Magyar Szó, 1989. június (46. évfolyam, 162-176. szám)

1989-06-16 / 162. szám

1989. június 16., péntek Továbbra sem tisztázódott az Sztanpén íróegyesület státusa Nem képviselheti őket a Jugoszláv írószövetség, de­ ki sem lépnek kötelékéből A Jugoszláv Írószövetség cí­mére tegnap megérkezett a Szlovén Íróegyesület válasza, amelyben az áll, hogy a szlovén íróknak a sajtó hasábjain meg­jelent kijelentése nem tekinthető a Szlovén Íróegyesület Jugo­szláv Írószövetségéből való hi­vatalos kilépésének. Ezzel Slo­bodan Belemének, a Jugoszláv Írószövetség elnökének szavai szerint képtelen helyzet állt elő, amelyben a Szlovén Íróegyesület megvon minden jogot a szövet­ségi szervezettől, hogy képvisel­je őket, ugyanakkor nem lép ki kötelékéből. Pillanatnyilag a jo­gászok tanulmányozzák ezt a nem mindennapi követelést, amely annál inkább furcsa, mi­vel jogi-szabályzati szempontból sincs törvényes alapja. A Jugoszláv Írószövetség El­nökségének tagjai június 24-ére kitűzött összejövetelükön nyilat­koznak arról, hogy elfogadják-e a Szlovén Íróegyesületnek az or­szágos szervezetben betöltött ilyen státusát. (Tanjug) Bevált mtakkel tovább Dr. Jevrem Janjíc, az újvidéki Egyetem újonnan megvá­lasztott rektora ismertette terveit és elképzeléseit — Célunk a már bejáródott prog­ramok és módszerek folytatása — hangsúlyozta a tegnapi sajtótájé­koztatón dr. Jevrem Janjic, az Új­vidéki Egyetem minap megválasz­tott rektora. Az új rektor és mun­katársai öt pontban határozták meg a legfontosabb teendőket. El­sősorban­ megállapították, hogy a jövőben kutatásra berendezkedett egyetemre van szükség, amelynek célja a minőség, a tudás, a szak­káderek és a tudomány alkalma­zásának biztosítása. Mindez a kom­petens, teljes értékű egyetem jel­lemzője, amely alatt a tudomány és oktatás termelését, az egyetem anyagi alapjának növelését, a ká­­derállomány erősítését, az egyete­mi hallgatók életszínvonalának ja­vítását, a nemzetközi együttműkö­dést és hasonlókat kell érteni. A rektor a hiányosságokat, ame­lyekből van bőven, sem hallgat­ta el, kiemelte, hogy a tudomány helyzete a gazdaságéhoz hasonlóan lesújtó, a hallgatók és tanárok mo­tivációja alacsony szintű, az egye­temeken a kutatómunka helyett ru­tinmunka folyik, az egyetemi hall­gatók életszínvonala is kétségbeej­­tően alacsony, a laboratóriumok fölszerelése egyáltalán nem kielé­gítő. Ami az egyetem anyagi helyze­tét illeti, a tartományban a tu­dományt és az oktatást hason­ló­képpen kezelték, mint Romániá­ban, Portugáliában, Albániában, Ruandában, Etiópiában és más fej­­letlen országokban. Problémát okoz az is, hogy az egyetemet fogyasz­tónak tekintik, ennek a gyakorlat­nak minél előbb véget kell vetni. Különösen aggasztó a káderprob­léma, elsősorban az, hogy kedve­zőtlen a tanárok és az assziszten­­sek aránya, valamint az, hogy a tanárok életkora az egyetemek többségében meghaladja az 55 évet. Ennek érdekében szükséges lenne a kiváló egyetemi hallgatók beve­zetése a munkába, továbbá lehe­tőséget kellene nyújtani az érde­kelteknek a magiszteri és doktori fokozat megszerzésére, valamint a külföldi tanulmányutak megszer­vezésére. Dr. Jevrem Janjíc nem feled­kezett meg a tervekről sem, ame­lyeknek lendíteniük kell az egye­tem fejlődésén. Többek között szükséges a kutatómunka stratégi­ailag fontos projektumokra való irányítása, az oktatási-nevelési há­lózat racionalizálása, a munka ér­tékének növelése, a kompetens egyetem teljes megvalósítása, a kutatói-technológiai központok lét­rehozása és más programok vég­rehajtása. Folyamatban van a la­boratóriumok korszerűsítése, az egységes egyetemi információs köz­pont létrehozása, a kőolaj-vegyé­szeti, valamint az elektrotechnikai intézet létrehozása, az egyetemi könyvtár megalapítása, az egyete­mi étkezde, egészséghez, művelő­dési központ és a fiatal egyetemi dolgozóknak szánt lakások építése. dl SZABADKAI SZÍNHÁZ Madách-kommentárok Szombaton és vasárnap a szín­ház nagytermében és udvarában, a Szabadság téren, a régi város­háza termeiben és folyosóin, va­lamint a zsinagógában az együt­tes színre viszi a Madách-kom­­m­entárok című összeállítást. Lju­­biša Rastić és Nada Kokotovic a rendező. A produkció 20 órakor kezdődik. Pénteken, június 23-án lesz a zsinagógában a S. W. E. R. C. cí­mű darab ősbemutatója. A szöveget írta és a rendezés munkáját vál­lalta Andrási András. Június hó­napban még egy bemutató előadást láthatunk. A színészek egy cso­portja pénteken, június 30-án a színház kamaratermében színre viszi Dušan Jovanovic Fal, tó (Zíd, jezero) című legújabb mű­vét. Zlatko Sviben a rendező. Szereplők: Miodrag Krivokapic, Mira Furlan, Marija Opsenica és mások. B. Z. OLVASSA HOLNAPI SZÁMUNKBAN! Hol lesz magyar középiskolai tagozat Holnapi számunkban összefoglaló tájékoztatót adunk arról, hogy Vajdaság nagyobb középiskolai központjaiban mely szak­mákat lehet magyar nyelven tanulni. Útmutatónak szántuk ezt azok számára, akik anyanyelvükön szeretnék tanulmányaikat folytatni. HOVA, MERRE TOVÁBB SZEPTEMBERBEN (9.) Férőhelyek a zrenjanini középiskolákban A zrenjanini Ratko Purešević Középiskola egészségügyi szak­irányra, ápoló­technikusi szakra felvesz 30 tanulót, 60 gyógyszerész­­technikust, és 30 fogászati ápoló­technikust. A képzés a fenti sza­kokon a IV. fokozaton folyik. A Szervó Mihály Középiskola (Macedón utca 2.) mezőgazdasági szakirányra felvesz 30 mezőgépke­zelőt (III. fokozat), 30 mezőgazda­­sági technikust, 30 mezőgazdasági gépésztechnikust, 30 növényterme­lő-technikust, 30 virágkertész-tech­­nikust és 30 szarvasmarhatenyész­tő technikust. A képzés a felsorolt szakokon IV. fokozaton folyik. A közlekedési szakirányra az iskol felvesz 30 közlekedési technikust és 60 gépjárművezetőt (B és C ka­tegória). A képzés a IV. fokoza­ton folyik. A mezőgépkezelői, a mezőgazdasági gépésztechnikus, valamint a gépjárművezetői sza­kokhoz orvosi bizonylat szükséges. A Május 35. Technológiai-Tex­tilipari Középiskola (Stevica Jova­novic utca 46., Zrenjanin) a vegyi­technológiai szakirányra felvesz 60 vegyi-technológiai technikust. Az élelmiszeripari szakirányra az iskola felvesz 30 növényi eredetű élelmiszerfeldolgozó technikust, és 30 biotechnológiai élelmiszeripari technikust. A képzés a fenti sza­kokon a IV. fokozaton folyik. Fel­vesznek továbbá 60 élelmiszer-ké­szítőt (III. fokozat). A textilipari szakirányra az iskola felvesz 30 textiltechnikust, és 30 készruhaké­­szítő technikust (IV. fokozat), va­lamint 60 készruhagyártót (Ш. fo­kozat). Felvesz továbbá 30 kötőt, 30 fonót, 30 takácsot, 20 készruha­­gyártógép-szerelőt, és 10 fonógép­szerelőt. A képzés a felsorolt sza­kokon a III. fokozaton folyik. Az ipari foglalkozások szakirányra az iskola felvesz 20 női szabót, 5 fényképészt, 5 cipészt és 5 ké­ményseprőt. A képzés a fenti sza­kokon III. fokozaton folyik. A Nikola Tesla Építészeti, Elekt­rotechnikai, Fafeldolgozói Közép­iskola (Zrenjanin, Népfront utca 1.) az elektrotechnikai szakirányra felvesz 30 üzemi elektrotechnikust, 30 számítógép-elektrotechnikust, 30 automatikai elektrotechnikust (a képzés a IV. fokozaton folyik). Felvesz továbbá 15 rádió- és vi­deó­szerelőt, 15 hálózati és beren­dezés-villanyszerelőt, 15 hűtő- és fűtőberendezés-szerelőt, 15 villany­szerelőt, 15 autóvillany-szerelőt, 15 , telefon-távíróvezeték-szerelőt, és 31 üzemi villanyszerelőt. A képzés a felsorolt szakokon a III. fokozaton folyik. Az építészeti szakirányra az iskola felvesz 15 mélyépítészeti technikust, 15 hidroépítészeti tech­nikust (a képzés a fenti szakokon a IV. fokozaton folyik). Az iskola felvesz továbbá 15 festő-mázolót, 30 ácsot, 15 üvegest, 15 építőgép­kezelőt, valamint 15 falazókőmű­vest. A fafeldolgozói szakirányt­­fafeldolgozói szakra felvesz 15 ta­nulót, valamint 15 tapétázót. Az oktatás szerbhorvát nyelven fo­lyik Orvosi bizonylat a hálózat és berendezés-villanyszerelői, vil­lanyszerelői, telefon és távíróháló­zat-szerelői, ács és falazókőműves szakokon szükséges. A Koca Kolarov Gimnázium (Gimnázium utca 2.) a jogi szak­irányra jogi-technikusi szakra fel­vesz 30 tanulót, a kulturológiai­­nyelvi szakirányra felvesz 30 kul­­turológus munkatársat, a ter­é­ézettudományi-matematikai szak­irányra matematikai-programozói szakra felvesz 45 szerbhorvát nyel­ven és 15 magyar nyelven tanul­­diákot, a természettudományi mun­katárs szakra pedig felvesz 45 szerbhorvát nyelvű és 15 rom anyanyelvű tanulót. di --------Ш 19 ЈШ1ШMŰVELŐDÉ 15 Kényszerigazgatás alatt a Szerb Nemzeti Színház 1 Az­­újvidéki városi képviselő-testület társult munka­tanácsa is bizalmat szavazott Ljubiša Füstjének Mint ismeretes, június 6-i ülé­sén az újvidéki városi képviselő­­testület községek tanácsa megsza­vazta a kényszerigazgatás beveze­tését és a héttagú ideiglenes ügy­viteli szerv kinevezését a Szerb Nemzeti Színházba. Tegnap meg­tartott ülésén, most utólag a tár­sult munka tanácsa is bizalmat szavazott Ljubiša Risticnek. A je­len levő 45 küldött közül 26-an szavaztak a kényszerigazgatás be­vezetésére és a javasolt héttagú ideiglenes ügyviteli szervre, 12-en ellene voltak, 1 küldött tartózko­dott. Külön téma lehetne, hogy 11 küldött egyáltalán nem emelte fel a kezét, tehát nem akart vé­leményt nyilvánítani. Ljubiša Ristic teamjének nagy erőbefektetésre lesz szüksége, hogy tudással és tapasztalattal egy közös célt: a művészetet szolgáló kollektívává változtassa a mara­kodó társulatot, amelynek tagjai eddig több energiát fecséreltek intrikákra, mint alkotásra. Az iz­galmi állapotot, ami már csaknem egy év óta jellemzi a Szerb Nem­zeti Színházat, progresszív reper­toárral kívánják alkotó energiává átalakítani. Ristic koncepciója sze­rint akkor térhet vissza a vezető jugoszláv színházak közé az újvi­déki Szerb Nemzeti Színház, ha radikálisan megnyílik az egysé­ges jugoszláv kultúrtér legjobb eredményei előtt, s amennyiben aktívan részt vállal az egységes jugoszláv kultúrtér fejlesztésében. A társulat pénzügyi gondjait rész­ben piacorientáltsággal kívánják megoldani. A tegnap kinevezett­ ideiglenes ügyviteli szerv tagjai: Ljubi­sa Ristic rendező (elnök), Rade­šcv­beđžija színművész (a drámatár­sulat igazgatója), Oskar Dánon ze­neszerző (az opera- és a balett­­társulat művészi igazgatója), Slobodan Beljanski ügyvéd (a kö­zös- és jogi szolgálat igazgatója), Josip Šušnjar közgazdász (pénz­ügyi és marketing igazgató), Mile­­va Maradic építészmérnök (szín­padtechnikai igazgató), Nada­­Ko­kotovic koreográfus és rendező (a balett-társulat vezetője). A kényszerigazgatást egy évre vezetik be az újvidéki Szerb Nemzeti Színházba, utána pályá­zatot írnak ki a vezető munka­helyek betöltésére. Zenebutik és Ki nyer­het? Szabadkán forgat a Magyar Televízió A Magyar Televíziónak van egy rendkívül népszerű és nézett mű­sora, a Zenebutik. Ennek forga­tócsoportja tegnap óta Szabadkán dolgozik Juhász Előd műsorvezető irányításával.­­ Szerkesztőségünk mindig is igyekezett új és új helyszínt ta­lálni a forgatásra, nemcsak or­szágon belül, hanem országhatá­ron kívül is. Így esett azután vá­lasztásunk Szabadkára. A város legszebb részein készülnek a fel­vételek, de Palicson is forgatunk — mondta Juhász Előd. Szabadkán a szökőkútnál talál­koztunk Vikidál Gyulával, az is­mert és népszerű magyar énekes­sel. A Zenebutik itt készülő mű­sorának egyik főszereplője. — Menyhárd és Miklós nagyon szép dalát éneklem, melynek ál­landóan visszatérő refrénje na­gyon időszerű: Dűljön le a fal / épüljön a híd / nyissatok ajtót... Már ma itt kell hagynom a tíz­tagú stábot, és a forgatás után vissza kell utaznom Magyaror­szágra, mert prózai szerepet kap­tam Horváth D. Gergely most ké­szülő új filmjében a Jókai-re­­gényből készülő Erdély arany­korában. Ez lesz életem első pró­zai szerepe. De nagyon szeretnék a jövőben is prózai szerepben fel­lépni a színpadon — hallottuk a nálunk is népszerű énekestől. A filmet, amelyet Csehszlovákiában forgatnak, és a főszerepben Tor­­di Gézát láthatjuk majd, az év végén mutatják be. A Zenebutik mostani forgatá­sán riport készül majd a Falton Folk együttessel is, valamint a Step együttessel. Ez utóbbiakkal Palicson készül a felvétel. A Zenebutik című műsort, mint ismeretes, hét éve sugározza a Magyar Televízió, eddig 86 elő­adása volt. A 87.-ben kerül kép­ernyőre a Szabadkán most fel­vett anyag. A terv szerint au­gusztus 27-én sugározza a Magyar Televízió a­­­ első csatornán, szep­temberben pedig a jugoszláv té­véhálózat tűzi műsorára. Szombaton délelőtt 11 órakor még egy jelentős esemény zajlik le Szabadkán. A Magyar Televí­zió és a Rádió Ki nyer ma? — játék és muzsika 10 percben cí­mű műsorát a Pátria Szállóból sugározzák az ismert műsorvezető, Czigány György vezetésével. A játékos vetélkedőre bárki jelent­kezhet. , Sz. J. A MŰVÉSZETI AKADÉMIÁN Ma és holnap lehet jelentkezni A ma és holnap fogadják a je­lentkezőket az újvidéki Művésze­ti Akadémián. A zenei akadémiá­ra 65 hallgatót vesznek fel az el­ső évre, a képzőművészetire 20- at, a színművészeti akadémiára pedig 10 hallgatót a szerbhorvát, 10-et pedig magyar nyelvű cso­­portba.( A pályázóknak a jelent­­kezőlapon kívül az eredeti kö­zépiskolai bizonyítványt, vagy en­nek hitelesített fénymásolatát, anyakönyvi kivonatot, rövid élet­rajzot, három 3x4 cm nagy 1'' fényképet, a képzőművészeti aka­démiára jelentkezőknek pedig még 10—15 munkát is magukkal kell vinniük. A jelentkezőlapokat ma és holnap fogadják az aka­démia titkárságán (Đura Jakšić utca 7.). A felvételi vizsgákat jú­nius 22-étől 30-áig tartják, az iratkozás pedig július 3-án lesz. dl új egyetemi diákotthon újvidéken (Bora VOJNOVIC felvétele) Holnap délben ünnepélyesen átadják a Kim.n—3 városrészben, re­kordidő alatt felépült egyetemi diákotthont. Az otthonban 380 egyetemi hallgató kaphat helyet. Hogy átadását minél ünnepélye­sebbé tegyék, este, 19.30-kor az Egyetemista tér előtt, a rektorátus épületénél műsort szerveznek, amelyen fellép az újvidéki Sonja Marinkovic Művelődési Egyesület népitánc-csoportja, valamint sza­badkai, tavankuti, kupuszinai, doroszlói, piroti és macedón vendé­gek di

Next