Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-03 / 28. szám
12 KÖZELKÉP kozelkep@magyar-jaszo.co.yu Falu kagylóhéjban Egy civil társulat, amely Szilágyi felvirágzását tűzte ki célul A csaknem száztíz éves nyugat-bácskai falunak van jövője Csupán egy nyúlfarknyi hír jelent meg arról, hogy Szilágyin megalakult egy civil szervezet, amely a falu hagyományainak megőrzését tűzte ki fő céljául, ugyanakkor a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fordítanak majd. A polgári szervezetet arról az emberről nevezték el, akiről Eötvös Károly, a huszadik század legelején azt írta, hogy „Kiváló szónok volt, egyetemi tanár, miniszter, parlament elnöke, a törvényhozásban gyakran nagy cselekvő”. Tegyük ehhez még hozzá, hogy a falunak, amelyben most vagyunk, a megalapítója, a névadója is. Szilágyi Dezső nevét most már nemcsak a falu viseli (nem tudom, hogy szerbül miért nevezik Svilojevónak?), hanem egy szervezet is. Az újsághírből még megtudható az is, hogy ez a civil szervezet egy úgynevezett ökológiai falut szeretne létesíteni. Ez a hír volt az egyik oka annak, hogy Szilágyin felkerestük Szanka Zoltánt, a Szilágyi Dezső Civil Szervezet egyik tagját, szervezőjét A huszonhét éves fiatalembernek egy különös ötlete, támadt a mozgalom népszerűsítésére, hatalmas dunai kagylókra festette a falu nevezetességeit. Ez volt a másik ok, hogy ellátogattunk hozzá. - Azon gondolkoztam, miképpen tudnám népszerűsíteni szervezetünket ugyanakkor magát a falut is. A Dunánál hatalmas kotrógépekkel rendezik a környéket, miközben óriás kagylók héja kerül a partra. Ezeket összegyűjtöttem, és mivel amatőr szinten festészettel is foglalkozom - egyébként villanyszerelői végzettségem, van -, a belsejükre megfestettem a szilágyi templomot. Azt a vén körtefát, amely már száztíz évvel ezelőtt, a falu alapítása előtt is már itt volt, amelyhez állítólag Rózsa Sándor a lovát kötötte, és néhány jellegzetes szilágyi épületet. Sajnos ezek a kagylóképek mind elkeltek, így egyet sem tudok megmutatni, csak festetlen kagylóhéjat mutathatok. Elővesz néhányat. Egy-egy kagylóhéj fele két nagy összetett tenyér nagyságú. Még sosem láttam ekkora folyami kagylókat, csodálkozom is rajtuk, mire Zoltán megjegyzi, hogy ezek a kisebbek. A rajzok nagyobbra készültek. Szobája falán egy alkotása lóg, amellyel négy évvel ezelőtt az apatini műkedvelő festők kiállításán első díjat nyert És elvezet minket a falu túlsó felébe Keszeg Tímeához, aki szintén tagja a civil szervezetnek, de ezúttal a falfestményei miatt kopogtatunk be hozzá. Mindegyik Zoltán műve. Ezt a tájképet egy hétig festette, a gyerekszoba falán levő motort még tovább - mondja Tímea -, de a kedvencem a konyhában van, azt nézzék meg! Büszkén mutatja konyhája falát, közben elmondja, hogy Zoltán eredetileg csempéket akart festeni, ám erről lebeszélte. Elkezdett dolgozni, majd egy idő után leszállt a létráról, és azt mondta, megnézi messziről, hogy mit tett. Hát így kezdte. Nekem nagyon tetszik. Mielőtt elköszönnénk tőle, néhány szót váltunk a társulásról. Feljegyzem, hogy tavaly alapították Csordás Róbert szabadkai környezetvédő felügyelő és Bartalos Ferenc, a helyi közösség tanácsának tagja szervezésében és segítségével. A falu honlapján a polgári szervezettel kapcsolatban Csór- Jdás Róbert a következőket nyilatkozta: „Tevékenységünk iránt növekszik az érdeklődés, és néhány találkozó után kirajzolódtak céljaink körvonalai, melynek a lényege a vegyszermentes növénytermesztés és állattenyésztés, a környezet építése, ápolása, védelme és a faluturizmus fejlesztése. Közös erőfeszítésekre lesz szükségünk a mostani szokások, beidegződések megváltoztatására. Segítséget kívánunk nyújtani a tervezésben, a pályázatok körüli teendőkben, a termelésben, a környezetvédelmi kérdésekben és a beinduló faluturizmus fejlesztésében is. Nagy örömünkre szolgál, hogy a falu fiataljai és haladó szellemű polgárai érdeklődéssel kísérik munkánkat és támogatnak bennünket, de nemcsak a faluban. Az ökofalu megvalósítását támogatja az önkormányzat is.” Zoltán kivezet minket a régi malomhoz. Gőzmalom volt ez valamikor. Ma csak a falai vannak meg és a teteje. A malom mögött van egy onasi, a fél falut átölelő tó, melyet szinte teljesen benőtt a nád, a sás. Mesterségesen képződött a tó. A falu alapításakor, építésekor innen bányászták az agyagot a vályoghoz. Óriási vályogvető gödröt ástak ide az ősök, ami később megtelt vízzel, majd partját fák, cserjék nőtték be, benne pedig a nád, a sás talált otthonra. Közöttük pedig rengeteg madár. Itt kezdjük. A malmot felújítjuk, már megvan rá a pénz, tavaszra elkezdődnek a munkák. A földszinten társalgó lesz, az emeleten pedig három vendégszoba. A tavat és a környékét pedig rendbe tesszük, megtisztítjuk. A szilágyi föld agyagos, a vizet nem engedi át, ezért ezek a tavak megmaradnak. A falunak van halastava, nem is egy, és lesz egy olyan tava is, ahova majd a természetbarátokat, a madarászokat, a csendet, a békességet kedvelőket várjuk. Szép tervek, nagy tervek, de nem megvalósíthatatlanok. Azért nem, mert a szilágyiak így akarják. Mert nem adják fel a küzdelmet az elmúlt másfél évtizedben átélt szörnyűségek után sem, azután sem,hogy a falu lakóinak fele már külföldön él, hogy egyre kevesebb a fiatal közöttük. Az otthon maradtak lelkesedése talán megőrzi még ezt a falut számunkra. És azok számára, akik hosszabb-rövidebb időre, vagy örökre elhagyták. De lesz még hová visszatérniük. «NÉMETH Zoltán A falu névadója, mögötte a százéves templommal A valamikori gőzmalom, hamarosan felújítják Csordás Róbert: Az ökofalu megvalósítását támogatja az önkormányzat is Keszeg Tímea: Ez az én birodalmam Szanka Zoltán, az amatőr festő és természetbarát Dávid Csilla Elveszőben Titelen? Nem! Küzdünk a megmaradásért! Tisztelt szerkesztőség! Nem a sajtótörvény miatt, hanem magunk miatt kérjük ennek a pár sornak a feközlését, mi, a titeli Tiszavirág Művelődési Egyesület tagjai, anyanyelvápolói. Úgy gondoljuk, a helyzetünk nem rózsás, de nem is olyan sötét, amilyennek a Magyar Szó 2007. január 27., 28. számában, a Titeli eső című helyszíni riport lefesti. Valószínű, hogy a titeli Tiszavirág Művelődési Egyesület életéről annak jelenlegi elnöke, Szabó Éva tudott volna hitelesen beszámolni. Ördög Lajos, az Önök beszélgetőpartnere ugyanis nem jól tudja, hogy a Tiszavirágban már nincs anyanyelvápolás, nyelvtanulás. Sándor Mónika tanítónő és két segítője, Szabó Zita és Erna tanítgatják az érdeklődő 3-14 éves gyerekeket a betűvetésre, olvasásra és a magyar beszédre. Még az iskolai téli szünidőben sem szüneteltek az anyanyelvi foglalkozások. A Tiszavirág keretében népi tánccsoport és műkedvelő színjátszók is tevékenykednek. Igyekszünk visszakapaszkodni anyanyelvünkbe, anyanyelvi és nemzeti kultúránkba egyaránt. Szeretnénk, ha egyszer rólunk is készülne egy riport, hogy ország-világ lássa, vannak még Titelen magyarok, s olyanok is, akik törődnek a magyarságukkal. Tisztelettel, Szabó Zita és Szabó Erna, a titeli Tiszavirág Művelődési Egyesület tagjai. Németh Zoltán, a Titeli eső szerzője: Tisztelt titeli magyarok, nagyon sajnálom, hogy a Tiszavirág Művelődési Egyesület munkájáról másodkézből, vagy tévesen tudtam csupán beszámolni, ám ez nem csupán rajtam múlott. Kedves elnökük délelőtt foglalt volt, ezért délutánra beszéltük meg a találkát. Délután azonban maroktelefonján nem volt elérhető, aki pedig otthoni telefonjára jelentkezett, nem tudta megmondani, hol van és mikor ér haza. Ezt akkor is sajnáltam és most is sajnálom, mert riportom a titeli magyarokról így nem teljes, sőt - mint utóbb kiderült - pontatlan is. Mindez nem a félretájékoztatás szándékával történt, ezért remélem, hogy hamarosan elbeszélgethetünk a Tiszavirágról és pótolhatjuk kétoldali mulasztásunkat. Mmn Só 2007. február 3., 4., szombat-vasárnap Hamburgéria f az egy üzletnek a nere, ahol - könnyű is kitalálni - hamburgert és ehhez hasonló JLJ harapnivalót árulnak. Elsősorban a diákok részére, meg mindenkinek, aki oda betér. Mindenki, persze, nem tér be, mert még mindig akadnak őskonzervatívok, akiknek a szájából kifordul a forró kutya hamburgerestül. Hogy a továbbiakban is a finom falatoknál maradjunk, nem kell bizonygatnunk, hogy világszerte elterjedtek a hamburgériák, a gyorsétkezdék és a péksüteményes üzletek. Befurakodtak már a maradék őserdőkbe, a maradék falvakba, sőt a maradék tanyavilágba is. Nem csodálkoznék, hogy holnapután egyetlen napilapunk első oldalán vezércikkében arról száml be, hogy Maradékon megnyílt a szórványmagyarság első, több ezer személyt befogadó és kiszolgáló talponálló gyorsétkezdéje. Magával hozhat hasonlót a civilizáció és a globalizáció robbanásszerű fejlődése és térhódítása. És amit máris létrehozott, az szemmel látható. Szemmel látható az az étkeztetési sűrű üzletlánc, amely az iskolákat körülveszi és fogva tartja. Jó szimatát pékek és pecsenyesütők megfigyelték, hogy a mai diákok nem szívesen cipelnek magukkal hazulról hozott tízórait, a nagyszünetben szívesebben átszökkennek az iskolával szemben lévő tejcsarnokba, péküzletbe vagy hamburgériába inni- és harapnivalóért, mintsem a mama által elkészített zsíros kenyérhez nyúlnának. A mama már nem is dug tízórait a diáktarisznyába, mert előre tudja, érintetlenül hozza vissza a csemetéje. Inkább dug a zsebébe egy százast, ami bőségesen elég egy hot droga. Ma ugyanis ez a trendi. Meg az elhízás. Erre figyeltek fel tudós orvosok és szociológusok, s tüstént figyelmeztettek is bennünket. Európa az elhízás útjára lépett. Ha ezt összevetjük az éhező Afrikával, örülhetünk neki, örömünk mégse lehet teljes, ha figyelembe vesszük az elhízás káros következményeit. Az elhízásért a tudósok elsősorban nem a gyorsétkezdék gyors elszaporodását okolják, hanem azt, hogy egyoldalúan táplálkozunk, kiváltképp pedig azt, hogy nem fogyasztunk elegendő gyümölcsöt és zöldségfélét. Hiába kínálják a hamburgériák tőszomszédságában a gyümölcsös- és zöldséges bódék a portékáikat, a tízóraizó diákok feléjük se köpnek. Jóllehet néha a melegszendvics helyett majszolhatnának banánt, vagy rágcsálhatnának sárgarépát is. És ha már ily kíméletlenül fölvetettük a témát, befejezésül nem árt megegyezni, hogy a gyors- és tömegfalásra fölépített ételkombinátok leszoktatnak bennünket a hagyományos, helyi jellegű ételekről, ízekről, zamatokról, elfelejtetik velünk a nagyanyáink mind ez ideig feledhetetlennek hitt, csodálatos főttjeit, sültjeit, befőttját, savanyúságait, annak a széttartásnak a gyönyörűségét, ahogy megterítette ebédhez, vacsorához a családi asztalt. Nehogy elfeletessék velünk magukat a nagymamáinkat is.. . NÉMETH István