Magyar Szó, 2000. október (57. évfolyam, 233-258. szám)
2000-10-01 / 233. szám
4 KÜLPOLITIKA KI LESZ A DÖNTŐBÍRÓ A JSZK-BELI VÁLASZTÁSOKON? Minden út Moszkvába vezet Már szeptember 25-én, a választások napját követő hajnalon valószínűnek tűnt, hogy a hivatalos Moszkva szerepe kulcsfontosságú lehetne a válság megoldásában. A hét folyamán kiszivárgott információk alapján arra lehet következtetni, hogy a nyilvánosan hangoztatott orosz be nem avatkozási politikát a dráma főszereplői nem veszik komolyan. Egyelőre minden út Moszkvába vezet... A Nyugatnak, amely 1997-ben rábírta Miloševićet a helyhatósági választások eredményeinek elismerésére, már semmiféle befolyása sincs a jelenlegi belgrádi hatalomtartókra. Szakértők körében általánosan elfogadott vélemény szerint egyedül a Kremlnek vannak eszközei az esetleges nyomásgyakorlásra. Az ellenzéki győzelmet külföldön elsőként az Európai Unió tagállamai „érezték meg”. Miközben az USA még mindig fenntartásait hangoztatta és a választási folyamat szabályosságán morfondírozott, az európaiak - tudván azt, hogy jelen esetben mit jelent a megkérdőjelezhetetlenül nagy részvételi arány - már hétfőn kihasználták a német kancellár moszkvai látogatását arra, hogy megtudják, mit gondol Putyin elnök a JSZK-beli politikai földrengéssel kapcsolatban. A Kreml politikai útvesztőiben jártas orosz újságírók azt jelentették, hogy sikerült megegyezésre jutni: a Nyugat nem avatkozik be, Putyin viszont nem tesz egyenlőségjelet a JSZK fennmaradása és a rezsim léte közé. A hivatalos külügyminisztériumi nyilatkozatban azonban azt hangsúlyozta: „külső vagy belső beavatkozás nélkül kell Jugoszlávia népének döntenie a jövőjéről”. Ez lehetne a válasz a brit külügyi tárcavezető hét eleji kardcsörtetésére, amitől egyébként a Szerbiai Demokratikus Ellenzék vezetőinek is égnek állt a haja. A NATO erejét és beavatkozási készségét azóta senki sem emlegeti a Nyugaton. Állítólag Putyin már 25-én megmondta Schröder kancellárnak, hogy az esetleges jugoszláviai zavargásokat követő intervencióval való fenyegetőzés csak Milošević malmára hajtaná a vizet. Azóta Moszkvában járt az EU-t hivatalosan képviselő francia külügyminiszter is, aki szerint a két fél céljai megegyeznek, csupán a taktikai hozzáállásban vannak különbségek. Azt csak sejteni lehet, hogy miből állnak ezek a különbségek. A Nyugat azt szeretné, ha a Kreml közvetlenül nyomást gyakorolna Miloševićre annak érdekében, hogy az elismerje első fordulós vereségét és visszavonuljon. Moszkva hivatalosan elvetette ennek lehetőségét, ám diplomáciai csatornákon az SZDE-t a választási jegyzőkönyvek nyilvánosságra hozatalára szólította fel. A belgrádi rezsim - amerikai sajtóértesülések szerint - a napokban már elküldte a saját dokumentációját az orosz fővárosba. Ezt megtette az ellenzék is. Névtelenül nyilatkozó nyugati tisztségviselők mindebben nem látnak semmi rosszat, mondván: bíznak az oroszokban, akik csakis az SZDE bizonyítékainak adhatnak hitelt Ilyen értelemben nyilatkozott Védrine francia tárcavezető is, aki szerint „az oroszok nagyon jól tudják, mi történt a választásokon”. Az SZDE meg van győződve arról, hogy csupán a rezsim ellenőrzése alatt álló Szövetségi Választási Bizottság tevékenységére vonatkozó dokumentumok is elegendőek a bizonyításra. Moszkva számára nem lehet ismeretlen az ellenzék érvelése, mely szerint, többek között: képviselői a múlt vasárnap este óta nem vehettek aktívan részt az SZVB munkájában, csak többnapos hallgatás után jelentek meg az első „hivatalos” adatok, egyik napról a másikra a testület „tudomást szerzett” több száz olyan „szavazóhely” létéről, amelyek korábban nem léteztek, ismét megjelentek a „nagyszámú kosovói albán szavazatok”... Itthon még Ne Seljék is Kostunicát tartják megválasztott szövetségi elnöknek, Moszkvában pedig még Szeleznyov magas rangú kommunista politikus is azt mondta a hét elején, hogy Koštunica nem a Nyugat szájíze szerinti elnök lesz. Az EU és az amerikaiak a büntetőintézkedések feloldását ígérték a JSZK polgárainak arra az esetre, ha Milošević elismeri vereségét, számára pedig, nem hivatalosan, menedéket kínáltak fel a hágai törvényszék elől. Az amerikai külpolitika helyzetfelmérési képességében, racionalitásában és eredményességében azonban nem sokan bíznak ebben az országban a tavalyi bombázások óta. A szerbiai és a vajdasági városok terein gyülekező polgárokat ezért sokkal inkább az érdekelte a nyilvános hírfelolvasásokon, hogy mi történik Moszkvában. Onnan pedig, éppúgy, mint 1999 tavaszán, egyelőre egymásnak ellentmondó közlemények, nyilatkozatok, meg időnként kósza hírek érkeznek... Vajon mire gondolt Védrine, amikor azt mondta, hogy ezúttal nem áll fönn az Európai Unió és Oroszország közötti viszony válságának a veszélye? MÁRTON Attila Saron elmarasztalása Három napja tartanak az izraeli-palesztin összecsapások Kofi Annan ENSZ-főtitkár péntek este telefonált Ehud Barak izrael miniszterelnöknek és Jasszer Arafat palesztin vezetőnek, kérve őket a Jeruzsálem körüli feszültség csillapítására. Előzőleg Madeleine Albright amerikai külügyminiszter hívta föl Arafatot és az izraeli diplomácia vezetőjét, Slomo Ben Amit, hogy tárgyalási erőfeszítéseik folytatására ösztökélje őket az amúgy is haldokló békefolyamatra mért újabb csapás után. Az izraeli biztonsági erők pénteken hét palesztint lőttek agyon és 220-at sebesítettek meg a kelet-jeruzsálemi Mecsetek terén, míg szerda óta két izraeli katona lelte halálát a palesztin területeken végrehajtott három támadás következtében. A Fehér Ház elítélte az erőszakot izraeli és palesztin oldalon egyaránt. A washingtoni külügyminisztérium is szokás szerint mindkét felet önmérsékletre intette, de szokásától eltérően ezúttal célzott a feszültség kiváltására. Szóvivője, Richard Boucher ugyanis megjegyezte, hogy Ariel Saron Iskud-vezér templomhegyi vizitje feszültséget szított - írta a Reuters. TÖBB MINT 200 SEBESÜLT Heves összecsapások voltak szombaton palesztin tüntetők és izraeli katonák között Ciszjordániában, a Gázai övezetben és Jeruzsálemben. Mindkét részről használtak tűzfegyvert is. Egy 14 éves palesztin fiú haslövést kapott és meghalt. Több mint 200 palesztin megsérült, 14 közülük súlyosan. Izraeli sebesültekről nem érkezett jelentés. A leghevesebb összecsapások a ciszjordániai Nábluszban, illetve a Gázai övezetben, Kfar Darom és Necárim zsidó telepek közelében voltak. Nábluszban egy tízezer fős tüntetés után álarcot viselő palesztin tüntetők géppisztolyból és pisztolyból lőttek izraeli katonákra, de nem történt sebesülés a katonák soraiban. A katonák éles lőszerrel viszonozták a tüzet. Ekkor kapott halálos lövést egy 14 éves fiú; mintegy negyven tüntető megsérült. Az izraeli hadsereg egy szóvivője közölte, hogy izraeli katonák éles tölténnyel lőttek a palesztin tüntetőkre a Gázai övezet egyes helyein is, de - mint mondta - csak olyan esetben folyamodtak ehhez, amikor a katonák élete veszélyben forgott. Más helyeken gumival bevont fémlövedékeket használtak. Egy ilyen gumibevonatú fémlövedék okozta fejsérülés következtében jutott a klinikai halál állapotába egy palesztin fiatalember a Gázai övezet Rafah nevű településén. A tüntetők többnyire köveket és benzinespalackokat hajigáltak az izraeli katonákra. Néhol polgári járműveket is megtámadtak. Izrael-ellenes tüntetéseket rendeztek a Libanon déli részén élő palesztinok is. Több ezer palesztin tüntetett az Ain-el-Hilua menekülttáborban. A legnagyobb libanoni palesztin menekülttáborban Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a tüntetők, és elégettek egy bábut, amely Ariel Saron izraeli jobboldali politikust jelképezte. Az izraeli hadsereg többször is felszólította a palesztin rendőrséget, hogy akadályozza meg a tüntetéseket, illetve vegye elejét az erőszakos cselekményeknek. Izraeli vélemények szerint hasztalan kérték erre a palesztin felet. Palesztin illetékesek szerint azonban igenis közbeléptek ott, ahol szükséges és lehetséges volt. Nábluszban például a palesztin rendőrök megpróbálták útját állni a több ezer palesztin tüntetőnek, de több százan áttörtek a kordonon, és eközben több palesztin rendőr megsérült. SÁRON TEMPLOM-HEGYI LÁTOGATÁSA VOLT A KIVÁLTÓ OK Harmadik napja tartanak a heves izraeli-palesztin összecsapások. Az erőszak fellobbanásának előzménye, hogy Ariel Saron, az izraeli jobboldal egyik legfőbb vezetője meglátogatta a minap a jeruzsálemi Templom-hegyet, amely szent hely mind a zsidó, mind a muzulmán vallás hívei számára. A palesztinok szent helyük meggyalázásának tekintik Sáron látogatását. Saron személyére különleges gyűlölettel tekintenek az arab világban, őt tartják ugyanis a Szabra és Satila nevű libanoni palesztin menekülttáborokban végzett 1982-es vérontás értelmi szerzőjének. (Tényleges végrehajtói libanoni keresztény milíciák voltak, de egy izraeli hivatalos vizsgálat is megállapította, hogy Saron védelmi miniszter a Libanon elleni 1982-es izraeli invázió idején közvetve felelős a történtekért.) Magyar Szó 2000. októbervasárnap AMERIKA ÉS A BELGRÁDI REZSIM VERESÉGE Alkuk nélkül Nem kell hiányolni az amerikai eufóriát - Sikeres volt a katalizátori szerep - Mindent a maga idejében: második fordulóra nincs szükség, a hágai jegyeket nem vonják vissza, és a győztesek előtt ismertek a tennivalók (Tudósítónktól) Washington, október 1. Ritkaságszámba menően hosszú és makacs szópárbajra került sor a minap az amerikai külügyminisztérium sajtóértekezletén a szóvivő és az egyik vezető külpolitikai kommentátor között. A kérdező arra akarta rávenni a diplomáciai képviselőt, hogy árulja el, milyen lépésekre készül az Egyesült Államok a belgrádi rezsim által kikényszeríteni próbált második forduló esetére, illetve milyen törekvések vannak a háttérben Slobodan Milošević lelépési alkujával kapcsolatban. A szóvivő természtesen nem lenne szóvivő, ha nyílt és egyenes válaszokat adna a feltételes kérdésekre, illetve a titkos diplomáciai tevékenységre irányuló kíváncsiskodásra. Így csak azt ismételte meg legalább hússzor, hogy szó sincs semmiféle második fordulóról, hiszen „a nép beszélt, az ellenzék alapos bizonyítékokkal támasztja alá győzelmét, Miloševićnek tehát távoznia kell”. A másik kérdésben viszont - ugyancsak szokatlanul - határozottan kijelentette, hogy „alkuról nem folynak tárgyalások. Már nem is lehetnék ennél kategórikusabb.” A helyenként unalmas szópárbaj mégiscsak jó alkalmat adott a gondos megfigyelőnek arra, hogy kiszűrje az Egyesült Államok hivatalos álláspontjának finomabb pontjait a választások utáni szerbiai helyzetről. Európában egyesek úgy fogalmaznak, hogy Washington nem mutatott az óvilágihoz hasonló eufóriát az ellenzék győzelmének láttán. Ebből aztán az a téves következtetés vonható le, hogy az USA „megsértődött” Vojislav Kostunica számos Amerika-ellenes kijelentése miatt, és most visszafogja a támogatást. Esetleg az is, hogy a jenkik nem tudnak mitévők lenni az újonnan előállt helyzetben, és talán a földrajzi távolság vagy a „három lépés" miatt nem eléggé önzetlenek a büntető intézkedések gyors feloldása tekintetében. Az alaposabb elemzés azonban mindkét elhamarkodott véleményt megdönti. A Clinton-kormányzat egyik legfontosabb külpolitikai céljaként tűzte ki az idei évre Milošević eltávolítását a hatalomból, mielőtt a jelenlegi amerikai politikai garnitúra megbízatása jövő januárban lejár. Madeleine Albright külügyminiszter olyannyira egyértelműen megfogalmazta ezt többször is, hogy szinte vészhelyzetbe sodorta magát arra az esetre, ha a cél netán nem valósulna meg. Aligha tekinthető hát valószínűnek, hogy Washington ne ragadja meg az általa támogatott ellenzék győzelmét saját céljának elérésére, és saját következetesen hangoztatott véleményének utólagos bizonyítására - mármint azzal kapcsolatban, hogy ha a szerbiai Crna Gora-i nép valódi véleménynyilvánítási esélyhez jut, akkor nem az évtizedes balsors előidézőjét választja majd. A fanyalgás nem jellemző az amerikai diplomáciára, tehát még arról sincs szó, hogy a győztes Amerika-ellenes kirohanásai miatt most kisebb lenne az öröm Washingtonban. Az USA magas rangú képviselői többször is nyilvánosan tudomásra hozták, nem érdekli őket, kicsoda a jelölt, ha a minimális demokratikus feltételeknek eleget tesz, és a legnagyobb esélye van az ellenzék egységes támogatásával a háta mögött - a Milošević feletti győzelemre. Kevésbé ismert vonulata azonban az amerikai diplomáciának - márpedig a boszniai háború óta ez tulajdonképpen meghatározó jellemzőjévé vált, legalábbis balkáni viszonylatban -, hogy szuperhatalmi kényszerítés, diktátum vagy ellentmondást nem tűrő felsőbbrendűség útján vegye rá az arra hajlamos felet egyik vagy másik lépés megtételére. A korábbról nacionalistának ismert szerbiai ellenzéki vezetőkkel folytatott türelmes párbeszéd éppen annak az ékes bizonyítéka, hogy Washington biztos érzékkel tesz különbséget a (sokszor nehezen fellelhető) járható út és a biztos rossz között. Senki sem állítja természetesen, hogy az amerikaiak azonnal átlátnak minden szitán. Évekig hitték például, hogy Vuk Drašković nélkül nincs szerb ellenzék. Vuknak még a kosovói NATO-beavatkozás alatti kollaboráns politikája sem nyitott fel minden fátyolos szemet, pedig ő volt az, aki minden korábbi dagadó keblű ellenzékiség, sőt miloševići megverettetés ellenére „lefeküdt” a rezsimnek. Nemhivatalos washingtoni körök még a légiháború után is arra intették az ellenzék többi vezetőjét, hogy ne Draskovic kétszínűségének a bírálatával foglalkozzanak. A Változásokért csoportosulás leghiggadtabb elöljárói sem mutattak sokszor megfelelő egységet és derűlátást, de következetes magatartásukkal legalább hozzájárultak ahhoz, hogy az ellenzéken belüli helyzetet jobban megértsék Washingtonban. Nem számított igazán titkos amerikai igyekezetnek az sem, hogy Washington sohasem próbálta rákényszeríteni a szerbiai ellenzékre saját véleményét azzal kapcsolatban, miként lépjen fel a rezsimmel szemben. Az USA kész volt támogatást nyújtani akárkinek, akinek a személyében a legszalonképesebb tárgyalópartnerek meg tudtak egyezni, és akinek a legnagyobb esélye volt Milonevictvel szemben, így alakulhatott ki nem mindig látható, de hathatós amerikai katalizátori szerep eljátszásával - a konszenzus Vojislav Koštunica körül. A legönzetlenebb szerepet ebből a szempontból egyértelműen Zoran Đinđić játszotta, aki - Draskovictyal ellentétben - lemondott a mindenképpeni önfuttatásról a közös cél érdekében. Az Egyesült Államok reakcióit tulajdonképpen nem lehet visszafogottnak minősíteni: ritkán történik meg, hogy az USA elnöke egy héten háromszor beszéljen egy külföldi szavazás eredményéről, sőt hirtelen összehozott beszédének fő témájává tegye azt. Más kérdés, hogy az amerikaiak nem rohannak a rúd elé a szankciók azonnali feloldásával, hanem higgadtan meg kívánják várni azt a pillanatot, amikor Szerbiában a változás vissszafordíthatatlanná válik. Az sem meglepő, hogy egyelőre nem hajlandók még csak definiálni sem a pillanatot. Végre elérkezett az idő, amikor Milošević került lépéskényszerbe: az újabbnál újabb konfliktusok kiprovokálása helyett most neki kell reagálnia a történtekre. Miért adná fel az ellenfél ennek a helyzetnek az előnyeit? Maradjon a bukott diktátor előtt egyelőre talány az is, hogy miért nem hajlandó (nyilvánosan) az USA még csak mérlegelni sem a második forduló lehetőségét: ha van legális győztes, akkor arra semmi szükség. A legális győztesnek ugyanakkor tudnia kell, hogy - akárcsak szomszédai esetében - neki is az a történelmi és nemzetközi kötelessége, hogy a háborús bűnösöket az őket megillető helyre küldje. Ez a feltétele az utolsó büntető intézkedések feloldásának. Higgyük el, hogy alku nincs és nem is lesz egyik kérdésben sem. PURGER Tibor Magyar integráció A HTMH elnökének interjúja Jogos a határon túli magyarságnak az az igénye, hogy Magyarország európai integrációjával párhuzamosan egyfajta magyar integráció is megvalósuljon -jelentette ki Szabó Tibor, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke a Bihari Napló című nagyváradi lapnak adott interjújában, azzal kapcsolatban, hogy a romániai magyarság körében aláírások gyűjtése kezdődött a külhoni állampolgárság intézményének támogatására. A lap szombati számában megjelent interjúban a HTMH elnöke hangsúlyozta, hogy ennek a magyar integrációnak az egyik nagyon fontos eleme az, hogy törvényben is rendezzék Magyarország és a határon túli magyarok viszonyát. Szabó Tibor szerint egyetértés van valamennyi magyarországi politikai párt és határon túli magyar érdekvédelmi szervezet között abban, hogy minden magyarországi kormányzati intézkedésnek a szülőföldön való megmaradást, boldogulást kell segítenie. „Ebben a kontextusban értékelem a határon túli magyarok minden kezdeményezését, és úgy ítélem meg, az előkészítés fázisában mód volt arra, hogy az érintettek képviselői megfogalmazzák igényeiket, javaslataikat. Erre a későbbiekben is mód lesz. Minden olyan javaslatot, elképzelést, jó ötletet meg lehet vitatni, amelyet a határon túli magyarok megfogalmaznak, és amelynek a megvalósítására a körülmények - beleértve az integrációs folyamatot, a szomszédos országokkal fenntartott kapcsolatot is lehetőséget adnak” - mondta. AZ MVSZ ELNÖKSÉGÉNEK ALAKULÓ ÜLÉSE Más hír szerint Budapesten megkezdődött a Magyarok Világszövetsége elnökségének alakuló ülése. A tervezett napirend szerint a testület meghallgatja az elnök és a régióelnökök, illetve a stratégiai, a szabályzat-felügyelő, továbbá az etikai és felügyelő bizottság beszámolóját a májusi tisztújítás óta megtett intézkedésekről. Az elnökség alakuló ülésén áttekinti és értékeli a külhoni magyar állampolgárság jogintézményének létrehozását célzó tervezet fogadtatását, az ezzel kapcsolatban megfogalmazott elvárásokat. A hivatali szerkezet átalakításának tervezete szerint az eddigieknél sokkal nagyobb szerepet kap az információs és informatikai részleg. Az elnökség döntése szerint az ülésen nem vesznek részt azok a májusban megválasztott tisztségviselők, akiket az illetékes országos tanácsok vállalt kötelezettségük teljesítésének elmaradása miatt töröltek soraikból. „Nem vesznek részt azok sem, akik a májusi küldöttgyűlés III/III-as átvilágítási határozatának nem tettek eleget” - közölte az MVSZ sajtóirodája. Tőkés László királyhágó-melléki református püspök, az MVSZ tiszteletbeli elnöke levélben fejezte ki megelégedését, hogy „kényszerű késedelem után végre összeült a Világszövetség elnöksége”. (MTI)