Magyar Szó, 1984. szeptember (41. évfolyam, 256-270. szám)

1984-09-29 / 269. szám

14 KILÁTÓ E­gy kis angliai helység, Seascale orvosa ötévi szolgálata alatt három esetben fedezett fel nyirok­­mirigy-rákot gyermekeken. Más orvosok aligha ta­lálkoznak ilyen megbetegedéssel. A közeli nuk­leáris üzem radioaktív hulladékát Seascale part­jai mentén süllyesztik a tengerbe. A Brit Orvos­egyesület nemrégi hivatalos vizsgálata igazolta, hogy a helységtől mindössze 3 km-re elhelyezkedő Sellafield nukleáris művek környékén, Északnyu­­gat-Anglia e vidékén az átlagosnál nagyobb a gyermekek rákos megbetegedése. Élet az atomtechnika árnyékában N­emcsak Nagy-Britanniában váltott ki tilta­kozást, hogy az üzem az ír-tenger vizébe üríti radioaktív hulladékát, hanem Írországban és a skandináv országokban is, mert partjaikon a ra­dioaktivitás mérhető nagyságú. Dr. Barry Walker az utóbbi negyed század statisztikai adataira tá­maszkodva azt állítja, minden hatvanadik Seascale környéki gyermeket leukémia vagy sugárzástarta­lom kiváltotta másfajta rákbetegség fenyeget. Az átlagos szigetországi kockázat ennek tizedrésze. A Brit Orvosegyesület jelentésében ugyan az áll, hogy nem tekinthető bizonyítottnak a radio­aktív hulladék tengerbe süllyesztése és a kór kö­zötti közvetlen összefüggés, merthogy a­­ megen­gedettnél nagyobb sugárzást sehol sem mértek, dr. Douglas Black egyesületi elnök mégis részletesebb vizsgálatot ajánl annak kiderítése érdekében, nincs-e valami rendhagyó útja annak, hogy a mes­terséges sugárzás fölöslege eljut a gyerekek szer­vezetébe, s nem távozott-e az üzemből ellenőrizet­len sugármennyiség, mivelhogy korábban több íz­ben keletkezett benne üzemzavar. A Greenpeace szélmalomharca M­ihez fog kezdeni a British Nuclear Fuels, a nukleáris üzem tulajdonosa? Eleinte mosta kezeit, végül aztán a közvélemény erős nyomására hoz­zálátott egy üzem létesítéséhez, mely majd az atomhulladékot üvegszigeteléssel látja el, s az úgy kerül véglegesen valamelyik földtanilag szilárd, el­hagyott tárnába vagy az óceán mélyére. A vállalat azt erősítgeti, hogy a Sellafield nem okolható a gyermekek végzetes megbetegedéséért, vele ellentétben a környezetvédők Greenpeace el­nevezésű mozgalma az orvosegyesületi jelentéssel igazolva látja állítását, hogy a Sellafield „a világ legszennyezőbb nukleáris üzeme”, valóságos „atomszeméttelep”. A­z üzem közvetlen közelében a rákos megbe­tegedéseknek az átlagosnál tízszer nagyobb gya­koriságát megállapító orvosi bizottsági jelentés nemcsak a kedélyeket kavarta fel, hanem az újabb atomerőművek építését eltökélt brit kormánynak is megbolygatta számításait. A Sellafield egyébként egyike a világ két olyan üzemének (a másik franciaországi), amelyben üz­letszerűen dúsítják sok más erőmű üzemanyagát. Évente mintegy 1200—1500 tonnányit hazaikból, de más európai és japán erőművek szállítmányai is ermetikusan lezárt konténerekben gyűlnek, míg fel nem épül az új részleg. Rossz emlékek és balsejtelmek A Sellafield volt a színhelye az egyik legna­gyobb nukleáris balesetnek 1957-ben. Egy katonai célokra plutóniumot előállító reaktor gyulladt ki, következményeképpen hatalmas terület egére bo­rult radioaktív jódfelhő (tudvalevő, hogy ez az anyag pajzsmirigy-rákot idézhet elő). További 300 kisebb üzemzavart jegyeztek fel, köztük egy om­lást tavaly novemberben, amikor erősen radioak­tív ruténium—186 került a partra. A vállalat ez utóbbi balesetről csak több napos késedelemmel készített jelentést, s csak annak nyomán ajánlotta a lakosság figyelmébe a kormány, hogy „lehetőleg ne fürödjön” a vonatkozó partszakaszon. A vállalat képviselői egész idő alatt bizonygatták, hogy a für­­dőzőket semmi veszély sem fenyegeti, ám a lakos­ság zöme (dr. Walkerral egyetemben) kerüli az egyik legszebb angliai nyaralóvidék fövenyét. A vállalat végül beadta a derekát, s a hazai közvéle­mény m­eg a szomszédos országok követelményei szerinti biztonsági intézkedések végrehajtására ad­ta a fejét: vállalta, hogy a radioaktív szennyező­dés kibocsátását „a nullát megközelítő fokúra” re­dukálja, ami százkilencvenmillió fontjába kerül. Határidőt nem szavatolt. A Greepeace nagy kam­pányt hirdet a nyersanyagdúsító üzem radioaktív szennyezésének teljes kiküszöböléséért. Hívei ma­gának a vállalatnak az adatait lobogtatják: az utóbbi harminc év alatt az üzemből negyed tonna plutóniummal egyenértékű radioaktivitás távozott a tenger vizébe. Két év haladékot adva az üzem leállítását követelik. A vállalatigazgatók kötik az ebet a karóhoz, úgymond a jelenlegi radioaktivi­tásnak legfeljebb a százszorosa-ezerszerese árthat­na a környezetnek. Szárnyatlan libák T­yron Dawson az üzem környékén műveli föld­jét, tenyészti állatait. Sok jószága ellett torzszülöt­tet, az utódok szőrtelenül, hiányos bőrfelülettel, nyelv nélkül jöttek világra. Juhar testén ökölnyi daganatok támadtak. Mióta kerítést emelt, s az ál­latok nem­ járhatnak le a Colder folyóra, ilyet nem tapasztalt. Christine és Christopher Merlin a hegy­ re költözve túladtak birtokukon, amikor azt ész­lelték, hogy a nevezett folyóra lejáró libáik költé­séből nem egy görcsrohamokat kapott vagy szár­nya hibádzott, s két kutyájuk rákban betegedett meg. Akkor döntötték el végleg, hogy mindent odahagynak, amikor porszívójuk tartalmát egy há­zi laboratóriumban elemezve kiderítették: házuk­ban a por nem kevés plutóniumot tartalmaz. S­ellafield kérdése persze nem is olyan egysze­rű: az aránylag fejletlen környék aktív lakosságá­nak 90 százalékát az üzem foglalkoztatja, ráadá­sul Nagy-Britanniában a villamos energia ötödré­szét atomerőművek szolgáltatják. „Visszaút nin­csen” — hangoztatja a British Nuclear Fuels kép­viselője.­­ A mai KANADAI irodalomról rendeztek értekezletet a Bécs melletti Tulbingerhogelben, egyetemi oktatók, kritikusok, valamint két kanadai író és költő, Robertson Davies, Fred Cogswell, Graeme Gibson, Margaret At­wood, Ronald Sutherland, Jack Hodgins és Rudy Wiebe részvételével. A kerekasztal-beszélgetésekben az az igény is megfogalmazódott, hogy az európai bölcsész­karok angol tanszékén kötelező tárgyként vezessék be a kanadai irodalom oktatását. A FRANCIA „Prix Populiste” elnevezésű irodalmi díjat, amelyet 53 évvel ezelőtt ítéltek oda először — Eugéne Dabit-nak „Hôtel du Nord" című regényéért —, most megpróbálják újra feltámasztani. A kitüntetést (amelynek az volt a különlegessége, hogy ha a zsűri egyetlen könyvet sem talált rá méltónak, nem adta ki) annak idején olyan írók kapták meg, mint Henri Troyat, Emmanuel Robles, Armand Lannoux, Claude Chabrol, Christiane Rochefort, Bernard Clavel és Jean- Paul Sartre. ф Milyen művészi ágakat kedvelnek a SZOVJET diá­kok? — erre a kérdésre keresett választ az a közel­múltban lezajlott szociológiai kutatás, amelynek során a tudósok moszkvai, kisinyovi és kujbisevi diákokat, összesen kilenc felsőoktatási intézmény humán és mű­szaki fakultásainak hallgatóit kérdeztek meg. Az ered­ Panoráma mény: a diákok körében vitathatatlan elsőbbséget él­vez az irodalom, a megkérdezettek 45 százaléka jelölte meg a legkedvesebb művészi ágként. Ezek a diákok hetente átlag 12 órát töltenek olvasással (egy 1967. évi h­asonló felmérésben a megfelelő adat heti 9 óra volt). A diákok mindenekelőtt a lélektani regényeket szeretik A népszerűségi ranglistán a költészet, a dokumentum­­rodalom és a publicisztika következik. A zenét a meg­kérdezettek 18 százaléka helyezte első helyre, s míg 1967-ben tíz közül csak hárman, ma a zenekedvelők fele jelölte meg a zenén belül legkedvesebbnek a klasszikus muzsikát. A népszerűségi lista harmadik helyezettje a film — a megkérdezett főiskolások 16 szá­zaléka szavazott rá. A megkérdezettek egyharmada jár hetente két-három alkalommal moziba. Hátrább áll a rangsorban a szavazatok 12, illetve 6 százalékával az esztrádműsor és a színház. A festészetre a megkérde­zettek négy százaléka szavazott. A SPANYOLORSZÁGI Biarritzban megtartott spa­nyol és latin-amerikai filmek hatodik fesztiválján a spanyol Tasio című filmnek ítélték oda az Aranypálcát. A filmet Montx Armendariz rendezte. Az ezüstpálcát a kubai Thomas Gutierrez Féligmeddig című filmje kap­ta. Elismerésben részesítették a portugál Jose Forsec Costa Bűnös árnyék nélkül című filmjét is. A közön­ség nagydíját két argentin film kapta, Hector Olivera Szenvedés és feledés nélkül, valamint Maria Luis Bem­­berg Camila című filmje részesült a közönség elisme­résében. A versenyműsorban 11 ország 16 versenyműve szerepelt. Peter Sheffer brit drámaíró AMADEUS című nép­szerű drámáját filmszalagra vették. Miloš Forman világ­hírű filmrendező megfilmesítette Mozart és Salieri furcsa sorsát. Mozart szerepét Tom Hals, Salieriét Mary Abraham, Mozart feleségéét pedig Elizabeth Beric tol­mácsolja.­­ Az ÍRORSZÁGI Corkban 78 éves korában elhunyt Charles Lynch, a legjobb ír zongoraművész. Lynch nyil­vánosan először nyolcéves korában lépett fel. Negyven éven át a legjobb ír zongoraművészek között tartották számon. Alapító tagja volt az ir rádó szimfonikus zenekarának. ф Ф Г 9 • MAGYAR SZÓ 1984. szeptember 29., szombat Folyószabályozás a Szovjetunióban AZ ÉSZAKI VIZEKET DÉLRE, IRÁNYÍTJÁK A­z Izvesztyija nemrég beszá­molt arról, hogy a szovjet mér­nökök a közeljövőben folyósza­bályozással meg fogják változ­tatni országuk vízrajzi térképét. A Szovjetunió sztyeppés vidékein ugyanis hatalmas területek áll­nak megműveletlenül, melyek ön­tözéssel termővé válnának, észa­kon, az Északi-Jeges-tenger part­jainál viszont óriási vízmennyi­ség kihasználatlan. Több éves vita után a szovjet szakemberek úgy döntöttek, hogy az északi vizeket délre, a sztyeppék felé irányítják. Volga, Volga A fenti elképzelések kivitelezé­se több szakaszban történne. A munkálatok első fázisában a Volga vízmennyiségét növelnék, méghozzá a Szuhona és a Moszk­vától északra fekvő folyók vizé­nek átirányításával. Merészebb tervek szerint a századfordulóig megkétszereződne a Volga víz­­mennyisége. Egy még ambíciózu­­sabb elképzelés szerint az Ob folyását délre fordítanák, Ka­zahsztán felé. Erről véglegesen 1986-ban döntenek. H­a öntözhetővé válnának a sztyeppék, csak a Volga vizének gyarapításával évente másfél millió tonnával több gyümölcsöt és főzelékfélét, ezenkívül 500 000 tonnával több húst lehetne ter­melni. Közép-Ázsiában pedig, a szibériai vizek átirányításával, évente 20 millió tonnával több búza teremne, körülbelül két­harmada annak a mennyiségnek, amelyet a Szovjetunió tavaly vá­sárolt a Nyugattól. Veszélyben a Kaspi-tenger A Kaspi-tenger szintje, főleg amiatt, hogy a Volga vizét öntö­zésre használják, riasztóan apad. Ennek megakadályozására egy­részt megpróbálták a sekély Kara Bogaz öblöt kiapasztani, mivel ebből évente elpárolog körülbe­lül öt köbkilométer víz, kézen­fekvőbb megoldás azonban a Vol­ga szintjének növelése. P­illanatnyilag az egész Kaspi­­medencében, ide számítva a Volgát is, 37 köbkilométer víz fogy évente. 2020-ig ez a mennyi­ség elérheti a 89 köbkilométert is. A Volgának tehát több víz­zel kell rendelkeznie. A szibériai folyók elterelésére vonatkozó terveket már 20 év­vel ezelőtt kidolgozták kivitele­zésük azonban elmaradt, mivel egyes tudósok több veszélyre is felhívták a figyelmet. A Szuho­na folyó például nagyon szeny­­nyezett, s ha csökkentik a szint­jét, nemcsak hogy még piszkosab­bá válik, hanem talán még ön­tözésre is alkalmatlan lesz. Vé­gül önmagában az öntözés sem mindig használ. A Szovjetunió­ban eddig 7 millió hektár meg­művelhető terület vált parlaggá, jórészt a szalinizáció következ­ményeként. Ha ugyanis a puszta talaj alatt talajvíz jelenik meg, a só felkerül a felszínre és a föld terméketlenné lesz. Egyes tudó­sok attól is tartanak, hogy a víz- A SZTYEPPÉK FELÉ rajz megváltoztatása drasztikus klímaváltozást is előidézhet. Igazolt-e az éghajlat­változástól való félelem? A fentiek miatt a szovjet tu­dósok külföldi szakemberek be­vonásával 1976-tól 1980-ig újra­elemezték a terveket. Philip Micklin nyugat-michigani egye­temi tanár kijelentette, meggyő­ződése szerint alaptalan a klí­maváltozástól való félelem, leg­alábbis a munkálatok első sza­kaszában. A Volga vizének gazdagítása három szakaszban történne. Az első fázisban évente 5,8 köbkilo­méter vizet vezetnének három tóból és a Szuhona folyóból, ezt csatornázással átirányítanák a Don medrébe és az Azovi-ten­­gerbe, valamint a Kaspi-tenger­­be. A munkálatok 1990-re feje­ződnének be, s 5,4 millió hektár föld válna öntözhetővé. 2000-ig további 13,7 köbkilo­méter (később még 10 köbkilo­méter) vízhez jutnának más ta­vak és a Moszkvától északra fekvő folyók vizének elvonásá­val. Ez tulajdonképpen azokat a folyókat érintené, melyek a Fe­hér-tengerbe ömlenek, nem pe­dig azokat, melyek a Balti-ten­gerbe torkollnak, s így nem vál­na a Néva szennyezettebbé. A következő század elejéig az Onye­­ga-öböl eltűnne a térképről, ki­vonnák belőle a sót, a víz pedig a Volgába ömlene évi 28 köb­kilométeres ütemben. Mindez nem hatna ki az éghajlatra, mert a kérdéses vizek a Barents-ten­­gerbe áramlanak, s gyorsan ke­verednek az óceáni áramlatok­kal. Felolvadhat-e az Arktisz jégtakarója? A Szibériára vonatkozó terv szerint, melynek kivitelezését 1988-ban kezdenék meg, az Ob vizét az Irtisbe ömlesztenék, in­nen pedig csatornával elvezet­nék a Szir-darja és az Amu-dar­­ja folyókba melyek az egyre in­kább apadó Aral-tengerbe tor­kollnak. A­z Ob vizének csökkentése gondba ejti a klimatológusokat. Az Ob ugyanis eddig óriási meny­­nyiségű édesvizet juttatott a Ka­­ra-tengerbe, és mivel az édesvíz könnyebben fagy, mint a sós, a tengerbe ömlő édesvíz csökken­tése kihatna a jégtakaró alaku­lására. A tervek ellenzői hang­súlyozzák: ha kevesebb édesvíz kerül az Északi-Jeges-tengerbe, megváltozhat az egész térség ég­hajlata, és az Arktiszon felol­vadhat a jégtakaró. A szovjet tu­dósok azonban azt állítják, hogy a szibériai projektum első sza­kaszában az Ob vízszintje csak 7 százalékkal csökkenne, és azt is hangsúlyozzák, hogy az Ob csak egyike azoknak a nagy fo­­lyóknak, melyek az Ob-öbölbe ömlenek. A munkálatok első szakaszának csak helyi, az Ob­­oblöt érintő hatása lenne. A kö­vetkező tervek lehet, hogy rej­tenek különböző veszélyeket, ezek kivitelezése azonban még nem kezdődik meg a közeljövőben, sőt egyel­őre még döntés sem szü­letett róluk.

Next