Magyar Szó, 1998. június (55. évfolyam, 130-154. szám)
1998-06-07 / 135. szám
1998. június 7., vasárnap Közép-Kelet-Európa szennye: a giccs Kedden bemutató lesz az Újvidéki Színházban Az Újvidéki Színházban kedden tartják meg az évad hetedik bemutatóját. A Művészeti Akadémia harmadéves hallgatóinak vizsgaelőadása ez, egy „komoly bohózat", melynek szerzője Kornis Mihály, aki Arthur Schnitzler Körtánca nyomán írta meg a Körmagyart. Az előadást Hernyák György állította színre, a színészvezető László Sándor. Az előadást június 10-én és 11-én, szerdán és csütörtökön megismétlik. Az utóbbi dátum azért is fontos, mert a darab után az Újvidéki Színház kihirdeti, ki részesült az évad előadása, az évad színésze és színésznője, valamint a legjobb mellékszerepekért járó elismerésben. A héten tartott sajtótájékoztatón Hernyák György a készülő darabról a következőket mondta: - Nem szívesen beszélek az előadás mondandójáról, most azonban mégis azt hiszem, szólni kel a darab témájáról. Az előadás látszólag a testi szerelemről, a szexről szól. Ez azonban csak a látszat, ürügy, hogy Kornis megírja a Kör magyar szövegét. Ez az előadás Közép-Kelet-Európa szennyéről, gicscséről szól. A giccs nem valami, ami a művészetek perifériájára szorul, hanem megnyilvánul a viselkedésben, magatartásban, életmódban is. Ez pedig akkor következik be, amikor az ember másnak akar látszani, mint ami valójában. A Körmagyarban tíz szereplőt látunk, afféle társadalmi keresztmetszetet mutatnak be, a kurvától a milliomosig. E közül a tíz ember közül kilenc valami más akar lenni, mint ami. A kurva a kivétel. Az egész előadásban arról van szó, hogy eladjuk magunkat. Mindenki eladja magát valamiért, feladja testét, lelkét, mindenét azért, hogy valamit elérjen. Az utcalány tisztában van ezzel, és vállalja is: utcalány akar maradni, s nem akar másnak tűnni, mert így jól érzi magát. Mindenki más viszont - a katona, a takarítónő, a fiatal elvtárs, a fiatalasszony, a férj, az édes kislány, az író, a színésznő és a milliomos - valami mást akar, szeretőire vágyik, és szeretne feljebb kerülni a társadalmi ranglétrán. Ezt persze csak úgy érhetnék el, ha megváltoztatnák önmagukat, ami viszont nem sikerülhet, hiszen feladják elveiket, saját magukat, testüket, lelküket... A Körmagyar bemutatója kedden, június 9-én lesz, 19.30 órakor. MIHAJLOVITS Klára Párizs meghozta a sikert Miavecz Edit zongoratanárnővel hivatásáról, tanítványai sikereiről és családjáról Csinos, fiatalos arcú, sugárzó optimizmus árad szinte minden szavából. Miavecz Edit az újvidéki Isidor Bajié zeneiskola zongoratanárnője. Gyakorló pedagógus. Szinte hihetetlenül hangzik, hogy már 20 éve van a pályán. Pedig eredetileg gyermekorvos szeretett volna lenni. Mert nagyon szereti a gyerekeket. Bosiljka Stričević Pajor tanárnője megjegyzésére, hogy akkor majd csak a beteg kicsinyekkel fog foglalkozni - lapot váltott, ő az egészséges, tehetséges palántákkal akar dolgozni. Úgy, mint tanárnője, pedagógusként. És a nyolcéves korban elkezdett zongoraleckék párhuzamos középfokú és gimnáziumi oktatással folytatódtak, majd a Művészeti Akadémpián futottak révbe. De ne vágjunk a dolgok elébe. - A szakmánkra jellemző káderhiánynak „köszönhetően” rögtön állásba léphettem a zenedében - mondja. - Kezdő voltam a szó szoros értelmében: az akadémián bennünket az előadóművészi pályára tanítanak, fogalmam nem volt arról, hogyan is kell bánni a kicsikkel. Kutatni kezdtem. Ebben tanárnőm is segítséget nyújtott. A gyerekek megszerettek, hiszen ráéreztek a kölcsönösségre. Barátkoztam velük, és ezt teszem a mai napig is. Sok kis és nagy diákom volt már. Az egyik legrégebbi, Vanja Vučković, magiszteri koncertjét fogja adni nemsokára. Hegedűsök és fafúvósok kísérőjeként vált ismertté. Egy másik tanítványom már kolléganőm itt, a zeneiskolában, hárman pedig akadémisták. ■ Beszélgetésünk egyik apropója a nemrégiben Párizsban véget ért, Nyikolaj Rubinstein nevével fémjelzett nemzetközi zongoraversenyen részvevő tanítványaid sikere. Az idén harmadszor rendezték meg ezt a megmérettetést Párizs egyik külvárosában, Bamolinben, ahol az egykori Szovjetunióból elszármazott pedagógusok egy szláv akadémiát alapítottak. Ebbe a magánkonzervatóriumba persze nemcsak szláv gyerekek járnak. Az ottani tanárok élete a nemzetközi zongoraverseny megszervezése, a zsűrielnök pedig a szarajevói származású Hajrija Vukobratic. Tavaly voltam egy kislánnyal a versenyen, és akkor tapasztaltam, hogy ez a verseny a tehetséges kezdő zongoristák számára a legmegfelelőbb. A feltételeket az idén Jelena Vasin harmadikos és Teodora Drozdik Popovic negyedikes tanulók elégítették ki. Velük mentem, a kolléganőm pedig az én kislányomat, Emmát készítette fel. Jelena és Teodora csupán tíz és fél évesek. A legifjabbak mezőnyében az idén kereken 60 tanuló nevezett be. Tavaly többnyire belgrádiak, az idén meg rengeteg orosz gyerek jött versenyezni. Megijedtünk, de alaptalanul: Jelena második, Teodora harmadik díjjal, Emma lányom is második díjjal a tarsolyában tért viszsza. ■ Három gyeremeked mellett hogyan bírod idővel és ekkora energiával a tanítást? - Ha jól értettem a kérdést, akkor azt mondhatom, hogy az iskolában megpihenek a gyerekeimtől, otthon pedig a tanítványaimtól. Anna, a legidősebb gyerekem, 14 éves, Attila 13 éves lesz szeptemberben, Emma meg a 10. életévét tölti be augusztusban. André Navarra világhírű gordonkaművész és professzor szavait idézném: „Az előadóművész élete a magányosokéhoz vehető, míg a pedagógusoké a családé, mind a sajátjáé, mind a diákjaié.” Visszakanyarodva a családomhoz, a férjem harmonikát tanult. És a gyerekek, amikor megkérdezik, ki zongorázik nálunk, azt válaszolják, mi négyen - apun kívül. FÜLÖP György Húsz éve a pályán: Miavecz Edit Magyar Szó MŰVELŐDÉS 1 1 A XXXV. Gyöngyösbokréta/ műsora 10.00 A néptánccsoportok érkezése a péterrévei Samu Mihály Általános Iskolába 12.00 Díszfelvonulás 14.00 A Fesztivál ünnepélyes megnyitója a Tisza melletti sportközpontban és üdvözlőbeszédek A fellépők sorrendje: 1. Tisza népi együttes, Péterréve, rábaközi táncok 2. Móricz Zsigmond Művelődési Egyesület, Doroszló, Doroszlói Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes: vasárnapi táncmulatság 3. Móra István Művelődési Egyesület, Kevi, Árvalányhaj néptáncegyüttes, Zombor vidéki leányjátékok 4. Fehér Akác Művelődési Egyesület, Tótfalu, Fehér akác néptáncegyüttes: dél-alföldi táncok 5. Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Nagybecskerek, Néptánc néptáncegyüttes: tápéi táncok 6. Vadvirág Hagyományápoló Kör, Ada, Bokréta néptáncegyüttes: szlavóniai karikázó 7. Feketics Művelődési Egyesület, Feketics, Kónya néptáncegyüttes: kunsági táncok 8. Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület, Temerin, Kabala néptáncegyüttes: nyárádnagyaracsi táncok 9. Ady Endre Művelődési Egyesület, Moravica, Délibáb néptáncegyüttes: mezőségi táncok 10. Móra Ferenc Művelődési Egyesület, Csóka, Sóvirág néptáncegyüttes, ördöngös füzesi táncok 11. Rus Slovenská Sportitel’na, Backy Petrovec, néptáncegyüttes 12. Arany János Magyar Művelődési Egyesület, Szenttamás, A vajdasági népek és nemzetiségek hagyományápoló klubjának néptáncegyüttese: somogyi táncok 13. Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület, Újvidék, Csűrdöngölő néptáncegyüttes, Galga menti karikázó 14. Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Pancsova, Maroknyi néptáncegyüttes: somogyi táncok 15. Orion Művelődési Egyesület, Becse, Búzavirág néptáncegyüttes: dél-alföldi táncok 16. Dom Kulture, Ruski Krstur, Muzičko folklomi ansambl: Opriški Oleksi Dovbuša-Đeđika 17. Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Torda, néptáncegyüttes: dél-alföldi táncok 18. Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Orom, néptáncegyüttes: kalocsai táncok 19. Testvériség Művelődési Egyesület, Martonos, néptáncegyüttes: kalocsai táncok 20. Tiszagyöngye Művelődési Egyesület, Törökkanizsa, néptáncegyüttes: somogyi táncok 21. Bartina, Szekszárd, néptáncegyüttes 22. Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Kupuszina, néptáncegyüttes: kupuszinai táncok 23. KUD „Lele”, Backo Petrovo Selo, néptáncegyüttes: Srpske igre iz Bačke 24. Egység Művelődési Egyesület, Erzsébetlak, néptáncegyüttes: rábaközi táncok 25. Mendicus Művészeti Központ, Csantavér, Nefelejcs néptáncegyüttes: dunántúli karikázó, páros tánc 26. Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, Becse, Szelence néptáncegyüttes: szatmári táncok 27. Hrvatski Kulturni Centar, Szabadka néptáncegyüttes: bunjevačko momačko kolo 28. Didó Művelődési Egyesület, Becse, néptáncegyüttes: banatski motivi 29. Lifka Sándor Művelődési Egyesület, Hajdújárás, Boglya néptáncegyüttes, Galga menti táncok 30. Tamási Áron Székely Művelődési Egyesület, Székelykeve, néptáncegyüttes, Zombor vidéki leányjátékok 31. Bartók Béla Művelődési Egyesület, Csantavér, Bogárkák néptáncegyüttes: szatmári táncok 32. Tisza néptáncegyüttes, Kanizsa, somogyi táncok 33. Testvériség Művelődési Egyesület, Horgos, néptáncegyüttes: lőrincrévi táncok 34. Jókai Mór Művelődési Egyesület, Kispiac, ifjúsági néptáncegyüttes 35. Népkör Művelődési Egyesület, Szabadka, Róna néptáncegyüttes: somogyi táncok 36. Kodály Zoltán Művelődési Egyesület, Topolya, Cirkálom néptáncegyüttes: bodrogközi táncok. Angolt falura is(?) Az ígéretek szerint ősztől Felsőhegyen is megkezdődik az oktatás - Számítógép nem kell az óvodába? - Nehéz a szemléletváltás? Egy alkalmilag összegyűlt társaságban merült föl a közelmúltban az ötlet, hogy újat és többet kellene tenni Felsőhegyért, valami módon összefogni a lakosságot vagy egyes rétegeit. Nem annyira a közművesítés terén, ami inkább a lakosság érdeklődésének a középpontjában áll, hanem a társadalmi életet kellene mozgalmasabbá tenni, hiszen érezhető például, hogy az évekkel ezelőtti lelkesedés után a két művelődési egyesületben rohadt a munka (a még lelkes szervezők nemegyszer saját műszaki felszerelésüket használják), kulturáltabbá kellene tenni a szövetkezeti otthont, hiszen ez az épület „minden rendezvény” színhelye stb. Egy-két szervező, gazdasági vezető igen komolyan gondolta, hogy tartós értékeket kellene teremteni, melyek ha nem is azonnal, de évek múltán meghozzák eredményüket. Kezdjük hát az óvodával -javasolta a helyi székhelyű szövetkezet elnöke -, de ne hosszas tépelődéssel és tárgyalásokkal, hanem lehetőleg azonnal. A zentai óvoda (egy központhoz tartoznak a község óvodái) igazgatónőjének a jóváhagyásával megszervezett szülői értekezleten elhangzott, hogy a szövetkezet más védnökök bevonásával televíziót, videót és számítógépet vásárolna az óvodának, emellett pedig - a lehetőségek szerint, részben szülői támogatással - szinte azonnal jó volna hozzálátni az angol oktatásához is. Természetesen mindenki egyetértett abban, hogy a pedagógiai szempontok nem nélkülözhetők, különösen pedig az idegen nyelv nem mehet az anyanyelv kárára. Ezután - néhány nap múlva - egy rövid beszélgetés következett az óvoda igazgatóbizottságának elnökével, Rácz Szabó Lászlóval, aki egyben a községi végrehajtó bizottságnak is tagja, beadványt kért, mondván, hogy szinte napok alatt minden „gond” megoldható, egyedül a számítógép vásárlását nem támogatta. FORDULT A KOCKA Az óvoda igazgatóbizottságának elnöke nem tartotta teljesen „legálisának a szülői értekezletet, bár azon mindhárom felsőhegyi óvónő részt vett. Pedig az összejövetel legfőbb célja az volt, hogy a kezdeményezők fölmérjék, van-e igény a szülők körében arra, hogy angolt tanuljanak már az óvodában a gyerekeik, s persze ezt az iskolában, szintén összefogással, folytatnák. Szinte egységes volt az érdeklődés. Május utolsó hetében már az óvoda legfelsőbb vezetői hívtak össze szülői értekezletet, amelyen az igazgatóbizottság elnöke és egy tagja mellett az igazgatónő és a zentai óvodákban az egyelőre kísérletinek nevezett nyelvoktatást vezető óvónő is megjelent. Rácz Szabó László meglepetten tapasztalta, hogy Felsőhegyen nincs videorekorder, s megígérte, hogy rövidesen kap az óvoda tévét is. Az idegennyelv-oktatásnak pedig megvannak azok a szabályai, amelyek a legelőnyösebbek a gyerekek számára, így Zentán heti egy angolórát tartanak az óvodákban, de ősztől Felsőhegyen is ugyanígy megszervezik. Ingyenesen, mert a legolcsóbb óvodai oktatásra törekednek. Azt viszont kizártnak tartotta, hogy számítógép használatát engedélyezzék az óvodás gyerekek számára. Mert a gyerekeknek igenis mozogniuk kell, és társaságban játszaniuk. Ez kétségtelen, de tudomásul kell vennünk, hogy a játékbaba, a kisautó, a föci vagy (sajnos) a játékfegyverek halmaza ugyanolyan részévé vált a gyerekek életének, mint a televízió és néhányuk számára a számítógép is (egyelőre mint játékszer), többségük azonban csak a tévében, esetleg a postán, a bankban vagy más hivatalban lát számítógépet. FÉLREÉRTÉS? Az újságíró, aki a szülői értekezleten a kezdeményezők véleményét tolmácsolta, annyit kénytelen elmondani, hogy volt szülő, aki az összejövetel után bocsánatot kért, s azt mondta, „mi mindenképp szeretnénk, ha folytatnák, amit elkezdtek”. Ezt muszáj elmondani - számos megjegyzés elhallgatása mellett ahhoz, hogy érthető legyen a cél. Aki Felsőhegyen „valamit” kezdeményezett, azaz a társadalmi élet fölrázását, minden politikai indíttatás nélkül tette. Meg olyasféle lokálpatriotizmusból, amelynek az a lényege, hogy a falusi gyerekek számos tekintetben hátrányos helyzetén némiképp javítsunk. Mert keveseknek van lehetőségük arra, hogy Zentára szállítsák gyermekeiket angol tanfolyamra (s az is lehet, hogy több tehetség a szülői szemléletmód miatt kallódna el, szervezett esetünkben az óvodai oktatás keretében viszont sokak jó esélye megnőne). S ha a tanításnak az óvodában nem pedagógiai, hanem anyagi vagy szervezési akadályai vannak, heti nem egy, hanem több órát kellene tartani, akár támogatók segítségével. S az „oktatás szabályait” nem a „szponzorok" akarják megszabni, hanem szakemberekre kell bízni. Azt pedig még csak el sem várhatjuk a szülők többségétől, hogy „számítógépben gondolkodjanak”, amikor - teljesen érthetően - fogalmuk sincs előnyeiről és hátrányairól, egyáltalán funkciójáról. A lehetőséget azonban meg kellene teremteni. Egyáltalán azt, hogy a gyerekek ugyanolyan bátran nyúljanak a számítógéphez, mint például a traktorhoz. A kezdeményezések a lemaradás ellen irányulnak, nem pedig valami rossz vagy valaki ellen. És végül: a szemléletváltási vagy változtatási kísérletnek mégis van köze a politikához. Abban, hogy a helyi közösségek felszámolásával nem maradt olyan valamennyire is működő átfogó szervezet (az úgynevezett tájékoztatási bizottság sok sikerrel nem dicsekedhet), amelyhez fordulni lehetne, amely összegyűjtené a polgárokat, kezdeményezne akár az önkormányzat felé vagy más irányban. Meg persze az sem jó, ha esetleg a helyben és gyorsan megoldható gondok fölszámolására hosszas utánajárás szükséges, és fölösleges terhek ráruházása valakire. Nincs értelme vétkeseket keresni, inkább a megoldást kutassuk. Ami talán elindult. S ez az „óvodaügy” a nézetkülönbségek ellenére is remélhetőleg egy lépést jelent előre: az óvoda esetleg nagyobb figyelmet fordít a falusi intézményekre is; a vállalkozók, a vállalatok és a szervezők pedig folytatják az óvodások körében megkezdett munkát. FODOR István