Magyar Szó, 2014. január (71. évfolyam, 1-24. szám)

2014-01-03 / 1. szám

2 KÜLFÖLD kulfold@magy­arszo.com IHmSn) Fegyvereket találtak a prágai palesztin nagykövetségen A nagykövet halálát okozó robbanás miatt vizsgálták át a diplomáciai képviseletet Fegyvereket talált a prágai palesztin nagykövetségen a cseh rendőrség tegnap, egy nappal azután, hogy a diplomáciai képviseleten történt robbanás következ­tében életét vesztette a palesztin nagy­követ. A rendőrség szóvivője megerősítette az ezzel kapcsolatos jelentéseket, de azt nem árulta el, hogy milyen típusú és hány darab fegy­vert találtak a követségen. Azt ugyanakkor elmondta, hogy a fegyvereket nem regisztrálták Csehországban. A diplomáciai missziót azután vizsgálták át a hatóságok, hogy a Prágába akkreditált, 56 éves palesztin követ, Dzsamal Muham­mad Dzsamal szerdán halálos sérüléseket szenvedett, amikor felrobbant lakásában egy széf. A követség szóvivője és a VTK cseh hírügynökség által megkérdezett szakér­tők szerint valószínűtlen, hogy a robbanó­szerkezet a széf biztonsági berendezésének része volt. A szóvivő tegnap egyúttal cáfolta Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter azon szerdai nyilatkozatát, mely szerint a felrob­bant széfet húsz éve nem nyitották ki. A széfet - amely egy 25-30 éves szerkezet volt - a nagykövet nap mint nap használta a bérek és a misszió mindennapi kiadásainak fedezésére szolgáló pénz tárolására. Josef Jakubnik szakértő szerint már csaknem hét évtizede - a II. világháború vége óta­­ nem használnak robbanószere­ket széfek védelmére. Szerinte a robbanó­szerkezetet vélhetően külön tették a széfbe, és az a követség költözése során magától élesedhetett. Dzsamal Muhammad Dzsamal csak néhány napja költözött be a vadonatúj, teljesen még be sem fejezett villába, amely a palesztin nagykövetséget és a nagyköveti rezidenciát foglalja magában. Itt történt a végzetes robbanás is. „Senki sem véd egy széfet úgy, hogy robbanószereket tesz bele, talán csak a titkosszolgálatok. Persze meg lehet csinál­ni, de soha nem hallottam ilyen eset­ről” - mondta egy másik szakértő, Petr Koktan. A cseh rendőrség és a palesztin külügy­miniszter is úgy nyilatkozott, hogy semmi sem utal merényletre az esettel kapcso­latban. A robbanás pontos okát jelenleg is vizsgálják a cseh hatóságok, míg Paleszti­na szakértői csoportot küldött Prágába a tragédia okának kiderítésére. (MTI/CTK/ AFP/Reuters) Rendőrök figyelik a környéket Bela/AP Irak: Ramádi és Fallúdzsa felét az Al-Kaida tartja ellenőrzés alatt Az Al-Kaida nemzetközi terrorhálózat­tal kapcsolatban álló fegyveresek érkeztek tegnap az iraki Ramádi keleti részébe, s ők ellenőrzik Fallúdzsa város felét is. Az AFP francia hírügynökség helyszíni jelentése szerint állig felfegy­verzett embereket szállító teherautók tucatjai érkez­tek Ramádiba, amelyeknek utasai az Al-Kaidával kapcso­latban álló Iraki és Levantei Iszlám Államot (ILIÁ) dicső­ítő dalokat énekeltek. A szunnita többségű Anbár tartomány fővárosá­ban ezt követően összecsapá­sok történtek a rendőrség és törzsi harcosok, valamint az Al-Kaida­ fegyveresei között. A város egyes övezeteit az ILIÁ ellenőrzi, másokat pedig törzsi fegyveresek - mondta egy belügyminisztériumi ille­tékes. Az ILIÁ több rendőrőrsöt elfoglalt és katonai járműveket is elrabolt. A Bagdadtól nyugatra fekvő Ramá­­diban a hadsereg hétfőn számolta fel a kormányellenes szunnita tüntetők legna­gyobb táborát, ennek hatására összecsa­pások törtek ki a városban. Szerdán a kormány a tüntetők követelésének engedve kivonta a hadsereget a térség­ből, az Al-Kaida fegyveresei ezt követően több várost lerohantak Anbár tartományban. A Bagdadtól 60 kilométer­nyire nyugatra fekvő Fallúdzsa felét szintén az ILIÁ fegyvere­sei tartják ellenőrzésük alatt, a város másik fele pedig törzsi fegyveresek kezén van - közölte a belügyminisztériumi illetékes. Egy szemtanú elmondta, hogy a lázadók ellenőrző pontokat állítottak fel Fallúdzsa központ­jában és déli részén. A városba tegnap bevonul­tak az iraki hadsereg külön­leges egységei, amelyek egy dandártábornok közlése szerint erős ellenállásba ütköztek az Al-Kaida részé­ről. A városban heves harcok folynak a hadsereg és a fegyveresek között, a biztonsági erők rendőrőrsöket és kato­nai állásokat próbálnak visszaszerezni az Al-Kaidától. A többségükben szunniták lakta, a Núri al-Máliki síita miniszterelnök elle­ni elégedetlenség melegágyának tekin­tett Anbár tartományban hosszú ideje folynak kormányellenes tüntetések. Az országos szinten kisebbségben levő szunnita közösség azzal vádolja Málikit, hogy a hatalmat magához ragadva hátrá­nyosan megkülönbözteti a szunnitákat. (MTI/AFP) Beta/AP Az Al-Kaida harcosai Falhidzsában ­ Az Észak-Kaukázusból érkeztek az öngyilkos merénylők Volgográdba Észak-Kaukázusban készíthették fel a 34 ember halálát és a több tucat ember sebesülését okozó volgográdi robban­tásokért felelős öngyilkos merénylőket - ismertette a nyomozás előzetes megál­lapításait az Interfax orosz hírügynökség tegnap. Az orosz rendvédelmi szervek név nélkül nyilatkozó egyik illetékese elmondta, hogy a merénylők a Volgog­­rádtól mintegy 500 kilométerre délke­letre húzódó észak-kaukázusi régióból érkeztek a Volga folyó mentén fekvő nagyvárosba, azzal a céllal, hogy nagy­számú áldozattal járó merényleteket kövessenek el, és ezzel megzavarják a nyugalmat, bizonytalanná tegyék a belpolitikai helyzetet. A tisztségviselő szerint Oroszország egyik észak-kaukázusi régiójában készí­tették fel az öngyilkos merénylőket, ahol szavai szerint „a szövetségi erők foly­tatják az illegális fegyveres csoportok intenzív felszámolását”. Korábban elter­jedt, hogy az elkövetők Dagesztánból érkezhettek Volgográdba. Az orosz szakember szerint a terroris­ták a forgalmas utakat megkerülve tudtak észrevétlenül behatolni a Volgográdi régi­óba (megyébe). Azt is elmondta, hogy a holttestmaradványok alapján megállapít­ható: a trolibuszt férfi robbantotta fel. Az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottságnál (NAK) közölték, hogy az illetékes hatóságok folytatják a nyomo­zást a december 29-én és 30-án elköve­tett terrorakciók ügyében, és a vizsgá­latoknak konkrét eredményeik vannak. A NAK-nál nem hoztak nyilvánosságra részleteket. A Volgográdban napok óta tartó, Forgószél elnevezésű terrorelhárí­tó akció, keretében a hatóságok több mint 700 embert fogtak el különböző szabálysértések miatt. Tizenkét körö­zött bűnözőt és hetven gyanúsítottat is előállítottak. Mintegy 6 ezer objektumot - lakóépületeket, autóbusz- és vasútál­lomásokat - vizsgáltak át. A dél-orosz­országi nagyvárosban élők biztonságára három és fél ezer rendőr vigyáz. A múlt vasárnap a volgográdi központi vasútállomáson és hétfőn egy trolibuszon nagy erejű pokolgépekkel elkövetett robbantásos merényleteknek 34 halottja és több mint 70 sérültje van. A volgográdi és a moszkvai kórházakban kezelt 62 sebesült közül ötnek az állapota továbbra is súlyos. (MTI) 2014. január 3., péntek Kegyelmet kért Snowdennek a New York Times Elnöki kegyelmet vagy legalább vádalkut sürgetett az amerikai Nemzet­­biztonsági Ügynökség (NSA) titkos adat­­gyűjtési gyakorlatát leleplező amerikai informatikus, Edward Snow­den számá­ra tegnap a The New York Times. A tekintélyes amerikai liberális napilap szerkesztőségi cikkében rámutatott, hogy a Moszkvába szökött informatikus, akit az Egyesült Államokban kémkedéssel és lopással vádolnak, bűncselekményt követhetett el, ám ezzel „nagy szolgálatot tett” hazájának. „Figyelembe véve annak az infor­mációnak a hatalmas értékét, amelyet feltárt, valamint azokat a visszaéléseket, amelyeket nyilvánosságra hozott, Snow­den többet érdemel egy olyan életnél, amelyet örökös száműzetésben, rette­gésben és szökésben kell leélnie” - írta a The New York Times. Az NSA által folytatott adatgyűjtést a közelmúltban - egy ellenében - két szövetségi bíró is alkotmányellenesnek találta. A lap cáfolta Barack Obama elnök­nek azt az augusztusban tett kijelentését, mely szerint az általa aláírt, a közérdekű bejelentést tevőket védelmező rendelet lehetővé tette volna Snowden számára, hogy egyszerűen a feletteseihez fordul­jon az általa észlelt visszásságok miatt, ezzel elkerülve a kiszivárogtatás miatti büntetőjogi felelősségre vonást. Az elnöki direktíva ugyanis kizárólag a hírszerző szervek hivatalos állományára, nem , pedig az olyan szerződéses munkatár­sakra vonatkozik, mint amilyen az infor­matikus volt. A szerkesztőségi cikk kitért arra is, hogy Snowden állítólag két felettesénél is panaszt tett az általa tapasztalt visszaélé­sek miatt, de azok semmit sem léptek. „Ha valaki felfedi, hogy kormányza­ti hivatalos személyek rutinszerűen és szándékosan megsértették a törvényt, akkor azt a személyt nem fenyegetheti életfogy­tiglani börtön, amelyet ugyanaz a kormányzat szab ki rá” - hangzott a szerkesztőségi állásfoglalás. A The New York Times egyebek között emlékeztetett arra, hogy az NSA egy belső vizsgálat szerint is évente több ezer alkalommal megsértette a magán­szféra sérthetetlenségére vonatkozó szövetségi törvényeket és túllépte a hatáskörét. Az ügynökség feltörte a jelentős adatközpontok kommuniká­ciós kapcsolatrendszerét, és amerikai­ak millióira vonatkozó adatokat gyűj­tött. A lap felhívta a figyelmet arra is, hogy James Clapper, a nemzeti hírszerzés igazgatója ez utóbbi ténnyel kapcsolat­ban hazudott a márciusi kongresszusi meghallgatásán, ám ezzel kapcsolatban mindeddig nem indult vizsgálat. Hasonlóképpen kegyelmet kért Snowdennek tegnap a brit The Guar­dian is. (MTI) Robbantás Bejrútban, a Hezbollah egyik erősségében Nagy erejű, autóba rejtett pokolgép robbant tegnap Bejrút egyik déli külvárosá­ban, a Hezbollah nevű síita militáns szervezet egyik fellegvárában. A robbanás megölt legalább öt embert, mintegy húszat pedig megsebesített. A merényletet a kora esti csúcsforgalom idején követték el. A robbantás miatt autók gyulladtak ki, több épület megrongálódott, és hatalmas füstfelhő emelkedett a városrész fölé. A Hezbollah Al-Manar nevű tévécsatornájának közlése szerint a robbantás pár száz méterre történt a szervezet politikai központjától, így nem az lehetett a merénylet célpontja. A Hezbollah biztonsági emberei a libanoni hatóságokkal együtt lezárták a területet, és robbanóanyag meglelésére kiképzett kutyákkal vizsgálják át, mert nem zárják ki, hogy akadhat még robbanószerkezet. A libanoni fővárosban az utóbbi hónapokban többször is történt robbantásos merénylet. A Hezbollah síita muzulmán gerillák politikai és fegyveres szervezete, amelyet a regionális hatalom, a síita vezetésű Irán támogat, és amely Libanonban a legütő­képesebb katonai erő. (MTI/AP/AFP) Beta/AP Nincs több legális gyorshajtás a kínai hivatalnokoknak Drasztikusan csökkentik a kivételes közlekedési lehetőségeket, így például a piros lámpán való áthajtást garantáló engedélyek számát Kínában a hivatali privilégiumok megkurtításának újabb körében - számol be a kínai állami média. A Pejcsing Zsipao című központi­ lap írása szerint az engedély kiadása korábban több állami intéz­ménynek is jogában állt, s azt szinte korlátozás nélkül osztogatták a hivatalokban. A járművek szélvédőin számos formában látható, jól felismerhető megkülönböztető jelzés eredetileg a vészhelyzetek, sürgős és fontos események hatékonyabb kezelését szolgálta. Annak birtokában a hivatalnokok, katonák büntetés nélkül hajthattak át a piros lámpán, parkolhattak tilosban - vagy sok esetben ingyen - és állhattak meg szükség esetén az út közepén. Az engedélyekkel való visszaélés azonban nagymértékben elha­rapódzott, az utakon gyakran magántulajdonban lévő járműveken, sportautókon, fiatalok által vezetett kocsikon is láthatók, egy-egy járművön gyakran akár több is belőlük. A speciális engedélyek kereskedelme az elmúlt években virágzott a feketepiacon, emellett az engedélyek hamisítása is elterjedt,­ Sanghaj egyes részein akár már 2000 jüanért is beszerezhetők. A Pejcsing Zsipao értesülései szerint engedélyeket az új évben is adnak majd ki, de számukat jelentős mértékben korlátozzák, a régebben kiadott dokumentumokat pedig fokozatosan kivonják a forgalomból. A szigorítás a Hszi Csin-ping elnök által bő egy éve meghirdetett, az állami hivatalok privilégiumainak csökkentését is célul kitűző országos kampánynak is része. A kiváltságok megkurtí­tása a hivatalokba vetett társadalmi bizalmat erősíti. A rendelkezés nemcsak tisztább játékszabályokat teremt, hanem a közlekedés szer­vezését is nagyban segíti majd - írja a lap. (MTI)

Next