Magyar Szó, 1993. júlis (50. évfolyam, 175-205. szám)

1993-07-01 / 175. szám

2 KÜLPOLITIKA Élveboncolás Karadžić cinizmusán csak lord Owené tesz túl­­ A nacionálkommunizmus és a francia értelmiség ködösítő szerepe A brit lapok részletesen beszá­molnak a bosznia-hercegovinai kollektív államelnökség keddi sza­rajevói üléséről, amely teljes ösz­­szetételben megvitatta a köztársa­ság felosztására tett szerb és hor­vát javaslatot. Jelentések láttak napvilágot a közép-boszniai fron­tokról is, ahol a muzulmánok sú­lyos vereségeket szenvedtek a boszniai szerbektől és horvátoktól. A Times azt írja, azáltal, hogy Izetbegovic is jelen volt, az ülés voltaképpen a köztársaság végle­ges felosztásának irányában tett gyakorlati lépés. Az elnökség tag­jainak, annak ellenére, hogy nem értettek egyet mindenben, leg­­­­alább ideiglenesen sikerült áthi­dalniuk nézetkülönbségeiket. Az a döntés, amelynek értelmében há­romtagú bizottságot hívnak életre és azzal bízzák meg, hogy készítse el a szerb és a horvát terv ellenja­­vaslatát, gyakorlatilag mégis a fel­osztás szolgálatában áll, hiszen a jövőbeni Bosznia berendezkedé­sének részleteiről lesz szó benne. A The Daily Telegraph szarajevói tudósítója is hasonló véleményen van. Szerinte a kollektív elnökség ülésén nem is a felosztásról volt szó, hanem a jövőbeni bosnyák ál­lam politikai berendezésére vo­natkozó javaslatokról. A Times vezércikkben foglal­kozik a Bosznia három részre osz­tásával kapcsolatos diplomáciai te­vékenységgel a legújabb szerb és horvát felosztási terv tükrében. A boszniai tényezők - ide értve a szerbeket, horvátokat és lord Owent - egy emberként igyekez­nek meggyőzni a nemzetközi köz­véleményt, nemkülönben magát Izetbegovic elnököt, hogy az or­szág felosztása immár kész tény. Ha ezt sikerül bebizonyítaniuk, akkor olyan béketerv realizálásá­nak lesz szemtanúja a világ, amely nemhogy bünteti, hanem egyene­sen megjutalmazza a területrab­lást. A szerző úgy véli, hogy a je­len szerb-horvát terv ugyanannyi­ra irreális, mint bármelyik koráb­bi. Lord Owen közvetítése egyma­gában semmit sem ér, ha nem kí­séri a nyugati szövetségesek vala­miféle együttes kezdeményezése, ide értve a Horvátország elleni szankciók bevezetését is, és a köz­vetítés nem vezethet célra mind­addig, amíg a diplomáciai kezde­ményezéseknek a világ nem ad fegyverrel nyomatékot. Ez min­den jövőbeni béketervre egyaránt vonatkozik - állapítja meg a szer­ző. A német Süddeutsche Zeitung a boszniai cikket azzal a megálla­pítással vezeti be, hogy Izetbego­­vic elnök távolmaradt a genfi tár­gyalások legújabb menetéről. Sok jel utal arra, hogy a hármas fel­osztás nem is lesz olyan könnyű,­­ mint ahogyan azt a szerbek és a horvátok elképzelik, de az is tény, hogy ezek után minden másképp lesz, a helyzet alapvetően külön­bözni fog attól, amit Izetbegovic elképzelt. A két győztes fél: a szer­­bek és a horvátok nyíltan és min­den gátlástól mentesen sürgetik Bosznia teljes felosztását. A mu­zulmánoknak még csak gettó sem jutna, ha maradéktalanul a horvát és a szerb elképzelés realizálódik. Az alig egy esztendős múltra visz­­szatekintő szuverén állam, Bosz­nia-Hercegovina eltűnne a politi­kai és a földrajzi térképről. S hogy a cinizmus és az irónia még nagyobb legyen - fűzi hozzá a Münchenben megjelenő lap -, a szerbek és a horvátok már meg is találták a tragédia előidézőit, nem­ is nehéz kitalálni, hogy azok ki­csodák: maguk a boszniai muzul­mánok. Ha most ezek után nem haj­landók részt venni hazájuk élve­boncolásában, a felosztásban, aho­gyan Radovan Karadžić fogalmaz, akkor a határvonalak megrajzolá­sába még csak bele sem szólhat­nak. Kár ide, kár oda, mondja Karadžić, ha sokáig ellenkeznek, akkor egy talpalatnyi terület nél­kül maradnak. Ezt a cinizmust csak az angol közvetítő, lord Owen tudta túl­szárnyalni, aki kedvében jár Ka­­radžićnak, és megkísérli felültetni a muzulmánokat azzal az átlátszó állítással, hogy az ország területé­nek több mint tíz százalékát fog­ják megkapni. A soványabbnál is soványabb vigasz ez annak a nép­nek, amely a háború előtt Bosz­nia-Hercegovina lakosságának 40 százalékát alkotta. Brutális szóki­mondása ellenére a lord azonban az igazságnak csak a felét árulta el. Ha a bosnyák államelnökség többsége leszavazná Izetbegovicot és jóváhagyná a hármas felosztást, azoknak a területeknek a sorsa, amelyeket a muzulmánok kapná­nak, igen rövid idő alatt megpe­csételődne. De lord Owennek er­re is rövid idő alatt meglesz a re­­álpolitikából kiinduló magyaráza­ta, fejezi be eszmefuttatását a dél­német újság. A berlini Die Welt A szerb lobby című kommentárjában a következőket írja: Miközben Bosz­nia-Hercegovina jövőjéért tovább folyik a fegyveres háború, a világ­­szervezet illetékeseinek körében gyors és véletlennek egyáltalán nem mondható személyi változá­sok történnek, így például leváltották a volt Jugoszlávia területén állomásozó összes ENSZ-erők főparancsno­kát, a svéd Wahlgren tábornokot. A svéd külügyminisztérium tilta­kozott is New Yorkban, mivel Stockholmot előzőleg még arra sem méltatták, hogy értesítsék, a megkérdezésről nem is beszélve. Ugyanígy hazarendelték az im­már élő legendává vált Morillon francia tábornokot. Az ő esetében már nem rejtették véka alá azt, amit Wahlgren esetében eltitkol­tak. Nevezetesen, hogy túl nagy rokonszenvet táplált a boszniai muzulmánok iránt és hogy meg nem engedett módon politizált. A svéd kormánytól eltérően a fran­cia még csak nem is tiltakozott emiatt. A körhinta azonban tovább fo­rog. A szerbek most azzal a köve­teléssel álltak elő, hogy távozzon hivatalából a genfi konferencia ki­sebbségi ügyekben illetékes német diplomatája, Gert Ahrens. Az Eu­rópai Közösség képviselőinek azt a magyarázatot adták, hogy a szerb fél egyszerűen nem tűrheti meg, hogy a tisztséget egy német töltse be. Ahrens vette magának a bátorságot és az úgynevezett kra­j­inákban és a Boszniában élő szer­beket nemzeti kisebbségeknek ne­vezte, holott tudnivaló - írja a Die Welt hogy a szerbek kizárólag mindig csakis államalkotó nép le­het. A szerb taktika arra irányul, hogy az Európai Közösséget telje­sen kirekesszék az egész folyamat­ból, hogy csak az ENSZ maradjon meg külső tényezőnek. Előzőleg azonban minden olyan diploma­tát, tisztségviselőt, katonatisztet, politikust semlegesíteni kell, aki nem elég szerbbarát. Igen fontos mozzanata ennek a törekvésnek, hogy a németeket a lehető legtá­volabb kell tartani a boszniai probléma rendezésétől. Úgy tűnik néha, hogy ebben a törekvésük­ben egyáltalán nincsenek egyedül és lelkes támogatókra találnak egyes nyugat-európai fővárosok­ban. A Quotidien de Paris című pá­rizsi lap elemzi a jugoszláv tragé­diát és arra az álláspontra helyez­kedik, hogy két tényező hibáztat­ható érte a legnagyobb mérték­ben. Az egyik a szerb nacionál­kommunizmus, a nacionalizmus és a kommunizmus e két legvére­sebb európai totalitárius rendszer hibridje, a másik pedig a francia értelmiség. Ez utóbbi annyiban, hogy folyamatosan hazug szim­metriát alakított ki a bűnösökről, és minden kínálkozó alkalmat megragadott, hogy az agresszort más színben tüntesse fel. A szerző roppant súlyos vádakkal illeti a francia intelligenciát és azt állítja, hogy ő maga sem különb a Deák­né vásznánál, mert totalitárius módon gondolkodik és a Mitter­rand francia köztársasági elnök­ben megtestesülő hatalom a leg­különbözőbb hamisítványokkal és tömeges félrevezetésekkel ügye­sen ködösítette a miloševići rezsim embertelen és diktatórikus mivol­tát. (D.) június 30. Sorszám 127. PÉNZNEM EGYSÉG VÉTEL KÖZÉP ELADÁSI AUSZTRÁL DOLLÁR1 1341431 1345467 1349503 OSZTRÁK SCHILLING1 167791 168296 168801 KANADAI DOLLÁR1 1556605 1561289 1565973 FRANCIA FRANK1 350339 351393 352447 NÉMET MÁRKA1 1180644 1184197 1187750 GÖRÖG DRACHMA1­­8704 8730 OLASZ LÍRA 100 129624 130014 130404 JAPÁN JEN1 18713 18769 18825 HOLLAND GULDEN1 1053012 1056181 1059350 SVÉD KORONA1 257809 258585 259361 SVÁJCI FRANK1 1331474 1335480 1339486 ANGOL FONT1 3012979 3022045 3031111 USA-DOLLÁR1 1995883 2001889 2007895 Magyar Szó Belgium az EK soros elnöklője Hat hónap után Dánia tegnap áten­gedte Belgiumnak az Európai Közösség elnöklői tisztségét. Az elmúlt fél évet a bizon­ytalan­ság légköre jellemezte, Dáni­ában meg kellett ismételni a népszava­zást az EK jövőjéről, s folytatódott a tra­gédia a volt Jugoszláviában - jelenti az AFP. Dánia hat hónapos elnökösködésé­­nek legfontosabb eredménye, hogy a dánok május 18-án a megismételt nép­szavazáson Európa egyesülésére szavaz­tak, s ezzel a tizenkettek kijutottak az egyéves válságból, amelyet az elsődleges dán elutasítás okozott. Nyolcezer francia vállalat csődje Az idén májusban Franciaországban csaknem nyolcezer vállalat jutott csődbe. A hivatalos statisztikai adatok szerint ez minden idők rekordját felülmúlja. Ez a mozzanat arra utal, hogy a francia gaz­daság súlyos válsággal küszködik. Szinte minden gazdasági ágazatban jeleztek csődöt. Az egy évvel ezelőtti időszakhoz képest 99 százalékkal növekedett azok­nak az ipari létesítményeknek a száma, amelyek kénytelenek voltak leállítani a termelést. A kereskedelemben ez az arány 97, az építőiparban 80, a vendég­látóiparban pedig 70 százalék. (Tanjug) 1993. július 1.,csütörtök SZERB-HORVÁT RENDEZÉSI JAVASLAT GENFBEN Bosznia vagy már Helsinki a tét? Miközben Genfben immár második hete a boszniai rekviem záróakkordjait stimmelik, a nyugati sajtó tehetetlen fel­háborodásában dühödten vádolja Lon­dont, Washingtont, Párizst, egészében Nyugat-Európát és az ENSZ-et, hogy mindvégig kétszínű, erkölcstelen játékot folytatott a bosznia-hercegovinai válság ügyében, de mindenekelőtt a muzulmá­nokkal szemben. Nem tudni, ez a feltö­rő undor és csömör milyen méreteket­­ölt meg, de nehezen hihető, hogy jelen­tősebben megmozgatja a nemzetközi közvéleményt, s még kevésbé, hogy mindez nagyobb horderejű következ­ményekkel lehet a dolgok további alaku­lására. A legfájóbb számukra nyilván az, hogy saját illúzióikat és légváraikat látják porba hullani, egy igazságosnak, humá­nusnak és demokratikusnak hitt világ álomképét megfoghatatlanná válni. Így például Daniel Cohn-Bendit (ki emlékszik még vajon a negyed évszázad előtti legendás diákvezérre?) írja többek között a berlini Die Tageszeitungban: „Könnyes szemmel meredek naponta a hírekre, amelyekből arról értesülök, hogy a boszniai muzulmánokat, tehát európaiakat akaratuk ellenére Pakisz­tánba és Malajziába visznek, ily módon tisztítva meg etnikailag a horvát tenger­­artot az európai turisták előtt. Miben­ülönbözünk mi az amerikaiaktól, sváj­ciaktól, britektől, akik 1939/40/41-ben szinte lehetetlenné tették a zsidóknak, hogy mentsék életüket?" Történelmi tanulság azonban, hogy ilyen és hasonló lelkiismereti kérdése­ket, érzelmi töltetű szemléleti módot a napi politika alapjában véve mellőz, s csak taktikai kellékként veszi olykor fi­gyelembe nagyon is kézzelfogható céljai­nak eléréséhez. Márpedig a világnak, mindenekelőtt Európának napjainkban ezen a ponton a legkeményebb realitá­sokkal kell szembesülnie, s olyan kérdé­seket eldöntenie, amelyek nemcsak ed­digi politikai gyakorlatot, hanem alapve­tő nemzetközi politikai és biztonsági el­veket változtathatnak, illetve dönthet­nek meg. VAN-E HARMADIK LEHETŐSÉG? Azok a már unalomig lemételt meg­állapítások, hogy a Nyugat a jugoszláv válságban mindig az események után kullogott, s rossz tűzoltóként valameny­­nyi esetben késve érkezett az oltás szín­helyére, többé említésre sem érdeme­sek. Az egész válságfolyamat a legújabb genfi tárgyalásokkal eljutott arra a pont­ra, hogy a helsinki okmányok szerzőit és aláíróit jövőmeghatározó nemzetközi stratégiai kérdések eldöntése elé állítsa. Ez alól kibújni most már aligha lehetsé­ges, ugyanis a dolgok csűrése-csavarása egyértelműen tovább rontaná nemcsak a balkáni, hanem az általános nemzetkö­zi helyzetet is. Ebben a pillanatban az is kevésbé fontos, hogy a nemzetközi té­nyezők közül ki, mikor, mivel és meny­nyire járult hozzá a jelenlegi állapotok kialakulásához (lásd: Christopher szem­rehányása Bonn-nak), ugyanis ez a szükséges döntés és állásfoglalás lénye­gében érdemben befolyásolja, esetleg bonyolíthatja azt. Miután a Vance—Owen-terv, amely­nek megvalósíthatósága az első pillanat­tól kilátástalan volt (még csak Thorvald Stoltenberg áltatja magát, hogy a szerb­­horvát javaslat „szinte azonos” az emlí­tett tervvel), végleg a süllyesztőbe ke­rült, újabb erőteljes lépés történt Bosz­nia-Hercegovina teljes és végleges fel­osztása felé. A nemzetközi közösség már utolsó szalmaszálként kapaszkodik a szerbek és a horvátok által felkínált kon­föderáció lehetőségébe, tudatában an­nak, hogy ezt is csak­ ideig-óráig tudhat­ja a markában, ugyanis létrejötte előtt a boszniai és a krajinai szerbek népszava­zása után az újszülött alighanem élette­lenül fog a világra jönni. Erre utalnak az olyan nyugati megfogalmazások, hogy Bosznia-Hercegovina „laza konföderá­ció” lesz. Ha figyelembe vesszük, hogy a konföderáció már eleve egy laza szerke­zet, akkor az iménti megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy Bosznia-Hercegovina a lazánál is lazább államalakulattá válik. Egy ilyen államberendezés életre keltése a legkedvezőbb politikai és gazdasági körülmények között is rendkívül nehe­zen lenne elérhető, hát még ha a kinyil­vánított szerb és horvát - mint fogalmaz­nak - „politikai akarat” másra törekszik. Nyugat-E­urópa és a nemzetközi kö­zösség a dolgok ilyen irányvétele és me­nete mellett most már inkább előbb, mint utóbb kénytelen lesz szembenézni azzal az eddig mellőzött ténnyel, hogy egy nemzetközileg elismert és a világ­­szervezet tagjai közé felvett ország fel­osztását kényszerűen tudomásul vev­i, vagy pedig ennek kényszerre­ állja út­ját. Ismeretes, ez utóbbi változat szeri eddig sem történt semmi, azmikor még talán kisebb megrázkódtatásokkal és veszteségekkel lehetett volna e téren cselekedni. Az eltérő érdekek szétforgá­csolták az ilyen lépés megtételéhez szük­séges politikai akaratot és erőt. Miért válna tehát ez a változat időszerűvé a dolgok előrehaladottabb és bonyolul­tabb állapotában? Ám amennyire kockázatosnak ígér­kezik egy esetleges cselekvés, talán még nagyobb veszélyeket rejt magában mindaz, amit egy ország feldarabolása vonna maga után. Ezzel a helsinki meg­állapodás egyik alappillére semmisülne meg, minek következtében az egész hel­sinki folyamat veszítené el nemcsak ér­telmét, hanem további létjogosultságát. A határok erőszakos megváltoztatása nyerne ismét létjogosultságot (vagy el sem vesztette még érvényét?), ami, ha­bár csak szinte Kelet-Európát emlegetik ezzel kapcsolatosan, minden bizonnyal megkísértené a kontinens más részeit is. Szinte nincs olyan ország, amely a törté­nelem folyamán ne veszített vagy foglalt volna el területeket, népességéből ki­­sebb-nagyobb létszám ne rekedt volna jelenlegi határain kívül, amit különböző erők adott pillanatban ne kívánnának akár erőszakkal vissza. Úgy tűnik, mindenekelőtt Európa, de a világ is rossz és még rosszabb válto­zat előtt áll, harmadikat pedig eddig senki sem kínált még fel. Egyáltalán le­hetséges-e? Nyilvánvalóan az eddigi sok­ban rögtönző és zömében rövid távú taktikai lépésekkel nehezen. Ehhez átfo­gó stratégiára és számos nemzetközileg szentesített és érvényesnek tekintett alapelv átfogalmazására, majd pedig kö­vetkezetes alkalmazására lenne szükség, ugyanis most már végképp bebizonyoso­dott, hogy a hidegháború korában ki­dolgozott számos instrumentum nem al­kalmas a hidegháború megszűnésének következményeként sokasodó nemzet­közi problémák és súlyosbodó állapotok hatékony rendezésére. SZERBEK, HORVÁTOK, MUZULMÁNOK EGY CSAPDÁBAN Tévednek azok is, akik a jugoszláv térségben a politikai akaratra esküsznek, és a még rendelkezésükre álló erő alkal­mazásával olyan projektumokat kíván­nak életre kelteni, amelyek fejlődőképes működése a belsőleg és a külsőleg létre­hozott feltételek mellett nehezen elkép­zelhető. Szerbiát most már egyre érezhetőb­ben fojtogatják a szankciók, s a sok szó­­facsarás mellett a jelenlegi szövetségi kormányelnök is kénytelen volt elismer­ni, hogy a büntetőintézkedések még jó ideig eltartanak. Warren Christopher amerikai államtitkár pedig a CNN hírte­levízió adásában a minap mintegy öröm­hírként közölte, a szankciók még hosz­­szú-hosszú ideig érvényben maradnak. Biztatásként hozzáfűzte: „A szankciók sokkal súlyosabban érintik a szerbeket, mint Irakot. Gazdaságuk szörnyű hely­zetben van, mindent megteszünk, amit csak tehetünk.” Szavait a többség itt minden bizony­nyal nem vonja kétségbe, mert a szank­ciók korlátai és a nyomor súlya már most nyomós érvnek bizonyul, de még­sem annyira, hogy feltartóztassa az egy­séges szerb állam megteremtésére indult folyamatot. Ha úgy vesszük, végső soron ebben sincs semmi különös, mivel a nemzetállamok kialakulása mintegy két évszázaddal ezelőtt az adott társadalmi­­gazdasági körülmények között ment végbe, s most mi sem természetesebb, mint hogy ez a szint egyre inkább köze­lít. A horvátok helyzete pillanatnyilag talán árnyalatnyilag még eltér, de orszá­guk rohamos elszigetelődése és a szá­mukra is kilátásba helyezett szankciók megszolgálásával könnyen egyenjogúvá válhatnak az itteni néppel. A horvát ve­zetés azonban egérfogóban érezheti ma­gát, mert amennyire csábító számára Bosznia felosztása, és majdani csatolása, legalább annyira elrettentő is egy ilyen eshetőség, mivel ez nyilvánvalóan Kraji­na és Szlavónia leválásának nemzetközi törvényesítését is maga után vonhatná. Az egymás közt is megosztott muzul­mánokról újabban már szinte csak mel­lékesen esik szó, s jelenlegi perspektívá­juk az, mint Radovan Karadžič boszniai szerb vezető mondta, ha nem fogadják el a szerb-horvát javaslatot, amely sze­rint két enklávé keretében saját államot alakíthatnak, akkor könnyen megeshet, hogy anélkül maradnak. Ebben az eset­ben pedig, mint Ivan Zvonimir Čičak horvát ellenzéki közéleti személyiség nyilatkozta a Der Spiegelnek, szabadon választhatnak, vajon a katolikus vagy a pravoszláv hitre térnek-e át. De mivel a szerbek nem tudnak töb­bé együtt élni a horvátokkal és a muzul-­l mánokkal, a horvátok a szerbekkel és a­­ muzulmánokkal, a muzulmánok pedig a­­ szerbekkel és a horvátokkal, a háború a­­ következő tíz évben is eltarthat, állapí­­­­tották meg hozzáértő körök. ERDÉLYI Károly

Next