Magyar Themis, 1871 (4. évfolyam, 1-56. szám)

1874 / 53. szám - A magyar büntető törvényjavaslat indokolása III.

esik, hazájába érkeztekor a 8-ik §, rendelke­zésénél fogva, a hazai bíróság elé állítandó és elítélendő és úgy, mintha külföldi ítélet nem léteznék. De ez esetben igazságtalanság volna, ha itt is bűnösnek találtatván büntetésének kimé­résénél semmi tekintet sem fordíttatnék arra, hogy ugyanazon bűntett miatt részben már kül­földön is bűnhődött, s talán legnagyobb részét azon büntetésnek, melyet ismételt elitélése al­kalmával a magyar biróság ellene kimért, már külföldön kiállotta. Folyománya a mondottaknak a 1 4. §, mely szerint a büntetésnek külföldön kiállott része, a hazai biróságok által megállapítandó bünte­tésbe mindig beszámítandó. Feltételezi ez, hogy a b­íróság hosszabb távtán a szabadság büntetést mér ki, mint a mennyit a tettes külföldön kiállott. A magyar honosnak utóbbi elitéltetése esetében, a 7. §. esetein kívül csak ritka kivé­telekkel fog, és igen csekély különbség mutat­kozni a külföldi és a magyar bíróság ítélete közt. A területiség eszméje nem engedvén meg, hogy a külföldi bíró ítélete a belföldön végre­hajtassák; ez okból a jelen­ban föltett eseteit illetőleg, mellőzhe­tlen az ügynek újabb felvé­tele, s újabb ítéletnek hozatala a belföldi bíró­ság által. A leglényegesebb eredménye az újabb ítéletnek rendszerint az leend, melyet a törvény­­javaslat 14-ik §-a követel, t. i. a magyar bí­róság általi kimondása annak, hogy egy és ugyanazon lelekményért kétszer nem bünhöd­­hetik a tettes, s hogy ennélfogva a büntetés azon része, melyet már külföldön kiállott, da­czára annak, hogy külföldi ítélet a belföldön nem bir hatálylyal, és így annak, a­mi érvény­telen magában, érvényes következményei sem lehetnek, mégis olyannak tekintendő, mintha azt,a belföldön is hatályos ítélet folytán ál­lotta volna ki az elítélt. Ha ez elítélt külföldön kimért egész bün­tetését kiállotta külföldön, ez esetben a 7-ik §-ban megjelölt büntettek kivételével a cselek­mény a 8. §. értelmében megszűnvén büntet­hető lenni, további eljárásnak nincs helye, s igy beszámításról sem lehet szó, a külföldi ítélet tehát mely rendszerint a belföldön érvénytelen e két irányban hatálylyal bírónak ismertetik el a törvény által. Ha tettes elhagyta azon területet, melyen a bűntettet vagy vétséget elkövette, s hazájába jött, mielőtt a külföldi bíróság által reá kimért büntetését megkezdette volna, ez esetben a büntetés beszámításáról szó sem lehet, mert hiányozván a 14-ik §-nak tényi föltétele va­gyis „a büntetésnek külföldön kiállott része“, mi okból ezen §. alkalmazhatósága ki van zárva. Mindazonáltal, ha a külföldön elítélt hosz­­szabb ideig tartó vizsgálati fogságban volt le­tartóztatva, a hazai bíróság a 93-ik §. értel­mében a büntetés kimérésénél ezen körülményt figyelembe veendi. A 14 §. egyébiránt nemcsak a szabad­­ságbünetésre, illetőleg ennek betudására vo­natkozik, hanem a büntetés egyéb nemeire is t­erjed. A p­énzbüntetés, ha egyik része kül­földön kifizet­etett, ezen körülmény a büntetés ismételt kimérésénél számításba lesz veendő, még az esetben is, ha a belföldi bíróság, más­nemű büntetésre ítélné a tettest. •Számításba veendő a büntetés más neme is, például, ha ott, a­hol vádlott elítéltetett, a testi büntetés fennállván, az ilynemű büntetés hajtatott végre a elítélten. Ez esetben is ará­nyos beszámításnak lesz helye. A 15. §. következőket rendeli „ha vala­mely magyar honos, a magyar állam területén kívül, oly cselekményt követe el, melyre a jelen törvény által hivatalvesztés vagy politi­kai jogok gyakorlatának felfüggesztése van meg­állapítva, a mellékbüntetés alkalmazása végett a bűnvádi eljárás akkor is megindítandó, ha büntetését külföldön már kiállotta, vagy ha az, az illetékes külföldi hatóság által elengedtett.„ Az ezen szakaszban megjelölt mellékbün­tetések hatálya, magyar honost illetőleg, csakis kizárólag Magyarországban nyilvánulhatván, s azoknak felvételénél az állam éredékei lévén irányadók, a 15-ik §-ban foglalt intézkedés mellőzhetlen volt. A 16. §. a 6. §. kiegészítését, képezi és kimondja, hogy „a magyar honos más állam hatóságának sohasem adható ki“ mi által egy átalánosan elfogadott s a nemzetközi jogba is átment elv fejeztetik ki. Második bekezdése szerint „a monarchia másik államának honosa csak saját államható­ságának adható ki“, mert a közös monarchia eszméjének nem felelne meg, és így helytelen volna, ha az osztrák államnak a magyar állam területén tartózkodó honosa egy harmadik állam területén általa elkövetett bűntett miatt, a meg­­­­sértett állam hatóságának adatnék ki, valamint violációját képezné a közöségnek, ha a magyar állam alattvalója ily esetben az ausztriai ható­ságnak által adatnék ki a külföldnek. A 17-ik­­ intézkedése szerint „már állam­hatósága által hozott büntető ítélet a magyar állam területén nem hajtható végre“, ezen szakasz a területiség elvének folyománya és a szöveg a büntető ügyben hozott mindennemű ítéletre s ennek mindenik részére kiterjedvén, általa, nemcsak a büntetés, hanem a külföldi bíróság által bűnvádi eljárás utján hozott íté­letnek a magánjogi elégtételre vonatkozó intéz­kedése is a magyar állam területén végrehajt­­hatlannak mondatik ki. A 18-ik §. szerint „az országgyűlés, úgy­szintén a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjainak mentelmi jogár a vonatkozó törvények és szabályok a jelen törvény által nem érintettek, mert habár a büntetőtörvények a köztörvény jellegével bírnak ugyan, de nem tárgyai a szoros értelemben vett közjognak, miután pedig az ezen szakaszban megjelölt mentességek az állam alkotmányának szükség­szerű folyományát képezi­k, a büntetőtörvény­könyvben is elismerendők. A törvényekre vonatkozólag az időszá­mításnak két módja ismeretes a „naturális computació“ és a naptári. Kétségtelen, hogy az első helyesebb, és általa kikerültetnék az, hogy ugyanannyi évre elítélt két ember közül az egyik több, a másik kevesebb napot tölt a fogságban, de minthogy ez, sok esetben tévedésre is adna okot, a 19. §. értelmében, a jelen törvénykönyv tekintetében, 1 hét 7 napra, 1 nap 24 órára számítandó. Az évek s hónapok számítására nézve a naptári számítás az irányadó. 407 könyvészet. Az elmebetegség és az elmezavar állapotainak jogi megítélése. (A treatise on mental unsoundness embrecinga, general view ol psychological law. Dr. Francis Wharton. Philadelphia: Kay and Brother. 1873. m. Az erkölcsi téboly, „moral insa­nity“, mely megkülönböztetendő az ellenállhat­­lan ösztöntől és rejtett őrültségtől, mellyel oly­kor összetévesztetik az angol-amerikai jogtudo­mányban nem ismertetik el, és Wharton szerint nem is érdemel elismerést. A következő eset pl. olyan, melyben az angol bírák az erkölcsi tébolyt mint mentségét nem fogadták el. Vád­lott volt aráját, ki az eljegyzést feloldotta, a becsület törvényeire való hivatkozással megölte. Ő ezt törvényesen érvényes mentségnek tekint­vén, elitéltetése valószínűségét hinni sem akarta. A tanult biró a sugyt oly értelemben világosí­totta fel, hogy ha vádlott azt képzelte, misze­rint rajta méltatlanság követtetett el, és most boszúból vagy féltésből követte el tettét, ez nem tekinthető másnak mint megtorlandó gyil­kosságnak, mert ily szenvedélyek fékezésére mindenki kötelezhető. De a pusztán erkölcsi téboly felvétele, mely lélektanilag sem indokolható, jogászilag épen tarthatlan. A büntető törvények fő czélja kétségtelenül a közbiztonság. De hova jutna ez, ha a pusztán erkölcsi téboly büntelenséget igényelhetne. A középkorban súlyos viszássá­­gok támadtak csak az által is, hogy a papság a világi törvénykezés alól ki volt véve, e kivé­telt, mely erkölcstelenítőleg hatott a papságra tűrhetőbbé tette némikép az egyházi fegyelem és a papok nagyobb műveltsége. Ha az erköl­csileg tébolyultak, az­az oly emberek, kik faj­lagosan gonosz és erkölcstelen hajlamokkal bírnak, a büntető törvények hatása alól felmen­­etnének, ez a társadalomra nézve a legagasz­­tóbb következményű lenne, és mentül inkább állíttatik, hogy ily erkölcsileg tébolyult szemé­lyek egyébként észbeli tehetségük teljes bir­tokában vannak, annál inkább el kell ismerni azok veszélyességét és be kell látni, miszerint gonosz hajlamaik, azon tudatban, hogy bűn­vádi felelőség őket nem terheli, csak növeked­­nének. Mit tegyen itt az állam, hogy a polgá­rokat megvédje? A védelem tébolydára utal. Eltekintve a gyakorlati nehézségektől, melyek­kel ily tébolyultak tartózkodása a tébolydák­ban járna, az a kérdés támad, váljon a bírói ítélet folytán történő letartóztatás a tébolydá­ban különbözik-e lényegesen büntetés czéljából elrendelt másnemű szabadság büntetéstől? A közönségen büntető igazság a szabadság elvesz­tését bizonyos rész­tettért rendeli el, az er­kölcsi téboly miatti letartóztatás pedig szabad­ságvesztés lenne a személy átalános rosszasá­gáért. Azonfelül az állam és emberi társada­lom fenállása a felelősség eszméjén alapszik, melylyel mindenkinek múlhatlanul bírni kell. Bizonyos szigor nélkül egyesre nézve ez nem történhetik. Szigorúnak látszhatik egy vasúti őrt csupán hanyagság miatt, melyből va­súti szerencsétlenség származott, vagy mérnö­köt csak azért, mert egy vaslemez erősségében tévedt, bű­nvádilag fenyíteni. De ezen szigor nélkül vasúti közlekedés csak némi biztonság­gal is nem történhetik, és Bord Broughorn sza­vaival élve, lehetnek oly gyenge elmék, kikre külső okok egészen másként hatnak mint egyéb emberekre. Az emberi igazság nem is­teni, és emberek teljes joggal büntethetnek va­lakit, kit talán isten nem tartana beszámítha­­tónak. A büntetőjol egyik és bizonyára nem leg­kevésbé fontos nevelési eszköz, mely az embe­riségnél az erkölcsi érzet megszerzésére és erős­bítésére szolgál. Nincs ok, hogy az, a­mi áta­­lában e szolgálatot teszi, miért ne tenné azt egyes esetben is. Ebből folyólag mondja Whar­ton, szükséges, hogy az emberek, kik egyáta­­lán észszel bírnak, kivétel nélkül azon büntető rendszernek vettessenek alá, melyet az állam az erkölcsi érzet megszerzésére és megőrzésére szükségesnek tart. Egyébiránt a látszólag erkölcsi téboly valamennyi eseteiben, ki lehetett mutatni egyéb komoly zavarait úgy a testi mint szellemi élet­nek. Ily esetekben nehéz lehet ugyan meghatá­rozni, váljon az illető személy ha akarta volna, uralkodhatott-e gonosz hajlamain. De itt az emberi igazság épen a külső és megállapítható támpontokról fogva felmentő ítéletet mondhat anélkül, hogy az a veszély érte miszerint ön­magát teljesen hatálytalanná teszi. Wharton külön fejezetben fejtegeti azon ép oly sormás mint nehéz kérdést, váljon elis­merhető-e a büntetőjogban kisebbített be­számítás, enyhébb büntetés hatályával vád­lottra nézve. Kétségen kívül áll most már, hogy akár lélektani, akár elmekórtani tekintetből az elme épsége és betegsége közt biztos határ nem ál­lítható fel. Valamint a gyermeknél csak lassan­ként fejlődik az öntudat, úgy fokozatosan ho­mályosul az el a föllépő elmebetegségnél is a szélsőségekre nézve mindenki megegyez, a ki­sebb fokúaknál vitatkozni lehet. Vannak oly állapotok, hol elmezavar még nem fejődött tel­jes elmebetegséggé, és mintegy közép­utat tart az elme épség és betegség közt. Sokkal nehe­zebb a felelet azon kérdésre, váljon az elme épségnek lassankénti átmenete elmebetegségbe jogászilag is elismerhető-e az által, hogy ily közép­fokokra nézve különös enyhébb bünte­tési kimérések határoztalak meg. Közli: Dr. K. L.

Next