komolyan „fenyege­tőzött”, hogy a kereszténydemok­raták ismét átveszik a kormány­zást, és hogy a jelenlegi kormány a választások után válságba jut. Tegnap szó szerint azt mondta: „A kormányválság nem követke­zik be okvetlenül, úgy vélem azonban, hogy az ötpárti kor­mányt másképpen kell irányíta­ni.” A szocialisták is békejobbot nyújtanak, és azt mondják, haj­landóak arra, hogy Craxi javasla­tának megfelelően „a választások után hitelesítsék a kormányzó többség pártjainak álláspontjait, miközben elvégzik az eddigi kor­mányirányítási mód szükséges ki­igazításait”. Mivel magyarázható a keresz­ténydemokraták és a szocialisták álláspontjainak megváltoztatása? A jelekből ítélve ez a politikai szakértők azon előrejelzéseinek lo­gikus következménye, hogy a kü­szöbönálló európai választásokon a kommunisták lesznek a legerő­sebbek, és fennáll a reális ve­szély, hogy a kormányzó többség pártjai súlyos vereséget szen­vednek. A kereszténydemokraták már korábban is rámutattak erre a lehetőségre, elsősorban akkor, amikor Mitterrand támogatta az olasz kommunistáknak az Euró­pai Parlamentben tett javaslatait Nyugat-Európa egyesülése lényegi kérdéseivel kapcsolatban. Tegnap azonban de Mita még behatóbb elemzést végzett és aláhúzta, hogy fáz általa mérhetetlenül tisztelt és becsült) Enrico Berlinguer fensé­ges temetése rámutatott az OKIK nagyfokú szervezettségére, ami nem mondható el a kormányzó pártok többségének egyikéről sem. Ezek az értékelések megegyez­nek a többi kormánypárt nézetei­vel, elsősorban a szocialistákéval, akik ugyanis szintén tartanak az esetleges vereségtől, amely sze­rintük nemcsak kormányválsá­got robbantana ki, hanem előre­hozná a politikai választásokat. Az OKP azonban rámutat, hogy mindez a kereszténydemokraták és a többi kormányzó párt újabb manővere, hogy a szavazókat az OKP ellen hangolják, mert embe­ri vonás, hogy a gyengébbnek szurkolnak. Vitathatatlan azonban, hogy Berlinguer halála és temetése je­lentősen előmozdította az OKP tekintélyének és vezetői szerepé­nek fokozódását az olasz politikai színtéren. Ebben az olasz politikai viszonyok valamennyi ismerője egyetért. Miodrag PASKULLI Az iraki-iráni háború kiélező­­d­é­sével egyidejűleg Washington megpróbálja serkenteni, sőt finan­szírozni annak a kőolajvezetéknek a kiépítését, amelyen keresztül az iraki kőolaj jelentős részét Jordá­nián keresztül a Vörös-tengerig szállítanák, és így nem kellene igénybe venni a Hormuz­-szorost. (Reuter, UPI, Tanjug) Az NSZK kormánykoalíció­jának felhívása Moszkvához Az NSZK kormánykoalíciója tegnap felszólította a Szovjet­uniót, hogy ,,vessen véget állan­dóan fokozódó fegyverkezésének”. Todenhoffer, a keresztény unió képviselője egyidejűleg aláhúzta, hogy a Nyugat, de elsősorban Bonn hajlandó átfogó tárgyalá­sokat folytatni Moszkvával a le­szerelésről. Todenhoffer szerint a bonni kormány rendelkezésére álló ada­tok azt mutatják, hogy a Varsói Szerződés gyakorlatilag mindenfé­le fegyver tekintetében jelentős erőfölényben van a NATO-val szemben. (Tanjug) Van elegendő kőolaj Eloszlott a félelem, hogy a Per­zsa-öbölben levő tartályhajók el­leni légitámadások következtében a térség országaiból származó kő­olaj nem jut el a világpiacra. Időnként megismétlődnek ugyan a támadások, de jelenleg már majdnem ugyanannyi kőolajat szállítanak innen, mint korábban, mutatnak rá londoni jól értesült körök. Van elég kőolaj a világpiacon, a tartalékok mennyisége is kielé­gítő, és mindez újabb nyomást gyakorol a kőolaj árára. Talfban a minap v­éget ért az öböl menti ar­ab országok együtt­működési tanácsának miniszteri összejövetele, amelyen a térségben uralkodó helyzetről, de elsősorban a tartályhajók biztonságáról volt szó. (Tanjug, QNA) Letartóztatások Santiagóiján Békés tüntetés A chilei rendőrség legalább 20 személyt letartóztatott a csütörtök esti santiagói tüntetések részvevői közül. A felvonulás idején a fő­város nagyobb részében teljes sö­tétség uralkodott. A letartóztatot­tak az eddig ismeretlen „városi munkásparancsnokság” által szer­vezett „éhségmenetelésben” vettek részt. Miközben a belvárosban megkezdődött a békés tüntetés, vá­ratlanul megszűnt az áramszolgál­tatás, és a város több mint egy órát sötétben maradt. Feltehetőleg szabotázsakció okozta az áramszü­netet. (EFE)

Next