Magyar Szó, 2008. augusztus (65. évfolyam, 176-201. szám)
2008-08-01 / 176. szám
2008. augusztus 1., péntek MAGYARORSZÁG // Ősszel új párt léphet színre Feltehetőleg az ősszel színre lép Magyarországon egy új politikai párt, amely az ökopolitizálással kínálna harmadik utat. A Figyelő legfrissebb számában megjelent írás szerint a támogatók és a politikusok figyelmét már felkeltette a mozgolódás. Még tavaly novemberben a pesti fiatal értelmiségiek egyik kedvelt találkozóhelyén, a Király utcai Sirályban ünnepelték a Védegylet aktivistái, hogy az Országgyűlés megszavazta a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa - közkeletű nevén a „zöld ombudsman” - posztjának létrehozását. Az ünneplés mindaddig nem keltette fel a sakkozó festőművész, a vitatkozó antropológusok és a pultnál söröző színészek érdeklődését, amíg Schiffer András ügyvéddel, a Védegylet szervezőbizottságának tagjával, és a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) néhány hete távozott ügyvivőjével a cigarettafüst félhomályából elő nem bukkant Fodor Gábor akkori környezetvédelmi miniszter is. Fodor vizitjét persze lehetett akár a környezetvédelem ügyéért aggódó civilek, illetve az azért felelős kormányzat normális - még ha protokollt nélkülöző párbeszédének is tekinteni. Mégis, sokaknak szemet szúrt, hogy az SZDSZ elnökségéért Kóka Jánossal szemben tavaly még alulmaradt, és ezt követően magát „zöld politikusként” újradefiniáló Fodor mintha nagyobb politikai hátországot találna a környezetvédelemmel foglalkozó civilek körében, mint saját pártjában. Ma már közel 200 fő részvételével zajlik is az „együtt gondolkodás” több munkacsoportban, amelyek egy leendő párt felépítésén, illetve az általa képviselt programon dolgoznak. Az alapokat az Ökopolitikai Műhelyként ismert szerveződés adhatja. Egyelőre hivatalosan nincs eldöntve, hogy megalakul-e az új párt, s ha igen, mikor. Vannak, akik abból indulnak ki, hogy ha nem teszik meg ezt az ősz elején, később már nincs is értelme. Mezőmadarasi családról lévén szó az alábbiakban, nem tehetjük meg, hogy ne említsük: a csaknem 1800 lelket számláló, szinte színmagyar mezőségi falu elsősorban arról híres, hogy 1852. szeptember 4-én meteorit csapódott be a falu határában, amely bejutott a világ nagy gyűjteményeibe, és fontos szerepet játszott a kondritos meteoritok kutatásában. KIS HÁZIKÓK A KERÍTÉSEN A ma Mezőmadarasra látogató figyelmét előbb az 1804-ben egy korábbi román stílusú templom helyén épült impozáns református istenháza hívta magára. Aztán az innen elkalandozó tekintet óhatatlanul megakad a templom közvetlen közelében lakó Balázs család házán, udvarán. Már a kerítés is igen különleges: a tartógerendák mindegyike csinos kis faragott faházikóban végződik. Azonnal látni, hogy itt olyan emberek élnek, akik nemcsak megbecsülik a faanyagot, hanem tüneményes dolgokat is fabrikálnak belőle. Az udvarra betérőnek mindenféle faház hívja magára a figyelmét. A csupa faragvány, mintegy másfél méter magas építményről kiderül: babaháznak készült. Előbb a porta háziasszonyát, Balázs Palit találtuk meg. Három felnőtt gyermeke van: két fiú és egy lány. Kiderül: a fő faragómester egyik fia: Balázs Gergely. „A férjem már 16 éve meghalt. Erősen beteges volt. Ő is ácsolt istállótetőt, háztetőket, de mást nemigen. Előbb csak az egyik fiam fogott neki a faragásnak, s aztán később a testvérét is befogta, s még templomtoronyhoz is hívták őket. De főleg háztetőkkel foglalkoznak” - mesélte Póli asszony. Még azt is elmondta, Gergely az első, kisméretű házat lánytestvére gyerekének ácsolta, faragta, hogy legyen hol játszania. Az udvar másik érdekessége egy keréken mozgatható ház. Annak az volt a rendeltetése, hogy kivigyék a mezőre és abban lakjon főleg éjnek évadján az, aki a kukoricát őrzi. De most már nem viszik ki a mezőre, mert mostanában nemigen foglalkoznak mezőgazdasággal. „Az asztalosság pénzt hoz, a mezei munka csak elviszi a pénzt a háztól” - sommázza a sokéves tapasztalatból leszűrt véleményét Péli asszony. A KIÁLLÍTÁS CSAK TERV MARADT A Balázs-portán, mint kiderült, a legfőbb különlegesség nem is az udvar, amely maga is bediene falumúzeumnak, hanem a Gergely által épített műhelyépület emelete, no meg a családi ház maga. Ezekben rengeteg, igen sokféle faházikó, templomépület búvik meg, olyan 50-60 cm szélesek magasak, kizárólag fából készültek. „Eleinte arra gondoltam, hogy egy házi kiállítás lesz ezekből, de aztán rájöttem, annyi a munkám, hogy ebből nem lesz semmi, így aztán már vagy 14-15 házacskát eladogattam, de még mindig sok van belőlük” - állítja Gergely, aki édesapjától tanulta az asztalos-, fafaragó mesterséget, majd sokkal többre vitte tanítómesterénél. Testvérével, sógorával immár jelentős megrendeléseket kap. A közeli Szabédon a református templomot az alaptól újjáépítették, az unitárius templomnak pedig a tetőszerkezetét újították fel. ERDÉLYI PRÓBÁLKOZÁSOK Liliputi házak és templomok Házi múzeumot rendezhetne be az általa faragott babaházakból, kis templomokból a mezőmadarasi Balázs Gergely - olvasható az Erdélyi Krónikában. Ám a mezőségi faragómesternek erre most nem jut ideje, hiszen jelentős megrendeléseket kell teljesítenie. Balázs Gergely egyik munkájával Az elkeseredés hazája Fiatal lány baktat a kolozsvári utcán. Nyugatról jött haza, ahol pár éve kóstolgatja a reklámokból bandzsító jólétet, és közben nyeldesi a magány, az elhagyatottság, a hazátlan-társtalan lét könnyeit. Hazajönne. Hogy is ne jönne, mikor pár évvel ezelőtt még ez a hely, ez a város volt a mindene. Porral el egy benzingőz, ordító káromkodás, mocsok, újgazdag dölyf - de ugyanakkor van hova hazamenni, van kit megszólítani, íze van az ebédnek, zamata a sörnek, és nyári éjszakákon bódít a langyos kolozsvári levegő. Éppen a megélhetését számolja, osztja a kis jövedelmét házbérre, élelemre, közköltségre, amikor szó szerint éri a hideg zuhany: az üzletből valaki lazán kizúdítja a járdára a felmosóvizet. Két nappal később a kipofásított turistaparadicsomban (persze román változat: a homlokzat még elvan valahogy, de a mellékhelyiség s a szagokból ítélve a konyha is okádék) vigyorogva csapja be a piacgazdaságra átszocializálódott móc szamócaárus. Történetét elfelejtettem volna, hiszen annyira tipikus, ha a napokban nem történik valami. Kisebb távollét után érkeztem haza, zsúfolt kisbuszszal döcögtem át sokadmagammal a nyugati határátkelőn. A szokásos szünetek egyikén a benzinkúthoz tartozó kerthelyiségben pótoltam koffeinhiányomat. Megállok a pultnál, ahol három eladó sürög-forog (szó szerint). Egyikük egy csészealjat töröl percek óta, a másik kettő meg konkrétabb teendő nélkül járőrözik a pult két vége között. Két és fél perc után megszólítom az egyiket, mire harsányan beüvölt a hátsó szobába a negyedik kolléga után. Unott „mingya” a válasz, és nemsokára előténfereg valaki, aki végre kiszolgál. Ne értsenek félre, tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy amit leírtam, közhely, Románia lakosságának legalább nyolcvan százaléka minden egyes nap átél ehhez hasonló eseményeket úgy, hogy már nem is törődik vele, elfogadja, megszokta, úgy érzi, ez a dolgok természetes rendje, botrányosan fizetett alkalmazottak csapnivaló munkával tesznek szert a havi túlélésre, a pultok túloldalán meg legyintünk, s közben arra gondolunk, lesz ez még így se. Az élmény csak akkor tűnik fel, ha alkalmunk nyílik megismerni a tőlünk akár csak kicsivel is nyugatabbra levő országok vendéglátóiparát, mondjuk egy osztrák pincér előzékenységét vagy egy svéd fagylaltárus őszintén mosolygó kedvességét. Romániában mindenki elkeseredett, kivéve azt a pár embert, aki az elmúlt tizennyolc év alatt (honnan, honnan nem?) mérhetetlenül meggazdagodott. Mindez zökkenőmentesen beleolvadt a mindennapjainkba, csak akkor veszünk tudomást róla, amikor hozzám vagy a fentebb említett lányhoz hasonlóan valahonnan hazaérkezünk. Haza, ahol édes a szó, kedves a barát, ízletes az étel és örök az elkeseredés. Olykor bizakodva mondjuk, hogy majd kialakul, szemléletváltás, mentalitásváltás, generációváltás és még ki tudja, miféle váltás kell, és akkor majd jó lesz. A lelkünk mélyén pedig tudjuk, hogy az általunk belátható időn belül erre halvány esély sincs. Pontosan tíz évvel ezelőtt Sabin Gherman írt egy zseniális cikket. Előbb ki akarták nyírni, aztán már nem kellett, mert felzabálta őt is a politika. Amit leírt: a törökösödés, a balkáni szubkultúra, a mindent elborító kishivatalnoki és nagyvállalkozói korrupció, a tökmag-kultúra, most is ugyanannyira igaz, mint 1998-ban volt. Kolozsváron őrült tempóban építkeznek mindenfelé, ha egy hónapig nem járok egy utcában, utána alig ismerem fel. De minek, ha mindent elborít a szenny, a vulgáris üvöltözés, a tökmaghéj, a cigarettacsikk, a fényesre pucolt kirakatok között meg nyakon öntenek a szennyvízzel? Mindennek a tetejébe a Fennvaló úgy rendelte el, hogy a sok pénzhez ritkán jár jó ízlés, így aztán ami úgymond sikerül, abban sem lehet igazán gyönyörködni. Az építkezésekben uralkodik az egyenletesen eklektikus neo-furmó stílus, a földből kinőtt áruházakban és bankokban (lehetőleg az ötszáz éves épületek között) pedig eredeti öltözékben grasszálnak a milliárdosok: aranyhímzéses feszülő fehér trikó (műanyagból persze, hogy szaga is legyen), ujjnyi vastag aranylánc és persze: strandpapucs. Mi lett Kolozsvárból, a kincses városból, a magas kultúrájú, csendes, békés városból? Az összhatás sajnos jobban emlékeztet Ankarára, mint - mondjuk - Prágára. Sok fiatal hagyja el ezt a várost, ezt a vidéket. A legtöbben kint maradnak, és én már nem tudom hibáztatni őket. Néhányan hazajönnek. Van, aki hősöknek, hűséges jó gyerekeknek, kitartó transzilvanistáknak, bősz erdélyieknek, jó magyaroknak tartja őket, és van, aki sült bolondnak. Nekem már nincs véleményem: édes a szó, ízletes az étel, hűl a hegyi forrás vize, zeng a magyar szó. De: ömlik a szenny, a nyomor, a trágárság, a kilátástalanság. Az elkeseredés hazájában élünk, olyan országban, amely a „menni vagy maradni” megoldhatatlan dilemmája elé állítja fiait - lányait. ■ ERCSEI-RAVASZ Ferenc (Kolozsvári Szabadság) ÉG A MUNKA A KEZÜK ALATT Mikor ott jártunk, Balázsék műhelyében szüntelenül berregtek a gépek, pedig szombati napon tévedtünk be udvarukba. Gergely csak pár percre hagyta abba a munkát, hogy beszélgethessünk. Péli asszony mondta: „Asztalokat, ajtókat, padokat, mindenfélét készítenek. Marosvásárhelyre is jár Gergely dolgozni. Nem nézik a fáradságot, csak egyfolytában dolgoznak. Soha nem pihennek. Veszekedem is velük, hogy kicsit pihenjenek, de nem és nem. Sokszor még éjfélkor is gyalulnak, és akkor itt kell állnom nekem is mellettük, hogy segítsek. Még a leányom is szokott segíteni.” Mezőmadarason más nemigen foglalkozik famegmunkálással, fafaragással. Balázs Gergely kézügyességének, jó ízlésének, fafaragó tehetségének híre viszont bejárta a környéket. RÖVIDEN ■ VÍZHELYZET Csendesülnek a folyók Túl vagyunk az árvíz nehezén, lakott területet nem veszélyeztet a víz - közölte a magyar Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium szakállamtitkára. Kóthay László az MTI szerint elmondta: jelenleg 15 folyószakaszon, mintegy 780 kilométeren folyik az árvíz elleni védekezés, a harmadfokú készültség szintjét azonban már csökkenteni lehetett. Több mint ötven településen eddig csaknem kétezren dolgoztak a gátakon, ötezer köbméter homokkal töltöttek meg százezer homokzsákot, és felhasználtak tizenötezer négyzetméter fóliát is. A Hernád 11 kilométeres szakaszának kivételével mindenütt megszűnt a harmadfokú készültség a Tiszán és mellékfolyóin. A Tisza felső szakaszáról levonulóban van az árhullám, s Tokaj közelében, a Bodrog torkolatától nem messze várható majd tetőzés. A Szamoson megszűnt a készültség az éjszaka folyamán, az elsőfokú készültség a Kiskörei tározó felső határáig tart. A szakemberek az árhullám nyugodt levonulására számítanak. // kitekinto@magyarszo.com KITEKINTŐ 3 ■ BLOKÁDOK Dinnye után alma? Az almatermelők is demonstrációkkal és blokáddal fenyegetnek, ha nem sikerül megállapodniuk a felvásárlókkal - értesült a Klubrádió. A Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége felkérte a földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztert, hogy ültesse tárgyalóasztalhoz a szabolcsi almatermelőket, -feldolgozókat és -felvásárlókat. Gráf József azt ígérte, várhatóan a jövő hét közepén megkezdődhetnek a tárgyalások, amelyen a miniszter is részt vesz. Obreczán Ferenc, a Magosz főtitkára szerint elfogadhatatlan az, hogy a kelet-magyarországi almatermesztőknek csupán a léalma árát kínálják a felvásárlók. ■ KEZDEMÉNYEZÉS Emlékhelyet a bíborosnak Az Országos Sajtószolgálat által továbbított közlemény szerint a Független Kisgazdapárt indítványozza, hogy az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén alakítsanak ki méltó emlékhelyet Mindszenty Józsefnek. „Mindszenty József bíboros tagja volt a Független Kisgazdapártnak, mint megannyi hazafi, kik ellenálltak a nyilasoknak és a kommunistáknak is. Sorsa, meghurcoltatása és helytállása egyben jelképe a magyar parasztság szenvedéseinek és helytállásának is” - mutatott rá Nagy Sándor László, az FKGP márciusban megválasztott elnöke, aki nemrég tért vissza washingtoni tárgyalásairól. Az FKGP ez ügyben találkozót kezdeményezett April Foley amerikai nagykövet asszonnyal, valamint a katolikus egyházzal, hogy megvizsgálják az emlékhely kialakításának lehetőségét. Mindszenty József