Magyar Szó, 1991. június (48. évfolyam, 148-162. szám)

1991-06-14 / 161. szám

14 BURÁNYI NÁDOR Forradalmi igazságtalanságok nyomában Életember Konen Vilmosnál Neumünsterben a kezdetekről, a sikerekről, a háborúról, az ellenállók és a zsidók megsegítéséről, a börtönökről, a halálos ítéletekről, a Szent Antalról, a szenvedésről, s egyál­talán az egész értelméről Aki emberként akart helytállni itt és ebben a században, annak nem volt könnyű dolga, nehéz próbák elé ál­lították, s ezeket csak nagy bátorság­gal és sok áldozat árán tudta kiállni. Hogy mégis érdemes így élni, hogy érdemes vállalni az áldozatokat (ha néha az ellenkezője tűnik is okosabb­nak), bizonyítja Konen Vilmos élete is. A legnehezebb időkben élete koc­káztatásával nyújtott segítséget a baj­ba jutottaknak, s állíthatjuk, hogy en­nek köszönheti, hogy noha a háború után kétszer is halálra ítélték, ma is élvezheti az életet. Konen Vilmost mindjárt a háború után bezárták, azzal vádolták, hogy együttműködött a megszállókkal, el is ítélték, noha számos hiteles írás bi­zonyítja: nem működött együtt a megszállókkal. Sőt sokkal több volt a passzív tartózkodóknál. Anyagilag segí­tette, rejtegette azokat, akik a megszál­lók ellen harcoltak. Ezért még, ugye, ebben a rendszerben sokan kitüntetést kaptak. Konen Vilmos börtönt. Ki ez az ember? Kicsoda ön, Konen Vilmos? — kérdem tőle a neumüns­­teri lakásban, velünk van felesége, Katalin, s egyik fia, Péter. Konen úr (Konen úr? Ne, mondja csak nekem, kérem, mondja csak, hogy Vili bácsi­ nemrég jött haza a kórházból, de korához képest jó erő­ben találjuk, 88 éves, és a sokévtize­­des eseményekre úgy emlékszik visz­­sza, mintha tegnap történtek volna, csak néha bizonytalanodik el az em­lékezet, egy-egy név, ha nem jön be, hát segít a feleség ... — Apám 186­8-ban született Düssel­dorfban, de már fiatalon Szabadkára került, mégpedig Rafael Hartmann linzi zsidóval, akivel Párizsban ismer­kedett meg, az apám oda spárgát vitt eladni, amit az ő apja termelt Düs­seldorfban. Itt megbeszélték, hogy el­mennek a Bácskába, mert ott lesz sok baromfi és ők egy baromfi exportot akarnak csinálni, egy exportvállalatot. S akkor Szabadkán ketten megalapí­tanak a Hartmann és Konen céget.­­ De akkor ő még nagyon fiatal volt, r’m? — Ő? Húszéves lehetett. Miután ők exportálni akartak, külföldön ke­restek piacot. Minden jól is indult, mert néhány éven belül már több országban volt fiókvállalatuk. A cég fő irodája Londonban volt — előke­­rülnek a rom­om fényk­epek is, ment az angoloknak a bacskai ршука. — Liso emeiet, John street. Amit ok antvor­ozajjukh­an leiepuenek, ez volt az akkori m­agyarorszagon az elso au­­tohaz, a Valicsi után an­t ... wt xNenisoisara itt lesz a századik év­­foruuia. Ott majd talalkozunk. — Szavakon logtak . . . Szóval, meg­indult az uzlet, gyarapodott a vatta­iul, Hartmann és ivotten Húskivitelt szeazo city társaság. Hi Mondhatjui­: egy konkrét eset ez a külböldi tőke beáramlására. A vál­lalkozás jónak bizonyult, a Húskivitel jövedelmezett, a befektetett tőke ka­matozott. De jött 1918. — Jött a tizennyolc, és jött­­Trianon. De az üzlet minden zökkenő nélkül ment tovább. De a magyar piac szen­zációs piac volt, mi legyen most ez­zel, ezt nem volt szabad elveszíteni. Átmentek és Szentesen építettek egy élelmiszer-kiviteli részvénytársaságot. Ami Szabadkán volt, azt Szentesen is megépítették, Szegeden is létesítettek egy telepet, ez volt az élelmiszer-szál­lító részvénytársaság. Rengeteg volt az áru itt is, ott is, a két cég alig győzte feldolgozni. A második világ­háborúig minden ment simán. ¤ Vili bácsi hát Szabadkán szüle­­tett, az édesapja német volt, fia is annak tartotta magát? — Soha. Az apám tőlem soha nem kívánta, hogy németnek valljam ma­gam. Soha. © Hát akkor minek? — Magyarnak! Magyar iskolába jártam Szabadkán, magyar gimná­ziumban érettségiztem. © De azért németül megtanult már otthon, a családban? — Nemcsak németül. Itt jön az apámnak az esze. Miután a német nyelv második ré 'Tv volt, amit ott­hon beszéltünk, apám azt mondta, hogy nemsokára Londonba fogsz ke­rülni, nekem gondoskodnom kell ar­ról, hogy az én fiam tudjon angolul és al!"hanem 1910-ben hozolt Lon­donból e­gy angol tanítónőt. Tőle ta­nultam angolul, s í'"y beszélek, mint magyarul. 1918 előtt küldték haza Mindannyian angolul beszéltünk, sza­kácsnő, szobalány, mind ... . Volt pénz angol tanítónőre is, nyílra is. Nem is ez az érdekes. In­ka*»!» az, micsoda körültekintéssel, h­ülvén célratörően készíti elő fiát a vállalat irányítására a vállalat alanító Kanon Vilmos. Az érettségi után Svájc­ba kü­ldi, előbb 7.éz­ekben, aztán Lau­­sanne-ban bővíti, mélyíti ism­ereteit a kereskedelem­ tudományából. S hogy ne mondhassák rá, semmittevéssel töl­ti az időt, megtanul még franciául és olaszul. Alig múlt húszéves, s már hat nyelven beszél! Nem passzióból, hanem az üzlet sikeres vezetése érde­kében. — Svájc után visszamentem Sza­badkára, s bekapcsolódtam az üzletbe. 8— Ez úgy 1930 körül lehetett? — Hamarabb. Sokkal hamarabb, harminc körül én már külföldi disz­­ponens voltam. 9 Egy fiatalembert kiküld az apja Svájcba, pénze, amennyit akar, s ő csak jár az iskolába és tanul? S mást se csinál? — Igen. Tanultam. Meg­eveztem. Ez volt a feladatom. Apám azt mondta, most kim­ész és tanulsz, s aztán jössz be hozzánk az üzletbe. — De pénze volt? — Pénzem mindig. Megvolt a kon­tó, az apám kontója . .. De soha nem voltam tékozló, soha nem szórtam a pénzt, soha nem kérkedtem azzal, hogy pénzem van. © Kaszinóba se ment? — Nem. Nem voltam játékos. Ját­szani játszottam. Babákkal. Akkor ezek 18—20 éves lányok formájá­ban ... — Az öreg Konen erre nem tiltotta a pénzt? — Nem. Az öreg Konen nem tiltot­ta, de tudta, hogy én nem szórom. Párszor próbára tett. Elégedett volt, hogy n­em dobálom a pénzt ... © Már így nevelték odahaza . . . — Nemcsak hogy így neveltek oda­haza, ez velem született, mert akinek a vérében van, hogy szórja, azzal csi­nálhatsz, amit akarsz, s ha nincs a sa­játja, akkor a másét szórja ... @ Egy üzletembernek kocsit vezetni tudni kellett már akkor? Mikor tanul­ta meg ezt? — Azt hiszem, még Zürichben. De ott még nem volt autóm. Szabadkán vettem Fiatot, 510-es Fiatot. Ez volt a Koneoék első kocsija. De ha már a kocsinál tartunk, 3—4 évvel ezelőtt mondta a feleségem: Apó, eddig ve­zettél, most vagy ennyi és ennyi, lá­tod mi történik az utakon, ne csi­nálj magadnak erővel bajt, szállj ki a kocsiból. Szót fogadtam, kiszálltam, eladtam a kocsit.­­ Ez milyen kocsi volt az utolsó? — Derby. VW. A cégalapító Wilhelm Conen, feleségével és fiával (kép a század elejéről) MARGUERITE DURAS­­- szerelő (5) Előkelő férfi ül az autóban, és en­gem néz. Nem fehér bőrű. Európai mód­ra van öltözve, világos színű tusszőröl­­tönyt visel, akárcsak a saigoni banká­rok. Engem néz. Már megszoktam, hogy néznek. A gyarmatokon megbámulják a fehéreket, a tizenkét éves kislányokat is. Három éve már az európaiak is utá­nam fordulnak az utcán, anyám férfi barátai pedig kedvesen vacsorára hívo­gatnak magukhoz, méghozzá olyan idő­pontban, amikor feleségük a sportklub­ban teniszezik. Ámíthatnám magamat, elhihetném, hogy szép vagyok, mint a szépasszo­nyok, akiket megnéznek a férfiak, mert engem aztán alaposan megnéznek. De én tudom, hogy mindez korántsem a szép­ség dolga, másról van itt szó, igen, más­ról, az észről, például. Amilyennek aka­rok látszani, olyannak látszom, szépnek is, ha már annak kell lennem, szépnek vagy csinosnak, otthon például csinos vagyok, de csak otthon, amilyennek akar­nak, olyan leszek, képes vagyok rá. És arra is, hogy ezt elhiggyem. Hogy el­higgyem, elbűvölő is vagyok. Mihelyt el­hiszem, mindez annak szemében is igaz lesz, aki rám néz, és azt kívánja, hogy tetsszem neki —, ezzel is tisztában va­gyok. Ilyenformán, merő céltudatosság­ból, még elbűvölő is tudok lenni, még ha nyomaszt is a kisebbik bátyám kín­­szenvedésétől való rettegés. Ami a halált illeti, csak egy cinkosa van, anyám. El­bűvölő, — ezt a szót úgy használom, aho­gyan akkortájt mondogatták körülöttem, a gyerekek körül. Már felnyílt a csipám. Tudok egyet­­mást. Tudom, hogy nem a ruhán fordul meg, hogy a nők szépek-e vagy sem, nem is a jólápoltságukon, nem is a pi­perecikkek vagy a cicomák árán, ritka­ságán. Tudom, hogy máshol van a rej­tély kulcsa. Hogy hol, nem tudom. Csak azt, hogy nem ott, ahol a nők hiszik. Elnézem a nőket a saigoni utcákon, a vidéki állomáshelyeken. Nagyon­­szépek is akadnak közöttük, a bőrük hófehér, és itt különleges gonddal ápolják szépsé­güket, főleg az isten háta mögötti állo­máshelyeken. Semmit se csinálnak, csak magukat érzik, érzik magukat Európá­nak, a szeretőiknek, az olaszországi nya­ralásnak, a háromévenként ismétlődő hat­hónapos, hosszú vakációnak, amikor vég­­re-valahára beszélhetnek arról, ami itt történik, a különös gyarmati életről, az őket kiszolgáló bennszülöttekről, az illem­­tudó bogokról, a növényzetről, bálokról, fehérre meszelt villákról, ahová a távoli állomáshelyeken elszállásolják a hivatal­nokokat, és amelyek olyan tágasak, hogy szinte elvesz bennük az ember. Várnak. A tükörnek öltözködnek. Nézegetik ma­gukat. Azt nézegetik a villák elsötétített szobáiban, hogyan festenek majd később, azt hiszik, regény az életük, a szekrények dugig vannak, ennyi ruhával nem is tudnának mit kezdeni, ezt is csak úgy gyűjtögetik, mint az időt, a várakozás napjainak láncszemeit. Vannak, akik meg­őrülnek. Másokat faképnél hagynak egy hallgatni tudó, fiatal cselédért. Faképnél. Szinte hallani, ahogyan telibe találja őket ez a szó, mint egy pofon, akkora csattanással. Van, aki öngyilkos lesz. Mindig is tévedésnek tartottam, hogy a nők önmagukat büntetik a nők iránti kötelesség elmulasztásáért. A vágyat senki se tudja magához édes­getni. Vagy megvan a nőben, aki ki­váltja, vagy nem létezik. Vagy ott vibrált már az első tekintetben, vagy sohase lé­tezett. Vagy azonnal érezzük a szexuális érdeklődést, vagy nem érzünk semmit. Még ezzel is tisztában voltam, jóval az experiment előtt. Csak Hélène Lagonelle volt kivétel a tévedés törvénye alól. Ő megrekedt a gyermekkorban. Sokáig nincs is saját ruhám. A ru­háim, mint valami zsák, úgy lógnak rajtam, anyám régi ruháiból vannak át­alakítva, és azok is zsák formájúak. Csak azok nem, amiket jóval varratott. De a házvezetőnő, sohase hagyta el anyámat, még akkor sem, amikor anyám vissza­ment Franciaországba, akkor sem, ami­kor bátyám megpróbálja megerőszakolni a sadeki szolgálati villában, akkor sem, amikor már nem kap fizetést. De a ked­ves nővéreknél nevelkedett, hímez, vasal, varrni úgy varr, mint évszázadok óta sen­ki, hajszálvékony varrótűvel. Mivel tud hímezni, anyám összes lepedőnket kihí­­meztette­ vele. Mivel tud vasalni, anyám rakott ruhákat csináltat nekem, fodros ruhákat, pedig mint egy zsák, úgy áll­nak rajtam, ósdiak, gyerekesek, két sor berakás elől, bubigallér, a szoknya vagy selyemszalaggal, vagy rézsútosan felvarrt fodrokkal van díszítve, hogy olyan le­gyen, mint ha valami híres divatházban csináltattuk volna. Úgy viselem őket, mint egy zsákot, övvel összefogva, pedig így még formátlanabbak lesznek, még időtle­nebbek. Fél éve múltam tizenöt. A test sovány, szinte csenevész, alig domborodó mell, halvány rózsaszínre és pirosra festett arc. Meg ez a gúnya, hiába nevetésre inger­lő, mégse nevet rajta senki. Úgy látom, semmi se hiányzik. Semmi se hiányzik, és még nyitva minden lehetőség, ezt a tekintetéből olvasom ki, minden ott van már ebben a tekintetben, írni akarok. Már anyámnak is beszéltem róla, írni. atan Szó 1591. június 14., péntek HOLNAPI SZÁMUNKBAN: SZABADKA — MINDENEKELŐTT! igen, írni szeretnék. Előszörre semmi vá­lasz. Aztán a kérdés: de mégis, micsodát? Azt mondom, könyveket, regényeket. Er­re, kegyetlenül, a matematika-diploma után akár írhatsz is, az már a te dolgod. Azért helyteleníti, mert nem méltó hoz­zám, mert nem munka, nem komoly do­log — később majd azt mondja: gyerekes ötlet. (Folytatjuk) KERESZTREJTVÉNY Vízszintes: 1. Ravasz állat, 4. Szamár­­hang, 6. Becézett férfinév, 7. Életben volt, 8. Fákkal szegélyezett utak, 10. Idő­sebb asszony, 12. Tapogatódzva keresgélő, 16. Mont .... a legmagasabb hegy, 18. Mitöbb. 19. Nem, franciául. 20. Kiejtett mássalhangzó, 21. Jaušovec teniszezőnő neve. Függőleges: 1. Valone színész neve, 2. Vissza: egy nemzetközi szervezet (ék. f.), 3. Angliában régi kastélyokban él, 4. Borról ismert helység, 5. Átmegy, 7. Hoz­záérni, 9. Szerb személyes névmás, 11. női név, 13. Verem, névelővel 14. Argon vegyjele, 15. Vissza, vízzel tisztító, 17. Tan betűt keverve.

Next