Magyar Szó, 1985. május (42. évfolyam, 118-131. szám)

1985-05-01 / 118. szám

1­5. április 30., május 1., 1. MAGYAR SZÓ KÜLPOLITIKA A LENGYEL EGYESÜLT MUNKÁSPÁRT h­asipilllékás OJCIECH JARUZELSKI HADSEREGTÁBORNOK, a lengyel párt vezetője a közelmúltban beszédet mondott a varsói katonai körzet pártszerveze­tének értekezletén. Az alábbiak­ban néhány gondolatot idézünk felszólalásából, mert úgy véljük, jól jellemzik azt, hogyan ítéli meg a lengyel vezetés és az ország lassan-lassan konszolidálódó poli­tikai helyzetét. A párt visszaszerzi erejét, ve­zető szerepét és a társadalmi élet különböző szféráira gyakorolt befolyását. Igen fontos, hogy a pártonkívüliek bizalmát is foko­zatosan megnyeri. Ezt illusztrálta is: öt év leforgása alatt február­ban vettek fel először több tagot, mint amennyi távozott. Megszűnt tehát a létszám­­csökkenése. A LEMP mégsem kívánja minden­áron gyarapítani a tagságot — mint például a hetvenes években egyes polgári szervezetek. — Ellenkezőleg — mondta a lengyel vezető —, a pártot ezen­túl is igyekszünk távol tartani a potyautasoktól, a szűkkeblűektő­l azoktól, akik a tőlünk idegen be­folyás alatt állnak. De legfőként azoktól, akiktől tekintettel mű­veltségükre, képzettségükre és tár­sadalmi helyzetükre az átlagem­bernél többet várunk. Még jól emlékszünk a létszámgyarapítás okozta következményekre. Első­sorban a tagság minőségét kell szem előtt tartanunk. Aki napja­inkban belép a pártba, az nem számíthat karrierre. Nem ritkán bátorságot igénylő lépésről van szó. Ennélfogva ezek az emberek megbecsülést érdemelnek — mondta Jaruzelski. A többi társadalmi-politikai szervezet is tömegesedik, ilyen­formán a néphatalom széles frontja megerősíti a lengyel párt IX. kongresszusának irányvonalait, a szocialista megújhodás igényét. Ám Jaruzelski figyelmeztetett ar­ra is, hogy az ország előtt még hosszú és nehéz út áll a kitűzött célok elérésében. Még mindig nem kevés azoknak a pártsejteknek a száma, amelyek nem teljesítik az élcsapat szere­pét, amelyek tétlenek. Társadal­munk, gazdaságunk, tudományunk, és művelődésünk sok vonatkozás­ban sok kívánnivalót hagy még maga után. Igyekszünk kijavítani a hibákat. A társadalmi megegye­zésre tett javaslatunk továbbra is érvényes és időszerű, ám ha tü­relmünket és jóakaratunkat nem becsülik, s főleg, ha ebből károk és veszteségek keletkeznek — nem habozunk, törvényeinket a legha­tározottabb szigorral alkalmazni fogjuk — mondta. A gazdasági helyzetről szólva több nehezítő és objektív körül­ményt sorakoztatott fel. A küzde­lem tulajdonképpeni csatamezejé­nek a gazdaságnak kell lennie, annál inkább, mert ott még igen sok a romboló elem, amelynek tevéke­nysége kifejezetten nép­ellenes. A destruktívok programjának legelső célja, hogy pszichikailag hasson, hogy szétzúzza a lengye­lek, főleg a fiatal generáció jö­vőbe vetett hitét, hogy csökkentse tenniakarásukat. Megnyilvánul de­magógia formájában, továbbá a tények kiforgatásában és abban a hamis állításban, hogy az orszá­got katasztrófa veszélye fenyegeti. Cinikus is egyben, mert nem rit­kán hazafias érzelmekre hivatko­zik — fejtegette a lengyel párt vezetője. A bizalmatlanság és a levertség sajnos a becsületesek, sőt még a kommunisták soraiban is itt-ott megnyilvánul — mondta Jaruzelski, de hozzátette: — Pánikra, fél­­szegségre nincs ok. Nagyobb ne­hézségekkel már sikeresen meg­birkóztunk. A mostani helyzetet is eredményesen rendezni fogjuk A munkások nemzetközi ünne­pén őszintén kívánjuk, hogy ez az ígéret ne maradjon csupán írott malaszt, hogy a LEMP való­ban visszaszerezze a tömegeknek egy nemes eszmébe és lengyel- honi megtestesítőjébe vetett — és korábban eljátszott — bizalmát. Aligha vitás, hogy ennél na­gyobb feladata jelenleg nincs és nem is lehet a lengyel pártnak. DUJMOVICS György Wojciech Jaruzelski AMSZTERDAM EGYIK MEL­LÉKUTCÁJÁNAK padláshelyisé­gében „székel” az Új Nemzetközi Rend elnevezésű szervezet, amely­nek fő célja a közvélemény tájé­koztatása és mozgósítása a fejlődő országok súlyos gazdasági helyze­tének enyhítésére. Az alig néhány száz bagót számláló társaság szer­vezői teendőit egy olyan fiatal­ember végzi, aki kötelező katonai szolgálatát nem a hadseregben, ha­nem itt, közmunkák ellátásával tölti.­­ A szicíliai Comiso központjában, az átforrósodott fehér betonfalú, légkondicionáló berendezések nél­küli egyemeletes házak egyikében, mintegy a cirkálórakéták „árnyé­kában”, lelkes helybeli fiatalok meg római kollégáik nyüzsögnek, hogy a Népek Egyenjogúságának Ligája szervezésében közelebb hozzák egymáshoz a Földközi-ten­ger északi meg déli partján lát­szólag eltérő közvetlen célokért, de azonos eszmék alapján küzdő em­bereket. A környék maffiásai nem nézik tevékenységüket jó szemmel, sőt a főtéren sorakozó helyi párt­irodából sem mindig barátságos tekintetek vetődnek az utcai felvo­nulásokra, de az aktivisták nem adják fel a harcot. A holland test­vérszervezet segítségül küldött egy holland—olasz származású fiatalt, aki szintén a szociális munkának minősülő békeharccal teljesíti ka­tonai kötelezettségét. A harmadik világ problémáival foglalkozó hasonló szervezetek munkája „kevésbé látványos”, és ezért jóval kisebb érdeklődést vált ki, mint az atomfegyver-ellenes tüntetéseket, esetleg erőszakmen­tes ellenállást vagy polgári enge­detlenséget is szervező, tömegeket megmozgató békeszervezetek. El­képzeléseik és munkamódszereik mégis terjednek, egyre több anti­­nukleáris kampány látja be az Eu­­rópa-központú világkép lényeges módosításnak halaszthatatlanságát, még akkor is, ha a konzervatívabb, pacifizmus felé hajló békeharco­sok idegenkednek a pillanatnyilag háborúban álló nemzeti felszabadí­tó mozgalmakkal­­ való szorosabb együttműködéstől. LASSAN, DE EGYRE BIZTO­SABBAN elkerülhetetlenné válik ugyanis a felismerés, hogy a világ békéjét nem lehet csak az óvil­ág fegyverhalmozásának megzabolázá­­sával biztosítani. Egyes vezető teo­retikusok szerint az eurorakéták elleni harc közönséges melléfogás volt, mert eleve nem kecsegtetett sikerrel, és mert az emberiség biz­tonságát nem a holt acél fenyege­ti, hanem az azt birtokló hatalmak politikája. Ez pedig a fegyverke­zési hajszáltál még veszélyesebb módon nyilvánul meg a fejlődő or­szágok szükségleteinek ignorálásá­­ban, meg a helyi jellegű háborúk szításában, támogatásában vagy tolerálásában. Az atomfegyver-ellenes kampány sikereit talán mégsem lehet ilyen egyértelműen tagadni. A konkrét probléma — a rakétatelepítés — — kiaknázása nélkül ugyanis nem lehetett volna a minden korábbi­nál nagyobb mértékben mozgósí­tani a nyugat-európai közvéle­ményt, amelynek egy része mára, a békeharcban tartós érdekeket találva, eljutott addig a felismeré­sig, hogy a fejlődő országok hala­dó erőivel, elsősorban az el nem kötelezettek mozgalmával való együttműködés nélkül, az új gaz­dasági világrendért folytatott harc nélkül kevés kilátás van a tartós béke kiépítésére. A már említett szicíliai eszme­cserében az „északiak” (akik per­sze európai viszonylatban többnyi­re maguk is „fejletlenebb délnek” számítanak) első kézből ismerhet­ték meg az észak-afrikaiak gond­jait, az utóbbiak pedig — a közel­­keleti fegyverzajtól eltávolodva — nyugodtabb körülmények között ízlelhették a nézeteltérések, konf­liktusok erőszak- és fegyvermen­tes megoldásának elképzeléseit, fel­ismerhették a politikai kultúra otthoni fejlesztésének szükségét. AZ EURÓPAI BÉKEMOZGA­LOM szemléletbővülése, új orien­tációja egyelőre csak jó szellemi alap a globális problémáik meg­közelítéséhez, de hozzájárulhat a leküzdésükhöz nélkülözhetetlen anyagi erő kialakulásához is. A vi­lágon jelenleg minden százezer la­kosra 550 katona és csak 85 orvos jut. Nyilvánvaló, hogy az igények fordítottak, mégis mindenhol csak az utóbbiak kerülnek a munkanél­küliek listájára. Az arány meg­fordításához világméretű eltökélt­ségre van szükség, és ennek ki­­fejlesztésében a társadalmi moz­galmaknak is fontos szerep jut. PURGER Tibor ÚJ UTAKON A BÉKEMOZGALOM Acél és por MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT : szocializmust nem A NAGY TÖPRENGÉSEK, a változásokhoz való alkal­mazkodás, állandó útkere­sés, az átrendezések, a felisme­rések, a beismerések, a múlttal, a jelennel, az időszerű problémák­kal való nyílt szembenézés, a nyílt viták korát éli a Magyar Szocia­lista Munkáspárt. Hosszú, nehéz út volt, amelyen ide eljutott. Tör­ténelméről igen bonyolult kép alakulhatott ki a külföldiek sze­mében. A múlt torzulásaitól meg­szabadulva lépett előbbre és előbbre olyan törekvéseket is magáévá téve, amelyeket koráb­ban megbélyegezett. Számos illú­ziótól szabadult meg, s ahogyan egy magas rangú magyar párt­­tisztségviselő fogalmazott, az ott kialakult szocializmuskép átalaku­lóban van. Korábban a valóság­tól elvonatkoztatva, azt figyel­­men kívül hagyva állították, hogy a szocializmus majdhogynem problémamentes, a szocializmus­ban a gazdasági fejlődés felfelé íveiden egyenletes, az életszín­­vonal emelkedése töretlen, a ka­pitalista gazdasági és politikai válságok nem érinthetik a szocia­lista világot, a szocializmus elő­rehaladásával elvesztik jelentősé­güket az országhatárok, a nem­zeti kérdés, a szocializmusban felnövő generációkat már nem fertőzheti a nacionalizmus, az an­tiszemitizmus, a kispolgáriság, rá­juk már nem hat a vallás, a bur­­zsoá nézetek. Manapság valameny­­nyi szocialista ország mérlegeli hol tart a fejlődésben és hogyan tovább a jövőben. Erősödik a fel­ismerés, vallják, hogy a szocia­lizmus tökéletesítése hosszú tör­ténelmi korszakot igényel, és e szocialista országok ennek csak a kezdetén tartanak. Győzött az a felismerés is, h­ogy a gazdasági törvényszerűségeket nem lehet kiiktatni, figyelmen kívül hagyni. Az árakat az ér­téktől el lehet téríteni, de tud­ni kell, hogy annak következmé­nyei lesznek, hogy a keres­et hosszú időn keresztül való kielé­­gítetlensége gazdasági, politika, sőt tudati torzulásokhoz vezet. A szocialista társadalom nem a hi­ány és szegénység társadalma nem lehet mindent egy előreve­tített, meghatározatlan időbeni cél szolgálatába állítani. A szocializ­musba vezető út göröngyösebb, sokkal több a kitérő, a kudarc, mint azt korábban hitték. A ma­gyar párt történetében volt olyan időszak, amikor lejáratták az alapelvet, hogy a szocializmusban a legfőbb érték az ember. Le­győzve a torzításokat vallják, hogy a szocializmus végső célja csakis az ember. Seik ezekhez hasonló, az élet, a valóság diktálta felismerés kellett a továbblépéshez. ..A szocializmust nem lehet kot­tából építeni”, hangzott el a ma­gyar kommunisták pártjának nemrégiben megtartott kongresz­­szusán. Nincsenek előre megadott megoldások. Nincs minden párt számára elfogadható, egydüli he­lyes recept, minden párt az or­szága sajátságos feltételeivel össz­hangban tud eredményesen tévé ténykedni. A szocializmus építé­sének eltérő útjai természetesen nem jelentik a mások tapaszta­lataitól való elzárkózást. — Pártunkat szilárd elvek és nem dogmák vezérlik — jelentette ki Ká­dár János, az MSZMP főtitkára a ma­gyar kommunisták legfelsőbb fórumán. A párt arra törekszik, hogy a fejlő­dés új problémáira megtalálja a he­lyes választ. Az élet gyorsan halad, a társadalom fejlettebb fokán új kér­dések jelentkeznek, amelyekre a ko­rábbi válaszok nem felelnek meg. Ezért folyamatosan újítani kell a nő­ti­kát. Mind rugalmasabb, megújulás­ra, korunk diktálta megoldások elfo­gadására kész, elviekben szilárd, napi politikában megfontolt pártot tartanak eszményüknek. Az MSZMP politikájának fon­tos elemévé vált a kommunisták és a pártonkívüliek, a különböző világnézetű emberek szövetsége, mindazoké, akik egyetértenek a az alapvető nemzeti célokkal, a szocialista társadalom építésével. A pártonkívüliekben, hívőkben nem ellenfelet, hanem szövetség. Hangsúlyozott a továb­bi DEMOKRATIZÁLÓDÁS igé­­nye. Nagy figyelmet szentelnek azoknak a lehetőségeknek, ame­lyek a tanácsok, üzemek, intéz­mények önállóságában, az új vál­lalatvezetési formákban, az új választási rendszerben rejlenek. Könnyebb tudomásul venni a gondokat és szembenézni velük, ha fejlődik a demokrácia.­­ Szükséges és lehetséges, hogy a dolgozók százezreinek, milliói­nak beleszólása legyen a kérdé­sek eldöntésébe, a végrehajtás el­­lenőrzésébe, saját sorsuk intézé­sébe — hangsúlyozta a magyar párt első embere. . SEBESTYÉN Imre Kádár János A­Z FKP 25. KONGRESSZU­SÁNAK SZÍHELYÉRE. St. Ouenba a kongresszus utol­só napján egy párizsi barátom vitt ki személygépkocsijával. „Ha már itt vagyok, megnézem, mit csinál­nak ezek a mi kommunistáink” — mondta és elindult velem a sport­csarnok felé. A zárt ajtók mögött folyó ülésezés azonban jócskán el­­úzódott, és a sportcsarnok előtt voltunk kénytelenek várakozni. A francia televízió, mivel a délutáni híradó számára is helyszíni kép kellett, jobb híján a zárt sport­­csarnokról és a várakozó újság­írókról készített felvételt. Amikor a tévé operatőre felvette a kame­rát, barátom hirtelen meggondolta magát. .. — Visszamegyek inkább a kocsi­hoz. Nehogy még meglásson a gaz­dám a tévé képernyőjén, hogy itt voltam. Nem szereti a kommunis­tákat. — A gazdád persze a jobboldal­lal szimpatizál? — Nem. Szocialistának vallja magát. De a kommunistákat és a­ szakszervezeti aktivistákat neri szereti. A fenti példa illusztrálja a fran­cia egyszerű ritrikás kényszerű ál­lásfoglalását: azt, hogyha nem akar magának következményeket, kerüli a nyilvános politizálást, illetve „a maga dolgával törődik”, igyekszik párton és szakszervezeten kívü maradni. És azt is, hogy kommu­nistának lenni a Nyugaton még mindig kockázattal jár. Az ilyen magatartás részben magya­rázatot ad arra ,s, hogy miért csökkent az FKP tagsága. Az átlag francia mun­kás úgy rezonál, ha aktív sokat, (pé­dául a munkahelyet) kockáztathat, de ennek fejében rém sok mindent kap­hat. Sok illúzió szétfoszlott, miután az FKP a Francia Szocialista Párttal ko­alícióban hatalmon volt, de a munkás­osztály helyzetének javítására tett ígé­retekből vajmi kevés valósult meg. Mint ismeretes, a nézeteltérések a bal­oldalon annyira k­épeződtek, hogy a kommunista miniszterek tavaly kiváltak a kormányból, ott megy munkás, aki­vel alkalmam volt beszélgetni, ezt a kö­vetkezőképpen magyarázta: ..Ha már nem változott jelentősen a helyzetünk akkor, amikor a mi érdekeinket véde­ni hivatott kommunista párt is hatal­mon volt, ezután még annyira sem fog.” A munkásosztály passzív magatartá­sának oka a kifejezett kommurtistael­len­es kampány is. Igazán eltökélt, ki­tartó, öntudatos, meggyőződéses kom­munistának lenne lenni az utóbbi időben ahhoz, hogy kitartson az FKP- re zúduló hírt­latek, vádak, rágalmak közepette. Nemcsek az ellenzéki lapok ontották, hanem mindinkább a közép­hez, sőt a baloldalt pártoló lapok, va­lamint a rádió és televízió is, aminek az a lényege, hog­y az FKP-nak nincs perspektívája a francia politikai élet­ben. hon p­­­rogramjában stratégiájá­ban a kongresszus után sincs lényeges pozitív változás, hogy nem kínál fel olyan alternatívát, amely mozgósítani tudná a munkásosztályt Egyszóval az, hogy túl gyönge lett ahhoz hogy vala­mi­ben jdlentős változást kieszközöljön munkásosztály érdekében. S mind­ebből a francia munkásnak azt kellett volna leszűrnie, hogy nem éri meg kommunista aktivistának lenni. Kockázat a francia munkásnak az is, ha szakszervezeti aktivista. Igaz, munkaadója azon kívül, hogy ellenszenvvel viseltetik a szakszer­vezeti aktivista iránt, gyakorla­tilag semmit sem tehet ellene, mert aktivistáik mögött ott állnak a szakszervezetek és védik jogaikat. A munkaadók őrizkednek attól, hogy ujjat húzzanak a szakszerve­zetekkel, mert зппак elsősorban ők isszák meg a levét. De a munkás­nak mégis kockázatos túlságosan „elmélyedni” a szakszervezeti te­vékenységekben, mert ha netalán munkahelyet­­változtat, és az új munkahelyen valamelyik másik szakszervezet az erősebb, a szak­­szervezetek közötti visszályoskodás, gyakran ellenségeskedés (!) miatt a munkásnak oko­zna fejfájást. A PASSZÍV MAGATARTÁS, az élj és hagyjál élni"’, vagy „min­denki törődjön a maga dolgával” elvek azonban csak azokra és ad­dig vonatkoznak, akiknek biztos is jó munkahelyük van, akiknek nincs veszélyeztetve az egziszten­ciájuk. Éppen ezért a munkaadók — vagy bővebb értelemben szem­lélve, a tőkés rendszer védelmezői — különböző szociális intézkedések­kel, aránylag magas bérekkel, aránylag magas életszínvonal biz­­t­osításával igyekeznek csillapítani a kedélyeket. Mert jól tudják, hogy a felmondások, a munkanélküli­ség vagy a bércsökkenés a szak­­szervezetek és a kommunista párt sorait tömegesíti, és minden ilyen veszély alaposan megrázkódtathat nemcsak egy gyárat vagy egy gyáripari ágazatot, hanem veszély­be sodorhatja féltve őrzött társa­dalmi berendelő -чk alapjait is. CSORBA Zoltán FRANCIA KOMMUNISTA PÁRT Bírálatok pergőtüzében Georges Marchais

Next