Magyar Szó, 2002. július (59. évfolyam, 153-177. szám)

2002-07-03 / 153. szám

A DEMOKRATIKUS KÖZVÉLEMÉNY NAPILAPJA LEX. évf., 153. (19 259.) szám Újvidék, 2002. július 3., szerda Ára 15 dinár Szeptemberben várható a JSZK felvétele az ET-be Tegnap Belgrádban folytatott tárgyalásokat Peter Schieder, a Parlamenti Közgyűlés elnöke Peter Schieder, az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének elnöke és Goran Svilanovic jugoszláv külügymi­niszter reményét fejezte ki, hogy a JSZK-t a közgyűlés szeptember 24-i ülésszakán teljes jogú tagként felveszik az európai integráció ezen legrégibb intézményébe. „Biztos vagyok afelől, hogy a Parlamenti Közgyűlés szeptem­ber 24-én meghozza a döntést” - mondta Schieder, de hozzátette, hogy ez elsősorban magától Jugoszláviától függ-Svilanovic a Szövetségi Képviselőházban fogadta vendégét, megvitatták Szerbia és Crna Gora alkotmányos alapokmányát is, melynek júliusban el kell készülnie, hogy a Parlamenti Közgyűlés a JSZK-t beiktathassa a szeptemberi ülésszak napirendjébe. Svilanovic a találkozó után kijelen­tette, hogy „igen precízen” beszámolt vendégének a pillanatnyi helyzetről, és az alkotmányozó bizottság munkájá­ról, amelyben „ezen a héten kerülnek napirendre a legfontosabb témák”. Svilanovic elmondta még, hogy Koso­vo státusáról szólva egyetértettek an­nak szükségességében, hogy a végleges döntés meghozatala előtt rendezni kell a kitelepítettek visszatérését, a biz­tonsági állapotokat és „bátorítani” a megválasztott intézményeket, hogy mi­nél jobban végezzék munkájukat. Az Európa Tanács nem fogja napi­rendre tűzni Kosovo különleges státu­sának kérdését, hangsúlyozta Peter Schieder és hozzátette, hogy a végleges megoldás feltárása előtt konzultálni kell a nemzetközi közösséggel és a vi­lágszervezettel. (Folytatása a 3. oldalon) Peter Schieder és Goran Svilanovic (FoNet-fotó) És hányasra vizsgázott a minisztérium? - 9000 hely maradt betöltetlen a középiskolákban -11. oldal Mi köze a zombori magyarságnak a Népszínház­hoz? - Egyesek ingyen, mások bér­leti díj ellenében használhatják -11. oldal Napos, meleg idő Időjárás-jelentésünk a 16. oldalon Légi katasztrófa N­émetországban Baden-Württemberg tartományban egy TU-154-es orosz utasgép összeütközött egy Boeing-757-es amerikai teherszállító repülőgéppel - A 71 áldozat többsége gyerek Mint a járási rendőrség szóvivője közölte, a holttestek egy része még a TU-154-es gép ülésein, becsatolt biz­tonsági övvel hevert a roncsok között. A baskír légitársaság (BAL) gépének fedélzetén 12 főnyi személyzet és 57 utas (köztük 47 kiskorú tanuló) uta­zott. A légi ütközésben életét vesztette a másik repülőgép, egy Boeing-757-es két pilótája is. Az áldozatokat előbb igazságügyi orvosi szakértők vizsgálják meg, majd Überlingen város egyik templomában ravatalozzák fel őket. Oroszországból ma várható az elhunytak hozzátartozó­inak első csoportja. A helyszíni vizsgá­latba bekapcsolódó orosz szakemberek még tegnap este megérkeztek a Bo­­den-tó partjára. A baskíriai légitársaság (BAL) BA- 85816 azonosítójelű TU-154-es gépé­nek fedélzetén 47 gyerek, 10 kísérő (más jelentés szerint 52 gyerek és 5 kí­sérő) és 12 főnyi személyzet volt úton Barcelona felé. A kiskorú utasok a bas­kír politikai vezetők gyermekei voltak. A tragédiát a Tupoljev egyetlen utasa Súlyos repülőszerencsétlenség tör­tént hétfőn, éjfél előtt pár perccel Né­metország légterében, Baden-Würt­temberg tartományban, a Baden-tó környékén: 12 kilométeres magasság­ban összeütközött egy TU-154-es orosz utasszállító repülőgép egy Boe­­ing-757-es amerikai teherszállító repü­lővel. Tegnp délutánig 26 áldozat holttes­tét sikerült megtalálni a Boden-tó észa­ki partján éjjel lezuhant két repülőgép utasai és roncsai után kutató mentőala­kulatoknak. Nem élte túl, miként életét vesztette a másik repülőgép, a teherszállító Boe­­ing-757 kétfőnyi személyzete is. (Folytatása a 3. oldalon) (Beta/AP-fotó) A Tupoljev farokrészének roncsai Überlingen közelében A NIS BEJELENTETTE Hamarosan megdrágul az üzemanyag A Szerbiai Kőolajipar (NIS) be­jelentette, valószínűleg hamarosan megdrágul a benzin, hogy kifizet­hesse a „kínai” adósságát. A NIS közleménye sz­rint a 90- es években leszállított kőolajért a NIS a kínai Sinochem cégnek 243 millió dollárral tartozik, és az adósság kifizetésére sem az állami költségvetésből, sem a NIS bevéte­léből nem teremthetőek elő az esz­közök. A héten idevárják a kínai cég küldöttségét, amely a NIS kép­viselőivel meg fogja vitatni e hitel visszafizetésének lehetőségeit. „Már régóta arra törekszünk, hogy a Jugoszláviával való kockázatos gazdálkodás idején alkalmazott nagy kamatokat a ma elfogadott szintre csökkentsük, ami meg­könnyítené és meggyorsítaná az egész adósság visszafizetését”, áll a NIS közleményében, amely hoz­záteszi, hogy a két küldöttség erről fog majd tárgyalni. (Beta) Vége felé jár az aratás A bevetett terület 70 százalékáról betakarították a búzát - 3,65 tonna az átlaghozam Vajdaságban a búzával bevetett te­rületek 70 százalékát már learatták, és végéhez közeleg az árpa aratása - kö­zölte a tartományi mezőgazdasági tit­kárság. A tavaszi árpát a bevetett terüle­tek 64,1 százalékáról aratták le. A mezőgazdasági birtokokon, amelye­ken 140 900 hektárt vetettek be bú­zával, 92 450 tonnát arattak le, az átlaghozam hektáronként 3,65 ton­na. A magángazdaságokban 227 800 hektáron vetettek búzát, 168 800 hektáron aratták le a termést, az átlaghozam hektáronként 3,15 tonna. Őszi árpából a mezőgazdasági válla­latokban és szövetkezetekben hektá­ronként 3,42 tonna az átlaghozam, a bevetett területek 96,2 százalékát arat­ták le, a magángazdaságok a bevetett területek 95,4 százalékán fejezték be az aratást, és hektáronként 2,90 tonna ár­pát kaptak. Ami a tavaszi árpát illeti, a mezőgaz­dasági gazdaságokon a bevetett terüle­tek 58,8 százalékát aratták le, a magán­­gazdaságokon pedig a 68,3 százalékát, az átlaghozam hektáronként 2,72 és 2,45 tonna. (Beta) Az utolsó rendeket vágják (OTOS András felvétele) AMERIKAI SEGÉLYEK A JSZK-NAK Washington ragaszkodik feltételeihez Elisabeth Jones államtitkár­­helyettes rádiónyilatkozata Elisabeth Jones, az amerikai ál­lamtitkár európai és ázsiai kérdé­sekkel foglalkozó helyettese az Amerika Hangjának kijelentette, hogy az USA Szerbiának nyújtandó pénzügyi támogatását minden év­ben a hágai törvényszékkel való teljes fokú együttműködéstől te­szik függővé. „Nehéz meghatározni ennek az együttműködésnek minden részle­tét, de vannak területek, amelyek iránt a törvényszék különösen ér­deklődik, pl. a dokumentációba való betekintés és a tanúkkal való kapcsolat, továbbá a háborús bűn­tettekkel vádoltak letartóztatása” - mondta Jones. Szerinte a hágai törvényszékkel való együttműkö­désről szóló jugoszláv törvény meghozatala „igen fontos lépés ebben az irányban”. Az Amerika Hangja újságírójá­nak kérdésére, hogy mekkora az esélye annak, hogy Ratko Mladicot és Radovan Karadzicot kiszolgál­tassák, azt válaszolta, hogy nincse­nek információi a legújabb fejle­ményekről, sem arról, hogy most hol tartózkodnak. „Véleményem szerint az a legfontosabb, hogy a belgrádi hatóságok megértették: a teljes fokú együttműködés Kara­dzic és Mladic kiadatását is magá­ban foglalja” - mondta Jones. A kosovói állapotokkal és az USA véleményével kapcsolatban az államtitkár-helyettes kijelentet­te, hogy Kosovo polgárai majd ak­kor rendezhetik a tartomány végle­ges státusának kérdését, ha kiépül­nek a hatalom demokratikus intéz­ményei és megvalósul a gazdasági reform. (Beta)

Next