Magyar Szó, 1995. december (52. évfolyam, 279-303. szám)

1995-12-01 / 279. szám

2 KÜLPOLITIKA Amerika uszályában Az Egyesült Államok nem a világ csendőre, de el kell ismernie önmagá­nak is, hogy az első számú szuperha­talom, amelynek szerteágazó kötele­zettségei vannak a nemzetközi béke és biztonság fenntartása, illetve megte­remtése szempontjából — jelentette ki a brit parlament mindkét háza előtt mondott beszédében Bill Clinton ame­rikai elnök. Nagy-britanniai látogatása jó alkalom arra is, hogy tájékoztassa nyugat-európai partnereit az Egyesült Államok itteni politikai érdekeltségé­nek részleteiről, és megnyerje további támogatásukat az elnök világpolitikai elképzeléseinek. Voltaképpen folytatódik az USA politikai doktrínája, amelyet az új vi­lágrend néven a 90-es évek elején je­lentett be. Ebben a világrendben az Egyesült Államok úgymond elkészítet­te az új nemzetközi szereposztást, amelynek lényege, hogy a világ külön­féle pontjain egy-egy politikailag és gazdaságilag befolyásos ország elvé­gezze a rábízott feladatokat. így került sor arra, hogy a legsúlyosabb európai válság, a balkáni rendezése céljából külön szerep illette meg Nagy-Britan­­niát, Franciaországot, Oroszországot és Németországot, ezek az államok a maguk módján és tehetsége szerint igyekeztek érdemben rendezni az egy­kori Jugoszlávia területén kirobbant háborút. Mi tagadás, nem kezelték túl ügyesen és hozzáértően a válságot, sőt, a világszervezet bevonása ellenére,sem tudtak végérvényesen pontot tenni a polgárháború végére. Most már vilá­gos, hogy az Egyesült Államok közvet­len részvétele nélkül ez a válság még mindig elhúzódna, bár így sem tudni, hogy mely időpontban oldódik meg. A daytoni békeszerződés becikke­lyezése után kiviláglott, hogy az új vi­lágrend elgondolásainak érvényre jut­tatása céljából az Egyesült Államok is­mét mozgósítani kívánja szövetségese­it, persze nem csupán méltányosság­ból és humánus indíttatással. A válasz­tási kampány előestéjén igen előnyös Clinton elnök számára, hogy komoly külpolitikai sikereket könyvelhet el magának. Az arab-izraeli konfliktus fokozatos fölszámolása, a jugoszláviai válság rendezése után az európai tér­ségben az elnök személyes tekintélyét is latba vetve tovább lépet: a jelekből ítélve tető alá hozta Nyugat-Európa negyed évszázados helyi válságának zárómegbeszéléseit. John Major brit és John Bruton írországi kormányfővel, valamint az IRA szervezet politikai szárnyának, illetve az ulsteri unionis­ták abban, hogy újabb lendületet ad­nak a a brit kormány és a Sinn Fein között megtorpant béketárgyalások­nak. : ■_* Emlékezetes, hogy a Sinn Fein, az IRA politikai szárnya egy évvel ezelőtt tűzszünetet hirdetett, és elhatározta, hogy 25 évi erőszakpolitika után béke­politikát kínál föl az észak-írországi protestánsoknak valamint a londoni kormányzatnak. A megkönnyebbülés napjait azonban ismét az aggodalom hónapjai követték, mert negyed évszá­zad rombolása és erőszakkampánya után nehéz volt helyreállítani a bizal­mat és a politikai megértést a szemben álló felek között. A legtöbb gondot az okozta, hogy sem a protestáns, sem a katolikus milíciák nem akarták beszol­gáltatni fegyvereiket, mert várták a pártközi politikai eszmecsere megkez­dését Ez pedig késett, mert a Sinn Fe­int az észak-írországi meg a brit poli­tikai pártok nem hajlandók politikai tényezőként egyenrangúan kezelni. Más szóval a Sinn Fein vezetője, Gerry Adams az angolok szemében nem úgy­nevezett alkotmányos politikus. A huzavona miatt már-már bekö­vetkezett a legrosszabb: a terror kiúju­­lása. A válságban közvetítő ír Köztár­saság nem angazsálhatja magát túlzot­tan az ügyben, mert politikailag kitű­nően együttműködik a londoni kor­mányzattal, gazdaságilag meg igen­csak függ Nagy-Britanniától. Hatása mégis kifejezett az ulzteri folyamatok­ban, és ezért is jelentős Brutton meg Major kormányfők rendszeres kontak­tusa. A változást most kétségtelenül az eredményezte, hogy az amerikai elnök - képletesen ír származására hivatkoz­va - ellátogatott őshazájába, és úgy lát­szik, a politikai nyomás eszközeivel - fölhasználva a közel-keleti és a balkáni tapasztalatokat - kieszközölte, hogy az észak-írországi válság alkotó elemei jö­vő februárban megkezdjék a pártközi tárgyalásokat, aminek következménye az lesz, hogy Észak-Írországban le­­fegyverzik a félkatonai alakulatokat, il­letve helyreállítják az alkotmányos rendet- Nagy-Britannnia akkor haza­rendeli ott állomásozó rendfenntartó csapatait, és az egész válságot nemzet­közi ellenérzés alatt d­iplomáciailag rendezik. Európa vitás kérdéseit tehát Ame­rika oldja most meg- Nem önzetlenül: saját céljainak figyelembevételével. De végső soron az eredmény a fontos. JAKOBSZ István Magyar Szó 1995. december 1., péntek GLOBÁLIS ÖKUMENIKUS TANÁCSKOZÁS ETIÓPIÁBAN (3.) m­­ •• • 1 • * a Tövises kiút a szegénységből Az egyház prófétai küldetése és felelőssége az erőszakkal kitelepítettekért­­ Addisz-Abebában általánosra sikeredett a nemzetközi konferencia Addisz-Abebában, Etiópia főváro­sában november elején egyhetes nemzetközi tanácskozást tartottak Az egyház prófétai küldetéséről és felelősségéről az erőszakkal ki­­telepítettekért. A Jugoszláv Re­formátus Keresztyén­ Egyházat Béres Károly, az újvidéki Öku­menikus Szerete­tszolgálat igazga­tója képviselte. Élményeit útibe­számoló formájában teszi közzé a Magyar Szó hasábjain. Szerdán délután (november 8-án) városnézés és egy menekülttábor meg­látogatása volt tervben. Először a város közelében lévő sátortáborba látogat­tunk. A táborban most ezernél is több ember lalyk sát­orokban. Mindegyik­ben 15-20 személy, gyakran idegenek, akik itt ismerkedtek meg. Négy évvel ezelőtt még 4500 menekült élt itt, de azóta nagy részük állami segéllyel és külföldi adományokból szerzett magá­nak tetőt a feje fölé. Érkezésünkre összesereglettek a gyerekek, majd a felnőttek is, és a tá­bor vezetője rövid ismertetőt tartott. Elpanaszolta, hogy nem elegendő a se­gély, amit kapnak, csak az egyházak segítenek, s az kevés. Nincs víz, orvos, munkalehetőség... A külvárosban már száz dollárból lehet deszkából, pálma­levélből, sárból, bádogból egy kis haj­lékot építeni, de számukra ez is elér­­hetetlen. Az a kevés, amit a férfiak al­kalmi munkával, a gyerekek koldulás­sal megkeresnek, még élelmezésre sem elegendő. A táborban feltűnően sok a gyerek. Kíváncsian vesznek bennünket körül, nagy szemeik ragyognak, ruhájuk sza­kadozott, nagyon piszkos, cipő vagy papucs csak­ némelyiknek a lábán van. Nagyon barátkozóak. Amíg a táborve­zető beszélt, egy 4-5 éves fiúcska mel­lém állt és megfogta a kezem, rám me­resztette szemeit, amelyekből azt ol­vastam ki: „Ne lökj el magad­tól.” Mikor leguggoltam és megsimogattam a fejét, hátra­fordult és a nővérét hívta, aki a hátán cipelte kisebb testvérét. Tehetetlenül néztem őket, a tás­kámban lévő cukorkát nem ve­hettem elő, mert útvezetőink et­től eltanácsoltak. (Úgy sincs elég, és akkor sokaknak csak fáj­dalmat okozunk.) A kellemetlen helyzetet a kislányka oldotta fel, rámutatott a fényképezőgépre, jelezve, hogy készítsek róluk fel­vételt Elérzékenyülésemből fel­ocsúdva vettem a gépet és elkat­­tintottam, de már jöttek a töb­biek is, hiszen mindannyian a képen szerettek volna lenni. Kattogtak a gépek, az ott levő 60-70 vendég mindegyikének volt fényképezőgépe. Sokáig foglalkoztatott a gon­dolat, mennyire tövises a kü­rt a szegénységnek egy bizonyos ha­tára alól. A létminimum Afriká­ban nagyon alacsony, nálunk magasabb, de a talpra állás min­denütt végtelenül nehéz, mert mások a körülmények. Boly­gónkon talán százmillióra be­csülhető azoknak a gyerekek­nek a száma, akiknek, bár megvan a joguk a boldog gyermekkorra, még­­sincs részük benne. Afrikában, Ázsiá­ban, Dél-Amerikában és itt Európá­ban... Közvetlen­ül a tábor mellett épül egy település, amelynek házai főleg kőből és betonból készülnek. Mivel so­káig dolgoztam az építőipariján, nagy érdeklődéssel szemléltem a dolgozó munkásokat. A férfiak követ törtek és rakosgatták, a betonvasat igazgatták és ácsmunkát is végeztek, néhány nő be­tont hordott, amelyet előbb a férfiak­kal együtt kevertek. Betonkeverő, ta­licska sehol. A kézzel bekevert betont két párhuzamos farúd közé erősített bádoglemezre rakják, majd ezt az al­kalmatosságot két nő megfogja és ren­deltetési helyére cipeli. (Ilyen cipelő szerszámon hordozták, vallomásaik szerint, Goli özökön a köveket a ra­bok.) Az építkezők a függőónt ismerik, de nem hiszem, hogy vízmértéket használnak, hiszen ez szabad szemmel biztosra vehető. A házak alapterülete nem nagyobb 5x5 méternél és általá­ban kétszintesek. Ezen az építőhelyen láttam egy ér­dekes épületet, amelyre csak később fi­gyeltem fel. Ugyanis érdeklődésemet egy kb. 2x2 mm területű földdarab kö­tötte le, amely fel volt ásva, a föld összeaprítva, jól megnedvesítve és le­tépett fűvel vastagon betakarva. Első látásra gilisztatenyészetre hasonlított. Felemeltem a füvet, de csak a nedves föld volt alatta. Vendéglátóim mond­ták el, ez a tradicionális házépítés egyik fázisának része. Ugyanis a talaj nagyon agyagos, s nem issza magába a vizet. A jól porhanyósított földet így bőven meglocsolják, de még így is né­hány nap kell, hogy egészen átnedve­sedjen. Hogy közben a tetejét a nap ne szárítsa ki, fűvel borítják be. Amikor elázott a földben minden göröngy, a munkások lábbal jól összedolgozzák, a füvet nem szedik le, az marad kötő­elemnek, amely csökkent a száradás utáni repedezést. Ezt a sarat maltero­­zásra használják a hagyományos épít­kezésnél. Az építés pedig a következő­képpen történik. Faoszlopokat ásnak le a földbe az épület sarkaként, ezekre keresztben spárgával félbe hasított ge­rendákat kötöznek lent és fönt. Ezekre a vízszintes gerendákra szintén spár­gával rákötöznek függőleges fadara­bokat, amelyeket hosszant hasítással készítenek gerendákból. (A gerenda körülbelül 10-15 centi átmérőjű, azon a vidéken termő egyenes, csomó­mentes fa.) A „lécek” között 2—3 centi­méter távolság van. Az így nyert felüle­teket azután előbb belül, majd kívül néhány centiméter vastagon bemalte­­rozzák az említett földmasszával. Szá­radás után a falat kívülről, belülről be­meszelik. A mész óvja a falat az elázás­­tól az­ esős időszakban, egyben az erős napfényt­ől is. Az ilyen házak szinte ki­vétel nélkül bádogfedelűek, csak a na­gyon szegények kombinálnak pálma­levelet, gallyakat, nejlont. A városban ezrével van ilyen módon épült eláru­sítóhely, „kioszk”, melyek alapfelülete nem haladja meg az 1- 3 m?-t, több mindent árulnak bennük: kenyeret, péksüteményeket, fűszert, húsféléket, gyümölcsöt, italt stb. A menekülttáborból utunk a he­gyekbe vezetett, ahol Addisz-Abeba a múlt században létrejött. Az egykori királyi város egy hegy tetején volt, kö­rülbelül 300 méterre a mostani fölött. Onnan a század elején költözött le a város, de megmaradt a templom és a királyi palota a vendégházakkal, ame­lyek mind a fent leírt tradíciónál is módszerrel, fából és sárból készültek. A templom sajnos zárva volt, így csak a mellette lévő múzeumban csodálhat­tuk meg a régi könyveket, kegyszere­ket, liturgikus ruhákat. Könyvekről lévén szó meg kell em­líteni, hogy nyelvük és írásuk egészen különleges, és egy jelenlevő svájci teo­lógiatanár azt bizonygatta, hogy ez a beszéd és az írásmód a legrégibb, még az előkultúrák közé tartozik a világon. BÉRES Károly (A befejező rész holnapi számunk­ban) Minden gyerek fényképezkedni szeretett volna a menekülttáborban Félig kész ház A kisebbségi kérdés rendezéséhez érkezett a békefolyamat Ágoston András levele Horn Gyula magyar kormányfőhöz December 14-én Párizsban aláírják a jugoszláv békeszer­ződést. A meghívottak között ott van Magyarország is. Eb­ből az alkalomból közzétesszük Ágoston Andrásnak a VMDK Tanácsa nevében Horn Gyulához írt levelét. Nagyra becsült Miniszterelnök Úr! A VMDK Tanácsa 1995. november 25-i ülésén megvi­tatta a boszniai békeegyezmény után előállt helyzetet. Meg­állapította, hogy a békefolyamat elérkezett a kisebbségek kérdésének rendezéséhez. Megnyugvással vettük tudomásul, hogy e folyamatnak szomszéd államként, megfelelő formában, Magyarország is részese lehet. Négyévi küzdelem után a vajdasági magyarság most re­ménykedhet először abban, hogy autonómiájának ügye megfelelő súllyal kerül a nemzetközi közösség asztalára. A VMDK mindent megtesz, hogy az általa képviselt politika­ilag legitim autonómiamodell felkeltse a békefolyamat irá­nyítóinak érdeklődését. Ez azonban nem elég. Arra lenne szükség, hogy a ma­gyar kormány is vállalja ennek a modellnek a hatékony, széles körű nemzetközi képviseletét Ha a magyar kormány hajlandó segíteni autonómiatö­rekvéseit, a vajdasági magyarság önálló politikai szubjekti­vitással rendelkező kisebbségi közösséggé válhat, s hozzájá­rulhat a Kárpát-medencében élő magyarság határmódosí­tás nélküli politikai integrációjához. A VMDK az európai demokrácia mércéivel mérhető, a békefolyamat irányítóival is ismertetett autonómiakoncep­ciójának részeként a perszonális autonómia modellje:­­ felöleli a tömb-, a sziget- és a szórványmagyarságot is, s ezzel a vajdasági magyarság egészét politikai szubjektum­má teszi, - kiterjed az oktatásra, a művelődésre és a tájékoztatás­ra, azokra a tevékenységekre tehát, amelyek közvetlenül kihatnak a vajdasági magyarság önazonosságának megőr­zésére,­­ olyan választási mechanizmust irányoz elő, amely le­hetővé teszi a többpártrendszer elveinek érvényesítését a vajdasági magyarságon belül. Mindez lehetővé teszi, hogy a vajdasági magyarok ügy­eit olyan politikusok intézzék, akik neki, nem pedig a szerb hatalomnak tartoznak politikai felelősséggel. Ebből kifolyó­lag a perszonális autonómia szervei politikailag hitelesen feltárják, kifejezik és képviselik a vajdasági magyarság leg­általánosabb érdekeit. A perszonális autonómia megvalósítása nélkülözhetet­len, de nem jelenti azt, hogy a magyar többségű községek számára nincs szükség területi autonómiára. A VMDK autonómiakoncepciójának a területi autonó­miát felölelő modellje: - lehetőséget ad a magyar többségű, különleges státusú községek összevonására, a Magyar Autonóm Körzet létre­hozatalára, - a nem magyar többségű községekben és az ezekhez tartozó településeken biztosítja a nyelvhasználat jogát és a közigazgatásban, valamint az igazságszolgáltatásban való arányos részvételt,­­ megoldást ad a magyarok és más nemzetiségek együt­tes döntéshozatalára az önkormányzatokban, valamint a Magyar Autonóm Körzet szerveiben. A VMDK autonómiakoncepciója nem sérti a szerb ál­lamérdekeket. Miniszterelnök Úr annak idején csak egy, a magyar po­litikai szervezetek által egységesen támogatott autonómia­modell képviseletét vállalta. Azóta a helyzet megváltozott. A Vajdasági Magyar Polgári Mozgalom nyíltan megmond­ta, az autonómia nem szerepel politikai célkitűzései között. A Vajdasági Magyar Szövetségnek azóta sincs a szervezet legfőbb testülete által is hitelesített autonómiakoncepciója. Nincs tehát mit egyeztetni. Nagyra becsült Miniszterelnök Úr! A békekötés után előállt új helyzet, valamint a vajdasági magyarság érdeke viszont egyértelmű, határozott politikai tevékenységet tesz szükségessé. Ha a magyar kormány to­vábbra sem lenne hajlandó egyetlen legitim autonómiamo­­dellünk képviseletére, ezzel lényegesen gyengítené a vajda­sági magyarság autonómiaesélyeit. A VMDK Tanácsa természetesen a saját autonómiamo­­delljét kívánja életre kelteni. De ha a magyar kormány más konkrét autonómiamodellt tartana alkalmasabbnak, a VMDK azt is megvitatja. Egy dolog a fontos: az, hogy a vajdasági magyarság ebben a döntő történelmi időpontban ne maradjon nemzetközileg is képviselt autonómiamodell nélkül. Abban a reményben, hogy a magyar kormány ebben a történelmi pillanatban konkrét támogatásban tudja része­síteni a vajdasági magyarság autonómiatörekvéseit, a VMDK Tanácsának nevében nagyrabecsüléssel: ÁGOSTON András elnök

Next