Magyar Szó, 2000. október (57. évfolyam, 233-258. szám)

2000-10-01 / 233. szám

4 KÜLPOLITIKA KI LESZ A DÖNTŐBÍRÓ A JSZK-BELI VÁLASZTÁSOKON? Minden út Moszkvába vezet M­ár szeptember 25-én, a válasz­tások napját követő hajnalon valószínűnek tűnt, hogy a hivatalos Moszkva szerepe kulcsfontosságú lehetne a válság megoldásában. A hét folyamán kiszivárgott informá­ciók alapján arra lehet következtet­ni, hogy a nyilvánosan hangoztatott orosz be nem avatkozási politikát a dráma főszereplői nem veszik ko­molyan. Egyelőre minden út Moszkvába vezet... A Nyugatnak, amely 1997-ben rábírta Miloševićet a helyhatósági választások eredményeinek elisme­résére, már semmiféle befolyása sincs a jelenlegi belgrádi hatalom­­tartókra. Szakértők körében általá­nosan elfogadott vélemény szerint egyedül a Kremlnek vannak eszkö­zei az esetleges nyomásgyakorlásra. Az ellenzéki győzelmet külföldön el­sőként az Európai Unió tagállamai „érezték meg”. Miközben az USA még mindig fenntartásait hangoz­tatta és a választási folyamat szabá­lyosságán morfondírozott, az euró­paiak - tudván azt, hogy jelen eset­ben mit jelent a megkérdőjelezhe­­tetlenül nagy részvételi arány - már hétfőn kihasználták a német kancel­lár moszkvai látogatását arra, hogy megtudják, mit gondol Putyin elnök a JSZK-beli politikai földrengéssel kapcsolatban. A Kreml politikai út­vesztőiben jártas orosz újságírók azt jelentették, hogy sikerült megegye­zésre jutni: a Nyugat nem avatkozik be, Putyin viszont nem tesz egyen­lőségjelet a JSZK fennmaradása és a rezsim léte közé. A hivatalos külügyminisztériumi nyilatkozatban azonban azt hangsú­lyozta: „külső vagy belső beavatkozás nélkül kell Jugoszlávia népének dön­tenie a jövőjéről”. Ez lehetne a válasz a brit külügyi tárcavezető hét eleji kardcsörtetésére, amitől egyébként a Szerbiai Demokratikus Ellenzék ve­zetőinek is égnek állt a haja. A NATO erejét és beavatkozási készségét azóta senki sem emlegeti a Nyugaton. Állí­tólag Putyin már 25-én megmondta Schröder kancellárnak, hogy az eset­leges jugoszláviai zavargásokat köve­tő intervencióval való fenyegetőzés csak Milošević malmár­a hajtaná a vi­zet. Azóta Moszkvában járt az EU-t hivatalosan képviselő francia külügy­miniszter is, aki szerint a két fél céljai megegyeznek, csupán a taktikai hoz­záállásban vannak különbségek. A­zt csak sejteni lehet, hogy miből állnak ezek a különbségek. A Nyugat azt szeretné, ha a Kreml közvetlenül nyomást gyakorolna Miloševićre annak érdekében, hogy az elismerje első fordulós vereségét és visszavonuljon. Moszkva hivata­losan elvetette ennek lehetőségét, ám diplomáciai csatornákon az SZDE-t a választási jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalára szólította fel. A belgrádi rezsim - amerikai sajtóértesülések szerint - a napok­ban már elküldte a saját dokumen­tációját az orosz fővárosba. Ezt megtette az ellenzék is. Névtelenül nyilatkozó nyugati tisztségviselők mindebben nem látnak semmi rosszat, mondván: bíznak az oro­szokban, akik csakis az SZDE bizo­nyítékainak adhatnak hitelt Ilyen értelemben nyilatkozott Védrine francia tárcavezető is, aki szerint „az oroszok nagyon jól tud­ják, mi történt a választásokon”. Az SZDE meg van győződve arról, hogy csupán a rezsim ellenőrzése alatt álló Szövetségi Választási Bi­zottság tevékenységére vonatkozó dokumentumok is elegendőek a bi­zonyításra. Moszkva számára nem lehet ismeretlen az ellenzék érvelé­se, mely szerint, többek között: kép­viselői a múlt vasárnap este óta nem vehettek aktívan részt az SZVB munkájában, csak többnapos hall­gatás után jelentek meg az első „hi­vatalos” adatok, egyik napról a má­sikra a testület „tudomást szerzett” több száz olyan „szavazóhely” lété­ről, amelyek korábban nem léteztek, ismét megjelentek a „nagyszámú kosovói albán szavazatok”... I­tthon még Ne Seljék is Kostunicát tartják megválasztott szövetségi elnöknek, Moszkvában pedig még Szeleznyov magas rangú kommu­nista politikus is azt mondta a hét elején, hogy Koštunica nem a Nyu­gat szájíze szerinti elnök lesz. Az EU és az­ amerikaiak a büntetőin­tézkedések feloldását ígérték a JSZK polgárainak arra az esetre, ha Milošević elismeri vereségét, számá­ra pedig, nem hivatalosan, mene­déket kínáltak fel a hágai törvény­szék elől. Az amerikai külpolitika helyzetfelmérési képességében, ra­cionalitásában és eredményességé­ben azonban nem sokan bíznak eb­ben az országban a tavalyi bombá­zások óta. A szerbiai és a vajdasági városok terein gyülekező polgáro­kat ezért sokkal inkább az érdekelte a nyilvános hírfelolvasásokon, hogy mi történik Moszkvában. Onnan pedig, éppúgy, mint 1999 tavaszán, egyelőre egymásnak ellentmondó közlemények, nyilatkozatok, meg időnként kósza hírek érkeznek... Vajon mire gondolt Védrine, ami­kor azt mondta, hogy ezúttal nem áll fönn az Európai Unió és Orosz­ország közötti viszony válságának a veszélye? MÁRTON Attila Saron elmarasztalása Három napja tartanak az izraeli-palesztin összecsapások Kofi Annan ENSZ-főtitkár péntek este telefonált Ehud Ba­rak izrael miniszterelnöknek és Jasszer Arafat palesztin vezető­nek, kérve őket a Jeruzsálem körüli feszültség csillapítására. Előzőleg Madeleine Albright amerikai külügyminiszter hívta föl Arafatot és az izraeli diplomácia vezetőjét, Slomo Ben Amit, hogy tárgyalási erőfeszítéseik folytatására ösztö­kélje őket az amúgy is haldokló békefolyamatra mért újabb csapás után. Az izraeli biztonsági erők pénteken hét palesztint lőttek agyon és 220-at sebesítettek meg a kelet-jeruzsálemi Mecsetek terén, míg szerda óta két izraeli katona lelte halálát a palesztin területeken végrehajtott három támadás következtében. A Fehér Ház elítélte az erőszakot izraeli és palesztin olda­lon egyaránt. A washingtoni külügyminisztérium is szokás sze­rint mindkét felet önmérsékletre intette, de szokásától eltérő­en ezúttal célzott a feszültség kiváltására. Szóvivője, Richard Boucher ugyanis megjegyezte, hogy Ariel Saron Iskud-vezér templomhegyi vizitje feszültséget szított - írta a Reuters. TÖBB MINT 200 SEBESÜLT Heves összecsapások voltak szombaton palesztin tüntetők és izraeli katonák között Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Jeruzsálemben. Mindkét részről használtak tűzfegyvert is. Egy 14 éves palesztin fiú haslövést kapott és meghalt. Több mint 200 palesztin megsérült, 14 közülük súlyosan. Izraeli sebesül­tekről nem érkezett jelentés. A leghevesebb összecsapások a ciszjordániai Nábluszban, il­letve a Gázai övezetben, Kfar Darom és Necárim zsidó telepek közelében voltak. Nábluszban egy tízezer fős tüntetés után álarcot viselő pa­lesztin tüntetők géppisztolyból és pisztolyból lőttek izraeli ka­tonákra, de nem történt sebesülés a katonák soraiban. A kato­nák éles lőszerrel viszonozták a tüzet. Ekkor kapott halálos lö­vést egy 14 éves fiú; mintegy negyven tüntető megsérült. Az izraeli hadsereg egy szóvivője közölte, hogy izraeli kato­nák éles tölténnyel lőttek a palesztin tüntetőkre a Gázai övezet egyes helyein is, de - mint mondta - csak olyan esetben folya­modtak ehhez, amikor a katonák élete veszélyben forgott. Más helyeken gumival bevont fémlövedékeket használtak. Egy ilyen gumibevonatú fémlövedék okozta fejsérülés következté­ben jutott a klinikai halál állapotába egy palesztin fiatalember a Gázai övezet Rafah nevű településén. A tüntetők többnyire köveket és benzinespalackokat haji­­gáltak az izraeli katonákra. Néhol polgári járműveket is meg­támadtak. Izrael-ellenes tüntetéseket rendeztek a Libanon déli részén élő palesztinok is. Több ezer palesztin tüntetett az Ain-el-Hi­­lua menekülttáborban. A legnagyobb libanoni palesztin mene­külttáborban Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a tüntetők, és elégettek egy bábut, amely Ariel Saron izraeli jobboldali po­litikust jelképezte. Az izraeli hadsereg többször is felszólította a palesztin ren­dőrséget, hogy akadályozza meg a tüntetéseket, illetve vegye elejét az erőszakos cselekményeknek. Izraeli vélemények sze­rint hasztalan kérték erre a palesztin felet. Palesztin illetékesek szerint azonban igenis közbeléptek ott, ahol szükséges és le­hetséges volt. Nábluszban például a palesztin rendőrök meg­próbálták útját állni a több ezer palesztin tüntetőnek, de több százan áttörtek a kordonon, és eközben több palesztin rendőr megsérült. SÁRON TEMPLOM-HEGYI LÁTOGATÁSA VOLT A KIVÁLTÓ OK Harmadik napja tartanak a heves izraeli-palesztin összecsa­pások. Az erőszak fellobbanásának előzménye, hogy Ariel Sa­ron, az izraeli jobboldal egyik legfőbb vezetője meglátogatta a minap a jeruzsálemi Templom-hegyet, amely szent hely mind a zsidó, mind a muzulmán vallás hívei számára. A palesztinok szent helyük meggyalázásának tekintik Sáron látogatását. Sa­ron személyére különleges gyűlölettel tekintenek az arab vi­lágban, őt tartják ugyanis a Szabra és Satila nevű libanoni pa­lesztin menekülttáborokban végzett 1982-es vérontás értelmi szerzőjének. (Tényleges végrehajtói libanoni keresztény milíci­ák voltak, de egy izraeli hivatalos vizsgálat is megállapította, hogy Saron­­ védelmi miniszter a Libanon elleni 1982-es izra­eli invázió idején­­ közvetve felelős a történtekért.) Magyar Szó 2000. október­­vasárnap AMERIKA ÉS A BELGRÁDI REZSIM VERESÉGE Alkuk nélkül Nem kell hiányolni az amerikai eufóriát - Sikeres volt a katalizátori szerep - Mindent a maga idejében: második fordulóra nincs szükség, a hágai jegyeket nem vonják vissza, és a győztesek előtt ismertek a tennivalók (Tudósítónktól) Washington, október 1. Ritkaságszámba menően hosszú és makacs szópárbajra került sor a minap az amerikai külügyminisztérium sajtó­­értekezletén a szóvivő és az egyik ve­zető külpolitikai kommentátor között. A kérdező arra akarta rávenni a diplo­máciai képviselőt, hogy árulja el, mi­lyen lépésekre készül az Egyesült Álla­mok a belgrádi rezsim által kikénysze­ríteni próbált második forduló esetére, illetve milyen törekvések vannak a háttérben Slobodan Milošević lelépési alkujával kapcsolatban. A szóvivő természtesen nem lenne szóvivő, ha nyílt és egyenes válaszokat adna a feltételes kérdésekre, illetve a titkos diplomáciai tevékenységre irá­nyuló kíváncsiskodásra. Így csak azt is­mételte meg legalább hússzor, hogy szó sincs semmiféle második forduló­ról, hiszen „a nép beszélt, az ellenzék alapos bizonyítékokkal támasztja alá győzelmét, Miloševićnek tehát távoz­nia kell”. A másik kérdésben viszont - ugyancsak szokatlanul - határozottan kijelentette, hogy „alkuról nem foly­nak tárgyalások. Már nem is lehetnék ennél kategórikusabb.” A helyenként unalmas szópárbaj mégiscsak jó alkalmat adott a gondos megfigyelőnek arra, hogy kiszűrje az Egyesült Államok hivatalos álláspont­jának finomabb pontjait a választások utáni szerbiai helyzetről. Európában egyesek úgy fogalmaz­nak, hogy Washington nem mutatott az óvilágihoz hasonló eufóriát az ellen­zék győzelmének láttán. Ebből aztán az a téves következtetés vonható le, hogy az USA „megsértődött” Vojislav Kostunica számos Amerika-ellenes ki­jelentése miatt, és most visszafogja a támogatást. Esetleg az is, hogy a jenkik nem tudnak mitévők lenni az újonnan előállt helyzetben, és­­ talán a földrajzi távolság vagy a „három lépés" miatt nem eléggé önzetlenek a büntető in­tézkedések gyors feloldása tekinteté­ben. Az alaposabb elemzés azonban mindkét elhamarkodott véleményt megdönti. A Clinton-kormányzat egyik legfontosabb külpolitikai célja­ként tűzte ki az idei évre Milošević el­távolítását a hatalomból, mielőtt a je­lenlegi amerikai politikai garnitúra megbízatása jövő januárban lejár. Ma­deleine Albright külügyminiszter oly­annyira egyértelműen megfogalmazta ezt többször is, hogy szinte vészhely­zetbe sodorta magát arra az esetre, ha a cél netán nem valósulna meg. Aligha tekinthető hát valószínűnek, hogy Washington ne ragadja meg az általa támogatott ellenzék győzelmét saját céljának elérésére, és saját következe­tesen hangoztatott véleményének utó­lagos bizonyítására - mármint azzal kapcsolatban, hogy ha a szerbiai­ Crna Gora-i nép valódi véleménynyilvánítá­si esélyhez jut, akkor nem az évtizedes balsors előidézőjét választja majd. A fanyalgás nem jellemző az ameri­kai diplomáciára, tehát még arról sincs szó, hogy a győztes Amerika-ellenes ki­rohanásai miatt most kisebb lenne az öröm Washingtonban. Az USA magas rangú képviselői többször is nyilváno­san tudomásra hozták, nem érdekli őket, kicsoda a jelölt, ha a minimális demokratikus feltételeknek eleget tesz, és a legnagyobb esélye van­­ az ellenzék egységes támogatásával a há­ta mögött - a Milošević feletti győze­lemre. Kevésbé ismert vonulata azonban az amerikai diplomáciának - márpe­dig a boszniai háború óta ez tulajdon­képpen meghatározó jellemzőjévé vált, legalábbis balkáni viszonylatban -, hogy szuperhatalmi kényszerítés, dik­tátum vagy ellentmondást nem tűrő felsőbbrendűség útján vegye rá az arra hajlamos felet egyik vagy másik lépés megtételére. A korábbról nacionalistá­nak ismert szerbiai ellenzéki vezetők­kel folytatott türelmes párbeszéd ép­pen annak az ékes bizonyítéka, hogy Washington biztos érzékkel tesz kü­lönbséget a (sokszor nehezen fellelhe­tő) járható út és a biztos rossz között. Senki sem állítja természetesen, hogy az amerikaiak azonnal átlátnak minden szitán. Évekig hitték például, hogy Vuk Drašković nélkül nincs szerb ellenzék. Vuknak még a kosovói NATO-beavatkozás alatti kollaboráns politikája sem nyitott fel minden fátyo­los szemet, pedig ő volt az, aki minden korábbi dagadó keblű ellenzékiség, sőt miloševići megverettetés ellenére „le­feküdt” a rezsimnek. Nemhivatalos washingtoni körök még a légiháború után is arra intették az ellenzék többi vezetőjét, hogy ne Draskovic kétszínű­ségének a bírálatával foglalkozzanak. A Változásokért csoportosulás leghig­gadtabb elöljárói sem mutattak sok­szor megfelelő egységet és derűlátást, de következetes magatartásukkal lega­lább hozzájárultak ahhoz, hogy az el­lenzéken belüli helyzetet jobban meg­értsék Washingtonban. Nem számított igazán titkos ame­rikai igyekezetnek az sem, hogy Was­hington sohasem próbálta rákénysze­ríteni a szerbiai ellenzékre saját véle­ményét azzal kapcsolatban, miként lépjen fel a rezsimmel szemben. Az USA kész volt támogatást nyújtani akárkinek, akinek a személyében a legszalonképesebb tárgyalópartnerek meg tudtak egyezni, és akinek a leg­nagyobb esélye volt Milonevictvel szem­ben, így alakulhatott ki­­ nem mindig látható, de hathatós amerikai katalizá­tori szerep eljátszásával - a konszenzus Vojislav Koštunica körül. A legönzetle­­nebb szerepet ebből a szempontból egyértelműen Zoran Đinđić játszotta, aki - Draskovictyal ellentétben - le­mondott a mindenképpeni önfuttatás­ról a közös cél érdekében. Az Egyesült Államok reakcióit tulaj­donképpen nem lehet visszafogottnak minősíteni: ritkán történik meg, hogy az USA elnöke egy héten háromszor beszéljen egy külföldi szavazás ered­ményéről, sőt hirtelen összehozott be­szédének fő témájává tegye azt. Más kérdés, hogy az amerikaiak nem ro­hannak a rúd elé a szankciók azonnali feloldásával, hanem higgadtan meg kí­vánják várni azt a pillanatot, amikor Szerbiában a változás vissszafordítha­­tatlanná válik. Az sem meglepő, hogy egyelőre nem hajlandók még csak de­finiálni sem a pillanatot. Végre elérkezett az idő, amikor Mi­­lošević került lépéskényszerbe: az újabbnál újabb konfliktusok kiprovo­­kálása helyett most neki kell reagálnia a történtekre. Miért adná fel az ellen­fél ennek a helyzetnek az előnyeit­? Maradjon a bukott diktátor előtt egyelőre talány az is, hogy miért nem hajlandó (nyilvánosan) az USA még csak mérlegelni sem a második fordu­ló lehetőségét: ha van legális győztes, akkor arra semmi szükség. A legális győztesnek ugyanakkor tudnia kell, hogy - akárcsak szomszédai esetében - neki is az a történelmi és nemzetközi kötelessége, hogy a háborús bűnösö­ket az őket megillető helyre küldje. Ez a feltétele az utolsó büntető intézkedé­sek feloldásának. Higgyük el, hogy al­ku nincs és nem is lesz egyik kérdés­ben sem. PURGER Tibor Magyar integráció A HTMH elnökének interjúja Jogos a határon túli magyarságnak az az igénye, hogy Magyarország európai integrációjával párhuzamosan egyfajta magyar integráció is meg­valósuljon -jelentette ki Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalá­nak elnöke a Bihari Napló című nagyváradi lapnak adott interjújában, azzal kapcsolatban, hogy a romániai magyarság körében aláírások gyűjtése kez­dődött a külhoni állampolgárság intézményének támogatására. A lap szombati számában megjelent interjúban a HTMH elnöke hang­súlyozta, hogy ennek a magyar integrációnak az egyik nagyon fontos eleme az, hogy törvényben is rendezzék Magyarország és a határon túli magyarok viszonyát. Szabó Tibor szerint egyetértés van valamennyi magyarországi politikai párt és határon túli magyar érdekvédelmi szervezet között abban, hogy minden magyarországi kormányzati intézkedésnek a szülőföldön való meg­maradást, boldogulást kell segítenie. „Ebben a kontextusban értékelem a határon túli magyarok minden kez­deményezését, és úgy ítélem meg, az előkészítés fázisában mód volt arra, hogy az érintettek képviselői megfogalmazzák igényeiket, javaslataikat. Er­re a későbbiekben is mód lesz. Minden olyan javaslatot, elképzelést, jó öt­letet meg lehet vitatni, amelyet a határon túli magyarok megfogalmaznak, és amelynek a megvalósítására a körülmények - beleértve az integrációs folyamatot, a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatot is­­ lehetősé­get adnak” - mondta. AZ MVSZ ELNÖKSÉGÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSE Más hír szerint Budapesten megkezdődött a Magyarok Világszövetsége elnökségének alakuló ülése. A tervezett napirend szerint a testület meghall­gatja az elnök és a régióelnökök, illetve a stratégiai, a szabályzat-felügyelő, továbbá az etikai és felügyelő bizottság beszámolóját a májusi tisztújítás óta megtett intézkedésekről. Az elnökség alakuló ülésén áttekinti és értékeli a külhoni magyar állam­polgárság jogintézményének létrehozását célzó tervezet fogadtatását, az ez­zel kapcsolatban megfogalmazott elvárásokat. A hivatali szerkezet átalakításának tervezete szerint az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet kap az információs és informatikai részleg. Az elnökség döntése szerint az ülésen nem vesznek részt azok a májusban megválasztott tisztségviselők, akiket az illetékes országos tanácsok­­ vállalt kötelezettségük teljesítésének elmaradása miatt­­ töröltek soraikból. „Nem vesznek részt azok sem, akik a májusi küldöttgyűlés III/III-as átvilágítási határozatának nem tettek eleget” - közölte az MVSZ sajtóirodája. Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az MVSZ tisztelet­beli elnöke levélben fejezte ki megelégedését, hogy „kényszerű késedelem után végre összeült a Világszövetség elnöksége”. (MTI)

Next