Magyar Szó, 2010. december (67. évfolyam, 281-306. szám)

2010-12-01 / 281. szám

4 BELFÖLD belfold@magy­arszo.com MimLió VÉLEMÉNY / ígéretek és becsület Nincs abban semmi kivetnivaló, ha az ellenzék folyamatosan támadja a kormány minden intézkedését, és ha kell, ha nem, igyekszik borsot törni az orra alá. Utóvégre ez a feladata. Más lapra tartozik, hogy olykor olyan bírálatokra ragadtatja magát, melyek következményeit ő maga sem gondolja végig, s szem elől téveszti, hogy nemzetközi szinten komoly károkat okoz saját országának és nemzetének. Az is belefér a hatalomra törés képébe, hogy fűt-fát ígér, hogy hatalomra kerüljön. Le­gyünk őszinték, a hatalmi harcban mindkét oldal számára nem a haza felvirágoztatása és a nép életkörülményeinek a minden áron való jobbá tétele, hanem a húsosfazék közelébe kerülés a cél. Láthattuk itthon és külföldön, hogy a kormányváltások alkalmával szinte egyik napról a másikra eltűnnek az addig tehetségesnek, odaadónak és önfeláldozónak hitt káderek, s helyüket a győztes párt olykor az adott tisztségben teljesen dilettáns tagjai foglalják el. Tapasztalhatjuk, hogy egyelőre csak a legfelső szinten fokozódik a szóbeli csatározás, ami a közelgő, előrehozott választásokat valószínűsíti. Az egykori farkasok vastag bundájú (és még vastagabb arcbőrű) bárányokká válnak, és a mostaninál sokkal gyorsabb európai integrációt, a bujkáló hadurak gyors kézre kerítését, magasabb életszínvonalat és még ki tudja mit ígérnek. A gond az, hogy a legfelsőtől a legalsóbb szintig eddig még nem akadt (önjelölt) politi­kus, aki konkrét feladatok határidőre történő megvalósítását tartalmazó programmal ruk­kolt volna elő. Olyan elképzeléseket kellene kínálniuk, amelyek az általuk kitűzött valóra váltási határidő lejárta után a nagy nyilvánosság előtt visszakérdezhetők lennének, arról nem is szólva, hogy a be nem teljesített ígéretek miatt valamelyikük is fogná a kalapját s továbbállna. Hiszen emlékezünk még, ezer euró értékű ingyen részvények osztogatásáról anno úgy beszélt az egyik jelenlegi miniszter, mintha a zsebében lenne ötmilliárd nyugati valuta. Néhány eddigi kormány azt etette velünk, hogy immár csak idő kérdése, mikor kerül horogra a nemzetközileg körözött két jómadár. Utólag, éppen nemrégen kiderült, hogy éppen ők rejtegették és mindent megtettek annak érdekében, nehogy valaki is a nyomukra bukkanjon. Egészen alacsony szinten, egy székfoglalókor hallottuk, hogy „a közvállalatok veze­tőinek kinevezése alkalmával kizárólag a szakmai hozzáértés lesz a döntő”. Alig telt el néhány hónap és az új koalíció jószerivel tűzzel-vassal, mintegy személyes gyűlölettel fel­tüzelve „irtotta” előző partnereinek kádereit, fittyet hányva azok szaktudására, tapaszta­latára és szakmai kapcsolataira. Persze senki sem várja el (főleg ebben a térségben), hogy a miniszterek Japán köz­lekedési tárcája egykori vezetőjének példáját kövessék, aki harakirit követett el, mert a villámgyors vonat az általa megígérte másodpercnyi pontosság helyett teljes három percet (!) késett. Annak azonban emberi alapértéknek kellene lennie, hogy a politikus becsületbeli kérdésként viszonyuljon a választási kampányban tett ígéretei vonatkozásában. Az egészben az a legbosszantóbb és igencsak visszatetsző, hogy ugyanazok a politi­kusok legközelebb is gátlástalanul ígérgetnek, noha tudják, hogy szavukat továbbra sem lesznek képesek állni. És megsértődnek, ha valaki azt mondja nekik, hogy emberből mindig lehet po­litikus. De fordítva...? _ .... „ ■ BOTH Mihály Borko Stefanovic lesz a tárgyalócsoport vezetője Borko Stefanovic, a külügyminisztérium politikai igazgatója fogja vezetni a szerbiai kül­döttséget a Prishtinával folytatandó tárgyalások során - adta hírül tegnap a belgrádi sajtó. A szerb kormány az államfő kabinetjével konzultálva Stefanovicot nevezte ki a delegáció vezetőjéül - írja a Danas. A B92 tegnapi értesülései szerint Stefanovic helyettese Vlada Jo­­vicsc, a Koszovó-ügyi miniszter tanácsadója lesz. A Politika tudomása szerint a Prishtinával folytatandó párbeszéd stratégiája a „bizalmas” minősítést kapta, a szerb kormány egyik korábbi ülésén fogadták el, és csupán az illetékes miniszterek ismerik a tartalmát. A Danas szerint Stefanovic lesz az egyetlen magas rangú tisztségviselő a küldöttségben, és egy olyan szakértői csoportot fog vezetni, amely az illetékes koszovói szervek képviselőivel a koszovói szerbek mindennapi életéről és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlati kérdésekről fog tárgyalni. Külön tárgyalói csoportok foglalkoznak majd az eltűnt személyekkel, a telekom­munikációval, az energetikával, a kereskedelemmel és más kérdésekkel. Oliver Ivanovic, a Koszovó-ügyi minisztérium államtitkára szerint a Belgrád és Prishtina közötti párbeszédben nélkülözhetetlen helyet foglal el az ENSZ és az UNMIK, hiszen csupán ezt a két szervezetet fogadja el Koszovó és Szerbia egyaránt. Lamberto Zannier UNMIK-vezető tegnapi Kosovska Mitrovica-i látogatása során kijelentette, hogy kiemelt figyelmességgel fogja követni a párbeszéd előkészületeit. (Beta) NAGYBECSKEREK Vajdaságiak Budapesten és Eszéken A nagybecskereki Új optimizmus mozgalom decemberben kezdi a Vojvodina Recommen­ded elnevezésű projektumának a megvalósítását, amelyet a tartományi kormány is támogat, közölték a szervezet vezetői tegnapi sajtótájékoztatójukon. A regionális projektum célja a társadalmi-kulturális együttműködés kiépítése Nagybecskerek, Eszék és Budapest között, különféle művelődési, oktató és szórakoztató rendezvények megtartásával. A projektum meg­választásakor az Új optimizmus egyik fő célkitűzését szerették volna valóra váltani, amely úgy hangzik, hogy „Nagybecskerek - nyitott város”. Vagyis a Béga menti település szeret vendégeket fogadni, sőt szeret vendégeskedni is. Branislav Grubački Guta, a mozgalom meg­álmodója és vezetője elmondta: azért választották partnerül az említett két várost, mert azok egyből felismerték a nagybecskerekiek ötletében rejlő lehetőségeket. Az első esemény december 14-én a budapesti Fonóban lesz (itt korábban fellépett Boban Markovic, Rambo Amadeus és Lajkó Félix), ahol a vajdasági ételeken és borokon kívül be­mutatják Vajdaság kortárs és hagyományos művészetét, a nagybecskereki Zöld Harang Szín­házklubot és a csenesi 137-es tanyát. Az esemény kísérőrendezvényeként az újvidéki női kez­deményezés megnyitja Nő a lányán című fényképkiállítását. A beszélgetés egyik témája a roma menekültcsaládok vajdasági jelenléte lesz. Fórumot is tartanak A százarcú Vajdaság (100 ska Vojvodine) címmel, amelyen Végel László író és Urbán András rendező beszél. A vita után Lajkó Félix hegedőművész lép fel. Három nappal később a nagybecskerekiek Eszéken mutatkoznak be, ahol többek között bemutatják Zelimir Zilnik A kapitalizmus régi iskolája (Stara škola kapitalizma) című filmjét. A projektum hivatalos bemutatása december 10-én lesz, amikor Mirjana Karanović szí­nésznőnek átadják az Új optimizmus idei elismerését. 2010. december 1., szerda Tartozásból állami tulajdonrész Az óbecsei PIK Bečej Mezőgazdasági Kombinátban tegnap véget ért a munkabeszüntetés Folytatás az 1. oldalról A cég gazdasági helyzete jelenleg rendkívül súlyos, adósságát 30 és 50 millió euró közöttire becsülik, a fel­halmozott adósság okainak feltárására azonban a jelenlegi vizsgálatok nem terjedtek ki. Születtek viszont megoldási javaslatok: ezek értelmében az állammal és a bankokkal szembeni tartozásokat állami tulajdonrésszé alakítják át (a jelek szerint ez több mint 51 százalékos állami részesedést jelent), az állam konszolidációs tervet dolgoz ki, az állami földeket 10 évre adják majd bérbe a PIK-nek, és évente a bérleti díj értékével növekszik majd az állami tulajdonrész, valamint a szociális program - mintegy 250-300 mun­kavállaló végkielégítésének - költségeit is az állam fogja állni, ezzel is növelve a tulajdonrészt. Ezeknek a sürgető intézkedéseknek a végrehajtásához további 3 dokumentumot kell elkészíteni: az egyik feltér­képezné a vállalat belső adósságait, a másik a PIK jelenlegi piaci értékének felbecsülését tartalmazná, a harmadik pe­dig a vállalat átszervezéséről szóló dokumentációt - erről szerdán hoz határozatot a tartományi kormány. Az eddigi adatok alapján egyébként azt is kijelentette a titkár: a magánosítás során nem voltak spekulációk, és az akkori viszonyok között kifizetett 30 millió euró feletti ár reális volt. Vasin december 20-án ismét Óbecsére látogat, ek­kor nemcsak a menedzsment ígéreteinek a betartását fogja számon kérni, hanem a januári és februári bér­­kifizetések ütemezéséről, valamint a márciustól beve­zetendő program megvalósításának a részleteiről is tárgyalni fog a PIK és az önkormányzat képviselőivel. Mint elmondta: a cél nem a PIK visszaállamosítása, ha­nem egy olyan tartós konszolidáció, aminek köszönhe­tően egy nagy stratégiai partner - mindenki megelé­gedésére - átveheti majd a vállalatot. , , Fehér Rózsa Kötelességünk a felelősségre vonás A kilencvenes évek agymosó újságírói most a fiatal nemzedéket „oktatják” A darabokra szakadt Jugoszláviát kísérő háborúk egyik kiemelkedő szereplője a gyűlöletszí­tó, szakmát megszégyenítő újságírás volt. Azt a rengeteg mocskot és primitivizmust, amelyet évekig ontottak az akkori médiumok, még a második világháború náci propagandamesterei is megirigyelhették volna. A kilencvenes évek gyűlöletkampányainak a következményeit ma is érezhetjük, sőt azok főszereplői az ideiglenes taktikai meghátrálás után újra a hatalom kiemelkedő szolgáivá váltak, és a média területén fontos posztokat töltenek be. A felelősségre vonás elmaradásáról és az uszító újságírás időszakáról szólt az a dokumentumfilm, amelyet hétfőn mu­tattak be a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének Médiaközpontjában. A Godine koje su pojeli lavovi című do­kumentumfilmet Bora Kontic szarajevói újságíró készítette. Rengeteg olyan esetet örökített meg, amely már feledésbe merült, pedig nem is történt olyan régen. A filmben sok is­merős arc megjelenik, közülük jó néhányan még ma is a médiában dolgoznak, egyesek például a vajdasági közszol­gálati televízióban munkálkodnak, vagy az oktatási rend­szer jeles figurái. A bemutató utáni vitafórumon Bora Kontré elmondta, hogy kötelességének érezte elkészíteni a filmet, mert a fele­lősségre vonás fontos az eljövendő nemzedékek tisztánlátása miatt. - Nagyon kevesen akartak beszélgetni velem azok kö­zül az úgynevezett újságírók közül, akik a kilencvenes évek gyűlöletkampányaiért felelősek, de az látszik, hogy egyálta­lán nincs lelkiismeret-furdalásuk a történtek miatt. Egyesek közülük továbbra is a szakmában dolgoznak, mások meg színházigazgatók, egyetemi tanárok vagy szerzetesek lettek - mondta a film rendezője. Hozzátette, hogy sajnos manap­ság is sűrűn tapasztal uszító hangokat a médiában, csak most nem a horvátok vagy a szerbek a célpontok, hanem például a homoszexuálisok. Aldin Arnautovic fiatal szarajevói újságíró, részt vett a film elkészítésében is, felszólalásában kitért arra, hogy egye­temi tanulmányai során sok mindent megtanult az újság­írásról, de amikor elkezdett dolgozni, teljesen más helyzet fogadta, mint gondolta volna. - Azok, akik megszégyenítették a szakmát a kilencvenes években, most szerkesztőként, igazgatóként dolgoznak, sőt éppen ők tanítják a fiatal újságírókat. Ennek köszönhetően a gonoszság örvénye tovább szélesedik, és egyre nehezebb lesz megállítani. Most ott tartunk, hogy az idős kvázi-újság­­írók generációja egy fiatal kvázi-újságíró nemzedéket nevelt ki, akik folytathatják a kvázi-újságírás hagyományát - véle­kedett Arnautovic. Nadežda Gaće újságíró elmondta, hogy a Szerbiai Új­ságírók Független Egyesülete (N­NS) 2009-ben bűnvádi feljelentést tett a háborús bűnökkel foglalkozó ügyészségen azok ellen, akik felelősséggel tartoznak az uszító, gyűlölet­keltő újságírásért, a háborús bűnök elkövetésére való buj­­togatásért. -A bűnvádi feljelentésben felsoroltunk több olyan médi­umot és azoknak a felelős szerkesztőit, igazgatóit, akik sze­rintünk felelősséggel tartoznak a háborús uszítások miatt. Ide tartozik többek között a Szerbiai Rádió és Televízió, a Tanjug, a Novosti stb. Úgy döntöttünk, hogy azok ellen te­szünk feljelentést, akik a médiában felelős posztokat töltöt­tek be annak idején, mert az ő segítségük nélkül Milosevic hatalma sem lett volna olyan határtalan. El kell mondanom, őszintén megrökönyödtem, amikor a feljelentésünket olyan emberek kérdőjelezték meg, akikkel az elmúlt húsz évben különféle tüntetéseken vettem részt. Azt mondták, hogy ezzel elkéstünk, mit akarunk mi most, összeveszítjük az újságírókat. Persze elmondtam, hogy nem lesz itt semmi­féle viszály, ha a professzionális, etikus újságírásért szál­­lunk síkra, akkor egyszerűen tisztázni kell egyes dolgokat - magyarázta Gaée. «HALÁSZ Gyula

Next