Magyar Szó, 1999. augusztus (56. évfolyam, 170-188. szám)
1999-08-01 / 170. szám
2 KÜLPOLITIKA Parkinson és törvényei „Egy munka mindig annyira terjed ki, hogy kitöltse az elvégzésére felhasználható időt” - „A hivatalnokok száma és a munka mennyisége semmiféle kapcsolatban nincs egymással.” Kilencven éve, 1909. július 30-án született Barnard Castle-ben Cyril Northcote Parkinson angol író, történész, publicista, az ún. Parkinsontörvények névadója. Magyarországon a Figyelő 1958. március 4-i száma Új közgazdasági törvény címmel ismerteti Parkinson első törvényét a The Economist cikke alapján. „Parkinson a közgazdaságtan új korszakot nyitó vezéregyénisége lett volna, ha egyáltalán élt volna” - véli. E jelzés ellenére a Parkinson-kérdés nem mozgatta meg a magyar közéletet. Csak három év múlva hívja fel rá a figyelmet az MTA szűk körben terjesztett bulletinja, felismervén ugyan az írás humoros jellegét, mégis komolyan véve azt. 1962-ben a Magyar Nemzet két írása már humoros esszének, paródiának minősíti a kötetet, amely végül 1964-ben jelent meg magyarul, hatalmas közönségsikert aratva. „Amit békeidőben egy ember végzett, azzal a háborúban hatan foglalkoztak. Ez azért alakulhatott ki, mert a szigorú háborús időkben nem volt helye a bírálatnak.” Parkinson Cambridge-ben és Londonban szerezte történészdiplomáját, majd hajózástörténetet tanult a Royal Naval College-ben, Greenwichben. Részt vett a Tengerészeti Múzeum felállításában és hajózástörténetet tanított Cambridge-ben. A háború alatt mégis a szárazföldi hadseregnél szolgált vezérkari őrnagyként. .Amit békeidőben egy ember végzett, azzal a háborúban hatan foglalkoztak. Ez azért alakulhatott ki, mert a szigorú háborús időkben nem volt helye a bírálatnak” - mondta később. A háború után Szingapúrba költözött, ahol a Maláj Egyetem történészprofesszora lett, 1960-ban pedig az angliai Guernsey szigetén telepedett le. „Parkinson törvénye” című könyve 1958-ban jelent meg és egycsapásra híressé tette. Első törvényében kimondja: „Egy munka mindig annyira terjed ki, hogy kitöltse az elvégzésére felhasználható időt.” Azt is kimutatja, hogy „A hivatalnokok száma és a munka menynyisége semmiféle kapcsolatban nincs egymással.” Ennek oka, hogy „a hivatalnok beosztottjai ... számát akarja növelni”, s hogy „a hivatalnokok egymásnak adnak munkát.” Mondandóját tudományosnak ható matematikai képletekkel támasztja alá. A társadalom elbürokratizálódásának és korrumpálódásának humorba és iróniába burkolt, kemény bírálata ez a könyv. További művei is hasonlóan az angol vállalatvezetés és közigazgatás területéről veszik példáikat. A törvény és profit, valamint a Nem-vérrokonok és kívülállók című köteteiből szerkesztették magyarul a Parkinson újabb törvényeit. Az angol polgár otthonát és családi viszonyait elemzi a Parkinsonné törvénye. Hasonló témájú A halogatás törvénye című kötete, ám számos más műfajban is említésre méltót alkotott. Első gyerekkönyvét, a Póni-parádét magyarul is kiadták. írt egy könyvet Marxizmus malájoknak címmel, továbbá regényeket és színműveket, portrékat, tanulmányokat. Megjelent egy műve a brit haditengerészet szerepéről az irodalomban, Malájföld rövid története című összefoglalója, s számos olyan műve, amelyet csak szakmai körökben tartanak becsben, például a távol-keleti tengerek kereskedelméről 1793 és 1813 között vagy a malájföldi brit beavatkozásról 1867 és 1877 között. Összesen hatvan könyvet írt. Közben évekig tanított történelmet Amerikában is, a Harvard, az illinoisi és a kaliforniai egyetemek vendégprofesszoraként. Híres művének sikere után egyre többet hívták előadóestekre, a rádiók és tévék kedvelt interjúalanya és előadója lett. Ő maga is úgy érezte, hogy tudományos pályája befejeződött, és bestseller-író lett. Életének vége felé cikkeivel elsősorban a jövedelemadó és egyéb adófajták ellen vívott szenvedélyes harcot, de egyre inkább festészettel foglalkozott. 1993. március 9-én halt meg Cordonban. FÁBRI Ferenc Zoknibotrány Németországban a zokni miatt valahogyan mindig bonyodalmak vannak. Az újraegyesült ország első parlamenti választásain a jobboldali pártok plakátjain ez a ruhadarab képviselte a „vörös veszedelmet”, ami a másik táborban természetesen heves indulatokat váltott ki, most meg a Reichstag sok viszontagságot megélt épületében tört ki „zoknibotrány”. A náci gyújtogatás és a második v világháború rombolásai után felújított, majd „művészien” becsomagolt, üvegkupolával megkoronázott épületben ugyanis, amely most már a Bundestag, a szövetségi parlament székhelye, nem mindennapi divatfotókat készítettek: hat fiatal férfimanöken pózolt - talpig zokniban - a homoszexuális közösség lapjaként ismert Männer Aktuell számára. A fotókat azonban megkaparintotta a mindig szenzációéhes Bild című hetilap is, és közölt egyet a címoldalán... A Bundestag sajtófőnöke biztosította a nagyközönséget arról, hogy semmiféle engedélyt nem adtak ki a kupolacsarnokban készítendő „méltatlan" felvételekre, és a reklámfotók készítése különben is tilos a Reichstagban. A jogászok éppen azon törik a fejüket, milyen lépéseket foganatosítsanak a Männer Aktuell ellen. A lap főszerkesztője, Andreas Toelke azzal védekezik, hogy meg akarták mutatni: a politika is lehet szexis. Ez a szakma - mármint a politika - iszonyodik az ilyesfajta eseményektől, de az újságoknak a nyári uborkaszezonban kapóra jötta dolog. Botránynak botrány, de ha csak egy kis humorérzéke is van az embernek, szórakoztató is. Képzeljük el a német átlagpolgárt, amint a munkahét fáradalmai után jótékonyan kisimult kedéllyel családostól elvonul a természetbe és - miután az újságot azért nem hagyja otthon - ilyen olvasnivalóra bukkan. Az utóbbi években különben is mindig újra rácsodálkozom, hogy milyen csacskaságokkal képesek az emberek foglalkozni. Például kirándulnak. Szombaton az egész família kerékpárra pattan, a kényelmesebbje meg autóba vágja magát, és megtekint egy nemzeti parkot, történelmi nevezetességet vagy egyszerűen csak szép tájat. Nem mintha a világ boldogabbik felében nem lennének megélhetési és egyéb problémák, ott sem nő a pénz a fán (meg különben sem boldogít, mondják az okosok), de attól még az „egyszerű embernek” futja kikapcsolódásra, erőgyűjtésre, magyarán normális életre is. Ha meg úgy érzi, igazságtalanság történik vele, akkor az ilyen (is) lehet: az Európai Bizottság néhány évvel ezelőtti egészségügyi jelentése döbbenetes tényekkel szolgált az átlagéletkorról. A németek arról híresek, hogy amióta divatba jött, biológiai, azaz vegyszerek nélkül termesztett gyümölccsel, zöldségfélével táplálkoznak, ügyelnek, hogy a sör, a kolbász, a levegő tiszta legyen, kerülik a kalóriákat és a koleszterint, szmogveszélykor nem végeznek megerőltető munkát, nem napoznak, ha az ibolyántúli sugárzás erős stb. És még az európai átlagéletkort sem érik el. Bezzeg a franciák! Fittyet hánynak a „biodinamikus" salátára, egészségtelen fehér kenyeret fogyasztanak, súlyos Gauloises cigarettát szívnak, imádják a hizlalt kacsa vagy liba kalóriabombaszámba menő máját, szervezetüket az aperitiftől a digestixiumig terjedő egész szeszpalettával strapálják, és mégis, már évek óta ők számíthatnak a leghosszabb élettartamra. Bezzeg a Balkánon! Itt nem az egészséges és hosszú élet a cél, teljesen mindegy, hogy milyen őrlésű a liszt, miből van az étolaj, hogyan termett a gyümölcsfő, hogy van. A cukorról, ivóvízről, áramról, cigarettáról, benzinről... nem is beszélve. Bár minket is az foglalkoztatna, fényképezkedik-e valaki - talpig zokniban - a parlament tiszteletet parancsoló épületében! pm Magyar Szó 1999. augusztus 1., vasárnap A GOZSDU ALAPÍTVÁNY ÉS AZ ELKOBZOTT MAGYAR JAVAK Követelések és ellenkövetelések (Kolozsvári tudósítónktól) A magyar külügyminiszter bukaresti látogatásán - egyebek mellett -- a Magyarország és Románia közötti vagyonrendezés kérdése is napirendre került. A trianoni diktátum életbe léptetése óta sokadszor. Az utóbbi években ahányszor ez szóba került, a román fél mindannyiszor a Gozsdu Alapítvánnyal kapcsolatos igényeit hangoztatta. Gozsdu alapítványának a története a múlt század közepéig nyúlik vissza. Emanoil Gojdu (vagy ahogy a magyar kortársak emlegették: Gozsdu Manó) bánáti macedo-román kereskedőcsaládból származó, dúsgazdag pesti ügyvéd 1869-ben végrendeletében vagyona egy részéből létrehozott egy saját nevét viselő magánalapítványt, amelynek célja a történeti Magyarország területén élő ortodox román ifjak megsegítése volt. Trianonnal, a történeti Magyarország szétverésével azonban alapvetően új helyzet állt elő: egyrészt az alapítvány vagyona Magyarországon maradt, a kuratórium azonban a megnagyobbodott Romániába került, s az alapítvány támogatottjainak, az ortodox román ifjaknak is csak töredéke maradt magyar fennhatóság alatt. Másrészt megkezdődött a magyarok kifosztása: az új impérium tűzzel-vassal irtotta a magyar tőkét. Helyesebben: amire csak lehetett - intézményi, szervezeti és magánvagyonra egyaránt rátette a kezét (hogy csak az ismertebbeket említsük: a Szent László bukaresti ingatlanait, az aradi alapítványi főgimnáziumot, a kolozsvári Mensa Academiát, az erdélyrészi magyar tanítók leányotthonát és a Vöröskereszt Szanatórium épületeit, a kolozsvári, szatmári, temesvári és aradi tanítók házát, a Háromszéki Tanalapot, a nagyszebeni r. k. Terézia Árvaház épületének egy részét). A magyar kormánynak kezdettől fogva az volt az álláspontja, hogy rekompenzációs alapon kell rendezni a Gozsdu Alapítvány és az elorzott magyar vagyonok ügyét. 1937-ben többszöri nekirugaszkodás után - mégis sikerült megállapodni, az egyezmény végrehajtását azonban a román fél elszabotálta. Magyarország azután a bécsi döntéssel az ellenértékek egy részének birtokába jutott. A második világháború után, a párizsi békeszerződés értelmében Románia minden korábbi jogát elvesztette jóvátételi követeléseinek érvényesítésére. A háború utáni mindkét országbeli államosítások hosszú időre tárgytalanná tették a vagyonrendezések ügyét, hiszen „minden a dolgozó nép kezébe került”. A Groza-kormány nem forszírozta a Gozsdu-ügy végleges rendezését, mert tudta, hogy Magyarországnak sokkal több követelnivalója van. 1953-ban aztán egyezmény született a Magyar Népköztársaság és a Román Népköztársaság között, amelynek 1. cikkelye kimondja, hogy a másik féllel szembeni pénzügyi-vagyoni jogokat, követeléseket és igényeket kölcsönösen megszűntnek nyilvánítják. A magyar fél álláspontja továbbra is az, hogy a Gozsdu Alapítvány témáját nem lehet kiragadni a közös vagyonrendezés összefüggéseiből, annak újratárgyalása pedig csak az elorzott magyar javak sorsával együtt kezelhető. ORBÁN Ferenc Schröder tabut dönt „Gazdaság, te buta!” - állítólag ez állt a jelenlegi amerikai államfő íróasztalán első négyéves mandátuma során. Az USA nemzetgazdasága, a Clinton-kormányzatnak is köszönhetően, azóta irigylésre méltó állapotba került, és ennek tudatában már nem is tűnik annyira haszontalannak az elnök jelmondatokkal való játszadozása. Schröder német kancellár akár bevált kabalaként követhetné Clinton példáját, hiszen az EU egykori legerősebb gazdasága már jó ideje az eurózóna legbetegebbjének számít. SZOCIÁLDEMOKRATÁK A JOBBSZÁRNYON A tavaly szeptemberi választásokat az döntötte el, hogy a szavazók megunták a 16 éven át kormányzó Kohlt és kereszténydemokratáit (CDU), és megoldást akartak találni a több mint 10%-os munkanélküliségre. Schröder kilenc hónapon át képtelen volt mozdulni: eleinte a Szociáldemokrata Párton (SPD) belüli riválisaival kellett megküzdenie. A hatalmi harc márciusban dőlt el, amikor Lafontaine pártelnök és pénzügyminiszter, az SPD balszárnyának vezető politikusa a nemzetközi üzleti körök örömrivalgása közepette távozott a kormányból. Következett a JSZK elleni légikampány, és az SPD-Zöldek koalíciót csak üggyel-bajjal sikerült megőrizni. A kancellár így a nyári szabadságok kezdetekor hozta nyilvánosságra a sokak számára fájdalmas áldozathozatallal járó gazdasági mentőprogramját. Egyes vezető közgazdászok szkeptikusan fogadták a kormánycsomagot, de Schröder számára ennél nagyobb gond lehet az, hogy pártja jelentős része elfogadhatatlannak tartja a jobbratolódást, amelynek mértékéről az SPD egyik magas rangú tisztségviselője így nyilatkozott: „Ez jóval több, mint amire Kohlék akár gondolni is mertek volna”. A Világgazdasági Fórum legújabb adatai szerint Németország a 25. helyre csúszott a gazdasági versenyképességi listán. A német munkás átlagbére a legnagyobb a viágon - 30 dollár. A magas költségek, a rövid munkahét és a szigorú foglalkoztatott-védelmi törvények elijesztették a külföldi befektetőket, vagyis a potenciális munkaadókat. Az ország még mindig nem heverte ki az újraegyesülés gazdasági következményeit - a Kohl-kormányok ideje alatt ötszörösére, a horribilis ezer milliárdnyira nőtt az államadósság - és megérezte az oroszországi meg a távol-keleti pénzügyi válságokat is. Schröder megszorító gazdasági intézkedései mindezek ellenére túlzottnak tűnnek a nyugdíjasok, a parasztok, a szakszervezetek szempontjából. NEUE MITTE A kancellár ugyanis jövőre 16 milliárd dollárral akarja csökkenteni a közkiadásokat, befagyasztva két évre a nyugdíjakat és csökkentve a szociális juttatásokat. A költségvetés kiegyensúlyozását, adócsökkentést ígér, lélegzethez akarja juttatni az államgépezet nyomása alatt pihegő gazdaságot. A bérszerződési tárgyalásokat az ágazati szintről a cégek szintjére vinné le, ami kisebb sztrájkveszéllyel járna a munkaadók számára, megkönnyítve a költségek lefaragását. Müller gazdasági miniszter egyébként mindezt összegezve kijelentette: a sokáig mintapéldának tartott második világháború utáni német gazdasági modell a mai generációk életét keseríti meg. A reálbérek befagyasztása azonban nem szerepel a programban, mivel Schröder a vásárlóerő növelésétől, azaz a kereslet fokozásától reméli a csikorgó gépezet beindítását, a gazdasági növekedést. Ez számít az intézkedéscsomag egyik legnagyobb ellentmondásának, hiszen éppen a Schröder által visszahúzó erőnek nevezett Lafontaine-féle vonal látja a megoldást a kereslet növelésében. A kancellár elképzeléseiről sokaknak az a véleményük, hogy csupán a gazdagoknak kedveznek, a munkavállalók viszont - a globalizációhoz való alkalmazkodás ürügyén - a vesztes oldalra kerülnek. Alacsonyabb rangú SPD-vezetők, akik gyakran szakszervezeti tisztségeken is vannak, elítélően nyilatkoznak Schröder Új Közép (Neue Mitte) elnevezésű stratégiájáról, amely egy hangzatos közhelyekből álló kiáltványban fogalmazódott meg, és amelynek lényege a túl nagy tehernek bizonyult, eddig tabuként létező szociális védőháló átszabása, a friss tőke odavonzása, és ennek eredményeként a bénító munkanélküliségi arány csökkentése. A brit miniszterelnökkel egyeztetett dokumentumban hemzsegnek a vállalkozási szellem, önbizalom és felelősség szavak, de a hasonló retorika nem palástolhatja azt, hogy a példaképnek tartott Blair New Labourjával (Új Munkáspárt) ellentétben a Schröder vezette SPD nem támaszkodhat egy thatcherihez hasonló örökségre, így a gazdasági liberalizmus felé való eltolódásnak nagy politikai ára lehet. A szocdemek népszerűségi indexe máris 32%-ra csökkent, a választóikat megalkuvásukkal-pragmatizmusukkal (nézőpont kérdése) kiábrándító Zöldek pedig ma át sem tudnák lépni az 5%-os küszöböt. A CDU 45%-ra számíthatna, ha most tartanák meg a választásokat, • a szabaddemokraták 7%-ra. ■ Ha Schröder nem tudja meggyőzni az áldozathozatal szükségességéről az SPD hagyományos szavazóit, a munkásokat, akkor az idei tartományi választások után az ellenzék többséget szerezhetne a parlament felsőházában, és - ugyanúgy, mint az SPD a Kohl-kabinet utolsó éveiben - megvétózhatná a kormány törvényjavaslatait. MÁRTON Attila