Magyar Szó, 2003. június (60. évfolyam, 128-152. szám)

2003-06-27 / 150. szám

8 KÖZELKÉP kozelkep@maagyar­ szo.co.yu A pápa bocsánatot kért Boszniá­ban - ezzel a címmel számolt be a Le Monde II. János Pál pápa va­sárnapi banjalukai látogatásáról. Mert a látogatás legfontosabb mozzanatának azt tartotta, hogy a pápa bocsánatot kért a katolikus közösség által a II. világhábo­rú alatt Horvátországban és Boszniában elkövetett bűnökért, és kezdeményezte a polgárháborúval megosztott három boszniai nemzet közösség megbékélé­sét. A Le Figaro is elsősorban azt emeli ki, hogy a pápa bocsánatot kért „a katoli­kus egyház fiai” által „az Ember és méltó­sága, szabadsága ellen” elkövetett bűnö­kért, és kölcsönös megbocsátásra szólí­totta fel a három közösség tagjait. Kom­­mentárjában még csak annyit tett hozzá, hogy a látogatás elősegíti Bosznia közele­dését az Európai Unióhoz. Ezt a bocsá­natkérést és a kölcsönös megbocsátás sürgetését emeli ki a pápa látogatásáról szóló többi tudósítás is. Onnan, hogy a vatikáni Osservatore Romano többet foglalkozik az 1992. április 2-ától 1995. november 18-áig tartó boszniai polgár­­háború borzalmaival, addig, hogy a Nép­­szabadság tudósítása azt emeli ki: a pápa a vallás nevében elkövetett bűnökért kért bocsánatot, és a kölcsönös megbo­csátást tekinti a békére és toleranciára épülő társadalom megteremtése alapjá­nak. A pápa szavainak legteljesebb idéze­tét a zágrábi Vecernji tistben találtuk meg: „Egyedül az igazi megbékélésben való emlékezéssel érhető el, hogy annyi ártatlan áldozat és azok szenvedése ne le­gyen hiábavaló, és arra serkentsen ben­nünket, hogy a testvériség és a megbéké­lés új viszonyait építsük”, és „Ne békülje­­tek meg a sorssal. Valóban nem könnyű újrakezdeni. Áldozatot és kitartást köve­tel, de megköveteli az ügyes hozzáállást, a türelmes várakozást is”. (Ez a lap jegyzett fel legtöbb részletet magáról a látogatás­ról is. Onnan, hogy a pápa a zarándoko­kat magyar, német, olasz és szerb nyelven köszöntette, addig, hogy a látogatásról 750 újságíró tudósított.) A Corriere della Sera pedig összefoglalta, hogy a pápa ezt megelőzően háromszor kért bocsánatot (ahogy a lap fogalmaz: vetette be titkos fegyverét): 1995-ben Prágában a keresz­tesháború borzalmaiért, 1997-ben Párizs­ban a francia protestánsok legyilkolásá­­ért és 2001-ben Athénban azért, mert a keresztesek 1204-ben feldúlták és kifosz­tották Konstantinápolyi A Reuters szerint „pope go home”, a Le Monde szerint „Ki a pápával” falraga­szok és feliratok is voltak Banjalukán. De a tudósítások alapjában arról szólnak, hogy Banjaluka és a boszniai szerb ható­ságok mindent megtettek a pápa méltó fogadására és a látogatás zavartalanságá­nak szavatolására. A biztonsági intézke­dések legteljesebb leírását a Slobodna Dalmacija A rendőrség lefoglalta a cset­­nikek fegyvereit című tudósításában ta­láltuk meg, a pápa meg a látogatása kap­csán Banjalukára érkező 40 bíboros, ér­sek és püspök, 360 pap és 600 apáca biz­tonsága érdekében vasárnapra virradó éjszaka fegyverek lefoglalásával járó ház­kutatásokat tartottak a városban, vasár­nap leállítottak minden autóforgalmat, 24 órára megoltották az alkoholfogyasz­tást. De 50 000 hívő tapsolt a szerb rend­őröknek című cikkében a Vecernji list is megdicsérte a szerb biztonsági szolgála­tot. A szerb hatóságok hozzáállásáról már több lap tudósított, így a Le Monde kiemelte, hogy Borislav Paravac, Bosznia elnökségének szerb elnöke a pápa láto­gatását a béke olyan üzenetének mond­ta, amely hozzájárul egész Délkelet-Eu­­rópa népeinek megbékéléséhez. Persze a lapok nem hallgattak a problémákról sem. Az Oslobodenje c. banjalukai napilap például közölte - és ezt aztán több lap átvette - Franjo Koma­­rica banjalukai katolikus püspöknek és Bosznia püspöki értekezlete elnökének nyilatkozatát, hogy a katolikusok még mindig nem térhettek vissza otthonaik­ba, ahonnan a polgárháború alatt elül­dözték őket. „Banjalukán hamarosan csak a múzeumokban lesznek katoliku­sok. Szégyen és a jövőre nézve veszélyes ez” - hangsúlyozta, megemlítve, hogy Bosznia elnöksége még csak nem is vála­szolt kérésére, hogy a pápa látogatása kapcsán adják vissza az egyház vagyonát. (Egy kis érdekességként olvasóinknak: a Le Monde és a Le Figaro szerint Banjalu­kán a háború előtt 70 ezer horvát élt, ma 2000 van, az Associated Press szerint 30 ezer élt és 2000 tért vissza, az Oslobode­nje szerint viszont 14 500 élt és 3000 él.) Az Oslobodenje keddi számában közölt vezércikk pedig (Tudman bűnének mondva, hogy a slonátokat „évszázados otthonaikból elvitte oda, ahol sohasem éltek”) nagyon pesszimista képet fest a pápalátogatás eredményéről. A lap sze­rint a horvát Dragan Covic nem csinálja vissza a privatizálást, szerb névrokona, Dragan Covic pedig nem fogja megígér­ni a horvátok, főleg a bosnyákok visszaté­rését. „Mától vagy legalább holnaptól bé­késebben alszanak-e a srebrenicai anyák és azoknak a honátoknak az ezrei, akiket Radovan Karadzic döntött gyászba?” - te­szi fel a kérdést a lap, majd megállapítja, hogy a megbékélés csak azoknak segít, akik hasznot húztak a háborúból. „Ők tényleg a béke mellett vannak. Hogy minden úgy maradjon, ahogyan van. Hogy a tolvajok és banditák csinálhassák a magukét, zsarolhassanak tovább, meg­tarthassák azt, amit elragadtak.” Végezetül a Svjedo reci c. szarajevói katolikus folyóirat Hetedik kezdet a pápa áldásával című cikke alapján bemu­tatnánk azt a petricevaci kolostort, amely a pápa banjalukai látogatásának legfon­tosabb színhelye volt. A folyóirat (meg­említve, hogy Petricevacon a háború előtt 5500 katolikus volt, ma 380 van) el­mondja, hogy a török hódítás pusztítása­it követően a kolostort hétszer építették újjá. Az első kolostort a Ferenc-rendiek 1873-ban építették. Az osztrákok bevo­nulásakor ezt a mohamedánok felgyúj­tották. 1880-ban építettek újat, ezt hét év múlva maguk a szerzetesek lerombolták, hogy nagyobbat építsenek. Ennek helyé­re épült 1928-ban egy még nagyobb, ezt 1969-ben földrengés döntötte romba. 1973—1976-ban újjáépítették, hogy 1995. május 7-én ezt a szerbek felrobbantsák, halálra kínozva a legöregebb szerzetest is. A kolostor legfrissebb újjáépítése csak a pápa látogatására fejeződött be. ■ b-t A pápa Boszniában F­ elemás érzésekkel tértünk vissza Kisvárdáról, a Határon Túli Ma­gyar Színházak XV. Fesztiváljának első feléről, melyet június 19-e és 28-a kö­zött rendeznek meg. De valahogy így szo­kott ez lenni, úgy a hazai, mint a külföldi fesztiválokon. A protokoll szerint az illetékes minisz­ter nyitja meg a rendezvényt, hiszen ott vannak a média képviselői, akik továbbít­ják majd buzdító szavait. A jó hír, hogy 80 millió forint helyett 97 milliót ítélt meg az anyaország a határon túli színházak­nak. A miniszter azonban nem nézi meg az előadást, beszéde után kíséretével együtt sietve beül fekete autójába, dolga van. Az anyagi támogatás ígérete előbb földobja az embert, majd belegondol, utánaszámol, és már le is hervad a mosoly az ajkáról. - Ez is nagyon kevés - mondja László Sándor, az Újvidéki Színház igazgatója. - A határon túli színházak össztámogatásá­­nak el kellene érnie egy magyarországi vi­déki színház évi költségvetését. Ehhez pe­dig a határon túli színházak jelenlegi évi össztámogatását néggyel kellene megszo­rozni. Ebből kiviláglik, hogy mennyire ki­csi ez az összeg. Persze jó, hogy ezt a 17- et is hozzátette a minisztérium, a kicsit is meg kell becsülni. Talán azt is bizonyítja, hogy nem fordulnak el tőlünk, s ez reménykeltő. A fesztiválok kiváló alkalmak arra, hogy a volt ismeretségeket fel­újítsák vagy hogy újak szülessenek. - A komáromi színház művészeti vezetőjével régi barátság fűz bennünket össze. Valamikor tudtunk találkozni, és nemcsak Kisvárdán. Ennek anyagi vonza­­ta van - tértünk vissza a már em­legetett pénzre. - Mert a mi erőnket meghaladja, hogy ven­dégszerepléseket szervezzünk. El is döntöttük, hogy előadáscse­rére fogunk pénzt kérni. A vajdasági társulatok több­ször kipróbálták erejüket a kis­várdai fesztiválon, és általában a legjobbak közé kerültek. Az újvi­déki társulat igazgatója szerint nagy megtiszteltetés volt a meg­nyitó estén játszani, mert ez az az előadás, amit mindenki megnéz, a közönség, a szakma, a politikusok. De sokat veszített a Lovakat lelövik, ugye? c. darab, mert a Várszínház­ban, tehát szabadtéri színpadon ját­szották, este fél kilenctől. Még nem volt teljesen sötét, nem lehetett meg­teremteni azt a hangulatot, ahogyan ez az előadás eredetileg kezdődik, mert nem lehetett a fényekkel játszani. Persze a színészek megtették a magukét. Végtére is nem győzte le őket a tér, de na­gyon kellett dolgozniuk azért, hogy elva­rázsolják a közönséget. Vannak helyze­tek, amikor kompromisszumot kell köt­ni. És az is a fesztiválhoz tartozik, hogy új helyszínen kell játszani. Ezáltal minden előadás más jelleget kap. - A fesztivál változik. Nem azt mon­dom, hogy fejlődik, hanem hogy változik - mondja László Sándor további benyo­másait az idei fesztiválról. - Sokkal keve­sebb előadás van, mint az előző években. Amikor reggel kilenckor kezdődtek és hajnali háromig sorjáztak egymás után az előadások. Persze nagyon sok gyenge elő­adás is volt. De nem tartom rossznak, hogy a színházak maguk is beleszóljanak abba, milyen program lesz Kisvárdán. Újabban válogatás történik, nem beneve­zés. Ha versenyen kívül is, de korábban más munkáinkat is sikerült bemutatni. Ha erre lehetőség lett volna, akkor bizto­san elhoztuk volna A rózsaszínű halált. Egész biztos, hogy sikere lett volna. Vi­szont nagyon jónak tartom, hogy a főis­kolás produkciók is versenyben vannak. Többen csodálkozva kérdezték tőlem, hogy erről mi a véleményem. A „kicsik” is ugyanolyan értékűek, mint a nagyok? Igen, lehet, hogy nem tudnak még annyit, nincs annyi tapasztalatuk, de tisztában kell lennünk az­zal, hogy oroszlánrészt vál­lalnak, legalábbis nálunk, Vajdaságban, a színházcsi­­nálásban. Ha a színházak foglalkoztatják ezeket a fia­talokat annak ellenére, hogy nem profik, akkor mi­ért ne állhatnának be abba a ringbe, ahol mi is vagyunk. Ez egy ösztönzés számukra. De az is lehet, hogy nagyké­­pűvé válnak ettől. Ezt előre nem lehet tudni. Az egész színházi világ olyan zsákba­macska, hogy előre nem le­het recepteket, megoldásokat adni. A fia­talokkal kapcsolatban még annyit: na­gyon fontosnak tartom, hogy a Tanya­színház hivatalosan jelen volt az idén a kisvárdai fesztiválon. Nem gondoltam, hogy versenyprogramba kerül, de min­dent megtettünk azért Magyar Attilával, hogy eljusson ide. Ne csak tudjanak róla, Kisvárdai impressziók ...és beszélgetés Hernyák György osztályának előadása előtt ad még néhány instrukciót Jelenet a Siratófalból Ralkovszki Csaba a Toll című előadásban A kisvárdai Művészetek Háza volt az események központja Mtmüe 2003. június 27., péntek

Next