Magyar Szó, 2006. május (63. évfolyam, 99-123. szám)

2006-05-03 / 99. szám

2006. május 3., szerda MAGYARORSZÁG A VÁLASZTÁSOK UTÁN Gazdaságpolitika álarc nélkül Aki kívülről cseppenne a magyarországi választásokat követő hét­köznapokba, az észre sem venné, hogy mekkorát változott a világ. A lendület, amelyet a nyertes koalíció már a választási kampányt megelőzően is nyomatékosan éreztetett, visszafogott fékezéssé ala­kult át. Természetesen mindez a magyar gazdaságpolitika kap­csán válik hangsúlyossá, amely - akárhogyan is nézzük - az ország szempontjából a leglényegesebb dimenziót képezi a jövő szempont­jából. A választások előtti gomolyfelhők, me­lyek főként az ország eladósodása, vala­mint a közigazgatási és a pénzügyi refor­mok huzamos idejű elodázása miatt gyü­lekeztek, nem is annyira az ellenzék kam­pánya miatt voltak érdekesek, hanem az Európai Unió rendszeres és elkeserítő figyelmeztetései, valamint a nyugati pénz­világ előnytelen minősítései kapcsán. Ugyanis a nyolcvanas évek végére jóval ki­sebb mértékű hitelállomány is elégséges volt ahhoz, hogy a gazdaság teljesen meg­roppanjon. Akkor a volt szovjet rendszer összeomlásának és a rendszerváltásnak kö­szönhetően stabilizálódott a gazdaság (bár akkor is hosszú-hosszú, kemény éveknek kellett elmúlniuk, míg pozitív eredmény nem született). Most tehát a hitel jóval na­gyobb, a világgazdasági folyamatok pedig cseppet sem kedvezőek, évek óta gazda­sági recesszióval küszködik Nyugat-Euró­­pa is. A választások után nyertesen kike­nik koalíció pedig mindezt pontosan tud­ta, hiszen két fő mozgató embere, Gyur­­csány Ferenc és Kóka János, a gazdasági szférából került ki. Még az is érthető - le­gyünk ennyire méltányosak a politikai pár­tok logikai működése kapcsán -, hogy mindezeket a negatívumokat nem kom­munikálták a választásokat megelőzően. Inkább arról beszéltek, hogy mennyi pénzt kaphat az ország évek múlva, bár ponto­san ott is a lényeget elhagyván, azaz ab­ból csak akkor következhetnek bevételek, ha egy valós refortfolyamatot egy komoly gazdasági lendület követ majd. A refor­mok pedig általában amennyire pozitív dolgok (avagy pozitív folyamatokat indít­hatnak el, ha jól csinálják őket), annyira kegyetlenek is az állampolgárok számára. Tehát minderről a kormány a válasz­tások előtt „megfeledkezett”, egyáltalán nem véletlenül, de ezt nem érdemes fel­róni. Azt azonban már nehezebben lehet szó nélkül hagyni, hogy a kampányban a média túlnyomó része - és a gazdasági elit egy része is - statisztált a hallgatásban. Egy­szerűsítve: nem kaphattunk világos és va­lós képet az ország gazdasági helyzetéről. A furcsa természetesen az, de talán cseppet sem váratlan, hogy a választások után minden varázsütésszerűen megvál­tozott. Hirtelen mindenki arról kezdett el beszélni, hogyan állítsa meg a kormány a mélyrepülést, hogyan rendezze a kataszt­rofális költségvetési deficitet, hogyan re­formálja meg a tékozló állami és közigaz­gatási rendszert, hogy teljesítse az euró valósághűbb kommunikációnak köszön­hető, hanem főként az EU egyre határo­zottabb fellépésének. Hiszen nagyon sokat fog ártani a későbbiekben is az országnak, ha eset­leg a pénzügyminisztériumnak még egy­szer az az ötlete támadna, hogy manipu­latív költségvetési mérleget küld az EU- nak. Figyeljük csak, most már Gyurcsány­ban három jövedelemtulajdonos van, ebből kettő rendben van, a harmadik sze­replő - az állam - azonban túlköltötte ma­gát.” Azt azért érdemes hozzátenni, hogy nemcsak az állam túlköltekezésével van­nak gondok, hanem, főként a politikai vi­szonyoknak köszönhetően, a gazdaság egyes szereplői és az állampolgárok által felhalmozott adóságokkal is. Itt akkor meg is kellene állni a marketinggel és a kommunikációval, és a választási győze­lem napján a miniszterelnök által elmon­dottakhoz hasonlókat kell komolyan tel­jesíteni. Komolyan venni gazdaságilag az országot, a köztársaságot és komolyan ven­ni a jövő stratégiáját, a régiók Európá­ját, az „egységben az erő” elvét, avagy ko­molyan venni egy új magyar nemzetstra­tégiát is. ■ TALPAI Lóránt „A furcsa természetesen az, de talán cseppet sem véletlen, hogy a választások után minden varázsütésszerűen megváltozott. ” bevezetésének követelményeit (mely egyelőre szintén egyre távolodó délibáb), és persze most már az is kimondható, hogy miképpen segíthetnek ebben a gaz­dasági élet szereplői és az emberek. Nem furcsa kissé mindez egy - a választásokat megelőzően - rendkívül sikeresnek mu­tatkozó államban? Csak vissza kell perget­ni a választások előtti híreket és hírműso­rokat mondandójukkal és összevetni a napjainkban elhangzókkal. Bár ez sem a Ferenc is hogyan vélekedik saját inter­netes naplójában: „A magyar gazdaság erős, ám kétségtelen, hogy van itt valami, ami aggodalomra adhat okot. A gazdaság­ Királyi parti XVI. Károly Gusztáv születésnapi ünnepségén jelen volt egy vajdasági magyar fiatalember is XVI. Károly Gusztáv svéd király április 30-án ünnepelte 60. születésnapját. Partija két napon át tartott. Az elsőn fogadta azoknak az ifjúsági szervezeteknek a képviselőit, akik nagyban hozzájárultak az Utca békéjéhez, az integrálódáshoz, valamint az egyensúly helyreállításához a bevándorlók és a svédek között. A zen­­tai születésű, tizenhét esztendős ifj. Kubát Igor a Lugna Gatan elnevezésű szerve­zet tagja, amely főleg bevándorlókból áll, s általában Stockholm bevándorlóne­gyedeiben azokat a fiúkat próbálják jobb útra téríteni, akiket az alkohol, a kábí­tószer és a fegyvercsempészet mellékvágányra terelt az életben. A Lugna Gatan tagjai úgy gondolják, hogy ha ezeket a fiatalokat (különösen a bandavezéreket) sikerül maguk mellé állítaniuk, akkor mások is követik a példájukat, ezáltal a bé­két és a nyugalmat is szavatolják. A Lugna Gatan magyarra fordítva egyébként békés utcát jelent. A királyi ünnepségre összesen 40 fiatal (közülük két középiskolás diák, Igor, valamint még egy lány) volt hivatalos. Igor - a protokoll kifejezett elvárása alap­ján - a Lugna Gatan egyszerű egyenruhájában jelent meg. A vacsorával egybekö­tött mulatság 17-kor kezdődött és 22-ig tartott.­­ Parlamenti nyitány A magyar államfő május 16-a mellett döntött Sólyom László köztársasági elnök má­jus 16-ára hívta össze a magyar Országgyű­lés alakuló ülését. Ezt az államfő azután jelentette be, hogy megbeszélést folytatott az öt parla­mentbe jutott párt elnökével kedden a Sándor-palotában. A megbeszélésen Hil­ler István, az MSZP elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ elnöke, Dávid Ibolya, az MDF elnöke és Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, valamint Soltész István, az Országgyűlés főtitkára vett részt. Az egyeztetésről távozóban va­lamennyi pártelnök úgy nyilatkozott, hogy egyetért az időponttal. Hiller István, az MSZP elnöke az MTI-nek elmondta: azt javasolta Sólyom Lászlónak a keddi meg­beszélésen, hogy Gyurcsány Ferencet, a szocialisták miniszterelnök-jelöltjét bízza meg kormányalakítással. Hozzátette: Só­lyom László nyilvánvalóan kialakítja majd erről az álláspontját. A köztársasági elnök közölte, még ezen a héten tárgyal a pár­tok vezetőivel és a miniszterelnök-jelöl­tekkel arról, hogy kit javasol miniszterel­nöknek. Magyar majális Igazságos kormányzást ígért Gyurcsány Ferenc a szocialisták hétfői majálisán a Vá­rosligetben. „Igazságot fogunk teremteni a szabadság megőrzésével és a rend fenn­tartásával” - mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy az új Magyarországhoz bá­tor, mély és átfogó változások szükségesek. Az MSZP a parlamenti választásokon megerősödött - mondta ugyanott Hiller István. A szocialisták az országgyűlési vá­lasztásokon Budapest 32 választókerületéből 28-ban nyertek, az ország 22 nagyváro­sából 17-ben részben vagy­ egészben a koalíció jelöltjei hozták el a mandátumokat - közölte a pártelnök. Az MTI szerint hozzátette: a baloldal átalakítását folytatni kell, merész és nagyszerű terveik vannak arra, hogy egy fiatalos magyar baloldal, egy há­lózat, egy érzelmi közösség jöhessen létre. Vereséget szenvedtünk, de nem győztek le bennünket, a sok pénz győzte le az igaz­ságot - mondta Orbán Viktor a Fidesz nagygyűlésén a budai Várban hétfő délután, egy­ben bejelentve azt is, hogy a héten frakciószövetséget alakíthatnak a KDNP-vel. VÁLASZTÁSOK Egy változás Egy választókerületben, Kiskunfélegy­házán fordult meg az eredmény a 11 bi­zonytalan helyen - közölte az MTI által Rytkó Emília, az Országos Választási Iro­da (OVI) vezetője. A Bács-Kiskun megyei 05-ös számú választókerületben az első fordulóban még a Fidesz—KDNP jelölt­je, Endre Sándor vezetett, a nyitott szava­zóköri, illetve a külföldi szavazatok meg­számlálása után azonban 50,15 százalék­kal az MSZP jelöltje, Garai István Leven­te nyert. Az említett Bács-Kiskun megyei választókerület kivételével mindenütt ma­radt az április 23-án kialakult sorrend. RÖVIDEN ZSÓLYOM Kezdeményezés Sólyom László köztársasági elnök konferenciasorozatot kezdeményez, amelynek célja a határon túli magya­rok helyzetének és problémáinak pon­tos megismerése - közölte a Köztársa­sági Elnöki Hivatal az MTI-vel. Az ál­lamfő május 4-ére hívta össze az első, nem nyilvános tanácskozást, amelyre olyan, a szomszédos országokban élő magyar tudósokat, a közéleti és a ci­vil szférában elismert személyiségeket invitált meg, akik tevékenységük alap­ján, kutatási vagy szakterületük sza­bályai szerint érvényes megállapítá­sokat tudnak tenni a határon túli ma­gyarság helyzetéről. A konferenciát a Sándor-palotában rendezik meg. Jól kiegészítheti egymást a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) és a köz­­társasági elnök által kezdeményezett konferenciasorozat - mondta a Ha­táron Túli Magyarok Hivatalának (HTMH) elnöke. Komlós Attila meg­jegyezte: fontos látni, hogy a határon túliság fogalma az elmúlt években je­lentős mértékben megváltozott. En­nek oka egyrészt a rendszerváltás, más­részt pedig az EU-csatlakozás okozta változás. Ez utóbbi teljesen új helyze­tet teremtett - tette hozzá. A GÉMESI-ÜGY Sajnálkozás Herényi Károly, az MDF frakcióve­zetője kedden megerősítően nyilatko­zott arról, hogy Gémesi György elnök­ségi tag, gödöllői polgármester várha­tóan távozik a Magyar Demokrata Fó­rumból - adja hírül az MTI. Egy kér­désre a következőket mondta: „Sajná­lom, eltöltöttünk mi Gémesi Gyuri­val 15 évet együtt a politika sodrában, de azért ez szükségszerű.” Herényi utalt arra, hogy­ egyfelől személyi el­lentét alakult ki Dávid Ibolya és Géme­si György között, aki nem tudja elfo­gadni a párt elnökének vezetési mód­szereit, másfelől az MDF elindult egy másik úton, amelyen nem mindenki akar vele együtt menni. // kitekinto@magyar­szo.co.yu KITEKINTŐ 3 ■ MAGYAR SAJTÓ Szabadnak minősítve Szabadnak minősítette a magyar sajtót az elmúlt évről készült, minap közzétett jelentésében a Freedom Ho­use New York-i székhelyű, független amerikai szervezet, amely szerint azon­ban aggodalmat váltott ki, hogy 2005- ben is változatlanul magas volt az új­ságírók ellen kezdeményezett bírósá­gi perek száma. Az MTI közlésében a Freedom House megemlíti, hogy a saj­tót a magáncégek uralják, és nagyará­nyú a külföldi befektetők érdekeltsé­ge mind az országos, mind a helyi la­pokban. A sajtó szabadon működik, bár világosan tükrözi az országos po­litika megosztottságát. A TISZA Lassú apadás Továbbra is lassan apad a Tisza tel­jes magyarországi szakasza, mindössze 9-11 centiméterrel csökken naponta a vízszint - tájékoztatták az MTI-t. Ked­den reggel a folyó vízállása Szolnok­nál 958, Szegednél pedig 946 centimé­­ter volt. A viszonylag csapadékmentes időnek és a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően napról napra csökken a belvízzel elöntött terület nagysága Észak-Magyarországon, ahol jelenleg kevesebb mint 20 ezer hektárt borít víz. A Tiszán Tokaj térségében egyéb­ként egy­ nap alatt átlagosan 20-22 cen­timétert apadt a folyó vízszintje, ked­den Tokajnál 663 centimétert, Tisza­­palkonyánál pedig 595 centiméteres volt a vízállás.

Next