Magyar Szó, 1984. szeptember (41. évfolyam, 241-255. szám)
1984-09-14 / 254. szám
20 HAJNALI KIADÁSUNKBÓL NYUGAT-NÉMETORSZÁG Bonyolódik a vita a vendégmunkásokról A bonni koalícióban elmérgesedett a viszály a vendégmunkások iránti politikával kapcsolatban a szövetségi kormányzat határozata miatt, hogy bojkottálja a hesseni tartományi kormányt amely bizonyos könnyítéseket fogadott el a külföldi munkások számára. A vitát nemcsak az bonyolítja hogy nem lehet tudni, a szövetségi kormányzat miként bojkottálhat egy tartományi kormányt, hanem az is, hogya bojkottról Genscher külügyminiszter, a liberálisok vezetője döntött, aki egyébként ellenzi Zimmermann keresztény párti belügyminiszter programját, hogy nagymértékben meg kell szigorítani a vendégmunkásokról szóló törvényt. A szociáldemokratákból és a környezetvédelmiekből álló hesseni kormány július derekán úgy döntött, hogy engedélyezi a vendégmunkások 18 évnél fiatalabb, tehát kiskorú gyermekeinek tartózkodását az országban. A hatályban levő szövetségi törvény a felső határt 16 évben szabta meg, Zimmermann pedig arra törekszik hogy csak 6 éves életkorig engedélyezzék a gyermekek ott-tartózkodását. Főleg a zöldek nyomására Hessenben arra törekszenek hogy további „emberbaráti előírásokat” fogadnak el a külföldi vendégmunkásokról. A hesseni határozattal azonban a gyakorlatban szembeszállnak a községek, közöttük Frankfurt város, ahol a keresztény unió van hatalmon. A határozatot támadta Zimmermann, Genscher is elvetette, tehát egészében a bonni szövetségi kormány. Genscher úgy ítélte meg, hogy e határozat megbontja az állam jogi egységét, s „fennáll annak a veszélye, hogy az NSZK területét elárasztják az idegenek”. (Tanjug) Szerencsétlenség Szenttamás határában A szenttamási határban szerdán tragikus légibaleset történt, amelyben életét vesztette a huszonkét éves Dusán DJORDJEVIC helyi lakos. A szenttamási községi bíróság vizsgálóbírója közlése szerint, a szerencsétlenség akkor történt, amikor a JAT gazdasági flottájának a cukorrépa permetezését végző repülőgépe, amelyet Miloš KNEZEVIC 56 éves újvidéki pilóta irányított, alacsony repülésben elhúzott és jobb szárnyának alsó részével megakasztotta a jelzéseket lerakó Dusan Djordjevicot. Az ütés erejétől a fiatalember a helyszínen kiszenvedett. A vizsgálat megindult. (Tanjug) SOLEA MucwwSő vajdaság dolgozó népe SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA Josíd Broz Tito köztársasági elnök 1964-ben a Testvárisér é- Eevsée Ezüst Koszorús Érdemrendjével. 1970-ben A Testvériség és Eevsée Arany Koszorús Érdemrendjével tüntette ki Alaptanács taglalt dr. Sava Babié. Baei Tibor Bátor. Dávid Bozsóki Imre Borány Nándor. Csi -te Mihály Dobó Sándor felnökl. Erdély Károly. Fehér István. Fehér Kálmán. Gulyás Antal. Dutás Miklós. Gyarmati József. Illés József. Lévai Endre. Masa István. Piszár József Albár Gyula. Siflis Lajos. Sinkovits Péter. dr. Sázai Pál. dr. Szeli István. dr. Szöllösy Vágó László. Venyece József. Zvekié Miskolcz! Mária Kladla a Forum LKNYM Újvidék Iéazeató: FEHÉR KALMAN Magyar Szó Társult munkaalapszervezet F5- és felelős szerkesztői ERDÉLYI KÁROLY Szerkeszti: a szerkesztő bizottság Szerkesztőség és kiadóhivatal 21000 Novi Sad Vojvoda Mišić u 1. Telefon: 611-300, telex: 14199 YUM SZO Folyószámla: SS? 0---fi/3—gier Kéziratokat és képeket nem őrizünk beg és nem küldünk vissza Előfizetés!dt belföldön -w hónapra 410 dinár neeyed évre 1230 dinár, fél évre 2460 dinár egész évre pedie 4920 dinár. Külföldre a kétszerese. Folyószámla ■ 65700—601—14801 Lapterjesztő és Aruforgalmazó Triász. Újvidék FORUM NYOMDA KRATOVO Az Idnina dolgozói még nem vették fel a munkát A Macedón KSZ kratovói községi bizottsága szerdán az időszerű társadalmi-politikai helyzetről tárgyalt a helyi Idnina, dörzskerék- és dörzspapír-gyárban folyamatban levő munkabeszüntetés kapcsán. Mint emlékezetes, az Idnina dolgozóinak egy része szeptember elsejétől ismét beszüntette a munkát, ezt megelőzően 45 napig dolgozott a gyár. Azelőtt is már egyszer sztrájkolt. A községi pártbizottság szerdai ülésén közölték, hogy a sztrájkolók száma 69-re csökkent. Az ismételt munkabeszüntetést az Idnina dolgozói szerdán a dolgozói gyűlésen jelentették be, amelynek munkájába részt vett a Macedón KSZ KB munkacsoportjának és a Macedón Szakszervezeti Szövetség Köztársasági Tanácsának képviselői. Elhangzott, hogy a munkabeszüntetésre azért került ismételten sor, mert a gyár ideiglenes igazgatósága nem hajtotta végre azoknak a megállapodásoknak аг egyetlen pontját sem, amelyeket az első, júliusi és augusztusi munkabeszüntetés után hoztak. Ha a községi vezetőség képviselőivel sikerül megállapodni a viszonyok normalizálásáról, amin azt értik, hogy felfüggesztik azt a határozatot, hogy a munkabeszüntetésben részt vevő dolgozóknak felmondanak, vagy más munkakörbe helyezik át őket — akkor a dolgozók ismét felveszik a munkát. Ismételten sürgették a Szakszervezeti Szövetség Községi Tanácsa elnökének — egyébként az Idnina dolgozójának — e tisztsége alól való felmentését, mert az a véleményük, hogy érdekeikkel ellentétesen cselekedett. " (Tanjug) Mennyit fizet a lottó? A lottó 37. játékhetében az öttalálatosok száma 35, nyereményük egyenként 619 266,50 dinár, négytalálatosoké 7614, nyereményük egyenként 2846,50 dinár, háromtalálatosból 250179-et jegyeztek, egyenként 115,50 dinárt érnek. ÚJVIDÉKI TELEVÍZIÓ 16.30 Műsorismertetés 16.35 Heti műsorkalauz 16.55 Zenei közjáték 17.00 Híradó, 1. (magyar) 17.20 Műsorismertetés 17.25 Híradó, 1. 17.45 Autogramok — gyermekműsor a belgrádi stúdióból 18.15 Jog az élethez — népszerű tudományos film az ultrahang alkalmazásáról a szülészetben 18.45 Siluete — szórakoztató zenés műsor a szkopjei stúdióból 19.15 Rajzfilm 19.30 Híradó, 2. (magyar) 20.00 Unokatestvérem, Rachel — angol filmsorozat, 2. rész Rachel, a fiatal Philip Ashley rokona, és a fiatalember gyámjának, Ambrosének az özvegye megérkezik Cornwellbe, elhunyt férjének otthonába. Philip ellenségesen fogadja, de csakhamar barátságot kezd érezni az asszony iránt. Bizonyos idő elmúltával Rachel mindenkit meghódít. Philip úgy véli, igazságtalan volt hozzá, ezért úgy határoz, hogy rendszeres tartásdíjat fizessenek neki. Rachel előbb megsértődik, végül mégiscsak elfogadja az ajándékot 20.50 A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg első hadseregcsoportja megalakításának 40. éve 21.25 Aranyport szórakoztató zenés műsor a ljubljanai stúdióból 22.10 Híradó, 2. 22.30 Sakk-kommentár 22.45 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ I. 8.45 Zágrábi Iskolatévé 10.30 Hírek a zágrábi stúdióból 10.35 Belgrádi Iskolatévé — 10.35 Katedrálisok ideje — A szerencse és a halál — 11.05 Rajzfilm — 11.10 Földünk: Az ember és a világűr — 11.40 Utazás a Holdra (a fantasztikus film 80 éve) — 11.50 Rajzfilm — 11.55 Szókratész — 11.25 Balett 15.00 Az Iskolatévé ismétlése 17.00 Híradó, 1. (magyar) 17.20 Műsorismertetés 17.25 Híradó, 1. az újvidéki stúdióból 17.45 Autogramok — gyermekműsor a Szkopjéd stúdióból 18.15 A szakember tanácsai — oktatóműsor MAGYAR SZÓ 1984. szeptember 14., péntek LENGYELORSZÁG Állásfoglalás a törvénymódosítás ellen Lengyelországban első ízben nyilvánosan is állást foglaltak a bejelentett törvénymódosítás ellen, hogy száműzik az országból azokat az állampolgárokat, akikről a bíróságon bebizonyosodik: nem tartják tiszteletben az alkotmány elveit és az államérdekek ellen cselekszenek. A Zycie Warszawy című lap cikkében azt írja, le kellene tenni erről a szándékról, mert ellenkező esetben a mai lengyel törvényhozás visszatérne a XVIII. század Európájának törvényhozásához. A büntetőtörvénykönyv lehetséges ilyen értelmű , módosítását a múlt héten Jerzy Urban, a kormány sajtószóvivője jelentette be. (Tanjug) Születésnapi jókívánságok Milka Bigának MAJOR Nándor, Vajdaság SZAT Elnökségének elnöke az Elnökség és a maga nevében születésnapi üdvözletet küldött a 60. születésnapját ünneplő Milka BIGÁNAK, a Köztársaság Tanácsa tagjának. SAKK Függő Kaszparov előnyével? Ismét éles változat a moszkvai mérkőzésen Nem sokkal a Karpov—Kaszparov mérkőzés második játszmája előtt Moszkva lakossága értesült Fischernek egy állítólagos nyilatkozatáról, mely szerint az egykori világbajnok elemezte a két szovjet nagymester játékát, és mindez játszmájukban sok hibát talált Ezt a hírt egy amerikai újságíró hozta, aki Dzsindzsiasvili, most az USA-ban élő, korábban szovjet és izraeli nagymesterre hivatkozik Dzsindzsiasvili állítólag gyorslépéses játszmákban találkozott Fischerrel és Bruce Pandolfini újságírónak elmondta, hogy Bobby még jobban játszik, mint amikor világbajnok volt. Ezután következhetett a második játszma, amelyben ismét éles változatot játszottak. Kaszparov egy divatjamúlt cselt választott és az áldozott gyalogért aktív játékot kapott. Benkő nagymester szerint az állás bonyolult, többen azonban Kaszparov előnyét vélik látni a függőzés pillanatában. Íme, a második játszma menete, amelynek a folytatása csütörtökön délután következik. VILÁGOS: Kaszparov SÖTÉT: Karpov Új-indiai védelem 1. d4, Ш6, 2. c4, e6, 3. Hf3, b6, 4. g3, Fb7, 5. Fg2, Fe7, 6. 0—0, 0—0, 7. d5. e:d, 8. Hh4, c6, 9. c:d H:d5, 10. Hf5. Hc7, II. Hc3, d5. 12. e4, Ff6, 13. Ff4, Fc8, 14. g4 Hba6, 15. Bel, Fd7, 16. Vd2, IIc5 17. e5, Fe7, 18. H:e7, V:e7, 19. Fg5 Ve6, 20. h3, Vg6, 21. f4, f6, 22. e:f, g:f, 23. Fh4, f5, 24. b4, f:SL 25. h:g, Hd3, 26. Bf3, II:cl. 27. f£Vg7, 28. V:cl. Bae8, 29. Vd2, d4 30. He2, Hd5, 31. H:d4, Kh8, 32. g5, Be4, 33. Ff2, Ve5, 34. Bg3, Bf4, 35. f6, Fe8, 36. b5, c5, 37. Hc6, Val + , 38. Ffl, Bf5, 39. g6, F:g6, 40. B:g6. B5:f6 és függőben. Kaszparov borítékolt. cs. Isméf blamázs! Skócia—Jugoszlávia 6:1 (3:1) Glasgow, Hampden Park stadion, 30 000 néző. Góllövők: Cooper a 11. Souness a 19., Dalglish a 32. és a 60., Bett az 58. és Wark a 78., illetve Vokric a 10. percben. SKÖCIA: Leighton, Nichol, Albiston. Souness, McCleish, Miller, Dalglish Wark, Johnstone, Bett, Cooper (Sturrock). JUGOSZLÁVIA: Danteiié (Stojié). Miljuš, Ješić, Matijevié (Jozié), Radanovlć, Bahtić, Sli.šković, Vokrri (Pancsev), Georgievszki (Graéan), Batrovié. Jól kezdett válogatottunk, és már a 6. percben akadt egy jó helyzete, de Vokrri kihagyta, ám négy perccel később Balfic beadásából javított, a hálóba fejelte a labdát. Sajnos, a skótok már az első támadásukból kiegyenlítettek, Cooper 5—6 méterről lőtt a hálóba. Ettől kezdve szárnyakat kaptak a hazaiak, fergeteges rohamokat indítottak Pantelia kapujára és félórai játék után Souness meg Dalglish góljaival biztos vezetésre tettek szert. A második félidő elején úgy látszott, hogy magára talál együttesünk, Milutinovic négy cserét eszközölt, de a skótok fokozatosan ismét átvették az irányítást, kedvükre lőtték a gólokat megzavarodott védelmünk mellett. Szinte hihetetlen, milyen könnyen gólhelyzetbe kerültek ellenfeleink, s ha Stojic nem véd olyan jól, szégyenteljes, két számjegyű vereséget szenvedtünk volna. A katasztrofális 6:1 után a mieinknek sikerült helyreállítaniuk az egyensúlyt a pályán, de erejükből csak néhány veszélyesebb lövésre tellett. Ez az egyik legsúlyosabb vereség a jugoszláv futball történelmében, s alátámasztja azt, amit a franciaországi EB is megmutatott: nem a válogatáson múlik, hiszen itt új emberek is szóhoz jutottak, hanem egészében véve gyenge a labdarúgásunk. televízió 18.45 Siluete — szórakoztató zenés műsor 19.15 Rajzfilm 20.00 Unokatestvérem, Rachel — angol filmsorozat, 2. rész 20.50 A Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereg első hadseregcsoportja megalakításának 40 éve 22.25 A vendégszerkesztő: Tihomir Vilovic tengernagy A vendégszerkesztő mai adása némileg eltér a sorozat korábbi adásaitól. A szerkesztők megkísérlik közelebb hozni a nézőkhöz Tihomir Vilovic tengernagyot — a haditengerészet parancsnokát, Tito adjunktusát, számos hazai és külföldi kitüntetés viselőjét, a diplomatát... — mint egyszerű embert, a családja körében, amikor pihen, vagy éppen unokáira vigyáz, azt az embert, aki aktív sportoló, találkozik barátaival, visszaemlékezik a tengeri hadviselésre, iskoláztatására, s persze azokra a napokra, amelyeket Tito elnök közvetlen közelében, kíséretének tagjaként töltött. A műsort Brno-szigetén, a tengernagy povljai házában és a haditengerészet spliti otthonának teraszán készült, a tengernagy barátain kívül részt vesznek benne más tengernagyok és hajóépítők, mérnökök és újságírók, továbbá a jugoszláv művészek, és azoknak az embereknek egy valóságos csapata, akiket a Tito elvtárssal való találkozások közös emléke fűz Vilovic tengernagyhoz. A művészek között, akikkel a tengernagy elbeszélget, ott van Tereza Kesovija, Gertruda Munitic, Dubravka Zubovic, Boris Dvornik, de a fiatalabbak is — Zorica Kondja,Tasna Zjokic, Darko Damjan, Djordje Peruzovic 23.50 Sakk-kommentár 00.25 Műsorzárás BELGRÁDI TELEVÍZIÓ II. 16.20 Albán nyelvű híradó 16.35 Kosovói krónika JAL55 Műsorismertetés 17.00 A dél-moravai körzet krónikája 17.30 Belgrádi műsor 19.00 Ex-libris — tudományos műsor 19.30 Híradó a prištinai stúdióból 20.00 Jugoszláv operaénekesek hangversenye Annak a hangversenynek a második részét láthatjuk, amit ez év júniusában rendeztek meg Újvidéken a Tito ösztöndíjalap javára. Közreműködik: Vitkayné Kovács Vera, Anasztazija Dimitrova, Vladimir Ruzdjak, Tomik Margit, Nikola Mitic és Sime Mardešić. A Vajdasági Zenei Központ zenekarát Toplák Imre vezényli. 21.10 Huszonnégy óra 21.40 Capljina zöldje 22.25 James Cagney filmjeinek ciklusa Az oklahomai kölyök — amerikai játékfilm (1939) Oklahoma új területeinek meghódítását mutatja be ez a western. A bevándorlók között található John Kinceyd is, aki egy új város alapjait szeretné megvetni. Csatlakozik hozzá Weep MacKord szerencsejátékos is. A város gyorsan fejlődik, de sok a rendbontás, éppen Weep miatt, aki még a társát is bezárja. Megérkezik a városba az Oklahomai Kölyök. Megismerkedik a bíró lányával, és bevallja neki, hogy tulajdonképpen ő lenne Jim Kipceyd gonosztevővé lett fia. Amikor felkínálja a segítségét apjának, az visszautasítja. Weep emberei megtámadják a börtönt, és megölik Johnt. Jim bosszút áll, és halomra gyilkolja a banditákat. .. Szereplők: James Cagney, Humphrey Bogart, Rosemary Lame és Donald Chresp. Rendező: Lloyd Bacon. 23.40 Műsorzárás 15.55 Iskolatévé — Orosz nyelv kicsiknek, 4. rész 16.05 ,,Ez vagyok én” — nyelvi-irodalmi kommunikációs nevelési kísérlet 4. rész (ism.) 16.42 Műsorismertetés 16.45 Hírek 16.55 Óceánia népei — Új-zélandi rövidfilm (ism.) 17.25 A Canticum — a szegedi stúdió műsora a 12 tagú kamarakórusról Hangversenyünk a nagymágocsi Károlyi kastély parkjában készült — felvételről 17.45 Képújság 17.50 Reklám 18.00 Kalendárium — ismeretterjesztő magazin Tartalom: A halláskárosodásról — Lábunk érdekében — Népi gyógyszer: a fokhagyma 19.00 Reklám 19.10 Tévétorna 19.15 Esti mese 19.30 Tévéhíradó 20.00 Gyilkolni könnyű — amerikai tévéfilm Agathe Christie regénye alapján . Egy amerikai komputerszakértő első európai útja alkalmával egy kedves öreg hölggyel ismerkedik meg a vonaton, aki elmeséli: a Scotland Yardra megy, hogy feltárja a falujában történt rejtélyes gyilkosság hátterét. A londoni pályaudvar előtt azonban egykocsi halálra gázolja. 21.35 Magellán — nyereményes ifjúsági játék 21.45 Péntek esti randevú — ifjúsági műsor 22.35 Tévéhíradó, 3. MAGYAR TELEVÍZIÓ I. 9.58 Műsorismertetés 10.00 Tévétorna 10.05 Történetek az első gőzvasútról angol rövidfilm (ism.) 10.55 A tegnap gyermekei — francia rövidfilm (ism.) 11.25 Képújság UEFA Kupa LA VALLETTA: Rabat Ajax—Partizan 0:2 (0:0) Góllövők: Vučićević a 63. és Djelmaš a 70. percben. Sürgősen megállapítani a felelősséget A KSZ községi bizottságának elnöksége a titogradi mérkőzésen történt incidensről A Buducnost elsőligás labdarúgóklub kommunistái, és elnökségének tagjai megengedhetetlenül határozatlanok, és taktizálnak, ezáltal felelőtlenül viszonyulnak mindahhoz, ami tíz nappal ezelőtt a Hajdúkkal játszott mérkőzés után a titogradi elsőligás csapat hivatalos helységeiben történt. Erre az álláspontra helyezkedett a KSZ titogradi községi bizottságának elnöksége, amely szerdán kibővített ülésen tárgyalt a titogradi stadionban történt incidensről. Az összes jelenlevő egyhangúlag elfogadta ezt az értékelést, és úgy határoztak: azonnali hatállyal meg kell állapítani az incidens vétkeseinek felelősségét, illetve azokét, akik eltussolták a közvélemény elől az igazságot. (Tanjug) MAGYAR TELEVÍZIÓ II. 18.13 Műsorismertetés 18.15 Képújság 18.20 Egy kis kirándulás — lengyel kisjátékfilm-sorozat, 2. rész 18.45 Az állatok nyomában — francia filmsorozat, 8. rész 19.00 Keresztkérdés — fejtörő játék 19.30 Hetedik kontinens — a mélység szörnyei — francia rövidfilm (Ism.) 20.00 Liszt: Faust-szimfónia — a Magyar Állami Hangversenyzenekart Ferencsik János vezényli (ism.) 21.15 Tévéhíradó, 2. 21.35 Reklám 21.45 Nemzetközi súlyemelőverseny Várnában (75, 82.5 kg) 22.30 Képújság