Magyar Szó, 1990. szeptember (47. évfolyam, 255-269. szám)

1990-09-16 / 255. szám

1990. szeptember 16., vasárnap a NEM ÜRES FRÁZIS A MA­­NAPSÁG oly sokat em­legetett megállapítás: va­lóban, történelmi időket élünk. Bizonyságul leírhatjuk: nem volt hiány a szokásosnál jelentősebb­nek mondható világpolitikai ese­ményekben az elmúlt héten sem. Elsőként talán a múlt vasárnap megtartott helsinki szuperhatalmi csúcsot kellene megemlítenünk, amely annál inkább jelentős volt, mivel a pár éve kezdődött enyhü­lési folyamat egyfajta betetőzésé­nek tekinthető: a hidegháború idő­szakában egymással farkasszemet néző két világhatalom, az USA és a Szovjetunió vezetői újabb gya­korlatuknak megfelelően ezúttal is valóban szívélyes légkörben foly­tattak párbeszédet egymással (és valóban párbeszéd volt tárgyalá­suk, nem pedig süketek monológ­ja). Nagy szó ez, még ha hozzá is szoktunk már az ilyesmihez. A leglényegesebb mozzanat pe­dig az, hogy Bush és Gorbacsov tö­kéletesen egyetértett a jelenleg legidőszerűbb nemzetközi problé­ma, az Öböl-válság megoldását il­letően, megállapodva, hogy sem­miképpen sem engedi az elbizako­dott Szaddam Husszeinnek, hogy olyan olcsón megússza a kuvaiti kalandot, mint ahogyan ő ezt re­mélte. Különben a jövőben is bár­mikor, a földgömb bármely pont­ján támadhatnak népük kiválasz­tott vezetőjének szerepében tet­szelgő önjelölt diktátorok, akik büntetlenül lerohanhatják és ki­foszthatják hadseregükkel kisebb és gyengébb szomszédjaikat, ha mértéktelen étvágyukat kívánják csillapítani és hadvezéri ambíciói­kat szeretnék kiélni, vagy akár csak úgy egyszerűen kedvük támad ilyesmire. Visszatérve hazájába George Bush amerikai elnök a kongresszus előtt mondott keddi beszédében kijelentette, hogy a jelenlegi kö­­zép keleti válság „egy új világ­rend” kialakulását eredményezhet­né, amelyben a világ biztonságo­sabb és igazságosabb lenne, nem fenyegetné terror, s Kelet, Nyugat, Észak és Dél egymással békés összhangban munkálkodhatna to­vábbi fejlődésén. Az irakiaknak pedig azt üzente, hogy az ameri­kai katonák — akik most már mintegy 20 000-en vannak a tér­ségben — akár a végtelenségig is ottmaradhatnak a szaúd-arábiai sivatagban. (Amit jól hallhatott a kongresszusi vendégek sorában ott ülő iraki nagykövet is.) ADDAM HUSSZEIN — AKIT ÉRTHETŐEN IGEN fájdalmasan érintett a na­gyok helsinki összefogásának hí­re — ennek ellenére továbbra is makacsul kitart eddigi taktikája, a kivárás mellett, támogatók után kutatva, s úgy látszik, támogatók­ra is lelve a térségben. Ugyanis Teherán — a világ közvéleményé­nek nagy megrökönyödésére — nemcsak hogy gazdasági támoga­tást kíván nyújtani volt halálos ellenségének (persze, megfelelő el­lenérték — kőolaj és készpénz — fejében), hanem azt is megértük, hogy Ali Khamenei iráni vezető az irakiak mellé állva Szaddam Husszeinhoz hasonlóan „szent” háborút hirdetett meg az Ameri­kai Egyesült Államok és szövet­ségesei ellen. De habár ily módon, úgy látszik, sikerült lyukat ütnie „a bagdadi hentesnek” a zárlaton, kudarcba fulladt az a próbálko­zása, hogy ingyen kőolajjal leke­­nyerezzen egyes fejletlen országo­kat. Ennek ellenére Husszein még mindig köti az ebet a karóhoz, s még az olyan csábos nyugati aján­latoknak sem dől be, mint amilyen Cicciolináé volt, aki ártatlan szen­­deséggel és önfeláldozóan kijelen­tette, hogy ha kell, nemcsak Szaddam Husszeinnel, hanem a világ bármely vezetőjével hajlan­dó tüstént lefeküdni a világbéke érdekében. Persze, ez lenne a leg­­eévszerűbb és legolcsóbb megol­dás, de a magyar származású olasz nom­osztárnak nechje van: Szad­­dám nyilván nem szereti a szőké­ket ... . ..Ez az első olyan közel-keleti válság, amebben a Szovjetunió lényegében a másodhegedűs sze­replőt tölti be”, állapította meg Robert E. Hunter, a nemzetközi stratégiai kérdésekkel foglalkozó központ egyik­ szakértője — aki nemrég tért vissza az USA-ba a Perzsa (Arab)-öbölből szituációt a helyszínen fölmérni kiküldött kongresszusi delegáció élén — ar­ra utalva, hogy a szovjet államve­­zetés túlságosan el van foglalva a belső gazdasági és politikai hely­zettel ahhoz, hogy számottevőbb, az USA-éhoz hasonlóan nagy sze­repet játsszon az Öböl-válság meg­oldásában. S a Szovjetunióból ér­kező tudósítások sorra megerősítik ezt: kormányválság dúl, és Rizs­­kov kormányának kifelé áll a rúd­­ja az államvezetésből. Borisz Jel­cin az Orosz Föderáció elnökeként követelte a Rizskov-kormány le­mondását, és Gorbacsovnak sem imponál a benyújtott kormány­­program, s maga is Sztaniszlav Katalin radikális közgazdász re­formtervezetét támogatja. Amelynek megvalósítását bizto­san hathatósan segíti majd az is, hogy a szovjet állam most már a jövendő Németországtól is már­kamilliárdokat kap második vi­lágháborús veszteségeinek végle­ges kiegyenlítéseként, az eddigi NDK területén állomásozó szovjet katonaság ellátási és visszavonási költségeinek címért, melyről a né­met vezetés könnyű szívvel lemon­dott az egyesülési szerződés aláírá­sa miatti öröm boldog mámorá­ban — hiszen ezáltal az utolsó je­lentős akadályt is elhárult az egye­sülés elől. ...____ S­MIG EUROPA SZIVÉBEN ISMÉT EGYSÉGES, gazdag és hatalmas országgá olvad egybe két állam, keletebbre jó ideje marakodnak az egy ország­határon belül élő nemzetek: a cse­hek és a szlovákok (s hogy ne menjünk messzebb: a jugoszlá­­vok). De ami a legsiralmasabb: er­refelé a demokráciáról is azt hi­szik egyesek, hogy — a szerelem­hez hasonlóan — az is csak egy sötét verem. S hogy (ennek értel­mében) már meg is valósult. Ilye­nek miatt bizonyul majd csupán a történelem elérhetetlen, szépsége­sen szép utópiái egyikének a Bush-féle „új világrend” is. NÉMETH Lehet EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Új világrend igézetében Jó KÜLPOLITIKA 3 1 Ismét sIMÉ, kopogtatnak VISZONYLAG RÖVID IDŐN BELÜL Ismét eldördült a start­­pisztoly Magyarországon, s jelezte a polgároknak, pártoknak, hogy megkezdődött a második választá­si kampány. Ezúttal arról dönte­nek, kik irányítsák a helyi önkor­mányzati szervek munkáját, kik kerüljenek a polgármesteri szék­be, mert értélkül nem lenne teljes a rendszerváltás. A magyar nép­nek tehát sok évtized után lehető­sége nyílt rá, hogy szűkebb pát­riája felelős gazdáit, közvetlen elöljáróit rátemerttségük és em­berségük alapján válassza meg. Nem a legkedvezőbb légkörben szólítják urnák elé a polgárokat, a pártállam összeomlása óta a közhangulat nem javult, romlott az ország erkölcsi, gazdasági, tár­sadalmi állapota. Válsághelyzet alakult k­i a gazdaságban, a ter­melés 10 százalékkal, csökkent, az áremelkedés súlya alig elviselhető, a pénzromlás megközelíti a 30 szá­zalékot, nő a munkanélküliség, s egyöntetű értékelés szerint mélyült a gyanakvás és az ellenségeskedés. Az egyre szélesebb rétegeket érintő létbizonytalanság, a romló közállapotok miatt nem nehéz fel­korbácsolni az indulatokat, szítani a szenvedélyeket, s nyilvánvalóan ez késztette Göncz Árpád köztár­sasági elnököt, hogy az állampol­gárokhoz intézett üzenetében szól­jon a tisztességes és tiszta válasz­tási hadjárat érdekében. Megállapította, hogy „az elmúlt hónapokban társadalmunk tiszte­letet parancsoló érettséggel élt a demokrácia nyújtotta lehetőségek­kel, a nyílt és nyilvános politikai küzdelem eszközeivel, felelős mó­don nyilvánította ki véleményét. De a választások során bőven akadt példa a lelki terror határát súroló indulatokra is. Kérem hát, hogy pártjaink a választási hadjá­rat tisztaságával, programjuk jó­zanságával, jelöltjeik körültekintő megválasztásával igyekezzenek iga­zukról meggyőzni a választókat, s kerüljék el, hogy a helyhatósági választások légkörét ellenfeleik be­­feketítésével, netán rágalmazásá­val szennyezzék be”. Az elnök szerint erkölcsileg meg­engedhetetlen, hogy bárki is az állampolgárok közérzetét megkese­rítő, jövőbe vetett hitét nyomorító eszközt alkalmazzon, ehelyett érv­vel érvet, elvvel elvet szegezzenek szembe. Bizonyára nem véletlenül éppen a kampány kezdetén, az emberek igazságérzetére hivatkozva, azzal az érveléssel, hogy enged a közvé­lemény nyomásának, a kormányzó Magyar Demokrata Fórum közzé­tette úgynevezett Justitia-tervét, amely követeli az 1956 utáni hir ,­bás gazdasági, politikai döntések felelőseinek megnevezését, esetleg büntetőeljárás megindításását, a magas nyugdíjak felülvizsgálását, a vagyon elszámolását. A MAGYAR SAJTÓ EGYÖNTE­TŰEN FELHÖRDÜLT, az elképze­lést kiegyenlítette a boszorkány­üldözéssel, szörnyvadászattal, a bukott rendszer fogásával, amely a társadalom tényleges bajainak orvoslása helyett alibipolitikaként szüntelenül ellenség után kutatott és ellenséget gyártott. Volt már ilyen — állapították meg —, de mi köze ennek az áhított jogállam­hoz? Összecsengő vélemények sze­rint a Justitia-terv nem oszlatta el a bizonytalanságot, sőt azoknak az állampolgároknak, akik eddig úgy feküdtek le, hogy nyugodtan alhat­­nak, mert semmiféle bűncselek­mény nem terheli a lelkiismere­tüket, holnap talán már abban a tudatban kell felkelniük, hogy nem bíróság által megállapítandó, nem büntetőjogi felelősségük cí­mén komoly egzisztenciális hátrá­nyokkal számolhatnak. Látszólag nem függ össze a vá­lasztási kampánnyal a Magyar Szent Korona Szövetség javaslata, hogy újítsák fel a II. világháború végén lebontott Trianon-emlékmű­­vet. Látszólag nem függ össze, de az elképzelés támogatói között van az MDF néhány vezető személyi­sége, például Raffay Ernő parla­­menti képviselő, honvédelmi ál­lamtitkár, Kónya Imre, az MDF országgyűlési frakciójának vezető­je, a honvédség több magas rangú tisztje. Nem valószínű, hogy visszake­rül helyére a rossz emlékű szobor a Mussolinii-idézettel, Horthy es­küre emelt kezével, de már maga az elképzelés is árt a Magyaror­szág határain kívüli magyarság ügyének, a szomszédos országgal való kapcsolatainak, mérgezi a légkört Magyarországon, meggá­tolja visszatérését az európai né­pek családjába, ahogyan a Szabad Európa Rádió fogalmazott, „aki ma Kelet-Európa kaotikussá váló viszonyai közt irredenta szobro­kat emel a hagyományőrzés átlát­szó ürügyén, az a magyar népnek árt, mert ezek a szobrok sohasem szimbolizálták a megbékést, a to­leranciát és az erőszakmentességet. Aki pedig Trianon ürügyén sza­badjára engedné a fantáziáját, an­nak a számára csak annyit: néz­zen a térképre”. A Szabad Európa Rádió hírma­gyarázója nyilvánvalóan a XX. századvég mindenki által elfoga­dott Európa-térképre gondolt, arra, hogy az újkeletű nosztalgia nem számíthat megértésre sem London­ban, sem Párizsban, sem Washing­tonban. MA NAGYON SOKAN FOG­LALKOZNAK Magyarországon az­zal, miért nem jó a közhangulat, miért nem indult meg az eltelő erjedés a szabad választások után,, miért e kivárás. A lehetséges vá­laszok közül az egyiket Teller Ede atomfizikus adta meg: ha a ma­gyar ember ráeszmél, hogy hozzá­járulhat a saját előrehaladásához, mindenkinek az előrehaladásához, akkor megkezdődhet a felemelke­dés, s a demokráciának nyert ügye van. FISCHER Jenő A legvéresebb lenne A TÖRTÉNELEM LEGRÖVI­DEBB és legvéresebb háborúja lenne — így latolgatják egyes szakértők az Egyesült Államok és Irak esetleges háborúját. A fegy­verek korszerűsége és romboló ereje valóban röviddé tehetné az összecsapást, de az ilyen „villám­háború” mással is magyarázható, ugyanis az USA szerint nem len­ne szabad megengedni a hadvi­selés elhúzódását, mert az ameri­kai készletek kicsik a térségben, a számbeli fölény a terep ismere­te és a háborús tapasztalat vi­szont Irak oldalán van. Maguk az amerikai stratégák is vitában állnak egymással. A do­rúlátóbbak szerint a világ negye­dik legnagyobb és jól felszerelt hadseregét, az irakit nem lenne könnyű szétverni, a derűlátóbbak azonban megjegyzik, hogy az EISA olyan modern elektronikus és más szupertechnológiát vetne be, amellyel Irak nem tudna szembe­szállni. Közben fény derült arra, hogy Washingtonnak már évek óta jól kidolgozott terve, forgatókönyve van a közel-keleti háborúra. Esze­rint az amerikai, illetve a nyuga­ti haderő három nap alatt befe­jezné a há­borút, azaz ennyi idő alatt végezne Irakkal. Az ameri­kai légierő tömeges csapást mérne az iraki hadsereg távközlési és irányító központjaira. Magától értetődően már a háború első napján a különféle típusú ameri­kai elektronikus hadviselő repü­lőgépek megzavarnák, megbéní­tanák az iraki telekommunikációs és elektronikai védőrendszerét. Az ég, pontosabban a kozmosz, még pontosabban a műholdlánco­lat is segítené a légvédelem mű­ködését, a rádiólokátorokat pedig az önkereső fejjel , memóriával ellátott radarromboló rakéták sem­misítenék meg. Az iraki harckocsi­zó egységek és repülőgép raj­ok irányítás és rádiókapcsolat nélkül maradnának és így sokkal köny­­nyebben elbánnának velük. Igaz, a légi harc megvívása így sem lenne rutinművelet a MIG—29- esek és a többi korszerű iraki harci gép ellen. AZ ISMERT AMERIKAI AWACS LÉGI FELDERÍTŐ ra­dargépek is nagy szerepet kapná­nak, hiszen egyidejűleg 600 légi célpontot észlelhetnek, ami több, ez a szuperrendszer 9 km. magas­ból felfedezheti a 400 km távol­ságban levő harckocsikat is. Az említett háborús forgatókönyv értelmében a további műveletek során a bombázók és a vadász­­bombázók több mint egy tonna súlyú lézerirányítású bombákkal és rakétákkal semmisítenék­ meg a létfontosságú iraki hadvezetési, hadiipari és más központokat. Az öböl vizein cirkáló amerikai hadihajókról a manőverező robot­repülőgépek tucatjait lőnék ki, amelyek ugyan nem nukleáris, ha­nem hagyományos, de igen nagy romboló erejű töltetükkel, mély­repülésben nagy találati pontos­sággal csapódnának be a műhol­dakról már előzőleg kijelölt cél­pontokba. Végszükség, azaz iraki támadás esetén a robotrepülőgé­peket kisebb hatóerejű atomfejjel látnák el. Mivel az irakiak nagyon nagy számú harckocsival rendelkeznek — a tudósítások szerint 2200-at irányítottak Kuvaitiba — az ame­rikaiak különös gondot fordíta­nának a nagyobb tömegben fel­vonuló harckocsik elleni küzde­lemre. Ún. intelligens páncéltörő fegyvereket vetnének be, amelyek nagy számban képesek elpusztí­tani az ellenfél páncélozott jár­műveit. * A már korábban ismert Mave­rick típusú levegős föld raktétára háromféle fejrészt lehet felszerel­ni: videoberendezést, infravö­rös képalkotású tévéfejrészt és lézeres érzékelő műszert. Az amerikaiaknak most már olyan gránátjaik is vannak, ame­lyek a levegőben több részre válnak szét és ejtőernyővel eresz­kedve infravörös és mikrohullá­mú berendezés segítségével kutat­ják fel a célpontokat, nevezetesen a harckocsikat, és ekkor mikro­processzorok beindítják a rakétát, amely föntről óriási sebeséggel csapódik a harckocsiba. HADD MONDJUK MÉG EL, HOGY A HARCI repülőgépek egy része a szaúd-arábiai és a többi térségbeli ország támaszpontjairól, másik része pedig a repülőgép­hordozókról emelkedne fel. A szé­lesebb övezetben most 4—5 ameri­kai repülőgép-hordozó is tartóz­kodik. Mindegyikük 90—100 repü­lőgépet és helikom­ert visz magá­val. Emellett pedig 15 millió li­ter repülőgép üzemanyagot és mintegy ezer tonna különféle lő­szert, illetve fegyvert, tehát raké­tákat, bombákat, torpedókat, meg sok nyit mindent. Érdekességként még hozzáfűz­hetjük, hogy a Nimítz osztályba tartozó amerikai repülőgép-hordo­zók atomhajtóművesek, két atom­reaktor üzemelteti őket,, amelyek összesített ereje majd 190 ezer ki­lowatt, vagyis mintegy 260 ezer lóerő. Teljes megterheléssel 94 méter hosszúak és 77 méter széle­sek. Óránként 30 csomóval, azaz 60 kilométer sebességgel halad­nak. A repülőgép-hordozó az egyetlen fegyver(rendszer), amely nagyobb, mint az Eiffel-torony, és csupán a katonai célokra is fel­használható űrrepülőgép drágább nála.­ DANCSÓ Csaba BAGDADI TOLVAJOK — A bagdadi tolvaj nem Bagdadban, hanem az ame­rikai töltőállomásokon ga­rázdálkodik. Itt ugyanis megemelték még az annak idején olcsón vásárolt kő­olajszármazékok árát is. (A The New York Timesból) KÁOSZBÓL, LABIRINTUSBA — A keletnémetek a ká­oszból egy labirintusba lép­tek át. (Gottfried Lass neves berlini hírmagyarázó)

Next