Magyar Szó, 1990. május (47. évfolyam, 119-133. szám)
1990-05-03 / 119. szám
4 MAJÁLIS Шт>ЛЊ 1990. május 3., csütörtök Nyolcvanezren majálisoztak Palicson Vendégsereg az egész országból , öt napig tartottak a szórakoztató, sport-és rekreációs rendezvények Óriási, mintegy nyolcvanezres vendégsereg ünnepelte Palicson a munka ünnepét, a sorrendben századik szabadkai majálist. Egy évszázaddal ezelőtt ugyanis a II. Internacionálé felhívására a szabadkai nyomdaipari dolgozók egy csoportja rendezett békés tüntetést 1890. május elsején, s az idei majális ennek a jubileumnak, valamint a szakszervezet átlényegítésének, új programjának jegyében telt el. Palicson (és részben Szabadkán) öt napig tartottak a munka ünnepének rendezvényei. A legtöbb ünnepi, szórakoztató, sport- és rekreációs rendezvényt vagy műsort azonban május elsején láthatta a kirándulók serege, esetenként részt is vehetett rajtuk. Az ideihez hasonló korábbi nagy rendezvények híre elterjedt az egész országban, s az idén sok szervezett csoport érkezett az egész köztársaságból, rengeteg személygépkocsival utaztak vendégek nők-verseny és vitorlásregatta, továbbá hagyományos tekeverseny volt, Szabadka, Belgrád és Prizren csapatainak részvételével. Sok környező község képviselői is megjelentek a majálison és településén, Adán, Moholon, Vaskassoron, Törökfaluban és Völgyparton tábortüzek gyűltak. Május 1-jén azonban, részben a porongós időjárásnak, de legfőképpen annak köszönhetően, hogy az adai legnagyobb munkaszervezetek ezúttal nem szervezték meg dolgozóik közös majálisát, ezúttal csendesebb volt az adai Tisza-part és a központ. Ha az erdőszélen kevesebb sátor is volt látható, a Zenta határát jelentő Sárga-parttól egészen a Mohol alatti páterréves határig itt is, ott is parkoló gépkocsik, motorok, kerékpárok jelezték, hogy a május elsejei természetjárás hagyománya azért még sincs szűnőben. Az ünnepek idejére benépesült a Tisza-parti sátortábor is, mely éppen ez alkalommal nyitotta meg hivatalosan is újra kapuit. Palícsot elkerülték a politikusok Május elsején elkerülték a politikusok Palícsot, ahol Szabadka a századik majálist ünnepele az ország minden tájáról összesereglett vendégekkel — mintegy nyolcvanezren! Sehol ennyien nem voltak! Ügy idők szele járja, új programot készít és új szerepet vállal a szakszervezet, de erről a helyi szakszervezeti vezeklőn kívül úgy látszik senkinek sem volt mondanivalója. A jelek szerint nem is hiányoztak az ünneplő tömegnek, még csak nyugtalanságot sem váltott ki az elvtársak távolmaradása. a Szabadka melletti fürdőhelyre az ország legtávolabbi vidékeiről is. A közlekedési rendőrség becslése szerint 15 000 személygépkocsi fordult meg Palicson. Emellett egész nap tíz csuklós autóbusz díjtalanul szállította szüntelenül az utasokat Szabadka és a fürdőhely között, továbbá három vagonból álló sínbuszszerelvény közlekedett utasokkal tömve a város és Palics között minden félórában. Ez is díjtalan volt, akárcsak az állatkert megtekintése és az összes szórakoztató rendezvény. A számítások szerint a déli órákban egy időben volt Palicson mintegy hatvanezres tömeg, s a nap folyamán minden valószínűség szerint még húszezren kirándultak a fürdőhelyre. Kitűnő volt a szervezés és az ünneplő tömeg ellátása, egyrészt a már bejáródott társadalmi szektor révén, másrészt mert az idén a magánvendéglősök és a kisiparosok sohasem látott tömege ütötte fel sátrát, vagy rendezett be lacikonyhát a fürdőhely különböző pontjain, a felügyelőség éber ellenőrzése mellett. Nem volt hiány olcsó harapnivalóban és italban, amire előre is befizethettek a munkaszervezetek dolgozóik számára. Az ünnep előestéjén irodalmi est, térzene, hangverseny és egyéb más rendezvény köszöntötte a majálist, elsején reggel ötkor pedig a május elsejei ébresztővel kezdte a rendezvénysorozatot a palicsi tűzoltók fúvószenekara. Napközben folklórmaraton, rockhangverseny, gyermekszínházi előadás és más szórakoztató rendezvények közül válogathatott ki-ki érdeklődésének és ízlésének megfelelően. Mintegy kétezer résztvevője volt a hagyományos kerékpártúrának és ugyanennyi más munkás- és egyéb sport-, valamint rekreációs rendezvényeknek a Szabadka és Palics közötti távon, a palicsi sportparkban vagy a vízen. Ezenkívül a Népi Technika szakosztályai, a modellezők, ejtőernyősök, repülőakrobaták és mások mutatták be ügyességüket. Nemzetközi birkózókat köszöntötték a nagy rendezvény házigazdáit, a községi szakszervezeti tanács és a szabadkai képviselő-testület vezetőit. Zombor Ünnepség a Sikarában A többnemzetiségű Zombor községben méltóan megünnepelték május elsejét, a munka nemzetközi ünnepét. Az idei, századk majális még ünnepélyesebb volt. A központi rendezvényt a Sikara Strand ülőhelyen tartották meg, ahol csaknem 10 000 polgár jelenlétében akadt kellemes időtöltés mindenkinek, de legjobban mégis a gyermekek szórakoztak. A vendéglősök igen kedvező árakkal rukkoltak ki. A Sikarában a zombori községi szakszervezeti tanács szervezésében megnyílt a képzőművészeti szakcsoport tagjainak kiállítása, majd május elsején szépszámú közönség előtt felléptek a zombori, a kljajicevói és a csonoplyai tánccsoportok is. Időnként szemerkélt az eső. A Severtrans, valamint a vasút rendes járatot indított a Sikarába, sokak örömére. Az ötnapos ünnep fölért egy kisebb évi szabadsággal, sokan külföldre utaztak. Minden múlandó Minden múlandó, a társadalmi rendszerek, a párt és az állam, csak a munka marad örökké, s felvetődik a kérdés, hogy milyen szerepe legyen a szakszervezetnek az új körülmények közepette, amikor egyetlen szervezetként marad a vállalatokban. Az új szakszervezet önállóságra törekszik, hogy függetlenítse magát az állami szervektől, a politikától és a vállalatvezetéstől — mondta a többi között ünnepi beszédében a palicsi nagy majálison Milenko Smilianic és Tápasti tanács elnöke és titkára. Síkimre, a szabadkai szakszervezet aszálltak továbbá a tényleges munkásszolidaritásért, a harcias szervezetért, amely azokkal a pártokkal szövetkezik, amelyekkel közös érdekei vannak, ne legyen senkinek az eszköze, s hogy a szakszervezet többé hanem a dolgozók érdekét szolgálja. Zenta Mérsékelt érdeklődés A hagyománnyá kövült május elsejei ünnepségek, úgy tűnik, egyre kevésbé keltik fel a zentaiak érdeklődését. A megszokott keretektől ezúttal a Tisza-parti városban csupán a hétfő esti vízi fáklyás felvonulás tért el. Mindössze hatadikban ültek fáklyákat szorongató fiatalok. A pénzhiány miatt egyre kevesebb rakétával „rendelkező” tűzijátékra is a szokottnál kevesebben voltak kíváncsiak. Kedden a szintén hagyománynak számító népkerti megjelenés egy átlagos vasárnap délelőttelte felért. Egy-két cukrász és néhány zsibárus — igen visszafogottan — kínálta termékeit, s a vásárlókedv sem verte az eget. Egyszóval Zentán szinte észrevétlenül múlt el a munkások nemzetközi ünnepének centenáriuma. Ada A szokásosnál csendesebben Az idei május elsejei ünnepségsorozat Ada községben már a múlt hét végén megkezdődött. Csütörtökön és pénteken este az adai művelődési otthon kamarazenekara hangversenyezett először Moholon, majd az adai színházteremben. Szombaton ünnepélyes keretek között Völgyparton adták át rendeltetésének a helyi közösség újonnan felépült tát. Az ünnep Topolya Hűvös, esős időben Az idén Topolyán nem a zobnajcicai lóversenypálya volt a május elsejei ünnepek színhelye, hanem a mesterséges tó partján levő művésztelep és környéke. A hűvös, esős idő ellenére aránylag sokan felkerestek ezt a helyet, ahol a topolyai Központ Társadalmi Vállalat szervezésében zene, népi tánccsoport fellépése, tombola mellett szórakozhattak az érdeklődök. Olcsón ebédelhettek itt a majánsozók, de sokan saját szervezésben, családi vagy baráti körben sátorokban ünnepelték a munka ünnepét, rostélyos vagy bográcsos mellett. Habár a szervezői díjmentesen adtak helyet a kisiparosoknak, árusoknak, szórakoztatóipart űzőknek, a rossz idő miatt egyetlenegy körhintás, bazáros sem élt ezzel a lehetőséggel, csupán egy cukorkás és egy tödemagos kínálta portékáját. A kora délutáni órákban már mindenki hazaindult, a korábbi évektől eltérően nem tartott estig a majális. Moravicán a hagyományokhoz híven az idén is a Koplalón gyülekeztek az ünneplők, ahol ezúttal is üstökben rotyogott a paprikás. Ilyenkor a faluban egyetlenegy háziasszony sem főz otthon, hanem a Koplalóm főtt paprikást tálalja fel ebédre a családnak. Az ünnep másnapján a merészebbek ismét kirándultak, vagy kinnmaradtak a rögtönzött sátortáborban. Tegnap már valamivel kedvezőbb volt az idő, de nem volt éppen sátorozásra, kirándulásra alkalmas. A délutáni órákban már mindenki befejezte az ünneplést, hogy öt után ma pihenten, frissen folytassa a munkát. Moravica A hagyományokhoz híven A korábbi évek szokásaihoz híven Moravicán a szomorkodó, olykor szemerkélő eső ellenére az idén is együtt maiálisozott, a falu apraja és nagyja, mindenféle szólamok nélkül. Egyébként sem tartottak nagyobb beszédeket ezen a napon az utóbbi években. Mint annykkor, az idén is zenés é’- - ügy?i kezdődőtt ■ ■` ü'v • előestéjén Ada község csv.nyen népség. Ezúttal azonban a park Csóka Mulatozás az Arankánál Csókán korán megkezdődött az ünnepség. Pénteken délután már zenétől volt hangos a település központja. Az esti órákban a tanulóifjúság, a művelődési egyesületek műkedvelői és a zentai helyőrség zenekara szabadtéri alkalmi műsort mutatott be. A hosszúra sikeredett ünnep alatt sportrendezvényekre, kispályás labdarúgótornára, horgászversenyre stb is sor került. Május elsején a régi munkásünnepek hangulatát idéző majális volt az Arankánál. De a Tiszán és a Solt-Tiszán levő kirándulóhelyeket is fölkeresték a természetkedvelők kisebb-nagyobb csoportjai. Határszemlénkalkalmával arról is meggyőződhettünk, hogy serény munka folyt a termőföldeken az ünnep idején. ban hangzott fel az ifjú tűzoltózenekar hangversenye, Sebők Sándor vezetésével. A helybeliek emlékezete szerint talán már 35 éve is van annak, amikor a parkban ünnepeltek. Becse Májusi felvonulás Becse azon ritka városok közé tartozik, ahol még őrzik a régi hagyományokat és megszervezik a polgárok és a dolgozók május elsejei felvonulását. Igaz most már többnyire motorizálva, fogatos járművel, vagy éppen lóháton, de a felvonulók az idén is körbejárták a várost. Szépszámú polgár nézte végig az autóbuszok, tehergépkocsik, traktorok, a különböző erőgépek, lovasok és fogatos járművek felvonulását. Néhány járműről zenekarok húzták a talpalávalót. A májusi felvonulás résztvevői (amelyet a II. helyi közösség és a községi szakszervezeti tanács szervezett) a csatornaparti majálisozóhelyre vonultak, ahol az ünnepei alatt lacikonyhák várták a kirándulókat, de különböző műsorokat is szerveztek. Itt, május 1-je eleji estéjén fellobbant a tábortűz lángja is. Dragan Stojšić, a községi szakszervezeti tanács elnöke köszöntötte az egybegyűlteket. .Ezután éjszakába nyúló művelődési műsor volt. Az ünnepek alatt a legtöbb majálisozó a Becse közelében levő Jezero kastély környékén gyűlt össze. Több ezer vidéki kiránduló — főként újvidékiek és belgrádiak — töltötték itt az ünnepeket. Sokan megtekintették a méntelepet, a bátrabbak lovaglással is megpróbálkoztak, de nagyon sokan teniszezéssel, labdarúgással töltötték el a napot. Péter révén a helyi sportközpontban már szombat óta tartott a majális. Több százan kóstolták meg a jutányos áron mért halászlét, birka- és sertéspörköltet Több sportrendezvény is volt, sok pedig aszfaltrajzot készítettek Temerin központjában. A korábbi évektől eltérően az idén látványosabban köszöntötték a faluban a munka ünnepét. Ezúttal sem maradt el a májusfaállítás: a felderítők vasárnap a piactéren állították fel a szimbólummá vált májusfát. A temeriniek zöme egyéni szervezésben, otthon, illetve a közeli kirándulóhelyeken töltötte el a május elsejét. Az ötnaposra kerekedett ünnep alatt, azonban rokoni, baráti látogatásokra is jutott idő, és sok helyen a telkek körül, valamint a mezőn is folyt a munka. Egész nap ropták a táncot a szabadkai művelődési egyesületek tagjai a palicsi nyári színpadon Újvidék Benépesedtek a kirándulóhelyek Május elsején a hűvös idő ellenére is benépesedtek a Frušia gora kirándulóhelyei. Az újvidékiés kedvelt kirándulóhelyén, a kámeai cad parkban a gyermekek legnagyobb örömére körhintát is felállították, a lacikonyhákban finom falatokat kínáltak. A kicsinyek kedvükre futkározhattak. Remek! volt a hangulat. A Duna-parton is sokan táboroztak'*. A horgászok kedvenc időtöltésüknek hódoltak. A sétányon is nagy volt a tömeg. A Kövesben a víkendházak környékén pezsgett az élet, szólt a zene, ínycsallandó illatok terjengtek. A tartományi székváros utcái elsején és tegnap is kihaltak voltak, kevés volt a járókelő, úgy látszák, az újvidékiek többsége otthon pihent. Temerin Már vasárnap megkezdődött Rendhagyóan kezdődött a május elsejei ünnep Temerinben, a községi társadalmi-politikai szervezetek ugyanis vasárnap az áprilisi vásár napját kihasználva a vásártéren és a TSK-futbalpálya körüli területen alkalmi ünnepséget terveztek, rep.,,ö'-öböl röpcérulákat dobáltak, az általános iskola Kula Munkával, pihenéssel Kula községben az idén gazdagabb programmal ünnepelték május elsejét, mint az előző években. Hétfőn este megnyílt Kula amatőr festőinek a kiállítása a művelődési központban, majd pedig a város központjában több száz polgár tekintette meg a jeskovaci Srbijanka Művelődési Egyesület és a kulai amatőrök művelődési műsorát. Május 1-jén és 2-án Kulán a hegymászóotthonnál majálisozhattak a polgárok. Elsején mintegy ötezren jöttek össze. A kirándulókat gazdag művelődési, életútt sportműsorok várták. Programokat szerveztek a kirándulók számára Bácskeresztúron és Cservenkán is. A lakosság többsége azonban otthon, munkával vagy pihenéssel töltötte el a mátrai ünnepeket. Zrenjanin Fele annyi kiráduló Zrenjaninban a vártnál szerényebben ünnepeltek. Ennek minden bizonnyal oka volt a kedvezőtlen időjárás, de a válság is: sokan a legszerényebb kirándulásról is kénytelenek voltak lemondani. Az idén mintegy négyezer zrenjanini majálisozott a kiserdei motel sport- és üdülőközpontban, az előző években viszont a város peremén levő kirándulóhelyen általában kétszer ennyi ember tolongott. Tegnap azonban valamivel kedvezőbb volt az időjárás, és többen keresték fel a sportpályákat. A századik május elseje emlékére díszülést tartott a községi szakszervezeti tanács, de a korábbi évek gyakorlatától eltérően az idén nem adták át a szakszervezet hagyományos arany-, ezüst- és bronzjelvényeit. A zrenjaniniak többsége otthon, barátok, szomszédok társaságában, főleg a tévé képernyője előtt ünnepelt. Egy részük meglátogatta a zsablyai hídnál levő Tisza-parti kirándulóhelyet, a csentai tavak környékét vagy az ecskai kastélyt. Munkatársak: BOTH Mihály KECSKÉS István LAJBER György MARKI Margit MIHÁLYI Katalin NAGY Klára NAGY Magdolna SIMON István STANYU TÓTH Gizella SZÉKETY András SZÜGYI Zoltán VALIHORA István