Magyar Szó, 1998. február (55. évfolyam, 29-52. szám)

1998-02-01 / 29. szám

1998. február 1 vasárnap Amíg nekem egy kicsit is jobb... Üres ígéretekről, sztrájkveszélyről, kompromittált vezetőkről a küszöbönálló szakszervezeti választások kapcsán Napokon belül befejeződnek Szabadkán a szakszervezeti választá­sok, a jövő héten szerdán tartja meg tisztújító értekezletét a községi választmány. Noha a nem véletlenül államinak csúfolt önálló szak­szervezetet évek óta rengeteg vád éri, a szabadkaiaknak - harcos kiállásuknak köszönhetően - sikerült kivívniuk a tagság bizalmát, hiszen az elmúlt években számos kemény és bátor kezdeményezés­sel ostromolta a köztársasági vezetőséget. Mégis, nemcsak a fotel­jeiket féltő, minden jel szerint kettős szerepet játszó köztársasági szakszervezeti vezetőségnél ütköznek falba; a közömbösség, a szo­lidaritás hiánya is gátolja az eredményesebb harcot. Az egészség­­ügyiek egyelőre hallgatnak, de a kilátástalanság és az elégedetlen­ség félő, hogy - immár menetrendszerűen - májusban újból sztráj­kot szül. Ezekre az önmagukat felemlésztő állapotokra utalt Momčilo Stevanović, a szabadkai kórház szakszervezetének most leköszönő elnöke egy minapi szakszervezeti elnökségi ülésen. En­nek kapcsán kértük fel, összegezze három és fél éves tevékenységé­nek az eredményeit. - Nagyon sok zaklatásnak, nélkü­lözésnek voltunk kitéve az elmúlt években, amikor a jobb munkakö­rülményekért, megbecsülésért, a jobb egészségügyi ellátásért folytat­tunk állandó harcot - kezdte a szak­­szervezeti vezető. - Amíg községi hatáskörbe tartoztunk, addig hiába követeltünk valamit a köztársasági forrásokból, azóta, hogy hozzájuk tartozunk, a község utasít bennün­ket Belgrádba, ha segítséget ké­rünk. Tény, hogy ugyanazokért a jogokért kellett tavaly is munkabe­szüntetéssel harcolnunk, amelyekre már egy évvel korábbi sztrájkunk során ígéretet kaptunk. Igyekszem derűlátó lenni, mégis azt kell mon­danom, hogy egyáltalán nem cso­dálkoznék, ha az idén májusban is­mét erre a lépésre kényszerülnénk, hiszen a kormány eddig is csak üres ígéretekkel igyekezett elodázni a gondok tényleges megoldását. Vi­szonyulása sztrájkunkhoz példátlan volt; annak idején megígérték, hogy­ októberig - tehát már a szeptemberi fizetéssel - rendezik a tartozást, kifi­zetik az elmaradt egytálételért, az útiköltség címén járó pénzt, de a do­logból nem lett semmi. A személyi jövedelmek kifizetése is egyre in­kább elmaradt, nem beszélve a táp­pénzről, amivel hónapokkal el van­nak maradva. Nem is tudom, hogy miből élnek ezek az emberek. Egyik kolléganőm, mivel nem kapta az úti­költséget, hónapokig kerékpárral járt be Györgyénből a forgalmas nemzetközi úton... Mit mondhat az ember erre? Megkaptuk ugyan a decemberi fizetést, de sem útiköltsé­get, sem az egytálételért járó jutta­tást, sem a novemberi táppénzt nem kapták meg az emberek. Ha a pén­zek után érdeklődünk, a betegse­­gélyző nem tud semmit. Megkoc­kázatom még azt is, hogy a pénzt valahol visszatartják. Attól tartok, hogy az emberek olyan mértékben elégedetlenek és felháborodottak, hogy már képtelenek a szavukat fel­emelni, de már nem is tudják, hogy kinek kellene mondani... A köztársasági szakszervezeti ve­­zetőség im­már ki tudja, hányadszor kompromittálta magát. Úgy is fogal­mazhatnék, hogy eladta magát. Mi másnak nevezhetnénk a viselkedé­sét, amikor egy ötszázezer lakosú Niš egészségügyi intézménye egy hónapig sztrájkolt, és mindez idő alatt a többi egészségügyi intéz­ménynek az országban fogalma sem volt róla. A Tomislav Banovic vezet­te vezetőség egyszerűen szóra sem méltatta őket, amikor több száz kilo­métert gyalogolva fejezték ki elége­­detlenségüket... ez most a fővárosi közlekedésiek sztrájkjakor megis­­métlődött. Sajnos ők nagyon is tu­datosan cselekszenek, hiszen szemé­lyes érdekük, hogy lokalizálják az elégedellenséget. Tudjuk, kinek a szekerét kell tolniuk ahhoz, hogy megmaradhassanak foteljeikben. A szolidaritás teljes hiánya sajnos nemcsak rájuk jellemző. Holott az lenne a legtermészetesebb, hogy az mellé álljunk, aki bajban van, hiszen nem tudhatjuk, hogy mi vár ránk holnap - véli Momčilo Stevanovic, aki azt mondja, akkor is az elégedet­lenek mellé kellene állniuk, ha tör­ténetesen egy eldugott kis település egészségházának dolgozói érzik úgy, hogy méltánytalanul bánnak velük. Ami itt játszódik, az valamifé­le politikai ördögi játékra hasonlít, amelyben el akarják ködösíteni a lé­nyeget, azt, hogy helyzetünk, ezen belül az egészségügyiek helyzete is katasztrofális.­­ Az egészségügyi intézmények teljesen ki vannak szolgáltatva! A gyógyszergyárak már régen nem szállítanak, ha nem fizetünk előre, pénzünk pedig nincs. Keserves do­log látni, hogy mire hasonlít ez az intézmény, hogy mit kapnak a nyol­cadik emeleten elhelyezett beteg gyerekek vagy a kismamák szülés után, hogy milyen pizsamákba, há­lóingekbe bújtatjuk a betegeket, mi­lyen állapotban vannak a kórházi ágyak, a műszerek. Egy közönséges kerékre nincs pénz, hogy a tolóko­csikat használni tudjuk, beázik a te­tő, veszélyben vannak a drága be­rendezések. Hogy ne beszéljek a mentőállomás helyzetéről, ahol ta­lán egyetlen mentőautóra mondha­tó rá, hogy úgy-ahogy kifogástalan a műszaki állapota. Pénz viszont nincs alkatrészekre. Nincs rendben a fűtés sem. Vajon normális dolog-e az, hogy a kisbabák csípővizsgálatát 13 fokos helyiségben végezzük? De mi is fázunk, nem csoda, hogy már az ötödik kolléganőnk ment el a na­pokban betegszabadságra, négyen közülük tüdőgyulladásban szenved­nek. Mindennek elsősorban a bete­gek isszák meg a levét, hiába ír ki mankót a betegnek az orvos, ha a Dunav vállalat nem ismeri el a hite­lesített elismerést, a betegsegélyző ugyanis korábbi tartozását sem tör­lesztette. A választások előtt ígéretekkel kápráztatják el az embereket, de minden ígéretesnek tűnő összefogás szertefoszlik. Mindaddig, amíg a nyitást a világ felé belső embargó gátolja, amíg olyan miniszterünk van, aki nem fogadja a Nirtől Belg­­rádig gyalogoló tüntetőket, amíg az évek óta sokak által hibáztatott köz­­társasági szakszervezet funkcionári­usnak hogy, hogy nem, mindig bi­zalmat szavaznak, aligha várható ja­vulás. L. KISS Ágnes (HEVÉR Miklós felvétele) Momčilo Stevanovic Magyar Szó GAZDASÁGI, POLITIKAI TÉMÁK . Elvárás: Az SZSZP és a VMSZ között meglesz az összhang (Folytatás az 1. oldalról) A MAGYAROK JOGAIRÓL A LEGÁLIS INTÉZMÉNYRENDSZER ÚTJÁN ■ Ennek lenne része a párbeszéd a Vajdasági Ma­gyar Szövetséggel?­­A Kasza József vezette VMSZ, amely a többi magyar párthoz viszonyítva a legtöbb magyart tömörít, egyrészt a magyarok nemzeti jogainak gyakorlatban való megva­lósítását követeli, másrészt e jogok bővítését is, amelye­ket a Szerb Köztársaság mostani törvényei nem irányoz­nak elő. A párt és Kasza úr munkamódszerében jónak tartom, hogy beszélgetéseket kezdeményeznek a ma­gyarok jogainak érvényesítéséről és jogainak bővítéséről a hatalmi párt­tal, az SZSZP-vel és a rendszer legális intézményeivel, az állami szervekkel. Ez jó, és remélem, hogy ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban hamaro­san tárgyalóasztalhoz ül az SZSZP és a VMSZP küldöttsége. ■ A Szerbiai Szocialista Párt so­raiban is vannak magyarok, innen, Vajdaságból a pártnak a szerbiai parlamentben két magyar képvise­lője is van. Nemcsak e tények tuda­tában, hanem a párt programjának ismeretében is magától adódik a kérdés: mi az, amit a magyarok helyzetét illetően rendezni akar az SZSZP?­­ Az SZSZP az egyik legtömege­sebb párt nemcsak Szerbiában, ha­nem Európában is, tagjai és vezető­sége soraiban minden vajdasági nemzeti és vallási közösség tagja megtalálható. Vannak tehát magyar képviselőink is. Az álláspontunk az, hogy az alkotmány rendelkezései ér­telmében érvényesíteni kell mind a nemzeti, mind az emberi jogokat, és így van ez a magyarok esetében is. Úgy vélem, az SZSZP - VMSZ párbeszédben a konkrét gyakorlattal foglalko­zunk, tehát az oktatás, a kultúra, az igazságügy, az ön­­kormányzat, a gazdaság és a mindennapi életnek azzal a kérdéseivel, ahol következetlenségek tapasztalhatók e jogok érvényesítésében. Ott fogunk reagálni, ahol nem teremtették meg a szervezési és anyagi feltételeket a ma­gyarok nemzeti jogainak érvényesítésében az alkotmány és Vajdaság statútuma értelmében. Mi a szocialista párt soraiban azon leszünk, hogy ezeket az ellentmondáso­kat mielőbb tisztázzuk, és politikai megállapodással, a hatalmi szervek intézkedéseivel helyre tegyük a dolgo­kat. Az ilyen gondokat illetően remélem a két párt ve­zetősége között meglesz az összhang, ez az SZSZP és Szerbia érdeke, hiszen azért száll síkra, hogy a Szerbia Alkotmányában, Vajdaság statútumában és a törvé­nyekben lefektetett elveket meg is valósítsuk. TÁRGYALNI LEHET MINDENRŐL, CSAK A SZEPARATIZMUSRÓL NEM . Vannak azonban olyan kezdeményezések is, ame­lyek az említett okmányok módosítását követelik meg... - E kérdések megoldására több időre, hozzáértő elemzésekre van szükség elsősorban az állami szervek részéről, és majd csak azután lehet választ adni ezekre a követelésekre. Személy szerint az a véleményem, hogy a nemzeti jogok mindenfajta kiszélesítéséről tárgyalni kell, és a megoldást is keresni kell abban az esetben, ha azok hátterében nem szeparatista törekvések állnak. A VMSZ nem abból a pozícióból tevékenykedik, mint an­nak idején az Ágoston András vezette VMDK, s a Kasza úr által a párbeszédben javasolt témákban nincs is a perszonális autonómia elismertetésére irányuló követe­lés, mint ahogy azt a VMDK Ágoston vezetésével kitar­tóan követelte. Hogy világos legyek: Szerbiában problé­ma nélkül tárgyalni lehet minden jogról és minden jog bővítéséről, amely a magyarok vagy más nemzetek tag­jai nemzeti és emberi jogainak a körébe tartozik. A probléma másik része a nemzeti kisebbségek kollektív jogainak elismerése. ■ Erről nem lehet tárgyalni? - Ha az oktatásban, kultúrában, a tájékoztatásban való kollektív jogokról, tehát a nemzet kulturális és más identitását érintő kollektív jogokról van szó, akkor igen, ez helyes követelés és mi támogatjuk az ilyen kollektív jogok érvényesítését. Nem támogatjuk azonban a kol­lektív jogok olyan bővítését, amelyek a szeparatizmus­hoz vezethetnek. ■ Melyek azok a törekvések, amelyek ön szerint sze­paratizmust j­elentenek?­­ Azok, amelyek bármilyen alapon a nemzeti kisebb­ség területi autonómiájának a megteremtésére irányul­nak. ■ Tehát, ha a magyar többségű községek együttmű­ködéssel valamiféle régiót hoznának létre Észak-Bács­­kában, az szeparatizmus lenne? - Nem. Szeparatizmusnak azok a megoldások nevez­hetők, amelyeket Ágoston követelt, legyen az perszoná­lis vagy területi autonómia, amelyeknek mindazon jel­lemvonásai meglennének, mint Vajdaság autonómiájá­nak. Viszont, ha ezekben a községekben olyan mecha­nizmusokat keresnének a rendszer intézményeinek ke­retében, amelyek tanácsadói szerepkörben megoldáso­kat javasolnának, akkor ez egy új forma lehetne, amely­­lyel a rendszer intézményeiben találnánk meg a megol­dást. Itt világosan ki kell mondani, hogy Vajdaságban nemzeti és vallási szempontból évszázadokon át annyira összekeveredtek az emberek, hogy a nemzeti alapon történő megosztás veszélyes lenne, és azt maguk a pol­gárok sem fogadnák el. A Jugoszláviában és Szerbiában élő magyarok és a Magyarországon élő szerbek sokban hozzájárulnak a két ország baráti és jószomszédi kap­csolatához. A felsoroltak összessége mindazok az okai annak, hogy az SZSZP következetes lesz programjához, a nemzeti egyenjogúság érvényesítése, a nemzetek kö­zötti viszonyok javítása és a polgári és emberi jogok ér­vényesítése terén. A FORUM-HÁZ MEGMARAD " ■ A nemzeti jogok érvényesítésében fontosnak ítél­te meg az oktatás, a kultúra és a tájékoztatás területét. Beszédünk hát a Magyar Szó, tehát a Tartományi Kép­viselőház által alapított magyar na­pilap háza tájáról, a Fórumról! A VMSZ a Milosevic elnöknek átnyúj­tott javaslataiban a magyar magánla­pok állami dotációját is követeli. Mi az SZSZP álláspontja erről? - A Forum-ház eddigi munkája során bebizonyította létjogosultságát Vajdaságban és Szerbiában, mind a tájékoztatás, mind a nyomdaipar, mind a kiadói tevékenység területén, és személyes véleményem szerint az államnak jobban kell segítenie a Fó­rumot az előállt, elsősorban pénz­ügyi jellegű problémák megoldásá­ban. Magának a Fórumnak és veze­tőségének többet kell tennie a káder­beli megerősödés érdekében, s a tar­tománynak továbbra is finanszíroz­nia kell ezt a közvállalatot oly mó­don, hogy az még jobban, minősége­­sebben lássa el feladatát. Ez nemcsak az itt élő magyarok, hanem Vajda­ság, Szerbia és Jugoszlávia érdeke is. Ami pedig a privát lapokat illeti, rá­juk ugyanazok a mércék vonatkoz­nak, függetlenül attól hogy szerbül, vagy a nemzetiségek nyelvén jelen­nek-e meg. Az államnak megvan a módja a tájékoztatás fejlesztésére a Forum, a keretében megjelenő Magyar Szó és más kiadványok által, és nem látom logikusnak, hogy az állam póteszközöket szavatol más lapoknak, amikor nem biztosított eszközöket egy elismert kiadó­háznak, mint amilyen a Forum. A MEZŐGAZD­ASÁG FINANSZÍROZÁSÁRÓL Nedeljko Šipovac a szövetségi kormányban a mező­­gazdasági miniszter posztját is betölti. A miniszterhez szól a kérdés: ■ Ön szerint hogyan lehetne finanszírozni a mező­­gazdaságot olyan helyzetben, amikor az állam anyagi lehetőségei szűkösek, s a mezőgazdaság kénytelen drá­ga bankkölcsönöket felvenni. Ez pedig, ahogyan ön is kifejtette nemrégen egy tanácskozáson, a mezőgazda­­sági termelés jellegzetessége miatt, olyan abszurd helyzetet teremt, hogy végül nagyobb a kamat, mint a kölcsön. Erre példa a múlt év is, amikor a mezőgazda­ság adóssága elérte a 2,3 milliárd dinárt.­­ A tavalyi adósságának a háromnegyed részét a ka­matok és különféle bankköltségek teszik. Ekkora tarto­zást a mezőgazdaság képtelen rendezni. Ezért született meg a javaslat, hogy a rövidlejáratú kölcsönöket a föde­ráció adósságává kell nyilvánítani. Ha ugyanis ezt nem oldjuk meg, a mezőgazdaság versenyképtelen lesz mind a hazai, mind a külföldi piacon. Olyan árak lennének, amelyeket nehéz lenne megfizetni. A következő lépés lenne a mezőgazdaság további finanszírozásának a meg­oldása. Figyelembe kell venni a mezőgazdasági termelés sajátosságát, azt, hogy a termelési folyamat és a tartalé­kok raktározása milyen hosszú időt vesz igénybe. Ez vonatkozik a növénytermesztésre, az állattenyésztésre és a mezőgazdasági termények feldolgozására is, de meg kell találni a finanszírozásnak azt a módját, amely nem gerjeszti az inflációt. Miért ne juthatna például oly módon pénzhez a mezőgazdaság, hogy mindazok a hazai és külföldi fogyasztók, akik érdekeltek az élelmi­szer-termelésben, értékpapírokat vásárolnak a börzén? Értékpapírokat, amelyeknek árufedezete van. ■ Az értékpapírok vásárlása és eladása kockázattal jár. Nemcsak annak kockázat, aki eladja és aki megve­szi, hanem annak is, aki kezességet vállal értük, hiszen a terményt előre úgymond látatlanban kell eladni és megvenni... - Ez igaz, de hát végül is minden kockázattal jár. Állítom azonban, hogy az értékpapírokat nem nehéz eladni. Mi 2-3 évvel ezelőtt kezdtünk el az értékpapí­rokkal dolgozni, és elmondhatom, hogy jók a tapaszta­lataink. Két évvel ezelőtt a köztársaságban például 400 millió dinár értékű értékpapírt adtunk el. Különösebb gond nélkül. A mezőgazdaság finanszírozásának továb­bi lehetősége az is, hogy az ágazat több pénzt kap az elsődleges pénzkibocsátásból. Négyszer többet kellene kapnia, mint most. A már meglevő, forgalomban levő pénzmasszából kell többet kapnia, minimális kamattal. Olyan kamattal, amelyet a mezőgazdaság és az élelmi­szeripar el tud viselni.­­ Természetesen maga az ágazat is megtalálhatja an­nak a módját, hogy pénzhez jusson. Találhat magának partnereket itthon és a világban is, akik hajlandóak len­nének vállalni egy-egy mezőgazdasági beruházás pén­zelését... És itt van a privatizáció is, amelynek révén pénzhez juthat a mezőgazdaság. Erre újabban a feldol­gozóiparban is vannak példák, hogy csak megemlítsem Verbászt, vagy a zsablyai, a kovačicai és a kovini cukor­gyárakat, amelyek ily módon jutottak tőkéhez. Munkatársak: FRIEDRICH Anna JUHÁSZ M. Erzsébet (OTOS András felvétele) Nedeljko Šipovac

Next