Magyar Szó, 2002. április (59. évfolyam, 77-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

2002. április 16., kedd KÜLFÖLDI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK A régi Ronaldo színen kiábrándító örökrangadó Torinóban - Jól elverték a Realt Pamplonában - A Bayer döntő előnyhöz jutott - A Lyon vissza nem térő alkalmat szalasztott el Három fordulóval a vége előtt mit­­sem változott a helyzet az olasz bajnok­ság élcsoportjában, tehát továbbra is há­rom bajnokjelölt van, miközben nem mellékes, hogy az Inter kétpontos előnyt élvez. A vasárnapi műsor fénypontjának a Juventus és a Milan torinói örökranga­dójának kellett volna lenni, de a két csa­pat kiábrándítóan játszott. A kétoldali nagy erőlködés nem maradt ugyan el, de kevés olyan esemény akadt, amely tűzbe hozza a közönséget. A fekete-fehé­rek egy szerencsés-szerencsétlen öngól­lal nyertek, így a vörös-feketék izgulhat­nak, hogy megszerzik-e majd a Bajno­kok Ligája selejtezőjébe vezető negyedik helyet. A listavezető másik milánói gár­da könnyű győzelemre számított a Bres­cia ellen, de a vendégek nem ijedtek meg a San Siro stadionban, és a hajráig vezettek, amikor is színre lépett a leg­szebb napjait felidéző Ronaldo, s három perc leforgása alatt két góllal megfordí­totta a mérkőzést. A címvédő Romának nem voltak ilyen gondjai a Parma ellen, mert kezdettől fogva kitűnően játszott, gyorsan megnyugtató vezetést szerzett, s aztán rutinmunkát végzett. A csapat ütő­képességét az sem zavarta meg, hogy jó tízpercnyi küzdelem után súlyosan meg­sérült Batistuta, akit agyrázkódás gyanú­jával kórházba kellett szállítani. A spanyol ligában még egyszer helyet cserélt az élen a Valencia és a Real Mad­rid, ami azért meglepő, mert a „királyi fehérek” nagy esélyesek voltak a pamp­­lonai vendégszereplésükön. A Bayernt néhány nappal korábban nevetségessé tett Real azonban egy elszánt, agresszív, a puszta létéért a végsőkig önfeláldozó­­an harcoló csapatra jutott, amely meg­mutatta, hogyan kell boldogulni a vi­lágsztárok ellen. A fizikailag is kitűnően felkészített Osasuna lerohanta a madri­di összeállítást (amelyből csak Roberto Carlos hiányzott két sárga lap miatt), ha kellett a vendégek térfelén is emberfo­gást alkalmazott, úgyhogy Figo meg Zi­dane játékmesteri, szervezői képességei csődöt mondtak. Váratlan leckét kaptak valamennyien, s még jó arcot is kellett vágniuk hozzá, mert a kiesőjelölt min­den tekintetben megérdemelte a ponto­kat. Mivel a Valencia csak egy árnyalattal járt jobban Palma de Mallorcában, mint a Real Pamplonában, a La Coruna egé­szen közel férkőzött hozzájuk, s a hátra­maradt négy fordulóban vígan beleszól­hat a titulus kérdésébe. A Bundesligában döntő előnyhöz ju­tott a Bayer, amelyre első bajnoki címe mosolyog. Klaus Toppmöller edző le­génysége ugyan nem tudott győzni Hamburgban, de a döntetlen is főnyere­mény lett számára, mivel a dortmundi Borussia lélektelen játékkal könnyen átengedte a zsákmányt a Kaiserslautern­­nak. A sárga-feketékre nem lehetett ráis­merni, mintha már gondolatban telje­sen az UEFA-kupa döntője foglalkoztat­ta volna őket. Szórakozottságuk követ­keztében ötpontos hátrányba kerültek, de nemcsak a bajnoki címről csúsztak le, hanem veszélybe került a közvetlenül a BL-be vezető második helyük is, amelyre a Bayern, a Hertha és a Schalke is pályá­zik. A francia ligában a hajrában visszae­sett az időnként utcahosszal is vezetett Lens, de makacs üldözője, a Lyon a hét végén elszalasztotta az alkalmat, hogy látványos fordulatot vigyen végbe. Sony Anderson és társai képtelenek voltak akár egyszer is bevenni a Montpellier ka­puját, így­ ahelyett, hogy kétpontos előny­nyel várnák az utolsó két kört, minimális hátrányban maradtak, s a Lens valószí­nűleg mégis megkaparintja a trófeát. Számítását elméletileg keresztülhúzhat­ja azonban az Auxerre is, ha megnyeri a Sedan elleni elmaradt meccsét. ANGLIA A 35. forduló: Sunderland-Liverpo­ol 0:1, Charlton-Southampton 1:1, Everton-Leicester 2:2, Derby-Newcasde 2:3, Aston Villa-Leeds 0:1, Totten­ham-West Ham 1:1. Négy mérkőzést el­halasztottak. Az élcsoport: Arsenal 72, Liverpool 71, Manchester United 70, Newcastle 64, Chelsea 61 pont stb. FRANCIAORSZÁG A 32. forduló: Auxerre-Sochaux 2:0, Bastia-Lens 3:1, Guingamp-Bordeaux 2:1, Lille-Monaco 1:1, Lyon-Montpelli­­er 0:0, Metz-Rennes 3:1, Nantes-Lori­­ent 2:0, Sedan-Troyes 0:0, Marseil­­le-PSG 1:0. Az élcsoport: Lens 61, Lyon 60, Au­xerre 57, PSG 55, Lille 52 pont stb. NÉMETORSZÁG A 31. forduló: Hamburger-Bayer (L) 1:1, Nürnberg-Bayern 1:2, Wer­der-Schalke 3:0, Hertha-Hansa 1:0, Bo­russia (M)-Wolfsburg 0:2, Mün chen-Freiburg 5:2, Köln-St. Pauli 2:1, Kaiserslautern-Borussia (D) 1:0, Stutt­gart-Cottbus 0:0. Az élcsoport: Bayer (L) 66, Borussia (D) 61, Bayern 59, Hertha 58 (58:33), Schalke 58 (49:31) pont stb. OLASZORSZÁG A 31. forduló: Atalanta-Torino 1:1, Bologna-Piacenza 1:2, Fiorentina-La­­zio 0:1, Inter-Brescia 2:1, Juventus-Mi­lan 1:0, Lecce-Chievo 2:3, Roma-Parma 3:1, Venezia-Perugia 0:2, Verona-Udi­­nese 1:0. Az élcsoport: Inter 65, Roma 63, Ju­ventus 62, Chievo 50, Bologna 49 pont stb. SPANYOLORSZÁG A 34. forduló: Mallorca-Valencia 1:1, Osasuna-Real Madrid 3:1, Teneri­­fe-Betis 2:1, Zaragoza-Athletic Bilbao 2:2, Barcelona-Alavés 3:2, La Coruna-Espanyol 3:1, Rayo Valleca­­no-Valladolid 1:0, Real Sociedad-Mála­­ga 2:1, Sevilla-Las Palmas 1:1, Villarre­­al-Celta 2:1. Az élcsoport: Valencia 63, Real Mad­rid 62, La Coruna 61, Barcelona 57, Cel­­ta 54 pont stb. LONDON.­­ Az Angol Kupa elődön­tőjében semleges pályákon az Arsenal 1:0-ra legyőzte a Middlesbrough-t, s ugyancsak 1:0-ra nyert a Chelsea a Ful­ham ellen. Érdekesség, hogy mindkét mérkőzés sorsát öngól döntötte el. (Wati) Ronaldo betalál a Brescia kapujába JÉGKORONG - I. DIVÍZIÓS VB, DUNAÚJVÁROS Rajt fölényes norvég és magyar sikerrel A Dunaújvárosban megkezdődött a divízió I-es jégkorong-világbajnokság va­sárnapi nyitómérkőzésén a legmagasabb osztálytól tavaly búcsúzott norvég együttes fölényes győzelmet aratott Románia ellen, a napot záró találkozón pe­dig a házigazda magyar csapat 6:0-ára lépte le Kínát. A magyar válogatott tegnap este 20 órakor Nagy-Britannia ellen lépett pályára. Eredmények, 1. forduló: Norvégia-Románia 8:1 (5:0, 1:1, 2:0) Dánia-Nagy-Britannia 5:3 (0:1, 3:2, 2:0) Magyarország-Kína 6:0 (1:0, 3:0, 2:0). NHL LIGA A Detroit nyerte az alapszakaszt Noha az utolsó alapszakasz-meccsét elvesztette, a Detroit Red Wings együtte­se 116 pontot gyűjtve nyerte meg az NHL alapszakaszát. A Nyugati-főcsoport győztese 15 ponttal szerzett többet, mint a keleten első Boston Bruins. Legfrissebb eredmények: New York Islanders-Philadelphia Flyers 3:1, Atlan­ta Thrashers-Carolina Hurricanes 2:2, Florida Panthers-Tampa Bay Lightning 2:3 - hosszabbítás után, Detroit Red Wings-St. Louis Blues 3:5, Chicago Black­­hawks-Columbus Bluejackets 2:0, Minnesota Wild-Edmonton Oilers 2:4, Colo­rado Avalanche-Dallas Stars 2:2, Phoenix Coyotes-Nashville Predators 6:4, Los Angeles Kings-Anaheim Mighty Ducks 1:0. A Stanley Kupa nyolcaddöntőjének párosítása, Keleti-főcsoport: Boston Bruins-Montreal Canadiens, Philadelphia Flyers-Ottawa Senators, Carolina Hurricanes-New Jersey Devils, Toronto Maple Leafs-New York Islan­ders. Nyugati-főcsoport: Detroit Red Wings-Vancouver Canucks, Colorado Ava­­lanche-Los Angeles Kings, San Jose Sharks-Phoenix Coyotes, St. Louis Blu­­es-Chicago Blackhawks. Az egykori műlesikló világbajnok öngyilkossága Egy csőszkunyhóban végzett magával Fausto Radici, egykori kétszeres világbajnok olasz síelő. A 49 éves üzletember, aki az utóbbi napokban teljes apátiába süllyedt, a rendőrség feltétele­zése szerint azért lőtte főbe magát, mert nagy adósságai voltak. Radici 1976-ban Garmisch-Partenkirchenben, egy évvel később Madonna di Campiglióban műlesiklásban nyert vb-aranyérmet. Fausto Radici az 1976-os felvételen, amikor Garmischban vb-aranyat nyert. MAc míró LABDARÚGÁS - NEMZETKÖZI MÉRKŐZÉS Három újonc a keretben A jugoszláv válogatott holnap Smederevóban Litvánia csapatával találkozik A világbajnokságra készülő válogatottak számára a FIFA április 17-ét is a teszt­mérkőzések napjává hirdette ki, amit Dejan Savicevic jugoszláv szelektor jobb kí­nálat híján Litvánia együttese ellen arra használ fel, hogy újabb fiatal erőket pró­báljon ki. Összesen 20 labdarúgót hívott meg a keretbe, akik közül újoncok a Br­­novic fivérek, Nenad meg Boján a Zetából, valamint Dragan Bogovac, a D zvez­­dából. Minő véletlen, hogy ismét egyenlő arányban vannak képviselve a listán a két legbefolyásosabb belgrádi klub tagjai, s hogy a Sartid két játékosa is magára öltheti a kék mezt, hiszen ennek csak örül majd a smederevói közönség. A legu­tóbbi ilyen jellegű mérkőzés kapcsán a Partizan berkeiből sokat bírált szelektor most tíz labdarúgót jelölt a hazai mezőnyből, s ugyanennyit külföldről, miköz­ben kihagyta a kapitány Mijatovicot, Jokanovicot, Mihajlovicot, mert az ő képes­ségeiket „nem kell többé ellenőrizni”, és nem strapálják magukat az utazással, meg a számukra teljesen értelmetlen fellépéssel Kovacevic, Jugovic és Dorovic sem, akik közül az utóbbi kettő sérülésre panaszkodik. Savicevic tehát tovább kí­sérletezik, keresi a jövő ütőképes EU-csapatát, amelyet ki tudja, ki irányít majd az őszre kezdődő Eb-selejtezőkön. Tegnap a következő labdarúgók vonultak a fővárosi edzőtáborba: Jevric, Zi­lie - kapusok. Mirkovic, Dzodic, Krstajic, Stefanovic, Dmitrovic, Koroman - vé­dők, Lazetic, Die, Duljaj, Vaskovic, Boskovic, N. Bmovic, Ivic - középpályások, Milosevic, Kezman, Pjanovic, B. Bmovic, Bogavac - ékek. A holnapi Litvánia elleni barátságos mérkőzés 16.30 órakor kezdődik. (V) JLK, PANCSOVA Gajon veszített a Kék Duna A pancsovai alszövetségben lejátszot­ták a Jugoszláv Labdarúgó-kupa első fordulójának találkozóit. Eredmények: Kék Durra-Partizan (G) 2:2 (3:5), Borac-BSK 0:3, Radnicki (B)-Glagonj 0:0 (4:5), Buducnost-Rad­­nik 0:4, Banat-Proleter 0:1, Sloga (P)-BAK 0:3, Radnicki (F)-Partizan (U) 3:0, Pobeda-Jedinstvo 0:3. F. L. TENISZ Henint még beárnyékolja Venus Dokicot a vírus is húzta­­ Felemás argentin siker a férfiaknál Jelena Dokic az Amelia Island-i tor­na elődöntőjéig jutott, de ott legyőzte Justine Henin, az előző napi esőzések miatt sűrűre sikeredett versenyprogram és a gyomorvírus. Jelena a péntekről szombatra halasz­tott Elena Gyementyijeva elleni negyed­döntős mérkőzést az első hét játék el­vesztése után megfordította, és győze­lemre vitte, amit csalódott moszkvai el­lenfele, a meccset követően, nem Dokic játéka javulásának tulajdonított, hanem saját bárgyúságának, mert a döntő szett­ben túl sokat foglalkozott a második fel­vonásban kihagyott lehetőségekkel. Ez a háromszettes, 26 game-es, csata után a gyomorvírussal bajlódó 19 éves hivatalo­san Belgrádban élő, bár szabadidejét leginkább Floridán töltő jugoszláv lány­nak mindössze két órája volt kipihenni magát és felkészülni a második kiemelt Justine Henin elleni elődöntőre, ami nem bizonyult elegendőnek, mivel a belga sztár a starton 4:0-ra elhúzott, a második játszmában pedig Jelena belát­ta, hogy értelmetlen tovább szenvednie a tűző floridai napon. A roppant harcias Roland Garros-elő­­döntős Heninnek a fináléban Venus Wil­­liamsszel kellett megvívnia a titulusért, és a döntő első egy órájában úgy tűnt, hato­dik nekifutásból a tavalyi berlini verseny után másodszor is sikerül legyőznie az idén a mezőnyt uraló színes bőrű tenisz­királynőt, aki tavalyi a wimbledoni, 2002- ben pedig a Gold Coast-i, valamint az antwerpeni tornán is elhalászta az orra elől a serleget. Venus a nyitányon sokat hibázott, amit a magabiztosan ütögető belga versenyző ki is használt, és 6:2, 4:0- ig ötször nyerte el ellenfele adogatását. Ekkor indult be a Williams-masinéria. Venus kiegyenlített, majd a második já­tékrészt rövidítésben megnyerte, és az iz­galmas találkozó reményében az ötezres stadiont megtöltő nézők legnagyobb örö­mére­ a döntő játszmára halasztotta a ser­leg sorsáról való döntést. Az utolsó szett­ben fej fej mellett haladt a két vetélytárs, ami 12 game után meccsvégi tie-breaket jelentett. Ebben is Venus volt a jobb, így az idősebbik Williams nővér Amelia Is­­landon pályafutása 25. profi serlegét emelhette magasba. - Néhány évvel ezelőtt még elvesztet­tem volna egy ilyen meccset - mondta a 2000 óta a 17 döntőjéből 16-on diadal­maskodó Venus -, de elegem lett a vere­ségekből és a csalódottságból, ezért ke­mény munkával megtanultam fordítani a talákozókon. Justine 6:2, 4:0-ig olyan jól játszott, hogy minden ütésemre pontnyerő húzással válaszolt. Ez egy ki­csit letört, és kapkodni kezdtem, de nem adtam föl. Henin, aki a második szettben 5:4- nél és az első rövidítésben is a címért adogatott, nem emlékszik, hogy valaha is jobban játszott volna, mint az említett fordulópontig, amikor két labdája volt az 5:0-ás vezetéshez. - Persze, hogy csalódott vagyok - nyi­latkozta talákozó után a belga lány -, de legalább sok önbizalmat gyűjtöttem az elkövetkező versenyekre. Estorilban párhuzamosan tartottak férfi és női versenyt, és mindkét me­zőnyben élete első profi tornagyőzelmé­nek örülhetett a győztes. A hölgyeknél a szumóbirkózó testalkatú 23 éves spanyol Magui Sema nyert, a férfiaknál pedig a húszéves argentin David Nalbandian ünnepelt. Casablancán hazai győzelem szüle­tett. Younes El Aynaoui három szettben bizonyult jobbnak az első kiemelt és címvédő argentin Guillermo Canastól. CASABLANCA.­­ A 381 ezer dollár összdíjazású férfitorna elődöntőjének eredményei: Canas-Boutter 7:5, 6:4; El Aynaoui-Juzsnyij 6:3, 7:6. A döntőben: El Aynaoui-Canas 3:6, 6:3, 6:2. ESTORIL.­­ A 525 ezer dollár össz­díjazású férfitorna elődöntőjének ered­ményei: Nalbandian-Moya 6:4, 5:7, 6:4; Nieminen-Meligeni 7:5, 6:1. A döntő­ben: Nalbandian-Nieminen 6:4, 7:5. A 140 ezer dollár összdíjazású női torna döntőjében: Barna-Senna 6:4, 6:2. AMELIA ISLAND.­­ A 585 ezer dol­lár összdíjazású női torna negyeddöntő­jének utolsó eredményei: Kremer-Tes­­tud 7:5, 6:1; Dokic-Gyementyijeva 0:6, 7:6, 6:1; Henin-Farina 6:4, 6:4. Az elő­döntőben: V. Williams-Kremer 7:5, 6:0; Henin-Dokic 6:2, 4:1, feladás. A döntő­ben: V. Williams-Henin 2:6, 7:6, 7:6. , David Nalbandian első tornagyőzelmét ünnepli SPORT 13

Next