Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)

1991-06-10 / 157. szám

1991. június 10., hétfőMagyar Sió A tafeoi mosispraslei Al moravicai Agroimpex megánvállalatnak is rosszak a tapasztalatai a pénzügyekben Példák egész sora igazolja, hogy most már nem a magánvállalat lét­rehozása jelenti a nagyobb gondot, sokkal inkább a vállalat fennma­radása. Sokan a könnyű és főleg gyors meggazdagodás reményében létrehozták saját kis vállalkozásu­kat és csalódtak. Természetesen van ellenpéldás is, sőt talán ezek vannak többségben. A moravicai Agroimpex magán nagykereskedel­mi vállalat is közéjük tartozik. A vállalat másfél éves fennállása során már túljutott a kezdeti ne­hézségeken, de vap mint nap bizo­nyítaniuk kell. Somogyi Sándor, a vállalat igazgatója elmondta, hogy a köztársaságok közötti tor­zsalkodások megnehezítették az árubeszerzést, mégis a legnagyobb gondot a megfizettetése jelenti. " Na­gyon sok olyan vevőnk van, aki nem tartja tiszteletben az üz­leti erkölcsöt. Vegyesiárut, épület­­anyagot és tüzelőt árulunk nagy­kereskedelmi áron,, és ennek meg­felelően esetenként harmincnapos fizetési határidőt is jóváhagyunk. Szinte mindennapos, hogy ezt a határidőt lényegesen túllépik, vagy egyáltalán nem is fizetnek. — Ilyen gondok mellett talán másodrangú, de nem elhanyagol­ható kérdés a versenyképesség. Hogyan tud az Agroimpex ver­senyképes maradni? — A környéken mi voltunk az első ma­gán nagykereskedelem, de azóta megnőtt a konkurencia. A mi mottónk: becsületes munkával, kis haszonikulccsal nagy forgalmat le­bonyolítani — mondja az igazgató. — Ékes példák bizonyítják, hogy csakis becsületes, korrekt munká­val lehet fennmaradni. A vállalat továbbfejlesztése is a versenyké­pességet szolgálná, de a bővítésit csak rendkívül óvatosan lehet vé­gezni. A fejlesztést jelenleg nagyon jól meg kell gondolni. Fejleszteni, szerintünk, csak akkor szabad, ha merőben megváltozik társadal­munkban a magánszektor iránti vi­szonyulás. Ha nemcsak szóban és papíron, hanem a gyakorlatban is támogatják a magánkezdeménye­zést. — Az Agroimpex esetében tehát nem érezhető a reformcélokban meghirdetett törekvés? — Sajnos, nem. A magánkezde­ményezés fellendítése és teljes tá­­mogllása még csak papíron léte­zik, és különböző üléseken politi­kai szólamként hangzik el. Állít­juk, hogy a gyakorlat egészen, más. Ez a vállalat a társadalom részéről semmilyen támogatást nem kapott. Nem egy esetben fordultunk a­z ügyviteli bankokhoz kölcsönökért, forgóeszközért más gondjaink meg­oldásáért, de sajnos mindenhol el­utasító választ kaptunk. Kivétel a Pannon bank, ahol másképpen te­kintenek a magánvállalkozásokra. A viszonyok tehát még közel sem változtak meg társadalmunkban, mondta Somogyi Sándor igazgató. BESNYI Károly Gyapjúfelvásárlás A régi pásztorok mezős évnek nevezték a mostanihoz hasonló esztendőt, amikor még az aratás közeledtekor is csordultan zöld, s burjánzó volt a legelő meg a kaszáló füve. Dúskálhattak a ki­hajtott kicsapott állatok, a kon­­da, a gulya, a ménes, a nyár, s a libafalka. Néhány évtizede még e­gy-egy falu legelőjén több volt a nagyjószág pl. a tehén, mint most a liba ... Legnagyobb szán­ban a juhnyáj látható vidékünk füves területein, persze ebből a jámbor állatból is jóval több el­férne pl. az Aranka menti lege­lőkön, mint amennyit ki és áthaj­tottak (a Tiszán) oda, de értesü­lésünk szerint némileg nőtt a számuk. Mert nem „zsákból eszik’’­­nem drága takarmánygyári ele­delen él, hanem a művelésen kí­vül rekedt, szikes területen füvé­ből „termel’’ húst, tejet és gyap­jút. Olcsóbb az eltartása, mint a vályúhoz vagy a jászolhoz kötődő állatoké, s rendezett körülmények között jó ki lehet jönni a birká­­zással, de hát hol vagyunk mi az említett körülményektől... A bá­rányért s a birkahúsért sem kap­kodnak a vevők, viszon­telad­ók, több bárány kerülhette el a kést, s válhat birkává... A fejes ko­rai, s igen nehéz munka, mind kevesebben vállalják, a mezőgaz­dasági vállalatok juhtelepein ma már nagyítóval sem igen találni olyat, ahol tejtermeléssel is fog­lalkoznak (legközelebb a Beodra melletti Aladár-majorban termel-­t­tek néhány éve még juhtejet). A­ gyapjú pedig ebben a „műrostos világban nemigen kelendő, gyen­gén fizetett. Nem kapkodnak ér­te, de azért van ahol szóba áll­nak a gyapjút kínáló tenyésztővel, mint pl. Tornyoson. A Széll isko­la melletti raktárban május ele­je óta folyamatosan fölvásárolják az említett terméket, méghozzá a következő kifüggesztett árjegyzék alapján. A merinó és a félmerinó gyap­jújának kilója 15,50 dinár, a ci­­gája 13, s az egyéb kategóriába­­ sorolt gyapjú ára mindössze 8 dinár. Fizetési határidő 60 0 00­0 nap. Ennek ellenére a kínálat eléggé kiegyensúlyozott, mert amint a felvásárló megjegyezte, jobb alacsony áron eladni, min­ta haszontalanul tönremenne, a te­nyésztő „nyakán maradna’­ a gyapjú. A juhtulajdonosok is ha­sonlóan gondolkodnak, mert elég nagy távolságról pl. Bajsáról és Szabadka külső településeiről is hordják Tornyosra a gyapjút, il­letve ha a tenyésztő nagyobb mennyiséggel rendelkezik (600— 700 kilóval), akkor a felvásárló elmegy az áruért, a terepen veszi át a gyapjút. A kifizetéssel kap­csolatban még azt is meg kell je­gyeznünk, hogy a gyapjúért Zen­­én a Metal üzleteiben többféle árut vásárolhatnak az érdekeltek. Ezzel a lehetőséggel főleg a na­gyobb tenyésztők élnek, háztartási gépet, építőanyagot vásárolnak, s így nem kell hónapokig várniuk a gyapjú árára. •­ (LAZURICS Anna felvétele) A gyapjú kilójáért a fajtától függően 8—15,50 dinárt fizetnek a felvásárlók A Magyar Rádió kabaréja az M stúdióban A Magyar Rádió kabaré társulata ma az Újvidéki Rádió M stúdiójában ven­dégszerepel. Közreműködnek: Nagy Bandó András, dr. Farkashá­­zy Tivadar, Maksa Zoltán, Bach Szilvia, Orbán Béla, Bari Lajos, Sinka István, Illés István, Éles István, Horváth Szilveszter. A nyilvános felvétel 19 óra 30 perckor kezdődik. Jegyek a Forum könyves­boltban kaphatók, valamint az előadás kezdete előtt az M stúdió jegypénztáránál 30 dinár, a diákcámnak 15 di­­náros áron. TOPOLYA Népzenei együttesek találkozója A topolyai ifjúsági tanács és a topolyai Új Otthon Ifjúsági Klub megszervezi a lakodalmas zenészek találkozóját Topolyán. A rendez­vény június 14-érn, pénteken este 8 órakor kezdődik a Csáki Lajos Ál­talános Iskola­ tornatermében. Fel­lépnek a trešnjevaci Nefelejts, a csantavéri Koktél, a tornyosi Déli­báb, a szenttamási Hetesfogat és a Doroszlói veteránok együttese. A belépődíj elővételben 50 dinár, a rendezvény estéjén pedig 60 dinár. Jegyek elővételben az ifjúsági ott­honban vásárolhatók. A találkozó részvevői csakúgy, mint a közön­ség, az előadás után a Ciha ven­déglőben vacsorázhatnak, ahol f­oly­tathat­já­k a mulatságot. B-1 OIVIDPREN MA Film ARÉNA: Gorkij park, amerikai (IS. 21) KISTEREM: Szép­een járják a várost, hazai (18.30, 20.30) / JADRAN: Kék bársony, amerikai (16.30. 18.30. 20.30) MŰVELŐDÉSI OTTHON: Kacsamesék, amerikai rajzfilm (16.30) Krey fivérek, amerikai (18.30. 20.30) NÉPMOZI: Szuperszex, amerikai (10 16. 18. 20) HADSEREGOTTHON: Nincs előadás. IFJÚSÁGI TRIBÜN: Apokalipszis ma, amerikai (21). Színház SZERB NEMZETI SZÍNHÁZ: Apák és fiúk (kisterem), 18.30. ÚJVIDÉKI SZÍNHÁZ: Müller P.: Szo­morú vasárnap (kisszínpad), 19.30. Ügyeletes orvos Felnőttek számára: a Njegoš utca 4. alatti rendelőben (18-tól reggel 6 óráig). Gyermekek számára: a Njegoš utca 32. szám alatti rendelőben (19-től reg­gel 6 óráig). Ügyeletes gyógyszertár Éjjeli ügyelet: Hygiea Gyógyszertár (Njegoš utca 16.), 20-tól reggel 7 óráig. SZABADKÁN MA Film JADRAN: Misery, amerikai. Rendező: Rob Reiner, szereplők: James Caan, Lauren Bacall, Kathy Bates, Richard Franswort (16. 18. 20. 22). LIFKA : American Ninja, amerikai. Rendező: Cedric Sundstrom, Michael Dudikoff, David Bradley (16. 18. 20). ZVEZDA: Szex a gimiben, amerikai. Rendező: Sven Conrad, szereplők: Aimee Leigh, Lisa Delague, Mike Parker, Tawny Pearl, Lou Demmy (16, 22). Varázsló, amerikai. Rendező: Todd Holland, szereplők: Fred Savage Luke Edwards. Christian Slater Beau Bridges (18, 20). MUNKÁS: Az éjféli bosszúálló, ameri­kai. Rendező: Michael Winner, sze­­replők: Charles Branson, Jill Ireland, Vincent Gardenia (17, 19, 21). Ügyeletes orvos: a Petőfi Sándor utcai mentő­­állomáson este 7-től reggel 7 óráig. Gyermekgyógyászati rendelő: Duro Đaković utca 14. Gyógyszertár: a Városháza épületé­ben. S. O. S.-telefon: 33-000 (17-től 22 óráig). Házasság előtti és családi tanácsadó: M­H u. 33., telefon: 36-000 (7-től 14 óráig). Hangverseny A Szabadkai Leánykórus hangverse­nye a Zsinagógában (20). Színház A budapesti Radnóti Miklós Színház vendégjátéka a Népkörben (IP.30) . A hetvenkettő katona, zenés vígjáték két részben. VAJDASÁGOM­AT . SZABADKA Nyári moziműsor A teátrum beköltözik a Lifka filmszínházba? A videózás a szabadkaiakat is megfertőzte, de a szolgálat nem mindig legális, hallottuk Offenbre­­cher Nándortól, a Suboticafilm igazgatójától és műsorszerkesztő­jétől. A mozivállalatnak nagyok a veszteségei emiatt. Továbbra is nagy a csábítás a „rosszra”, mert a szabadkai ellenőrök úgyszólván semmit sem tesznek annak érde­kében, hogy megakadályozzák a videokalózok tevékenységét. Má­sutt, a­ nagyvilágban, Belgrád­­ban és Ljubljanában is megvál­toztak a gyors pénzkeresés mód­szerei, de mi nem akarunk vagy nem tudunk tiszta piaci viszo­nyokat teremteni, sőt­­— cinikusan azt mondogatjuk, hogy a videó­zás olcsóbb „sport”, mint a mo­zizás.­­ A mozik tehát veszélyben vannak? — Mi — annak ellenére, hogy a helyzet egyre aggasztóbb (és re­ménytelenebb) — elhatároztuk, hogy nem csukunk be mozit. Nem adjuk meg magunkat. Még a Munkásra sem teszünk lakatot, de szó volt arról, hogy a színház­nak a nyári hónapokra bérbe ad­juk a Liska filmszínházat. Ljubi­­ša Ristić már megtekintette a termet. Lesz-e valami az „üzlet­ből”, ma még nem tudjuk. A kö­vetkező lépést a színház vezető emberei és a művelődési alap hi­vatalnokai teszik/tehetik meg. Mi vágunk. — Lesz-e nyári revü­? — Nem hinném. A forgalmazó semmit sem akar kockáztatni, mert a néhány nyári hónán ke­vésbé nyereséges, mint az ősziek és a téliek. Mi mégsem hirdetünk „uborkaszezont”, sőt több­­ né­hány sikerfilmet is műsorra tűze­tünk. A Madonna-rajongóknak üzenem, hogy hamarosan levetít­jük a cannes-i csúcstalálkozó slá­gerfilm­jét, címe: Madonna az ágy­ban, amelyben a népszerű non­­csillag az első számú attrakció. Meg az ágya. Már júliusban meg­nézhetjük Jonathan Demme A bárányok elnémultak című ideg­borzoló thrillerjét. Jodie Foster egy FBI-ügynököt alakít, aki egy mániákus tömeggyilkost leplez le. Az Oltalmazó ég című Bernardo Bertolucci-produkciót is várjuk. Szereplők: Debra Winger, John Malkovich, Klaus-Maria Bramdau­­er. Kevin Costner Oscar-díjas re­mekére, a Tánc a farkasokkal című westernre „ráültek’’ a belg­rádiak, de reméljük, hogy a na­gyon szép alkotás hamarosan hoz­zánk is megérkezik. A Vadrepil­lés című háborús történetet Johm Mills rendezte. Szereplők: Willem Dafoe, Dany Glover és Rosanna Arquette. A Misery című rém­­filmben — a forgatókönyvet a horrorkirály, Steven King írta — Kathy Bates szerepel (Oscar-díj 1991). Partnerei: James Caan és Lauren Bacall. Az Egy srác az esküvőhöz című vígjáték sztárjai: Kim Basinger és Alec Baldwyn. Jerry Rees a rendező. Sean Con­nery, Michelle Pfeiffer és Roy Scheider szerepel az Oroszország­hoz című kémhistóriáiban. Fred Scheofsi a rendező. Néhány film a FEST-anyagból: Miller’s Cros­sing (A gengszterhistóriát az Os­car-díjas Joel Coen rendezte), Drugstore cowboy (Matt Dillon, Kelly Lynch), Hosszú barátság (Campbell Scott, Bruce Davison), Boszorkányok (Anjelica Huston, Bill Paterson) stb. A So­rk című angol krimiben Michael Caine a sztár. A Keresztapa TH. — sajnos — nyomtalanul eltűnt. Az a gya­núm, hogy még meg sem vásárol­tuk. Több reprizt is hirdetünk, műsorra tűzünk természetesen né­­ha."v Tro*­riófilmet is. No Mikor nyilik a tervezett vi­deokölcsönző? — A Jadran filmszínház elő­csarnokában a napokban megkezdi működését a Suboticafilm video­kölcsönzője Várjuk a megvásárolt filmeket. Mi csak olyan portékát hozunk forgalomba, amelynek le­járt a ,, mozivédettsége”, vagyis mi nem a mozi ellen, hanem a filmművészetért dolgozunk. B. Z. MAGYARCSER­NYE A községi lakások eladásának feltételei A községi képviselő-testület ha­tározata szerint a lakójoggal ren­delkezők és azok családjai vásá­rolhatják meg a községi lakásokat törvénnyel szabályozott feltételek alapján. Ezek szerint e lakások legfeljebb 33,3 év alatt vásárolha­tók­­meg. Az évi törlesztés összege nem lehet nagyobb annak évi bérleténél, de kisebb sem, mint a lakás évi amortizációjának a két­szerese. Ha a vevő azonnal kifize­ti a lakást, 20 százalékos kedvez­ményt kap. Kivételesen 50 évre vá­sárolhatják meg, akik olyan rossz anyagi körülményekben élnek, hogy a családtagonkénti bevétel nem éri el még a szociális bizton­ság szintjét sem. A szabad községi lakások a piac diktálta feltételek alapján vásárolhatók meg. Az érdekelteknek írásbeli igény­lésüket a községi képviselő-testü­­let gazdasági és pénzügyi osztályá­nak kell benyújtani. A nyilvános pályázatot a Zrenjanin hetilapban jelenteti meg az illetékes lakás­ügyi bizottság. A lakás azé lesz ki a lgtöbbet fizet érte. A lakás ára nem lehet kisebb, min­t a tör­vényes feltételekben újraértékelt összeg. A községi képviselő-testü­let gazdasági és pénzügyi titkár­sága dönt a lakás eladásáról, és­ köti meg az adásvételi szerződést. M. D. A topolyai munkásegyetemen A tanfolyamtól az egyetemi oktaásig A topolyai munkásegyetem a kö­zeljövőben több tanfolyamot indít, azaz megszervezi a felnőttoktatást főiskolai és egyetemi szinten is. Az újvidéki Kereskedelmi Főiskola szervezésében a kereskedelmi és közgazdasági főiskolára és egye­temre pályázók számára válik le­hetővé a felvételi vizsgára való felkészítés. A korábbi évekhez ha­sonlóan, a Kereskedelmi Főisko­lára rendkívüli hallgatókat írnak be, hisz tavaly is nyílt első osztály, tehát az idén is lesz első és má­sodik évfolyam. Tovább folytató­­dk a Mun­kásegyetemen a mene­dzserképzés, négy szemeszteren át, melyhez nem feltétel a megfele­lő, illetve teljes középiskolai vég­zettség. A nyelvtanfolyamok is igen népszerűek Topolyán, így is­mét angol nyelvtanfolyam indul kezdők részére. 70 órával, de meg­felelő számú jelentkező esetében német és olasz tanfolyamot is in­dítanak. Ugyancsak kezdők részére szervezik meg a szabás-varrás tan­folyamot a nyár folyamán és jú­nius 20-a után a gépírói (vakírás) tanfolyamot. Mindezzel kapcsolatban az érde­keltek Topolyán, a munkásegye­tem, dolgozóihoz fordulhatnak (Tito marsall u. 60.) munkanapokon reg­gel 7-től 14 óráig, nagy a (024) 711 -723-as telefonon. nk Sportoló nyugdíjasok Ma a topolyai Május 25. tagoza­tának nyugdíjasai Moravicára utaznak, ahol a helybeli nyugdí­jasok vendégei lesznek. A talál­kozón pikádóverseny is lesz. A to­polyaiak 12-en látogatnak Mora­vicára. Június 15-én Verbászon kerül sor a tartomány 12 község nyugdíjasainak sporttalálkozójára. Itt pikádóbam, sakkban és teké­­ben versenyeznek, a topolyai csa­patot Verbászon 16 nyugdíjas képviseli majd. B-t

Next