Magyar Turista Élet, 1938 (6. évfolyam, 1-24. szám)

1938-05-15 / 9. szám

a Visó környékén, ahol Rudolf főherceg tartotta medve­­vadászatait. Reggel hétkor ültünk mokány hegyilovainkra és délre értünk fel a hegycsúcsra a­ pásztorok közé. Csodá­latosan romantikus volt ez az út, alig járható ösvényeken át. Egy órahosszat zúgó hegyipatak medrében lépegettek lovaink kőről-kőre, a lesodrott sziklákon. Azután ember­magasságú páfrányokon átjutva, hitelen megálltak. Egy halott óriás feküdt keresztbe az ösvényen. Olyan ha­talmas kidőlt bükkfa­, hogy a pásztorok fejszével utat vág­tak derekán s lóhátról se láttunk át a fatörzsön. Felérve barátom két revolverlövéssel adott jelt, mire a sűrű bozót­ból egy torzonborz vadember jött elénk. Ennek az alaknak csak félarca volt, a másik felét kitépte a medve. Irtó­zatos sebforradásán át kilátszott a meztelen állkapcsa, csu­pasz fogsorai, melyek csattogtak beszéd és evés közben Eszembe jutottak a Kalifornia nemzeti parkjában, különö­sen a Yosemite­ Parkban megőrzött ezeréves Sequoia-fák melyek törzse 70—90 lábnyi átmérőjű, köztük a „Grizzly- Giant“, — melynek törzsén olyan utat vágtak, hogy autó mehet át alatta. Festettem a torontáli ős­mocsarakban olyan erdőrész­letet, ahol a faóriások, mocsári tölgyek a láp vizében álltak sűrű nádasok, méter magas kutyatejek, nagy sárga bugájú és vérpiros fürtös vadvirágokkal benépesített partszakadékok között. A csöndes kis víztükrön a virágzó vízinimfák lapos levelei között, szárcsák és vizityúkok úszkáltak, apró csi­béikkel. És az erdőszéli nagy réten 50—60 gólya sétált, mintha díszgárdába sorakozott volna a szokatlan festő-láto­gató tiszteletére. Jártam Ma­jor Jenő és Sárdi Brutus társaságában a Baja melletti holt-Dunaágak ősrengetegeiben, Rezéten, ahova kétórás csónakázással jutottunk el. Itt heteken át, délelőtt­­délután festettük az erdőt. Az erdőőrnél, ahol laktunk, egy szelíd bárány bejárt a szobánkba és kedvet kapott arra, hogy erdei tisztás­ képemet, melyre friss zöld füvet festet­tem, összerágja. Szidtam a bárányt. Major vigasztalt: „Örülj ennek a meglepetésnek! Zeukszisz festett szőlőfürt­jeire csak rászállt a madár, de a te festett füvedet ez az állat meg is ette! Csak igazán nagy mestert érhet ilyen baleset...“ Szeretem a nagy, széles karjaival hadonászó tölgyfákat, a szelíd szűzies kérgű nyírfákat, a szomorúan sóhajtozó fenyveseket és főleg a kivénülő faóriásokat, melyek úgy­­ terpeszkednek a kisebb-nagyobb fa­társaságban, mint a­­ gőgös nagyurak az emberi társadalom­ban, vagy mint­ a nagy tudósok a szerényebb agyvelejű írók között. A legérdekesebb fák egyike mégis a Margitszigeten József nádor fája volt, melyet haldoklása közben, szomorú őszi hangulatban festettem le, hogy a fenséges József főher­cegi családnak küldjem el emlékül. Mindig örültem az ilyen ritka szép fáknak. Ezek az én lelkemnek leghívebb barátai. Ezek a helyhez láncolt öreg rabok, melyek évszázadokat leéltek, hallgatva­, mozdulatlanul. Oh, az erdő! Szeressétek az erdőt, mely a­ földi égitest egyik ajándéka. Mikor a harctéren nyomtalanul elveszett fiam emlé­kére „A fájdalom könyvét“ megírtam, az erdők hangulatá­ról is megemlékeztem: „Az erdő néha búskomor, Nincs hangja, sóhaja, Nem rezdül benne lomb, bokor, Oly mély a bánata. Oly csendes, mint a tetszhalott És sápadt arca van, Minden élettől elhagyott, Árva, vigasztalan, De szellő kél és napsugár, Megzördül a haraszt, Víg dalra gyújt a kis madár, Hirdeti a tavaszt. Zümmögve száll a sok bogár, Lepke csapong, kering­, Az erdő csupa illatár­a vidámabb már megint. S ha tombolva jön a vihar Megrázza, tépdesi, Vén óriások törzseit Villám ketté szeli. Recseg, ropog a gally, az ág. Nyöszörgő hangot ád... S a hallgatag sok óriás Elzugija bánatát. Kézdi-Kovács László: " Keressük fel a világ egyik legnagyobb természeti csodáját a Baradla ba­rlangot Kedvezményes vasúti jegyek Budapestől­ Budapestig barlang­belépővel 10 és 14 pengőért az IBUSZ központi menetjegyirodá­jában Budapest, IV., Vigadó-tér Hoppé Tolván raj­n

Next