Magyar Szó, 2004. március (61. évfolyam, 49-75. szám)

2004-03-18 / 64. szám

2004. március 18., csütörtök Kosztolányiról tengerben is A diákvetélkedő és a tudományos tanácskozás mellett újabb tartalmak Az idei Kosztolányi-napokon elő­ször a diákok tisztelegnek Szabadka nagy szülöttjének emléke előtt. Április 1-jén tartják meg a Kosztolányi-ví­­ziók című vetélkedőt a Gyermekszínházba. Másnap 10.30 órai kezdettel rendezik meg a hagyomá­nyos tudo­mányos ta­nácskozást a Városi­­ Könyvtár ol­­vasótermé­­ben. Ezen Po­­mogáts Béla irodalomtörté­nész, a Kosztolányi­­napok tiszteletbeli társel­nökének üdvözlő be­széde után Angyalosi Gergely budapesti iro­dalomtörténész A befalazott költő címmel tart előadást. Dr. Csáky Sörös Piroska újvidéki egyetemi tanár Kosz­tolányi a Hídban címmel értekezik, Halász Magdolna, a sárospataki könyv­tár igazgatója pedig Az én Kosztolá­nyim - Kosztolányi olvasottsága a sá­rospataki középiskolákban címmel tart ismertetőt. Bogdán József pap­költő A Kosztolányi család közelében című új könyvét mutatja be. E napon, délután 5 órai kezdettel a Városi Mú­­zem I. emeleti ter­mébe invitálják az érdeklődőket, a Tengőzben című kötetlen beszélgetésre, amelyben Kosztolányi Dezsőné Bu­rokban szüle­tett című köny­ve ürügyén írók­ról, írónőkről, írófe­leségekről, szerkesztők­ről, egy letűnt korról be­szélgetnek Borgos Anna, Szilágyi Zsófia és Hermann Zoltán budapesti irodalmá­rokkal Hózsa Éva és Lovas Ildikó. Le­vetítik Siflis Zoltán Lifka Sándorról készített filmetűdjét is. ■ m. k. Kosztolányi Dezső SZABADKÁN MA FILM ZVEZDA: Lépéselőny /Confidence/, amerikai akciófilm (17,19, 21) KORZÓ: Gothika /Gothika/, ameri­kai horrorfilm (18, 20, 22) NÉPSZÍNHÁZ SOLTIS LAJOS Stúdió: José Triana: Gyilkosok éjszakája (19,30) TÁRLAT SZABADKA GALÉRIA: Játék anya­gokkal, színekkel - Tóth Ágnes iparmű­vészeti kiállítása KÉPZŐMŰVÉSZETI TALÁLKOZÓ: Reakciók - a pécsi képzőművészek kol­lektív kiállítása VÁROSI MÚZEUM: XVIII. századi szerb rézmetszetek - vendégkiállítás a Matica srpska Képtárának gyűjteményé­ből ORVOS A mentőállomáson (Petőfi Sándor u. 24. sz. alatt) állandó ügyeletet tart egy általános orvos, mentős szakorvos, ezenkívül éjszaka gyermekgyógyász is. Tel.: 94 vagy 551-373 * Gyermekgyó­gyászati rendelő, Duro Dakovic utca 14., tel.: 553-559 * Nőgyógyászati ren­delő, tel.: 552-543 * Gyógyszertár: a Városháza épületében, tel.: 552-499 * Városi kórház, tel.: 555-222;* Mentők: v. 551-373. FONTOSABB TELEFONSZÁMOK Szabadkai magyar főkonzulátus 554-811; * Szabadkai horvát főkonzulá­tus 557-793; S. O. S.: lelkisegély-nyújtó szolgálat: 553-000; Suboticatrans: 555- 566; * Vasútállomás: 555-606; * Pátria Szálló: 554-500; Elektrovojvodina (diszpécserek): 44-336; Távfűtő Művek (hibabejelentés): 548-383; Vízművek (hibabejelentés): 557-711; Taxi: Halo Taxi (Városháza alatt) 9766; SU taxi (vasútállomásnál) 9784; Eko taxi 970; Expres taxi 9787; Korner taxi 9785; Ké­ ményseprők: 553-072; Dragstore (7-től 23 óráig) 558-326; Funero 554-433 és Corpus 757-121 (temetkezési vállala­tok). Nap mint nap megújulva - Szabadkai Rádió Üzlettárs - társ az üzletben! - A ma fél háromkor induló gaz­dasági ismeretterjesztő össze­foglalónkban szó lesz a pályáza­t­írás fortélyairól, a globalizáció gazdasági hatásairól, a reklám­készítésről és más érdekes té­mákról. Naprakész - Beszélgetés Ka­sza Józseffel, a Magyar Köztársa­sági Érdemrend Nagykeresztjé­nek kitüntetettjével a minden­napi gondokról, a délvidéki ma­gyarság megmaradási stratégiá­járól, Vajdaság autonómiájáról. Már reggel hattól Önökkel - Szabadkai Rádió HúmSH szabadka@magyar-szo.co.yu SZABADKA 7 Mi lesz veled KÖDDÉ? Nehéz helyzetben a Diáksegélyező Egyesület - A németországi támogatók lelkesek, de hazai segítőkre is szükség van A szabadkai Kosztolányi Dezső Diák­segélyező Egyesület közel 600 diákot segé­lyez és a havi ösztöndíjakhoz szükséges pénzösszeg megteremtése nagy erőfeszíté­sekkel jár. Az egyesület igyekszik adomá­nyozókat találni minél több tanuló számá­ra, akik szerződést kötnek és egy évre előre elküldik a támogatást A másik nagy előnye az ilyen akciónak az, hogy a támogató és a diák között bensőséges, családi viszony ala­kul ki, a támogató pedig új családtaggal bő­vül, úgynevezett pótszülő akció is ez. E mozgalom fejlettebb fokozata, amikor a tá­mogató több évre köt szerződést, és a diá­kot tanulmányai befejeztéig támogatja. Ily módon Kanadából, az Egyesült Alantok­ból, Svájcból, Ausztriából, Ausztráliából, Németországból és Olaszországból érkezik évente bizonyos pénzösszeg. A németországi támogatókkal már ti­zenegy éve tartják a kapcsolatot. 1993- ban csak négy, egy évvel később már 18, 2002-ben pedig 35 diák kapott Németor­szágból támogatást. Mindez a Vajdasági Magyarok Németországi Szövetségén, a Wiemheimi Magyar Kultúregyesületen, a Magyar Katolikus Egyházközösség, a Frei­­burgi Magyarok Baráti Körén és a Darmstadti Magyar Katolikusok Baráti Körén keresztül történik. Az idei tanévben 69 diákot támogat­nak a németországi magyarok, de eze­ken a szervezeteken keresztül a német lakosság is nyújt segítséget. Az összekötő szerepet dr. Lázár Ti­bor, Visinka Ferenc és Mátyus András töltik be, akikkel minden évben Szabad­kán az egyesületben találkoznak és bizo­nyítják nekik, hogy a pénz jó helyre ke­rül és továbbra is számítanak a segítsé­gükre, mesélte Winkler Éva, a KÖDDÉ alkalmazottja. Azok a diákok, akiket a külföldiek tá­mogatnak, ugyanakkora összeghez jut­nak, mint társaik, akiket a KÖDDÉ tá­mogat, vagyis 20 euró dinár ellenértékét kapják meg minden hónap közepén. Az egyik támogatott diáklány, Ugrai Krisztina, aki most postgraduális tanulmá­nyokat folytat Belgrádban, már ötödik éve a KÖDDE támogatottja, s két éve pedig Németországból is támogatják, s éppen betért az egyesületbe, amikor találkoz­tunk. - Szoros, családias kapcsolat alakult ki köztem és a támogatóm, Utasi István között. Hihetetlennek tűnik, hogy azok az emberek, akik távol élnek tőlünk, nem ismernek és nem is találkoznak ve­lünk személyesen mégis megbíznak ben­nünk és támogatják tanulmányainkat. Az összekötő szál a magyar öntudat. Ha a KÖDDÉ nem segít, nem tudtam volna magiszteri tanulmányaimat elkezdeni, sajnos nem lett volna rá meg a megfele­lő összeg. De ők most is mellettem áll­nak és ezért elmondhatatlanul hálás va­gyok nekik - mondta Krisztina. Elbeszélgettem egy másik támogatott fiatal lánnyal, ő a Zeneiskola tanulója, befejezte a szolfézs szakot, és most ének­szakon végzős. Eddig a KÖDDÉ támoga­tottja volt, decembertől pedig ő is német támogatót kapott. - Kiküldték az életrajzomat, és sze­rencsére beválasztottak a szerencsések közé. Nagyon sokat számít nekem ez a kevésnek tűnő összeg is, hiszen fizetnem kell az iskolát és a családomat is teher­mentesítem. Nagy hálával tartozom én is a KODDE dolgozóinak és a támogatóm­nak - mondta Miskolci Diana. Az az 1300 dinár, amelyet havonta 600 diák vehet fel a KODDE-nak köszön­hetően tényleg kevésnek tűnhet, mégis nagyon sokat számít egy diák számára, hiszen könyveket, füzeteket vehet belő­le, esetleg az uzsonnáját is biztosíthatja az összegből. Az egyesület azonban nagyobb bajban van, mint eddig valaha. Ha az Illyés Alapít­­ványtól a napokban nem érkezik meg a pénz, szerdán már nem tudják kifizetni a támogatást. A legnagyobb probléma az, hogy bár több helyen próbálkoznak, na­gyon sokan visszautasítják őket, vagy min­dent felajánlanak csak pénzt nem. A hazai vállalkozók, azok akik esetleg megtehet­nék, hogy egy-két diákot támogatnának minden évben, sajnos egyáltalán nem se­gítenek. Pedig az itteni embereknek, akik érzik a diákok és szülők nehéz helyzetét, kellene leginkább pozitívan hozzáállni az ilyen jellegű akciókhoz, néhány kivételtől eltekintve. A diákok nagyon hálásak minden se­gítségért, azokért a csomagokért, ame­lyekkel néha, ünnepekkor megajándé­kozzák őket, és minden gesztusért, kevés pénzösszegért, amit kapnak. Hiszen sok kicsi, sokra megy, és a vajdasági magyar­ság értelmiségi rétegét, a biztos jövőt biz­tosítják azzal, hogy gondolnak azokra a fiatalokra, akiknek erre szükségük van. * TÖMŐ Margaréta Eddig huszonkét nyolcadikos jelentkezett­­ Március végéig fogadják az érdeklődőket a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnázium felvételi előkészítőjére Huszonkét vajdasági magyar nyolca­dikos jelentkezett eddig a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumba, vagyis an­nak a külön felvételi előkészítőjére. Ugyanis, egy külön vizsga is előfeltéte­le a tehetséggondozó gimnáziumba való bejutásnak. A bejelentkezéshez elegendő március végéig az anyaköny­vi kivonatot eljuttatni az iskolába, akár faxon is. Részletesebb tájékoztatót a 024/524-785-ös telefonszámon adnak minden tanítási napon 8 és 13 óra kö­zött. Az iskola egyébként a Szabade­gyetem harmadik félemeletén találha­tó. A négynapos, ingyenes felkészítő tanfolyam anyanyelvből és idegen nyelvből április 13-a és 16-a között lesz. A vidéki diákoknak, akik nem tudják másképp megoldani az elszállásolást, a középiskolai diákotthonban tudnak - bizonyos összegért - bennlakást, étke­zést biztosítani. A felkészülést segíti az is, hogy a diáktoborzó körút során ki­osztott tájékoztató füzetekben a tava­lyi felvételi vizsga feladatait is leközöl­ték, hogy az érdeklődők lássák, mire számíthatnak. Mint tudjuk, magyar nyelvből vajdasági magyar szakembe­rek állítják össze a feladatokat, míg angol és német nyelvből az országos teszteket töltik ki itt is a május 21-e és 23-a között megrendezésre kerülő fel­vételi vizsgán. Természetesen ezek a diákok többi nyolcadikos társukkal együtt júniusban anyanyelvből és ma­tematikából leteszik azt a minősítő­vizsgát is, amely minden nyolcadikos diák számára kötelező, aki négyéves középiskolában kívánja folytatni ta­nulmányait. Az iskola nyílt napot tart április 29- én, amikor is reggel 9 órától várják az érdeklődő diákokat, szülőket, pedagó­gusokat. * m. k. Magyartanárok figyelmébe! A szabadkai Majsai Úti Általános Iskola ad otthont a magyarországi Simonyi Zsigmond helyesírási verseny észak-bácskai területi elődöntőjének. A verseny célja anyanyelvünk ápolása, a nyelvhasználat iránt érzett felelősségtudat és az anyanyelv szeretetének erősítése. A versenyen a gyerekek helyesírási készségét mérjük. Időpontja: 2004. március 27-e, szombat, délelőtt 9 óra 30 perc. Szabadka, Kishegyes és Bácstopolya pedagógusai iskolánként 4 (évfolya­monként egy-egy) tanulóval vehetnek részt a megmérettetésen. Az iskolák be­nevezési szándékukat legkésőbb március 22-éig jelezhetik levélben a szervező is­kola címén (Majsai út 87.) vagy a 024/576-700-as telefaxszámon. A benevezési lapon fel kell tüntetni a versenyző nevét, osztályát és felkészítő tanára nevét. Nagyobb területen, több külföldi kiállító Az Interexpót a magyar kormány az A kategóriájú kiállítások közé sorolta Április 14-e és 17-e között rendezik meg az Interexpót, a tavaszi nemzetközi árumintavásárt, amelyet az idén kétszer akkora területen rendeznek meg, mint az elmúlt években. Mint azt az önkor­mányzatban megtartott sajtótájékozta­tón megtudtuk, április elsejéig elkészül ugyanis az új vásárcsarnok, s ezzel jóval több kiállító számára nyílik bemutatko­zási lehetőség. A rendezvényt a magyar kormány ismét az úgynevezett A kate­góriájú vásárok közé sorolta, ami azt je­lenti hogy támogatja azokat a magyar cégeket, vállalkozókat, akik az iparka­mara közvetítésével szervezetten vesz­nek részt a rendezvényen. A kiállításon már most jelezte rész­vételét több román, horvát szlovén, boszniai kiállító. A vásár szervezői az idén kapcsolatra léptek Pekinggel és Sanghajjal, így távol-keleti kiállítók is érkeznek a vásárra. Külön helyet bizto­sítottak a müncheni kiállítóknak, mert ez a város az elmúlt években felbecsül­hetetlen értékű segítséget nyújtott Sza­badkának. A kísérőrendezvények között az idén is megszervezik az üzletemberek talál­kozóját, lesz magyar és kínai nap a vásá­ron, előadásokat és kerekasztal-beszél­­getéseket tartanak, a látogatók az idén is számíthatnak az immár hagyományos nyereményjátékra és szórakoztató prog­ramokra. A szabadkai önkormányzat az idén is lehetőséget teremt arra, hogy a fiatal (két évnél nem régebben bejegyzett) cé­gek ingyenesen állítsanak ki, ezzel is ser­kentve a vállalkozást. Mint a vásár kap­csán megtartott tegnapi sajtótájékozta­tón elhangzott, ez a rendezvény kiemelt fontosságú a város számára, akkor, ami­kor a gazdaság válsághelyzetben van, le­hetőséget teremt ugyanis arra, hogy a ki­állítók minél szélesebb körben találjanak gazdasági partnerekre. A kiállításon egyebek között mező­­gazdasági és élelmiszeripari, építőipari, villamossági és gépipari termékek kerül­nek bemutatásra. ■ S.K.Á. PAX ROMANA-ÖSSZEJÖVETEL A család katolikus szemmel Vasárnap délután 4 órai kezdettel a Harambasic utcai hittanteremben a Pax Romana szokásos havi összejövetelén A család és a házasság katolikus szemmel címmel Nagy József főesperes tart vitain­dítót Húsvéti szalmaképek A Szalmaképkészítők Egyesülete, a LUSA, amely a Nyugdíjasok Községi Szervezetének keretében működik, megszervezte a szalmából készült húsvé­ti képeslapok árusítását. Az érdeklődők munkanapokon 8 és 15 óra között, szombaton pedig nyolc és dél között te­kinthetik meg a képeslapokat, miniatű­röket és képeket a szervezet székhelyén, a Sava Sumanovic 2-es szám alatt.

Next