Magyar Szó, 2004. január (61. évfolyam, 1-24. szám)

2004-01-30 / 23. szám

12 Vojislav Kostunica, Drágán Marsica­­nin és Drágán Jocic az elmúlt egy hónap folyamán legkevesebb hússzor nevezték „úgynevezett demokratikus blokkinak azt a koalíciót, melynek létrehozásával próbálkoznak a hatalom gyakorlása céljá­ból Szerbiá­ban. Politi­kai és lélek­tani szem­pontból is rendkívül érdekes ez a kifeje­zés, amelyet lelkesen magáévá tett a mé­dia is, noha az is lehetséges, hogy éppen valamelyik médium „találta ki” még a de­cemberi választások előestéjén. Jelenleg ott tartunk, hogy a nagy példányszámú napilapok címoldalaikon az „ún.” nagy­betűs rövidített változatával jelzik az SZDP, a G17 Plusz, az SZMM-Új Szerbia, és esetleg a DP alkotta szövetséget; a ma­gas politika finomságaira mindig érzé­keny Tanjug pedig macskakörmök közé helyezi a demokratikus blokk szintagmát. Valóban, ugyan miért kell a szerbiai demokratikus pártok tömörülésének ma „úgynevezettének lennie, amikor ez a szó a kilencvenes évek háborúiban a nyugati médiumokból („so-calld”) került köz­­használatba, például: általa jelezték, hogy az úgynevezett krajinai Szerb Köztársaság nincs elismerve, tehát­­ nem létezik. De mi az, ami nem létezik a demokratikus blokkban, ami miatt úgynevezett? Neta­lán a pártok, amelyek alkotják, nem tesz­nek eleget az antik demokrácia ideális követelményeinek, s ezért csak névlege­sen demokratikusak? Léteznek-e Szerbiá­ban olyanok, akik valóban és nemcsak névlegesen demokratikusak? Avagy ez csak a tömörülés egyes tagjaira vonatko­zik, teszem azt a Velimir Ilic vezette Új Szerbiára, s ezért a blokk nem teljesen demokratikus? Miért nem hívták akkor az 1993 és 1998 között uralkodó balolda­li blokkot is úgynevezettnek? Pedig nyil­ván lehetett volna, hiszen az SZSZP meg a JB mellett az akkori hatalmi koalíció­nak tagja volt a Nyugat-orientált, azóta Li­berális Párttá változott Új Demokrácia is! És őket sem nevezi senki „úgynevezett Li­berális Párt”-nak, mint ahogyan az SZSZP-ről sem mondja senki, hogy „úgy­nevezett szocialista párt”, vagy az SZRP- ről, hogy „úgynevezett radikálisok”, noha mindannyiuk esetében könnyen lehetne politikai, statisztikai vagy történelmi ar­gumentumokat találni. Az SZSZP és az SZRP elöljárói az utóbbi egy hónapban talán nem is tettek olyan kijelentést, amelyben valamikép­pen ne hangoztatták volna, hogy a de­mokratikus blokk csak látszat, hogy az azt alkotó pártok csak névlegesen demokra­tikusak, és pont. És ez az, ami aggoda­lomra ad okot. Mert mi történik, amikor Kostunica meg az övéi „úgynevezettet mondanak? Felbukkan a politi­kai tudattalan, amely a napi tu­dat szintjén jelenlevő, a vágyak és a realitás között folyó súlyos konfliktusról árulkodik? Lehet, hogy az SZDP igazi politikai ter­mészetének jobban megfelelne a szocialistákkal vagy a radikálisok­kal való koalíció - bárhogyan is vélekedjék azok múltjáról a tudat szintén­­, mint az „úgynevezett demokraták”-kal? A probléma csak az, hogy a szocialistákkal vagy a radikálisok­kal való „technikai” koalíció szö­ges ellentétben áll az úgynevezett nyugat-balkáni régió valóságával. Ha operatívabb lenne, az SZDP talán a realitás némi módosításá­ra is módot találna, mondjuk úgy, hogy ügyködni kezdene az SZSZP vagy annak valamelyik része úgynevezett demokrati­zálásán. De lehet, hogy már nagyban ügy­ködnek is ezen, úgyhogy várható, hogy az SZSZP úgynevezett megreformált szár­nyának a segítségével, és az úgynevezett demokratikus blokkon belüli sikertelen tárgyalások létrehozta úgynevezett kons­titutív válságból való úgynevezett kilába­lás nevében a szerb parlament hamaro­san házelnökké választja Marsic­anint... KOMMENTÁR Úgynevezett demokraták Milosevic hattyúdala v Hrvoje Sarinic hágai élményei Hrvoje Sarinic, Franjo Tudman egy­kori horvát elnök kabinetfőnöke a Milo­sevic elleni vád tanújaként nemrégiben Hágában járt... • Milosevicet meglehetősen régen lát­ta. Milyennek tűnik önnek most? - Úgy tűnik, jól tartja magát: üdébb, mint abban az időben, amikor utoljára láttam. Igaz, megőszült és meg is hízott. Szellemi frissesége azonban a régi, és na­ OSZJEK­ gyón is érdekelt, bármennyire is tagadja a törvényszék hitelességét, amely előtt áll. Minden erejét latba vetve küzd és figyel­mesen kísér minden kiejtett szót. Ez per­sze érthető, hiszen tudjuk: hattyúdalát énekli most. Ugyanis, egyelőre még a szerb és nemcsak a szerb nyilvánosság fi­gyelmét élvezi. Tudja jól, hogy abban a pillanatban, amikor elítélik, óhatatlanul feledésbe merül. Ezért is hívta meg azt a 300 embert a védelme tanúiként. Persze kérdés, hogy a bíróság jóváhagyja-e neki mind a háromszázat... • Milyen érzés Hágába menni és ta­núskodni?­­ Először is, semmi sem olyan, mint a tévében, a tárgyalóterem például jóval ki­sebb. Másodszor, az ember szembesül az egész szervezettel, a rítusokkal, amelye­ket tisztelnie kell a tárgyalóterembe való be- és kilépéskor... Érdekes, hogy az egyetlen személy, aki parókát visel, az az „amicus”, vagyis a „bíróság barátja”. Ezek­nek az „amicus”-oknak, akiket én egysze­rűen csak „fikuszok”-nak hívok, sokkal tárgyilagosabbaknak kellene lenniük, de szemlátomást nem azok. Nekem az a Ta­­puskovic - legalábbis ezt hitette el magá­val - kellemetlenebb kérdéseket tett fel, mint maga Milosevic. Az „amicus" szere­pe abban van, hogy kijavítsa az esetleges procedurális tévedéseket, Tapuskovic vi­szont engem egy olyan incidensről fagga­tott, amelyet még a Villám akció előtt ál­lítólag mi szerveztünk meg. Az erről szó­ló transzkripciót a helyszínen kaptam meg, noha kötelességük lett volna sokkal korábban átadni nekem. Ez az ügyészség mulasztása volt. Milosevic rendelkezett valamilyen horvát változattal, amellyel én, mint tanú, nem rendelkeztem, pedig rendelkeznem kellett volna. Ebben az áti­ratban azt írja, hogy Tudman, Gojko meg Degoricija egy incidens kiváltásának le­hetőségeit latolgatták, amely alibiül szol­gálhatna a Villám akció megindítására. Az ezt szemléltető 50 oldalas dokumentu­mot a 15 perces szünetben adták ide át­nézésre. Azt mondtam: figyeljen ide, az, amin ön inszisztál, másodlagos jelentősé­gű. Nekünk legitim jogunk volt a meg­szállt területek felszabadítása, minden egyéb itt már csak katonai taktika. A bíró­ság ezt elfogadta, és a további vita ekörül le volt zárva. Aztán Milosevic „fő­étel­ként” tálalta az etnikai tisztogatást, ame­lyet mi a Villára és a Vihar akciók után ál­lítólag elkövettünk, majd a menekülte­ket, akiknek számát előbb 500 majd 800 ezerre becsülte. Nos, én erre jól fel vol­tam készülve, mivel olyan dokumentu­mokkal rendelkeztem, amelyekből kide­rül, hogy már 1993-ban, tehát két és fél évvel a Vihar előtt, létezett egy kidolgo­zott terv a szerb lakosság evakuálására... • Hogy került Milosevic kezébe a transzkripció, amelyet Önnek, mint a vád tanújának adtak át?­­ Ez Jerry Nice ügyészt is meglepte, az egyik pillanatban meg is kérdezte Milose­­victől, hogy jutott a dokumentumhoz. Milosevic így felelt: „De hiszen az ön em­berei adták ide nekem, már nem is tu­dom, mikor!” Szemlátomást hivatalnoki mulasztásról lehetett szó. Milosevic egy olyan dokumentumot is meglóbált, amelyben Tudman a legfelsőbb államta­nács egyik ülésén állítólag ezt mondta: „To treba sve ocistiti da ne ostane ni ma­­ceta!” Én azt mondtam, hogy ez a „da ne ostane ni maceta” egyáltalán nem horvát kifejezés, s ezzel kétségbe vontam a doku­mentum hitelességét. Horvátul ezt úgy mondják, hogy „nn maci­a”... • A sajtó leginkább arról cikkezett, hogy Milosevic meg Tudman megbeszél­ték Bosznia felosztását...­­ Ez volt az első fő téma, mivel min­denki tudta, hogy ott voltam Karadorde­­vóban meg Tikvesen. Egyes médiumok azzal vádolnak, hogy bemártottam egyko­ri főnökömet, ami szemenszedett hazug­ság. Én azt mondtam, hogy két Tudman létezett: egy történész, valamint egy reál­politikus és államfő... • Ön szerint Hága vádat emelne-e Tudman ellen, ha élne? - Nagyon valószínűnek tartom. Végül is, ők sem titkolják, hogy már előkészüle­tek folytak a vádirat nyilvánosságra hoza­talára Tudman ellen. Úgy gondolom, hogy ez az egész történet, ha majd kike­rül a figyelem középpontjából, és feledés­be merül, Milosevicre nézve tragikus vé­get fog érni... ■ Vesna KLJAJIC E-VILÁG Negyedmillió dollár a vírusíró leleplezőjének 250 ezer dollárt kap, aki információval tud szolgálni a MyDoom vírus készítőjéről. A felajánló az a cég, amelyet a vírus első verziója célba vett Az amerikai SCO közismert vállalko­zás számítástechnikai körökben. Nemré­giben azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy miután megvásárolta az UNIX programnyelv jogait az AT&T cégtől, pert indított Linuxos cégek ellen, mond­ván, azok loptak az UNIX alapelemeiből és ingyen terjesztik azt, így a MyDoom első verziója, amely hatalmas időzített támadást készít elő az SCO web-oldalai ellen, „személyes bosszúnak” is tekinthető a Linuxos kö­zösség egyes, szélsőséges tagjának részé­ről. Az SCO ellen - mióta perrel fenyege­ti a Linux forgalmazókat - több túlterhe­­léses támadás indult, egy ilyen jellegű ro­hamot indítana a MyDoom is, ha időköz­ben nem sikerül megfékezni. A túlterheléses támadás lényege, hogy nagy számú számítógép egyszerre próbál oldalt letölteni a cég internetes szervéről, így az gyakorlatilag nem lesz elérhető. ÚJABB „VÉGZET” TERJED Ám időközben a vírusnak egy újabb „B” változata kezdett ugyancsak őrült gyorsasággal terjedni a világhálón. Ez a vírus ellenben a másik mumust, a Micro­softot veszi célba, amely cég szintén­­sok szabad felhasználású, nyílt forráskódú programok mellett kardoskodó cég és programozó begyében van. Az új változat nem különbözik jelen­tősen az előzőtől, ám a tegnapi vírusára­dat előkészíthette a terepet a második ro­ham előtt, mondják szakértők. Magyar Hírlap KULTÚRA Tanulópénz Az utóbbi időben három magyar film maradt dobozban. A mozinézőktől „el­­zárt”­alkotások témája tegnap a mustrán, a filmtörvényről rendezett vitán is szóba került. F­i­nt a jelenlevő filmforgalma­zó magyarázta a bizonyítványát. A Buda­pest Film vezetője egyértelműen fogal­mazott. Azt mondta, Szabó Ildikó Chaco Rom című (700 millió forintért­ készült!) művét azért nem játsszák mozijaikban, mert a produkció rossz. Egyenes beszéd. Csak hát ezzel nem vagyunk sokkal elő­rébb. Hiszen Szabó Ildikó több százmillió forint közpénzt költött filmjére, és igen­csak szomorú, hogy miután leforgatta, a forgalmazó - a maga szempontjából ta­lán jogosan - közli, hogy ez a mű nem pi­acképes. Mintha ez kissé megkésett vol­na. Mi, adófizetők pedig azt érezzük, már megint kidobták a pénzünket az abla­kon. Ennél talán még fájdalmasabb a ta­valyi szemle fődíjasának, Gothár Péter Magyar szépségének az esete. A produk­ció egy ideig szerzői jogi problémákkal küzdött, aztán a múlt év végén levetítette a Duna Televízió, de moziban azóta sem látható. A forgalmazó válasza: miután le­vetítette a filmet egy televízió, piaci szem­pontból nem előnyös moziban játszani. Még egy példát tudunk: nem került mo­zikba a tavalyi szemlén ugyancsak bemu­tatott, igaz, díjat nem nyert Berezcky Csa­ba Bolondok éneke című filmje. Ezt a ko­rábbi tervek szerint a Mokép vetítette vol­na, de aztán elállt ettől. Bereczky, amikor a filmet készítette, a Mo­­n­­zérigazga­­tója volt, azóta személycsere történt e poszton. Horváth György, a mostani igaz­gató pedig összeférhetetlennek tartja, hogy cége a korábbi vezetővel üzleti kap­csolatban legyen. Más forgalmazó pedig, úgy tudjuk, dilettánsnak tartja Bereczky munkáját. A kör be is zárult. Franciaországban az elkészült filmek 30-40 százaléka nem kerül mozikba. Csakhogy a franciáknál évi százhúsz film készül, nálunk húsz-huszonöt. Igaz, több a filmekre fordítható állami támogatás, de így is sok a pályázatokon elutasított al­kotó. Azzal egyetértek, hogy törvényben nem lehet előírni, és nem is lenne jó, hogy minden leforgatott film törvénysze­rűen mozikba kerüljön. De azt hiszem, az mégiscsak nagy luxus, hogy bizonyos mű­veket mi, nézők ne is ítélhessünk meg. Valaki tegnap azt mondta, hogy a tanuló­pénzt meg kell fizetnünk. Csak arra ké­rem az érintetteket: rendezőt, producert, forgalmazót, az említett esetekből tesse­nek tanulni! Mert a végén túl magas lesz a számla. ■ BALOGH Gyula A NAP KÉPE Kaszás Gábor Hósapka 2004. január 30., péntek

Next