Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-03 / 28. szám

12 KÖZELKÉP kozelkep@magyar-jaszo.co.yu Falu kagylóhéjban Egy civil társulat, amely Szilágyi felvirágzását tűzte ki célul­­ A csaknem száztíz éves nyugat-bácskai falunak van jövője Csupán egy nyúlfarknyi hír jelent meg arról, hogy Szilágyin megalakult egy civil szervezet, amely a falu hagyományainak megőrzését tűzte ki fő céljául, ugyanakkor a környezetvédelemre is nagy hang­súlyt fordítanak majd. A polgári szervezetet arról az ember­ről nevezték el, akiről Eötvös Károly, a hu­szadik század legelején azt írta, hogy „Ki­váló szónok volt, egyetemi tanár, minisz­ter, parlament elnöke, a törvényhozásban gyakran nagy cselekvő”. Tegyük ehhez még hozzá, hogy a falunak, amelyben most vagyunk, a megalapítója, a névadója is. Szilágyi Dezső nevét most már nem­csak a falu viseli (nem tudom, hogy szer­­­­bül miért nevezik Svilo­­jevónak?), hanem egy szervezet is. Az újsághírből még megtudható az is, hogy ez a civil szervezet egy úgynevezett ökológiai falut szeretne létesíteni. Ez a hír volt az egyik oka annak, hogy Szilágyin felkerestük Szanka Zol­tánt, a Szilágyi Dezső Ci­vil Szervezet egyik tag­ját, szervezőjét A huszonhét éves fi­atalembernek egy külö­nös ötlete, támadt a mozgalom népszerűsí­tésére, hatalmas dunai kagylókra festette a falu nevezetességeit. Ez volt a másik ok, hogy elláto­gattunk hozzá. - Azon gondolkoz­tam, miképpen tud­nám népszerűsíteni szervezetünket ugyan­akkor magát a falut is. A Dunánál hatalmas kotrógépekkel rende­zik a környéket, miköz­ben óriás kagylók héja kerül a partra. Ezeket összegyűjtöttem, és mi­vel amatőr szinten festé­szettel is foglalkozom - egyébként villanyszere­lői végzettségem, van -, a belsejükre megfestet­tem a szilágyi templo­mot. Azt a vén körtefát, amely már száztíz évvel ezelőtt, a falu ala­pítása előtt is már itt volt, amelyhez állító­lag Rózsa Sándor a lovát kötötte, és né­hány jellegzetes szilágyi épületet. Sajnos ezek a kagylóképek mind elkeltek, így egyet sem tudok megmutatni, csak festet­­len kagylóhéjat mutathatok. Elővesz néhányat. Egy-egy kagylóhéj fele két nagy összetett tenyér nagyságú. Még sosem láttam ekkora folyami kagyló­kat, csodálkozom is raj­tuk, mire Zoltán meg­jegyzi, hogy ezek a ki­sebbek. A rajzok na­gyobbra készültek. Szobája falán egy al­kotása lóg, amellyel négy évvel ezelőtt az apatini műkedvelő fes­tők kiállításán első díjat nyert És elvezet minket a falu túlsó felébe Ke­szeg Tímeához, aki szin­tén tagja a civil szerve­zetnek, de ezúttal a fal­festményei miatt kopog­tatunk be hozzá. Minde­gyik Zoltán műve.­­ Ezt a tájképet egy hétig festette, a gyerek­szoba falán levő motort még tovább - mondja Tímea -, de a ked­vencem a konyhában van, azt nézzék meg! Büszkén mutatja konyhája falát, köz­ben elmondja, hogy Zoltán eredetileg csempéket akart festeni, ám erről lebe­szélte.­­ Elkezdett dolgozni, majd egy idő után leszállt a létráról, és azt mondta, megnézi messziről, hogy mit tett. Hát így kezdte. Nekem nagyon tetszik. Mielőtt elkö­szönnénk tőle, né­hány szót váltunk a társulásról. Feljegy­zem, hogy tavaly ala­pították Csordás Ró­bert szabadkai kör­nyezetvédő felügye­lő és Bartalos Fe­renc, a helyi közös­ség tanácsának tagja szervezésében és se­gítségével. A falu honlapján a polgári szervezettel kapcsolatban Csór- J­dás Róbert a következőket nyilatkozta: „Tevékenységünk iránt növekszik az érdeklődés, és néhány találkozó után ki­rajzolódtak céljaink kör­vonalai, melynek a lénye­ge a vegyszermentes nö­vénytermesztés és állatte­nyésztés, a környezet épí­tése, ápolása, védelme és a faluturizmus fejlesztése. Közös erőfeszítésekre lesz szükségünk a mostani szo­kások, beidegződések megváltoztatására. Segít­séget kívánunk nyújtani a tervezésben, a pályázatok körüli teendőkben, a ter­melésben, a környezetvé­delmi kérdé­sekben és a be­induló falutu­rizmus fejlesz­tésében is. Nagy örömünk­re szolgál, hogy a falu fiataljai és haladó szellemű polgárai érdek­lődéssel kísérik munkánkat és támogatnak bennünket, de nemcsak a faluban. Az ökofalu megvalósítását támogatja az ön­­kormányzat is.” Zoltán kivezet minket a régi malomhoz. Gőzmalom volt ez valamikor. Ma csak a falai van­nak meg és a teteje. A malom mögött van egy onasi, a fél falut átölelő tó, me­lyet szinte teljesen be­nőtt a nád, a sás. Mesterségesen képző­dött a tó. A falu alapításakor, építése­kor innen bányászták az agyagot a vá­lyoghoz. Óriási vályogvető gödröt ástak ide az ősök, ami később megtelt vízzel, majd partját fák, cserjék nőtték be, benne pedig a nád, a sás talált otthon­ra. Közöttük pedig rengeteg madár.­­ Itt kezdjük. A malmot felújítjuk, már megvan rá a pénz, tavaszra elkez­dődnek a munkák. A földszinten társal­gó lesz, az emeleten pedig három ven­dégszoba. A tavat és a környékét pedig rendbe tesszük, megtisztítjuk. A szilágyi föld agyagos, a vizet nem engedi át, ezért ezek a tavak megmaradnak. A fal­­unak van halastava, nem is egy, és lesz egy olyan tava is, ahova majd a termé­szetbarátokat, a madarászokat, a csendet, a békességet kedvelőket várjuk. Szép tervek, nagy tervek, de nem meg­valósíthatatlanok. Azért nem, mert a szilá­gyiak így akarják. Mert nem adják fel a küzdelmet az elmúlt másfél évtizedben átélt szörnyűségek után sem, azután sem,­­hogy a falu lakóinak fele már külföldön él, hogy egyre kevesebb a fiatal közöttük. Az­ otthon maradtak lelkesedése talán megőrzi még ezt a falut számunkra. És azok számára, akik hosszabb-rövidebb idő­re, vagy örökre elhagyták. De lesz még hová visszatérniük. «NÉMETH Zoltán A falu névadója, mögötte a százéves templommal A valamikori gőzmalom, hamarosan felújítják Csordás Róbert: Az ökofalu megvalósítását támogatja az ön­­kormányzat is Keszeg Tímea: Ez az én birodalmam Szanka Zoltán, az amatőr festő és természetbarát Dávid Csilla Elveszőben Titelen? Nem! Küzdünk a megmaradásért! Tisztelt szerkesztőség! Nem a sajtótörvény miatt, hanem magunk miatt kérjük ennek a pár sor­nak a feközlését, mi, a titeli Tiszavirág Művelődési Egyesület tagjai, anya­nyelvápolói. Úgy gondoljuk, a helyze­tünk nem rózsás, de nem is olyan sö­tét, amilyennek a Magyar Szó 2007. ja­nuár 27., 28. számában, a Titeli eső cí­mű helyszíni riport lefesti. Valószínű, hogy a titeli Tiszavirág Művelődési Egyesület életéről annak jelenlegi elnöke, Szabó Éva tudott vol­na hitelesen beszámolni. Ördög Lajos, az Önök beszélgetőpartnere ugyanis nem jól tudja, hogy a Tiszavirágban már nincs anyanyelvápolás, nyelvta­nulás. Sándor Mónika tanítónő és két segítője, Szabó Zita és Erna tanítgat­­ják az érdeklődő 3-14 éves gyerekeket a betűvetésre, olvasásra és a magyar beszédre. Még az iskolai téli szünidőben sem szüneteltek az anya­nyelvi foglalkozások. A Tiszavirág ke­retében népi tánccsoport és műked­velő színjátszók is tevékenykednek. Igyekszünk visszakapaszkodni anya­nyelvünkbe, anyanyelvi és nemzeti kultúránkba egyaránt. Szeretnénk, ha egyszer rólunk is készülne egy riport, hogy ország-világ lássa, vannak még Titelen magyarok, s olyanok is, akik törődnek a magyarsá­gukkal. Tisztelettel, Szabó Zita és Szabó Erna, a titeli Tiszavirág Művelődési Egyesület tagjai. Németh Zoltán, a Titeli eső szerzője: Tisztelt titeli magyarok, nagyon sajnálom, hogy a Tiszavirág Művelődési Egyesület munkájáról másodkéz­ből, vagy tévesen tudtam csupán beszámolni, ám ez nem csupán rajtam múlott. Kedves elnökük délelőtt foglalt volt, ezért délutánra beszéltük meg a találkát. Délután azonban maroktelefonján nem volt elérhető, aki pedig otthoni telefonjára jelentkezett, nem tudta megmondani, hol van és mikor ér haza. Ezt akkor is sajnáltam és most is sajnálom, mert ripor­tom a titeli magyarokról így nem teljes, sőt - mint utóbb kiderült - pon­tatlan is. Mindez nem a félretájékoztatás szándékával történt, ezért remé­lem, hogy hamarosan elbeszélgethetünk a Tiszavirágról és pótolhatjuk kétoldali mulasztásunkat. Mmn Só 2007. február 3., 4., szombat-vasárnap Hamburgéria f az egy üzletnek a ner­e, ahol - könnyű is kitalálni - hamburgert és ehhez hasonló JL­J harapnivalót árulnak. Elsősorban a di­ákok részére, meg mindenkinek, aki oda betér. Mindenki, persze, nem tér be, mert még mindig akadnak őskonzervatívok, akiknek a szájából kifordul a forró kutya hamburgerestül. Hogy a továbbiakban is a finom falatok­nál maradjunk, nem kell bizonygatnunk, hogy világszerte elterjedtek a hamburgériák, a gyorsétkezdék és a péksüteményes üzletek. Befurakodtak már a maradék őserdőkbe, a maradék falvakba, sőt a maradék tanyavi­lágba is. Nem csodálkoznék, hogy holnapu­tán egyetlen napilapunk első oldalán vezér­cikkében arról száml be, hogy Maradékon megnyílt a szórványmagyarság első, több ezer személyt befogadó és kiszolgáló talponálló gyorsétkezdéje. Magával hozhat hasonlót a civilizáció és a globalizáció robbanásszerű fejlődése és térhódítása. És amit máris létrehozott, az szemmel lát­ható. Szemmel látható az az étkeztetési sűrű üzletlánc, amely az iskolákat körülveszi és fogva tartja. Jó szimatát pékek és pecsenyesü­­­tők megfigyelték, hogy a mai diákok nem szí­vesen cipelnek magukkal hazulról hozott tízó­rait, a nagyszünetben szívesebben átszökken­nek az iskolával szemben lévő tejcsarnokba, péküzletbe vagy hamburgériába inni- és ha­rapnivalóért, mintsem a mama által elkészí­tett zsíros kenyérhez nyúlnának. A mama már nem is dug tízórait a diáktarisznyába, mert előre tudja, érintetlenül hozza vissza a cseme­téje. Inkább dug a zsebébe egy százast, ami bő­ségesen elég egy hot droga. Ma ugyanis ez a trendi. Meg az elhízás. Erre figyeltek fel tudós or­vosok és szociológusok, s tüstént figyelmeztet­tek is bennünket. Európa az elhízás útjára lé­pett. Ha ezt összevetjük az éhező Afrikával, örülhetünk neki, örömünk mégse lehet teljes, ha figyelembe vesszük az elhízás káros követ­kezményeit. Az elhízásért a tudósok elsősorban nem a gyorsétkezdék gyors elszaporodását okolják, hanem azt, hogy egyoldalúan táplál­kozunk, kiváltképp pedig azt, hogy nem fo­gyasztunk elegendő gyümölcsöt és zöldségfélét. Hiába kínálják a hamburgériák tőszomszéd­ságában a gyümölcsös- és zöldséges bódék a portékáikat, a tízóraizó diákok feléjük se köp­nek. Jóllehet néha a melegszendvics helyett majszolhatnának banánt, vagy rágcsálhat­nának sárgarépát is. És ha már ily kíméletlenül fölvetettük a té­mát, befejezésül nem árt megegyezni, hogy a gyors- és tömegfalásra fölépített ételkombinátok leszoktatnak bennünket a hagyományos, helyi jellegű ételekről, ízekről, zamatokról, elfelejtetik velünk a nagyanyáink mind ez ideig feledhetet­lennek hitt, csodálatos főttjeit, sültjeit, befőttját, savanyúságait, annak a széttartásnak a gyö­nyörűségét, ahogy megterítette ebédhez, vacsorá­hoz a családi asztalt. Nehogy elfele­tessék ve­lünk magukat a nagymamáinkat is.. . NÉMETH István

Next