Magyar Szó, 2007. február (64. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-03 / 28. szám

2007. február 3., 4., szombat-vasárnap A Városi Színház kontra néptánccsoport A hullámok egyre magasabbra csapnak az óbecsei Didó néptáncegyüttes hirtelen támadt helyiséghiánya miatt ármily sajnálatos is, jelen pillanatban Óbecse község művelődési életét az foglalkoztatja leginkább, hogy mi­ként zajlik és fejeződik be a Didó néptáncegyüttes és a Városi Színház közötti huzavona. Pedig mennyivel jobb len­ne, ha egy rendezvénysorozat tartaná lázban az embereket. Egyenlőre azonban izgulnak és keményen szócsatáznak az emberek, hogy kitessékelik-e a több mint negyed évszáza­dos múltra visszatekintő Didó néptáncegyüttest a Városi Szín­ház (korábban művelődési központ) épületéből, ahol a ko­rábbi próbatermek helyén egy kamaratermet kívánnak kiala­kítani. Erre - állítják a Városi Színház vezetői - fölöttébb szük­ség van a kisszínházi produkciók előadói és irodalmi estek megtartása céljából. Nyilvánvalóan igazuk van és elképzelé­sük helyes. Igen ám, de akkor mi legyen azzal a néptáncegyüt­­tessel, amely 1979-ben jött létre és azóta több nemzedék adta a kilincset egymásnak értékes hagyományőrző munkát kifejt­ve. Az együttesnek ma mintegy 200 fiatal tagja van, akik külön­böző korosztályokban, csoportokban tevékenykednek. A Didó a negyed évszázados léte alatt igen nagy hírnévre tett szert, az ország egyik kiemelkedő amatőr népzenei és táncegyütte­sévé nőtte ki magát, amely számos nemzetközi rendezvényen, fesztiválon méltón szerepelt. A péterrévei Tisza néptáncegyüt­tes és a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör együttese mellett a város és a vidék kiváló népzenei és néptánc képviselője. Sokáig az óbecsei Művelődési Központ kiemelt csoport­jaként kezelték, mondható az is, hogy" egyetlen olyan csoport volt, amelyet a központ eltartott. Zenei vezetőjét, a tánccso­port vezetőjét a központ alkalmazottjaként tartják nyilván, míg ez például a színjátszócsoportokra és más csoportokra nem volt érvényes. Az idő múlásával a központban végbe­menő igen gyakori vezetőcserével párhuzamosan változott a Didó iránti viszonyulás. Egy­ idő óta a Művelődési Központ né­hány vezetője úgy vélte, hogy a Didónak nincs helye az in­tézményben, hanem különálló egyesületként, polgári társu­lásként kell léteznie. Két évvel ezelőtt, amikor a Művelődési Központ a Városi Színház nevet vette fel, bár tevékenysége formailag nemigen változott, a Didó mégis különálló csoport­ként kezdte el életét, noha a zenei és a táncvezető továbbra is a színházon keresztül kapta a fizetését (amit egyébként a szakmai költségvetésből biztosítanak) mint ahogy folyósítot­ták a péterrévei Tisza és az óbecsei Petőfi MKK vezetőjének juttatását is. A színház új vezetése meg kívánja szakítani ezt a gyakorlatot. Újévtől már ilyen formában sincs közük a Didóhoz. Ezt viszont az együttesben a né­hai művelődési központból való kizárásként élik át, ami nem is áll távol a valóságtól, mivel a szín­ház vezetése fizikailag is mindenképpen el kíván válni a csoporttól. Az általuk használt próbater­met a tavalyi év végén fokozatosan felújították és kamarateremmé alakították át. Mivel rögzített szé­keket kívánnak lerakni, már nem lesz helye a nép­táncegyüttesnek. A Didónak több lehetőséget és termet ajánlottak fel, de eddig egyik sem bizonyult megfelelőnek. Először az úgynevezett Simin- ott­hont szemelték ki, majd az egykori Ifjúsági Ott­hon romos épületét. Utoljára az úgynevezett Kis­­mozi épületére terelődött a szó, amit elvben a Di­do talán el is fogadna, ha azt előbb tevékenysé­gükre alkalmassá tennék. A próbaterem mellé ki­építenék a szükséges mellékhelyiségeket is és nem utolsó sorban a közösség állná a fenntartással já­ró költségeket is. Erről egyenlőre nincs szó, vi­szont a Didó máris kiszorult a színházból. Elkezdődött a színház és a Didó vezetőségének verbális összecsapása, amiből a szülők is kiveszik a részüket. Indula­toktól nem mentes kijelentések hangzanak el, melyek koránt­sem alkalmasak arra, hogy a megoldás felé tereljék az ügyet. Az, hogy a színház vezetése a közösség által neki biztosított épületben a profilhoz, elképzeléshez megfelelő tevékenysé­get kíván meghonosítani nyilvánvalóan elfogadható. Ugya­nakkor arról sem szabad megfeledkezni, hogy a nagymúltú táncegyüttes számára is helyet kell biztosítani, feltételeket kell nyújtani a további töretlen tevékenységhez. Egyenlőre úgy tű­nik nincs egyetértés, illetve a megbeszélések elterelik a dol­got arról a síkról, amelyen talán el lehetne jutni az értel­mes, a végső megoldáshoz. Ehhez nyilvánvalóan szükség van az önkormányzat segítségére is. Nagyon nagy hiba lenne veszni hagyni, eldobni a már meg­lévő értéket egy­ új intézményért, a Városi Színházért, amely­nek teljes kibontakozása csak ezután következhet be. ■ LAJBER György Az egykori Művelődési Központ most a Városi Színház épülete. A Didónak nincs benne hely? Desiré villamosa Mozgásszínház, alternatív színház, vendégelőadók a szabadkai Kosztolányi Dezső Színházban - Áprilisban bemutató Berlinben A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház számára nagy előrelépést jelent a saját terem, a saját színészgárda. A társulat önállóan alakít­hatja repertoárját, ezáltal a közönséggel is élőbb, közvetlenebb lehet a kapcsolata. Egy hónap alatt annyi programjuk volt, mint amennyi az előző helyükön egy év alatt. A látogatottság szinte száz­­százalékos. A színház csapata pedig továbbra is nagy lendülettel folytatja a munkát. Erre utal új szlogenjük is: nincs megállás! - A jó színház, a művészi értelemben vett igaz színház kialakítása a célunk. Sza­badabb, alternatív, kísérleti produkciókat tervezünk. Ezektől a szavaktól nem kell megijedni. Mindez jó dolgot jelent. Nem a zsánerek határozzák meg, hogy jó­ vagy nem jó egy színházi előadás, hanem, hogy megérinti-e a nézőt, kommunikál-e a kö­zönséggel - hallottuk Urbán Andrástól, a Kosztolányi Dezső Színház igazgatójától. - Reméljük a város egyik kultúrpontja lehetünk. Ezt segítheti elő, hogy­ színhá­zunkban nemcsak előadásokat láthatnak az érdeklődők, hanem egy­éb rendezvé­nyeket is. Irodalmi, zenés esteket ezután is szervezünk. Ami újdonság: februárban indul a Desiré villamosa elnevezésű pro­jektumunk, amelynek keretében vendé­gelőadók a mozgásszínház, az alternatív színház világában születő produkciókat mutatnak be. Olyanfajta előadásokat, amelyeket a szabadkai közönség eddig nem láthatott. Tehát egyfajta nyitottságot próbálunk megvalósítani. Februárban Fe­h­ér Ferenc budapesti táncos lép fel ná­lunk, majd a Gemza Péter-Mezei Szilárd duó Hét lépés című produkciója tekint­hető meg. Megbeszéléseket folytatunk Pintér Béla és társulatával, valamint a Keszég László ve­zette Pont Műhellyel. Felfo­kozódott a vendégszereplés a részünkről is. Folytatjuk a Budapesttel kialakult együtt­működést, és hazai fellépé­seink is lesznek többek kö­zött Újvidéken, Óbecsén, Magyarkanizsán. Tehát van egy alapvető érdeklődés a színházunk iránt­ .Ami az idei évre tervezett színdarabokat illeti február 10-én mutatjuk be Mrozek Tango című mű­vét, melyet Puskás Zoltán rendez, majd a MASZK Egye­sület érkezik hozzánk egy előadással. A berlini Acad Theater, az Urbán András Társulata és a Kosztolányi Dezső Színház koprodukcióra készül. Brecht Elégiák cik­lusa alapján készül a Brecht the hardco­re machine című darab. Március ötödi­kén ötnapos tanulmányútra utazunk Ber­linbe. Ott kezdjük a próbákat, majd itt­hon folytatjuk a munkát. Április 18-án lesz a bemutató Berlinben, és az első öt elet­­adást is ott fogjuk játszani. Tervezünk hét­végi előadásokat is. Tudatosítani szeret­nénk az emberekben, hogy hétvégén szín­házba járni jó. Mert miért ne indulhat­na a szombat esti program egy színház­­látogatással? El kell mondanom, hogy a Kosztolányi Dezső Színház, még mindig nehéz körülmények között működik, de úgy állunk hozzá, hogy­ a panaszkodás he­lyett inkább keressük az utat, amelyen si­keresen haladhatunk. I TÁPAI Renáta Molnár Edvárd Az aut fió // _ // / muvelodes@magyar­ szo.co.yu MŰVELŐDÉS XI Az Apák könyve sikerkönyv Szerbiában Lejár a könnyű olvasmányok kora, vallja Ignjatovic Tóth Mária műfordító, akinek köszönhetően Vámos Miklós Apák könyvét már nemcsak magyar nyelven olvashatjuk Ignjatovic Tóth Mária mögött jelen­tős irodalmi műfordítói jegyzék áll. For­dított magyar regényeket szerbre, szerb nyelvű műveket magyarra, színdarabokat angolról magyarra. Mint mondja, imád­ja a munkáját, bármelyik városban is van, kéznél a számítógép, és fordít. Magyar­ra fordította Biljana Srbljanovic Család­­történetek, Dusan Kovacevic Maraton­­futók tiszteletére, Ljuba Simovic Vándor­­színház, Dejan Dukovszki Puskaporos hor­dó című műveit, angolról magyarra ültet­te Tennessee Williams Camino Real, Su­san Sontag Alice az ágyban című műve­it. Mégis, Vámos Miklós: Apák könyve cí­mű regényének szerb fordításával úgy­mond berobbant a magyar és a szerb köz­tudatba egyaránt. A csókai származású for­dító az utóbbi tíz évben három város kö­zött ingázik: Belgrád, Budapest és New York, ahol a fia él. Beszél németül, szer­bül, svédül és angolul. És fordít.­­ A műfordítás nemcsak nehéz, de komoly és felelős­ségteljes munka. Legalább is nekem. Nem elég idegen nyelveket tudni, fő dolog, hogy­ magát az írót megért­sük. Ezért várja el a szakma, hogy a fordító elérje magá­nak az írónak az intellektu­ális szintjét, máskülönben le­­hetetlen egy idegen nyelven továbbadni a szerző gondo­latait, mondanivalóját Nem véletlen, hogy Magyarorszá­gon a jó fordítások mind írók tollából születtek. Ré­gebben Arany János, ma Tandori Dezső a legjobb műfordító. Minden író sajátos, ezért igyekszem már az első oldalak for­­dításánál „ráhangolódni" az író stílusára. Ha ezt nem tesszük meg, akkor minden fordítás egyforma lesz. Ez rettenetes, mert szerintem így be vannak csapva a lefordí­tott írók is, és az olvasók is. Mindez pedig azért történik, mert aki azt hiszi magáról, hogy (legalább is valamilyen szinten) be­széli az idegen nyelvet, akkor már csak elő kell kapni a szótárt, és fordíthat. ■ Hogyan kezdett el műfordítással foglalkozni? S hogyan találták meg önt Márai és Vámosi művei? -Az anyanyelvem magyar, de a szerb nyelvet is - az irodalmit, és nem a pon­gyolát - anyanyelvi szinten beszélem. .Ami­kor lefordítottam szerbre Márai Sándor­tól a Gyertyák csonkig égnek, a lektor­tól a kritikusokon át az olvasókig minden­ki azt mondta, hogy­ a szerb szöveg olyan, mint egy' költemény. Máraitól egyébként sokat olvastam: Eszter hagyatéka (ezt le is fordítottam), Vendégjáték Balzanóban, Egy polgár vallomása, Szegények iskolá­ja... A „Gyertyákat" New Yorkban fordí­tottam le anélkül, hogy lett volna kiadóm Belgrádban. Amikor eljöttem a könyvvá­sára, percek alatt találtam kiadót. A Na­­rodna knjiga megvette a jogot és kiadta. ■ Vámos Miklós Apák könyve Önnek köszönhetően valódi sikerkönyv lett Szer­biában. Mi az, ami Önt elbűvölte, és mi az, ami a szerb ajkú olvasót megragadta? - Amikor elolvastam Vámos Miklós művét, azonnal tudtam, hogy le fogom fordítani. Minden tetszett: a mágikus tör­ténet, a fordulatok, a regény szerkezete, őszintesége és kíméletlensége, a tömör mondatok. Ezt legszebben a magyar írók teszik. Engem a belgrádi kiadók tisztel­nek és hisznek a döntésemben. A Lagu­na könyvkiadó teljesen rám bízta a dön­tést, hogy Vámost fordítom-e, Szabó Mag­dát, vagy egy­ harmadik magyar írót. Az Apák könyve mellett döntöttem. Mert jó könyv, és mert ismerem a szerb olvasókö­zönséget. Tudtam, hogy szeretni, olvas­ni fogják. Nem csalódtam. Egy hónap­pal a megjelenése után az élen halad az eladása. Ez történt Németországban is, Budapesten pedig a 26. kiadásnál tarta­nak. Háromszázezer példányt adtak el ed­dig. A minap felhívott egy belgrádi olva­só - a harmadik körzeti bíróság bírónő­je, akit én nem ismerek -, hogy­ elmond­ja: köszöni, amiért visszahoztam e könyv oldalain azokat a régi és szép szerb szava­kat, melyeket m­ár mindenki elfelejtett. ■ Milyen nehézségekkel kellett szem­benéznie a fordítás során? - Fordítani nehéz volt, hiszen Vámos háromszáz évet ír le egy­ magyar-zsidó csa­lád életéből, és mivel a történet 1705-ben kezdődik, a szerző az akkori időben hasz­nált nyelvstílusban írja meg a tizenkét fejezetből az első nyolcat. Olyan magyar szavakat használ, amelyek már feledésbe merültek. Természetesen a deák nyelv (la­tin) is ott húzódik végig a szövegben, az­tán ahogy múlik az idő, úgy „fiatalodik” a nyelv is. Már csak ezt átültetni szerbre nem egyszerű dolog. Én tisztelem a szerb odasót és éppen ezért nem fordítgattam le a latin szavakat. A könyvtáramból elő­vettem Dositej Obradovic, Vuk Karadzic, Milovan Vidakovic, Milica Stojadinovic Srpkinja műveit, mert ők azok, akik azon a régi szerb nyelven írtak, amelyre nekem szükségem volt. Közben készítettem egy úgynevezett különös szavak szótárai is, amit a kiadó kérésemre mellékelt a fordí­táshoz, hogy a szerb olvasó eligazodhas­son a régi szavak értelmezésében. A másik gond az volt, hogy Vámos nem nevezi meg a hónapokat, hanem a történéseket az egyházi ünnepekhez köti. Pl. valami Nagyboldogasszony havában történik. Ezt így a szerb olvasó bizonyára nem értette volna meg. Megoldásként beszereztem egy pravoszláv naptárt, és a hónapokat a fordításban a pravoszláv ünnepekhez kö­töttem, például Vidovban hava júniust je­lenti stb. Továbbá, mivel a regény nem kerülhette meg a magyar történelmi moz­zanatokat, úgy tartottam, hogy a szerb ol­vasónak sokat segítene, ha megkapja a magyar történelem szóban forgó három­száz évének rövid változatát is. Könnyű és érthető stílusban a könyv melléklete tar­talmazza ezt az időszakot Érdekességként megemlítem, hogy amíg az Apák könyvét fordítottam, ez a könyv nem engedett más írót olvasni. Tragikus regény, optimista befejezéssel. Mindenkinek a figyelmébe ajánlom, főleg a férfi olvasóknak. ■ Gondolom, újabb munkákat tervez.­­ A magyar irodalom csodálatos. Ren­geteg a fordítani való. Legalább tíz könyv vár már nálam fordításra. A kiadók már vannak. És ez jó. Jó nekem, mert mérhe­tetlenül élvezem a munkát, jó a könyvek­nek és íróknak, mert ezáltal is nagyobb olvasói teret kapnak, és őszintén remé­lem, hogy­ jó az olvasóknak is. Optimista vagyok, mert több kiadó is jelezte, hogy a „könnyű” olvasmányok kora lassan lejár. Szintén a Laguna kiadónál pár nap múl­va megjelenik fordításomban egy ameri­kai író Douglas Kennedy regénye, Pjr­­raga za srec'om címmel. Most egy angol írónő regényét fordítom szerbre. Egy­ hó­nap múlva hozzálátok Vámos másik nagy­sikerű regényének fordításához, az­­Anya csak egy van címűhöz. Ez a regény kisebb méretű az előzőnél, de nagyon érdekes. ■ TÓTH Elvira

Next