Magyar Szó, 2018. január (75. évfolyam, 1-24. szám)

2018-01-03 / 1. szám

2018. január 3., szerda Tízezrek szilvesztereztek az utcákon Tízezrek ünnepelték az utcán a szilvesztert Magyarországon is az enyhe időben. A mentők, a tűzol­tók, a rendőrök és a közterület­fenntartók számára mozgalmas volt az éjjel, de rendkívüli eset nem történt, kisebb tűzesetek voltak, és többen, közöttük gyermekek is megsérültek pirotechnikai eszkö­zök miatt. Több közúti baleset is történt, de a mentőket jellemzően az alkoholfogyasztással összefüggő balesetek miatt hívták. Az enyhe időben fővárosi, és a vidéki nagyvárosok rendezvénye­in is tömegek gyűltek össze szil­veszterkor, a fővárosban kiemelt rendezvényhelyszín volt a Deák tér és a Vörösmarty tér, sok külföldi is Budapestet választotta. Győrfi Pál, az Országos Mentő­­szolgálat kommunikációs igazgató­ja reggeli közleményében azt írta: a mentők 3189 esetet láttak el szil­veszterkor, ebből a fővárosi feladat 1107 volt. Budapesten és az ország nagyvárosaiban az idén is az éjfél és a hajnali 4 óra közötti időszak volt, különösen nehéz, a mentőegységek folyamatosan dolgoztak. A mentő­ket országszerte 15 pirotechnikai eszközzel összefüggő balesethez riasztották, általában kéz-, arc- és szemsérülteket kellett ellátni. Közlekedési balesetek, vere­kedések, szén-monoxid-mérge­­zések és belgyógyászati rosszul­­létek mellett az idén is csaknem 300 részeg, esetleg valamilyen drog hatása alatt álló embert kellett kórházba vinni, mintegy 15 száza­lékuk kiskorú volt - fejtette ki. Szilveszterkor jellemzően háromezer körüli riasztást kapnak a mentők országszerte, az idén ez a szám 3100-nál is több volt. Az esetek között volt szülés, újraélesz­tés is, de többségében az alkohol­­fogyasztással kapcsolatos balesetek miatt riasztották a mentőket. Csak a fővárosban csaknem hetvenen kerültek kórházba a túlzott alko­holfogyasztás miatt a mostani szilveszteren. Pirotechnikai termékkel kap­csolatos szabálysértés miatt a rend­őrség országszerte 15 esetben 12 em­berrel szemben indított eljárást. A Fővárosi Közterület-fenn­tartó (FKF) dolgozói mintegy 150 köbméter hulladékot takarítot­tak össze a budapesti szilveszteri rendezvények helyszínein. Közleményük szerint az óévbú­csúztató közterületi rendezvé­nyek helyszínein - többek között a Vörösmarty téren, a Hősök terén, a Kis- és Nagykörúton­­, továbbá a Boráros téri, Ferenc körúti, Blaha Lujza téri, Nyugati téri, Kálvin téri, Deák téri, valamint az Astoria alul­járókban és környékükön január 1-jén reggel 6 órakor kezdték meg kézi és gépi erővel a takarítást, amit a kora délutáni órákra fejeztek be az FKF dolgozói. (MTI) MN­ Szilveszterezők Nyíregyházán Áder János köztársasági elnök azt kívánta újévi köszöntőjében, hogy legyen erőnk mindig, minden helyzetben tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart. Az államfő az új év első perceiben a közmé­diában sugárzott beszédében minden jóakara­tú embernek, minden magyarnak, a nemzet minden polgárának boldog új esztendőt kívánt, mindenkinek, aki szeretteire gondolva ugyanazt érzi, ugyanazt kívánja „széles e hazában”. Áder János bizakodásra okot adó új eszten­dőt kért az elesetteknek, a segítő kezet nyújtók­nak, a szárnyaikat próbálgatóknak. Reményeiket valóra váltó új esztendőt kért az új­ álmok megál­modóinak, az okos terveket kovácsotóknak, a hitet másokban is táplálóknak. Békés új eszten­dőt kívánt az elnök a járt úton haladóknak és a járatlan utat választóknak, az áldozatot válla­lóknak, a gyermekeikért szeretve aggódóknak, a személyes vágyaikból közös jövendőt építőknek, mindenkinek, aki „másokkal együtt vagy éppen magányosan ünnepelve a szeretteire gondol”. Áder János kiemelte: rajtunk­ múlik, hogy az első órák öröméből, reménységéből, szeretetéből mennyi marad velünk a folytatásra. „Tudunk-e­­ azzal a bizalommal fordulni embertársaink­hoz, amivel a legjobbat kérjük számukra az óév végén, az új esztendő kezdetén? És amit ilyenkor oly sokszor megfogadunk: elhagyjuk-e rossz szokásainkat, megőrizzük-e azt a lelkesedést, amivel most régi-új célokat tűzünk magunk elé? Tisztelettel, megbecsüléssel fordulunk-e baráta­ink, munkatársaink, szomszédaink felé?” - tette föl a kérdéseket a köztársasági elnök. Hangsúlyozta: bár sokfélék vagyunk, össze­kötnek minket Kölcsey Ferenc sorai, amelyek­kel mindannyian jókedvet, bőséget és „víg esztendőt” kérünk magunknak, egymásnak, hazánknak. Áder János bölcsességet kívánt a személyes döntésekhez, közös választásokhoz. Azt kívánta, hogy legyen erőnk mindig, minden helyzetben tisztelni a másikban az embert, egymásban a magyart. Alkotó energiát, teremtő nyugalmat, egészséget, biztonságos és reményteli jövőt kívánt a nemzet valamennyi polgárának. Az államfő Assisi Szent Ferenc gondolatai­val zárta beszédét: „Szeretet legyen ott, ahol ma gyűlölet van. Megbocsátás, ahol bűn. Egyetértés széthúzás helyett. Legyen igazság, ahol tévedés van. És öröm ott, ahol ma szenvedés. Sötétség helyén hit legyen!” (MTI) ÁLLAMFŐI ÚJÉVI KÖSZÖNTŐ Áder János: Mindig tiszteljük a másikban az embert, egymásban a magyart! MINORITY SAFEPACK Egymillió aláírás Brüsszel figyelméért A cél az őshonos nemzeti kisebbségek jogait garantáló, átfogó uniós jogszabály meghozatala A határon túli magyarság szempontjából kulcsfontosságú, hogy Brüsz­­szel a többi kisebbség helyzete mellett végre az őshonos nemzeti kisebb­ségek ügyével is foglalkozzon - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője Budapesten kedden, mielőtt nyilvánosan aláírta a Minority SafePack kisebbségvédelmi európai polgári kezdeményezést, amelyet az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója (FUEN) indított el. Gulyás Gergely azt mondta, egy olyan nemzeti kisebbségvédelmi kezdeményezésről van szó, amely arra kötelezné az Európai Uniót (EU), hogy a határon túli magyarokra is figyelmet fordítson. Április 3-áig hét országban kell összesen legalább egymillió aláírást összegyűjteni, és az Európai Bizottság (EB) mindenütt meghatározott egy minimumot is. Ha a feltételek teljesülnek, a bizottság, illetve az Euró­pai Parlament köteles foglalkozni a kezdeményezéssel - emlékeztetett a frakcióvezető, aki párthovatartozástól függetlenül mindenkit arra kért, hogy legyen partner az ügyben. Azt szeretnék, hogy a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) nyilatko­zatának szellemében, amelyet minden parlamenti párt aláírt, a kampány során is fennmaradjon az érdeklődés a téma iránt - mondta. Úgy véle­kedett, az ügy nem pártpolitikai, hanem valamennyi társadalmi szer­vezethez, magyar emberhez szól. „Azt szeretnénk tehát Szabó Dezső szellemében hangsúlyozni, hogy minden magyar felelős minden magyarért, és nagyon rég volt olyan akció, ami ezt ilyen mértékben pártok felett állóan, nemzeti ügyként fejezte ki” - fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője. Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség főtitkára kiemelte, jelenleg nincs olyan átfogó jogszabály az EU-ban, amely garantálná az őshonos nemzeti kisebbségek jogait. Azt mondta, a szövetségük olyan civil szervezet, amely 1989 óta minden eszközt igyekszik megragadni, hogy támogassa a szomszédos országokban élő magyar közösségeket, elsősorban a fiatalokat. A Rákóczi Szövetség Magyarországon próbál a kezdeményezés élére állni. Arra kéri a társadalmi szervezeteket, a politikai pártokat, az egyházakat és a média képviselőit, hogy segítsenek a szükséges aláírások összegyűjtésében. Az a cél, hogy a magyarok minél több szignóval tudjanak csatlakozni a Minority SafePackhez - hangsúlyozta. Gulyás Gergely kérdésre válaszolva azt mondta, arra nem tudnak garanciát vállalni, hogy a határon túli országokban is elegendő kézjegy jön össze, de úgy tudja, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) már kétszázharmincezret gyűjtött össze, és a Felvidéken is ötvenezer feletti a szám. Úgy vélekedett, hogy „az anyaországnak kell az első helyen végeznie”. (Forrás: MTI) MTI Gulyás Gergely és Csáky Csongor MIKMItfi@ kitekinto@magyarszo.ro KITEKINTŐ3 MTI RÖVIDEN Négyszázalékosnál is nagyobb gazdasági növekedés várható A tavalyinál jobb helyzetben, kedvezőbb növekedési kilátá­sokkal kezdi az idei évet a magyar gazdaság a nemzetgaz­dasági miniszter szerint. Varga Mihály az előzetes adatok alapján arra számít, hogy 2017-ben a gazdaság éves növeke­dési üteme 4,1 százalékos volt, az idén pedig elérheti a 4,3 százalékot. A miniszter a tavalyi növekedés egyik legfontosabb hajtó­erejének a beruházások több mint 20 százalékos bővülését nevezte, ebben jelentős szerepe volt a lakásépítési program­nak, amelyet 2015 végén fogadott el a kormány - mond­ta. Eddig 63 500 igénylést fogadtak be a pénzintézetek, és 177 milliárd forintot helyeztek ki a lakásépítési program keretében - emelte ki. Varga Mihály felidézte, hogy a fogyasztás több mint 5 száza­lékkal nőtt tavaly. A nemzetgazdasági miniszter arra számít, hogy ez a növekedési ütem 2018-ban is megmarad. (MTI) Éjfél után egy perccel Szombathelyen jött világra Magyarországon az első újszülött 2018-ban. A kisfiú a Vas megyei Markusovsz­­ky Kórházban született. Az intézmény tájékoztatása szerint Balázs Imre nulla óra 1 perckor 3130 grammal, 50 Balázs Imre és édesanyja, centiméterrel, természetes Kiss Emese Enikő úton jött a világra. (MTI) Magyarországon a legalacsonyabb az internetezés adója Január 1-je óta Európában Magyarországon a legalacso­nyabb az internetezést terhelő általános forgalmi adó kulcsa, miután a kormány kezdeményezésére a parlament 18-ról 5 százalékra csökkentette - hangsúlyozta a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Deutsch Tamás közölte: tavaly év elején 27-ről 18 százalékra csökkent ez a közteher, ezzel 13 hónap alatt mintegy ötödé­vel mérséklődtek az árak. A miniszterelnöki biztos megjegyezte: 2017-ben, a négy­száznál több hazai internetszolgáltató ellenőrzésekor a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság csupán két kisebb cég esetében észlelte azt, hogy ez nem történt meg. Deutsch Tamás hangsúlyozta: a kormányzat célja az, hogy minden eddiginél gyorsabb, elérhetőbb, olcsóbb és jobb minőségű internetszolgáltatás legyen elérhető a polgárok, vállalkozások számára. Hozzátette, ezt szolgálja, hogy az esztendő végén minden településen legalább egy közintéz­ményben és közterületen lesz elérhető ingyenes széles sávú wifi-szolgáltatás, és hogy az uniós célkitűzésnél két évvel korábban, 2018 decemberére lesz hozzáférhető valamennyi hazai háztartás számára a szupergyors, legalább 30 megabi­tes internetkapcsolat. (MTI) A vándorsólyom az év madara, a balin az év hala A vándorsólymot választotta a 2018-as év madarának a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). Az állat több évtizednyi szünet után 1997-ben költött újra Magyarországon, ezért az egyesület a 20 éves évforduló­ra emlékezve a 2018. évet a világ leggyorsabb madarának szenteli. Mint az egyesület keddi közleménye írja, a szédületes sebességéről ismert vándorsólyom az örvös galambnál termetesebb, erőteljes testalkatú, hegyes szárnyú ragadozó. Igazi „világpolgár”, a Föld szárazföldi területeinek jelen­tős részén fészkel vagy kóborlóként, vonulóként előfordul. Óriási elterjedési területe miatt a faj pontos világállománya nehezen becsülhető, jelenleg mintegy 100 000 és 500 000 közötti egyedszámra tehető, és világviszonylatban stabilnak tekinthető. Az elmúlt évek legszorosabb versenyében a balin (Leuciscus aspius) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társa­ság hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazásán. Harka Ákosnak, a szervezet elnökének a tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját 2017 őszén hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson ezúttal 5771-en adták le voksukat a három jelöltre, melynek végeredményeként 38 százalékos támogatottsággal diadalmaskodott a balin, 33 százalékkal második helyen végzett a domolykó (Leucis­cus cephalus) és 29 százaléknyi szavazatot kapott a kövicsík (Barbatula barbatula). (Forrás: MTI) Éjfél után egy perccel született az ország első babája

Next