Magyar Szó, 2005. január (62. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-04 / 2. szám

16 MOZAIK mozaik@magyar­szo.co.yu Atafió Csillag(f) ejtés Elmecirkalmak az asztrológiáról 46. Hogy az asztrológiának van története, az kétségbevonhatatlan tény. De az is való igaz, hogy ezt a történetet durván félreértelmezik. Valamiféle fejlődést tételeznek fel, azt hiszik, őseink egy óvatlan pillanatban a földről az égbe emelték tekintetüket, és a szájuk tátva maradt („Nahát!”), amikor észrevették a Napot, a Holdat meg a többi bolygót és csillagot. Elkezdték hát őket megfigyelni (ezt hívják ma tudományos mű­szóval oly kényesen obszervációnak), és a hosszú évezredek folyamán fokozatosan ki­fejlesztették először az asztrológia hiedelmét, hogy aztán végül a modern kori tudat­tudomány megszülje az élettelen, semmitmondó, emberidegen kimérát, melynek tu­dálékos neve: asztronómia, illetve csillagászat... Az asztrológiát az asztronómiától mindössze két betű választja el. Már ez is jelzi, hogy ugyanannak az éremnek a két oldaláról van szó. Asztrológia és asztronómia - egypetéjű ikrek. Az egyik a lét és a szellem esszenciális természetéről, a teljes földi élet­tel való összefüggéseiről szól az elfeledett analógiák (kvalitatív) nyelvén, a másik en­nek fizikai megnyilvánulásával, a jelenségek, az égitestek világával foglalkozik szinte ki­zárólag mechanikus (kvantitatív) értelemben. Az előbbiről szóló tudás a hiedelmek vi­lágában csaknem végérvényesen elveszett, a másik pedig egyeduralkodóvá vált. Káin és Ábel viszonya, mondhatnánk bibliai nyelven, az időbe vetettség, az anyagba vetett­­ség szindrómája, a paradicsomból való kiűzetettség állapota, melyben nincs sem hit, sem szeretet, sem Isten, csak törtetés, egészségtelen önzés és görcsös tolakodás. Az egyik máltalanul elfelejtett vajdasági magyar költő mondta: „Napfény a sárban...” Bol­dogok lehetünk, hogy a Nap továbbra is minden áldott hajnalban felkel, és kisüt ránk. A kérdés csak az, hogy meddig? Sajátosan ékelődik be ebbe az egészségtelen repedésbe képtelenségeivel az ősi tudo­mány modern kori utóda és (kvázi) képviselője, a kortárs asztrológia. Az talán még hagy­­ján, hogy a mai piaci logikának megfelelően közönségét szórakoztatni kívánja, noha ön­magában már ez is blaszfémiának számít. A nagyobbik baj az, hogy a köztudatban mélyí­ti a szellemi válságot, és szaporítja az alvajárók amúgy is szép számú táborát. Pedig nem ez lenne a feladata. Az asztrológia eredetileg nem a szórakoztatásunkat és a kényelmün­ket hivatott szolgálni, és nem kísérleti tudomány csupán, amelynek még fejlődnie és a je­­lenkori gondolkodásmódhoz hasonulnia kell. Az asztrológia (asztro­­­csillagok, lógia, lo­­gosz­i értelem, összefüggés) orákulum rendszer, amelyet az emberiség (teljesen lényeg­telen, hogy hány ezer évvel ezelőtt) azért kapott kinyilatkoztatás útján, hogy általa életében folytonosan fenn tudja tartani kapcsolatát a léttel, a Teremtővel. De ki érti ezt ma már? A korban, amelyben az a legfontosabb, hogy „én vagyok, én!”, miközben senki sem gondol arra, hogy: „... de hirtelen, sarokból a halál előlép, hogy ÉN VAGYOK, ÉN.” És: „A mindenség titkát hiába űztem, még fix pontot sem ta­láltam az űrben, csak egy gyöngyöt a tudás tengerében, az is eltört, mikor cérnára fűz­tem.” (Faludi György) (Folytatjuk)­ ­ CSÍK NAGY Ferenc ÖTVEN ÉVE ÍRTA A Békés szilveszter­­ egy „enyhe” szurkálással így búcsúzott Noviszád az óesztendőtől című írásában Sz. azt írta, hogy „min­den újév várás többé-kevésbé hasonlít egymásra, s ezért nehéz valami újat találni a december 31-e éjszakáján. De az is kétségtelen, hogy minden újév várásnak van egy kis sajátossága. Megkíséreljük most bemutatni a noviszádi újévnek ezt a sajá­tosságát. Meglepő jelenség volt, hogy az emberek általában sokkal kevesebb szeszt fo­gyasztottak, mint egyébként, sokkal kevesebb volt a részeg, nem volt nagy duhaj­kodás a kávéházakban, bárokban, éttermekben stb. Az utcán sem lehetett látni va­lami nagy duhajkodást, úgyhogy már azt az embert is megnézték, aki az utcán fias­kót húzott ki a zsebéből, és egy jóízűt húzott belőle. Meglátszik ez a milícia nyil­vántartásában is, ugyanis ezen az éjszakán nem történt több kihágás, mint bármi­kor, és Noviszádon pl. csak egyetlenegy esetet jegyeztek fel, hogy egy fiatalembert enyhén, de egészen enyhén, úgy hogy másnap már semmi baja sem volt, megszur­­káltak. (...) Érdekes, hogy este 6 és 8 óra között a város egészen másként festett, mint egyébkor, úgyszólván üres volt. Nyilvánvaló volt, hogy az emberek otthon készül­nek, öltözködnek vagy pihennek az újév várásra. Fél 8 óra tájt kezdtek szállingóz­ni, akik már megunták az otthonülést, 8 óra után pedig megindult a népáradat, hogy megtöltse Noviszád összes mulatóit, éttermeit, mozijait, a népszínházát, a bá­rokat, stb. Estélyiruhás asszonyok (sok volt az uszályos ruha) ünneplőbe öltözött férfiak serege vonult célja felé. És azt hisszük, hogy még egy sajátossága volt ennek az újév várásnak: nagyon sokan otthon - sokkal többen, mint az elmúlt években­­ meghitt, baráti körben várták az újévet. Észrevezető volt ez már néhány nappal az újév előtt is, sokan így válaszoltak a kérdésre: »én bizony otthon várom meg az éjjfélt«.” Kakas-farm? című cikkében V. L. felvetette a kérdést: „igen ám, de hogyan ál­lapítjuk meg, hogy kakas-e vagy tyúk a csirke? Mivel, hogy úgy is illik, a népbizott­ság elnökének kell lennie a legokosabbnak a népbizottságban, ő felelt meg első­nek erre az általános derültséget keltő, de egyben komoly kérdésre is. Mielőtt azonban elmondanánk a titok inkább elmés, mintsem egészen biztos nyitját, röviden összefoglaljuk, hogyan is lyukadt ki erre a kérdésre a knezseváci já­rási népbizottság gazdasági tanács és miért fontos ez egyáltalában. A baromfitenyésztésről vitáztak, és megállapították, hogy nagyjából öt részre lehet osztani a teendőket. (...) A knezseváci járásban olyan vélemény alakult ki, hogy a létesítendő inkubátor állomás mellett egy nagy farm is kellene. Ez látná el faj tyúkokkal és fajkakasokkal az egész járást. A gazdasági tanács vitájában azonban egy ellenvélemény győzött. E szerint ve­szélyes nagy farmot létesíteni, sok baromfit tartani egy helyütt. Ha beüt a vész, vi­szi az egészet. Nagy a kockázat. Nem tyúk és kakasfarm kellene a keltetőállomás mellé, hanem csak­­ kakas­farm. És ilyen fajkakasokkal árasztani aztán el a falvakat, a háztartásokat. (...) Ekkor merült fel ez az általános derültséget keltő, különben részletkérdés, hogyan álla­pítsuk meg, hogy kakas-e vagy tyúk a csirke. (...) A tartományi szövetkezeti szövet­ség szakembere azt javasolta, hogy szerezzen a járás egy különleges műszert, amelylyel megállapítható a csirke neme. Mintegy 100 dollárba kerül. A népbizottság elnöke száz dollár nélkül is tudott megoldást. Azt mondja, ha lábánál fogva felemeljük a csirkét és ha fenntartja a fejét, kakas, ha nem, tyúk.” BALASSY ILDIKÓ, 24400 ZENTA, ADY ENDRE 29. - Na­gyon irigylem Varga Ibolya magyarországi, gömöri magyar ál­lampolgárt, amiért - miután elmondta, miért nem ment el sza­vazni az ún. kettős magyar állampolgárságra - a jövőben nyu­godt lelkiismerettel alszik. Mialatt mi, itt a Délvidéken, 15 pont­ba foglalt indoklása ellenére is, még mindig tehetetlenül és meg­alázva próbáljuk elfogadni, hogy magyarként nem kellünk a magyarnak. Egyetlenegy dologban tudok egyetérteni a bizonyít­ványát magyarázóval: tényleg, minél gyorsabban és határozottan ,le kellene ezeket a feledhető, önmagukat képviselő, a felelős­séget soha nem vállaló embereket cserélni olyanokra, akik való­ban közülünk valók, és végre tesznek a nemzetért valamit, pél­daértékű életükkel segítenek visszatérni az igaz útra, s végre egymásért is tenni, határok nélkül, önzellenül.” Dehát, Asszo­nyom, Ön éppen ezekre az elűzni való politikusokra hallgatott, amikor nem ment el szavazni. Ön bizonyára nem tudja, hogy amíg Ön saját lelkiismereté­vel foglalkozott, Szerbiában a minap egyhangúlag(!) elfogadták az új szerbiai állampolgárságról szóló törvényt, melynek 23. sza­kasza szerint az is Szerbia állampolgára lehet, akinek itt bejelen­tett lakhelye sincs, de kérvényben kijelenti, hogy a Szerb Köztár­saság állampolgára akar lenni. Milyen könnyű dolguk van az it­teni politikusoknak, nekik nem kell senkinek magyarázkodni­uk. Pedig nálunk - ennyit azért bizonyára hallott felőlünk - sok­kal nehezebb körülmények között él a nép, mint Magyarorszá­gon. Még a horvát börtönökben tartózkodó, népellenes bűntet­tekkel elítélt szerb rabok is megkapták a szerbiai állampolgársá­got. Biztos vagyok benne, hogy a szerb társadalom bármely tag­ja nyugodt lelkiismerettel alszik, már ami a nemzeti összetartást és összetartozást illeti. Ön, mint mondja, ezzel a magyarázattal „ledobta” a követ a szívéről, megszabadult a felelősségre vonás­tól. Azért hadd vegyem rá egy kis gondolkozásra! Menjünk sor­jában! Nem tudom elképzelni, mi riaszthatta el már az aláírásgyűj­téskor. Igenis, Ön is döntsön több millió magyar nevében! Ép­pen az Ön szavazatával „kellett volna felejthetővé tenni a politi­kai elit ballépéseit”. Éppen azért, mert „a népszavazás a jövőbe­li választások kampányetűdje is volt”. Ön is beleszólhatott volna, hogy a továbbiakban jobbra-e vagy balra... Ön nem az a hig­gadt, józan közember, aki - Ön szerint is - rendezheti ezt az ügyet? Itt és most nem a „gyomorforgató oszd meg és uralkodj politizálásról” lehetett volna dönteni? Akárhányadrendű állam­polgár is Ön, de magyar, és kapott egy lehetőséget, hogy szavát, akaratát hallassa. Igenis, döntsön Ön is, felelősségvállalással, ar­ról, hogy együvé tartozzon-e a szétdarabolt magyar nemzet! Ki döntsön, ha nem Ön? Elárulom Önnek, hogy nem azért „élős­­ködik három diplomás egy fő nyakán”, mert a délvidéki magyar nem lesz magyar állampolgár. Nem munkahelyet, nem iskolát, nem magyar könyvtárat kértünk. Ezt kitől hallotta?! Attól, akit ön sem szeretne a jövőben trónon látni. Tesszük magyarként a dolgunkat itt, ahol születtünk, ahogyan Ön kívánja. Azt gondol­ja ön, hogy nekünk nincs házunk, földünk, erdőnk, szakmánk, diplománk, munkaszokásunk, szorgalmunk, tehetségünk, ha­nem csak valahol lebegünk ég és föld között,­és az egyetlen le­hetőség fennmaradásunkra, ha áttelepülünk Magyarországra, a szerencsétlen magyar nép nyakára?! Megsúgom Önnek, ha így gondolja, akkor Ön óriási tévhitben él, vagy azok tévesztették meg, akikre eddig hallgatott. Ha Ön tényleg tovább lát egy ilyen cirkuszi mutatványnál, lesz alkalma hallani, olvasni arról, hogy Tünde, Boglárka, Sza­bolcs nevű gyermekeink innen egyenesen Kanadába, Ausztráli­ába mennek, mialatt Magyarországon a sárgák, feketék kapják meg az állampolgárságot. Talán azt is megéri, hogy a térségben hamarosan lesz 50 millió szerb és 5 millió magyar. Ne féltsen bennünket, Asszonyom, az itteni retorzióktól! Nem az Ön „igen” döntése miatt büntetnének itt bennünket. Ne aggódjon, nem néptelednek el az itteni magyarlakta települések! Ha már személyes érzelmekről beszélünk, én biztosítom Önt, hogy én nem hagyom itt az éveken át nehéz munkával megteremtett ott­honomat. (Nem véletlen mondtam otthont, itt születtem, itt akarok a földbe kerülni.) Nem lettek volna itt kiürített magyar­lakta vidékek az Ön pozitív szavazata után sem. Sajnos, Öntől teljesen függetlenül tovább folynak a betelepítések, sőt, attól függetlenül is, hogy én magyar létemre továbbra sem vagyok magyar állampolgár (is). És végül én, Önnel ellentétben, nem tartottam ezt a szavazást játéknak (szabályokkal vagy szabályok nélkül). Sajnálattal veszem tudomásul, hogy egy magyarországi ál­lampolgár „jó szándékkal” megkísérli magyarázni egy határon kívül élő magyarnak a megmagyarázhatatlant. Saját bevallása szerint azzal a céllal, hogy hagyják őt békén, „ne hazaárulózzák le” többé. Ön, amint tapasztalom, még Mátyás királynak, Ady­­nak is megmagyarázná, hogy sajnálja ugyan, de Ön, maga sem tudja, hanyadrendű magyar állampolgárként, nem szavazhat fe­lelősséggel arra, hogy legnagyobbjaink ma nemzetünk fiai le­gyenek, mert nem értette, miről is szól ez a nemzetsorsdöntő szavazás, és nem vállalhatja a hazaáruló megnevezést. És még valami: Önt megkímélték volna a választás kínjától és a magyarázkodástól, engem meg a nagy csalódástól, ha a ma­gyar is úgy tett volna, mint normálisok: a magyar szülők magyar anyanyelven beszélő gyermeke természetesen, népszavazás nél­kül, magyarországi állampolgár (is) lehetne, bárhol is született és él a világon. / ■ Közös íróasztalunk ■ Magyarázkodni lehet - megmagyarázni nem! 2005. január 4., kedd Átkereszteltek! TALPAI PÉTER, FUTAK. - Az utóbbi időben szívműködési zavaraim vannak, s ezért a szívgyógyász a kamenicai szanatóri­umba utalt, hogy ott kivizsgálják a szívem működését. Kerek hat hónapot vártam, amíg sorra kerültem. A magánklinikákon ugyanis (a zsebemhez mérten) túl sokat kértek ezért a vizsgála­tért. Nos, nemrégiben sorra is kerültem, és itt Kamenicán mind­össze 100 dinárt kellett fizetnem. A pénztáron befizetett össze­gért persze elismervényt is kaptam, amit rögtön a zsebembe dugtam, és csak jó idő múlva (várakozás közben) vettem elő, ho­gy megnézzem. Nagy volt a meglepetésem, amikor meglát­tam, hogy a pénztáros átkeresztelt. Talpai Péter helyett ugyanis TALPAIC PETART írt az elismervényre. Hogy Péter helyett Pe­­tart írt, azon nem is csodálkoztam, hisz ez már máshol is előfor­dult, de hogy honnan vette azt a C betűt, azt nem tudom?! Én háromszor is lediktáltam neki a nevemet, méghozzá szótagolva, de úgy látszik, hogy baj van a hallásával (pedig fiatal ember volt). Vagy pedig lehet, hogy úgy gondolta: itt nálunk minden­kinek C betűvel végződik a neve. Nem akartam problémát csi­nálni belőle, hisz ez a számla se nem oszt, se nem szoroz, ám itt most nyilvánosan is kijelentem, hogy ezt a fiatalembert nem is­merem el keresztapámnak. Keresztelje ő át az öreganyját (ha az még életben van)! A Közös íróasztalunk rovatban közölt levelek nem feltétlenül a szer­kesztőség álláspontját tükrözik. A szerkesztőség fenntartja a jogot arra, hogy az olvasók levelének tartalmán nem változtat, azokat rö­vidíti és szerkeszti. E-mail: kozos@magyar-szo.co.yu. SKANDINÁV REJTVÉNY Tegnapi skandináv rejtvényünk helyes megfejtése: ,LOVAT, LISZTET, LUDAT, LENCSÉT, LILIOMOT, LOMBOT, SONKÁT, SERTÉST, SOK SZERENCSÉT, KÖVÉR LIBACOMBOT!” 1960-ban ezen a napon hunyt el Albert Camus Nobel-díjas író. Három ismert művének címe a mai megfejtés.

Next