Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-03 / 28. szám
2007. február 3., 4., szombat-vasárnap A Városi Színház kontra néptánccsoport A hullámok egyre magasabbra csapnak az óbecsei Didó néptáncegyüttes hirtelen támadt helyiséghiánya miatt ármily sajnálatos is, jelen pillanatban Óbecse község művelődési életét az foglalkoztatja leginkább, hogy miként zajlik és fejeződik be a Didó néptáncegyüttes és a Városi Színház közötti huzavona. Pedig mennyivel jobb lenne, ha egy rendezvénysorozat tartaná lázban az embereket. Egyenlőre azonban izgulnak és keményen szócsatáznak az emberek, hogy kitessékelik-e a több mint negyed évszázados múltra visszatekintő Didó néptáncegyüttest a Városi Színház (korábban művelődési központ) épületéből, ahol a korábbi próbatermek helyén egy kamaratermet kívánnak kialakítani. Erre - állítják a Városi Színház vezetői - fölöttébb szükség van a kisszínházi produkciók előadói és irodalmi estek megtartása céljából. Nyilvánvalóan igazuk van és elképzelésük helyes. Igen ám, de akkor mi legyen azzal a néptáncegyüttessel, amely 1979-ben jött létre és azóta több nemzedék adta a kilincset egymásnak értékes hagyományőrző munkát kifejtve. Az együttesnek ma mintegy 200 fiatal tagja van, akik különböző korosztályokban, csoportokban tevékenykednek. A Didó a negyed évszázados léte alatt igen nagy hírnévre tett szert, az ország egyik kiemelkedő amatőr népzenei és táncegyüttesévé nőtte ki magát, amely számos nemzetközi rendezvényen, fesztiválon méltón szerepelt. A péterrévei Tisza néptáncegyüttes és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör együttese mellett a város és a vidék kiváló népzenei és néptánc képviselője. Sokáig az óbecsei Művelődési Központ kiemelt csoportjaként kezelték, mondható az is, hogy" egyetlen olyan csoport volt, amelyet a központ eltartott. Zenei vezetőjét, a tánccsoport vezetőjét a központ alkalmazottjaként tartják nyilván, míg ez például a színjátszócsoportokra és más csoportokra nem volt érvényes. Az idő múlásával a központban végbemenő igen gyakori vezetőcserével párhuzamosan változott a Didó iránti viszonyulás. Egy idő óta a Művelődési Központ néhány vezetője úgy vélte, hogy a Didónak nincs helye az intézményben, hanem különálló egyesületként, polgári társulásként kell léteznie. Két évvel ezelőtt, amikor a Művelődési Központ a Városi Színház nevet vette fel, bár tevékenysége formailag nemigen változott, a Didó mégis különálló csoportként kezdte el életét, noha a zenei és a táncvezető továbbra is a színházon keresztül kapta a fizetését (amit egyébként a szakmai költségvetésből biztosítanak) mint ahogy folyósították a péterrévei Tisza és az óbecsei Petőfi MKK vezetőjének juttatását is. A színház új vezetése meg kívánja szakítani ezt a gyakorlatot. Újévtől már ilyen formában sincs közük a Didóhoz. Ezt viszont az együttesben a néhai művelődési központból való kizárásként élik át, ami nem is áll távol a valóságtól, mivel a színház vezetése fizikailag is mindenképpen el kíván válni a csoporttól. Az általuk használt próbatermet a tavalyi év végén fokozatosan felújították és kamarateremmé alakították át. Mivel rögzített székeket kívánnak lerakni, már nem lesz helye a néptáncegyüttesnek. A Didónak több lehetőséget és termet ajánlottak fel, de eddig egyik sem bizonyult megfelelőnek. Először az úgynevezett Simin- otthont szemelték ki, majd az egykori Ifjúsági Otthon romos épületét. Utoljára az úgynevezett Kismozi épületére terelődött a szó, amit elvben a Dido talán el is fogadna, ha azt előbb tevékenységükre alkalmassá tennék. A próbaterem mellé kiépítenék a szükséges mellékhelyiségeket is és nem utolsó sorban a közösség állná a fenntartással járó költségeket is. Erről egyenlőre nincs szó, viszont a Didó máris kiszorult a színházból. Elkezdődött a színház és a Didó vezetőségének verbális összecsapása, amiből a szülők is kiveszik a részüket. Indulatoktól nem mentes kijelentések hangzanak el, melyek korántsem alkalmasak arra, hogy a megoldás felé tereljék az ügyet. Az, hogy a színház vezetése a közösség által neki biztosított épületben a profilhoz, elképzeléshez megfelelő tevékenységet kíván meghonosítani nyilvánvalóan elfogadható. Ugyanakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nagymúltú táncegyüttes számára is helyet kell biztosítani, feltételeket kell nyújtani a további töretlen tevékenységhez. Egyenlőre úgy tűnik nincs egyetértés, illetve a megbeszélések elterelik a dolgot arról a síkról, amelyen talán el lehetne jutni az értelmes, a végső megoldáshoz. Ehhez nyilvánvalóan szükség van az önkormányzat segítségére is. Nagyon nagy hiba lenne veszni hagyni, eldobni a már meglévő értéket egy új intézményért, a Városi Színházért, amelynek teljes kibontakozása csak ezután következhet be. ■ LAJBER György Az egykori Művelődési Központ most a Városi Színház épülete. A Didónak nincs benne hely? Desiré villamosa Mozgásszínház, alternatív színház, vendégelőadók a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban - Áprilisban bemutató Berlinben A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház számára nagy előrelépést jelent a saját terem, a saját színészgárda. A társulat önállóan alakíthatja repertoárját, ezáltal a közönséggel is élőbb, közvetlenebb lehet a kapcsolata. Egy hónap alatt annyi programjuk volt, mint amennyi az előző helyükön egy év alatt. A látogatottság szinte százszázalékos. A színház csapata pedig továbbra is nagy lendülettel folytatja a munkát. Erre utal új szlogenjük is: nincs megállás! - A jó színház, a művészi értelemben vett igaz színház kialakítása a célunk. Szabadabb, alternatív, kísérleti produkciókat tervezünk. Ezektől a szavaktól nem kell megijedni. Mindez jó dolgot jelent. Nem a zsánerek határozzák meg, hogy jó vagy nem jó egy színházi előadás, hanem, hogy megérinti-e a nézőt, kommunikál-e a közönséggel - hallottuk Urbán Andrástól, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatójától. - Reméljük a város egyik kultúrpontja lehetünk. Ezt segítheti elő, hogy színházunkban nemcsak előadásokat láthatnak az érdeklődők, hanem egyéb rendezvényeket is. Irodalmi, zenés esteket ezután is szervezünk. Ami újdonság: februárban indul a Desiré villamosa elnevezésű projektumunk, amelynek keretében vendégelőadók a mozgásszínház, az alternatív színház világában születő produkciókat mutatnak be. Olyanfajta előadásokat, amelyeket a szabadkai közönség eddig nem láthatott. Tehát egyfajta nyitottságot próbálunk megvalósítani. Februárban Fehér Ferenc budapesti táncos lép fel nálunk, majd a Gemza Péter-Mezei Szilárd duó Hét lépés című produkciója tekinthető meg. Megbeszéléseket folytatunk Pintér Béla és társulatával, valamint a Keszég László vezette Pont Műhellyel. Felfokozódott a vendégszereplés a részünkről is. Folytatjuk a Budapesttel kialakult együttműködést, és hazai fellépéseink is lesznek többek között Újvidéken, Óbecsén, Magyarkanizsán. Tehát van egy alapvető érdeklődés a színházunk iránt .Ami az idei évre tervezett színdarabokat illeti február 10-én mutatjuk be Mrozek Tango című művét, melyet Puskás Zoltán rendez, majd a MASZK Egyesület érkezik hozzánk egy előadással. A berlini Acad Theater, az Urbán András Társulata és a Kosztolányi Dezső Színház koprodukcióra készül. Brecht Elégiák ciklusa alapján készül a Brecht the hardcore machine című darab. Március ötödikén ötnapos tanulmányútra utazunk Berlinbe. Ott kezdjük a próbákat, majd itthon folytatjuk a munkát. Április 18-án lesz a bemutató Berlinben, és az első öt eletadást is ott fogjuk játszani. Tervezünk hétvégi előadásokat is. Tudatosítani szeretnénk az emberekben, hogy hétvégén színházba járni jó. Mert miért ne indulhatna a szombat esti program egy színházlátogatással? El kell mondanom, hogy a Kosztolányi Dezső Színház, még mindig nehéz körülmények között működik, de úgy állunk hozzá, hogy a panaszkodás helyett inkább keressük az utat, amelyen sikeresen haladhatunk. I TÁPAI Renáta Molnár Edvárd Az aut fió // _ // / muvelodes@magyar szo.co.yu MŰVELŐDÉS XI Az Apák könyve sikerkönyv Szerbiában Lejár a könnyű olvasmányok kora, vallja Ignjatovic Tóth Mária műfordító, akinek köszönhetően Vámos Miklós Apák könyvét már nemcsak magyar nyelven olvashatjuk Ignjatovic Tóth Mária mögött jelentős irodalmi műfordítói jegyzék áll. Fordított magyar regényeket szerbre, szerb nyelvű műveket magyarra, színdarabokat angolról magyarra. Mint mondja, imádja a munkáját, bármelyik városban is van, kéznél a számítógép, és fordít. Magyarra fordította Biljana Srbljanovic Családtörténetek, Dusan Kovacevic Maratonfutók tiszteletére, Ljuba Simovic Vándorszínház, Dejan Dukovszki Puskaporos hordó című műveit, angolról magyarra ültette Tennessee Williams Camino Real, Susan Sontag Alice az ágyban című műveit. Mégis, Vámos Miklós: Apák könyve című regényének szerb fordításával úgymond berobbant a magyar és a szerb köztudatba egyaránt. A csókai származású fordító az utóbbi tíz évben három város között ingázik: Belgrád, Budapest és New York, ahol a fia él. Beszél németül, szerbül, svédül és angolul. És fordít. A műfordítás nemcsak nehéz, de komoly és felelősségteljes munka. Legalább is nekem. Nem elég idegen nyelveket tudni, fő dolog, hogy magát az írót megértsük. Ezért várja el a szakma, hogy a fordító elérje magának az írónak az intellektuális szintjét, máskülönben lehetetlen egy idegen nyelven továbbadni a szerző gondolatait, mondanivalóját Nem véletlen, hogy Magyarországon a jó fordítások mind írók tollából születtek. Régebben Arany János, ma Tandori Dezső a legjobb műfordító. Minden író sajátos, ezért igyekszem már az első oldalak fordításánál „ráhangolódni" az író stílusára. Ha ezt nem tesszük meg, akkor minden fordítás egyforma lesz. Ez rettenetes, mert szerintem így be vannak csapva a lefordított írók is, és az olvasók is. Mindez pedig azért történik, mert aki azt hiszi magáról, hogy (legalább is valamilyen szinten) beszéli az idegen nyelvet, akkor már csak elő kell kapni a szótárt, és fordíthat. ■ Hogyan kezdett el műfordítással foglalkozni? S hogyan találták meg önt Márai és Vámosi művei? -Az anyanyelvem magyar, de a szerb nyelvet is - az irodalmit, és nem a pongyolát - anyanyelvi szinten beszélem. .Amikor lefordítottam szerbre Márai Sándortól a Gyertyák csonkig égnek, a lektortól a kritikusokon át az olvasókig mindenki azt mondta, hogy a szerb szöveg olyan, mint egy' költemény. Máraitól egyébként sokat olvastam: Eszter hagyatéka (ezt le is fordítottam), Vendégjáték Balzanóban, Egy polgár vallomása, Szegények iskolája... A „Gyertyákat" New Yorkban fordítottam le anélkül, hogy lett volna kiadóm Belgrádban. Amikor eljöttem a könyvvására, percek alatt találtam kiadót. A Narodna knjiga megvette a jogot és kiadta. ■ Vámos Miklós Apák könyve Önnek köszönhetően valódi sikerkönyv lett Szerbiában. Mi az, ami Önt elbűvölte, és mi az, ami a szerb ajkú olvasót megragadta? - Amikor elolvastam Vámos Miklós művét, azonnal tudtam, hogy le fogom fordítani. Minden tetszett: a mágikus történet, a fordulatok, a regény szerkezete, őszintesége és kíméletlensége, a tömör mondatok. Ezt legszebben a magyar írók teszik. Engem a belgrádi kiadók tisztelnek és hisznek a döntésemben. A Laguna könyvkiadó teljesen rám bízta a döntést, hogy Vámost fordítom-e, Szabó Magdát, vagy egy harmadik magyar írót. Az Apák könyve mellett döntöttem. Mert jó könyv, és mert ismerem a szerb olvasóközönséget. Tudtam, hogy szeretni, olvasni fogják. Nem csalódtam. Egy hónappal a megjelenése után az élen halad az eladása. Ez történt Németországban is, Budapesten pedig a 26. kiadásnál tartanak. Háromszázezer példányt adtak el eddig. A minap felhívott egy belgrádi olvasó - a harmadik körzeti bíróság bírónője, akit én nem ismerek -, hogy elmondja: köszöni, amiért visszahoztam e könyv oldalain azokat a régi és szép szerb szavakat, melyeket már mindenki elfelejtett. ■ Milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a fordítás során? - Fordítani nehéz volt, hiszen Vámos háromszáz évet ír le egy magyar-zsidó család életéből, és mivel a történet 1705-ben kezdődik, a szerző az akkori időben használt nyelvstílusban írja meg a tizenkét fejezetből az első nyolcat. Olyan magyar szavakat használ, amelyek már feledésbe merültek. Természetesen a deák nyelv (latin) is ott húzódik végig a szövegben, aztán ahogy múlik az idő, úgy „fiatalodik” a nyelv is. Már csak ezt átültetni szerbre nem egyszerű dolog. Én tisztelem a szerb odasót és éppen ezért nem fordítgattam le a latin szavakat. A könyvtáramból elővettem Dositej Obradovic, Vuk Karadzic, Milovan Vidakovic, Milica Stojadinovic Srpkinja műveit, mert ők azok, akik azon a régi szerb nyelven írtak, amelyre nekem szükségem volt. Közben készítettem egy úgynevezett különös szavak szótárai is, amit a kiadó kérésemre mellékelt a fordításhoz, hogy a szerb olvasó eligazodhasson a régi szavak értelmezésében. A másik gond az volt, hogy Vámos nem nevezi meg a hónapokat, hanem a történéseket az egyházi ünnepekhez köti. Pl. valami Nagyboldogasszony havában történik. Ezt így a szerb olvasó bizonyára nem értette volna meg. Megoldásként beszereztem egy pravoszláv naptárt, és a hónapokat a fordításban a pravoszláv ünnepekhez kötöttem, például Vidovban hava júniust jelenti stb. Továbbá, mivel a regény nem kerülhette meg a magyar történelmi mozzanatokat, úgy tartottam, hogy a szerb olvasónak sokat segítene, ha megkapja a magyar történelem szóban forgó háromszáz évének rövid változatát is. Könnyű és érthető stílusban a könyv melléklete tartalmazza ezt az időszakot Érdekességként megemlítem, hogy amíg az Apák könyvét fordítottam, ez a könyv nem engedett más írót olvasni. Tragikus regény, optimista befejezéssel. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, főleg a férfi olvasóknak. ■ Gondolom, újabb munkákat tervez. A magyar irodalom csodálatos. Rengeteg a fordítani való. Legalább tíz könyv vár már nálam fordításra. A kiadók már vannak. És ez jó. Jó nekem, mert mérhetetlenül élvezem a munkát, jó a könyveknek és íróknak, mert ezáltal is nagyobb olvasói teret kapnak, és őszintén remélem, hogy jó az olvasóknak is. Optimista vagyok, mert több kiadó is jelezte, hogy a „könnyű” olvasmányok kora lassan lejár. Szintén a Laguna kiadónál pár nap múlva megjelenik fordításomban egy amerikai író Douglas Kennedy regénye, Pjrraga za srec'om címmel. Most egy angol írónő regényét fordítom szerbre. Egy hónap múlva hozzálátok Vámos másik nagysikerű regényének fordításához, azAnya csak egy van címűhöz. Ez a regény kisebb méretű az előzőnél, de nagyon érdekes. ■ TÓTH Elvira