Magyar Themis, 1874 (4. évfolyam, 1-56. szám)
1874 / 53. szám - A magyar büntető törvényjavaslat indokolása III.
407 esik, hazájába érkeztekor a 8-ik §, rendelkezésénél fogva, a hazai bíróság elé állítandó és elítélendő ép úgy, mintha külföldi ítélet nem léteznék. De ez esetben igazságtalanság volna, ha itt is bűnösnek találtatván büntetésének kimérésénél semmi tekintet sem fordíthatnék arra, hogy ugyanazon bűntett miatt részben már külföldön is bűnhődött, s talán legnagyobb részét azon büntetésnek, melyet ismételt elitélése alkalmával a magyar biróság ellene kimért, már külföldön kiállotta. Folyománya a mondottaknak a ’ 4. §, mely szerint a büntetésnek külföldön kiállott része, a hazai bíróságok által megállapítandó büntetésbe mindig beszámítandó. Feltételezi ez, hogy a bíróság hosszabb tartam szabadságbüntetést mér ki, mint amennyit a tettes külföldön kiállott. A magyar honosnak ujabbi elitéltetése esetében, a 7. §. esetein kívül csak ritka kivételekkel fog, és igen csekély különbség mutatkozni a külföldi és a magyar bíróság ítélete közt. A területiség eszméje nem engedvén meg, hogy a külföldi bíró ítélete a belföldön végrehajtassák, ez okból a jelen ban föltett eseteit illetőleg, mellőzhetlen az ügynek újabb felvétele, s újabb ítéletnek hozatala a belföldi bíróság által. A leglényegesebb eredménye az újabb ítéletnek rendszerint az leend, melyet a törvényjavaslat 14-ik §-a követel, t. i. a magyar bíróság általi kimondása annak, hogy egy és ugyanazon selekményért kétszer nem bünhödhetik a tettes, s hogy ennélfogva a büntetés azon része, melyet már külföldön kiállott, daczára annak, hogy külföldi ítélet a belföldön nem bi. hatálylyal, és igy annak, a mi érvénytelen magában, érvényes következményei sem lehetnek, mégis olyannak tekintendő, mintha azt,a belföldön is hatályos ítélet folytán állotta volna ki az elitéit. Ha ez elitélt külföldön kimért egész büntetését kiállotta külföldön, ez esetben a 7-ik §-ban megjelölt büntettek kivételével a cselekmény a 8. §. értelmében megszűnvén büntethető lenni, további eljárásnak nincs helye, s így beszámításról sem lehet szó, a külföldi ítélet tehát mely rendszerint a belföldön érvénytelen e két irányban hatállyal bírónak ismertetik el a törvény által. Ha tettes elhagyta azon területet, melyen a bűntettet vagy vétséget elkövette, s hazájába jött, mielőtt a külföldi bíróság által reá kimért büntetését megkezdette volna, ez esetben a büntetés beszámításáról szó sem lehet, mert hiányozván a 14-ik §-nak tényi föltétele vagyis „a büntetésnek külföldön kiállott része“: mi okból ezen §. alkalmazhatósága ki van zárva. Mindazonáltal, ha a külföldön elitélt hosszabb ideig tartó vizsgálati fogságban volt letartóztatva, a hazai bíróság a 93-ik §. értelmében a büntetés kimérésénél ezen körülményt figyelembe veendi. A 14 §. egyébiránt nemcsak a szabadságbüntetésre, illetőleg ennek betudására vonatkozik, hanem a büntetés egyéb nemeire is terjed. A téűzbüntetés, ha egyik része külföldön kifizeetett, ezen körülmény a büntetés ismételt kimérésénél számításba lesz veendő, még az esetben is, ha a belföldi bíróság, másnemű büntetésre ítélné a tettest. •Számításba veendő a büntetés más neme is, például, ha ott, ahol vádlott elítéltetett, a testi büntetés fennállván, az ilynemű büntetés hajtatott végre a elítélten. Ez esetben is arányos beszámításnak lesz helye. A 15. §a következőket rendeli „ha valamely magyar honos, a magyar állam területén kívül, oly cselekményt követe el, melyre a jelen törvény által hivatalvesztés vagy politikai jogok gyakorlatának felfüggesztése van megállapítva, a mellékbüntetés alkalmazása végett a bűnvádi eljárás akkor is megindítandó, ha büntetését külföldön már kiállotta, vagy ha az, az illetékes külföldi hatóság által elengedteti.„ Az ezen szakaszban megjelölt mellékbüntetések hatálya, magyar honost illetőleg, csakis kizárólag Magyarországban nyilvánulhatván, s azoknak felvételénél az állam éredékei lévén irányadók, a 15-ik §-ban foglalt intézkedés mellőzhetlen volt. A 16. §. a 6. §. kiegészítését, képezi és kimondja, hogy „a magyar honos más állam hatóságának sohasem adható ki“ mi által egy átalánosan elfogadott s a nemzetközi jogba is átment elv fejeztetik ki. Második bekezdése szerint „a monarchia másik államának honosa csak saját államhatóságának adható ki“, mert a közös monarchia eszméjének nem felelne meg, és így helytelen volna, ha az osztrák államnak a magyar állam területén tartózkodó honosa egy harmadik állam területén általa elkövetett bűntett miatt, a megi sértett állam hatóságának adatnék ki, valamint inolációját képezné a közöségnek, ha a magyar állam alattvalója ily esetben az ausztriai hatóságnak által adatnék ki a külföldnek. A 17-ik intézkedése szerint „más államhatósága által hozott büntető ítélet a magyar állam területén nem hajtható végre“, ezen szakasz a területiség elvének folyománya és a szöveg a büntető ügyben hozott mindennemű ítéletre s ennek mindenik részére kiterjedvén, általa, nemcsak a büntetés, hanem a külföldi bíróság által bűnvádi eljárás útján hozott ítéletnek a magánjogi elégtételre vonatkozó intézkedése is a magyar állam területén végrehajthatlannak mondatik ki. A 18-ik §. szerint „az országgyűlés, úgyszintén a közös ügyek tárgyalására kiküldött bizottság tagjainak mentelmi jogai a vonatkozó törvények és szabályok a jelen törvény által nem érintettek, mert habár a büntetőtörvények a köztörvény jellegével bírnak ugyan, de nem tárgyai a szoros értelemben vett közjognak, miután pedig az ezen szakaszban megjelölt mentességek az állam alkotmányának szükségszerű folyományát képeziik, a büntető törvénykönyvben is elismerendők. A törvényekre vonatkozólag az időszámításnak két módja ismeretes a „naturális computació“ és a naptári. Kétségtelen, hogy az első helyesebb, és általa kikerültetnék az, hogy ugyanannyi évre elítélt két ember közül az egyik több, a másik kevesebb napot tölt a fogságban, de minthogy ez, sok esetben tévedésre is adna okot, a 19. §. értelmében, a jelen törvénykönyv tekintetében, 1 hét 7 napra, 1 nap 24 órára számítandó. Az évek s hónapok számítására nézve a naptári számítás az irányadó. Könyvészet. Az elmebetegség és az elmezavar állapotainak jogi megítélése. (A treatise on mental unsoundness embrecinga, general view ol psychological law. Dr. Francis Wharton. Philadelphia: Kay and Brother. 1873. m. Az erkölcsi téboly, „moral insanity“, mely megkülönböztetendő az ellenállhatlan ösztöntől és rejtett őrültségtől, mellyel olykor összetévesztetik az angol-amerikai jogtudományban nem ismertetik el, és Wharton szerint nem is érdemel elismerést. A következő eset pl. olyan, melyben az angol bírák az erkölcsi tébolyt mint mentséget nem fogadták el. Vádlott volt aráját, ki az eljegyzést feloldotta, a becsület törvényeire való hivatkozással megölte. Ő ezt törvényesen érvényes mentségnek tekintvén, elitéltetése valószínűségét hinni sem akarta. A tanult biró a juryt oly értelemben világosította fel, hogy ha vádlott azt képzelte, miszerint rajta méltatlanság követtetett el, és most baszúból vagy féltésből követte el tettét, ez nem tekinthető másnak mint megtorlandó gyilkosságnak, mert ily szenvedélyek fékezésére mindenki kötelezhető. De a pusztán erkölcsi téboly felvétele, mely lélektanilag sem indokolható, jogászilag épen tarthatlan. A büntető törvények fő czélja kétségtelenül a közbiztonság. De hova jutna ez, ha a pusztán erkölcsi téboly büntelenséget igényelhetne. A középkorban súlyos viszásságok támadtak csak az által is, hogy a papság a világi törvénykezés alól ki volt véve, e kivételt, mely erkölcstelenítőleg hatott a papságra tűrhetőbbé tette némikép az egyházi fegyelem és a papok nagyobb műveltsége. Ha az erkölcsileg tébolyultak, az az oly emberek, kik fajlagosan gonosz és erkölcstelen hajlamokkal bírnak, a büntető törvények hatása alól felmenetnének, ez a társadalomra nézve a legagasztóbb következményű lenne, és mentül inkább állíttatik, hogy ily erkölcsileg tébolyult személyek egyébként észbeli tehetségük teljes birtokában vannak, annál inkább el kell ismerni azok veszélyességét és be kell látni, miszerint gonosz hajlamaik, azon tudatban, hogy bűnvádi felelőség őket nem terheli, csak növekednének. Mit tegyen itt az állam, hogy a polgárokat megvédje? A védelem tébolydára utal. Eltekintve a gyakorlati nehézségektől, melyekkel ily tébolyultak tartózkodása a tébolydákban járna, az a kérdés támad, váljon a bírói ítélet folytán történő letartóztatás a tébolydában különbözik-e lényegesen büntetés czéljából elrendelt másnemű szabadság büntetéstől? A közönségen büntető igazság a szabadság elvesztését bizonyos rész tettért rendeli el, az erkölcsi téboly miatti letartóztatás pedig szabadságvesztés lenne a személy átalános rosszaságáért. Azonfelül az állam és emberi társadalom fenállása a felelősség eszméjén alapszik, mellyel mindenkinek mulhatlanul bírni kell. Bizonyos szigor nélkül egyesre nézve ez nem történhetik. Szigorúnak látszhatik egy vasúti őrt csupán hanyagság miatt, melyből vasúti szerencsétlenség származott, vagy mérnököt csak azért, mert egy vaslemez erősségében tévedt, bűnvádilag fenyíteni. De ezen szigor nélkül vasúti közlekedés csak némi biztonsággal is nem történhetik, és Bord Broughorn szavaival élve, lehetnek oly gyenge elmék, kikre külső okok egészen másként hatnak mint egyéb emberekre. Az emberi igazság nem isteni, és emberek teljes joggal büntethetnek valakit, kit talán isten nem tartana beszámíthatónak. A büntetőjol egyik és bizonyára nem legkevésbé fontos nevelési eszköz, mely az emberiségnél az erkölcsi érzet megszerzésére és erősbítésére szolgál. Nincs ok, hogy az, ami átalában e szolgálatot teszi, miért ne tenné azt egyes esetben is. Ebből folyólag mondja Wharton, szükséges, hogy az emberek, kik egyátalán ésszel bírnak, kivétel nélkül azon büntető rendszernek vettessenek alá, melyet az állam az erkölcsi érzet megszerzésére és megőrzésére szükségesnek tart. Egyébiránt a látszólag erkölcsi téboly valamennyi eseteiben, ki lehetett mutatni egyéb komoly zavarait úgy a testi mint szellemi életnek. Ily esetekben nehéz lehet ugyan meghatározni, váljon az illető személy ha akarta volna, uralkodhatott-e gonosz hajlamain. De itt az emberi igazság épen a külső és megállapítható támpontoktól fogva felmentő ítéletet mondhat anélkül, hogy az a veszély érje miszerint önmagát teljesen hatálytalanná teszi. Wharton külön fejezetben fejtegeti azon ép oly soros mint nehéz kérdést, váljon elismerhető-e a büntetőjogban kisebbített beszámítás, enyhébb büntetés hatályával vádlottra nézve. Kétségen kívül áll most már, hogy akár lélektani, akár elmekórtani tekintetből az elme épsége és betegsége közt biztos határ nem állítható fel. Valamint a gyermeknél csak lassanként fejlődik az öntudat, úgy fokozatosan homályosul az el a fellépő elmebetegségnél is a szélsőségekre nézve mindenki megegyez, a kisebb fokúaknál vitatkozni lehet. Vannak oly állapotok, hol elmezavar még nem fejődött teljes elmebetegséggé, és mintegy középutat tart az elme épség és betegség közt. Sokkal nehezebb a felelet azon kérdésre, váljon az elme épségnek lassankénti átmenete elmebetegségbe jogászilag is elismerhető-e az által, hogy ily középfokokra nézve különös enyhébb büntetési kimérések határozzalak meg. Közli: Dr. K. L.