Magyar Szó, 1990. szeptember (47. évfolyam, 255-269. szám)
1990-09-16 / 255. szám
1990. szeptember 16., vasárnap a NEM ÜRES FRÁZIS A MANAPSÁG oly sokat emlegetett megállapítás: valóban, történelmi időket élünk. Bizonyságul leírhatjuk: nem volt hiány a szokásosnál jelentősebbnek mondható világpolitikai eseményekben az elmúlt héten sem. Elsőként talán a múlt vasárnap megtartott helsinki szuperhatalmi csúcsot kellene megemlítenünk, amely annál inkább jelentős volt, mivel a pár éve kezdődött enyhülési folyamat egyfajta betetőzésének tekinthető: a hidegháború időszakában egymással farkasszemet néző két világhatalom, az USA és a Szovjetunió vezetői újabb gyakorlatuknak megfelelően ezúttal is valóban szívélyes légkörben folytattak párbeszédet egymással (és valóban párbeszéd volt tárgyalásuk, nem pedig süketek monológja). Nagy szó ez, még ha hozzá is szoktunk már az ilyesmihez. A leglényegesebb mozzanat pedig az, hogy Bush és Gorbacsov tökéletesen egyetértett a jelenleg legidőszerűbb nemzetközi probléma, az Öböl-válság megoldását illetően, megállapodva, hogy semmiképpen sem engedi az elbizakodott Szaddam Husszeinnek, hogy olyan olcsón megússza a kuvaiti kalandot, mint ahogyan ő ezt remélte. Különben a jövőben is bármikor, a földgömb bármely pontján támadhatnak népük kiválasztott vezetőjének szerepében tetszelgő önjelölt diktátorok, akik büntetlenül lerohanhatják és kifoszthatják hadseregükkel kisebb és gyengébb szomszédjaikat, ha mértéktelen étvágyukat kívánják csillapítani és hadvezéri ambícióikat szeretnék kiélni, vagy akár csak úgy egyszerűen kedvük támad ilyesmire. Visszatérve hazájába George Bush amerikai elnök a kongresszus előtt mondott keddi beszédében kijelentette, hogy a jelenlegi közép keleti válság „egy új világrend” kialakulását eredményezhetné, amelyben a világ biztonságosabb és igazságosabb lenne, nem fenyegetné terror, s Kelet, Nyugat, Észak és Dél egymással békés összhangban munkálkodhatna további fejlődésén. Az irakiaknak pedig azt üzente, hogy az amerikai katonák — akik most már mintegy 20 000-en vannak a térségben — akár a végtelenségig is ottmaradhatnak a szaúd-arábiai sivatagban. (Amit jól hallhatott a kongresszusi vendégek sorában ott ülő iraki nagykövet is.) ADDAM HUSSZEIN — AKIT ÉRTHETŐEN IGEN fájdalmasan érintett a nagyok helsinki összefogásának híre — ennek ellenére továbbra is makacsul kitart eddigi taktikája, a kivárás mellett, támogatók után kutatva, s úgy látszik, támogatókra is lelve a térségben. Ugyanis Teherán — a világ közvéleményének nagy megrökönyödésére — nemcsak hogy gazdasági támogatást kíván nyújtani volt halálos ellenségének (persze, megfelelő ellenérték — kőolaj és készpénz — fejében), hanem azt is megértük, hogy Ali Khamenei iráni vezető az irakiak mellé állva Szaddam Husszeinhoz hasonlóan „szent” háborút hirdetett meg az Amerikai Egyesült Államok és szövetségesei ellen. De habár ily módon, úgy látszik, sikerült lyukat ütnie „a bagdadi hentesnek” a zárlaton, kudarcba fulladt az a próbálkozása, hogy ingyen kőolajjal lekenyerezzen egyes fejletlen országokat. Ennek ellenére Husszein még mindig köti az ebet a karóhoz, s még az olyan csábos nyugati ajánlatoknak sem dől be, mint amilyen Cicciolináé volt, aki ártatlan szendeséggel és önfeláldozóan kijelentette, hogy ha kell, nemcsak Szaddam Husszeinnel, hanem a világ bármely vezetőjével hajlandó tüstént lefeküdni a világbéke érdekében. Persze, ez lenne a legeévszerűbb és legolcsóbb megoldás, de a magyar származású olasz nomosztárnak nechje van: Szaddám nyilván nem szereti a szőkéket ... . ..Ez az első olyan közel-keleti válság, amebben a Szovjetunió lényegében a másodhegedűs szereplőt tölti be”, állapította meg Robert E. Hunter, a nemzetközi stratégiai kérdésekkel foglalkozó központ egyik szakértője — aki nemrég tért vissza az USA-ba a Perzsa (Arab)-öbölből szituációt a helyszínen fölmérni kiküldött kongresszusi delegáció élén — arra utalva, hogy a szovjet államvezetés túlságosan el van foglalva a belső gazdasági és politikai helyzettel ahhoz, hogy számottevőbb, az USA-éhoz hasonlóan nagy szerepet játsszon az Öböl-válság megoldásában. S a Szovjetunióból érkező tudósítások sorra megerősítik ezt: kormányválság dúl, és Rizskov kormányának kifelé áll a rúdja az államvezetésből. Borisz Jelcin az Orosz Föderáció elnökeként követelte a Rizskov-kormány lemondását, és Gorbacsovnak sem imponál a benyújtott kormányprogram, s maga is Sztaniszlav Katalin radikális közgazdász reformtervezetét támogatja. Amelynek megvalósítását biztosan hathatósan segíti majd az is, hogy a szovjet állam most már a jövendő Németországtól is márkamilliárdokat kap második világháborús veszteségeinek végleges kiegyenlítéseként, az eddigi NDK területén állomásozó szovjet katonaság ellátási és visszavonási költségeinek címért, melyről a német vezetés könnyű szívvel lemondott az egyesülési szerződés aláírása miatti öröm boldog mámorában — hiszen ezáltal az utolsó jelentős akadályt is elhárult az egyesülés elől. ...____ SMIG EUROPA SZIVÉBEN ISMÉT EGYSÉGES, gazdag és hatalmas országgá olvad egybe két állam, keletebbre jó ideje marakodnak az egy országhatáron belül élő nemzetek: a csehek és a szlovákok (s hogy ne menjünk messzebb: a jugoszlávok). De ami a legsiralmasabb: errefelé a demokráciáról is azt hiszik egyesek, hogy — a szerelemhez hasonlóan — az is csak egy sötét verem. S hogy (ennek értelmében) már meg is valósult. Ilyenek miatt bizonyul majd csupán a történelem elérhetetlen, szépségesen szép utópiái egyikének a Bush-féle „új világrend” is. NÉMETH Lehet EGY HÉT A VILÁGPOLITIKÁBAN Új világrend igézetében Jó KÜLPOLITIKA 3 1 Ismét sIMÉ, kopogtatnak VISZONYLAG RÖVID IDŐN BELÜL Ismét eldördült a startpisztoly Magyarországon, s jelezte a polgároknak, pártoknak, hogy megkezdődött a második választási kampány. Ezúttal arról döntenek, kik irányítsák a helyi önkormányzati szervek munkáját, kik kerüljenek a polgármesteri székbe, mert értélkül nem lenne teljes a rendszerváltás. A magyar népnek tehát sok évtized után lehetősége nyílt rá, hogy szűkebb pátriája felelős gazdáit, közvetlen elöljáróit rátemerttségük és emberségük alapján válassza meg. Nem a legkedvezőbb légkörben szólítják urnák elé a polgárokat, a pártállam összeomlása óta a közhangulat nem javult, romlott az ország erkölcsi, gazdasági, társadalmi állapota. Válsághelyzet alakult ki a gazdaságban, a termelés 10 százalékkal, csökkent, az áremelkedés súlya alig elviselhető, a pénzromlás megközelíti a 30 százalékot, nő a munkanélküliség, s egyöntetű értékelés szerint mélyült a gyanakvás és az ellenségeskedés. Az egyre szélesebb rétegeket érintő létbizonytalanság, a romló közállapotok miatt nem nehéz felkorbácsolni az indulatokat, szítani a szenvedélyeket, s nyilvánvalóan ez késztette Göncz Árpád köztársasági elnököt, hogy az állampolgárokhoz intézett üzenetében szóljon a tisztességes és tiszta választási hadjárat érdekében. Megállapította, hogy „az elmúlt hónapokban társadalmunk tiszteletet parancsoló érettséggel élt a demokrácia nyújtotta lehetőségekkel, a nyílt és nyilvános politikai küzdelem eszközeivel, felelős módon nyilvánította ki véleményét. De a választások során bőven akadt példa a lelki terror határát súroló indulatokra is. Kérem hát, hogy pártjaink a választási hadjárat tisztaságával, programjuk józanságával, jelöltjeik körültekintő megválasztásával igyekezzenek igazukról meggyőzni a választókat, s kerüljék el, hogy a helyhatósági választások légkörét ellenfeleik befeketítésével, netán rágalmazásával szennyezzék be”. Az elnök szerint erkölcsileg megengedhetetlen, hogy bárki is az állampolgárok közérzetét megkeserítő, jövőbe vetett hitét nyomorító eszközt alkalmazzon, ehelyett érvvel érvet, elvvel elvet szegezzenek szembe. Bizonyára nem véletlenül éppen a kampány kezdetén, az emberek igazságérzetére hivatkozva, azzal az érveléssel, hogy enged a közvélemény nyomásának, a kormányzó Magyar Demokrata Fórum közzétette úgynevezett Justitia-tervét, amely követeli az 1956 utáni hir ,bás gazdasági, politikai döntések felelőseinek megnevezését, esetleg büntetőeljárás megindításását, a magas nyugdíjak felülvizsgálását, a vagyon elszámolását. A MAGYAR SAJTÓ EGYÖNTETŰEN FELHÖRDÜLT, az elképzelést kiegyenlítette a boszorkányüldözéssel, szörnyvadászattal, a bukott rendszer fogásával, amely a társadalom tényleges bajainak orvoslása helyett alibipolitikaként szüntelenül ellenség után kutatott és ellenséget gyártott. Volt már ilyen — állapították meg —, de mi köze ennek az áhított jogállamhoz? Összecsengő vélemények szerint a Justitia-terv nem oszlatta el a bizonytalanságot, sőt azoknak az állampolgároknak, akik eddig úgy feküdtek le, hogy nyugodtan alhatnak, mert semmiféle bűncselekmény nem terheli a lelkiismeretüket, holnap talán már abban a tudatban kell felkelniük, hogy nem bíróság által megállapítandó, nem büntetőjogi felelősségük címén komoly egzisztenciális hátrányokkal számolhatnak. Látszólag nem függ össze a választási kampánnyal a Magyar Szent Korona Szövetség javaslata, hogy újítsák fel a II. világháború végén lebontott Trianon-emlékművet. Látszólag nem függ össze, de az elképzelés támogatói között van az MDF néhány vezető személyisége, például Raffay Ernő parlamenti képviselő, honvédelmi államtitkár, Kónya Imre, az MDF országgyűlési frakciójának vezetője, a honvédség több magas rangú tisztje. Nem valószínű, hogy visszakerül helyére a rossz emlékű szobor a Mussolinii-idézettel, Horthy esküre emelt kezével, de már maga az elképzelés is árt a Magyarország határain kívüli magyarság ügyének, a szomszédos országgal való kapcsolatainak, mérgezi a légkört Magyarországon, meggátolja visszatérését az európai népek családjába, ahogyan a Szabad Európa Rádió fogalmazott, „aki ma Kelet-Európa kaotikussá váló viszonyai közt irredenta szobrokat emel a hagyományőrzés átlátszó ürügyén, az a magyar népnek árt, mert ezek a szobrok sohasem szimbolizálták a megbékést, a toleranciát és az erőszakmentességet. Aki pedig Trianon ürügyén szabadjára engedné a fantáziáját, annak a számára csak annyit: nézzen a térképre”. A Szabad Európa Rádió hírmagyarázója nyilvánvalóan a XX. századvég mindenki által elfogadott Európa-térképre gondolt, arra, hogy az újkeletű nosztalgia nem számíthat megértésre sem Londonban, sem Párizsban, sem Washingtonban. MA NAGYON SOKAN FOGLALKOZNAK Magyarországon azzal, miért nem jó a közhangulat, miért nem indult meg az eltelő erjedés a szabad választások után,, miért e kivárás. A lehetséges válaszok közül az egyiket Teller Ede atomfizikus adta meg: ha a magyar ember ráeszmél, hogy hozzájárulhat a saját előrehaladásához, mindenkinek az előrehaladásához, akkor megkezdődhet a felemelkedés, s a demokráciának nyert ügye van. FISCHER Jenő A legvéresebb lenne A TÖRTÉNELEM LEGRÖVIDEBB és legvéresebb háborúja lenne — így latolgatják egyes szakértők az Egyesült Államok és Irak esetleges háborúját. A fegyverek korszerűsége és romboló ereje valóban röviddé tehetné az összecsapást, de az ilyen „villámháború” mással is magyarázható, ugyanis az USA szerint nem lenne szabad megengedni a hadviselés elhúzódását, mert az amerikai készletek kicsik a térségben, a számbeli fölény a terep ismerete és a háborús tapasztalat viszont Irak oldalán van. Maguk az amerikai stratégák is vitában állnak egymással. A dorúlátóbbak szerint a világ negyedik legnagyobb és jól felszerelt hadseregét, az irakit nem lenne könnyű szétverni, a derűlátóbbak azonban megjegyzik, hogy az EISA olyan modern elektronikus és más szupertechnológiát vetne be, amellyel Irak nem tudna szembeszállni. Közben fény derült arra, hogy Washingtonnak már évek óta jól kidolgozott terve, forgatókönyve van a közel-keleti háborúra. Eszerint az amerikai, illetve a nyugati haderő három nap alatt befejezné a háborút, azaz ennyi idő alatt végezne Irakkal. Az amerikai légierő tömeges csapást mérne az iraki hadsereg távközlési és irányító központjaira. Magától értetődően már a háború első napján a különféle típusú amerikai elektronikus hadviselő repülőgépek megzavarnák, megbénítanák az iraki telekommunikációs és elektronikai védőrendszerét. Az ég, pontosabban a kozmosz, még pontosabban a műholdláncolat is segítené a légvédelem működését, a rádiólokátorokat pedig az önkereső fejjel , memóriával ellátott radarromboló rakéták semmisítenék meg. Az iraki harckocsizó egységek és repülőgép rajok irányítás és rádiókapcsolat nélkül maradnának és így sokkal könynyebben elbánnának velük. Igaz, a légi harc megvívása így sem lenne rutinművelet a MIG—29- esek és a többi korszerű iraki harci gép ellen. AZ ISMERT AMERIKAI AWACS LÉGI FELDERÍTŐ radargépek is nagy szerepet kapnának, hiszen egyidejűleg 600 légi célpontot észlelhetnek, ami több, ez a szuperrendszer 9 km. magasból felfedezheti a 400 km távolságban levő harckocsikat is. Az említett háborús forgatókönyv értelmében a további műveletek során a bombázók és a vadászbombázók több mint egy tonna súlyú lézerirányítású bombákkal és rakétákkal semmisítenék meg a létfontosságú iraki hadvezetési, hadiipari és más központokat. Az öböl vizein cirkáló amerikai hadihajókról a manőverező robotrepülőgépek tucatjait lőnék ki, amelyek ugyan nem nukleáris, hanem hagyományos, de igen nagy romboló erejű töltetükkel, mélyrepülésben nagy találati pontossággal csapódnának be a műholdakról már előzőleg kijelölt célpontokba. Végszükség, azaz iraki támadás esetén a robotrepülőgépeket kisebb hatóerejű atomfejjel látnák el. Mivel az irakiak nagyon nagy számú harckocsival rendelkeznek — a tudósítások szerint 2200-at irányítottak Kuvaitiba — az amerikaiak különös gondot fordítanának a nagyobb tömegben felvonuló harckocsik elleni küzdelemre. Ún. intelligens páncéltörő fegyvereket vetnének be, amelyek nagy számban képesek elpusztítani az ellenfél páncélozott járműveit. * A már korábban ismert Maverick típusú levegős föld raktétára háromféle fejrészt lehet felszerelni: videoberendezést, infravörös képalkotású tévéfejrészt és lézeres érzékelő műszert. Az amerikaiaknak most már olyan gránátjaik is vannak, amelyek a levegőben több részre válnak szét és ejtőernyővel ereszkedve infravörös és mikrohullámú berendezés segítségével kutatják fel a célpontokat, nevezetesen a harckocsikat, és ekkor mikroprocesszorok beindítják a rakétát, amely föntről óriási sebeséggel csapódik a harckocsiba. HADD MONDJUK MÉG EL, HOGY A HARCI repülőgépek egy része a szaúd-arábiai és a többi térségbeli ország támaszpontjairól, másik része pedig a repülőgéphordozókról emelkedne fel. A szélesebb övezetben most 4—5 amerikai repülőgép-hordozó is tartózkodik. Mindegyikük 90—100 repülőgépet és helikomert visz magával. Emellett pedig 15 millió liter repülőgép üzemanyagot és mintegy ezer tonna különféle lőszert, illetve fegyvert, tehát rakétákat, bombákat, torpedókat, meg sok nyit mindent. Érdekességként még hozzáfűzhetjük, hogy a Nimítz osztályba tartozó amerikai repülőgép-hordozók atomhajtóművesek, két atomreaktor üzemelteti őket,, amelyek összesített ereje majd 190 ezer kilowatt, vagyis mintegy 260 ezer lóerő. Teljes megterheléssel 94 méter hosszúak és 77 méter szélesek. Óránként 30 csomóval, azaz 60 kilométer sebességgel haladnak. A repülőgép-hordozó az egyetlen fegyver(rendszer), amely nagyobb, mint az Eiffel-torony, és csupán a katonai célokra is felhasználható űrrepülőgép drágább nála. DANCSÓ Csaba BAGDADI TOLVAJOK — A bagdadi tolvaj nem Bagdadban, hanem az amerikai töltőállomásokon garázdálkodik. Itt ugyanis megemelték még az annak idején olcsón vásárolt kőolajszármazékok árát is. (A The New York Timesból) KÁOSZBÓL, LABIRINTUSBA — A keletnémetek a káoszból egy labirintusba léptek át. (Gottfried Lass neves berlini hírmagyarázó)