Magyar Szó, 2005. január (62. évfolyam, 1-24. szám)

2005-01-24 / 18. szám

2 KÜLFÖLD kulfold@magyar­ szo.co.yu itta Szó Akcióterv természeti csapások esetére Véget ért a kobei ENSZ-értekezlet A természeti katasztrófák megelőzésé­nek a lehetőségeit számba vevő szakértői ENSZ-értekezlet résztvevői szombaton a japán Kobéban akciótervet fogadtak el arról, miként csökkentsék az ilyen jellegű csapások súlyos következményeit. A 150 országot képviselő mintegy 3000 szakem­ber egyebek között eszmecserét folytatott arról: miként lehetne egy, az egész világ­ra kiterjedő, az árhullámokat előrejelző rendszert kiépíteni, hogy enyhíthessék az olyan gyilkos cunamik hatásait, mint ami­lyen karácsonykor pusztított Délkelet- Ázsiában. A svájci Marco Ferrari elmondta, hogy a Kobéban rögzített elképzelések eléggé általánosak, az akcióterv kevés konkrétumot tartalmaz, sok küldött csa­lódottan távozott a japán városból. „Úgy gondolom azonban, hogy elér­tük fő célunkat, azaz megállapodtunk ab­ban, hogy tovább kell fejleszteni azt a fo­lyamatot, amely a károk enyhítését céloz­za” - fogalmazott a svájci szakember. Közben világszerte sokasodnak az ég­hajlat komoly változásának jelei. Az Al­pokban egyre gyakoribbak a „téli hőhul­lámok”, ahogyan egy svájci tanulmány fi­gyelmeztet. Ez 16 fok Celsiusszal is ma­gasabb hőmérsékleteket jelent, keve­sebb csapadékot és ivóvízgondokat, és noha nem olyan látványos, mint a nyári kánikulák, kedvezőtlen hatással van az emberek egészségére, a környezetre és a mezőgazdaságra is, a turizmusról (jöve­delem) nem is szólva. Ugyanakkor az óceánon túlról szokatlanul erős hóviha­rokról érkeznek jelentések. Közben ol­vad a jég az Északi-sarkon, az elszabadu­ló jéghegyek egyre délebbre úsznak le és zavarokat okoznak a természetben. A legfrissebb eset, hogy egy ilyen óriás megfeneklett, és elzárta egy hatalmas pingvintelep útját a nyílt tengerig, ami az utódok éhenpusztulásával fenyeget, mivel szüleiknek 180 kilométert is meg kell tenniük, hogy élelemhez jussanak. (MTI/AP) Hóvihar New Yorkban Közel a tűzszüneti megállapodás A palesztin külügyminiszter szerint napokon belül dűlőre jutnak a szélsőséges szervezetekkel Cáfolta Nabíl Saat palesztin külügy­miniszter tegnap azokat az izraeli közlé­seket, amelyek szerint a palesztin vezetés már megállapodásra jutott volna a Ha­­mász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezettel az Izraellel kötendő tűzszü­netről. Nabíl Saat korainak nevezte az izraeli védelmi miniszter vasárnapi nyilatkoza­tát, amelyben Saul Mofaz azt állította, hogy Mahmúd Abbász palesztin elnök tűzszünet még az Izrael által tervezett gá­zai kivonulás előtt létrejöhet. Mahmúd Abbász újonnan megválasz­tott palesztin elnök a múlt héten a Gázai övezetben tárgyalt, hogy megpróbálja rá­szorítani a szélsőséges csoportokat izraeli célpontok elleni támadásaik leállítására. Nabíl Saat most azt mondta, hogy Ab­bász, aki a tervek szerint tegnap tért vol­na vissza Ciszjordániába, egy nappal megtoldotta gázai tartózkodását a megál­lapodás véglegesítése érdekében. Az új palesztin elnök azt reméli, hogy a tűzszünet nyomán újrakezdődhetnek a béketárgyalások Izraellel. Abbásszal folytatott megbeszélései nyomán szombaton három palesztin fegyveres szervezet már késznek mutatko­zott arra, hogy feltételesen tűzszünetet kössön Izraellel. A három szervezet kö­zött van a legnagyobb palesztin mozga­lomhoz, a Palesztinai Felszabadítási Szer­vezet gerincét adó Fatahhoz kötődő radi­kális al-Aksza Mártírjainak Brigádjai. A másik kettő a Demokratikus Front Palesz­tina Felszabadításáért (DFLP) és a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (PFLP) világi irányultságú palesztin moz­galom. (MTI/AP/Reuters) Harcképtelenné tesz, de nem öl Izraeli tudósok olyan nagyfrek­venciás mikrohullámú sugárral mű­ködő fegyvert készítettek, amely harcképtelenné teszi az ellenséget, de nem öli meg, illetve nem okoz neki súlyos sebeket - írta tegnapi szá­mában a Maariv című izraeli újság. A szóban forgó fegyvert az egyik legna­gyobb ciszjordániai zsidó telep, Ariel elektronikai laboratóriumában fej­lesztették ki. A kibocsátott sugár égés érzetét kelti a testen, és így teszi idő­legesen harcképtelenné az eltalált személyt - olvasható a cikkben. (MTI/AFP) már megegyezett a Hamász és az Iszlám Dzsihád szélsőséges szervezettel az Izrael elleni támadások leállításáról. A hírt az érintett két szervezet is cáfolta. „Még nem jutottunk megállapodásra, de nagyon közel vagyunk egy megállapo­dáshoz, amely kölcsönös tűzszünethez ve­zet majd” - jelentette ki a palesztin kül­ügyminiszter. „A dolgok jó irányban ha­ladnak. Nem hetekről, napokról beszé­lek” - mondta. Az izraeli hadsereg rádiójának Mofaz azt mondta, hogy a tűzszünetért cserébe a Hamász a jövőben egyebek közt „beta­gozódhat majd a palesztin politikai intéz­ményekbe”. Egyúttal üdvözölte, hogy a 2005. január 24., hétfő Beiktatták Viktor Juscsenko új ukrán elnököt Folytatás az 1. oldalról „Az egységes Ukrajna elnöke vagyok. Ukrajna gazdasága a régiók gazdagságá­ban rejlik” - mutatott rá, hozzátéve: az ukránokat nem választhatja el a nyelv, a vallás, a politikai meggyőződés. A demok­ratikus értékek mellett síkraszállva Jus­csenko szólás- és sajtószabadságot, füg­getlen bíróságot, joguralmat ígért a tör­vénytelenség helyett. Ukrajna nem lesz ütközőzóna - szö­gezte le, ígéretet téve, hogy az ország nemzeti érdekeit képviseli. Üdvözölte­ ke­leti és nyugati szomszédait, és hangsú­lyozta: mindent megtesz a stabilitás és az együttműködés érdekében. Juscsenko szerint a jövőbe mutató lépés az egyesült Európába vezet. BUSH ELNÖK ÜDVÖZLETE George Bush amerikai elnök telefo­non üdvözölte Viktor Juscsenko megvá­lasztott ukrán államfőt beiktatása alkal­mából. A beszélgetés során a két politikus reményét fejezte ki, hogy személyük és országuk együttműködése sikeres lesz. „Az ukrán nép nagy erőfe­szítést tett azért, hogy Ukrajna demokratikus legyen. Meg va­gyok győződve arról, hogy rövi­desen az egész világ egy új Uk­rajnát, új vezetést fog megis­merni” - mondta Juscsenko Bushnak, aki a maga részéről csütörtökön kezdte meg máso­dik elnöki időszakát. Juscsenko beiktatásán Co­lin Powell amerikai külügymi­­niszter képviselte az Egyesült­­ Államokat. Magyarországnak érdeke az Európai Unió további kiteljese­dése -jelentette ki tegnap este Kijevben Mádl Ferenc köztársa­sági elnök, aki Viktor Juscsenko ukrán elnökkel tartott kétolda­lú megbeszélést. A köztársasági elnök hangsúlyozta: Ukraj­na Magyarország legnagyobb szomszédja, és Magyarország támogatást nyújt Ukrajnának európai integrációs törekvései megvalósításá­hoz. Magyarországnak érdeke az Európai Unió további kiteljesedése - hangsúlyozta a köztársasági elnök, aki budapesti látogatásra hívta meg ukrán kollégáját. Juscsenko a meg­hívást köszönettel elfogadta. KOVÁCS MIKLÓS: KÁRPÁTALJA UKRÁN BELÜGY A kárpátaljai magyarok helyzetének rendezése elsősorban ukrán belügy, Ma­gyarország ehhez mint külső garantáló partner járulhat hozzá - vélte az MTI-nek nyilatkozva tegnap Kijevben Kovács Mik­lós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szö­vetség (KMKSZ) elnöke. „Úgy gondolom, hogy az új elnök be­iktatásával közös munka fejeződött be si­keresen. Azzal, hogy a KMKSZ a Viktor Juscsenkóval kötött megállapodás ráeső részét teljesítette, vagyis nagyon komoly eredményeket tudtunk felmutatni a ma­gyar vidékeken a győztes elnökjelölt, a mai naptól kezdve hivatalosan is elnök mellett, megfelelő kiinduló helyzetre tet­tünk szert ahhoz, hogy a másik rész is, a kárpátaljai magyarok helyzetének javítá­sára irányuló ígéretek teljesítése is jól ha­ladjon” - fogalmazott Kovács Miklós. A kérdésre, hogy meglátása szerint az új ukrán vezetés hogyan fogadja majd a magyar kormánynak a határon túli ma­gyarsággal kapcsolatos javaslatait, Kovács Miklós közölte: úgy gondolja, ezzel sem­milyen gond nem lesz. Nincs értelme an­nak, hogy az új ukrán vezetés ilyen kérdé­sekben merev álláspontot foglaljon el, an­nál kevésbé, mert amennyire ezeket a ma­gyar kormány részéről tett kezdeményezé­seket ismeri, ezekben nincs semmi olyan, amin fenn lehetne akadni - tette hozzá. „Ukrán állampolgárok vagyunk. Mint teljes értékű állampolgárok vettünk részt a itteni politikai küzdelemben. Az, hogy a magyarok helyzetét rendezzük, az első­sorban ukrán belügy, elsősorban a KMKSZ és a jelenlegi ukrán hatalom kap­csolatrendszerének a függvénye. Magyar­­ország ehhez alapvetően mint külső ga­rantáló partner járulhat hozzá” - muta­tott rá. (MTI) MAGYARORSZÁG TÁMOGATJA UKRAJNA EU-INTEGRÁCIÓJÁT Beta/Ap Ünneplő tömeg a kijevi Függetlenség téren Vük Draskovic ma a NATO-ban A NATO Tanácsának ülésén tart ma beszédet Vuk Draskovic, Szerbia és Mon­tenegró külügyminisztere, akit Jaap de Hoop Scheffer, az Észak-atlanti Szerző­dés Szervezetének főtitkára hívott meg Brüsszelbe. A Beta értesülései szerint Draskovic külön találkozik majd Schefferrel és a tag­államok magas rangú képviselőivel. A belgrádi külügyminisztérium közlemé­nye szerint a találkozók után közös sajtó­­konferenciát tartanak. Draskovic kétna­pos látogatást tesz a NATO székhelyén. Olvasókönyv az al-Kaida szövegeiből Oszama bin Laden és a 2001. szeptember 11-i merényletekért, illetve számos egyéb támadásért felelős al-Kaida terrorszervezet más vezetőinek gondolataiból álló olvasó­könyv megjelentetésére készül a Doubleday amerikai kiadó, vezetőinek nyilatkozata szerint azért, hogy „az amerikaiak jobban megismerhessék ellenségüket”. A könyv, amelyet az al-Kaida merényleteinek számos áldozata már előre elítél, bin Ladennel készült korábbi interjúk és a hálózat egyik legfőbb irányítójának számító Aj­­man az-Zavahri által készített röpirat révén „közvetlen betekintést nyújt az al-Kaida fi­lozófiájába” - hangsúlyozta a Doubleday kiadó szóvivője, Suzanne Herz. Mások bírálják a tervet. Jack Lynch, akinek tűzoltó fia a Világkereskedelmi Köz­pontban vesztette életét 2001. szeptember 11-én, azt hangoztatta, hogy „semmiféle le­hetőséget nem szabad adni a terroristáknak arra, hogy nézeteiket terjesszék”. A Doubleday jogdíjat fizet a szövegek arab fordítójának, de adósa marad a „szer­zőknek”, bár „ezért akár pert is indíthatnának ellenünk” - ismerte el Suzanne Herz, hozzáfűzve: „Sohasem fogunk jogdíjat fizetni Oszamának vagy bármely más ismert ter­roristának." (MTI/Reuters) Olly Rehn Belgrádban Szerbia és Montenegrónak haladást kell elérnie az Európai Unióhoz való kö­zeledés terén a „kettős hozzáállással” és teljes mértékben együttműködnie Hágá­val - tolmácsolja majd brüsszeli forrás szerint mai belgrádi látogatásán Olly Rehn, az EU bővítési biztosa. Ez kedvező hatással lesz a megvalósíthatósági tanul­mányra, amelyen az EU dolgozik. Rehn a Nyugat-Balkán „egyértelmű európai perspektíváját” akarja még egy­szer hangsúlyozni, véleménye szerint elérkezett a pillanat, amikor „be kell fe­jezni a stabilizálási folyamatot, megerősí­teni az elérteket és továbbindulni”. Belg­­rádban Szerbia és Montenegró európai integrációjának kulcsfontosságú kérdése­it akarja megvizsgálni, előzőleg azonban Pristinába látogat, ahol a KFOR, az UN­MIK, a kosovói albán és szerb hatóságok képviselőivel találkozik. A bővítési biztos az Európai Parlamentben a múlt szerdán folytatott vitában figyelmeztetett, hogy az elkövetkező hónapok sorsdöntőek lesz­nek Kosovo szempontjából, mert felül­vizsgálják, meddig jutottak a normák, a multietnikus társadalom és a jogállami­ság érvényesítésében. Olly Rehn Belgrádban Svetozar Maro­­vic­tyal, Boris Tadictyal, Vojislav Kostunicá­­val, Filip Vujanovictyal, Milo Dukanovic­­tyal és Rasim Ljajictyal találkozik. (Beta) Beta/AP M­adridban szombaton nagyarányú tüntetést tartottak a Terrorizmus Áldozatai Egyesületének szervezésében. A többezres tömeg elsősorban az ETA baszk szeparatista szervezet ellen tüntetett, de megemlékeztek a tavaly március 11- én történt vonatrobbantások áldozatairól is. Jose Bono spanyol véderőminiszter (a ké­pen jobbról lent) gyorsan véget vetett a tüntetésnek, amikor a hangulat az új szocialis­ta kormány ellen fordult, mert nincs egyértelmű állásfoglalása az ETA ügyében. Egy férfi a tömegből rá is támadt a miniszterre, de Bonónak nem esett baja.

Next