Magyar Szó, 1996. január (53. évfolyam, 1-25. szám)

1996-01-03 / 1. szám

Küszöbök M­i másról szólhatna az új év első vezércikke, mint arról, hogy íme, ez is elkezdődött. Sokunk szerint hála Istennek, hogy végre véget ért az elmúlt esztendő, hi­szen túlnyomó többségünk számára a megpróbáltatások éve volt 1995. Ne­héz éveket hagytunk magunk mögött. Hogy miért tűnt a legnehezebbnek mégis a tavalyit Az utca embere sze­rint azért, mert kimerültünk. Anya­gilag, erkölcsileg, szellemileg. Felél­tük a tartalékainkat. A nyugdíjas el­költötte hosszú éveken át összekupor­­gatott pénzecskéjét, a munkás (ha nem maradt munka nélkül) olyan ke­veset keresett, hogy kénytelen volt a tartalékaihoz nyúlni. Kimerültünk a kilátástalanság miatt is - vagy inkább belefásultunk mindabba, ami kínzott bennünket. A mindennapi megélhetési gondokba belefáradt embernek nemigen van­nak egetrengető gondolatai. Talán ez is volt a cél. Hogy ne születhessenek sem bátrak, sem nagy dolgok. A tör­ténelem folyton ismétli önmagát: be­dőltünk az oszd meg és uralkodj ős­régi elvének. Holott - mint ifjú írónk mondja - tanulnunk kellett volna a szerb népmeséből, amely szerint a rő­­zse­szál könnyen elpattan, ám a köteg erős. Az optimisták most megkönnyeb­bülten sóhajtanak fel: jó, hogy véget ért az elmúlt év. A borúlátóbbak rá­juk kérdeznek: mit remélnek 1996- tól. Jobb lesz ez az év? Békésebb? Gazdagabb? Boldogabb? Miért és mitől? Attól még nem lesz könnyebb, hogy új év kezdődött. Valóban nem. Az új év küszöbén másféle küszöbökkel is szemben talál­juk magunkat. Például itt állunk az áremelkedések küszöbén, a szolgálta­tási díjak növekedésének küszöbén. A gazdasági zárlat felfüggesztése ma­gával vonhatja az embargós törvé­nyek eltörlését - nem a határátlépési illetéket, hiszen az egyszerű és kiváló pénzforrás az államkassza számára. Ehelyett mondjuk az következhet be, hogy a felmondási tilalom hatályta­lanítása és az igazgatói önkény ellen­­súlyozásának hiánya miatt­­ mind többen kerülhetnek utcára. A legfontosabb mégis az, hogy bé­ke van. Igaz, az év végén is mozgósí­tásokról érkeztek hírek, igaz, tegnap is tűntek el muzulmánok Szarajevó­ban a szerbek lakta negyedekben, igaz, hogy rendkívül törékeny ez a béke - de mégis, azt mondhatjuk: az évet békében kezdtük. Ismét csak az egyszerű halandót idézem: ha béke van, akkor majd csak boldogulunk valahogyan, talán beindulhat a ter­melés, talán a kereskedők nem csak álmodni fognak a megnövekedett vá­sárlóerőről, a földműveseknek lesz mit és miért befektetniük a földbe, a munkások valóban fizetést kapnak a személyi jövedelemnek csúfolt apró­pénz helyett, a nyugdíjasok nem csak tengődni tudnak majd a járandósá­gukból, hanem akár meg is élhetnek belőle, fiataljainknak, gyermekeink­nek lesz miért tanulniuk, lesz miért itthon maradniuk... szörnyű közelmúlt és a rossz előjelek ellenére mégis próbál­junk meg bizakodóak lenni most, az új év küszöbén. A hiteha­­gyott, megtört ember lehajtott fővel jár, márpedig nekünk felemelt fejjel, újult erővel kell nekivágnunk ennek az évnek. Reménykedjünk benne, hogy ez most az igazi megbékélés, a gazdasági felépülés, az alantas indu­latok és téveszmék csitulásának a kü­szöbe is. MISKOLCI Magdolna A tartós megbékélés még várat magára William Perry nyilatkozata a boszniai rendezési folyamatról­­ Az amerikai véderőminiszter tegnap Avianóba, majd Taszárba látogatott William Perry amerikai véderőm­i­­niszter és John Shalikashvili vezérkari főnök tegnap Olaszországba érkezett. Az avianói támaszponton szemlét tar­tottak azok felett az amerikai csapatok felett, amelyek a volt Jugoszláviában részt vesznek a NATO hadműveleté­ben. Olaszországból Magyarországra utaztak, hogy meglátogassák a Taszár­­ban és Kaposvárott állomásozó ameri­kai katonákat. Utána folytatják útjukat Boszniába, Ukrajnába és a Közel-Ke­letre. Az útiterv szerint Perry és Shali­kashvili ma tesz látogatást Szarajevó­ban és Tuzlában. William Perry elismeréssel nyilat­kozott a boszniai békefolyamat ütemé­ről, ám nem volt hajlandó előrejelzé­sekbe bocsátkozni, mikor várható a tartós megbékélés a muzulmánok, a horvátok és a szerbek között a háború sújtotta országban. - Úgy vélem, még korai jóslatokba bocsátkozni­­, mondta Perry újságí­róknak az avianói NATO légi támasz­ponton. Hozzáfűzte, hogy január 19- éig megérkezik Boszniába a 20 ezer amerikai katona több mint fele, hogy elősegítsék a hadban álló felek szétvá­lasztását. A szemben álló felek még nem ke­rültek abba a helyzetbe, hogy egymás­ra legyenek utalva, ez még hátravan, hangsúlyozta Perry. (Folytatása a 3. oldalon) (Reuter-ttlefotó) Az óév utolsó napján adták át rendeltetésének a pontonhidat Kupanjánál (a képen), s azóta folyamatosan érkeznek rajta az amerikai katonák Horvátországból Boszniába. Hamarosan megkezdik még egy pontonhíd építését Muzulmánok elrablása Az ENSZ képviselője megerősítette, a szerb ellenőrzés alatt álló városnegyedekben „tűntek el” a polgári személyek Hasan Muratovic, a szarajevói kor­mány tagja közölte, hogy a boszniai szer­­bek elraboltak 11 polgárt azokon az uta­kon, amelyeket a NATO nemrégiben nyi­tott meg Szarajevó térségében, jelentette a bosnyák rádió. A miniszter hétfői nyilatko­zatában ismertette, hogy a polgári szemé­lyeket kirángatták a járművekből Hidrában, Szarajevó külvárosában, amely a boszniai szerbek ellenőrzése alatt áll. Muratovic követelte, hogy módosítsák az IFOR megbízatását, hogy szembeszál­­hasson azzal, amit a szarajevói kormány szerb terrorizmusnak nevezett. A NATO képviselői azt állították, nincs értesülésük az incidensről. Hozzá­fűzték, hogy az ilyen vádak kivizsgálása a polgári rendőrség hatáskörébe tarto­zik, ezzel a NATO katonai gépezete nem foglalkozik. (Folytatása a 3. oldalon) Magasabb illetékek, új járulékok Újdonságok a kereset kifizetésében - Elsején léptek életbe a módosított törvények Az év első napján több új rendelet és törvénymódosítás lépett életbe, amelye­ket a köztársasági képviselőház a múlt év végén fogadott el. A szociális biztosítási járulékról szóló törvény módosítása és kiegészítése új­donságokat irányoz elő a járulékalap, az elszámolási kulcs és a járulék fizetésének módja körül. A parlament által elfoga­dott megoldás szerint a magánvállalko­zók által fizetett járulék alapjául a vállal­kozók által bejelentett nettó jövedelmet veszik, amely nem lehet kisebb a köztár­saságban kifizetett decemberi átlag brut­tó keresetnél, sem pedig nagyobb a köz­­társasági decemberi átlag bruttó kereset négyszeresénél, amit a statisztika határoz meg. A vállalkozók kötelesek lesznek az elszámolási járulékalapot minden hó­napban egyeztetni a bruttó keresetek ha­vi növekedésével. A földművesnyugdíjasok esetében az eddigi havi fix 300 dináros járulékalap helyett a köztársasági átlag bruttó kere­setnek legalább a felét veszik, és ezt az alapot évente kétszer valorizálják. Új­donságnak számít, hogy a földműves­nyugdíjasok járulékkulcsa az idén 7 he­lyett 12 százalék lesz. Ezzel a növekedés­sel 120 millió dináros hiányt tudnak fe­dezni a földművesek nyugdíjbiztosítási alapjában. Szerbiában január 1-jétől fogva ma­gasabb bírósági adminisztratív és kom­munális illetéket kell fizetni. Az erre vo­natkozó törvénymódosítás előirányozza, hogy a bírósági illetékeket szelektívan növeljék, a per és végrehajtó eljárás, va­lamint a magánper alapján folyó bűnvá­di eljárás során. Az általános illetőségű bíróságoknál az illetékeket kétszeresére növelik, a gaz­dasági bíróságokon pedig a per és végre­hajtó eljárás során négyszeresére. Két­szeresére növelik az illetékeket a csődel­járás esetén, a kényszer alatti kiegyenlí­tés esetén, valamint a bírósági nyilván­tartásba való felvételnél. Az adminisztratív illetékeket szelektí­ven átlag két vagy három ízben emelték. Az új tarifa szerint az állampolgárság el­nyerésére vonatkozó végzésre 2000 di­náros illetéket fizetnek, az állampolgár­ság megszűnésekor pedig 4500 dinárt. A volt jugoszláv tagköztársaságok állam­polgárai a jugoszláv állampolgárságért továbbra is 100 dinárt fizetnek. (Folytatása a 16. oldalon) (Óros András felvétele) Szilveszter éjszakáján az előző évekhez hasonlóan megteltek a szórakozóhelyek és vendéglők. Felvételünk az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben készült, ahol több mint 300-an várták az új esztendő érkezését. Még a helyszűke sem zavarta a vidám társaságot abban, hogy az ünnepi hangulat egészen másnap reggelig tartson Bőrkabátosok lepték el Vajdaságot □ Ellenzéki pártvélemények az adóbehajtásról - 4. oldal Egyre gyorsabban forog a világ? □ - Washingtoni tudósítónk jelentése a -3. oldalon Drágulásokkal érkezett az új év □ - Budapesti tudósítónk jelentése a­­ 3. oldalon Felhős, borús idő, helyenként gyenge havazás időjárás-jelentésünk a 9. oldalon

Next