Magyar Szó, 2004. január (61. évfolyam, 1-24. szám)
2004-01-30 / 23. szám
12 Vojislav Kostunica, Drágán Marsicanin és Drágán Jocic az elmúlt egy hónap folyamán legkevesebb hússzor nevezték „úgynevezett demokratikus blokkinak azt a koalíciót, melynek létrehozásával próbálkoznak a hatalom gyakorlása céljából Szerbiában. Politikai és lélektani szempontból is rendkívül érdekes ez a kifejezés, amelyet lelkesen magáévá tett a média is, noha az is lehetséges, hogy éppen valamelyik médium „találta ki” még a decemberi választások előestéjén. Jelenleg ott tartunk, hogy a nagy példányszámú napilapok címoldalaikon az „ún.” nagybetűs rövidített változatával jelzik az SZDP, a G17 Plusz, az SZMM-Új Szerbia, és esetleg a DP alkotta szövetséget; a magas politika finomságaira mindig érzékeny Tanjug pedig macskakörmök közé helyezi a demokratikus blokk szintagmát. Valóban, ugyan miért kell a szerbiai demokratikus pártok tömörülésének ma „úgynevezettének lennie, amikor ez a szó a kilencvenes évek háborúiban a nyugati médiumokból („so-calld”) került közhasználatba, például: általa jelezték, hogy az úgynevezett krajinai Szerb Köztársaság nincs elismerve, tehát nem létezik. De mi az, ami nem létezik a demokratikus blokkban, ami miatt úgynevezett? Netalán a pártok, amelyek alkotják, nem tesznek eleget az antik demokrácia ideális követelményeinek, s ezért csak névlegesen demokratikusak? Léteznek-e Szerbiában olyanok, akik valóban és nemcsak névlegesen demokratikusak? Avagy ez csak a tömörülés egyes tagjaira vonatkozik, teszem azt a Velimir Ilic vezette Új Szerbiára, s ezért a blokk nem teljesen demokratikus? Miért nem hívták akkor az 1993 és 1998 között uralkodó baloldali blokkot is úgynevezettnek? Pedig nyilván lehetett volna, hiszen az SZSZP meg a JB mellett az akkori hatalmi koalíciónak tagja volt a Nyugat-orientált, azóta Liberális Párttá változott Új Demokrácia is! És őket sem nevezi senki „úgynevezett Liberális Párt”-nak, mint ahogyan az SZSZP-ről sem mondja senki, hogy „úgynevezett szocialista párt”, vagy az SZRP- ről, hogy „úgynevezett radikálisok”, noha mindannyiuk esetében könnyen lehetne politikai, statisztikai vagy történelmi argumentumokat találni. Az SZSZP és az SZRP elöljárói az utóbbi egy hónapban talán nem is tettek olyan kijelentést, amelyben valamiképpen ne hangoztatták volna, hogy a demokratikus blokk csak látszat, hogy az azt alkotó pártok csak névlegesen demokratikusak, és pont. És ez az, ami aggodalomra ad okot. Mert mi történik, amikor Kostunica meg az övéi „úgynevezettet mondanak? Felbukkan a politikai tudattalan, amely a napi tudat szintjén jelenlevő, a vágyak és a realitás között folyó súlyos konfliktusról árulkodik? Lehet, hogy az SZDP igazi politikai természetének jobban megfelelne a szocialistákkal vagy a radikálisokkal való koalíció - bárhogyan is vélekedjék azok múltjáról a tudat szintén, mint az „úgynevezett demokraták”-kal? A probléma csak az, hogy a szocialistákkal vagy a radikálisokkal való „technikai” koalíció szöges ellentétben áll az úgynevezett nyugat-balkáni régió valóságával. Ha operatívabb lenne, az SZDP talán a realitás némi módosítására is módot találna, mondjuk úgy, hogy ügyködni kezdene az SZSZP vagy annak valamelyik része úgynevezett demokratizálásán. De lehet, hogy már nagyban ügyködnek is ezen, úgyhogy várható, hogy az SZSZP úgynevezett megreformált szárnyának a segítségével, és az úgynevezett demokratikus blokkon belüli sikertelen tárgyalások létrehozta úgynevezett konstitutív válságból való úgynevezett kilábalás nevében a szerb parlament hamarosan házelnökké választja Marsicanint... KOMMENTÁR Úgynevezett demokraták Milosevic hattyúdala v Hrvoje Sarinic hágai élményei Hrvoje Sarinic, Franjo Tudman egykori horvát elnök kabinetfőnöke a Milosevic elleni vád tanújaként nemrégiben Hágában járt... • Milosevicet meglehetősen régen látta. Milyennek tűnik önnek most? - Úgy tűnik, jól tartja magát: üdébb, mint abban az időben, amikor utoljára láttam. Igaz, megőszült és meg is hízott. Szellemi frissesége azonban a régi, és na OSZJEK gyón is érdekelt, bármennyire is tagadja a törvényszék hitelességét, amely előtt áll. Minden erejét latba vetve küzd és figyelmesen kísér minden kiejtett szót. Ez persze érthető, hiszen tudjuk: hattyúdalát énekli most. Ugyanis, egyelőre még a szerb és nemcsak a szerb nyilvánosság figyelmét élvezi. Tudja jól, hogy abban a pillanatban, amikor elítélik, óhatatlanul feledésbe merül. Ezért is hívta meg azt a 300 embert a védelme tanúiként. Persze kérdés, hogy a bíróság jóváhagyja-e neki mind a háromszázat... • Milyen érzés Hágába menni és tanúskodni? Először is, semmi sem olyan, mint a tévében, a tárgyalóterem például jóval kisebb. Másodszor, az ember szembesül az egész szervezettel, a rítusokkal, amelyeket tisztelnie kell a tárgyalóterembe való be- és kilépéskor... Érdekes, hogy az egyetlen személy, aki parókát visel, az az „amicus”, vagyis a „bíróság barátja”. Ezeknek az „amicus”-oknak, akiket én egyszerűen csak „fikuszok”-nak hívok, sokkal tárgyilagosabbaknak kellene lenniük, de szemlátomást nem azok. Nekem az a Tapuskovic - legalábbis ezt hitette el magával - kellemetlenebb kérdéseket tett fel, mint maga Milosevic. Az „amicus" szerepe abban van, hogy kijavítsa az esetleges procedurális tévedéseket, Tapuskovic viszont engem egy olyan incidensről faggatott, amelyet még a Villám akció előtt állítólag mi szerveztünk meg. Az erről szóló transzkripciót a helyszínen kaptam meg, noha kötelességük lett volna sokkal korábban átadni nekem. Ez az ügyészség mulasztása volt. Milosevic rendelkezett valamilyen horvát változattal, amellyel én, mint tanú, nem rendelkeztem, pedig rendelkeznem kellett volna. Ebben az átiratban azt írja, hogy Tudman, Gojko meg Degoricija egy incidens kiváltásának lehetőségeit latolgatták, amely alibiül szolgálhatna a Villám akció megindítására. Az ezt szemléltető 50 oldalas dokumentumot a 15 perces szünetben adták ide átnézésre. Azt mondtam: figyeljen ide, az, amin ön inszisztál, másodlagos jelentőségű. Nekünk legitim jogunk volt a megszállt területek felszabadítása, minden egyéb itt már csak katonai taktika. A bíróság ezt elfogadta, és a további vita ekörül le volt zárva. Aztán Milosevic „főételként” tálalta az etnikai tisztogatást, amelyet mi a Villára és a Vihar akciók után állítólag elkövettünk, majd a menekülteket, akiknek számát előbb 500 majd 800 ezerre becsülte. Nos, én erre jól fel voltam készülve, mivel olyan dokumentumokkal rendelkeztem, amelyekből kiderül, hogy már 1993-ban, tehát két és fél évvel a Vihar előtt, létezett egy kidolgozott terv a szerb lakosság evakuálására... • Hogy került Milosevic kezébe a transzkripció, amelyet Önnek, mint a vád tanújának adtak át? Ez Jerry Nice ügyészt is meglepte, az egyik pillanatban meg is kérdezte Milosevictől, hogy jutott a dokumentumhoz. Milosevic így felelt: „De hiszen az ön emberei adták ide nekem, már nem is tudom, mikor!” Szemlátomást hivatalnoki mulasztásról lehetett szó. Milosevic egy olyan dokumentumot is meglóbált, amelyben Tudman a legfelsőbb államtanács egyik ülésén állítólag ezt mondta: „To treba sve ocistiti da ne ostane ni maceta!” Én azt mondtam, hogy ez a „da ne ostane ni maceta” egyáltalán nem horvát kifejezés, s ezzel kétségbe vontam a dokumentum hitelességét. Horvátul ezt úgy mondják, hogy „nn macia”... • A sajtó leginkább arról cikkezett, hogy Milosevic meg Tudman megbeszélték Bosznia felosztását... Ez volt az első fő téma, mivel mindenki tudta, hogy ott voltam Karadordevóban meg Tikvesen. Egyes médiumok azzal vádolnak, hogy bemártottam egykori főnökömet, ami szemenszedett hazugság. Én azt mondtam, hogy két Tudman létezett: egy történész, valamint egy reálpolitikus és államfő... • Ön szerint Hága vádat emelne-e Tudman ellen, ha élne? - Nagyon valószínűnek tartom. Végül is, ők sem titkolják, hogy már előkészületek folytak a vádirat nyilvánosságra hozatalára Tudman ellen. Úgy gondolom, hogy ez az egész történet, ha majd kikerül a figyelem középpontjából, és feledésbe merül, Milosevicre nézve tragikus véget fog érni... ■ Vesna KLJAJIC E-VILÁG Negyedmillió dollár a vírusíró leleplezőjének 250 ezer dollárt kap, aki információval tud szolgálni a MyDoom vírus készítőjéről. A felajánló az a cég, amelyet a vírus első verziója célba vett Az amerikai SCO közismert vállalkozás számítástechnikai körökben. Nemrégiben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy miután megvásárolta az UNIX programnyelv jogait az AT&T cégtől, pert indított Linuxos cégek ellen, mondván, azok loptak az UNIX alapelemeiből és ingyen terjesztik azt, így a MyDoom első verziója, amely hatalmas időzített támadást készít elő az SCO web-oldalai ellen, „személyes bosszúnak” is tekinthető a Linuxos közösség egyes, szélsőséges tagjának részéről. Az SCO ellen - mióta perrel fenyegeti a Linux forgalmazókat - több túlterheléses támadás indult, egy ilyen jellegű rohamot indítana a MyDoom is, ha időközben nem sikerül megfékezni. A túlterheléses támadás lényege, hogy nagy számú számítógép egyszerre próbál oldalt letölteni a cég internetes szervéről, így az gyakorlatilag nem lesz elérhető. ÚJABB „VÉGZET” TERJED Ám időközben a vírusnak egy újabb „B” változata kezdett ugyancsak őrült gyorsasággal terjedni a világhálón. Ez a vírus ellenben a másik mumust, a Microsoftot veszi célba, amely cég szinténsok szabad felhasználású, nyílt forráskódú programok mellett kardoskodó cég és programozó begyében van. Az új változat nem különbözik jelentősen az előzőtől, ám a tegnapi vírusáradat előkészíthette a terepet a második roham előtt, mondják szakértők. Magyar Hírlap KULTÚRA Tanulópénz Az utóbbi időben három magyar film maradt dobozban. A mozinézőktől „elzárt”alkotások témája tegnap a mustrán, a filmtörvényről rendezett vitán is szóba került. Fint a jelenlevő filmforgalmazó magyarázta a bizonyítványát. A Budapest Film vezetője egyértelműen fogalmazott. Azt mondta, Szabó Ildikó Chaco Rom című (700 millió forintért készült!) művét azért nem játsszák mozijaikban, mert a produkció rossz. Egyenes beszéd. Csak hát ezzel nem vagyunk sokkal előrébb. Hiszen Szabó Ildikó több százmillió forint közpénzt költött filmjére, és igencsak szomorú, hogy miután leforgatta, a forgalmazó - a maga szempontjából talán jogosan - közli, hogy ez a mű nem piacképes. Mintha ez kissé megkésett volna. Mi, adófizetők pedig azt érezzük, már megint kidobták a pénzünket az ablakon. Ennél talán még fájdalmasabb a tavalyi szemle fődíjasának, Gothár Péter Magyar szépségének az esete. A produkció egy ideig szerzői jogi problémákkal küzdött, aztán a múlt év végén levetítette a Duna Televízió, de moziban azóta sem látható. A forgalmazó válasza: miután levetítette a filmet egy televízió, piaci szempontból nem előnyös moziban játszani. Még egy példát tudunk: nem került mozikba a tavalyi szemlén ugyancsak bemutatott, igaz, díjat nem nyert Berezcky Csaba Bolondok éneke című filmje. Ezt a korábbi tervek szerint a Mokép vetítette volna, de aztán elállt ettől. Bereczky, amikor a filmet készítette, a Monzérigazgatója volt, azóta személycsere történt e poszton. Horváth György, a mostani igazgató pedig összeférhetetlennek tartja, hogy cége a korábbi vezetővel üzleti kapcsolatban legyen. Más forgalmazó pedig, úgy tudjuk, dilettánsnak tartja Bereczky munkáját. A kör be is zárult. Franciaországban az elkészült filmek 30-40 százaléka nem kerül mozikba. Csakhogy a franciáknál évi százhúsz film készül, nálunk húsz-huszonöt. Igaz, több a filmekre fordítható állami támogatás, de így is sok a pályázatokon elutasított alkotó. Azzal egyetértek, hogy törvényben nem lehet előírni, és nem is lenne jó, hogy minden leforgatott film törvényszerűen mozikba kerüljön. De azt hiszem, az mégiscsak nagy luxus, hogy bizonyos műveket mi, nézők ne is ítélhessünk meg. Valaki tegnap azt mondta, hogy a tanulópénzt meg kell fizetnünk. Csak arra kérem az érintetteket: rendezőt, producert, forgalmazót, az említett esetekből tessenek tanulni! Mert a végén túl magas lesz a számla. ■ BALOGH Gyula A NAP KÉPE Kaszás Gábor Hósapka 2004. január 30., péntek