Magyar Szó, 1996. november (53. évfolyam, 259-282. szám)
1996-11-01 / 259. szám
4 BELPOLITIKA IMR-Rába kooperáció Rába motorokat gyárt a belgrádi traktorgyár A Belgrádi Gazdasági Kamarában tegnap szerződést írt alá az IMR, a Rába LG és a Dinara, amelynek értelmében tartós együttműködést alakítanak ki közepes erejű dízelmotorok előállításának fejlesztési programjában. A szerződés aláírásával létrejöttek a feltételek, hogy ellássák a hazai piacot hiánycikknek számító motorokkal, valamint, hogy hosszú távon bekapcsolódjanak számos szerbiai és belgrádi vállalat termelési programjába. Branislav Vujinovic, a kamara elnöke hangsúlyozta, hogy a jelentős üzleti vállalkozás is azt bizonyítja, hogy fejlettek a gazdasági kapcsolatok Magyarországgal. Nagyszámú vállalatnak van szüksége ilyen ökológiai motorra, így például a FAP- nak, az Október 14-nek, az Ikar Busnak, a Neobusnak, a Zmajnak, az IMR-nek, a MIN-nek, a Severnek, a Radoje Dakiénak és a hajógyáraknak, mondta. Zalán Barnabás, a Rába korporáció vezérigazgatója elmagyarázta, hogy a jugoszláv vállalatok kezdetben a Magyarországról érkező motorrészeket állítják össze, később pedig, amikor bejáródnak, maguk állítják elő a motorokat. Vasa Pindovic, az IMR vezérigazgatója közölte, hogy az együttműködés számos hazai, többnyire belgrádi vállalatra terjedt ki, amelyek bekapcsolódnak az öktológiai motor előállításába, és ennek köszönhetően új munkahelyeket nyitnak. Sava Ćorović, a Dinara vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a hazai vállalatok a programnak egy részét már elsajátították, egy ideje már előállítanak különböző meneteket és szivattyúkat, és hamarosan a motorházat is Jugoszláviában öntik. A szerződés aláírásakor jelen volt Tóth János, Magyarország jugoszláviai nagykövete, Tomislav Milenkovic, szövetségi kereskedelmi miniszterhelyettes, Milovan Vasic, köztársasági ipari miniszterhelyettes, a Szerbiai és a Belgrádi Gazdasági Kamara képviselői, valamint a magyarországi és a belgrádi vállalatok igazgatói. (Tanjug) A TÖRÖKKANIZSAI LEPENKÁBAN Szalma mint nyersanyag A törökkanizsai Lepenka papír- és csomagolóanyaggyár elegendő nyersanyaggal rendelkezik a csomagolópapír előállítására, jelentette ki Velimir Zagorac vezérigazgató. A mezőgazdasági vállalatoktól a gyár 7000 tonna szalmát szerzett be, amelynek egy részét az aratás után saját szervezésben gyűjtötte be. A szalma kilogrammjáért átlag 22,5 párát fizetett, többet az eddigi árnál, korábban ugyanis egy kilogrammért negyed kilogramm búza árát fizették. A gyár megoldotta a régi papír hiányát a hazai piacon. Oroszországból és Magyarországról havonta mintegy 1500 tonna hulladék papírt importál, ami elegendő a zavartalan termeléshez az elkövetkező időszakban. A behozatali hulladék papír ára azonos a hazaiéval. (Tanjug) AZ ÚJVIDÉKI TERMÉNYTŐZSDÉRŐL Nagy búzakereslet Az újvidéki terménytőzsdén jelenleg a legkeresettebb termék a magbúza és az árubúza. Megnövekedett a kínálat, de még így sem tudta teljes egészében fedezni a keresletet, és ez az ár alakulását is befolyásolta. A különböző búzavetőmag-fajtákat kilogrammonként 2,50-2,52 dinárért árulták, az árubúzát pedig 1,30 dinárért. Ilyen helyzetben, a még feldolgozás nélküli magbúza iránt is volt kereslet, azzal a céllal, hogy növeljék a kezelt magbúza kínálatát a piacon. A búza magas ára következtében változó volt a T 500-as liszt ára, 1,92-1,95 dinár között alakult kilogrammonként. Növekedett a mesterségesen szárított kukorica kínálata, ami érthető is, hiszen gyors ütemben folyik a betakarítás, így a következő időszakban várhatóan még nagyobb lesz a kínálat. Ez valószínűleg befolyásolja az árát is. A kukoricát most 0,85- 0,92 dinárért árulják, a leszállítási határidőtől függően. A tőzsdén nagy a kínálat hízósertésből és hízómarhából, valamint borjúból. A többi áru esetében a kínálat azonos a kereslettel, vagy pedig nagyobb, mint a kereslet. (Tanjug) (1.) Középkori krónikáink a magyarság honfoglalást megelőző történetéről csupán egyben biztosak: őseink valahonnan keletről jöttek. Az arab, bizánci, szláv és nyugati latin korabeli források jóval több és pontosabb adatokat szolgáltatnak honfoglaló elődeink korábbi történetéről. Mégis csak viszonylag rövid időszakra vonatkoznak híradásaink, a honfoglalást közvetlenül megelőző egy-két évszázadra. Jóval ősibb időkbe vezet bennünket a nyelvtörténet és a régészet. Adataink ugyan nem állnak össze pontról pontra követhető történelemmé, elődeink régmúltjának fontosabb mozzanatait és folyamatait főbb vonásaiban megvilágítják. A magyarság honszerzés utáni évszázadát, életmódját és tetteinek mozgatórugóit nem érthetjük meg az előzmények vázlatos ismerete nélkül. ÚT A KÁRPÁTOKIG Az ősi szállások Nyelvünk finnugor származása félreérthetetlenül sugallja, hogy távoli elődeink valaha, igen régi időkben, a finnugor népek tágabban értelmezett közösségében éltek. Leghosszabb ideig legközelebbi nyelvrokonaink, a Nyugat-Szibériában ma alig néhány ezer főt számláló vogulok és osztjákok (vagy ahogyan ők fievezik magukat: manysik és hantik) elődeivel. Ez az ún. ugor közösség valahol a nyugatszibériai ligetes sztyepp övezetében élt, s a bronzkorban (a Kr. e. II. évezredben) természeti (halászóvadászó- gyűjtögető) életmódját a termelőgazdálkodással (földműveléssel és állattartással) cserélte fel. Ekkor váltak őseink lovas néppé is, az ugor nyelvekben ekkor alakult ki a közös, lótartással kapcsolatos szavak és kifejezések egész sora (ló, nyeregfék, ostor, elsőfű ló, másodfű ló). Az előmagyarság valamikor a bronzkor végén vagy a vaskor elején, nagyjából a Kr. e. 500 körüli időszakban vált ki az ugor népek közösségéből, tehát ekkortól beszélhetünk önálló ősmagyar népről. Önállósodásuk mozgatórugóit nem ismerjük pontosan, az azonban kétségtelen, hogy ez a folyamat igen hosszú ideig tartott. Minden jel arra mutat, hogy a Magyar Szó Nyugdíj csak a jövő héten A szeptemberi nyugdíj első részének kifizetése csütörtökön, november 7-én kezdődik, közölte a Köztársasági Nyugdíjbiztosítási Alap. Erre vonatkozóan tegnap született megállapodás a köztársasági kormány, a Szerbiai Nyugdíjasszövetség és az alap képviselőinek megbeszélésén. Ez a megbeszélés folytatása a kormány, a nyugdíjasszövetség és az alap folyamatos tevékenységének, hogy minél kedvezőbb anyagi helyzetet teremtsen a nyugdíjasok számára, azaz, hogy minél előbb rendszeressé tegye járandóságuk kifizetését. A megbeszélésen leszögezték, hogy a nyugdíjakat a törvény által előirányozott módon fizetik ki és egyeztetik, és a legutóbbi két kifizetéssel megkezdődött a kifizetési határidő lerövidítése, azzal a céllal, hogy rövid időn belül lehetővé tegyék, hogy a folyó hónapban az előző havi nyugdíjat fizessék ki. (Tanjug) Megemlékezés Szenttamáson Egyre teljesebbé válik az áldozatok névsora Holnap, november másodikán, halottak napján, délelőtt tíz órakor tartják a szenttamásiak a negyvennégyben kivégzett ártatlan magyar áldozatok emlékére a gyászszertartást. Az idén teszik ezt másodízben. Mint már tavaly is, ezúttal is a katolikus temetőben, az áldozati keresztnél mondanak imát értük, majd a hozzátartozók és a helyi lakosság megkoszorúzza a keresztet. A szenttamásiak ugyan korábban nem beszéltek róla - mert ők sem beszélhettek -, hogy ott, a kereszt közelében található az a néhány kisebb és néhány nagyobb tömegsír, amelyekbe abban az időben eltakarták az áldozatok legnagyobb részét a vérengzés elkövetői a több héten át tartó bosszúhadjárat során. Szenttamás azon helységek közé tartozik, ahol a megtorlás a magyar lakosság számarányához viszonyítva a legtöbb áldozatot követelt, és ahol a megrémített hozzátartozók, de az egész helybéli magyarság úgy általában is, a legnehezebben kezdett oldódni a kegyetlenség által kiváltott bénultságból. Több buzgó helybeli lakosnak köszönhetően azonban az elmúlt két év folyamán összeállt az események időrendje, sőt, tavaly a település magyar lakói már vállalták a nyilvános megemlékezést is a temetőben. Az időközben megindult kutatómunka - igaz, egyelőre csak amatőrök közreműködésével, de annál nagyobb buzgósággal és maximális hitelességi igénnyel - meghozta eredményét Ennek köszönhető, hogy elkészült az áldozatoknak szinte a teljesen megbízható névsora. A korábbi sejtések beigazolódtak. Szenttamáson mintegy félezer embert tüntettek el ötvenkét évvel ezelőtt. Nem egészen négyszáznak az adatai már ismertek. Hogy ez milyen nagy vérveszteség volt, és a magyarságra milyen katasztrofális következményekkel járt, azt érzékelteti az az adat, hogy az első, háború utáni népszámlálás során a faluban, valamint a Szenttamás községhez tartozó két településen - Turján és Nádalján - 5100 magyart vettek számba. Hét évvel korábban, az 1944-es magyar népszámlálás során a számuk megközelítette a hétezret. Az adatok feltárása elsősorban a helybéli Pintér József kitartó szorgalmának köszönhető. Várható, hogy az általa összegyűjtött adatok hamarosan könyv formájában is megjelennek, mint ahogyan megjelent már a bajmoki, a kanizsai, az adorjáni és a martonosi is. A napokban jelent meg a csurogi, és várható, hogy rövid időn belül napvilágot lát a zentai is. A többi érintett helység névsora is egyre inkább kiegészül, sok helybeli segítőkész közreműködésének köszönhetően, így tehát a teljes délvidéki áldozati lista is. M. M. Befejeződött a napraforgó és a szója betakarítása Az átlaghozam két tonna hektáronként Vajdaságban befejezéséhez közeledik az őszi termés betakarítása. A napraforgó és a szója betakarítását már befejezték, és a cukorrépa nagy részét is felszedték. A kukoricát a területeknek több mint felén letörték. A hozam nagyobb, mint tavaly volt, közölte a tegnap megtartott sajtóértekezleten Olga Čurović tartományi mezőgazdasági titkár. A csaknem 185 ezer hektárról az idén Vajdaságban 360 ezer tonna napraforgót kaptak, hektáronként átlag 1,95 tonnát. A szója átlaghozama 2,12 tonna hektáronként, ami a szakemberek véleménye szerint jó termés, tekintettel a szárazságra, ami Bánátban és a tartomány egyes területein uralkodott. A cukorrépa átlaghozama 38 tonna hektáronként. A cukorgyáraknak eddig több mint 1,6 millió tonnát szállítottak le. A termés kétharmadát már feldolgozták, a répa cukortartalma mintegy 14,6 százalékos. A kukoricát a területeknek több mint a feléről betakarították. Az átlaghozam mintegy 4,8 tonna hektáronként. Vajdaságban 668 461 hektáron vetettek az idén kukoricát, eddig 363 600 hektárról takarították be. A magkukorica betakarítása befejeződött, az átlaghozam 2,4 tonna volt hektáronként. Több mint 19 ezer tonna vetőmag termett. Bogdan Bérié, az újvidéki iparinövény-termesztési ügyviteli közösség igazgatója kijelentette, hogy az idén rekordmennyiségű napraforgó és szója termett. Hozzátette, hogy az átlaghozam mintegy két tonna hektáronként. Szerbiában 215 ezer hektáron termett napraforgó, és mintegy 380 ezer tonnát takarítottak be. Szóját 80 ezer hektáron vetettek, és 160 ezer tonnát takarítottak be. A hozam alapján Béké úgy értékelte, hogy az elmúlt másfél évtized alatt ez volt az egyik legsikeresebb év a napraforgó- és szójatermesztésben. Véleménye szerint ekkora mennyiségű napraforgóból és szójából az étolajgyárak 180 ezer tonna olajat állítanak elő, 50 százalékkal többet, mint tavaly. Mivel a hazai fogyasztók szükséglete 140 ezer tonna, lehetőség nyílik körülbelül 40 ezer tonna étolaj kivitelére. (Tanjug) FODOR ISTVÁN „ŐSEINKET FELHOZÁD..." A honfoglaló magyarság meglehetősen nagy területre kiterjedő és laza ugor közösségen belül az előmagyar csoportok élhettek a legdélebbi területen, az Irtis-Isim-Tobol folyók vidékének ligetes sztyeppi övezetében. A bronzkor végén és a vaskor elején az eurázsiai pusztaságokon újfajta gazdálkodási rendszer alakult ki: a vándorlólegeltető állattartás, vagy más néven a lovas nomadizmus. A régészeti leletek tanúsága alapján ez az életforma nem csupán a sztyeppén válik uralkodóvá, hanem a ligetes sztyepp sávjában is. Az előmagyarság elkülönülését és önálló néppé alakulását minden bizonnyal azzal magyarázhatjuk, hogy az ugor népcsoportok közül - mint a legdélebben lakók - ők tértek át az új életformára, s ez a mozgékony életmód egy idő után területileg is eltávolította őket ugor rokonaiktól. Bármely nép (etnikum) önállóságának elengedhetetlen velejárója a népi vagy etnikai öntudat kialakulása, amelynek fontos jele a népnév és a népi eredettudat. Őseink már önálló népi létünk kezdetétől magyarnak nevezték magukat, s e szónak jelentése is van. A két elemből álló (magyar vagy er) népnév legvalószínűbb jelentése: beszélő ember. Hasonló népi ölnevezést más korai népalakulatoknál is igen gyakran találunk. Arra, hogy a magyarság önelnevezése még ugor nyelvrokonaikkal való kapcsolataik idején alakult ki, perdöntő bizonyíték, hogy a népnév első eleme megtalálható a vogulok maguk által használt népnevében (manysi) és az egyik obi-ugor házassági csoport (frátria) elnevezésben is (mosz). Írott források hiányában nem tudhatjuk pontosan, milyen volt ekkor őseink eredetmondája, de joggal feltehető, hogy a Kézai művében megőrzött ősi magyar eredetmonda, az ún. csodaszarvasmonda erre az időre nyúlik vissza. Az ősmagyarság déli szomszédai ugyanis ebben az időben a szkítákkal rokon szarmaták voltak, s az iráni nyelvű szkíták körében a szarvast különleges tisztelet övezte. (Pajzsukon aranyszarvast hordtak az előkelők.) Bizonyára sok szkíta népcsoport tartotta a szarvast mitikus ősének, amire jó bizonyíték, hogy az ázsiai szkíták vagy szakák neve „szarvas-nép”-et jelent A nyugat-szibériai régészettel foglalkozó kutatók közül egyre többen hajlanak arra a nézetre, hogy a fentebb körülhatárolt területen megfigyelt ún. szargatkai régészeti műveltség - amelynek korát a Kr. e. VI. és Kr. u. V. század közé tehetjük - az ősmagyarság régészeti hagyatéka lehet. E ligetes sztyeppi műveltség népessége zömmel nomád gazdálkodással foglalkozott, halottaik sírjai fölé kis földhalmot emeltek, s a halotti tor alkalmával lovat, szarvasmarhát és juhot áldoztak. A ló koponyáját (és bizonyára bőrét) a temetés után a sírhalomba ásták be, de néha az elhunyt mellé a sírba helyezték. Gyakrabban azonban csupán a lószerszámot (kantárt, nyerget) tették a sírba, mivel bizonyára úgy tartották, hogy a feltorozott állat majd csontjaiból újjászületik a túlvilágon, sőt a lószerszám is átmenti a túlvilágra az állat lelkét. A településeken és temetőkben előkerült állatcsontok arra utalnak, hogy őseink szarvasmarhát, lovat és juhot tartottak. Egy nagy sztyeppi nomád népmozgás - melynek pontos indítékait és lefolyását nem ismerjük - az V. sz. körüli időben az ősmagyarságot kimozdította nyugat-szibériai hazájából és nyugati irányú vándorlásra késztette. Vándorlásuk a Volga középső 1996. november 1., péntek Nem volt megrendelés (?) A štrpci emberrablók a saját szakállukra dolgoztak, állítja a Crna Gora-i belügyminiszter Filip Vujanović Crna Gora-i belügyminiszter kijelentette, hogy a štrpci emberrablást senki sem rendelte meg, ha *nem az emberrablók saját szakállukra dolgoztak. Vujanovic a Monitor hetilap legújabb számának úgy nyilatkozott, a tanúk vallomásából kiderül, hogy az emberrablást végrehajtó félkatonai alakulaton kívül más megrendelő nem volt. „Ok, tudomásunk szerint, maguk szervezték az akciót, senki sem kérte ezt tőlük” - mondta. (Beta) szakasza és az Urál-hegység közötti területen jutott nyugvópontra. MAGNA HUNGÁRIA Julianus barát 1236-ban a Volga bal partján megtalálta a magyarok keleten maradt töredékét, s ezt a területet Magna Hungáriának, azaz régi Magyarországnak nevezte. Julianus híradását a volgai magyarokról ma már számos más adat is megerősíti. Nemrégiben a Káma Volgába szakadásának vidékén, Csisztopol városában egy 1311-es arab nyelvű sírfeliratot találtak, amelyen egy bizonyos Madzsar kádiról esik szó. Valószínű, hogy e családnév az errefelé élő keleti magyarok népnevéből származik. Ugyanezen a vidéken a hetvenes-nyolcvanas években nagy sírszámú temetőt tártak fel a kazányi régészek Bolsije Tigani falu mellett. A sírokban részleges lovastemetkezést, ezüstszemes halotti szemfedőt és sok más olyan, a temetkezési rítussal kapcsolatos jelenséget figyeltek meg, amelyek rendkívül közel állnak a mi honfoglalás kori temetőinkhez. E temető kora a VIII-X. századra tehető, s valószínűleg a keleti magyarok egy közössége nyugszik itt. Ehhez hasonló temetők egész sorát ismerjük a Volga és Urál-hegység közti területen, méghozzá a VI. századtól kezdődően. Többségükben megtaláljuk a honfoglalóinkra jellemző temetkezési szokásokat, s joggal gyaníthatjuk, hogy a Nyugat-Szibériából elköltözött ősmagyarság itt ütötte fel újra szállásait . A Julianus-féle Magna Hungária realitásában és helyében ma már kevesen kételkednek a történészek közül, akadnak azonban néhányan, akik úgy vélik, hogy elődeink valahonnan délről, a Don-Kubány vidékéről költöztek ide a VIII. század közepén az e területről északra vonuló volgai bolgárokkal együtt. E feltevésnek - amely írott forrásokkal sem támogatható - a régészeti adatok minden tekintetben ellene szólnak. Egyre több szálon követhetjük ma már segítségükkel az ősmagyarság vándorútját Nyugat-Szilériából Magna Hungáriába. . (Folytatjuk)