Magyar Szó, 2002. május (59. évfolyam, 101-125. szám)
2002-05-25 / 120. szám
2002. május 25., szombat LABDARÚGÁS - VB 2002 A kínaiak előre is elnézést kérnek Már a világbajnokság előtt egy héttel előre elnézést kért a szurkolóktól esetleges gyenge szerepléséért a kínai labdarúgó-válogatott. „Tapasztalatok és kiemelkedő képességek híján előfordulhat, hogy eredményeinkkel nem lesznek elégedettek az emberek. Csalódást és bosszúságot okozhatunk híveinknek” - írták közös levelükben a játékosok. Az edzőtábornak otthont adó Sanghajban a napilapok felháborodottan reagáltak az üzenetre: „Ők nem igazi kínaiak, mert előre lejáratták magukat” - fogalmazott a Shanghai Daily. A szabadkozás hátterében valószínűleg az áll, hogy amikor a válogatott hamar búcsúra kényszerült az 1988-as szöuli olimpián, országszerte kisebb-nagyobb zavargások törtek ki. Bora Milutinovic együttese 44 év után vehet részt ismét vb-n, s utolsó felkészülési mérkőzését Portugáliával játssza ma. BUFFONNAK NEM TETSZIK A LABDA Gianluigi Buffon, a legnagyobb esélyesek közé sorolt olasz válogatott kapusa kritizálta a világbajnokság labdáját, a Fevernovát. - Utoljára gyerekként játszottam ilyen furcsán pattogó labdával. Legalább két hétre lesz szükségem ahhoz, hogy megszokjam a „mozgását” -mondta a Juventus hálóőre. Az Adidas november végén bemutatott hivatalos vb-labdája Paolo Maldini olasz csapatkapitány tetszését sem nyerte el, sőt korábban már mások is kifejezték elégedetlenségüket. A Feremova - legalábbis a David Beckham főszereplésével elkészült reklámfilm szerint - minden eddiginél erősebb, s pontosabb lövésekre, fejesekre ad lehetőséget a játékosoknak. MINDEN SPANYOL „TISZTA” A spanyolországi indulás előtt minden vérteszt negatív eredményt hozott a labdarúgó-világbajnokságra készülő válogatott játékosok ellenőrzésekor. - Egyetlen szabálytalan vagy fizikai rendellenességre utaló mintát sem produkáltak a játékosok - jelentette be a szövetség szóvivője. A dél-koreai Ulszanban edzőtáborozó együttes tagjainak nem volt újdonság a „szúrópróba”. - A Real Madridnál majdnem havonta kontrollálnak bennünket, így már hozzászoktunk a doppingszűréshez -mondta a középpályás Ivan Helguera. A vb-előkészületek eddigi egyetlen lebukott futballistája a portugál Daniel Kendy, akinek szervezetében súlycsökkentésre alkalmas tiltott szer nyomaira bukkantak, s azonnal kizárták a keretből. PUTYIN GYŐZELMEKET VÁR Győzelmeket vár az orosz labdarúgóválogatottól a világbajnokságon Vlagyimir Putyin államfő, aki csütörtökön, egy nappal az elutazás előtt meglátogatta a játékosokat. - Tudjuk, hogy nagy az elvárás, de a szurkolók és én is sikereket szeretnénk látni - mondta az elnök, aki egy saját névre szóló mezt kapott ajándékba Viktor Onopko csapatkapitánytól. A találkozóra azt követően került sor, hogy Valerij Karpin, az együttes középpályása élesen kritizálta a politikai vezetést, amely szerinte erkölcsileg nem támogatja megfelelően a válogatottat. 2002 FIM WORtO IUP IJpREAjABWI Gianluigi Buffon, az olaszok hálóőre Szeles Mónika, ahogy az már egy első kiemelthez illik, különösebb nehézség nélkül jutott a madridi torna elődöntőjébe. A kilencszeres Grand Slam-bajnok a legjobb nyolc között az izraeli Anna Szmasnovát verte 6:3, 6:2-re. Az első felvonásban Mónika erőteljes alapvonaljátékával kényszerítette oroszországi születésű ellenfelét jóval az alapvonal mögé, aki csak időnként tudta ejtéseivel meglepni a kissé lomha Szelest. A második játékrész első felében mindkettőjüknek gondja volt az adogatással — break breaket követett -, de végül a 28 éves amerikai kerekedett fölül, és harcolta ki az elődöntős találkát az argentin Paola Suarezzal. Jelena Dokic csütörtöki nyolcaddöntős mérkőzése elmaradt, mivel Strassbourgban a délután második felében esett az eső. Jelenának korábban párosban még sikerült fellépnie a második fordulóban, de Meghan Shaughnessyvel az oldalán vereséget szenvedett attól a Jennifer Hopkins/Jelena Kostanic duótól, amelyiknek horvát tagjával mérkőzik az elődöntőbe jutásért. 13 év után Argentína ismét a düsseldorfi Világkupa döntőjébe jutott, és ezzel bizonyította, fiaival komolyan számolni kell a hétfőn kezdődő Roland Garroson. A dél-amerikaiak a vörös csoport legjobbjaként harcolták ki a mai fináléba jutást. A gauchók két győzelmet szereztek a csoportküzdelmek során - Franciaországot és Svédországot verték -, akárcsak a Thomas Johansson és Thomas Enqvist vezette skandinávok, így a vikingek elleni győzelmük döntött a továbbjutásról. A csütörtöki utolsó forduló előtt még az Egyesült Államok is döntőesélyes volt, de Samprasék nem tudtak nyerni a két Thomas ellen. José Acasuso és Guillermo Canas 1980 után a második Világkupa-győzelmet próbálja majd meg kiharcolni hazájuk számára, csak még az nem ismeretes, kivel kell megmérkőzniük a serlegért, mivel két forduló után a kék csoportban mind a négy válogatottnak egy győzelme és egy veresége van. ST. PÖLTEN. A férfitorna negyeddöntőjében: Saretta-Hipfl 6:3, 1:6, 6:4; Vicente-Montanes 7:6, 6:1; O. Rochus-Sanchez 7:5, 4:0, feladás: Lapentti-Melzer 6:2, 4:6, 6:3. DÜSSELDORF. A 25. Világkupa kék csoportjában két forduló után a sorrend: 1. Spanyolország, 2. Nagy-Britannia, 3. Németország, 4. Oroszország. A vörös csoport utolsó fordulójában: Svédország-USA 3:0, Argentína-Franciaország 2:1; a végső sorrend: 1. Argetína, 2. Svédország, 3. Franciaország, 4. USA. MADRID.A női torna negyeddöntőjének eredményei: Szeles-Szmasnova 6:3, 6:2, Suarez-Fernandez 6:4, 7:5, Zuluaga-Liot 4:6, 6:0, 7:5; Rubin-Serna 6:3, 6:3. G.Á. TENISZ Szeles Szmasnovát is verte Argentína döntős Düsseldorfban RÖPLABDA Továbbra is veretlen kékek A Románia elleni tegnapi győzelem után Jugoszlávia ifiválogatottja a ljubljanai Eb-selejtező egyetlen veretlen csapata. Az éllovas kékek a harmadik fordulóban, akárcsak eddigi meccseiken is, 3:1 arányban múlták fölül ellenfelüket. A hatcsapatos selejtezőtornán Slobodan Galesev gárdája Törökországgal és a házigazdákkal mérkőzik a hátralevő két fordulóban, és nem tűnik valószínűnek, hogy bármelyik ellenféltől is vereséget szenvedhet, ami azt jelentené, hogy veretlenül vívják ki a katowicei Eb-szereplést. Három forduló után a sorrend: Jugoszlávia 6 pont, Románia 5, Szlovénia 5, Finnország 4, Törökország 4, Norvégia 3. TEKE VBR ESZÉK A jövőben 120 dobás A jugoszláv nők befejezték a versenyt A Nemzetközi Tekeszövetség kongresszusa a beérkezett javaslatok alapján megtárgyalta a szabálymódosításokat. Habár több változat létezik, szinte biztos, hogy a jövőben nem 200 (férfiak) és 100 (nők) dobásban folyik majd a verseny, hanem egységesen 120 dobásban, ami azt jelenti, hogy mindkét nem képviselői négy pályán 30-30 (15 telibe, 15 tisztításra) dobással szerepelnek. Ennek köszönhetően a jövendő világbajnokságok műsora egy nappal rövidül, amit arra használnak ki, hogy új versenyszámokat teszteljenek és esetleg a műsorba iktassanak. Egyes információk szerint a legtöbb esélye a vegyes párosnak van, amely küzdelmei kuparendszerben folynának. A vb küzdelmei Eszéken a női párosok fellépésével folytatódott. A jugoszlávok leszerepeltek, egyetlen versenyző sem jutott be egyéni összetettben a legjobb 16 közé, vagyis a jugoszláv nők számára a vb véget ért. A női párost a német Hoffman (523), Müller (497) kettős nyerte 1020 fával. Ezüstérmes a cseh Dobesova, Smrckova kettős 989, bronzérmes pedig a Razlag, Kardinar szlovén duó 975 fával. Egyéni öszetettben Claudia Hoffman vezet 1023 fával. Következnek: Beata Wloradczyk (lengyel) 985, Nicol Müller (német) 984, Andrea Razlag (szlovén) 983 fával stb. A legjobb magyarnak, Rubinszki Ritának 964 fája van, mint a horvát Biserica Permannak is. A férfipárosok versenyének felénél a magyar Kakuk, Kovács kettős állt az élen 2032 fával. Következtek: Bogdanovic, Musanic (horvát) 2013, Bizjak, Pintaric (szlovén) 2008, Fuckar, Boros (macedón) 2007 stb. A jugoszláv Calic, Ilic páros csak 1943 fát döntött és aligha lesz az első 15-ben. Hátra volt még néhány erős szlovén, román és német duó, valamint a zentai Majoros, Fekete kettős fellépése is, cs. Magyar Szó A LABDARÚGÓ VB-K TÖRTÉNETE (1.) Jules Rimet álma valóra vált Az első világbajnokságot 1930-ban a rendező Uruguay nyerte, Jugoszlávia elődöntős volt 1904. május 21-én Párizsban nyolc nemzet képviselői (német, spanyol, belga, dán, svájci, holland, svéd és francia) megalakították a Nemzetközi Labdarúgó-szövetséget, a FIFA-t (Federation Internationale de Foottball Association) és világbajnokság megrendezését tervezték 1906-ra. 1905-től 15-re nőtt a FIFA tagállamainak száma. Az alapítók mellé csatlakozott Skócia, Wels, Anglia, Írország, Olaszország, Ausztria és Magyarország. A 15-ös mezőnyt a holland Hirschmann terve alapján négy csoportra osztották. I. csoport: Skócia, Wels, Anglia, Írország II. csoport: Spanyolország, Franciaország, Belgium, Hollandia III. csoport: Svájc, Olaszország, Ausztria, Magyarország IV. csoport: Németország, Dánia, Svédország A tervek szerint a négy csoportgyőztes körmérkőzéses alapon döntött volna a világbajnoki cím sorsáról. A küzdelem lebonyolítására Svájc vállalkozott. A nagyszerű terv azonban megvalósítatlan maradt... Az ellenvélemények hangadói, mint ahogyan az utólag kiderült, az angolok voltak. Szerintük ugyanis, egyetlen más nemzet sem volt még azon a szinten, hogy világbajnokságra nevezhesse csapatát, hisz abban az időben egyedül csak a brit labdarúgás rendelkezett 40 éves múlttal. A labdarúgó-világbajnokság megrendezése tehát elmaradt. Ennek ellenére az 1908-as londoni olimpiai játékok műsorába felvették a labdrúgást. Az első olimpiai aranyérmet Nagy-Britannia nyerte, Dánia és Hollandia előtt. Az 1912-es stockholmi olimpián a sorrend ugyanez volt. Az 1920-as antwerpeni olimpiai torna nemcsak a mezőnyének csonkaságával tűnt ki (nem hívták meg a háborúban vesztes központi hatalmakat és a fiatal Szovjet-Oroszországot), hanem a meglepetésekkel és a botrányokkal is. A meglepetést Norvégia keltette, hiszen 3:1-re legyőzte Angliát. A döntőt mégis Belgium és Csehszlovákia játszotta, amely azonban csak 39 percig tartott. A csehszlovákok a 2:0-ás belga vezetésnél a „vagy a labda, vagy a baba” harcmodorra váltottak. A 39. percben Steiner úgy lépett közbe, hogy Coopéenek hordágyon kellett elhagynia a pályát. Lewis játékvezető Steinert a kispadra küldte. Erre ment az egész csehszlovák csapat... Belgiumot kikiáltották olimpiai bajnoknak, Csehszlovákiát pedig kizárták. Az ezüstéremért egy újabb tornát szerveztek. E torna első két helyezettje, Spanyolország és Hollandia kapta az ezüst-, és a bronzérmet. Az 1920-as párizsi FIFA-kongresszuson újra napirendre került a világbajnokság megrendezése. A tagországok száma ekkor már elérte a 25-öt. De nemcsak a létszám nőtt, hanem az ellentétek is megsokszorozódtak. Háborús hangulat uralkodott a FIFA keretén belül is. A háborúban győztes országok egyszerűen nem akartak játszani a vesztesekkel. A felfűtött légkör már-már robbant, amikor Julies Rimet előállt a világbajnokság, azaz a World Cup újabb kiírásának gondolatával. Rimet szavai hatottak. A kongresszus, mintha soha sem politizáltak volna, egyhangúlag elfogadta a világbajnokság kiírását. A rendezésével viszont még várni kellett, elsősorban a pénzügyi nehézségek miatt. Hogy az életből végre valóság lett, az a Nemzetközi Olimpiai Bizottság külön érdeme. Az 1924-es olimpián színre léptek a dél-amerikaiak. Jöttek, láttak, győztek. Olimpiai bajnok lett Uruguay, második Svájc, harmadik Svédország. Az 1928-as olimpián még hangsúlyozottabbá vált a dél-amerikaiak fölénye. Uruguay megvédte bajnoki címét, második Argentína, harmadik Olaszország lett. A profizmus ekkor már világméreteket öltött. Ez pedig sehogyan sem egyezett az olimpiai eszmével és szabályokkal. Az 1928-as olimpiai játékok után a NOB kijelentette, profi játékosok többé nem vehetnek részt az olimpián. Ez a határozott kijelentés tettre késztette a FIFA-t. Sürgősen cselekedni kellett, hiszen világversenyen kívül maradtak a labdrúgóvilág legjobbjai. Az 1928- as amszterdami FIFA-kongresszuson a magyar Mamusich Mihály előterjesztette a tervet, amely szerint a jövőben az olimpiai torna maradjon a csak amatőr labdarúgók legfőbb futballeseménye, viszont szervezni kell egy olyan nemzetközi tornát, amely nyitva állna minden profi, félprofi, amatőr labdarúgó előtt. A javaslatot elfogadták és a kongresszus határozatot hozott, hogy kiírja a World Cupot (Világ Kupát). A határozat értelmében az olimpiák között páros esztendőben kerül majd sor Világ Kupa lebonyolítására. Az első már 1930-ban. A rendezési jogért több ország versengett. Uruguay, Hollandia, Spanyolország, Svédország, Olaszország, Magyarország... nem mindig éppen sportszerű keretek között Uruguay az ország függetlenségének 100. évfordulójára hivatkozott, Olaszország pedig bízott a FIFA tagállamainak európai többségében, akik felett befolyása volt, de nemzeti jubileum oda, befolyás ide, a versenyfutást mégis az döntötte el, hogy az uruguayi képviselő bejelentette: Uruguay hajlandó a világbajnokságra 100 ezer férőhelyes stadiont építeni. A kongresszus ezek után döntött: az első világbajnokság színhelye Uruguay. A nemzetközi ünnepre készülő kis ország nagy lelkesedéssel fogott az előkészületekhez, s rekordidő (8 hónap alatt) tényleg megépítette a 120 ezer férőhelyes El Estedio Centenario stadiont, a meghívókat pedig elküldte. A rendkívüli igyekezet nem sok sikert eredményezett. Főleg az európaiak tűntek ki távolmaradásukkal. A legnagyobb meglepetést Anglia visszalépése keltette. A távolmaradásukkal próbáltak meg őrködni a szabadalmukon, a labdarúgást illetően lebecsülvén ezzel más nemzet labdarúgóit. Azokban az országokban pedig, ahol a profizmus uralta a labdarúgást, ott a klubok, ahol az amatőrizmus, ott a munkaadók akadályozták meg a válogatottak kéthónapos távollétét, így lemondták a részvételt a spanyolok, portugálok, olaszok, osztrákok, csehszlovákok és a magyarok is. Ezek az országok biztosan beleszóltak volna a végső helyezési sorrendbe, hiszen például Magyarország legjobb klubcsapata a Ferencváros egy évvel korábban éppen Montevideóban győzte le 3:2-re a kétszeres olimpiai bajnok Uruguay válogatottját, ezt megelőzően pedig az osztrák Vienne Cricketter 1:1-et játszott szintén Uruguayjal. A nevezési határidő utolsó napjáig egyetlen hivatalos levél sem érkezett Európából. Mégis 1930. június 21-én, amikor Villefranche-ból elindult a világbajnokságra az olasz Conte Verde óceánjáró a fedélzeten tartózkodott a francia, belga, román és a jugoszláv válogatott. A franciák magukkal vitték a Rimet-kupát, amely 18 karátos aranyból készült, 30 cm magas, 1800 grammos súlyú serleg volt. Az akkori értéke 50 ezer francia frank volt. Ilyen körülmények között az első világbajnokság nem lehetett a legjobbak erőpróbája, hiszen csak Dél-Amerika jelent meg teljes képviseletben. A sok huzavona idegtépő perceit átélő rendezők méltó fogadtatásban részesítették a Conte Verde fedélzetén érkező európaiakat. A 11 órás késés ellenére a befutott hajót óriási tömeg fogadta, meleg lelkesedéssel és virágesővel, pedig a parton a pampák híres és rettegett hideg szele süvített. I. VILÁGBAJNOKSÁG - 1930 URUGUAY A vb-n 13 válogatott vett részt és 18 mérkőzést játszottak. Elődöntő: Argentína-Egyesült Államok 6:1 (1:0), Uruguay-Jugoszlávia 6:1 (3:1). A jugoszláv csapat a következő összeállításban játszott: Jaksic-Ivkovic, Mihajlovic-Arsenijevic, Stefanovic, Dokic-Tirnanic, Maijanovic, Beck, Vujadinovic, Sekulic (Najdanovic). Döntő: Uruguay-Argentína 4:2 (U2) Az első vb-n a 3. helyért még nem játszottak, így tehát a 3-4. helyet Jugoszlávia és az Egyesült Államok osztotta. Összeállította: TÁBOROSI László (Folytatása holnapi számunkban) Az argentin Guillermo Stabile, 8 találattal az első vb gólkirálya SPORT 13 Az angolok nem tudják mi a les Egy angliai felmérés szerint a labdarúgás őshazájában a férfiak háromnegyede nem tudja pontosan, hogy mit is takar a lesszabály. A BMRB International közvélemény-kutató cég 1000 önjelölt „szakértőt” kérdezett meg, és megdöbbentő eredményre jutott: a válaszolók 52 százaléka gondolta - helytelenül - úgy, hogy egy játékos akkor van lesen, ha a gólvonalon állva védi kapuját. A férfiak 75 százaléka mindazonáltal futballrajongónak vallja magát, és végignézi a jövő pénteken kezdődő világbajnokság valamennyi mérkőzését. A megkérdezettek közel egynegyede találja zavarónak, ha a nők a fociról beszélnek. Ugyanakkor csak egyötödük töltene több időt párjával, ha az is kiismerné magát a labdarúgás rejtelmeiben.