Magyar Szó, 1985. május (42. évfolyam, 118-131. szám)
1985-05-01 / 118. szám
15. április 30., május 1., 1. MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA A LENGYEL EGYESÜLT MUNKÁSPÁRT hasipilllékás OJCIECH JARUZELSKI HADSEREGTÁBORNOK, a lengyel párt vezetője a közelmúltban beszédet mondott a varsói katonai körzet pártszervezetének értekezletén. Az alábbiakban néhány gondolatot idézünk felszólalásából, mert úgy véljük, jól jellemzik azt, hogyan ítéli meg a lengyel vezetés és az ország lassan-lassan konszolidálódó politikai helyzetét. A párt visszaszerzi erejét, vezető szerepét és a társadalmi élet különböző szféráira gyakorolt befolyását. Igen fontos, hogy a pártonkívüliek bizalmát is fokozatosan megnyeri. Ezt illusztrálta is: öt év leforgása alatt februárban vettek fel először több tagot, mint amennyi távozott. Megszűnt tehát a létszámcsökkenése. A LEMP mégsem kívánja mindenáron gyarapítani a tagságot — mint például a hetvenes években egyes polgári szervezetek. — Ellenkezőleg — mondta a lengyel vezető —, a pártot ezentúl is igyekszünk távol tartani a potyautasoktól, a szűkkeblűektől azoktól, akik a tőlünk idegen befolyás alatt állnak. De legfőként azoktól, akiktől tekintettel műveltségükre, képzettségükre és társadalmi helyzetükre az átlagembernél többet várunk. Még jól emlékszünk a létszámgyarapítás okozta következményekre. Elsősorban a tagság minőségét kell szem előtt tartanunk. Aki napjainkban belép a pártba, az nem számíthat karrierre. Nem ritkán bátorságot igénylő lépésről van szó. Ennélfogva ezek az emberek megbecsülést érdemelnek — mondta Jaruzelski. A többi társadalmi-politikai szervezet is tömegesedik, ilyenformán a néphatalom széles frontja megerősíti a lengyel párt IX. kongresszusának irányvonalait, a szocialista megújhodás igényét. Ám Jaruzelski figyelmeztetett arra is, hogy az ország előtt még hosszú és nehéz út áll a kitűzött célok elérésében. Még mindig nem kevés azoknak a pártsejteknek a száma, amelyek nem teljesítik az élcsapat szerepét, amelyek tétlenek. Társadalmunk, gazdaságunk, tudományunk, és művelődésünk sok vonatkozásban sok kívánnivalót hagy még maga után. Igyekszünk kijavítani a hibákat. A társadalmi megegyezésre tett javaslatunk továbbra is érvényes és időszerű, ám ha türelmünket és jóakaratunkat nem becsülik, s főleg, ha ebből károk és veszteségek keletkeznek — nem habozunk, törvényeinket a leghatározottabb szigorral alkalmazni fogjuk — mondta. A gazdasági helyzetről szólva több nehezítő és objektív körülményt sorakoztatott fel. A küzdelem tulajdonképpeni csatamezejének a gazdaságnak kell lennie, annál inkább, mert ott még igen sok a romboló elem, amelynek tevékenysége kifejezetten népellenes. A destruktívok programjának legelső célja, hogy pszichikailag hasson, hogy szétzúzza a lengyelek, főleg a fiatal generáció jövőbe vetett hitét, hogy csökkentse tenniakarásukat. Megnyilvánul demagógia formájában, továbbá a tények kiforgatásában és abban a hamis állításban, hogy az országot katasztrófa veszélye fenyegeti. Cinikus is egyben, mert nem ritkán hazafias érzelmekre hivatkozik — fejtegette a lengyel párt vezetője. A bizalmatlanság és a levertség sajnos a becsületesek, sőt még a kommunisták soraiban is itt-ott megnyilvánul — mondta Jaruzelski, de hozzátette: — Pánikra, félszegségre nincs ok. Nagyobb nehézségekkel már sikeresen megbirkóztunk. A mostani helyzetet is eredményesen rendezni fogjuk A munkások nemzetközi ünnepén őszintén kívánjuk, hogy ez az ígéret ne maradjon csupán írott malaszt, hogy a LEMP valóban visszaszerezze a tömegeknek egy nemes eszmébe és lengyel- honi megtestesítőjébe vetett — és korábban eljátszott — bizalmát. Aligha vitás, hogy ennél nagyobb feladata jelenleg nincs és nem is lehet a lengyel pártnak. DUJMOVICS György Wojciech Jaruzelski AMSZTERDAM EGYIK MELLÉKUTCÁJÁNAK padláshelyiségében „székel” az Új Nemzetközi Rend elnevezésű szervezet, amelynek fő célja a közvélemény tájékoztatása és mozgósítása a fejlődő országok súlyos gazdasági helyzetének enyhítésére. Az alig néhány száz bagót számláló társaság szervezői teendőit egy olyan fiatalember végzi, aki kötelező katonai szolgálatát nem a hadseregben, hanem itt, közmunkák ellátásával tölti. A szicíliai Comiso központjában, az átforrósodott fehér betonfalú, légkondicionáló berendezések nélküli egyemeletes házak egyikében, mintegy a cirkálórakéták „árnyékában”, lelkes helybeli fiatalok meg római kollégáik nyüzsögnek, hogy a Népek Egyenjogúságának Ligája szervezésében közelebb hozzák egymáshoz a Földközi-tenger északi meg déli partján látszólag eltérő közvetlen célokért, de azonos eszmék alapján küzdő embereket. A környék maffiásai nem nézik tevékenységüket jó szemmel, sőt a főtéren sorakozó helyi pártirodából sem mindig barátságos tekintetek vetődnek az utcai felvonulásokra, de az aktivisták nem adják fel a harcot. A holland testvérszervezet segítségül küldött egy holland—olasz származású fiatalt, aki szintén a szociális munkának minősülő békeharccal teljesíti katonai kötelezettségét. A harmadik világ problémáival foglalkozó hasonló szervezetek munkája „kevésbé látványos”, és ezért jóval kisebb érdeklődést vált ki, mint az atomfegyver-ellenes tüntetéseket, esetleg erőszakmentes ellenállást vagy polgári engedetlenséget is szervező, tömegeket megmozgató békeszervezetek. Elképzeléseik és munkamódszereik mégis terjednek, egyre több antinukleáris kampány látja be az Európa-központú világkép lényeges módosításnak halaszthatatlanságát, még akkor is, ha a konzervatívabb, pacifizmus felé hajló békeharcosok idegenkednek a pillanatnyilag háborúban álló nemzeti felszabadító mozgalmakkal való szorosabb együttműködéstől. LASSAN, DE EGYRE BIZTOSABBAN elkerülhetetlenné válik ugyanis a felismerés, hogy a világ békéjét nem lehet csak az óvilág fegyverhalmozásának megzabolázásával biztosítani. Egyes vezető teoretikusok szerint az eurorakéták elleni harc közönséges melléfogás volt, mert eleve nem kecsegtetett sikerrel, és mert az emberiség biztonságát nem a holt acél fenyegeti, hanem az azt birtokló hatalmak politikája. Ez pedig a fegyverkezési hajszáltál még veszélyesebb módon nyilvánul meg a fejlődő országok szükségleteinek ignorálásában, meg a helyi jellegű háborúk szításában, támogatásában vagy tolerálásában. Az atomfegyver-ellenes kampány sikereit talán mégsem lehet ilyen egyértelműen tagadni. A konkrét probléma — a rakétatelepítés — — kiaknázása nélkül ugyanis nem lehetett volna a minden korábbinál nagyobb mértékben mozgósítani a nyugat-európai közvéleményt, amelynek egy része mára, a békeharcban tartós érdekeket találva, eljutott addig a felismerésig, hogy a fejlődő országok haladó erőivel, elsősorban az el nem kötelezettek mozgalmával való együttműködés nélkül, az új gazdasági világrendért folytatott harc nélkül kevés kilátás van a tartós béke kiépítésére. A már említett szicíliai eszmecserében az „északiak” (akik persze európai viszonylatban többnyire maguk is „fejletlenebb délnek” számítanak) első kézből ismerhették meg az észak-afrikaiak gondjait, az utóbbiak pedig — a közelkeleti fegyverzajtól eltávolodva — nyugodtabb körülmények között ízlelhették a nézeteltérések, konfliktusok erőszak- és fegyvermentes megoldásának elképzeléseit, felismerhették a politikai kultúra otthoni fejlesztésének szükségét. AZ EURÓPAI BÉKEMOZGALOM szemléletbővülése, új orientációja egyelőre csak jó szellemi alap a globális problémáik megközelítéséhez, de hozzájárulhat a leküzdésükhöz nélkülözhetetlen anyagi erő kialakulásához is. A világon jelenleg minden százezer lakosra 550 katona és csak 85 orvos jut. Nyilvánvaló, hogy az igények fordítottak, mégis mindenhol csak az utóbbiak kerülnek a munkanélküliek listájára. Az arány megfordításához világméretű eltökéltségre van szükség, és ennek kifejlesztésében a társadalmi mozgalmaknak is fontos szerep jut. PURGER Tibor ÚJ UTAKON A BÉKEMOZGALOM Acél és por MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT : szocializmust nem A NAGY TÖPRENGÉSEK, a változásokhoz való alkalmazkodás, állandó útkeresés, az átrendezések, a felismerések, a beismerések, a múlttal, a jelennel, az időszerű problémákkal való nyílt szembenézés, a nyílt viták korát éli a Magyar Szocialista Munkáspárt. Hosszú, nehéz út volt, amelyen ide eljutott. Történelméről igen bonyolult kép alakulhatott ki a külföldiek szemében. A múlt torzulásaitól megszabadulva lépett előbbre és előbbre olyan törekvéseket is magáévá téve, amelyeket korábban megbélyegezett. Számos illúziótól szabadult meg, s ahogyan egy magas rangú magyar párttisztségviselő fogalmazott, az ott kialakult szocializmuskép átalakulóban van. Korábban a valóságtól elvonatkoztatva, azt figyelmen kívül hagyva állították, hogy a szocializmus majdhogynem problémamentes, a szocializmusban a gazdasági fejlődés felfelé íveiden egyenletes, az életszínvonal emelkedése töretlen, a kapitalista gazdasági és politikai válságok nem érinthetik a szocialista világot, a szocializmus előrehaladásával elvesztik jelentőségüket az országhatárok, a nemzeti kérdés, a szocializmusban felnövő generációkat már nem fertőzheti a nacionalizmus, az antiszemitizmus, a kispolgáriság, rájuk már nem hat a vallás, a burzsoá nézetek. Manapság valamenynyi szocialista ország mérlegeli hol tart a fejlődésben és hogyan tovább a jövőben. Erősödik a felismerés, vallják, hogy a szocializmus tökéletesítése hosszú történelmi korszakot igényel, és e szocialista országok ennek csak a kezdetén tartanak. Győzött az a felismerés is, hogy a gazdasági törvényszerűségeket nem lehet kiiktatni, figyelmen kívül hagyni. Az árakat az értéktől el lehet téríteni, de tudni kell, hogy annak következményei lesznek, hogy a kereset hosszú időn keresztül való kielégítetlensége gazdasági, politika, sőt tudati torzulásokhoz vezet. A szocialista társadalom nem a hiány és szegénység társadalma nem lehet mindent egy előrevetített, meghatározatlan időbeni cél szolgálatába állítani. A szocializmusba vezető út göröngyösebb, sokkal több a kitérő, a kudarc, mint azt korábban hitték. A magyar párt történetében volt olyan időszak, amikor lejáratták az alapelvet, hogy a szocializmusban a legfőbb érték az ember. Legyőzve a torzításokat vallják, hogy a szocializmus végső célja csakis az ember. Seik ezekhez hasonló, az élet, a valóság diktálta felismerés kellett a továbblépéshez. ..A szocializmust nem lehet kottából építeni”, hangzott el a magyar kommunisták pártjának nemrégiben megtartott kongreszszusán. Nincsenek előre megadott megoldások. Nincs minden párt számára elfogadható, egydüli helyes recept, minden párt az országa sajátságos feltételeivel összhangban tud eredményesen tévé ténykedni. A szocializmus építésének eltérő útjai természetesen nem jelentik a mások tapasztalataitól való elzárkózást. — Pártunkat szilárd elvek és nem dogmák vezérlik — jelentette ki Kádár János, az MSZMP főtitkára a magyar kommunisták legfelsőbb fórumán. A párt arra törekszik, hogy a fejlődés új problémáira megtalálja a helyes választ. Az élet gyorsan halad, a társadalom fejlettebb fokán új kérdések jelentkeznek, amelyekre a korábbi válaszok nem felelnek meg. Ezért folyamatosan újítani kell a nőtikát. Mind rugalmasabb, megújulásra, korunk diktálta megoldások elfogadására kész, elviekben szilárd, napi politikában megfontolt pártot tartanak eszményüknek. Az MSZMP politikájának fontos elemévé vált a kommunisták és a pártonkívüliek, a különböző világnézetű emberek szövetsége, mindazoké, akik egyetértenek a az alapvető nemzeti célokkal, a szocialista társadalom építésével. A pártonkívüliekben, hívőkben nem ellenfelet, hanem szövetség. Hangsúlyozott a további DEMOKRATIZÁLÓDÁS igénye. Nagy figyelmet szentelnek azoknak a lehetőségeknek, amelyek a tanácsok, üzemek, intézmények önállóságában, az új vállalatvezetési formákban, az új választási rendszerben rejlenek. Könnyebb tudomásul venni a gondokat és szembenézni velük, ha fejlődik a demokrácia. Szükséges és lehetséges, hogy a dolgozók százezreinek, millióinak beleszólása legyen a kérdések eldöntésébe, a végrehajtás ellenőrzésébe, saját sorsuk intézésébe — hangsúlyozta a magyar párt első embere. . SEBESTYÉN Imre Kádár János AZ FKP 25. KONGRESSZUSÁNAK SZÍHELYÉRE. St. Ouenba a kongresszus utolsó napján egy párizsi barátom vitt ki személygépkocsijával. „Ha már itt vagyok, megnézem, mit csinálnak ezek a mi kommunistáink” — mondta és elindult velem a sportcsarnok felé. A zárt ajtók mögött folyó ülésezés azonban jócskán elúzódott, és a sportcsarnok előtt voltunk kénytelenek várakozni. A francia televízió, mivel a délutáni híradó számára is helyszíni kép kellett, jobb híján a zárt sportcsarnokról és a várakozó újságírókról készített felvételt. Amikor a tévé operatőre felvette a kamerát, barátom hirtelen meggondolta magát. .. — Visszamegyek inkább a kocsihoz. Nehogy még meglásson a gazdám a tévé képernyőjén, hogy itt voltam. Nem szereti a kommunistákat. — A gazdád persze a jobboldallal szimpatizál? — Nem. Szocialistának vallja magát. De a kommunistákat és a szakszervezeti aktivistákat neri szereti. A fenti példa illusztrálja a francia egyszerű ritrikás kényszerű állásfoglalását: azt, hogyha nem akar magának következményeket, kerüli a nyilvános politizálást, illetve „a maga dolgával törődik”, igyekszik párton és szakszervezeten kívü maradni. És azt is, hogy kommunistának lenni a Nyugaton még mindig kockázattal jár. Az ilyen magatartás részben magyarázatot ad arra ,s, hogy miért csökkent az FKP tagsága. Az átlag francia munkás úgy rezonál, ha aktív sokat, (pédául a munkahelyet) kockáztathat, de ennek fejében rém sok mindent kaphat. Sok illúzió szétfoszlott, miután az FKP a Francia Szocialista Párttal koalícióban hatalmon volt, de a munkásosztály helyzetének javítására tett ígéretekből vajmi kevés valósult meg. Mint ismeretes, a nézeteltérések a baloldalon annyira képeződtek, hogy a kommunista miniszterek tavaly kiváltak a kormányból, ott megy munkás, akivel alkalmam volt beszélgetni, ezt a következőképpen magyarázta: ..Ha már nem változott jelentősen a helyzetünk akkor, amikor a mi érdekeinket védeni hivatott kommunista párt is hatalmon volt, ezután még annyira sem fog.” A munkásosztály passzív magatartásának oka a kifejezett kommurtistaellenes kampány is. Igazán eltökélt, kitartó, öntudatos, meggyőződéses kommunistának lenne lenni az utóbbi időben ahhoz, hogy kitartson az FKP- re zúduló hírtlatek, vádak, rágalmak közepette. Nemcsek az ellenzéki lapok ontották, hanem mindinkább a középhez, sőt a baloldalt pártoló lapok, valamint a rádió és televízió is, aminek az a lényege, hogy az FKP-nak nincs perspektívája a francia politikai életben. hon programjában stratégiájában a kongresszus után sincs lényeges pozitív változás, hogy nem kínál fel olyan alternatívát, amely mozgósítani tudná a munkásosztályt Egyszóval az, hogy túl gyönge lett ahhoz hogy valamiben jdlentős változást kieszközöljön munkásosztály érdekében. S mindebből a francia munkásnak azt kellett volna leszűrnie, hogy nem éri meg kommunista aktivistának lenni. Kockázat a francia munkásnak az is, ha szakszervezeti aktivista. Igaz, munkaadója azon kívül, hogy ellenszenvvel viseltetik a szakszervezeti aktivista iránt, gyakorlatilag semmit sem tehet ellene, mert aktivistáik mögött ott állnak a szakszervezetek és védik jogaikat. A munkaadók őrizkednek attól, hogy ujjat húzzanak a szakszervezetekkel, mert зппак elsősorban ők isszák meg a levét. De a munkásnak mégis kockázatos túlságosan „elmélyedni” a szakszervezeti tevékenységekben, mert ha netalán munkahelyetváltoztat, és az új munkahelyen valamelyik másik szakszervezet az erősebb, a szakszervezetek közötti visszályoskodás, gyakran ellenségeskedés (!) miatt a munkásnak okozna fejfájást. A PASSZÍV MAGATARTÁS, az élj és hagyjál élni"’, vagy „mindenki törődjön a maga dolgával” elvek azonban csak azokra és addig vonatkoznak, akiknek biztos is jó munkahelyük van, akiknek nincs veszélyeztetve az egzisztenciájuk. Éppen ezért a munkaadók — vagy bővebb értelemben szemlélve, a tőkés rendszer védelmezői — különböző szociális intézkedésekkel, aránylag magas bérekkel, aránylag magas életszínvonal biztosításával igyekeznek csillapítani a kedélyeket. Mert jól tudják, hogy a felmondások, a munkanélküliség vagy a bércsökkenés a szakszervezetek és a kommunista párt sorait tömegesíti, és minden ilyen veszély alaposan megrázkódtathat nemcsak egy gyárat vagy egy gyáripari ágazatot, hanem veszélybe sodorhatja féltve őrzött társadalmi berendelő -чk alapjait is. CSORBA Zoltán FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT Bírálatok pergőtüzében Georges Marchais