Magyar Szó, 1990. augusztus (47. évfolyam, 224-239. szám)

1990-08-25 / 233. szám

B­ánáti Híradó XX­. évf., 34. (1023.) szám 1990. augusztus 25., szombat ŽITIŠTE KÖZSÉGBEN Kielégítő tagfelvétel a Szerbiai Szocialista Pártba A žitištei község területén is aktív tevékenység folyik a Szer­biai Szocialista Pártba való beiratkozás és a községi szervezet lét­rehozása körül. A tevékenység mintegy két hét­tel ezelőtt kezdődött meg, amikor ,a KSZ községi bizottságának és a VDNSZSZ községi választmányai­nak elnökségei ismertették a párt­­titkárokkal és a Szocialista Szö­vetség helyi szervezeteinek elnö­keivel a­ Szocialista Párt program­ját és a tagtoborzás körüli akciót. Azon az összejövetelen 44-en azonnal aláírták a belépési nyilat­kozatot, az azóta eltelt időszakban pedig mintegy százra nőtt a tagok száma. A KSZ községi bizottságának és a Szocialista Szövetség községi vá­lasztmányának elnökségei augusz­tus 17-én megtartott együttes ülé­sükön értékelték az eddigi tevé­kenységet, és meghozták az opera­tív munkatervet a Szerbiai Szo­cialista Párt községi szervezete megalakulásának időszakáig. Az együttes ülésről hiányzott az el­nökség tagjainak mintegy a fele, de mint Dusán Bogic, a Szocia­lista Szövetség községi választmá­nyának elnöke kijelentette, ez nem lehet akadály a további mun­kában, amelyben csak azokra szá­mítanak, akik tagjai lesznek az új pártnak. Predrag Amidžić, a KSZ községi bizottságának titkára kijelentette, hogy az eddigi ered­ményekkel a tagtoborzásnál nem lehetünk megelégedve, mert csakt az eddigi KSZ-tagok számát te­kintve, a nyilatkozatot aláírt ta­gok száma nagyon kevés, és ezért a Szocialista Párt nincs a leg­kedvezőbb helyzetben. Igaz, a tagtoborzás nemrég kezdődött csak meg, és örvendetes, hogy a község területén élő minden nemzet és nemzetiség soraiból vannak tagok. A cél nem is a tömeges tagság, hanem, hogy a Szocialista Párt a választási programjával megnyer­je a baloldali beállítottságú pol­gárok széles rétegét. A többi fel­szólaló is osztotta ezt a véleményt, ugyanakkor kihangsúlyozta, hogy minden összejövetelt, ünnepséget fel kell használni a párt program­jának ismertetésére és a tagtobor­zásra. Marko Ivančević, a Pa­­rasztszövetség községi szervezeté­nek elnöke ismertette, hogy a szö­vetség tagjai továbbra is párton kívüliek akarnak mar­adni, habár támogatják a baloldali pártok, szövetségek tömörülését. Az ülésen elfogadták az elkö­vetkező időszak munkatervét, amelynek alapján augusztus 25- éig a Szocialista Szövetség helyi választmányainak elnökségei és a KSZ-alapszervezetek titkárságai megismerkednek a Szocialista Párt programjával, és meghozzák a saját m­unkatervüket. Szeptem­ber 15-éig a KSZ és a Szocialista Szövetség eddigi szervei tagjainak nyilatkozniuk kell, hogy akarnak-e a Szocialista Párt tagjai lenni, a községi szervezet első értekezletét pedig október 10-éig kell megtar­tani. Az ülésen megalakítottak három bizottságot is, amelynek a feladata az első értekezlet előké­szítése. A bizottság rendszeresen kísérni fogja a tagfelvételt a he­lyi szervezetekben is. Minden he­lyi közösségben külön aktivisták segítenek majd a tagtoborzásnál. Elfogadták azt a javaslatot is, hogy szeptember elején a környe­ző községekkel együtt népgyűlést tartsanak, amelyen bemutatkozna a Szerbiai Szocialista Párt, és amelyre szeretnék meghívni Slo­bodan Miloševićot, a Szerbia SZK Elnökségének és a Szocialista Pártnak az elnökét. Az ülésen megvitatták a Szer­bia SZK alkotmánytervezetéről folytatott társadalmi vita meg­szervezését, amelyről dr. Szűcs István, a községi képviselő-testü­let elnöke számolt be. A helyi közösségekben a társadalmi vitát a polgárok és dolgozók nagygyű­lésein szervezik meg, augusztus végéig. Az üléseket kihasználják majd a Szocialista Párt program­jának az ismertetésére is. HOLNAP DÉLELŐTT NÉPGYŰLÉS ELEMÉBEN A gyülekezeten várhatólag felszólal Mihalj Kertes és Radovan Pankov A falu hagyományos szocialis­ta ünnepe keretében holnap dél­előtt nagyszabású népgyűlést tar­tanak a helység főterén. Várható, hogy a gyülekezet munkájában részt vesz Mihalj Kertes, Szerbia elnökségének tagja és Radovan Pankov, a Szocialista Szövetség tartományi választmányának elnö­ke. Az ünnepség keretében tegnap megnyitották az Ogrev felújított lerakatát, este pedig ünnepélyes fogadást rendeztek a krivelji ven­dégek részére, akiknek a helyi közösségével már hosszabb ideje szoros kapcsolatot tartanak fenn. Ma délelőtt céllövőversenyt tar­tanak, este pedig a helybeli ké­zilabdacsapat méri össze erejét a zrenjanini Proleter-Naftagasszal. Estére az ifjúsági otthonban a Ba­jaga­­ Instruktori együttes lép fel. A holnapi népgyűlés kezdete előtt, 9 órától a falu főterén alkalmi művelődési műsort tartanak, a népgyűlés után pedig megkoszo­rúzzák a helybeli néphősök em­lékművét. Délután labdarúgó-mér­kőzésen mérik össze tudásukat a Stara Pazova-iak és a helybeliek, estére pedig egy rockkoncertet ter­veztek, amelyen Dejan Cukic lép fel együtesével. Hétfőn a belgrádi Partizán labdarúgócsapatát vár­ják, akik majd a helybeli Naf­­tagasszal mérik össze tudásukat. K. I. A gázszolgáltatás korlátozása miatt jelentősen megrövidül a kikin­dai ecetsavgyár AZ ELSZÁMOLÁSON MÚLIK A gázszolgáltatás korlátozása miatt a kikindai ecetsav­gyár naponta 220 000 márkával károsul meg A kikindai községi végrehajtó tanács számos alkalommal tár­gyalt már az ecetsavgyár gondjai­ról. A múltban is, jelenleg is a gázszolgáltatással van baj. A gyár ugyanis vállalta, hogy rendszere­sen törleszti adósságát az újvidéki Nafta­gasnak. Időközben azonban bebizonyosodott, hogy képtelen ki­fizetni az átvett mennyiséget, ezért az újvidéki vállalat­­ korlátozta a gázszolgáltatást. Emiatt az ecet­savgyár termelése most jelentősen csökkent, holott az előző időszak­ban a kapacitás-kihasználás elérte a 90 százalékot is. Az ecetsavgyárban azzal érvel­nek, hogy nekik is kinnlevőségük van, méghozzá a Nafta­gas, a Gas, a kőolajfinomító tartozásáról van szó. A számlakiegyenlítést már ré­gen el kellett volna végezni, erre azonban mindeddig nem került sor. Az ecetsavgyárba jóval keve­sebb földgáz érkezik a szükséges­nél, s így a napi kár 220 000— 250 000 márka. A községi képviselő-testület el­ítélte a gyár alapítóinak elfogad­hatatlan magatartását, s arra hív­ta föl az érdekelteket, hogy ren­dezzék a viszonyokat, s állapítsák meg, hogy ki a felelős az előállt helyzetért. Erre egyebek között azért is szükség van, mert az ecet­savgyár agóniája évek óta tart, halmozódik a veszteség, növeked­nek a termelési költségek, s emi­att, legalábbis jelenleg úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz a csődeljárás. A végrehajtó tanács ülésén el­hangzott továbbá, hogy a Nafta­­gas és a Vajdasági Bank képvi­selői megbeszélést folytattak a kikindai község vezetőivel, s hang­súlyozták, hogy mindent megtesz­nek a méregdrága üzem talpra ál­lítása érdekében. M­SM. Elemi csapás Kikinda határában a felére csökkent a kukorica ho­zama • A községi végrehajtó tanács az öntözéses termelést szorgalmazza Kikindát, akárcsak Vajdaság többi községét, évek óta aszály sújtja. Néhány határrészben há­rom hónapig sem hullott csapadék, s máris nyilvánvaló, hogy emiatt jóval kevesebb termést takaríta­nak be a termelők. A szakemberek megállapítása szerint 10 méter mélységben sincs a növények szá­mára felhasználható nedvesség. Becslésük szerint legalább 250 li­ter csapadékra lenne szükség négy­zetméterenként, de hangsúlyozzák, hogy most már ez a mennyiség sem javítana a haszonnövények állapotán. Az első becslések szerint Ki­­kinda község határában a kuko­rica hozama 50—75 százalékkal lesz kisebb a vártnál. Az aszály be­folyásolja ezenkívül az őszi vetést is, hiszen a nedvességhiány miatt aligha lehet egyenletes kelésre szá­mítani, aminek hozamcsökkenés lesz a következménye- A fent em­lített okok miatt a községi képvi­selő-testület végrehajtó tanácsa elemi csapásnak minősítette a je­lenlegi helyzetet. Községi kárfel­becslő bizottságot is alakított a végrehajtó tanács. Ezzel egyidejű­leg a helyi közösségekben is bizott­ságok alakulnak, amelyeknek tag­jait a földművesek, a társadalmi szektor, a községi pénzügyi titkár­ság és a biztosítóintézet képvise­lői alkotják. Miután a helyi közös­ségekben befejezik a munkát, a községi kárfelbecslő bizottság fog­ja összegezni az adatokat és ja­vasolni fogja a termelők adójának leírását. Zdravko Gál­é, a kikindai köz­ségi képviselő-testület végrehajtó tanácsának elnöke elmondta, hogy az észak-bánáti csatornahálózatnak a trenjhnini vízgyűjtő területtel való összekötését szorgalmazzák. Ezáltal lehetőség nyílna rá, hogy Észak-Bánátban, tehát a csókai, a törökkanizsai, a törökbecsei és a kikindai községben is tartósan megoldják az öntözéses termelés kérdését. A javaslat, mindenkép­pen ésszerűnek tűnik, sorsa azon­ban a Tartományi Végrehajtó Ta­nács támogatásától függ. S. (LAZUKICS Anna felvétele) Későn jött az eső és a lehűlés. A becslések szerint Kikinda község határában a kukorica hozama 50—75 százalékkal lesz kisebb a várt­­nál Testvériség helyébe ti­relmes légl Antonije Isakovic, a Szerb ismertette és Antonije Isakovic elmondta be­vezetőjében, hogy az új párt sza­kított több elavult koncepcióval, például a demokratikus centraliz­­mus elvével, s programok egyik jellemzője az is, hogy egyforma elbírálásban részesít mindenféle tulajdont. Külön hangsúlyozta, hogy előtérbe kell helyezni a tü­­relmesség elvét, hogy meghallgat­hassuk mások véleményét is. Mint mondta, a hamis testvériségi egy­ség jelszava helyett a toleranciát kell hogy építsük, hogy megismer­hessük szomszédunk szokását, és fordítva. Minden népnek szabad­nak kell éreznie magát, s nem szabad megengedni, hogy valaki­­nemzeti vagy egyéb hovatartozása miatt munkahely nélkül marad­jon vagy elűzzék földjéről. Sze­rinte hasonló dolgok történnek napjainkban Horvátországban, de reményét fejezte ki,­ hogy maga a horvát­ nép fogja majd helyrehoz­ni ebben a köztársaságban a d­olgokat. .Elmondta, hogy szerinte pártja még felkészületlen a vá­lasztásokra, aminek az a legfőbb oka, hogy jelenleg hatalmon van­nak, s bizonyos fokú aroganciájuk is érezhető.. Ezért, mint mondta, minden környezetből közismert és elismert szakembereket, munkáso­kat kell javasolni a legfelelősebb tisztségekre, s akkor nem lesz baj. Szerinte az ellenzékre ép­pen ezért szükség van. Ugyanak­kor azonban élesen bírálta a je­lenlegi oppozíciót, amiért ez az­ el­múlt négy évtized minden hibáját igyekszik az új pártra hárítani. Ugyanakkor felrótta egyes ellen­zéki vezetőknek, hogy nemrég még a letűnt rezsimet szolgálták. Isa­­kovicot külön aggasztják egyes reakciós pártok ténykedései, ame­lyek főleg tudatlan fiatalokat to­boroznak sötét céljaik megvalósí­tására. , frakc­ió szerint a szerbellenes koalíció most­­a Markovic-féle párt megalakításával valójában folytat­ja munkáját e köztársaság ellen. Feltette a kérdést, hogy miért volt a háború utáni Jugoszláviá­nak csak­ egy, szerb nemzetiségű kormárnyelnöke. A kérdésekre vá­laszolva pedig elmondta, hogy azért választotta a­­ párthirdető szerepét, mert hisz Slobodan Mi­­loševićban, másrészt pedig mert fél, hogy Szerbiában reakciós erők kerülnek hatalomra. K. S. Szocialista Párt főbizottságának tagja Zrenjaninban tolmácsolta az új párt programját Hétfőn este a zrenjanini pártbizottság nagytermében Antonije Isakovic akadémikus, a Szerb Szocialista Párt főbizottságának tag­ja beszélt az új párt jelenlegi és jövőbeli tagjai előtt a párt leg­fontosabb céljairól. A gyülekezeten azonban megjelentek párton­­kívüliek, de más pártok képviselői is. A bevezető végén Isakovic válaszolt a jelenlevők számos kérdésére. A gyülekezet kezdete előtt, valamint befejezése után az érdeklődők beiratkozhattak az új pártba.

Next