Magyar Szó, 1990. január (47. évfolyam, 14-28. szám)

1990-01-16 / 14. szám

VAJDASÁG DOLGOZÓ NÉPE SZOCIALISTA SZÖVETSÉGÉNEK NAPILAPJA XLVII. évf., 14. (15312.) szám Újvidék, 1990. január 16., kedd Ára 3 dinár E­gyre tárgyilagosabb a veszély, hogy ami ed­dig Kelet-Európa-szerte lejátszódott (és ezután követ­kezik), beleértve a véres ro­mániai eseményeket is, csupán egy lényegében ártatlan előjá­téka lehet annak a világmére­tű tragédiának, amely — bizo­nyos körülmények között — a Szovjetuniót immár reálisan is fenyegeti — írtuk lapunk va­sárnapi számában, tegnap meg már valamennyi napilap öles címmel közölte a hátborzonga­tó hírt: Pogrom Bakuban. Azerbajdzsánban gyilkolják az örményeket, örmény csopor­tok pedig fegyvert és lőszert csempésznek az örménylakta azerbajdzsáni Karabahba. Ma­gyarán: a kaukázuson túl szov­jet tagköztársaságok polgárhá­borúra, végső leszámolásra ké­szülnek. S ez csupán egy kis része mindannak, ami Kelet-Európa- és az utóbbi napokban főleg Szovjetunió-szerte mindinkább egy hatalmas erejű, mindent elsöprő nemzeti megújhodási hullám jellegét ölti. R­endben van, sejtettük, sőt tudtuk, hogy „a nemzetiségi kérdés esz­mei megoldását”, amivel a szo­cialista országok vezetői ellen­vetést nem tűrő módon hival­kodtak, nem kell készpénznek venni. De hogy a szocialista társadalom „töretlen előreha­ladásának” sok évtizedes „har­monikus együttélése” mögött olyan határtalan, olyan elemi nemzetek közötti gyűlölet gyü­­lemlett össze, az azért így is elképesztő, váratlan és fölöt­tébb kellemetlen meglepetés. S végeredményben annak a hal­va született, előszeretettel dé­delgetett eszmei-politikai irányvonalnak a valódi, a tel­jes csődje, amely minden fi­gyelmeztetést csírájába fojtva önös érdekekből, elvakultan hitte vagy „hitte", egyre megy, hogy a legelemibb emberi ér­zelmeket és ösztönöket erő­szakkal lehet és kell is elfojta­ni. S most íme a véres válasz­­ kezdetének kezdete Mert ez még csak az­ a kezdet. S ha most ezen megtorpan a kelet­európai társadalmi előrelépés, a kezdetét vett demokratizáló­dási folyamat, ha a gyengeség egy pillanatában az illetékes hatalomtartók visszasírják és ismét latba vetik az erőszakot, akkor a folytatásra még rá­gondolni is rossz. E­zzel szemben most már talán mindenki számá­ra teljesen világos: a nemzeti és vallási érzelmek messzemenő tiszteletben tartá­sa, az alapvető emberi jogok és szabadságok szavatolása nélkül a harmonikus együtt­élés még az egyetlenegy nem­zetiségű országokban is elkép­zelhetetlen. Hát még a többnemzetiségű­­ekben! ENGLER Lajos sem vezet az élcsapat A bolgár parlament is eltörölte a párt­monopóliumot — 3. oldal Kongresszusi dok­entu­ál Közlemény a JKSZ KB Elnökségének üléséről A JKSZ KB Elnöksége ez idén január 14-én és 15-én Milan Pan­­csevszki elnökletével megtartott ülésén megerősítette a JKSZ XIV., rendkívüli kongresszusának egyes dokumentumtervezeteit és megvi­tatta a kongresszus­­szervezésbe­li­ műszaki előkészületeit. Az ülésen­­megerősítették­ a JKSZ XIV., rendkívüli kongresszusának a Kosovóra vonatkozó határozat­­tervezetét is, amit megvitatásra a JKSZ Központi Bizottsága, majd a JKSZ XIV., rendkívüli kong­resszusának küldöttei elé terjesz­tenek. Javasolták, hogy a XIV. kongresszus deklarációjában tömö­ren ki kell fejezni a JKSZ-nek a kosovói problémákhoz való viszo­nyulását. A Központi Bizottságnak (Folytatása a 7. oldalon) A világnak megtiltani:,, Az illetékes köz­ségközi belügyi titkárság, amely engedélyezte, most betiltotta a szerb igazság, a szerb nyelv és a cirill írás, valamint Ko­sovo megvédésére alakult Sava nevű egyesületet. A belügyet kellemetlen­­ meglepetésként érte, hogy az egyesület „nemzeti türelmet­lenséget és­ gyűlöletet szí­tott”. Pedig kár volt betiltani. Ha szabadon tevékenyked­nének, legalább pontosan tudnánk, hogy hányadán va­gyunk, így meg majd lépten-nyo­­mon érezzük. E. L. POLGÁRHÁBORÚ A KAUKÁZUSONTÚLON Azerik örmény falvakat lőnek Hegyi Karaseahban harmadik napja súlyos harcok dúlnak • Jerevánban katonai erősítést követel a nép A moszkvai televízió Vrem­ja Szovjetunió területén nézhető, ha perckor közölték, hogy katonai Nehéz volt az egységeket azokba harcok folynak, mert a repülőre Karabahban már három napja folynak a harcok, vasárnap esti hír szerint több ezer azerbajdzsá­ni automata fegyverrel és akna­vetőkkel támadja az örmény fal­vakat, ott pedig szerveződnek, hogy megvédjék a lakosságt a támadóktól. Az azerbajdzsániak lőttek a he­likopterekre is, amelyek az erő­sítést szállítják, ezért a katonák közt is vannak áldozatok. A szemben álló felek az öldök­lésen kívül foglyokat is ejtenek, az ő sorsukról semmit sem tud­ni. Karabah­ Hegyvidéki Autonóm Terület katonai parancsnoksága követelte, hogy hirdessenek rend­kívüli állapotot az idősek, asz­­szonyok és gyerekek védelmére, hogy ők ne essenek áldozatul a harcoknak. A helyzet rendkívül feszült, a központi hatóságok pedig az Ör­ményországba és Azerbajdzsánba kiküldött magas rangú állami és pártvezetőktől kapják az informá­ciókat, akiknek az a feladatuk, hogy a helyszínen cselekedjenek, ha tudnak. Nyilvánvaló, hogy a harcolók jól kidolgozott tervek alapján működnek, beleértve azt című műsorában, amely az egész várnap helyi idő szerint 21 óra 50 erősítést küldtek Azerbajdzsánba, a térségekbe szállítani, ahol a­rzól vezető utakat elbarikádozták­ is, hogy akadályozzák a hadsereg előretörését. Az utakat több száz autóval és más eszközzel tették járhatatlanná, ezért a különlege­(Folytatása a 3. oldalon)­ ­ A P­OZIO/­ IrCICXU Több százezer örmény tüntetett tegnap Jereván főterén, a bakui vé­­rengzés miatt tiltakozva Srancsolódás a korszerő etikai folyamatokba Megkezdődött a Szerbiai Szakszervezeti Szövetség IX. kongresszusa • Tomislav Mile­n­ković olvasott fel beszámolót Tegnap Belgrádban, a Szava Központban megkezdődött a Szer­biai Szakszervezeti Szövetség két napra tervezett, sorrendben IX. kongresszusa. A megválasztott­­I) küldött közül 445 jelent meg, egyébként a vendégekkel és a­ többi meghívottal együtt a kongresz­­szusnak több mint 100 résztvevője van. Jelen volt Anđelko Vasié és Sztojcse Sztojcsevszki, az Országos Szakszervezeti Tanács Elnökségé­nek elnöke, illetve titkára, a köz­­társasági szakszervezeti vezetősé­gek képviselői, több külföldi szak­­szervezet képviselője, Borisav Jo­­vic, a JSZSZK Elnökségének alel­­nöke, Slobodan Grigorijević, a Szövetségi Képviselőház elnöke, Slobodan Milosevic, a Szerb SZ­K Elnökségének elnöke, továbbá Zo­ran Sokolovic, Bogdan Trifunovic, Milomir Minic, Radmila Anđclko­­vié, dr. Mihajlo Milojevic, Mihailo Svabic, Dusan Todorovic, valamint a hadsereg, a föderáció, a köztár­saságok, a tartományok és Belgrád képviselői. Kongresszusi beszámolót Tomis­­lav Milenkovic, a Szerbiai Szak­­szervezeti Tanács elnöke olvasott fel. Többi között rámutatott arra, hogy a háború utáni legmélyebb társadalmi és gazdasági válságból kell megtalálni a kiutat és a fejlő­dés útjára térni. Ez mindenekelőtt a demokratikus viszonyok további fejlesztésével, a reformok követke­zetes végrehajtásával érhető el. Külön jelentősége van a piacgaz­daság kialakításának, a munka és eredménye megfelelő értéke meg­határozásának, a minél nagyobb jövedelemre való törekvésnek, a hatékonyabb gazdálkodásnak, a versenyképes áru termelésének, mert ebből következhet a­ dolgozók anyagi és szociális helyzetének ja­vítása, egyúttal ezek alapján kap­csolódhat be Szerbia és egész Ju­goszlávia a korszerű európai gaz­dasági folyamatokba. A kongresszus mindkét nap ple­­nárius ülésen dolgozik, a vita kez­detéig több mint hetvenen jelent­keztek felszólalásra. A kongresszus idején megválasztják az új összeté­telű Köztársasági Szakszervezeti Tanácsot, a tanács felügyelőbizott­ságát és a Jugoszláv Szakszerveze­ti Szövetség kongresszusának szer­biai küldötteit. A jelöltekre tegnap délután szavaztak. (Részletes beszámolónk az 5. ol­dalon) OLVASÓINK FIGYELMÉBE Reform: hogyan és miért Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy holnapi számunkban közöl­jük a REFORM: HOGYAN ÉS MIÉRT című mellékletet, amellyel a gazdasági reform alapvető céljait ismerteti a Szövetségi Végre­hajtó Tanács egyszerű nyelven, konkrétan, a széles olvasóközön­ség számára. A szerdai mellékletre külön megrendeléseket elfogad a Magyar Szó Terjesztőosztálya a 021/56-969 vagy a 021/61-­100 (654- es mellék) telefonon és a Hirdetőosztály a 021/57-633-as telefonszá­mon. — 10. oldal Visszapillantás egy szabadkai ülésre — 11. oldal Nem sikerült kézre­­keríteni a márkatolvajt — 9. oldal sem dili meg az (de lehetne-e olcsóbb?) — 3. oldal REGGEL ÉS DÉLELŐTT BORÚS, KÖDÖS IDŐ, DÉLUTÁN HAVAZÁS, ÓLMOS ESŐ. Időjárás-jelentésünk a 13. oldalon.

Next