Magyar Szó, 2011. november (68. évfolyam, 255-280. szám)

2011-11-01 / 255. szám

Újvidék, 2011. november 1., kedd Magvető ■ Még az elhunytakat is megadóztatják! Adófizetési felhívást kapott 260 000 vajdasági polgár ! Búzát senki sem vet, ezért emelkedik az ára Eddig 230 000 hektáron került földbe a mag ! Kertészkedés Egész éven át van munka Tizennégy halott egy balesetben A rendőrség halálos tömegszeren­csétlenséggel járó közúti baleset gon­datlan okozása vétsége miatt indított büntetőeljárást a hétfőre virradóra az M43-as autópályán történt baleset ügy­ében, melyben tizennégyen vesztették életüket - tájékoztatta a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t. Szenti Szabolcs elmondta, a hely­színelés adatai szerint egy faanyagot szállító, Szeged irányába tartó román kamion egy enyhe balra ívelő kanyar után átszakította a szalagkorlátot, olda­lára borult, és a szembe lévő pályatesten frontálisan összeütközött egy Makó felé tartó szintén román kisbusszal. Mindkét jármű lesodródott az útról, és felborult. A nyerges vontató és a tizen­öt személyes busz az autópálya töltése mellett állt meg, a teherautó vontatmá­nya pedig oldalára fordulva a töltésen feküdt. A busz a felismerhetetlenségig összeroncsolódott. A kisbuszban utazók közül tizennégyen meghaltak, olyan sú­lyos sérüléseket szenvedtek, hogy nem volt esélyük a túlélésre, köztük három gyermek és négy nő volt. Egy utas túl­élte a balesetet, életveszélyes sérüléseket “enved“- Bővebben a 3. oldalon Mindenszentek napja A mindenszentek napja (röviden mindszent; latinul Festum Omnium Sanctorum) keresztény ünnep, ame­lyet a katolikus egyházban november 1-jén, más egyházakban más napokon tartanak a valaha élt igaz emberek tisz­teletére. A halottak napját előzi meg. Estéjét a halottak estéjének (halottak vigíliájának) is nevezik, ilyenkor sok he­lyen hosszan, akár 1-2 órán át szólnak a harangok a halottak emlékére. A kereszténység terjesztésekor a hit­térítők azt a feladatot kapták, hogy le­hetőség szerint a keresztény szokásokat a pogány ünnepekhez igazítsák azok betiltása helyett, így ez a pogány ünnep a keresztény mindenszentek ünnepe lett. A keresztény keleten már 380-tól meg­tartották az összes vértanú ünnepeként. A nyugati keresztény egyházban 609- től ünnepült, attól az évtől, amikor IV. Bonifác pápa Rómában átvette és május 13-án Mária ,s az ös­szes vé­tanú tiszte­letére felszentelte az eredetileg a pogány istenek tiszteletére épült Pantheont. A 8. században uralkodó III. Gergely pápa tette a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéle­tes, igaz embernek” emléknapjává. A rá következő században IV. Gergely pápa a mindenszentek ünnepét november 1-jére helyezte és egyetemes ünneppé tette. A katolikus egyházban a minden­szentek napján tartott szentmisék ál­landó könyörgése: „Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszo­ros közbenjárásukra bőven áraszd re­ánk irgalmasságodat.” A befektetések előszobája Területrendezési terveik elkészítésére kaptak támogatást a vajdasági helyi önkormányzatok A vajdasági önkormányzatok területrendezési és általános szabályozási tervei­nek támogatására az idén, a „háromfordulós” pályázat révén 40 millió dinárt költ el a tartományi kormány. Az eddigiekben két pályázati ciklus zárult le, az ezek révén odaítélt összegekről szóló szerződéseket tegnap írták alá a tartományi kor­mányban. A források az első két körben voltak a leggazdagabbak, 31,7 millió dinárt osztottak szét a nyertes pályázatok között. A fennmaradó 8,3 millió dinár sorsáról november 15-éig fognak dönteni. A legnagyobb, egyébként visszatérítés nélküli tá­mogatások között van Bács község bácsújfalusi kerülőútjának főprojektuma (majd­nem 3 millió dinár) és két zombori önkormányzati projektum (összesen mintegy 5,8 millió dinár). Ez utóbbi magában foglalja az őrszállási vízvezeték-hálózat meg­javításának főprojektumát is. A pályázaton összesen 44 jelentkező vett részt, ebből a pályázat felügyelésével foglalkozó bizottság 23 beadványt talált a feltételeknek megfelelőnek. Összesen 16 önkormányzat jutott visszatérítésmentes összegekhez. Folytatása az 5. oldalon Drews mégis élt (volna) jogával­ ­ Észak-Koszovóban visszafordították a KFOR menetoszlopát, ugyanis abban az EULEX-misszió járművei is részt vettek A koszovói szerbek visszafordították a KFOR menetoszlopát Zupce telepü­lésnél, ugyanis a békefenntartó haderő alakulatában az EULEX-misszió jár­művei is részt vettek. A részlegesen eltávolított úttorlaszokon ügyelő szerbek Er­hard Drews KFOR-parancsnokot átengedték, aki később visszafordult, ugyanis Andy Sparkes, az EULEX misszióvezetőjének helyettese nem kelhetett át az akadályokon. Srdan Durovic, Zubin Potok község elnöke a békefenntartó erők­nek és a rendőri missziónak kijelentette, a szerbek addig nem fogják átengedni az EULEX tagjait, amíg a misszió koszovói rendőröket és vámosokat szállít a brnjaki és a jarinjei határátkelőhelyekre. Bővebben a 4. oldalon Elhunyt Albert Flórián Albert Flórián 1941. szeptember 15-én, egy népes család hatodik gyerekként Hercegszántón született. Korán elhunyt édesanyja sokác volt és vele hatéves koráig főleg szerbül beszélt, s ennek köszönhetően Albert anyanyelvi szinten beszélt szerbül. A kiváló sportriporter, Szepesi György így emlékszik rá: - Ő volt az a játékos, aki befért volna az Aranycsapatba is. 1941 szeptemberében született, még nem érte el a 18. életévét, mikor már a válogatott csapat tagja lett. Sőt, még a Puskás Öcsit is megelőzte ezzel. Már 1958-ban, 17 éves korában meghódította a közönséget, mert csodálatosan játszott. Albert 1959 októberében három gólt lőtt a jugoszlávoknak Belgrád­­ban, novemberben lőtte emléke­zetes gólját a nyugatnémeteknek a Népstadionban (a mérkőzést Ma­gyarország nyerte 4:3-ra). Folytatása a 16. oldalon Eltörlődni tűnik a magyarság diszkriminációja Pénteken a szerb kormány elfogadta a rehabilitációs törvényjavaslatot, amely többek között a vagyon-visz­­szaszármaztatás folyamatára nézve is kedvező jellegű. A szóban forgó törvényjavaslat függvényében elhá­rulni tűnik az a korlátozó és diszkriminatív tényező, amely szinte az összes vajdasági magyart kizárta volna a restitúció folyamatából. Lapunknak Varga László, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselője foglalta össze, hogy melyek a rehabilitációs törvény legfonto­sabb elemei. „ . , , Folytatása az 5. oldalon Varga László a szerb kormány részéről elfogadott rehabilitációs törvény javaslatáról 4090 m­p­­-ter ^ Tel.: 024/811-562 , Mob: 062/852-6930 ,­­ E-mail: first.invest.system@gmail.com Szerbia, Zenta 24400, Posta u. 13. Hétfőtől péntekig 8-18 h

Next