Magyar Szó, 2009. január (66. évfolyam, 1-24. szám)

2009-01-20 / 14. szám

8_JTOPOLYA^KISHEGY^^ RÖVIDEN ■ TOPOLYA Jó állapotban a vetés Annak ellenére, hogy hótakaró nem védi, az őszi vetés eddig jól bírta a hideget, még az esetenkén­ti mínusz 10-12 fokos fagyban sem károsodott, mondják a termelők és szakemberek egyaránt. Ahol a kalá­szosok időben a földbe kerültek és megkapták a kellő tápanyagot, nem kell félni a fagykároktól, mert a ki­váló őszi időjárásnak köszönhetően a tél beálltáig kellően megerősödött a vetés. Mivel a meteorológusok a hónap utolsó hetére már melege­dést jeleznek, az őszi vetés vélhetően károsodás nélkül átvészeli a három hétig tartó hideget. 200 dinár a malac A Bácska Földműves Szövetkezet felvásárol malacokat 200 dináros kilogrammonkénti áron, ez az ár magában foglalja a forgalmi adót is. Bővebb tájékoztatás a 711-200- as, és a 711-402-es telefonszámon kapható, ahol a hízott sertések, a növendék marha és a kiselejtezett tehenek felvásárlási lehetőségéről is tájékozódhatnak a gazdák. Állampolgárság és ingyenrészvény Több topolyai községbeli lakos is felszólítást kapott, hogy egészítse ki ingyenrészvényének kérvényét állampolgársági bizonylattal. A topolyai Anyakönyvi Hivatal dol­gozói január 8-ától 16-áig összesen 674 állampolgársági bizonylatot adtak ki. Számos kérelmezőt el kellett utasítaniuk, ugyanis nem voltak községünkben nyilvántartva. Mostanra sikerült az igénylők több­ségét kielégíteni, így az anyakönyvi hivatalból értesítik a polgárokat, hogy az elmúlt hét után, amikor mehosszabbított munkaidőben dolgoztak, a héten helyreállt a régi munkaidő, az ügyfeleket 8 és 12 óra között fogadják. Ünnepi műsor Holnap az újvidéki Magyar Tanszék Beszédművészeti Műhe­lye tagjainak előadásában, Harkai Vass Éva rendezésében „Száz év se kell... (Nyugat 1908-1941)” címmel a magyar kultúra napja alkalmá­ból irodalmi összeállítást láthat a közönség. A magyar irodalom jeles képviselőinek alkotásaiból váloga­tott előadás 17 órakor kezdődik a Művelődési Ház mozitermében. Színházi előadás Január 28-án, szerdán a szabad­kai Népszínház Magyar Társulata vendégszerepel Topolyán. Mül­ler Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap, című műve kerül bemu­tatásra a Művelődési Ház moziter­mében. A belépő felnőttek számára 150, diákoknak 100 dinár. ■ BÁCSKOSSUTH­FALVA Zab és mustár - Sokrétű előadás A mezőgazdasági termelők ré­szére a következő előadást holnap tartják Bácskossuthfalván, az Ag­­roimpex és a termelők helyi egye­sületének közös szervezésében. Radojko Tesic és Ansar Dolmagic mezőgazdasági mérnökök 10 órától a Vöröskereszt egykori épületében a kukorica hibridekről és a növényvé­delemről tartanak előadást. Ezen­kívül az MTZ traktoralkatrészek forgalmazásáról, valamint a zab és a mustár termesztéséről is szó lesz. Meleg tantermek, vidám gyerekek Az oktatásügyi miniszter Topolyán V­­ Zarko Obradovic oktatásügyi miniszter tegnap délelőtt a Csáki Lajos Általános Iskolában tett látogatása során megtekintette az intézmény új fűtési rendszerét Tegnap reggel meleg tantermek várták a topolyai község diákjait, akik a téli szünidő élményeit egymással meg­osztva, zsibongva töltötték meg az isko­laépületeket. A község legnagyobb álta­lános iskolájában különösen ünnepélyes volt a második félév első munkanapja, hiszen tartományi tisztségviselők kísé­retében a szerbiai oktatásügyi miniszer járt náluk. Boján Pajtic, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnöke és Jeges Zoltán oktatásügyi titkár kíséretében a szerbiai oktatási miniszter szimboli­kusan ebben az iskolában köszöntötte a diáksereget és a pedagógusokat, amely az eredményeit tekintve a legjobbak között van, illetve, ahol nemrégiben ko­moly fűtési gondok voltak. Tavaly január végén ugyanis tűz ütött ki az iskola régi kazánházában, melynek során nem sérült meg senki, de a kazánház teljesen leégett. Az ösz­­szefogásnak köszönhetően rekordidőn belül, alig két hét alatt, új lokáción elké­szült az új kazánház, melyet felszereltek és azóta új fűtési rendszerrel, gázzal biz­tosítják az épület fűtését. Az 5400 négy­zetméter alapterületű épületet a régi rendszerben egy csövön egy szeleppel tudták szabályozni, és ha csak az egyik szárnyra volt szükség, akkor is fűteni kellett az egészet. Az új rendszer négy ágra bontja az iskolát, funkciók szerint biztosítható egy-egy rész fűtése. Miután a jeles vendégek megtekin­tették a régi kazánház helyén kialakított multifunkcionális tantermet, s kivetítőn keresztül bemutatták a munkálatokat, Milan Ohnjec igazgató köszöntője és a gyerekek alkalmi műsora, valamint az új kazánház megtekintése után a miniszter nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Elmondta, hogy a második félév első munkanapján ezúttal a topolyai iskolában tett látogatással köszöntik a diákokat, és azért esett a választás erre az iskolára, mert a fűtés kérdésének megoldása aktuális egész Szerbiában, és ebben az iskolában az új fűtési rendszer a tartományi képviselőház, az illetékes titkárság hathatós támogatásával készül­hetett el. A gázfűtés beszerelésében és a fűtőház felépítésében - melyenek értéke meghaladja a 9,5 millió dinárt -, a Tar­tományi Képviselőház és tartományi ok­tatási titkárság vállalt legnagyobb szere­pet, s ezúttal is megköszönte a segítséget, illetve üdvözölte az eredményes együtt­működést. Mint mondta, két nagybecs­­kereki iskola kivételével minden iskolá­ban zökkenőmentesen megkezdődött a tanítás, melegek a tantermek. A tartományi kormány elnöke el­mondta, hogy gesztusértékű a topolyai látogatás, valamint támogatásáról bizto­sította a tanintézményeket, hiszen, mint mondta, magas színvonalú oktatásra minden gyereknek joga van. gá : Herceg Elizabetta Új kályha Egeresi Sándor, a Tartományi Képviselőház elnöke ma délelőtt 10 órakor a topolyai Bethesda Szeretetszolgálat otthonában átadja azt a kályhát, melyre a Szeretetszolgálat által működtetett, sérült gyerekeket és fiatalokat gondozó szükség mutatkozott. ■ -hg Felbecsülhetetlen érték - lelki kincs A Bibliának és az imakönyveknek nagy szerepe volt a magyar nyelv fejlődésében is - Kishegyesen imakönyvekből és Biblia­kiadásokból szervezett kiállítással zárták a Biblia évét A kishegyesi családok tulajdonában levő régi Biblia-kiadványokból és imakönyvek­ből szervezett kiállítást a hét végén dr. Szőke Anna néprajzkutató és a plébániahivatal, Barsnyó Ferenc vezetésével, amely egyúttal a Biblia évének zárórendezvénye is volt. Az egybegyűlteket elsőként köszöntve Papp Imre kiemelte, hogy a Biblia évével kapcsolatban Kishegyesen a szokásos előadásokon, túl a múlt év elején egy vándor­bibliát is indítottak, amelyet a hívek egymásnak adva olvasnak. Annak ellenére, hogy a Biblia éve lezárult, ezt az akciót tovább szeretnék folytatni mindaddig, amíg érdek­lődés van rá a hívek részéről. A Biblia évét zárva Brasnyó Ferenc plébános elmondta, hogy a kiállításra összegyűlt több mint nyolcvan kiadvány végtelenül nagy érték, iga­zi lelki kincs, amely azt mutatja, hogyan éltek őseink buzgó keresztény életet, milyen volt Istenbe vetett hitük jóban, rosszban, a megpróbáltatások idején. Mert a könyvek hátlapjain nagyon gyakran vannak bejegyzések a fontos eseményekről, főleg a család eseményeiről, születésekről és elhalálozásokról, de égi jelekről üstökösökről és hulló­csillagokról, járványokról, háborúkról, szárazságról és éhínségről.­­ Isten szava nem hull a földre terméketlenül, át kell, hogy hassa szívünket lelkünket, hogy méltó lelki gyümölcsöt teremjen szeretteink, fiataljaink, utódaink számára. A Szentírásban a békesség Istene lakozik, éppen ezért boldogok azok, akik rendszeresen olvassák a Bibliát - mondta többek között Brasnyó Ferenc. A kiállítás anyagáról dr. Szőke Anna néprajzkutató mondott értékelést. - Amit fontosnak tartunk, eldicsekszünk vele másoknak. Van, aki a vagyoná­val dicsekszik, van, aki fizikai erejével, vagy a tudásával. Mi hitünk emlékeivel di­csekszünk. Azzal, hogy milyen fontos számunkra, hogy örökbe kaptuk szüleinktől, nagyszüleinktől. Az imakönyvek és a Biblia, mint a hit tárgyai, felbecsülhetetlen értékű kulturális kincseink is. Kiállításunk egyik célja a Biblia évének lezárása, a másik viszont feltárni azt a kultúrateremtő erőt, amely egyúttal az egyetemes magyar kultúra öröksége is. A Bibliának és az imakönyveknek nagy szerepe volt a magyar nyelv fejlődésében is. A könyveknek van egy sajátos kultúrtörténeti vonat­kozásuk is: sok bejegyzést tartalmaznak a családi eseményekről, gyermekek szü­letéséről, elhalálozásról, az ősökre vonatkozó adatokról, de arról is például, hogy egy-egy ilyen könyvet gyakran adtak nászajándékba, vagy születéskor a gyereknek. A legrégebbi kiadvány 186 éves - mondta többek között dr. Szőke Anna. Az alkalmi művelődési műsorban fellépett Gábor Zoltán énekes Csőke András orgonakíséretével, valamint Farkas Hajnalka versmondó előadóművész. g­p j 2009. január 20., kedd A gabonatermesztés időszerű kérdései Előadás-sorozat Topolyán Pénteken a topolyai Zit­­ko Malomipari Rt. tanács­termében, a Mezőgaz­dasági Fejlesztési Intézet szervezésében tanácskozást zajlott a gabonatermesz­tésről. Az időszerű és az eredményes termelés szem­pontjából fontos témákkal foglalkozó előadásokra szá­mos topolyai és környékbe­li gazdálkodó volt kíváncsi, de a nagyobb mezőgazda­­sági vállalatok is képvisel­tették magukat. Az tanácskozást Susa Radomir okleveles mérnök nyitotta meg az őszi gabonák állapotáról szóló előadá­sával. Őt követte Gáspár Mira okleveles mérnök előadása a gabonák növényvé­delmi problémáiról, majd Kljajic Drágán számolt be a 2007/2008-as év éghajlati mutatóiról. Dr. Malesevic Miroslav szintén az őszi vetésű gabonák állapotáról és a várható ápolási munkákról beszélt. Egy rövid szünetet követően dr. Dencic Srbislav akadémikus számolt be az újvidéki Nemesítő Intézet kísérleti eredmé­nyiről, majd dr. Jevtic Radivoj tartott előadást a búza betegségekkel szembeni védelméről. A tervezett programon túl Vesna Vojnic, a Pro Credit Bank mun­katársa is szólt a termelőkhöz. g pj Számos termelőt vonzott az időszerű témákkal foglalkozó tanácskozás Lakatos János

Next