Magyar Szó, 1995. július (52. évfolyam, 150-175. szám)
1995-07-01 / 150. szám
2 KÜLPOLITIKA Albán alpolgármestere van Szkopjénak A VMRO-DPMNE és a PDP érdekházassága felkavarta a kedélyeket a macedóniai politikai színtéren (Szkopjei tudósítónk EU) Amikor Ljupcso Georgijevszki június 20-án tétovás látogatásának végeztével azt nyilatkozta a sajtónak, hogy pártja, a VMRO-DPMNE ezentúl együttműködik és fokozatosul koalícióra lép az albánok legerősebb pártjával, a PDP-ve, a macedón pártok vezetői körében megmosolyogták, nyilatkozataikban lefitymálták és politikai éretlenséggel vádolták. Az ilyen értékelések ellenére az együttműködés bevált, mert Szkopje város elhunyt 15 polgármesterének helyére azóta megválasztották a VMRO-DPMNE párt jelöltjét, Jovo Kekenovszkit, helyettesévé pedig Musa Ukshinit, a PDP jelöltjét. Ehhez még hozzá tartozik, hogy az egy hónapja tartó polgámesterválasztás a pártbeli szembenállások, az erőviszonyok megoszlása miatt soha nem is hozott volna eredményt E húzás után megindult a kavarodás, mert a nagy pártokat felváltották az ellenzéknek számító kis pártok. Legelőször jelentkezett az elmúlt négy esztendőben a VMRO-ból kivált öt párt, amely most gyorsan koalícióra lépett, és úgy hírlik, egyesülni akar, vezérei a macedón nemzeti érdekek elárulásával, a történelmi hagyaték megcsúfolásával vádolták az aránylag ifjú Georgijevszkit A pártelnök erre azt válaszolta, hogy változnak az idők, a történelmi követelmények ma azt sugallják, hogy a párt vegyen új, kereszténydemokrata irányvonalat, és egyebek között előirányozta az ország nem-'zet kisebbségeivel való együttműködést is. Aztán azt is gyorsan odakiabálták nekik - amit a választási kampány alatt senki nem mert megmondani hogy a választásokra való előkészületekkor csak úgy csöpögött belőlük a szélsőséges nacionalizmus, és elnökjelöltjük nem átallotta azt hirdetni, hogy »lecsapkodjuk az albán sasok körmeit, ha mozdulni merészelneki”. Tény, hogy a VMRO-DPMNE eddig mást sem tett, csak a feszültséget gerjesztette, most pedig a hazai választók felé és a nemzetközi közösség felé demokratikus pártnak mutatkozik. A laza koalíciót és együttműködést megvalósító másik párt, az Abdarahnan Alid vezette PDP albán párt indítékairól maga az elnök és az albán parlamenti pártok szóvivője, ismét Ramadani is nyilatkozott. Nem annyira a koalíciót tartják fontosnak, hanem az albánok helyi érdekeinek megvalósítását, s ez a szkopjei város parlament esetében be is bizonyosodott. A követelményeknek megfelelően, ahol a lakosság 35 százaléka albán, a város első emberének helyettese is közülük került ki. A PDP azonban nem mondott le céljairól. A múlt vasárnap Tetovában megtartott közgyűlésen megerősítették, és a héten itt tartózkodó Gert Ahrensszel a genfi Jugoszlávia-konferencia kisebbségi biztosával közölték is, hogy továbbra is kitartanak amellett, hogy az albánságot államalkotó elemnek kell tekinteni, létre kell hozni az albán nyelvű egyetemet és az albánságot be kell kapcsolni az állami szervek állományába. Ugyanakkor e párt parlamenti csoportjába belépett a nemzeti jellegű albán párt két igen erős, eszmeileg is felkészült képviselője, és az összes albán képviselő hathavi távollét után visszatér a parlamentbe, hogy az oktatási törvény rátájában érvényesíthessék céljaikat. Időközben megszólaltak a nagyobb pártok eszmei vezetői is, most már kicst szelídebben ugyan, de más-más indíttatásból. Mivel a liberálisok kapcsolata meglazult a koalícióban, ők elvszerűen azt hangoztatják, hogy a pártok közötti együttműködésnek sok formája lehetséges. A szocdemek összeférhetetlennek ítélik meg még az együttműködést is, mert ezzel csak port hintenek a választók szemébe és közben destabilizálni akarják az országot. Megérezték tehát, hogy ez egy olyan érdekegyeztetés, amely tulololképpen ellenük irányul. Mert míg az egyik párt a nemzetállam megteremtését, a másik a polgári állam létrehozását tűzte ki célul, egy pontban mégis találkoztak: közös érdekük a jelenlegi kormányzat megbuktatása. Erre pedig nagy lehetőségük kínálkozik jövő áprilisban, amikor a helyi önkormányzati választásokat tartják. Alulról rengetik meg az uralkodó párt hatalmát, miközben engedményeket is tesznek egymásnak. Az albánok támogatást kapnak a macedónoktól, miközben az ország nyugati felében az albánok biztosítják a macedónok részvételét is az önkormányzatban. Georgijevszki megmondta: hajlandó lepaktálni még az ördöggel is, csak hogy a kommunistákat (a szocdemek) megbuktassa! A cd pedig szentesíti az eszközt, s a macedón nagy pártokban, ha zűrzavar nincs is, de kavarodás támadt és napjainkban csak fűhöz fához kapkodnak. SZEGEDI Mária I (Reuter feletett) Lehallgatási botrány pattant ki Spanyolországban, de Felipe Geznála kormányfő elutasította a rendkívüli parlamenti választások meghirdetésének lehetőségét bár közeli munkatársai is belekeveredtek az ügybe. Amikor kderült, hogy a katonai hírszomű szolgálat lehallgatta politikusok, gazdasági szakemberek és újságírók, sőt János Károly király feldfanbeszélgetéseit is. Gonzáles kénytelen volt elfogadni Narcis Serre kormányfőhelyettes és Julian Garcia Vargas véderőminiszter (a képen) lemondását Magyar Szó 1995. július 1., szombat Oklahoma után: merre Amerika? A szörnyű bombamerénylet Oklahoma Cityben, és ami utána következett, megmutatta a világnak, hogy mi a legrosszabb és legjobb Amerikában, írja Vermes Gábor, a Rutgers University tanára a Népszabadságban. Nehéz ■savakkal leírni azoknak az elvetemültségét, akik kormányellenes bosszúvágyukból ártatlan kisgyermekeket gyilkoltak meg. Ugyanakkor nehéz szavakkal leírni azt a teljesen spontán közösségi érzést az áldozatok iránt, amely az egész országot magával ragadta. Az amerikai individualizmusnak és kollektivizmusnak a szintézisét már Toqueville óta sokan megfogalmazták és elemezték, de a kritikus kérdés az, hogy miért merült fel éppen most, mélyen gyökerező problémák szélsőséges szimptómájaként egy olyan irracionális vadhajtása az individualizmusnak, mint amilyen a bombamerénylet volt? Amerika az egyetlen fejlett nyugati ország, ahol bárki pisztolyhoz és puskához, de még gépfegyverhez is könnyen hozzájuthat, és ahol hétvégi „harcosok" valódi fegyverekkel gyakorlatozhatnak a hegyekben. Ellenségnek az elnyomó zsarnokként kezelt központi kormányt tekintik, azt a kormányt, amelyik hagyja őket katonáskodni élestöltényű fegyverekkel önpusztító elmebaj, így kommen£ál£ Martin Walker angol újságíró, és ez az elítélő és egyben megrökönyödött vélemény valószínűlg általános Európában. De még az önpusztító elmebajt is meg kell érteni, különösen, ha nemcsak egyedi, hanem társadalmi jelenségről van szó. Amerikában a huszadik ■zárad technológiai forradalma nemcsak magas életszínvonalat biztosít egy széles rétegnek, hanem aláás megélhetési lehetőségeket, és súlyos szankciókkal sújtja azokat, akik valamilyen okból nem bírnak lepret tartani a fejlődéssel. A hagyományos iparágak fokozatos leépítésével a lehetőségek beszűkülnek, és az amerikai lakosságnak körülbelül húsz százaléka minősül szegénynek. A jóléti állam tevékenysége éppen abban merül ki, hogy ennek a folyamatnak a negatív kihatásait igyekszik tompítani. Ha nem is olyan mértékben, mint mondjuk Svédország, de az Egyesült Államok is jóléti állammá vált Franklin Delano Roosevelt elnöksége óta. Ez a jóléti állam garantálta a második világháború utáni óriási gazdasági fellendülés egyre szélesebb rétegekre való kiszélesítését. Ennek a folyamatnak haszonélvezője a lakosaiág többségét felölelő középosztály. Ennek az állami beavatkozásnak is vannak hagyományai Amerikában, hiszen George Washington pénzügyminiszterének, Alexander Hamiltonnak a tevékenysége óta az állami beavatkozás a bevándorlók és az ország gazdasági fejlődése érdekében mindig jelentős volt. A hagyomány bizonyos konkrét eredmények elismerésén túl igazán népszerűvé nem vál. Minden nemzet kincstárában hagyományok sokasága halmozódik fel Az angol történész, Eric Holzbawm szerint egy nemzet rendszerint azt a hagyományt tiszteli, amelyik leginkább megfelel a jelen kívánalmainak. Amerikában az a különös, hogy nincsen éles határvonal a múlt és a jelen között az átlag amerikai gondolatvilágában. A tizenkilencedik században egyenesen mellőzték a múltat, a fiatal és energiától duzzadó országban csak a jelen és a jövő számított. Történelmi emlékek százait rombolták le. A huszadik században kissé lelassult a tempó, az ország némileg „megöregedett", és a múlt hirtelen érdekessé vált, de nem annyira valóságként, mint inkább mítoszként. Természetesen a múlt népszerű elképzelésében sehol sincs éles határvonal tények és mítosz között, de Amerikában ez utóbbi hatása a döntő. Érthetően, hiszen mi más kovácsolhatott és kovácsolhat össze milliókat, akik a világ minden sarkából idevándoroltak és vándorolnak most is? Az ország fiatalsága is hozzájárult az uralkodó mítosznak frissen tartásához, amely nem más, mint az egyéni szabadság és kezdeményező képesség, a "robusztus individualizmus" heroizálása. Ezért kedvelt színhely a vadnyugat és népszerű hős a cowboy. Logikus folyománya ennek a jelennel összemosott múltképnek a tekintélyellenesség. Nincs az az elnök, akit hivatali ideje alatt nem szaggatnak széjjel, az egy Ronald Reagan kivételével aki mindenki másnál kitűnőbben képviselte személyes varázsával a nemzeti mítoszt De kérdezhetné valaki, hogyan fér össze e mítosz ápolása a mai komplikált amerikai valósággal? Részben összefér, hiszen a valóságnak egy eleme része a mítosznak, de teljes egészében természetesen nem, noha az itteni tömeglélektan szempontjából ez igazán nem számít Az amerikai baloldal súlyos árat fizetett azért, hogy lekicsinyelte az amerikai átlagpolgár naivnak tartott patriotizmusát és az individualista mítoszhoz való ragaszkodását Európában is léteznek történelmi hagyományok és mítoszok. De míg a modern jóléti államnak a társadalomban mély gyökereket eresztett intézményei formálissá vagy pusztán érzelmi gesztussá teszik a történelmi múlt hagyományára való utalást. Amerikában egészen más a helyzet Az a központi kormányzat, amely hosszú ideig olyan sikeres volt az óriás méretű középosztály megteremtésében és a jólét előmozdításában, sokak szemében ellenséggé vált saját túlméretezett bürokratizmusa és liberális politikája következtében. Ez utóbbit a női és feji egyenlőségre irányuló, illetve esetenként a nőket és négereket pozitívan támogató törekvések fémjelzik. Ezek a törekvések, a gazdasági átalakulásból származó hátrányok, valamint egy vallásos réteg számára elfogadhatatlan erkölcsi és kulturális változások mobilizáltak egy széles körű és különösen fehér férfiakból álló réteget, akiknek jelentős része hajlamos a kormányhatalom elleni gyűlöletre és a robusztus individualizmus mítoszába vetett hitre. Az ő frusztrációjukat és haragjukat lovagolják meg és szítják a jobboldali rádiósok és politikusok. Éppen a tekintélyellenes és individualista hagyomány teszi számukra lehetővé, hogy ne egy bizonyos adott kereteken belüli változásról vagy reformról beszéljenek, ahogyan azt egy európai jobboldali Chirac vagy Kohl tenné, hanem a keret drasztikus átformálását hirdessék meg a célnak. Ez a központi kormányt devalváló folyamat már el is kezdődött a kongresszus elnökének, Newt Gingrichnek az irányításával Nem kétséges, a bürokratikus kormányzat megérett hatalmának némi megnyirbálására. De a tervbe vett folyamat ennél sokkal tovább akar menni és ez nagyon veszélyes lehet mind belpolitikai mind »külpolitikai szempontból. "A huszonegyedik század valósággá teszi majd az egyén hatalmát a bürokráciával szemben", mondta Gingrich. De Amerika már nem egy pionírokkal és cowboyokkal szórványosan benépesült agrárállam. Mi lesz a szegényekkel, ha nem találnak állást, azzal a körülbelül harmincmillió amerikaival akinek nincs betegbiztosítása, mi lesz a környezetvédelemmel? Ki védi majd meg az egyént az óriásvállalatokkal szemben, amelyeknek hatalmát megnyirbálni senki nem meri? És végül hogyan fogja Amerika megőrizni nagyhatalmi szerepét a világban, ha az állami költségvetés drasztikus redukálása a külföldi kötelezettségek csökkentését is maga után vonja majd? A közeljövő tehát eléggé bizonytalan, de hosszú távon úgy gondolom, van remény. A cikk elején említett közösségi érzés is része nemcsak a mítosznak, hanem a valóságnak is, hiszen még a legindividualistábbamerikai sem remete, hanem tagja valamilyen közösségnek. Ha a jelenlegi folyamat a társadalom polarizációját egy bizonyos ponton túlfeszíti akkor az inga nyelve visszalendülhet a még meglévő, az egyéni szabadság tisztelete és az állam által nyújtott garanciák közötti egyensúlyhoz. Az újságíró Bob Herbert szavaival „idővel megtaláljuk majd jobb énünket, hiszen végül is amerikaiak vagyunk”. Azt a jobb ént, amelyik komolyan vesz a függetlenségi nyilatkozatban is célként kitűzött boldogság keresését az egyén és az összlakosság számára is. Sőt építés, egyéni rombolás? (Rettertetofortól (Reutertelefoto) Nyolcvanra emelkedett az áldozatok száma Szöulban, ahol csütörtökön összedőlt a város legismertebb ámbása. Az épület tele volt vásárlókkal, s fél, hogy az áldozatok száma még nem véglegeg. A rmaose alatt tegnap még voltak túlélők, jelent a Reuter. Egyes feltevések szerint Fosasfrikcifott hiba, márok ,hot gázrobbanás akarta azámenstantráfe. A képem mankóban a mentők