Magyar Szó, 1998. július (55. évfolyam, 155-181. szám)

1998-07-01 / 155. szám

Pszichológiai spirál v­ajon tényleg a boszniai­­nár a hibás? Már az is jellemző erre az országra, hogy tudni nem lehet, csak találgatni. Ami tény: az elmúlt hétvé­ge viharos volt a márkaárfolyam szempontjából. Az utcai árusok Belg­­rádban 6,3-6,5 dinárért vették a márkát, és 6,6-6,7 dinárért adták, sőt, Vajdaság egyes helységeiben állí­tólag 7 dinárér. Hasonló a helyzet Podgoricában is (6,5-6,7), míg a ten­­gerpartot a jelek szerint egyelőre nem érte utol az árhullám, csak a hőhul­lám. Nem hivatalos információk sze­rint a bankok szinte teljesen leálltak a devizaeladással, mert olyan utasí­tást kaptak, hogy el nem adhatnak, de természetesen vehetnek devizát. Az utcai árusok elégedetten dörzsölik a tenyerüket, szerintük ismét elérke­zett az ő idejük, beindult a pszicho­lógiai spirál. Egyes belgrádi üzletek máris (ismét) poénokban írják ki az áru árát, egy poén értéke (pillanat­nyilag) 6,6-6,7 dinár. Mi az árfolyam emelkedésének oka? Ez az, amit nem lehet tudni, csak találgatni. Ez a rezsim nem arról is­mert, hogy mindent a polgárok orrá­ra kötne, úgyhogy tőlük fölösl­es is lenne magyarázatot várni. Egyéb­ként is, az ő szempontokból ez a probléma egészen máshogy fest: a márka árfolyama nem akkor válto­zik, ha több dinárt kel érte adni, ha­nem akkor és csakis akkor, ha azt megírja a rezsimhű sajtó. Márpedig mindeddig nem írta meg. Vagyis tel­jesen nyilvánvaló, hogy árfolyamvál­tozás tulajdonképpen nincs is. Meg háború sem Kosovóban. A legtöbben arra tippelnek, hogy Boszniából tárgyobb mennyiségű di­nár vándorolt át a Drinán Szerbiá­ba, ami megnövelte az itt forgalom­ban levő dinár mennyiségét, ennél­fogva pedig csökkentette annak érté­két. Ebben van logika: a Bosznia egész területén egy héttel ezelőtt beve­zetett konvertibilis márka egyelőre az egész Balkán legerősebb valutájának tűnik, ráadásul az ottani kormány csak egy hetet adott az átváltásra, úgyhogy valószínűleg nagyon sokan igyekeztek megszabadulni az eddig Boszniában is használatos jugoszláv dinártól. Persze a találgatások sorában nem ez az egyetlen lehetséges ok. Sza­kértők arra is figyelmeztetnek, hogy a katasztrofális külkereskedelmi mérleg miatt gyakorlatilag elkerül­hetetlen a további devalváció, a mos­tani árfolyamváltozás pedig csak en­nek a lépésnek az előhírnöke, egyes közfogyasztási cikkekből ismét nagy hiány van a piacon, sőt még a koso­­vói helyzetből fakadó bizonytalanság is kihathat az árfolyamra. Ez már politika, de ebben az or­szágban sokkal logikusabb gazdaság­folyamatokat politikai okokkal ma­gyarázni, mintsem közgazdasági megközelítésből. Ezt mondja dr. Dra­­gana Đurić, a Közgazdasági Intézet munkatársa is, aki arra figyelmez­tet, hogy „ahhoz, hogy megváltozzon a deviza árfolyama, hatalmas mennyiségű pénz kell, ami kizárja az egyéni akció lehetőségét, és mindig az állam közvetett jelenlétére utal”, viszont ebben az országban M21 közgazdász mondhatja, de újsá­gíró már nem írhatja meg. Mert ak­kor megint az lesz, ami a múltkor volt, amikor is kiderült, hogy a dinár valójában azért devalválódott, mert „a független sajtó megírta”?! KÓKAI Péter A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA LV. évf., 155. (18 084.) szám újvidék, 1998. július 1., szerda Ára 3 dinár Feszültség az összekötő csoportban Az európai tisztségviselők bírálják Richard Holbrooke amerikai közvetítő diplomáciai lépéseit a kosovói válság rendezésére Richard Holbrooke, a daytoni megállapodás megalkotója a nem éppen diplomatára valló kiszólások-­­ról ismert. Miután egy héten át in­tenzív tárgyalásokat folytatott Jugo­szláviában, nem tudott ugyan tűz­szünetet elérni, és azt sem sikerült kieszközölnie, hogy Slobodan Mi­­loševič jugoszláv elnök és a kosovói albánok vezetői folytassák a térha­tásokat, de látható feszültséget oko­zott az összekötő csoporton belül. „Holbrooke kissé hasonlít a por­celánboltban lehetetlenkedő ele­fántra” - nyilatkozta egy nyugat-eu­rópai tisztségviselő, aki közel áll az összekötő csoporthoz. „Holbrooke fel tudja zaklatni a kedélyeket, de ugyanakkor nem árul el nekünk semmit és ez már idegesítő" - nyilatkozta a forrás. Európai tisztségviselők vélemé­nye szerint az újonnan kinevezett amer­ikai ENSZ-nagykövet felvetette a kulcskérdések egyikét - a kosovói albánok küldöttségének bevonását a tár­gyalások folyamatába, akik hatás­sal vannak a Kosovo területének 30 százalékát ellenőrző fegyveres cso­portokra. Az­ európai tisztségviselők azonban arra panaszkodnak, hogy nem tudtak semmit a kontaktusok­ról, amelyeket az amerikaiak létesí­tettek a radikális Kosovói Felszaba­dító Hadsereg vezetőivel. Egyesek kétségbe vonják e kontaktusok szükségét is. (Folytatása a 2. oldalon) ÖSSZECSAPÁSOK KOSOVOBAN Támadás határőrök ellen Nyolc albán fegyveres életét vesztette, a katonák között nincs sérült fekvő határövezetben. A közlemény szerint a fegyveres albánok automa­ta puskákat és aknavetőt használtak a táma­ódás során. A határőrök válaszoltak a táma­dásra, és lelőttek legalább nyolc tá­madót, a többit pedig visszavonulás­ra kényszerítették, közölte a média­­központ dakovicai köz­ségi források­ra hivatkozva. A hírforrások feltéte­lezik, hogy­ a támadók külföldi zsol­dosok voltak, mert fekete egyenru­hát viseltek. A jugoszláv határőrök között nem voltak sérültek. A rendőrség tegnap dél körül át­vette az ellenőrzést a Belacevac szénbánya és Dobro selo környéki Ada falu fölött. A rendőrségi erők kiszorították a fegyveres albán csa­patokat a faluból, és ellenőrz­ésük alá vették a szénbánya környékét, és ezzel lehetővé tették a bánya zavar­talan munkáját. Ez a bánya látja el az obilici hőerőművet szénnel, állítja a szerbiai villanygazdaság. (Beta) (További információk a 3. oldalon) A pr­ítinai médiaközpont közöl­te, hogy legalább nyolc albán életét vesztette, amikoo r ‡». r,_;› reggel a fegyveres ; N­,-' :ox‘ .Nr.­:r.nja rátá­madt a Jugoszláv Katonaság határ­őreire a Dakovicától északnyugatra Washington reméli: a KFH bekapcsolódik a tárgyalásokba A State Department szóvivője szerint ezt megérdemli Az­ illegális Kosovói Felszabadí­­tási Hadsereg (KFH) harcosai megérdemlik, hogy részt vegye­nek a kosovói vál­ság rendezésére irányuló tárgyalásokban - nyilat­kozta Lee McClenny, a State De­partment szóvivője. „Reméljük, h­ogy csatlakoznak a tárgya­lások­­h­oz a kosovói albánok oldalán” - mondta McClenny. Washington ed­dig a kosovói al­bánok egyetleti törvényes képvise­lőjének Ibrahim Rugovát ismerte el. McClenny közölte, hogy az ame­rikai adminisztráció 3,55 millió dol­lár humanitárius segélyt hagyott jó­vá Kosovo számára. Ennek nagy ré­szét, mintegy 2,6 millió dollárt az­ UNHCR rendelkezésére bocsátják, a maradék 700 ezret pedig a Nem­zetközi Vöröskereszt kapja. A State Department szóvivője szerint Washington döntése, hogy tárgyalni kezd a KFH képviselőivel, és e szervezet felhívása, hogy csatla­kozzon a tárgyalásokhoz, „nem je­lenti azt, hogy Clinton elnök kor­mányzata megváltoztatta politikáját vagy mellőzi Rugovát”. Ez a realitás elfogadása, hangsúlyozta McClenny és hoz­zátette, hogy a KFH-nak be­folyása van „a terepen”. „Véleményünk szerint a KFH bevonása a tárgyalási folyamatba növeli a tárgyalások sikerének kilá­tásait” - mondta az amerikai tiszt­ségviselő. (Beta, AP) Lehetsége­s futballdiplomácia” segíthet az Egyesült Államok és Irtás közele­(FoN­et/AP-telefotó) és, hogy egy újta­mplomá­­llame­désében - mondta Bill Clinton amerikai elnök a Sanghaj 990 ne­vű kínai rádióban egy hallgató kérdésére válaszolva. A kérdés úgy hangzott: lehetségesnek tart­ja-e az amerikai elnök, hogy lab­darúgócsapatok kölcsönös láto­gatásai előmozdíthaták a két áll­am között a közeledést, amint a „pingpongdiplomácia” segített a kínai-amerikai viszony rendezé­sében. „Úgy gondolom, ez talán lehetséges. A labdarúgás kitűnő eszköze annak, hogy az embere­ket közelebb vigyük egymáshoz” - felelte Clinton. Megragadta az alkalmat, hogy eli­smeréssel adózzon az iráni labdarúgós-válo­­gatottnak az Egyesült Államok csapata felett aratott győzelmé­ért. A képen: a Clinton házaspár egy sanghaji kereka­sztal-beszél­­getésen. Folytatódik a párbeszéd A VMSZ képviselőinek tárgyalása az SZSZP csúcsvezetőségével Tegnap Belgrádban­ a VMSZ küldöttsége a Szerbiai Szocialista Párt csúcsvezetőségével tárgyalt. A találkozó folytatása volt a két párt között korábban megkezdett párbe­szédnek. Kasza József, a VMSZ el­nöke a tegnapi tárgyalásról elmond­ta: a szocialisták elismerték, hogy a VMSZ-nek tett ígéretekből a Taní­tóképző Fakultás szabadkai kihelye­zett tagozatának megnyitásán kívül semmi sem valósult meg. Szó esett a vajdasági kisebbségi tanácsban be­állt gondokról is, és ezek kapcsán a szocialisták elismerték, hogy a leg­népesebb kisebbség részvétele nél­kül nem működhet a tanács, és elfo­gadták a VMSZ javaslatait a testület vezető posztaira. A Kosovóban szolgálatot teljesítő kiskatonák sorsát ismételten felve­tették a VMSZ képviselői. A megbe­­sz­élés részvevői nem zárkóztak el a VMSZ azon követelésének teljesíté­sétől, hogy a legrövidebb időn belül vonják ki a magyar kiskatonákat a háborús övezetből. K­k NYÁRI TÁRGYSORSJÁTÉKÚNK Nyaralás Herceg-Noviban Nyereményszelvény a 4. oldalon AZ SZSZP KÖZLEMÉNYE A találkozóról az SZSZP tájékoz­tatási szolgálata az alábbi közle­ményt adta ki: „Belgrádban tegnap folytatódtak a tárgyalások az SZSZP és a VMSZ küldöttségei között, amelyeket Gorica Gajevic, az SZSZP főtitkára és Kasza József, a VMSZ elnöke vezetett. Ismét kiemelték, hogy Szerbiának, az egyenjogú pol­gárok államának alkotmányos jogi irányvétele szavatol minden jogot a nemzeti kisebbségek számára a leg­magasabb európai mércék alapján. (Folytatása a 16. oldalon) VÁRJÁK A BENZIN DRÁGULÁSÁT Robbanásra kész a devizapiac Az üzérek szerint 9 dinár lesz a benzin, és itt állapodik meg a márka A jugoszláv városokban a devizaüzérek a jelekből ítélve árholyamrobbanásra számíta­nak, mert nem szívesen adják el a devizát, majd drasztikusan növelik az eladási és a vételár közötti különbséget Az üzérek a márkáért 6,3-6,5 dinárt fizet­nek, ha pedig egyáltalán haj­landóak eladni, akkor 6,7-6,8 dinárt kérnek érte. Azok az üzérek, akiknek ügyfelei belg­rádi vállalatok, és nagyobb összegeket forgatnak, csak fel­vásárolják a devizát 6,4 diná­rért. Értékelésük szerint az ár­folyam 9 dináron fog megálla­podni. , A benzin hamarosan 9 dinárra drágul, az árfolyam pe­dig mindig ehhez igazodik: be­váltasz egy márkát, és veszel érte egy liter benzint" - mond­ta az egyik üzér. Nem árulta el, honnan származik az üzem­anyag állítólagos drágulására vonatkozó értesülése, sem pe­dig, hogy mikor esedékes az áremelés. (Beta) Rekkenő hőség Időjárás-jelentésünk a 10. oldalon „...”

Next