Magyar Szó, 1984. szeptember (41. évfolyam, 256-270. szám)
1984-09-29 / 269. szám
14 KILÁTÓ Egy kis angliai helység, Seascale orvosa ötévi szolgálata alatt három esetben fedezett fel nyirokmirigy-rákot gyermekeken. Más orvosok aligha találkoznak ilyen megbetegedéssel. A közeli nukleáris üzem radioaktív hulladékát Seascale partjai mentén süllyesztik a tengerbe. A Brit Orvosegyesület nemrégi hivatalos vizsgálata igazolta, hogy a helységtől mindössze 3 km-re elhelyezkedő Sellafield nukleáris művek környékén, Északnyugat-Anglia e vidékén az átlagosnál nagyobb a gyermekek rákos megbetegedése. Élet az atomtechnika árnyékában Nemcsak Nagy-Britanniában váltott ki tiltakozást, hogy az üzem az ír-tenger vizébe üríti radioaktív hulladékát, hanem Írországban és a skandináv országokban is, mert partjaikon a radioaktivitás mérhető nagyságú. Dr. Barry Walker az utóbbi negyed század statisztikai adataira támaszkodva azt állítja, minden hatvanadik Seascale környéki gyermeket leukémia vagy sugárzástartalom kiváltotta másfajta rákbetegség fenyeget. Az átlagos szigetországi kockázat ennek tizedrésze. A Brit Orvosegyesület jelentésében ugyan az áll, hogy nem tekinthető bizonyítottnak a radioaktív hulladék tengerbe süllyesztése és a kór közötti közvetlen összefüggés, merthogy a megengedettnél nagyobb sugárzást sehol sem mértek, dr. Douglas Black egyesületi elnök mégis részletesebb vizsgálatot ajánl annak kiderítése érdekében, nincs-e valami rendhagyó útja annak, hogy a mesterséges sugárzás fölöslege eljut a gyerekek szervezetébe, s nem távozott-e az üzemből ellenőrizetlen sugármennyiség, mivelhogy korábban több ízben keletkezett benne üzemzavar. A Greenpeace szélmalomharca Mihez fog kezdeni a British Nuclear Fuels, a nukleáris üzem tulajdonosa? Eleinte mosta kezeit, végül aztán a közvélemény erős nyomására hozzálátott egy üzem létesítéséhez, mely majd az atomhulladékot üvegszigeteléssel látja el, s az úgy kerül véglegesen valamelyik földtanilag szilárd, elhagyott tárnába vagy az óceán mélyére. A vállalat azt erősítgeti, hogy a Sellafield nem okolható a gyermekek végzetes megbetegedéséért, vele ellentétben a környezetvédők Greenpeace elnevezésű mozgalma az orvosegyesületi jelentéssel igazolva látja állítását, hogy a Sellafield „a világ legszennyezőbb nukleáris üzeme”, valóságos „atomszeméttelep”. Az üzem közvetlen közelében a rákos megbetegedéseknek az átlagosnál tízszer nagyobb gyakoriságát megállapító orvosi bizottsági jelentés nemcsak a kedélyeket kavarta fel, hanem az újabb atomerőművek építését eltökélt brit kormánynak is megbolygatta számításait. A Sellafield egyébként egyike a világ két olyan üzemének (a másik franciaországi), amelyben üzletszerűen dúsítják sok más erőmű üzemanyagát. Évente mintegy 1200—1500 tonnányit hazaikból, de más európai és japán erőművek szállítmányai is ermetikusan lezárt konténerekben gyűlnek, míg fel nem épül az új részleg. Rossz emlékek és balsejtelmek A Sellafield volt a színhelye az egyik legnagyobb nukleáris balesetnek 1957-ben. Egy katonai célokra plutóniumot előállító reaktor gyulladt ki, következményeképpen hatalmas terület egére borult radioaktív jódfelhő (tudvalevő, hogy ez az anyag pajzsmirigy-rákot idézhet elő). További 300 kisebb üzemzavart jegyeztek fel, köztük egy omlást tavaly novemberben, amikor erősen radioaktív ruténium—186 került a partra. A vállalat ez utóbbi balesetről csak több napos késedelemmel készített jelentést, s csak annak nyomán ajánlotta a lakosság figyelmébe a kormány, hogy „lehetőleg ne fürödjön” a vonatkozó partszakaszon. A vállalat képviselői egész idő alatt bizonygatták, hogy a fürdőzőket semmi veszély sem fenyegeti, ám a lakosság zöme (dr. Walkerral egyetemben) kerüli az egyik legszebb angliai nyaralóvidék fövenyét. A vállalat végül beadta a derekát, s a hazai közvélemény meg a szomszédos országok követelményei szerinti biztonsági intézkedések végrehajtására adta a fejét: vállalta, hogy a radioaktív szennyeződés kibocsátását „a nullát megközelítő fokúra” redukálja, ami százkilencvenmillió fontjába kerül. Határidőt nem szavatolt. A Greepeace nagy kampányt hirdet a nyersanyagdúsító üzem radioaktív szennyezésének teljes kiküszöböléséért. Hívei magának a vállalatnak az adatait lobogtatják: az utóbbi harminc év alatt az üzemből negyed tonna plutóniummal egyenértékű radioaktivitás távozott a tenger vizébe. Két év haladékot adva az üzem leállítását követelik. A vállalatigazgatók kötik az ebet a karóhoz, úgymond a jelenlegi radioaktivitásnak legfeljebb a százszorosa-ezerszerese árthatna a környezetnek. Szárnyatlan libák Tyron Dawson az üzem környékén műveli földjét, tenyészti állatait. Sok jószága ellett torzszülöttet, az utódok szőrtelenül, hiányos bőrfelülettel, nyelv nélkül jöttek világra. Juhar testén ökölnyi daganatok támadtak. Mióta kerítést emelt, s az állatok nem járhatnak le a Colder folyóra, ilyet nem tapasztalt. Christine és Christopher Merlin a hegy re költözve túladtak birtokukon, amikor azt észlelték, hogy a nevezett folyóra lejáró libáik költéséből nem egy görcsrohamokat kapott vagy szárnya hibádzott, s két kutyájuk rákban betegedett meg. Akkor döntötték el végleg, hogy mindent odahagynak, amikor porszívójuk tartalmát egy házi laboratóriumban elemezve kiderítették: házukban a por nem kevés plutóniumot tartalmaz. Sellafield kérdése persze nem is olyan egyszerű: az aránylag fejletlen környék aktív lakosságának 90 százalékát az üzem foglalkoztatja, ráadásul Nagy-Britanniában a villamos energia ötödrészét atomerőművek szolgáltatják. „Visszaút nincsen” — hangoztatja a British Nuclear Fuels képviselője. A mai KANADAI irodalomról rendeztek értekezletet a Bécs melletti Tulbingerhogelben, egyetemi oktatók, kritikusok, valamint két kanadai író és költő, Robertson Davies, Fred Cogswell, Graeme Gibson, Margaret Atwood, Ronald Sutherland, Jack Hodgins és Rudy Wiebe részvételével. A kerekasztal-beszélgetésekben az az igény is megfogalmazódott, hogy az európai bölcsészkarok angol tanszékén kötelező tárgyként vezessék be a kanadai irodalom oktatását. A FRANCIA „Prix Populiste” elnevezésű irodalmi díjat, amelyet 53 évvel ezelőtt ítéltek oda először — Eugéne Dabit-nak „Hôtel du Nord" című regényéért —, most megpróbálják újra feltámasztani. A kitüntetést (amelynek az volt a különlegessége, hogy ha a zsűri egyetlen könyvet sem talált rá méltónak, nem adta ki) annak idején olyan írók kapták meg, mint Henri Troyat, Emmanuel Robles, Armand Lannoux, Claude Chabrol, Christiane Rochefort, Bernard Clavel és Jean- Paul Sartre. ф Milyen művészi ágakat kedvelnek a SZOVJET diákok? — erre a kérdésre keresett választ az a közelmúltban lezajlott szociológiai kutatás, amelynek során a tudósok moszkvai, kisinyovi és kujbisevi diákokat, összesen kilenc felsőoktatási intézmény humán és műszaki fakultásainak hallgatóit kérdeztek meg. Az ered Panoráma mény: a diákok körében vitathatatlan elsőbbséget élvez az irodalom, a megkérdezettek 45 százaléka jelölte meg a legkedvesebb művészi ágként. Ezek a diákok hetente átlag 12 órát töltenek olvasással (egy 1967. évi hasonló felmérésben a megfelelő adat heti 9 óra volt). A diákok mindenekelőtt a lélektani regényeket szeretik A népszerűségi ranglistán a költészet, a dokumentumrodalom és a publicisztika következik. A zenét a megkérdezettek 18 százaléka helyezte első helyre, s míg 1967-ben tíz közül csak hárman, ma a zenekedvelők fele jelölte meg a zenén belül legkedvesebbnek a klasszikus muzsikát. A népszerűségi lista harmadik helyezettje a film — a megkérdezett főiskolások 16 százaléka szavazott rá. A megkérdezettek egyharmada jár hetente két-három alkalommal moziba. Hátrább áll a rangsorban a szavazatok 12, illetve 6 százalékával az esztrádműsor és a színház. A festészetre a megkérdezettek négy százaléka szavazott. A SPANYOLORSZÁGI Biarritzban megtartott spanyol és latin-amerikai filmek hatodik fesztiválján a spanyol Tasio című filmnek ítélték oda az Aranypálcát. A filmet Montx Armendariz rendezte. Az ezüstpálcát a kubai Thomas Gutierrez Féligmeddig című filmje kapta. Elismerésben részesítették a portugál Jose Forsec Costa Bűnös árnyék nélkül című filmjét is. A közönség nagydíját két argentin film kapta, Hector Olivera Szenvedés és feledés nélkül, valamint Maria Luis Bemberg Camila című filmje részesült a közönség elismerésében. A versenyműsorban 11 ország 16 versenyműve szerepelt. Peter Sheffer brit drámaíró AMADEUS című népszerű drámáját filmszalagra vették. Miloš Forman világhírű filmrendező megfilmesítette Mozart és Salieri furcsa sorsát. Mozart szerepét Tom Hals, Salieriét Mary Abraham, Mozart feleségéét pedig Elizabeth Beric tolmácsolja. Az ÍRORSZÁGI Corkban 78 éves korában elhunyt Charles Lynch, a legjobb ír zongoraművész. Lynch nyilvánosan először nyolcéves korában lépett fel. Negyven éven át a legjobb ír zongoraművészek között tartották számon. Alapító tagja volt az ir rádó szimfonikus zenekarának. ф Ф Г 9 • MAGYAR SZÓ 1984. szeptember 29., szombat Folyószabályozás a Szovjetunióban AZ ÉSZAKI VIZEKET DÉLRE, IRÁNYÍTJÁK Az Izvesztyija nemrég beszámolt arról, hogy a szovjet mérnökök a közeljövőben folyószabályozással meg fogják változtatni országuk vízrajzi térképét. A Szovjetunió sztyeppés vidékein ugyanis hatalmas területek állnak megműveletlenül, melyek öntözéssel termővé válnának, északon, az Északi-Jeges-tenger partjainál viszont óriási vízmennyiség kihasználatlan. Több éves vita után a szovjet szakemberek úgy döntöttek, hogy az északi vizeket délre, a sztyeppék felé irányítják. Volga, Volga A fenti elképzelések kivitelezése több szakaszban történne. A munkálatok első fázisában a Volga vízmennyiségét növelnék, méghozzá a Szuhona és a Moszkvától északra fekvő folyók vizének átirányításával. Merészebb tervek szerint a századfordulóig megkétszereződne a Volga vízmennyisége. Egy még ambíciózusabb elképzelés szerint az Ob folyását délre fordítanák, Kazahsztán felé. Erről véglegesen 1986-ban döntenek. Ha öntözhetővé válnának a sztyeppék, csak a Volga vizének gyarapításával évente másfél millió tonnával több gyümölcsöt és főzelékfélét, ezenkívül 500 000 tonnával több húst lehetne termelni. Közép-Ázsiában pedig, a szibériai vizek átirányításával, évente 20 millió tonnával több búza teremne, körülbelül kétharmada annak a mennyiségnek, amelyet a Szovjetunió tavaly vásárolt a Nyugattól. Veszélyben a Kaspi-tenger A Kaspi-tenger szintje, főleg amiatt, hogy a Volga vizét öntözésre használják, riasztóan apad. Ennek megakadályozására egyrészt megpróbálták a sekély Kara Bogaz öblöt kiapasztani, mivel ebből évente elpárolog körülbelül öt köbkilométer víz, kézenfekvőbb megoldás azonban a Volga szintjének növelése. Pillanatnyilag az egész Kaspimedencében, ide számítva a Volgát is, 37 köbkilométer víz fogy évente. 2020-ig ez a mennyiség elérheti a 89 köbkilométert is. A Volgának tehát több vízzel kell rendelkeznie. A szibériai folyók elterelésére vonatkozó terveket már 20 évvel ezelőtt kidolgozták kivitelezésük azonban elmaradt, mivel egyes tudósok több veszélyre is felhívták a figyelmet. A Szuhona folyó például nagyon szenynyezett, s ha csökkentik a szintjét, nemcsak hogy még piszkosabbá válik, hanem talán még öntözésre is alkalmatlan lesz. Végül önmagában az öntözés sem mindig használ. A Szovjetunióban eddig 7 millió hektár megművelhető terület vált parlaggá, jórészt a szalinizáció következményeként. Ha ugyanis a puszta talaj alatt talajvíz jelenik meg, a só felkerül a felszínre és a föld terméketlenné lesz. Egyes tudósok attól is tartanak, hogy a víz- A SZTYEPPÉK FELÉ rajz megváltoztatása drasztikus klímaváltozást is előidézhet. Igazolt-e az éghajlatváltozástól való félelem? A fentiek miatt a szovjet tudósok külföldi szakemberek bevonásával 1976-tól 1980-ig újraelemezték a terveket. Philip Micklin nyugat-michigani egyetemi tanár kijelentette, meggyőződése szerint alaptalan a klímaváltozástól való félelem, legalábbis a munkálatok első szakaszában. A Volga vizének gazdagítása három szakaszban történne. Az első fázisban évente 5,8 köbkilométer vizet vezetnének három tóból és a Szuhona folyóból, ezt csatornázással átirányítanák a Don medrébe és az Azovi-tengerbe, valamint a Kaspi-tengerbe. A munkálatok 1990-re fejeződnének be, s 5,4 millió hektár föld válna öntözhetővé. 2000-ig további 13,7 köbkilométer (később még 10 köbkilométer) vízhez jutnának más tavak és a Moszkvától északra fekvő folyók vizének elvonásával. Ez tulajdonképpen azokat a folyókat érintené, melyek a Fehér-tengerbe ömlenek, nem pedig azokat, melyek a Balti-tengerbe torkollnak, s így nem válna a Néva szennyezettebbé. A következő század elejéig az Onyega-öböl eltűnne a térképről, kivonnák belőle a sót, a víz pedig a Volgába ömlene évi 28 köbkilométeres ütemben. Mindez nem hatna ki az éghajlatra, mert a kérdéses vizek a Barents-tengerbe áramlanak, s gyorsan keverednek az óceáni áramlatokkal. Felolvadhat-e az Arktisz jégtakarója? A Szibériára vonatkozó terv szerint, melynek kivitelezését 1988-ban kezdenék meg, az Ob vizét az Irtisbe ömlesztenék, innen pedig csatornával elvezetnék a Szir-darja és az Amu-darja folyókba melyek az egyre inkább apadó Aral-tengerbe torkollnak. Az Ob vizének csökkentése gondba ejti a klimatológusokat. Az Ob ugyanis eddig óriási menynyiségű édesvizet juttatott a Kara-tengerbe, és mivel az édesvíz könnyebben fagy, mint a sós, a tengerbe ömlő édesvíz csökkentése kihatna a jégtakaró alakulására. A tervek ellenzői hangsúlyozzák: ha kevesebb édesvíz kerül az Északi-Jeges-tengerbe, megváltozhat az egész térség éghajlata, és az Arktiszon felolvadhat a jégtakaró. A szovjet tudósok azonban azt állítják, hogy a szibériai projektum első szakaszában az Ob vízszintje csak 7 százalékkal csökkenne, és azt is hangsúlyozzák, hogy az Ob csak egyike azoknak a nagy folyóknak, melyek az Ob-öbölbe ömlenek. A munkálatok első szakaszának csak helyi, az Oboblöt érintő hatása lenne. A következő tervek lehet, hogy rejtenek különböző veszélyeket, ezek kivitelezése azonban még nem kezdődik meg a közeljövőben, sőt egyelőre még döntés sem született róluk.