Magyar Szó, 2017. május (74. évfolyam, 99-123. szám)
2017-05-27 / 120. szám
10TISZAVIDÉK tisza@magyarszo.rs MAGYARKANIZSA Kétnapos bormámor Tegnap rajtolt a dionüszoszi lakoma a hatodik magyarkanizsai bornapok alkalmával, melyet idén is sok kísérőrendezvény tarkít. A pénteki négy órai megnyitón már gyülekeztek a borkedvelők, de a sörivók sem maradtak szomjan, mert a sörmanufaktúra is jelen van Magyarkanizsán. Nyolc standnál lehet kóstolni vagy bekóstolni borokból, hazai és külföldi borászok jóvoltából. A lacikonyhában sör- és borkorcsolya rendelhető, a talpalávalót pedig mindkét nap szolgáltatják. Csőke Rudolf, az egyik szervező elmondta: - Igyekeztünk kicsit színesebb kísérőprogramokat szervezni az idén. A zenei kínálat tekintetében kettéválasztottuk a két napot. Pénteken a fiataloknak, míg szombaton az idősebb korosztálynak kedvezünk a népzenei és lakodalmas stílust megidézve. A fellépők Jerasz Josip, a Night Cruisers Band és Szerda Árpád. Vasárnap a Homokóra együttes lakodalmas zenét játszik, valamint tamburások lépnek föl. Az idén a bornapok az önkormányzat által közvetetten támogatott rendezvénnyé vált. A faházikókat az önkormányzat biztosította, a megjelenő tömegtől függően ez az elkövetkezendő időszaktól már változhat oly módon, hogy kiemelt jelentőségű rendezvénnyé is válhat. Azt láthattuk, igény van rá, igénylik a környékbeliek, hogy legyen egy-két kellemes estéjük, amikor borozgatva tölthetnek el egy kora nyári estét. ■ P uskás Károly A fűtés sokat ront a levegő minőségén Állandó helyszíneken végzik a légszennyezés mérését Zentán Minden községben törvénnyel szabályozott kötelesség a légszenynyezés mérése. Zentán ezt a közigazgatási hivatal megbízásából a nagykikindai közegészségügyi intézet végzi, mely havonta küld mérési eredményeket Zentára. Lőrinc Király Lívia, a közigazgatási hivatal természetvédelmi szakmunkatársa elmondta, hogy a levegő szennyezettségét hosszú évek óta mérik Zentán, és a méréseket állandó helyszíneken végzik. Az egyik helyszín a Kertek helyi közösség területén található, a másik pedig a kórház területén. A kertekben többfajta szennyeződést is mérnek, a kórház területén pedig csak a levegő üledékanyagának nehézfémtartalmát. Arra, hogy a nagykikindai intézet milyen méréseket végez Zentán, programot készítünk, amit a minisztérium hagy jóvá. Amit folyamatosan mérünk, az a kén-dioxid, a nitrogén-dioxid és a korom, továbbá az összes üledékanyag és azok nehézfémtartalma, valamint ezen belül az ólom-, a kadmium- és a cinktartalom. Ez utóbbiakat mérik a kórház területén is, annak érdekében, hogy az iparzónából bejövő esetleges szennyezettséget regisztrálni tudjuk. A kertekben ezenkívül mérik a lebegő részecske teljes tömegkoncentrációját, ezen belül a részecskék nehézfém-koncentrációját, vagyis az ólom, a kadmium, az arzén és a szelén jelenlétét. Ezenkívül mérik az összes lebegő részecske teljes tömegkoncentrációját, az ún. PM10-et. A PM10 azt jelenti, hogy a 10 mikrométernél kisebb lebegő részecskéket veszik számba. Ezeket azért fontos mérni, mert olyan aprók, hogy mélyen bejutnak a tüdőbe, és különböző légúti problémákat okozhatnak. A mérések törvényes keretek között, meghatározott intenzitással történnek. Egyes mérések folyamatosan, egész éven keresztül zajlanak, másokat csak időszakosan végeznek, pl minden hónapban, de csak egy héten keresztül. Ilyen időszakosan mérik a tíz mikrométernél kisebb részecskék jelenlétét is. Ezeknek a PM10-es részecskéknek és a koromnak a koncentrációja a téli, fűtési időszakokban rendszerint megnövekszik a levegőben, februárban és márciusban is meghaladta a normál szintet, és ezen úgy lehetne a leghatékonyabban javítani, ha a szilárd tüzelésről a lakosok áttérnének környezetbarátabb módozatra. Ha többen fűtenének gázzal vagy levegő-víz hőszivattyúval, sokkal jobb eredményeket kapnánk. A tüzelési mód megváltoztatásán kívül javítana a helyzeten a zöldfelületek nagyságának a növelése - magyarázta az illetékes, és hangsúlyozta, hogy azért fontosak ezek a mérések, mert ha bekövetkezne egy erős szennyezés, óvintézkedéseket tudnak foganatosítani Lőrinc Király Lívia azt is elmondta, hogy a mérési eredményeket a belgrádi környezetvédelmi ügynökségnek kell továbbítaniuk. Ezek az eredmények nyilvánosak, vagyis bárki számára hozzáférhetőek. ■ bhá italt CD 2017. május 27., 28., szombat-vasárnap Holnap, vasárnap helyi közösségi választást tartanak Csókán, amelynek egyik indulója a Morajkó József helybéli nyugdíjas neve által fémjelezett, a szavazócédulán 1-es sorszámmal induló Továbbra is Csókáért lakossági csoport. A tömörülés tagjai azt vallják, hogy az északbánáti település jövője érdekében mindenkinek össze kellene fogni, s a jelöltek azt szeretnék, hogy Csóka ne csak a múltjára lehessen büszke, hanem a jelenére és a jövőjére is. A tömörülés listájának tagjai Morajkó József mellett Ábrahám László gazdálkodó, Hudák Edit osztálytanító, Martonosi Mihály gépészmérnök, Vujic Szerénke tisztviselő, Habram Viktor okleveles gépészmérnök, Terzin Ibolya közgazdász, Baji Csaba tanár, Süli Zoltán nyugdíjas vállalkozó, Horváth Noémi osztálytanító, Tóth Rozália népdaloktató, Tóth Mihály gazdálkodó, Jegercsik Mária nyugdíjas, Göndör József nyugdíjas, Balázs Ferenc okleveles gépészmérnök. Habram Viktor, a lista egyik jelöltje lapunknak elmondta, hogy amennyiben bekerül a helyi közösség tanácsába, akkor szívesen részt vesz az elavult vízvezeték felújításának három évvel ezelőtt elindított projektumában, illetve a szenynyvíztisztító helyszínének a szakmai véleményezéséhez is hozzájárulna. Az okleveles építész egyben az összefogás fontosságát is hangsúlyozta. A Csóka községben esedékes helyi közösségi választások fontosságát a Prosperitati Alapítvány néhány nappal ezelőtt tartott összejövetelén Juhász Bálint, az alapítvány ügyvezetője is kiemelte. Megjegyezte, hogy Székelykevéhez és Muzslyához hasonlóan Csóka községben is a magyar opciónak az összes tanácsi hely megszerzésére kellene kísérletet tennie, mert ha erőt tudnak felmutatni, akkor Belgrádban, Újvidéken és Budapesten is megbecsülik a vajdasági magyarságot. ■ és HELYI KÖZÖSSÉGI VÁLASZTÁSOK Továbbra is Csókáért Be szeretnénk vonni a fiatalokat a közösség életét előremozdító eseményekbe, amelyekben mi is részt veszünk, amelyeket kezdeményezünk - hangzott el Zentán a Vajdasági Magyar Szövetség ifjúsági szervezetének és az Intellektus Ifjúsági Egyesületnek a közös sajtótájékoztatóján. Sztaniity Szebasztián, a VMSZ Ifjúsági Fóruma zentai szervezetének elnöke elmondta, hogy a fiatalok jelentős hányada passzív a közösség életében, és ők az Intellektus egyesülettel ezen szeretnének változtatni. - Saját pozitív példánkon és programjaink révén igyekszünk rámutatni arra, hogy mi, fiatalok is lehetünk alakítói, előremozdítói egyegy ügynek. Egy olyan gondolkodásmódot igyekszünk meghonosítani a fiatalok körében, amely arra ösztönzi őket, hogy cselekedjenek a változás érdekében, hogy maguk kezdeményezzék a változásokat. Arra buzdítjuk őket, hogy vegyenek részt szervezőként és résztvevőként a programjainkban, és legyenek alakítói saját közösségüknek - fogalmazott Sztaniity, és kiemelte azokat az utóbbi időben lebonyolított rendezvényeket, eseményeket, melyek példaértékűek lehetnek. Elmondta, hogy tavaly volt egy tatarozási, illetve egy közösségi munkaprogramjuk, ami abban nyilvánult meg, hogy zentai vállalkozóktól két-háromezer dináros adományokat gyűjtöttek össze, hogy minél szélesebb támogatói körük legyen. A pénzt arra fordították, hogy a fiatalokkal átfestették a Népkertben a kerítést és a játszóteret, valamint a felsőhegyi óvoda játszóterét. Ilyen projekteket erre az évre is terveznek. Elmondta azt is, hogy minden évben szerveznek jótékonysági bált, és annak eredményeként tavaly három hűtőszekrényt ajándékoztak a kórháznak, idén pedig az egészségháznak adományoztak vizsgálószékeket. Az elmúlt hétvégén a városi sportcsarnokban megtartott 2017 perc foci című rendezvénynek is az volt a legfőbb célja, hogy a fiatalok eljöjjenek Zentára, ismerkedjenek, barátkozzanak, ugyanakkor a szervezésbe legalább ötven személyt bevontak annak érdekében, hogy a fiatalok a szervezési munka során elsajátítsák a menedzsment alapjait, hogy legyen rálátásuk, miként lehet egy célt megvalósítani, és hogyan lehet hozzá támogatókat találni. A fiatalokban azt a gondolkodásmódot, azt a közös hitet szeretnék elhinteni, hogy együttes erővel és saját maguk aktivizálásával élhető környezetet tudunk magunknak teremteni. Burány Gábor, az Intellektus Ifjúsági Egyesület elnöke elmondta, hogy a VMSZ Ifjúsági Fórumával karöltve valósítanak meg programokat. Tavaly két nagyobb projektjük volt, az egyik egy történelmi verseny, a másik rajzpályázat. Erre az évre is készülünk programokkal. A közeljövőben gazdasági beszélgetést tervezünk, amelyben a külföldi és az itthoni munkavállalás témakörét járjuk körbe, és lesz ismét rajzpályázatunk is. Mivel a szervezetünk a fiatal tehetségeket is igyekszik támogatni, idén egy fiatal festőnknek, Horváth Júliának szeretnénk bemutatkozási lehetőséget adni kiállítás keretében a zentai csata évfordulója alkalmából. Mindkét szervezet vezetője azt hangsúlyozta, arra törekednek, hogy minél több fiatalt megmozgassanak, és próbálják őket arra motiválni, hogy itthon találják meg a boldogulásukat, továbbá arra buzdítják a fiatalokat, hogy amennyiben szeretnének tenni a közösségükért, környezetükért, kapcsolódjanak be a szervezetük munkájába. ■ hhá ZENTAI IFJÚSÁGI SZERVEZETEK A fiatalok aktivizálása a cél Alkotásra és gyűjtésre buzdítanak Adán több amatőr gyűjtő és festő állította ki numizmatikai és filatéliai gyűjteményeit, valamint képzőművészeti alkotásait Régi és forgalomban lévő bankjegyek, arany- és ezüstpénzek, emlékpénzek a világ minden részéből, hazai és nemzetközi bélyegsorozatok, történelmi értékű katonai kitüntetések Lastovics Máté, Uliján Levente és Uliján Soma gyűjteményéből Továbbá különböző technikával készült festmények, művészi maszkok és kisplasztikák Dusán Ridicki amatőr festő életművéből. Mindezek láthatók Adán azon a kiállításon, amelyet Ulján Károly amatőr numizmatikus és Dusán Ridicki amatőr festő kettős céllal szervezett meg. - A kiállításnak művészi, kulturális és anyagi értéke is van, hosszú évek során készítettük és gyűjtöttük össze. A célja, hogy ösztönözze, buzdítsa a fiataljainkat, hogy alkossanak és gyűjtsenek, valamint ezen keresztül is megismerjék hazánkat és a világ kultúrájának és történelmének egy-egy szeletét - magyarázta Ubján Károly szervező. - A kiállításon láthatóak azok a képzőművészeti alkotások, amelyeket Dusán Ridicki készített, aki nagy tehetség, és több adai fiatalt készített fel a művészeti akadémiára. A kiállítás másik részében a világ pénzei láthatók Nepáltól Szerbiáig. Teljes kollekciók fém- és papírpénzből, pénzritkaságok, próbanyomatok, olyan pénzek, amelyek egyáltalán nem is voltak forgalomban. Főleg a szerb és a magyar pénzek dominálnak, de vannak olyan ritkaságok, ment az egykori amerikai elnök, Barack Obama engedélyével vert ezüstdollár, amelyet mindössze tízezer példányban adtak ki. Megtalálhatók itt kitüntetések is. A bélyegsorozatok is jelen vannak szép számban, köztük szerb és magyar bélyegek - közölte a szervező. A kiállítás május 25. és 31. között tekinthető meg mindennap 9-től 13 óráig, illetve 17-től 19 óráig Adán a Plava Tacka Kft. épületében (Tito marsall a 14.). ■ csin L—x— Csincsik Zsolt A kiállítást Ulján Károly nyitotta meg