Magyar Szó, 2005. január (62. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-03 / 1. szám

HIRDESSEN LAPUNKBAN ■ ✓ Újvidék, Vojvoda Misic u. 1. tel./fax: 021/457-633 telefon: 021/457-505 Újvidék, 2005. január 3., hétfő KÖZÉLETI NAPILAP LXII. évf., 1. (20 032.) szám ■ Ára 20 Dia A szokásosnál józanabbul ünnepelt a világ Az indiai-óceáni szökőár kataklizmája rányomta a bélyegét a szilveszteri ünnepségekre Az indiai-óceáni szökőár, az áldozatok miatt érzett gyász és részvét rányomta a bélyegét a világ sok táján az óévet búcsúztató szilveszteri ünnepségekre. A katasztrófa sújtotta térségekben, ahol általában túláradóan emelkedett hangu­latban szokták köszönteni az új esztendőt, a mostani óévbúcsúztatók inkább gyászünnepélyekre emlékeztettek, a petárdák helyett templomi gyertyák gyúl­­tak, tömjénrudak füstöltek. New York szívében, a Times Square­­en százezrek emlékeztek meg egyperces némasággal a cunami halálos áldozatairól és az eltűntekről. „A közelmúlt tragikus eseményei emlékeztessenek arra mind­annyiunkat, hogy egyetlen nagy, globális közösséghez tartozunk” - mondták a Ti­mes téri szilveszteri ünnepség szervezői a téren egybegyűlt tömegnek. Jutott azért hely és idő a vígságnak is. A téren egybe­gyűlt hatalmas tömeg zajos éljenzéssel köszöntötte éjfélkor az új évre való átté­rést jelképező fénylő kristálygömb lee­reszkedését, a tetőkről leszórt, háromton­nányi konfetti színpompás hóviharnak tűnő kavargását, a ragyogó izzókból kira­kott, hatalmas méretű, fénylő 2005-ös szám megjelenését és a pazar tűzijátékot. Londonban hatalmas tűzijáték világí­totta be a várost, amikor a Big Ben toro­nyórája elütötte az éjfélt. A brit főváros­ban is azonban két percre elnémult a vi­gadó tömeg, emlékeztetve az óév végét gyászba borító kataklizmára. A brit lakos­ság ennél sokkal hathatósabban is kimu­tatta együttérzését, amikor különösen bő­kezűen adományozott a cunami kárval­­lottainak megsegítésére. Csupán pénte­ken, szilveszter napján 18 millió font gyűlt össze magánadományokból. A ma­gánszemélyek által befizetett segélyössze­gek összesen ötvenmillió fontot tettek ki az utóbbi napokban. Párizsban mintegy 400 ezer ember gyűlt egybe a Champs-Elysées-n a 2005-ös esztendő köszöntésére, de ugyanakkor a gyász megannyi jele is látható volt a francia főváros központjában; fekete leplek függ­tek a híres sugárutat szegélyező fákról és a Concorde tér többkarú lámpaoszlopairól. Több európai országban lemondtak számos szilveszteri rendezvényt. Az észt­országi Tallinnban és Tartuban elmarad­tak a tervezett tűzijátékok, míg Európa másik végén, a törökországi Isztambul­ban lemondták a Taksim térre tervezett, szilveszterkor hagyományos zenei ren­dezvényt. Észak-Európában több ország vezetői felszólították a lakosságot, hogy „méltósággal ünnepeljenek” a gyász nap­jaiban. Bár a lakosság ragaszkodott a ha­gyományos petárdás, tűzijátékos szilvesz­teri mulatságokhoz, Svédországban, Nor­végiában és Finnországban gyásznappá nyilvánították január elsejét, Dániában pedig január másodikét. (Különösen sok volt a skandináv turista a cunami halálos áldozatai között.) II. Margit dán királynő lemondta szokásos újévi fogadását. Az olasz lakosság - az áldozatok irán­ti részvéte és tisztelete jeléül - a szoká­sosnál visszafogottabban ünnepelte az idén az új év eljövetelét. Rómában és az olasz városok többségében lemondták a szokásos tűzijátékot. A főváros lakosai lát­hatólag eleget tettek Walter Veltroni pol­gármester kérésének, hogy a tragédia súj­totta emberekkel való szolidaritás jeléül a szokásosnál józanabb és csendesebb le­gyen a szilveszterük. II. János Pál pápa az ázsiai katasztrófa áldozataiért mondott könyörgéssel kezdte az új esztendőt, éj­félkor misét tartott lelki üdvükért magán­kápolnájában. Berlinben 400-600 ezer ember fogad­ta az utcákon az új esztendőt esőben, de ünnepi hangulatban. Nagy tömeg nézte a helyszínen a Brandenburgi kapunál ren­dezett pazar tűzijátékot. A berliniek is fel­használták az alkalmat arra, hogy gyűjtést rendezzenek a katasztrófa kárvallottjai számára. Csütörtök óta mintegy 318 ezer eurót juttattak el az ENSZ Gyermekalap­ja számlájára, hogy az UNICEF a tragédi­ában árvaságra jutott vagy éhező gyerme­kek javára fordíthassa a segélyt. Hatszázhúszezren szilvesztereztek Bécs központjában. Még az éjfél előtt megeredt eső sem riasztotta el a bécsiek százezreit, hogy a városközpont utcáin búcsúztassák a 2004. évet. Aktivisták köz­reműködésével gyűjtést is rendeztek a szökőárral sújtott térségek megsegítésé­re. Ausztria több nagyvárosában is le­mondták a tűzijátékokat, hogy az így megtakarított összegeket is adományo­zásra fordíthassák. A katasztrófa által leginkább sújtott Indonéziában, ahol a halálos áldozatok száma becslések szerint elérheti a százez­ret is, lemondtak minden tűzijátékot és hangos ünnepséget, és a második legna­gyobb kárvallott, Srí Lanka is országos gyászt rendelt el. Gyertya melletti virrasz­tás és a halottakért mondott imádságok jellemezték az új évre való áttérést a thai­földi Phuket üdülőszigeten, amelynek nagy részét letarolta a szökőár hatalmas, száguldó vízfala. A megmaradt szállodák személyzete felkéri­ a még ott-tartózko­­dó turistákat, hogy velük együtt gyújtsa­nak gyertyát éjfélkor az áldozatok emlé­kére. Patongban thaiföldiek és külföldi turisták százai vonultak végig éjfélkor a városon gyertyákkal és fehér virágokkal, tisztelettel és részvéttel adózva az áldoza­tok emlékének. Indiában, ahol 11 ezer halálos áldoza­tot szedett a természet kegyetlen tréfája, általában minimálisra korlátozták az újév­­köszöntő ünnepségek számát és külsősé­geit. Az ország pénzügyi fővárosa, Mum­bai (Bombay) azonban nem mondott le az egész várost elborító hagyományos fü­zérdíszeiről, s lakosai sem az ilyenkor ha­gyományosan viselt vidám hegyes kala­pokról. A 18 milliós megapoliszt, amely a szubkontinens nyugati partján van, meg­kímélte a szökőár. Kíváncsiak ezrei figyelték most is, mint minden évben a tűzijátékot az auszt­ráliai Sydney kikötőjében. A látványos esemény alkalom volt arra is, hogy ado­mányokat gyűjtsenek a jelenlevőktől. Csupán ezen az egy helyen 1,1 millió ausztrál dollárnyi magánadomány gyűlt össze. (MTI/AFP)­ ­ Újvidék központjában AP/Fonet így nézett ki éjfélkor a Champs-Élysées Immár hagyomány, hogy az újvidékiek tömegesen a város központi terén köszöntik az új évet, s kívánnak egymásnak jó egészséget, boldogságot, békességet. Cuppantak a puszik, pukkantak a petárdák, a pezsgősüvegek, s a tűzijáték sem maradt el A telepi Petőfi Sándor MME-ben sem maradt el a hagyományos szilveszteri buli Oros András Családi tragédia Melencénél Az új év első napján négy személy (köztük három gyermek) lelte halá­lát abban a súlyos közlekedési bal­esetben, amely Nagybecskerek köze­lében, Melencétől mintegy öt kilo­méterre történt... 4. oldal. A Horvátország elnököt választott korábbinál lényegesen gyérebb érdeklődést tanúsítottak a horvátországi válasz­tópolgárok, akik a HINA adatai szerint tegnap 16 óráig 41,92 százalékban já­rultak az urnák elé. Ez a legutóbbi elnökválasztáshoz mérten jelentős csökke­nés, akkor ugyanis a szemlélt időpontig a választók 55,18 százaléka voksolt. A 4,4 mil­lió szavazásra jogosult horvát állampolgár 13 jelölt közül választhatott, ám szinte vala­mennyi felmérés szerint a jelen­legi elnök, Stipe Mesic az egyér­telmű esélyes. A felvételen sza­vazatát leadó Mesic második, egyben utolsó ötéves államfői megbízatására pályázik, és a közvélemény-kutatások szerint csupán az a kérdéses, hogy már az első fordulóban meg­kapj­­t­a-e az újraválasztásához szükséges abszolút többséget. Ha nem, úgy január 16-án má­sodik fordulóra lesz szükség. Vidám újévezés a zentai Fő téren Gergely József Juhász Attila polgármester köszöni az ünneplő tömeget az új év első pillanataiban 4. oldal

Next