Magyar Szó, 2018. április (75. évfolyam, 75-98. szám)
2018-04-12 / 83. szám
2018. április 12., csütörtök M/kgm&a kult@magyarszo.rs MŰVELŐDÉS/OKTATÁS 9 Műfordítás mint intellektuális kihívás Az objektív történelmet is sokkal jobban megismerhetjük szépirodalmat olvasva, mondja Juhász Attila műfordító Szögi Csaba Itt a többnemzetiségű Vajdaságban vajon közös kultúrát építünk, vagy egymás alkotásai felett elsikló, párhuzamos kultúrákat? Mennyiben segít hozzá maga a szépirodalom, illetve egymás irodalmainak elolvasása, hogy igazán megismerjük egymást, sőt, akár egymás történelmét is - ráadásul objektíven? És mindebben mekkora a jelentősége a műfordításnak, amennyiben a másik nyelvét nem vagy csak alig ismerjük? Juhász Attilával ezúttal műfordítói minőségében beszélgettünk, a fenti kérdések mellett érintve még eme szép szakma minden más csínját-bínját, kitérve természetesen arra is, hogy esetében miként vált szerelemmé a dolog. Egyszer megkerestek a pancsovaiak, hogy van egy regény, mely róluk szól, és jó lenne keresni rá egy fordítót. Így került hozzám Kis-Jocic Zaklina, magyar származású szerb írónő könyve, a Vörös viaszpecsét, mely 2012-ben jelent meg először a Laguna könyvkiadónál, amit további három kiadás követett. Ezt akkor én elolvastam, és magam is rögtön arra gondoltam, érdemes lenne vele megismertetni a magyar olvasóközönséget is. Izgalmas, ugyanakkor könnyed és rendkívül élvezhető történet, mely két nő sorsát meséli el, párhuzamosan zajlik a monarchiabéli időkben és napjainkban. Valójában ez volt az első komolyabb nekifutásom a műfordításnak. Amikor befejeztem és leadtam a Fórumnál, már vitt tovább a lendület, hogy újabb műveket ültessek át szerb nyelvből magyarba... ■ Egyébként mikor és mi okból éreztél először késztetést a műfordításra? - Legelőször a tartományi művelődési titkárságon végzett munkám során figyelhettem meg 2009 és 2016 között, mekkora az átjárás a kultúránk és az irodalmaink között. Az ott töltött nyolc év jó rálátást adott közösségeink művelődési életére. A közvetlen feladatom a kisebbségi közösségeinkkel volt összefüggésben, ugyanakkor természetesen követtem a szerb kultúrán belüli történéseket is. A titkársági koordinációk javarészt arról szóltak, hogyan tudjunk megfelelő művelődési életet, kiadói tevékenységet, szerzői és fordítói támogatást megvalósítani politikai eszközökkel. Az egymás megértése ugyanis sokszor nem csupán a jó szándékon, hanem a nyelvtudás meglétén vagy hiányán is múlik. Végső soron ez serkentett arra azután, hogy elkezdjek magam is műfordítással foglalkozni. ■ Milyen szempontok alapján válogatsz a szerb irodalmi termésből? - A jó fordítónak, akárcsak a jó írónak, olvasnia is sokat kell. Azután el lehet merülni egy-egy irodalmi műben, mely számára izgalmas és testhezálló, és kísérletezgetni a lefordításával. Habár manapság leginkább a piaci igényeket szokták elsősorban szem előtt tartani a kiadók... Én viszont úgy érzem, elég idős vagyok már hozzá, és megengedhetem magamnak azt a luxust, hogy ne kelljen erre figyelnem, és azokat a műveket válasszam ki magamnak, amik érdekelnek. Így jutottam el például Básara Nindíjra jelölt, A merénylet angyala című könyvéig is, mely végül nem kapta meg az elismerést, de attól még természetesen befejeztem a fordítást, hiszen nem a jelölés okán kezdtem neki, hanem mert izgalmasnak tartottam. Ő szerintem egy igazi balkáni irodalmi megnyilvánulás. Borislav Stankovic esetében pedig Virág Gábor hívta fel a figyelmemet, hogy itt van egy rendkívül érdekes szerző, akit ennek ellenére nagyon kevéssé ismerünk... ■ Jelenleg min dolgozol? - Több szerző is foglalkoztat, de leginkább Ivana Dimic Arzamas című munkáját fordítgatom, amelynek meg a formája keltette fel elsősorban az érdeklődésemet, ahogyan a drámát és a prózát ötvözi, és amiben az is különösen izgalmas, hogy rengeteg kutatással, utánanézéssel jár. Megesik, hogy egyetlen szónak vagy fogalomnak, mely a közép- és kelet-szerbiai szokásvilághoz kötődik, több napot vesz igénybe a tisztázása. Ha az ember rendes munkát szeretne kiadni a keze alól, akkor egész komoly kutatásokat kell végeznie. Szerintem az irodalmi fordítás lényege abban rejlik, hogy nem csupán mondatokat viszünk át egyik nyelvből a másikba, hanem a gondolatokat és formákat is tökéletesen kell visszaadni, hogy a magyar olvasóban ugyanazt az érzést keltsék, mint a szerb anyanyelvűben. Egy-egy fordításon ezért jó hosszú ideig el lehet töprengeni, mivel mindig van mit rajta finomítani, árnyalni, szebbé tenni. Egyfajta intellektuális kihívás ez a munka. ■ Mi a helyzet a történelmi kontextusokkal? - Természetesen nem csupán szótáraim vannak, a történelemmel kapcsolatban is gazdag a szakirodalmam. Igazából objektív történetírás nincs, viszont a szépírók esetében kevesebb a gond, velük nem szalad el annyira a ló... Náluk már szerencsére nem a nemzeti romantika uralja a terepet. Amikor a 90-es években a balkáni háborúkból tudósítottam, beláttam, hogy bár a nemzeti romantikának a 19. századdal be kellett volna fejeződnie, sajnos ez nem történt meg, és a történetírás is még mindig ezt viszi tovább, a politika pedig ezzel még játszik is... A szépirodalom viszont javarészt mentes az efféle kicsapongásoktól és szélsőségektől, így az objektív történelmet is sokkal jobban megismerhetjük általa. Megjelent a Létünk 2017/04-es száma Megjelent a Létünk legújabb száma. A folyóirat vallási témájú és a reformáció 500. évfordulójával kapcsolatos tanulmányokat tartalmaz: Szőke Anna: Karácsony a déli végeken, Csesznek Éva: Énekelj az Úrnak új éneket (A hitélet és a zenei nevelés megújulási lehetőségei a magyarországi evangélikus óvodákban), Örsi Julianna: Törekvések a magyar református egyház szellemi megújulásához, Pastyik László: Bácskai és bánsági protestáns történetíró papok a 19. században, Besnyi Károly: Történetek a protestáns egyházközségek múltjából, Nagy István: Torzsáról indultam... (Ordass Lajos evangélikus püspök eszmeisége és életútja), Német Klaudia: A reformáció tárgyai, mint a Délvidék/Vajdaság vallási mozgalmainak reprezentánsai (A Reformáció Topolyán című kiállítás margójára), Dragana Jeremic Molnár - Aleksandar Molnár: Alternatív magyarázatok a názáreti Jézus haláláról. A tanulmányok mellett recenziókat is találunk a folyóiratban, ezek a következők: Korhecz Tamás: Iránytű a jog alkotásához és nyelvéhez (Letsch Endre: A jog alkotása és nyelv. Barangolás a logisztika és a lingvisztika világában. Forum, Újvidék, 2017), Lázár Zsolt: A primitív jogról (Bronislaw Malinowski: Bűntett és szokás a primitív társadalomban. Újvidék, Mediterran Publishing, 2016), Czékus Géza: A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar három tudományos konferenciája és a munkák gyűjteménye (Borsos Éva- Námesztovszki Zsolt-Németh Ferenc [szerk.]: A Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar 2017-es tudományos konferenciáinak tanulmánygyűjteménye. Szabadka, Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, 2017). Kovács Ádám Gábor: Az ifjúság mibenléte (Karikó Sándor [szerk.]: Az ifjúság globális térben. Szegedi Egyetemi Kiadó, Szeged, 2016). Rideg István - Örsi Julianna: Tudományos műhelymunka a Jászkunságban (Kiadványbemutató: Jászkunság- A Jász-Nagykun- Szolnok Megyei Tudományos Egyesület évkönyve, 5. kötet, Szolnok, 2017) A felsorolt tanulmányok közül kiemeljük Dragana Jeremic Molnár és Aleksandar Molnár munkáját, akik Pál apostol levelei és a Talmud részét képező Mishna alapján új megvilágításba helyezik Jézus Krisztus halálát. A szerzők szerint a Jézus kivégzéséhez nem volt közük a rómaiaknak, kizárólag a zsidó papságnak, így Jézust nem a hagyományosan római kivégzési módnak számító keresztre feszítéssel ölték meg, hanem a zsidók kivégzési módjával, a fára akasztással. Ennek egyik legfőbb bizonyítéka, hogy a Biblia szerint Jézust még a kivégzés napján levették a keresztfáról. Ez a római keresztre feszítésnél nem történhetett volna meg, mert az elítélteket napokig a keresztfán hagyták szenvedni elrettentésül. A zsidók fára akasztásánál volt bevett gyakorlat, hogy még a kivégzés napján eltávolították a holttestet. További megállapítása a tanulmánynak, hogy Jézus perére és kivégzésére nem a zsidók szent ünnepén került sor, ahogy a Bibliában áll, hanem már a pészach ünnepe előtt. A Létünk legújabb számát Jovana Reljic fotói teszik színesebbé, amelyek a Reformáció Topolyán című kiállításról készültek. ■ pasz Hétfőn kezdődik a PISA-tesztelés Április 16-án kezdődik a PISA-felmérés a szerbiai iskolákban. A tesztelés, amely 222 iskola mintegy 8 ezer diákját érinti, júniusig tart majd. A cél: felmérni, hogy milyen a tizenöt éves korú gyerekek szövegértési, matematikai, természettudományos (fizika, kémia, biológia) és pénzügyi kompetenciája. Szerbia azon kevés ország közé tartozik, ahol kisebbségi nyelven is lebonyolítják a PISA-tesztelést, az oktatásban használt 8 kisebbségi nyelv közül csak magyarul szervezik meg a felmérést. A PISA, amely a Programme for International Student Assesment rövidítése, a nemzetközi tanulói teljesítménymérés programja, amelyet több országban is elvégeznek, majd az eredményeket összehasonlítva mérik az oktatás és a diákok tudásának szintjét. ■ sorsi RIPORTPÁLYÁZAT Közegellenállás A pádéi Takáts Rafael Magyar Kultúrkör Keszég Károly (1954-1997) újságíró, a Napló hetilap főszerkesztőjének emlékére az idén is meghirdeti a Közegellenállás című riportpályázatot. Az érdeklődők magyar nyelven írt, eddig meg nem jelent riportokkal jelentkezhetnek. A pályázat jeligés. A pályázóknak zárt borítékban kötelezően mellékelniük kell az adataikat: név, cím, e-mail-cím, telefonszám. A munkáknak négy példányban 2018. május 7-éig kell megérkezniük a következő címre: Riportpályázat, Takáts Rafael Magyar Kultúrkör, Marko Zrenjanin utca 91., 23325 Pádé (Padej). Az első díj 12 000, a második 10 000, a harmadik 8000 dinár. A díjátadás 2018. május 19-én lesz Pádén, a Keszég Károly Emléknapon. A befektetett munka gyümölcse A szabadkai Széchenyi István Általános Iskola akkreditált kiváló Tehetségpont lett A kiváló Tehetségpontoknak járó, az akkreditáció eredményét igazoló tanúsítványt nemrégiben vette át a Széchenyi István Általános Iskola képviselője Budapesten, a IX. Kárpát-medencei Tehetségnapon. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanács és a Matehetsz (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége) hagyományos éves díjátadó ünnepségén ünnepélyes keretek között magyarországi és határon túli tehetségsegítő intézmények vehették át a Tehetségpont-akkreditációt igazoló táblát. Ezzel az akkreditációval a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola a magyarországi Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének tagja lett, mely szervezet már az Európai Tehetségsegítő Hálózat tagja. Szakértői megfigyelés alapján értékelték az iskola tanárainak a tehetséges tanulók felfedezésére és fejlesztésére irányuló tevékenységét az elmúlt három év folyamán. Kiemelt figyelmet érdemelnek a versenyeken szerzett eredmények, emellett a tanításon kívüli tevékenységek, az iskola pedagógusainak továbbképzése, ugyanis a szakmai felkészültség elengedhetetlen a tehetséges tanulók fejlesztésében és motiválásában egyaránt. Emellett kiemelten fontos a szülők és a helyi szervezetek bekapcsolása az iskolai tevékenységekbe. A többéves tudománynépszerűsítő projektumok és számos oktatási intézménnyel való együttműködés mellett a szabadkai Széchenyi István Általános Iskola Partneriskola a német nyelv oktatásában, továbbá a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar gyakorló iskolájaként és a szerbiai Oktatási Tudományos és Technológiai Fejlesztési Minisztérium projektjében vállalkozói iskolaként is jelen van - áll az iskola hozzánk eljuttatott tájékoztatójában.